Politikai helyzetkép (14). A forint [NE] legyen gyenge valuta!

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

A címet itt folytatva: Mert ennek – mint nemsokára látjuk – roppant nagy és elkerülhető ára van! Valójában “ingünk – gatyánk rámegy”! (Hogy világos legyen!)

Még hosszabb ideig a „hogyan (NE) tovább-ot” járjuk körül, hiszen nagyon sok kérdéssel kell szembesülni. A témát az előző részben indítottuk, azzal az ígérettel, hogy a forint alulértékelésének további negatív következményeivel folytatjuk. Ott hagytuk abba, hogy Ausztria utolérése az egy főre jutó GDP valós árfolyamon való összemérése alapján, vagyis amikor nem művi „árfolyamon” (a vásárlóerőparitás segítségével), hanem tényleges árfolyamon mérjük össze a két ország bruttó hazai termékének volumenét, gazdasági növekedéssel NEM sikerülhet! Vagyis valós térben – amiben élünk és működünk – nem sikerülhet! Nem 10 – 20 év alatt, hanem majdhogynem soha nem sikerülhet!  Ausztria ugyanis a tényleges valutaárfolyammal számolva nem 1,8-szer, hanem 3,5-szer fejlettebb, mint Magyarország. Ekkora hátrányt kizárólag gazdasági növekedéssel nem lehet leküzdeni. A fejlettségbeli különbség duplájára növekedése a valóság viszonyai között eleve arra utal, hogy a forint alulértékeltsége tetemes veszteségekkel jár. Akkor tudjuk csak utolérni valamikor Ausztriát, ha megszűnik a forint ilyen mértékű alulértékeltsége. A gyors növekedés persze továbbra is a vágyott utolérésnek egyik alapfeltétele marad.

A forint itt is érzékelhető alulértékeltsége mellett soha nem érjük utol Ausztriát!

 

Az alulértékeltség mértéke

Az árfolyampolitika további negatív hatásainak teljeskörű bemutatásával praktikus okokból mégsem most, hanem később foglalkozom. Hogy miért, azt nemsokára meg fogom indokolni. (Ugyancsak a későbbi folytatásokban kerülnek sorra a további helytelen felfogásokból és technikákból adódó ugyancsak nagy, helyenként hatalmas veszteségek is.)  De hogy legalább részben eleget tegyek ígéretemnek, kutatásom néhány sokkoló adatát a gyenge és tovább gyengített forinttal kapcsolatban már most előrebocsátom. Gondolatébresztő illusztráció és fogódzó lehet a további oldalak áttanulmányozásához. A veszteségek oka egyfelől a forint folyamatos, sőt 2010 után ismét növekvő alulértékeltsége, másfelől ennek mértéke. Ezt az alábbi két tábla adataival érzékeltetem; ezek a forint aktuális helyzetét az euróhoz és a dollárhoz képest egyaránt bemutatják.

 

A forint alulértékeltségét a vásárlóerőparitás (vásárlóerő) és az árfolyam egymáshoz való viszonyával fejezem ki. Hatalmas a különbség a két mutató értéke között: 2017-ben a vásárlóerőparitás (vásárlőerő) alapján egy eurónak 191 forintba kellett volna (éves átlagban) kerülnie, viszont 309 forintos (közép)árfolyamon számolták el a valóságban. Vagyis a forint az euróhoz képest közel 40 százalékkal van alulértékelve. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha külföldre utazunk, akkor – mint a táblában látható – 62 százalékkal többe kerül egy euró, mint kerülnie kellene. (Akkor nincs veszteség az árfolyamon, ha az a vásárlóerőparitással egybeesik. Ha az árfolyam magasabb, akkor veszteséggel jár, ha alacsonyabb, ez a felülértékelés, akkor viszont nyereséggel. A svájci frank felülértékeltsége ugyanúgy hozzájárul Svájcban a GDP növekedéséhez, mint az esetleges volumennövekedések.)

A dollárnál még nagyobb volt az eltérés a két átszámítási eszköz között. 2017-ben vásárlóerőparitáson átlagosan 139 forint volt egy dollár, a valóságban átlagosan 274 forint. A forint nagyjából 50 százalékkal van alulértékelve, vagyis, ha olyan országba utazunk, ahol dollárt használnak, akkor számunkra, Magyarországon élő magyar polgárok számára minden kétszer annyiba kerül, mint – mondjuk így! – „kerülhetne”. A hatalmas eltérésben a vásárlóerőparitás és a valutaárfolyam között a kormány és a jegybank forintgyengítő manőverei játszanak elsődleges szerepet. Hosszú évek tapasztalatai ugyanis azt igazolják, hogy a forint – ha hagynák – hajlamos arra, hogy erősödjön. De az utóbbi évtizedekben nem hagyták… Sőt 2010 óta újból tovább gyengítik.

A forint alulértékeltségéből adódó, ráadásul növekvő veszteségek értelemszerűen a gazdaság minden területét áthatják, hiszen az árfolyam a kapocs a magyar és a világgazdaság között. Lássunk egy igazán sokkoló adatot! Csak a külkereskedelemben évente legalább 20 ezer milliárd forint a kár a forint ilyen mértékű alulértékeltsége miatt.

Ez döntő részben és közvetve a kivitel túlösztönzéséből, vagyis az alulértékeltségből származik. (Túlságosan sok forintot kap az exportáló exportjáért.) Az exportot nyilván lehet és kellhet ösztönözni, különösen egy olyan országban, ahol a gazdasági-műszaki fejlődés lendülete már évtizedekkel ezelőtt megtört.  Ennek a fő formája – az exporttámogatások megszűnésével – ma már a forint árfolyamának gyengítése. (Pontosabban így támogatják a kivitelt.) Egy néhány százalékos alulértékeltség akár még ésszerű is lehet. De nem ennek a tízszerese! Ebből a túlösztönzésből számításaim szerint évente legalább 4000 milliárd forint kár származik. (Ld. pl. Matolcsy „nyeresége”. Kasszák és károk (1) )

A túlösztönzés miatt olyan árukat is exportálunk, amelyeket nem lenne szabad hazai célokra sem előállítani. De szerepet játszik ebben a veszteségben az is, hogy a külföldi partnerek – ahogy ez a Bokros-csomag idején is történt és amiről gazdaságpolitikusainknak tudniuk illene – áraikban eleve figyelembe veszik, hogy milyen sok forintot kapnak a magyar exportőrök a kitermelt valutáért. Ezek miatt az elmúlt 28 évben nem javult a kiviteli és a behozatali árak mozgásának aránya, a cserearány. (Ha gyorsabban nőnének a kiviteli árak, mint a behozataliak, akkor ezen viszont nyernénk.)

Van egy ennél is sokszorosan nagyobb veszteség, ami közvetlenül magából az alulértékeltségből származik. Ennek a veszteségnek a keletkezése is könnyen belátható. Ha például euróban kereskedünk, akkor exportunkért 40 százalékkal kevesebbet kapunk, mint lehetne, és importunkért 62 százalékkal többet fizetünk. (Ld. az első táblát!) Dollárban kereskedve még nagyobbak a veszteségek, hiszen itt 50 százalékkal kevesebbet kapunk az exportunkért és kétszer annyit fizetünk az importért. Ebből lesz minimum (az egész forgalmat euróban számolva) 15 900 milliárd forint kár.  Ha nem lenne alulértékeltség, akkor NEM 8077,6 millió euró lenne a külkereskedelmi mérleg egyenlege, hanem ennek több, mint tízszerese: 90883,0 euró. Óriási mennyiségű árut importálhatnánk és/vagy nyugodtan kikerülhetnének a nem hatékony exportok a forgalomból. És vele rengeteg költséges szállítás is.

Tehát minimum (euróban is legalább, dollárban pedig még inkább) 20 ezer milliárd forint kár a külkereskedelemben a forint alulértékeltségével kapcsolható össze. Ma már, hiszen a forint lenyomása 1990 óta mindig tapasztalható volt, 2010 óta viszont ismét erősödött és az exportkényszer miatt (ld. ezt is a későbbi részekben) egyre nagyobb külkereskedelmi forgalmat érint. (A következőkben az alulértékeltség alakulását majd hosszú idősor alapján is áttekintjük. Az euró/ecu esetében erre 1995-től, a dollárnál 1997-től van mód. Egészen 2017-ig be tudom mutatni a tendenciaszerű változásokat.)  Ez a legalább 20 ezer milliárd forint csak a külkereskedelem kára! Ott vannak a többi területek veszteségei is, amelyek mind a forint alulértékeltségéből származnak! Továbbá ott van a forintleértékeléseken túli többi helytelen gyakorlat kárai is; ezekről ugyancsak szó lesz a későbbiekben.

A forint gyengítésének politikáját is különböző, egyébként ellenőrizetlen hitekre, hiedelmekre, felfogásokra, vélt célok feltételezett elősegítésére alapozzák. De vajon maguk ezek a hiedelmek, hitek, felfogások, vélt célok kiállják-e a logika és a valóság próbáját? Tényleg eleve, minden megszorító feltételtől függetlenül jó-e például a külkereskedelmi exporttöbblet? Van-e értelme erre törekedni? Reális cél-e ez?

A teljes cikk – nem teljesen azonos címmel – 2018. december közepén a Leleplező c. könyvújságban jelent meg. Ott eltérő számozással, egy részben, a 34-44. oldalakon. A blogon  több részletben közlöm.

(Folytatjuk!)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.