Politikai helyzetkép (7.) A politika és a nyugdíjrendszer

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

A nyugdíjasokhoz tehát a társadalom barátságtalanul, sőt ellenségesen viszonyul. Nem magától ilyen persze a társadalom. Ennek alapvetően két oka lehet. Az egyik ok a valótlan tartalmú, intenzív és folyamatos agymosó, nem ritkán gyűlöletkeltő propaganda. (Ld. pl. az előző folytatásban idézett véleménycikket: A nyugdíjasok felélik a jövőnket) A sanda szándékokra és valótlan hivatkozásokra alapozott, a sajtó által folyamatosan szajkózott, valótlanságokkal teli, gátlástalan és rövidlátó anyagiasság. Ez elsősorban a nyugdíjasok pénzének elvételében jelenik meg, amiről hibásan nemcsak azt  gondolják, hogy szükségszerű, hanem azt is, hogy jogszerű cselekedet. (Miután nem sok fogalma van a társadalomnak arról, mi is a nyugdíjbiztosítás és hogy a nyugdíjasokat nem a társadalom tartja el. Stb.)  A nyugdíjrendszer szétverése  – pontosabban az, amit ez alatt értünk, hiszen nem szokták  a nyugdíjrendszer szétverésének nevezni – a társadalom jelentős részének helyeslésével találkozik.  A nyugdíjrendszer kormányzati elfoglalásában és rendszerként való megszüntetésében ráadásul létrejött az annyira áhított politikai egység.

Varga Mihály átadja Kövér Lászlónak a 2018. évi költségvetést. Ebben már szerepel a nyugdíjprémium fedezete (Fotó: Friss hírek)

A nyugdíjrendszer felszámolásában: teljes politikai egység

Ez a politikai egység a nyugdíjrendszer szétverésében értelemszerűn magában foglalja a nyugdíjasok pénzével való (jogosulatlan) rendelkezést, annak más célokra való fordítását. És azt a végképp ki nem mondott, de szükségesszerű következményt, ami közvetlenül a nyugdíjasokat sújtja, valójában persze az egész társadalmat és a magyar gazdaságot. Ha meg is őrzik a nyugdíjak értékét, azokat voltaképpen – a magyarországi keresetekhez és más országok nyugdíjaihoz képest – mégis csak leértékelik. A pártok elfogadják tehát, sőt előidézik a nyugdíjasok elszegényedését.

Ahogy az előző részben írtam: (a nyugdíjak) “értékét karban kell tartani: az inflációnak megfelelően is és a keresetek alakulásától függően is. Nem szakadhat el ugyanis a nyugdíjak emelkedése a keresetekétől, mert ez is az inflációhoz hasonlóan a nyugdíjak leértékelését jelenti. Ha ez így folytatódik, a magyar nyugdíjasok lesznek Európa páriái.” 

A másik ok

Most egy másik, az előbbivel szorosan összekapcsolódó okra térek át. Ez is áttételesen nyilvánul meg, mint az anyagi indíttatás. Ott az ellenségesség oka végül is az anyagiasság, itt pedig a vélt politikai érdek, ami most így és ilyen kendőzetlenül nyilvánul meg. (Itt is felhívom a figyelmet arra, hogy a felismert objektíven létező érdek és vélt érdek ritkán esik egybe. Ahogy a rövidtávú és a hosszabb távú érdek is el szokott térni. Következésképpen az emberek többnyire a vélt és rövidtávú érdekeiket követik, vagyis nem igazán mondható el, hogy érdekeiknek megfelelően cselekszenek.)

Mindkét összetevő egységesen (oldalaktól függetlenül) a nyugdíjasok ellehetetlenítése irányába mutat. A nyugdíjasok helyzete azért kilátástalan, mert irányukban mindkét oldal lényegében ugyanazt képviseli. Ez a pénzkivonás (a lenyúlás) folytatása, a nyugdíjasok leértékelése és a nyugdíjrendszer további „átalakítása”. Magyarán: a nyugdíjrendszer – mint rendszer – felszámolása. Ebben  létrejött a sokak által annyira áhított politikai egység.

A politikai ok. A nyugdíjakat is átpolitizálták

A másik ok  a vélt(!) politikai érdek. A nyugdíjasok hatalmas választói tömeget jelentenek, eldönthetik a választás kimenetelét, meghatározhatják, ki alakít kormányt. Legalábbis elvileg, hiszen nem feltétlenül realizálódik ez a kormányra juttatási potenciális lehetőség. A kormánypártok – nekik van módjuk azonnali intézkedéseket hozni – általában igyekeztek ezt vélt érdekeiknek megfelelően elősegíteni.  (Ezt a kormányzati előnyt az ellenzék természetesen mindig utálta.) Az ellenzéki pártok pedig azzal kecsegtették a nyugdíjasokat, hogy mit adnának, ha kormányra kerülnének. Viszont a nyugdíjrendszer helyreállításáról sehol nem hallani.

Új jelenség a kicsinyes mérlegelés: csak annyit adjunk, amennyi feltétlenül szükséges. A rezsicsökkentést a második Orbán-kormány elégnek tarthatta. Ezért sem fizetett nyugdíjprémiumot. Nem is számolt vele, hiszen arra úgyis csak a választások után került volna sor. Ha sor kerül.  Akkor meg – gondolhatta – minek is fizetne? Az ellenzék sem figyelmeztette, mert hiszen ismét kétharmadot kapott a kormány. Vagy azért sem, mert nem is tudott róla, hogy kellene (ilyen felkészült embereket szedett össze).

Az illegális migráció új helyzetet teremtett

Korábban a kormánypártok igyekeztek megnyerni a nyugdíjasokat maguknak. Például rezsicsökkentéssel, vagy utazási kedvezménnyel. Aztán rájöttek arra, hogy ez sem kell, nem véletlenül nem folytatódik a rezsicsökkentés politikája. Az illegális migráció új helyzetet teremtett. A nyugdíjasok kormányzati megnyeréséhez nem feltétlenül kellettek anyagi gesztusok. Sőt még a nyugdíjrendszer megőrzése sem. Ezt bizonyítja a migránsok kötelező befogadásáról tartott népszavazás, ahol 1,3 millióval többen szavaztak a kormányra, mint ahányan szoktak (2 millió). A pártállás nem igazán számított, az ország szuverenitásának megőrzése annál inkább. Ezzel borotvaélen táncol a kormány, hiszen mindent egy lapra tett fel. Migránspolitikájának bármilyen megingása választási kilátásait akár romba is döntheti. Viszont a kicsinyességtől nem tud megszabadulni: nem érzi a kockázatot.

Ellenzéki taktika

Ezt a másik oldal, az ellenzék is látja (a ballibek is és a Jobbik is). E pártok azt akarják, hogy a Fidesz-KDNP-re minél kevesebb nyugdíjas szavazzon. Hogy elkerüljék a kétharmadot vagy akár azt elérjék, hogy a mai kormánypártok ne tudjanak majd elég stabil kormányt alakítani.  Az illegális migráció tekintetében viszont nem akarják a kormány álláspontját osztani, ezzel ugyanis csak azt érhetnék el, hogy e téren csökkenthetne (de persze meg nem szűnne) a választók körében a hátrányuk. Viszont az EU-nál, ahonnan mindenféle és nem csak politikai támogatást várnak, megszűnne az előnyük. (Ráadásul az EU engedékenyebb lenne a Fidesz – KDNP-vel szemben.) A hazai választók előtt továbbra is megmaradnának az egyéb hátrányaik, tehát nem győzhetnének.

De nem is aspirálnak a győzelemre, hiszen ez rengeteg munkával és erőfeszítéssel járna, ami nem vonzó, de egyébként is elérhetetlennek tűnik. Sőt felfogják azt is, hogy ha mégis sikerülne valamilyen rendkívüli esemény folytán kormányra kerülni, a megosztott és programnélküli, minden bizonnyal kormányzásképtelen mai ellenzék vesszőfutása akkor kezdődne igazán. Ami felszámolódásukhoz is vezethetne. Ráadásul nagy erőfeszítéseik ellenére háttérbe kerülne igazi céljuk: szavazók és szimpatizánsok szerzése a többi ellenzéki párttól. De legalábbis helyzetük stabilizálása: kellemes képviselői állásaik megőrzése.

Harsány kormányellenesség

Ezt a politizálást harsány kormányellenes retorika mögé rejtik. A kormány „eltakarítását” jelölik meg célként, de úgy, hogy képtelenek bármiben valós alternatívát adni. Két irányban működnek.

Egyfelől igyekeznek hitelteleníteni mindent, amit a kormány tesz, beleértve a kormány politikájának széles körű támogatást élvező irányait is (elsősorban a migrációs politikát). Másfelől azért ügyködnek, hogy a kormány NE változtasson bizonyos kiábrándító politikáin, így például a nyugdíjas politikán. Teszik ezt azért, mert a kormány ezeken a területeken hasonlót tesz, igaz, még durvábban, mint amit a mai ellenzék tett, amikor kormányon volt. És – ha mégis kormányra kerülne az ellenzék –, a lényeget tekintve ugyanezt tenné. Nem szeretne tehát attól megválni, amit képes volt átlátni. És ami forráshoz juttatta annak idején, miközben a Nagy Forrásszerzésből azért itt kimaradt. Így tehát továbbra is igényt tartana a nyugdíjasok pénzének minél nagyobb hányadára. Nem véletlenül álmodoztak annak idején, hogy a nyugdíjak reformjával és az egészségügy reformjával mekkora „nagy dohányhoz juthatnának”.  Másrészt azért folytatnak ilyen politikát, mert felfogják, hogy ezzel koptatják a kormányt.

Egy éve ezt írtam: „Nem vagyok naiv: ha (a kormány) további “komoly ballib erőket” vesz át tanácsadóként, még az is lehet, hogy meglépi ezt. Annak mindenesetre (eddig) ellenállt, amivel Tarlós István főpolgármester állt elő: módosítsa a kormány vonatkozó rendeletét és így tegye lehetővé, hogy a 65 éven felüli nyugdíjasok a jövőben NE utazhassanak ingyen a tömegközlekedési eszközökön. Holott ilyen kedvezmény olyan országokban is létezik, ahol a nyugdíjak az “égben vannak” hozzánk képest! (A 6 éven aluliak ingyenes utazási kedvezményének eltörlésétől maga Tarlós állt el, de a nyugdíjasokétól azóta sem.)” (Nyugdíjasok (2). Nyugdíjak nemzetközi összehasonlításban)

Egy “kiváló” főpolgármester: kilincsel a megszorításokért (Fotó: ATV)

És ha nem is tudja ez a kormányt megrengetni, de számára mégis valahogy hasznos lehet. Ahhoz, hogy a kormány irritáljon, ahhoz sem kell sokat tenniük, hiszen ezt is találékonyan ellátja maga a kormány. Főleg akkor, amikor saját nyugdíjaspolitikájáról áradozik: naponta.

Ellenzéki politika

Nyugdíjaspolitikájuk annak a pénznek az újraelosztására irányul, ami a kifosztott   nyugdíjkasszában még megvan. Ez is a nyugdíjrendszer teljes felszámolása irányába mutat. A nyugdíjasokkal finanszíroztatnák a minimálnyugdíj növelését, az átlag alatti nyugdíjak forszírozott emelését, a jövedelemmel nem rendelkező idősebb és fiatalabb emberek jövedelemmel való ellátását (FNA). Abból a számításból, hogy cserében ezekért az ígéretekért bizonyos célcsoportoktól növelni tudják szavazataikat, főleg egymás terhére az ellenzéken belül. Bár nincs esélyük arra, hogy kormányra jussanak, de ezek a megengedhetetlen irányok mégis csak a nyugdíjrendszer további szétzüllesztéséhez vezetnek. Egyfelől megkönnyítik a kormány további nyomulását, másrészt sokak számára elfogadhatóvá teszik azt. Nem alternatíva jön ugyanis létre az ellenzék részéről, hanem egy még rosszabb változat.

Minél rosszabb, annál jobb?

Van, ahol ez az eltérés az ellenzék hátrányára még látványosabb. A DK például akár 50 százalékos nyugdíjcsökkentést is szükségesnek tart. (Ld. pl. DK: Brutális nyugdíjcsökkentés jöhet, ha Orbánék maradnak.) A DK szerint ez a brutális, akár 50 százalékos csökkentés elkerülhetetlen. (Elvárható lenne egyébként, hogy a pártok elképzelései, ötletei a tényleges helyzetből és a tényekből következzenek. Ahogy az is, hogy a választók érdekeit fejezzék ki.)

A DK használ a kormánynak, árt a választóknak

A nyugdíjak „elkerülhetetlen csökkentésének” hirdetése ugyanakkor a kormánynak nem árt, annak használ. Ez nyilván hasznos a kormánynak, hiszen elviszi az érdeklődést a forró témáktól. a kormány különleges teljesítményként tüntetheti fel azt, ami ellen tiltakozni kellene, tehát, hogy a nyugdíjak értékét befagyasztotta és ezzel deformálta a gazdaság és a társadalom szerkezetét. És közben hatalmas feszültségek kialakulását indította el. A nyugdíjak csökkentéséhez képest persze ez nem is tűnik rossznak. És a szótartás csúcsának lehet feltüntetni, hogy a kormány erre vállalkozott és ezt be is tartotta. Ha viszont nem tudna ellenállni a kormány a további források megszerzésének és rászánná magát a nyugdíjak csökkentésére, akkor azt tehetné, aminek a sajtó már „megágyazott”. Más kérdés persze, hogy milyen következményekkel kellene szembesülnie, amit sajnos még mindig nem hajlandó megfontolni.

Csak üldögéltek

Szomorú fejlemény, hogy a szocialisták az elmúlt években nem szóltak a nyugdíjasok érdekében, minden negatív változást tudomásul vettek. A választások előtt fél évvel viszont előálltak a 13. havi nyugdíj visszaállításának ötletével. És persze – ide nem (ide sem) illő – szegénypolitikájuk részeként: valamilyen átalányösszeggel, amit egységesen utalnának. A nyugdíjak összegétől függetlenül.

Persze nemcsak ez az egyetlen példa arra, hogy a nyugdíjbiztosítás alapelvével ellentétesen rendelkeznének a nyugdíjasok pénzével. Mindenekelőtt az alacsony nyugdíjakat emelnék és az átlag felettiektől (120 ezer/hó fölött, ami még mindig nagyon kicsi összeg) azt kérik, értsék meg az érintettek: most nem ők következnek. Hm…

Korózs Lajos személyesíti meg az MSZP nyugdíjaspolitikáját

A nyugdíjasokkal fizettetné meg mások emelését

Egészen elképesztő, hogy egy önmagát szocialistának nevező párt a nyugdíjasok egy részével akarja megfizettetni más nyugdíjasok extra emelését. Ha ezt az extra emelést fontosnak tartják, akkor ezt nem a nyugdíjkassza forrásából kell fizetni, hanem az állami költségvetésből. A nyugdíj különben nem szociálpolitika, ez egy biztosítási terület. Ahol a befizetések arányában történik a kifizetés. Ennek alapján jár a nyugdíj, míg ennek szociálpolitikává változtatása azt is jelenti, hogy nem jár. Adják, amíg „tudják”. És annyit adnak, amennyit állítólag tudnak. Minden parttalanná is válik.

A lenyúlás további módja, az FNA

A ballib ellenzék szavazókat keres. Ennek lehet egyik eszköze az FNA (Feltétel Nélküli Alapjövedelem), ami a bérből és nyugdíjakból élők jövedelmének jelentős részét vonná el a jövedelemmel nem rendelkezők javára.

„Ennek keretében mások jövedelmét részben elvonnák, hogy lehetséges szavazóik között (feltétel nélkül) szétosszák.” (A Feltétel Nélküli Alapjövedelem (FNA), a LÉT és a választások)

Az alapjövedelem bevezetését már korábban felvetette egy civil csoport. A 2014-es választások környékén ötletüket néhány politikus és politika-közeli személy “magáénak érezte”.

Az alapjövedelem bevezetésével kampányolt 2014-ben Szily Katalin, miután kivált az MSZP-ből és rövid életű “baloldali” pártot alapított. És ezzel kampányol most a Párbeszéd. Szakértőként Surányi György és Ferge Zsuzsa.

Szili Katalin: korábbról. Felkarolta az FNA-t (Fotó: Szegedi Hírek)

Mostanában pedig Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, egy mérhetetlenül kicsike párt (Párbeszéd) elnöke és egyben miniszterelnök-jelöltje(!) jobb híján azzal akarja elérni, hogy egy-két képviselőjük bejusson az Országgyűlésbe, hogy “energikus”, nem szűnő kampányt folytat az alapjövedelem érdekében.  Ígéreteket tesz és képzeletben pénzeket osztogat. Az összegeket “átszámolja”: emeli a tétet és további “mézet ken” a mézesmadzagra. Azt azonban nem tudjuk meg: mi lenne a forrása ennek a költekezésnek. A választ persze enélkül is tudhatjuk, de tőle kellene hallani. Csakhogy akkor pl. a nyugdíjasok nagy részénél megszűnne az esetleges szimpátia.

Ilyeneket mondott: “A gyerekek után havi 30 ezer, a felnőtteknek pedig havi 60 ezer forintos alanyi jogon járó alapjövedelmet ígért csütörtöki programbemutatóján a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. Javaslatuk szerint az alapnyugdíj 90 ezer, míg a nettó minimálbér 150 ezer forint lenne, de megszűnhet a családi pótlék Magyarországon.

Karácsony Gergely arról beszélt, hogy pártja újraszámolta korábbi elképzeléseit. A Párbeszéd ezt megelőzően a gyerekeknek 25 ezer, a felnőtteknek 50 ezer, a várandós anyáknak pedig 75 ezer forintot ígért.

A Párbeszéd társelnöke hangsúlyozta, az alapjövedelem egy új társadalmi, gazdasági berendezkedésnek lehet a kiindulópontja. Ez nem csodaszer, de nagyon sok területen vannak továbbgyűrűző hatásai – fogalmazott.

Önelégült, “nagy arc”? Karácsony Gergely, a Párbeszéd politikusa (Fotó: Hír TV)

Egyik nyugdíjas anyagomban ezt írtam: „A garantált alapjövedelem bevezetéséhez és működtetéséhez nincs pénz, el kell tehát venni a középosztálytól. A kisnyugdíjasokat úgy lehet emeléshez juttatni, hogy az FNA példájára kapna alapnyugdíjat, ha (tehát) elveszik azoktól, akiknek akár csak kicsit is meghaladja a nyugdíja az átlagot. A nyugdíj ugyanakkor nem adomány, nem ajándék, hanem szerződésen alapuló viszony. A befizetett járulékok alapján fizetik a nyugdíjat. Ha valakinek a nyugdíját keveslik, akkor azt egy külön keretből fel lehet emelni, de nem a járulékok terhére.”  (Nyugdíjasok (2). Nyugdíjak nemzetközi összehasonlításban)

Van olyan párt, amelyik agresszívan követeli az FNA bevezetését (Opre Roma Párt) és négy északi megye elszakításával fenyegetőzik, ha nem garantálnak nekik olyan jövedelmet, amiből jól meg lehet élni. (Hiszen – mint ordítják a mellékelt videón – az elit ellopta a cigányok rengeteg pénzét…) És ami azért feltétel nélküli, mert feltétel nélkül, tehát munka nélkül is jár. E négy megyéből jönne létre egy önálló cigány tartomány. Észak-Magyarországra tartanak igényt.

Visszautalás korábbi gondolatokra

Itt elkerülhetetlen, hogy egy kis kitérőt tegyek és bizonyos, korábban általam kifejtett gondolatokra visszautaljak, azokat összefoglaljam, vagy akár tovább vigyem, kiegészítsem. Magyarországon –  sokszor elmondtam, leírtam, legutóbb éppen ebben a cikksorozatban – nem történt meg a rendszerváltás: egy korábbi rendszer helyett sajátos kormányzási forma, rezsim jött létre, amit azóta újabb rezsimek követnek. A rezsimek gazdasági, politikai stb. teljesítménye nyilván nem azonos, többnyire – akár jelentősen is – különbözik. Eddig a legsikeresebb időszak (főleg a növekedés és az egyúttal fenntartott pénzügyi stabilitás tekintetében) az első Orbán-kormányhoz kapcsolható. (Rendszerváltó kormányok teljesítménye)

Hogy miért éppen ekkor jött létre a „legjobb” teljesítmény, arra is rámutattam. Ugyanakkor ettől a produktumtól sem lehetünk elragadtatva, hiszen akkor sem használtuk ki megfelelően lehetőségeinket, nem mozgósítottuk tartalékainkat, és nem korlátoztuk elfogadható szintre óriási (újratermelődő) veszteségeinket.

Elég megnézni gazdasági növekedésünket, ami az elmúlt 27 évben (1990 – 2016 között) 1989-hez képest átlagosan mindössze évi 1,1 százalékkal bővült. (Lám, Kovács „Laci” kívánsága ebben is valóra vált!) Nem véletlen, hogy 2005 és 2014 között az EU-hoz újonnan csatlakozott 11 ország közül nálunk volt a legalacsonyabb a növekedés 4,4 százalék. (Ami egyetlen év, 2014 négy százalék feletti – 4,2 százalékos – növekedéséből adódott. Erről is eszünkbe juthat egyébként: hol maradt akkor a nyugdíjprémium?) Lengyelország e tíz év magyarországi növekedésének csaknem tízszeresével(!), 41 százalékkal vezeti a sort.

Forrás: Eurostat

A 27 év alatt hat esetben csökkent, sőt visszaesett a termelés…

A magyar gazdaságban e 27 év alatt 6 esetben következett be visszaesés (növekedés helyett): ezek többsége világháborús károkkal vetekedhet. Az Antall-kormány mind a négy évében (összesen -18,3 százalék), Bajnai egyetlen évében (-6,6 százalék), és a második Orbán-kormány alatt (-1,5 százalék). Ebből következően Magyarország gazdasági fejlettsége e 11 ország rangsorában 2005 után egyre hátrébb került. 1995 és 2005 között még a harmadikok voltunk, 2010-ben már az ötödikek, 2015-ben pedig a hetedikek.

Már itt meg kell jegyeznem, később ezt részletesen megnézzük, hogy a nyugdíjak reálértékének csökkenésére viszont majdnem kétszer ennyi esetben került sor. Ha 2016-ig nézzük, akkor 10 esetben, ha a 2017-et is ide számítjuk, akkor 11 esetben. Ha ezen tréfálkozni lehetne, akkor Medgyessy Péter nevelt lányának mondását használnám: – Hát ez meg hogy?

Forrás: Eurostat

Újratermelődő veszteségek, elmaradt növekedések

És még nem is vettük számításba, hogy a magyar gazdaság nagy hatékonysági veszteségei mit vittek el az egyes évek ilyen-olyan növekedéséből! Hiszen a csekélyke többlet nagy részét elvitte az egyébként általában elkerülhető, de legalábbis töredékére leszorítható veszteség! De a kár ennél is nagyobb, mivel ráadásul hatalmas lehetséges növekmény sem realizálódott! Elmaradt az a növekedés, ami bekövetkezhetett volna! És ebből mi minden valósulhatott volna meg! Például egy normális, az országhoz méltó nyugdíjrendszer! Vagy a devizahitelesek kimentése kétségbeejtő helyzetükből! Vagy a helyenként összedűlő közlekedési infrastruktúra rendbetétele! És a szegénység visszaszorítása! Az 1989-ben is vágyott jólét és az anyagi biztonság bekövetkezése!  Van, ahol nemcsak nem léptünk előbbre, hanem egyenesen visszaléptünk! Hogyan élhetnénk? És mégis hogyan élünk?

Számításaim szerint csak a magyar külkereskedelem kumulált árvesztesége 1989 és 2016 között (2014. évi árakon számolva) több tízezer milliárd forint! Összesen: 50 ezer milliárd forint! Ebben és különösen az éves veszteségek megugrásában – közvetlenül, de közvetve is – meghatározó szerepet játszik a forint alulértékeltsége és ennek növelése. Kormányzati és MNB-s asszisztenciával. Ha a belföldi piac korlátozásának hatását is figyelembe vesszük, akkor a forint lenyomott árfolyama ezekben az években hozzájárult ahhoz, hogy a lehetséges növekedés jelentős része elvetélt lehetőség maradjon. Az a növekmény, amiről így végleg le kell mondanunk az elmúlt 27 év alatt szintén 50 ezer milliárd forintra tehető.

Aztán ott vannak azok a döbbenetes veszteségek, amelyek a gazdaság objektív arányainak felborításából származnak! Ezekből a deformitásokból áll az ún. unortodox gazdaságpolitika. Fogyasztás és beruházás, jövedelemadók és fogyasztási adók, belső és külső piac, valutaárfolyam és vásárlóerő-paritás, új építés és a régiek fenntartása, keresetek és nyugdíjak, munkajövedelmek és tőkejövedelmek, ipar és mezőgazdaság, mezőgazdaság és élelmiszeripar stb. Ha ezek és más arányok felborulnak, a gazdaságot – mint jelen esetben is – hatalmas károk érik a deformáció következtében és a gazdasági fejlődés lehetőségei csak legfeljebb kis részben realizálódnak.

Jánossy Ferenc közgazdászról (1914-1977) is már többször írtam. (Pl. A forint gyengítésének tévútján. A kibogozatlan hatások (2. folytatás)) Felfedezte, hogy a gazdaságnak hosszú távú trendjei vannak. Ezt nagy deformitások (pl. háború, forradalom, tőzsdekrach, rendszerváltás/rezsimváltás stb.) megtörhetik. Amíg ezek hatása el nem múlik, addig a gazdaság nem az irányzat alapján mozog. Ha megszűnik a lassú növekedés oka, a fejlődés nagy akadálya, a gazdaság nagyon hamar olyan növekedést produkál, ami rövid idő alatt visszajuttatja a trendre. És ettől kezdve akár évtizedekig ennek megfelelően növekszik. Nálunk az akadály nem szűnt meg: a gazdaság messze van attól a 7–8 százalékos évi növekedéstől, ami e „felszabadulástól/megszabadulástól”, illetve a tendenciára való visszakapaszkodás után is várható. Ez akkor következik be, ha a gazdaságban és a társadalomban megkezdődik és előrehalad a rendszerváltás (ami 1989-ben el sem indult) és ha ez a rendszerváltás a gazdaságon és a társadalmon kívül a gazdasági kormányzásra és általában a kormányzásra is kiterjed.

A megújulás három korlátja

A lassú növekedés oka a rendszerváltás elmaradása és így a rendszer hiánya. A társadalom és a gazdaság nem rendszerként működik, hanem nagyrészt kézi vezérléssel, ad hoc ötletek alapján rángatják ide-oda.

A hatalmi elit ennek a kaotikus helyzetnek és az alacsony színvonalú gazdasági kormányzásnak a haszonélvezői. A gazdaságirányítók és a stratégák is, hiszen más színvonalú és stratégiára, programra, tervezésre és hatásvizsgálatokra, összefüggésekre épülő gazdaságpolitika esetén nem lehetne őket – tisztelet a kivételnek! – munkaköreikben alkalmazni. Ez a szakmai/felkészültségbeli/megalapozottságbeli és víziós deficit és korlát. Ez jelenleg a kormányoldalra és az ellenzékre egyaránt jellemző, sőt manapság az utóbbira még inkább. A másik korlát az érdekeltségbeli. Az elit többnyire a saját érdekeit a közérdek elé hajlamos sorolni, akár objektív, akár vélt érdekekről legyen is szó. Olyannyira, hogy egyszerűen nem érdeklik a közösséget sújtó irdatlan károk, ha neki „nyereséget” hoz. Példa erre a forint árfolyamának lenyomása és a leértékelés folytatása, aminél a fő vonzerő az MNB „nyeresége”. Van egy harmadik korlát is: ez az ellenzék minősége.

Egy-két lényeges pozitív eltérés kell

Ez utóbbiból kiindulva, még az sem látszik, hogy a kormánynak lesz-e kihívója a 2018. évi választáson. Ma azzal lehet számolni, hogy az Orbán-kormány kétharmados győzelmet is arathat. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a kormány tudatosan törekszik arra, hogy legyen néhány olyan jelentős kérdés, amiben többet nyújt, mint amit az ellenzék nyújtott és/vagy nyújtana. Sajnos ezeket – más tevékenységétől eltérően – „patikamérlegen” méri ki.

Ügyelve arra, hogy adjon, de túl sokat ne adjon és elkötelezettsége a lépés iránt sem legyen túlzottan erős. Ráadásul megkéri az árát ezeknek a tetteknek. Mielőtt ez utóbbira rátérnék, előbb hadd ejtsek a néhány kiemelt ügy kezeléséről néhány szót. Két példán keresztül: az egyik a rezsicsökkentés, a másik az illegális migráció megfékezése. A rezsicsökkentés helyes irányban tett lépés volt, de mértéke nem elégséges. Az áram vagy a földgáz díját pl. 65 százalékkal lehetett és kellett volna csökkenteni. Nonszensz, hogy a háztartási energiát is 27 százalékos áfa terheli. A csökkentés az ígéretek ellenére megállt az első lépésnél; így a rezsicsökkentés csak abban segít, hogy kevésbé legyen megterhelő a díjak kifizetése.  Abban nem, hogy azok, akik nem engedhették meg maguknak a gázzal való fűtést, erre visszaálljanak. Vagy hogy a közműtartozások érdemben csökkenjenek, különösen, hogy felszámolódjanak.

A kormány viszont „megkéri az árát”

Az illegális migráció kezelése a legfontosabb kérdés, amit a népszavazáson leadott és a kormány által kért nem szavazatok száma demonstrál. A Fidesz-KDNP szokásos 2 millió szavazatával szemben 3,4 millióan szavaztak a kormány migrációs politikájára.  Mivel a lakosság és a kormány véleménye az illegális migrációról és a befogadásról szinte teljesen egybeesik, miközben markánsan különbözik az ellenzék véleményétől, nyilatkozataitól, ráutaló magatartásától, a valósággal szembeni állításaitól, az illegális migráció és a befogadás kormányzati kezelése önmagában képes lehet akár kétharmadhoz juttatni a jelenlegi kormányt. Az illegális migráció elutasításához a lakosság olyannyira ragaszkodik, hogy emiatt sok mindent lenyel.

Visszaél a helyzettel

A kormány az ebben rejlő lehetőséget felismerte, és megkéri, sőt nagyon megkéri a migráció kezelésének árát. Mintha ezért neki járna valamilyen jutalom… Holott hatalomtechnikai szempontból sem tehetne mást, mint amit tesz. Nem volt számára más út, mert, ha nem ezt választja, akkor megroppan. És csak akkor maradhat kormányzásképes, ha nem adja fel ezt az irányt. Ellenkező esetben a változások a kormány meggyengülésétől és a kormányzásképesség megroppanásától az azonnali bukásig terjednek. A bizonytalanságok és a késlekedések, migránsok eltitkolt visszafogadásai, az állandó fogadkozás, hogy kitart, ugyanakkor az illegális migráció okainak félreértése ugyanakkor arra mutatnak, hogy a kormány nem zárná ki a visszakozás lehetőségét…  (Erről más anyagokban részletesen írtam.)

Az ár megkérése

Az árat tehát megkéri a kormány. Sorozatosan hoznak olyan döntéseket, amelyek érthetetlenek a társadalom számára. Ezek közül legalább kettő (internetadó és vasárnapi boltzár) a válság küszöbéig jutotta el a kormányt. Ő viszont (eddig)  az utolsó előtti pillanatokban visszavonta intézkedéseit, így elmaradtak a várható következmények. Sok olyan eset van, ami ezeknél jelentősebbnek tűnik, mégsem vált ennyire kockázatossá. És sok olyan ügy van, ami még ezeknél is jelentősebb következményű, de – hála a kormányzat és az ellenzék közötti összekacsintásnak– nem került felszínre. Hiába érint hátrányosan közvetlenül is több millió embert. Ilyen a nyugdíjrendszer átalakítása, amiről szintén még szó lesz az anyagban.

A legfontosabb ok

A három ok közül – bármennyire is meglepőnek tűnhet – a legfontosabb nem az érdekbeli, hanem a tudati ok. Ha átgondoljuk, akkor ez könnyen megérthető. Ahhoz, hogy a valós érdeket felismerjék és hogy ennek megfelelően tudjanak mozogni/építkezni és ne vélt és pillanatnyi érdekek sugallatára ötleteljenek, ahhoz is megfelelő felkészültség, tehetség és részletekben is létező jövőkép kell. Ez kell ahhoz is, hogy az ország vezetői felismerjék: nem tudnak már újat mondani. Paradigmaváltásra van szükség! Vagy ahogy Kádár idejében mondták, megjelölve, miért nem tud kijönni a helyzetből: Kádár nem képes újragombolni a kabátot!

Az egyébként sokszor már régen megdőlt közhelyek mondogatásával le kellene állni. A pénzügyi stabilitás – óriási lakossági áldozatokkal – megoldódott, és van valamekkora gazdasági növekedés. Be kell látni: a lemaradás viszont a jelenlegi irányokkal és módszerekkel, szemlélettel felszámolhatatlan!

De azt nem tudják, nem is kérdezik: miben kellene növekedni és főleg, hogy hogyan?

Ehelyett a rossz hatékonyságú irányokat és recepteket erőltetik, igaz, ezeket megtanulták. Az exportoffenzíva további fokozását, a forint további lenyomását, az extenzív iparosítást stb. Továbbra is hadigazdálkodás van: a célok is olyanok, mint a hadigazdálkodásban. (2017. november 7-én jelentették be: lesz elég gáz télen…)

Az, hogy nincsenek programok, olyan felfogásban persze, amiben létezniük kellene, nem azzal magyarázható, amivel szokták. Nem azzal, hogy el akarják kerülni az ettől való eltérések rájuk olvasását! És nem is azzal, amit Bolgár úr szokott mondogatni: – Ugyan kérem, ki olvas programot! Hanem azzal, hogy képtelenek valamilyen vízióval előállni! Vonzó jövőképpel! Ezért marad a sport “stratégiai ágazat”, tőle várják, hogy irányt adjon és összehangolja a gazdaságot.

Egyre táguló körökben mozogva

Ebben a részben is tovább folytatjuk a politikai helyzetkép témáját, de most máshonnan indulunk el. Közben bizonyíthatjuk, hogy kevés különbség van az egymást váltó rezsimek „megoldásaiban” és persze törekvéseiben. Az irányokban kevésbé, de az intenzitásban lehetnek eltérések. Ezúttal tehát a „kisebb köröktől” haladunk az egyre nagyobbakig.

A három nyugdíjelem (nyugdíjprémium, inflációs nyugdíjkorrekció, Erzsébet utalvány) vizsgálatát egyikük (nyugdíjprémium) újdonsága különösen indokolja. Nemkülönben az a folyamat is, amit mindhárom elem valójában (nem a propaganda szerint!) jelképez. Az elemek olyan területhez (nyugdíjak, nyugdíjasok) kapcsolódnak, aminek hatalmas a gazdasági, pénzügyi és politikai jelentősége. Nyilván másként, általában ellenkezőleg, mint ahogy állítják és sugallják. Meglehetősen nagy egységben: kormányzati és ellenzék körökből, ilyen-olyan médiából egyaránt. A nyugdíjasok felélik a jövőnket – írta 2006-ban a kormányközeli 888.hu „véleménycikkében”.

Holott – mint bemutatom a politikai helyzetképről írott cikksorozat keretében – éppen, hogy a nyugdíjasok jövőjének feléléséről van szó. (Életlehetőségeik megkurtítása nagyrészt már befejezett tény: múltjukat már megterhelték, jelenüket szintén. Generációk sorsa egész életükben a küszködés, időről időre a reményt is elveszik tőlük. Most végleg vennék el.)

Gazdaságilag a nyugdíjasok nem „púp az ország hátán”, hanem az állami/kormányzati elvonás, forráskivonás, nyerészkedés egyik első számú területe.

Reform és rendteremtés címén évek óta folyik a nyugdíjak fedezetét alkotó bevételek növekedésének visszaszorítása, forrásainak megnyirbálása, kiadásainak korlátozása, közgazdasági hátterének átláthatatlanná tétele. Közben a csaknem hárommillió nyugdíjas a hétmillió választópolgár több mint egyharmadát képviseli. Az egyik legjelentősebb rétegről van szó.

Folytatódik

És persze maga a folyamat, ami a három nyugdíjelem mögött van, folytatódni látszik.  Amit az ilyen (nemsokára megmondom, hogy szerintem milyen) intézkedések – ráadásul sokirányú következményeikben – jelentenek, bizonyára tovább folytatódnak. De ha nem, akkor is nagy visszhangjuknál fogva az emberek az általa sűrítve bemutatott gyakorlatot el is fogadhatják, bele is fásulhatnak. A téma izgalmas, különösen azért, mert a nyugdíjprémium intézménye még egészen friss és máris – a kormányszimpatizánsok, de többször még a kormány részéről is – siettek pozitívan értékelni. Néha egészen naiv módon áradozva. Itt azonban nem állunk meg, az előbbi vizsgálatra alapozva meg szeretnénk ítélni, mit is jelent a nyugdíjrendszer ­– mint egyfajta nagy rendszer – átalakítása.

Mit jelent a “vállalások” közül az, amelyik a nyugdíjak értékét megőrizni akarja, amikor a munka- és tőkejövedelmek „szépen” emelkednek? Fenntartható-e (a józan ész szerint) az általa kiváltott helyzet és meddig? A kérdéseket már itt tovább lehetne sorolni, de a lényeg az, hogy egyre inkább kilépünk a nyugdíjrendszer kereteiből és az egész társadalmi-gazdasági képződményre vonatkozón jutunk általánosítható megállapításokig.

További sajátosságok

Vissza kívánok ismét utalni a politikai helyzetkép 2. és 3. részére. A politikai helyzetkép korábbi két folytatásában – egy bizonyos nagyon fontos szempontból (volt-e rendszerváltás?) – körbejártuk az elmúlt 27 év történetét. Azt bizonyította a vizsgálódás, hogy ez a történelmileg sem rövid 27 év NEM a rendszerváltás, hanem a rezsimváltások története. 1990-ben nem egy új rendszer, hanem az első rezsim jött létre egy korábbi rendszer helyett. Azt is láttuk, hogy ennek a hiátusnak meghatározó szerepe kell, hogy legyen a magyar gazdaság lassú kibontakozásában és periferizálódásában.

A rezsimek sajátosságait is sorra vettük. (Politikai helyzetkép (3). A rezsimek jellegzetességei ) Néhányat most is megemlítek. „A rezsim nem szereti a normativitást és a rendszerszerű gondolkodást. Egy politikai rendszer még hajlandó lehet a tervezésre, a rezsim viszont egyre kisebb hajlandóságot mutat még az érdemi programkészítésre is. És leszokik nemcsak a feltáró elemzések, hanem a kötelező hatásvizsgálatok elvégeztetéséről és előterjesztéséről is. Igaz, ezek nélkül nem lehet jól és eredményesen kormányozni, viszont sok munkával járnak és korlátok közé szorítják a legfelső vezetőt. Egy rezsimben a hatalom két dologra koncentrál: a hatalom megtartására és az elit bőséges forrásokkal való ellátására.”

Ami hiányzik (tehát), az maga a rendszer. Ezen nem sokat változtat, ha itt-ott találkozhatunk ilyen-olyan rendszerelemekkel. Ezek azonban ritkán terjednek ki a gazdaság vagy a társadalom egészére (pedig ez lenne a lényeg), inkább azon belül, egy-egy – többnyire kisebb – részterületen lehetnek és/vagy inkább utólag, belemagyarázás, megideologizálás útján „jönnek létre”.” Ráadásul a mindennapi gyakorlat szempontjából nagyrészt kontraproduktívak.”

A többnyire a múltból örökölt, nagyobb és valóságos néhány rendszer felszámolása ma is folyamatban van. Közéjük tartozik a nyugdíjrendszer; a címnek megfelelően most elsősorban vele foglalkozok.

Arra is emlékeznünk kell, hogy a rezsimek nem képesek létezni megszorítások nélkül. Ezt írtam:

„A rezsimek lételeme a megszorítás.

Nem véletlen, hogy Bajnai nem rendszerváltásban, hanem rezsimváltásban gondolkodott. A rezsimnek ugyanis – mint később látni fogjuk – lételeme a megszorítás. Sőt interdependencia, vagyis kölcsönös feltételezettség áll fenn közöttük. Egy rezsim nem képes megszorítások nélkül működni, megszorításokat egy rendszerben viszont csak ideig-óráig lehet alkalmazni. Bajnainak is – ő ezt be is vallotta – ez volt a csodafegyver.”

A megszorítások egyik legbizarrabb területe a most vizsgált nyugdíjrendszer. Azért is, mert nem ideiglenesen, hanem bevallottan és a szándékok szerint egyszer és mindenkorra vesznek el/vennének el – ráadásul jogalap nélkül – pénzeket a nyugdíjasoktól. Ennek a “kiürítésének” ráadásul már súlyos ára van és még súlyosabb ára lesz. Nemcsak társadalmilag, hanem gazdaságilag is.

(Folytatjuk!)

 

One response to “Politikai helyzetkép (7.) A politika és a nyugdíjrendszer

  1. Molnár László

    Gratulálok, ilyen alapos és összeszedett munkát ebben a témában még nem közölt senki. Ezt a kíváló anyagot nemcsak az ellenzéknek, de a kormánynak is tanulmányozni kellene!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.