Politikai helyzetkép (6). Nyugdíjprémium, inflációs nyugdíjkorrekció, Erzsébet utalvány

 Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Nem teszek tiszteletköröket: másokkal ellentétben. Nem futok körbe-körbe, nem ismétlem az egyébként soha nem igazolt paneleket. Ennek nincs értelme, sajnos mások ezt megteszik.  Sporthasonlattal: arra vállalkoztam, hogy egy nagyon nehéz, szinte áttekinthetetlen terepet, ami tele van akadállyal, álcázással, kitaposott tévúttal és ebből létrejött kényszerpályával, felderítsek. Arról írok, ami a zavaros, sőt zavarossá tett felszín alatt van. (A zavarosság – mint láttuk az előzőekben – a rezsimek lételeme, ezért is szerepel a mostani folytatás fölött is ez a két mottó.  Ami az érdekre és a veszélyre egyaránt utal.) Amit feltártam és amit most és a továbbiakban közreadok, az nem csak három nyugdíjelemről (nyugdíjprémium, nyugdíjkiegészítés, Erzsébet utalvány), sőt nem is kizárólag a nyugdíj intézményéről szól, bár ez is nagy téma. Mint cseppben a tenger, ugyanúgy benne van a magyar valóság (gazdaság, gazdaságpolitika, kormány, ellenzék, „rendszerváltás” stb.) számtalan általánosítható jellegzetessége. Bár – mint írtam – tiszteletkörök nem lesznek, a bevezető azonban nem hiányozhat.

Kovács László: Merjünk kicsik lenni! Kovács “Lacinak” sikerült! (Fotó: MNO.hu)

Ma is merünk  kicsik lenni…

A címben felsorolt három nyugdíjelemről (is) Kovács László (másoknak sajátságosan „Kovács Laci”) állítólagos mondása jut eszembe: Merjünk kicsik lenni! Neki mindenesetre sikerült! Bajnainak sikerült. Utódainak is sikerült! Többszörösen is! És nemcsak abban, hogy ők alkalmazzák, ráadásul nyolc év után a nyugdíjprémium Bajnai által és kényszerűségből kiizzadt, ideiglenesnek szánt ötletét. (A 2010. január 1-től életbe lépett törvényi szabályozás részleteit ld. a csatolt mellékletben!)

Bár már 2014-ben ki kellett volna fizetni a nyugdíjprémium összegét, amit egyébként nem hiányol azóta sem senki, 2017-ben meglesz az első kifizetés. Ezzel eldőlni látszik, nem állítják vissza a 13. havi nyugdíjat.

Aminek már volt előzménye. 2016-ban a kormány azzal állt elő, hogy nincs is erre szükség. Akkor ezt Rétvári Bence parlamenti államtitkár adta hírül (Az elmúlt hat év legnagyobb nyertesei a nyugdíjasok voltak), de azóta hasonlóan érvelt Orbán Viktor miniszterelnök is. Arra hivatkoztak, hogy a kormány azt vállalta, hogy megőrzi a nyugdíjak értékét és ezt nemcsak teljesítette, hanem túl is teljesítette. Ugyanis hat év alatt 8,6 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértéke. Ez pedig még több is, mint a 13. havi nyugdíj összege. (Helyesen: 8,5 százalékos volt a növekedés, ami egy “picit”, 0,2 százalékponttal nagyobb, mint egy havi nyugdíj átlagos összege.)

Így lesz a sorozatos hibából (látszólagos) „érdem” és (látszólagos) „érv”. Az emelésnek ugyanis az az oka, hogy a kormány és az MNB képtelen volt megbecsülni a várható inflációt. (Ezt megoldani azóta sem tudták, viszont a problémát megkerülték. Most alábecsült várható inflációval emelik a nyugdíjakat, majd később kiegészítik az augusztustól augusztusig kiszámolt áremelkedés alapján.)

Az „érvelés” viszont méltatlanul kisszerű, de az ígéretre való hivatkozás nem is helytálló. Nemcsak azért, mert volt más ígéret is, hanem azért, mert az erre való hivatkozásnak – ahogy ki fogom fejteni – bizonyára jogalapja sincs. Egy ilyen ígéretből semmiképpen nem következhet a nyugdíjkasszának járó pénz elvonása (hogy mi jár, az e cikk egyik témája), és az elvont pénz máshol való elköltése.

A nyugdíjak reálértékének emelkedésén kívül arra is hivatkoznak, hogy a nyugdíjasok lettek volna  a legnagyobb nyertesei a rezsicsökkentésnek és az áfacsökkentéseknek. Tehát nemcsak állítólag visszakapták volna a 13. havi nyugdíjat, hanem ezen felül egyéb juttatásokat is kaptak. Ez utóbbi érvelés így nem állja meg a helyét és egyébként sem tartozhatna ide. Mi köze van a nyugdíjbiztosításhoz? Sajnos annál több köze van ahhoz a szemlélethez, amit nem fogadhatunk el. Úgy teszünk, mintha mi tartanánk el a nyugdíjasokat, miközben a nyugdíjasok pénzének jelentős részét máshol és másra költjük el.

A rezsicsökkentés valóban könnyített a lakosság megélhetési gondjain, de hogy miért a nyugdíjasok nyertek volna ezen a legtöbbet, azt nem tudom megérteni. Összegszerűen biztosan nem. Sajnálatosnak tartom, hogy nem folytatódott a rezsicsökkentés, pedig pl. a gáznál és a villanynál ennek mértéke számításaim szerint 65 százalékos is lehetett volna már akkor. Csak le kellene mondani a 27 százalékos áfáról legalább a háztartási energiánál, a víz- és csatornaszolgáltatásnál és máris további több, mint 20 százalékot nyerne a lakosság. Hiszen ma sem tudnak százezrek pl. gázzal fűteni. Lehet, hogy az áram tarifája ma az EU-ban a legalacsonyabbak közé tartozik, de a keresetek és nyugdíjak is. Sőt az átlagtól ezekben még inkább elmaradunk. (Ld. egy későbbi táblát!)

Ami pedig a néhány élelmiszerre, adományként bevezetett 5 százalékos áfát illeti, ennek hatása az árakra időleges volt, mert néhány év alatt legalább olyan áron folyik a kereskedés, mint évekkel korábban. Ebben szerepe van az exportoffenzívának is, ami – a forint alulértékeltségén keresztül elviszi a belföldi piacról a jó minőségű termékeket. (Persze a rosszak egy részét is.) “Rendkívül okos gondolatnak” tartom, hogy magyar sertéshúst visznek ki Kínába, hogy klíringjüant(?) halmozzanak fel belőle.

Az összes élelmiszerre 5 százalékos áfát kellene alkalmazni, hogy a mezőgazdaság, amíg léteznek EU-s támogatások, meg tudjon újulni, ma nincs miből, hogy a 27 százalékos áfa alkalmazásával nem szivattyúzza át az állam a saját zsebébe e támogatások egy részét vagy közel egészét. Ezt azért említem meg már most, mert a keresztfinanszírozás az állami eszköztár meghatározó gyakorlata, ez érvényesül sajnos a nyugdíjaknál is.

Kicsinyességek és „nagyvonalúságok”

Lesz nyugdíjprémium! Örömteli, hogy a gazdaság állapota lehetővé teszi! – mondják. Aprócska gond, nyilván csak a nyugdíjasoknak, hogy a “nyugdíjprémium” egészen kicsi lesz: maximum 12 ezer forint… Átlagnyugdíjnál a 13. havi nyugdíj 10 százaléka…  (És ez is kivételesen, ha egy extra teljesítmény megengedi!) Bajnai szabályozását nyolc év után úgy próbálják ki, hogy a nyugdíjprémium képletét nem korrigálják. Ha az azóta bekövetkezett infláció alapján megtennék, 2500 forinttal több, 14500 forint lenne az az összeg, amit 80 ezer forintos nyugdíjtól fizetnek.

A nyugdíjprémium csak részben igazodik a nyugdíjak összegéhez: 80 ezer forint alatt igazodik, míg 80 ezer forint fölött azonos összeget, jelenleg 12 ezer forintot fizetnek. (Ld. törvényi szabályozás.) Három tényezőtől függ a fizetés. A gazdasági növekedés ütemétől, illetve a teljesen szubjektív alapon, mindenesetre az átlagnyugdíjnál is 50 százalékkal alacsonyabban meghatározott nyugdíjösszegtől. (A pitiánerség generálisan érvényesül, az alacsony nyugdíjaknál is tetten érhető, ők még jelképesebb, akár csak négyezer forintos összeget kapnak.)

A figyelembe vehető nyugdíj összege 80 ezer forint, illetve ennek 25 százaléka. 3,5 százalékos gazdasági növekedési ütem fölött fizetik, (ha fizetik, hiszen 2014-ben nem fizették, bár a feltételek fennálltak), de limitálták azt is, hogy legfeljebb 7,5 százalékos ütemig számolható ki az összege. A 7,5 százalékos növekedés meghaladása ugyan a gazdálkodás jelenlegi körülményei között elképzelhetetlen, de szükségesnek tartották Bajnai és utódai, hogy ezt a korlátot megjelöljék, illetve fenntartsák. (Hátha mégis…) 7,5 százalékos növekedés esetén éri el a maximumot a nyugdíjprémium, ami akkor érheti el a 80 ezer forintos kifizetési plafont… Van egy további feltétele is a nyugdíjprémiumnak: a költségvetési hiánycél teljesítése. (A következő folytatásban még visszatérek a nyugdíjprémiumra is, hiszen mindent a bevezetőben nem írhattam meg. Bár ez is eléggé mellbevágó lehet.)

“Nyugdíjemelés” is lesz!

És lesz nyugdíjkiegészítés is! – mondják. Pedig ez nem valami valóságos többlet, hiszen így a költségvetés inflációs tartozását fizetik meg a nyugdíjasoknak. A két különböző összeg (nyugdíjprémium és -kiegészítés) nem rokonítható, össze nem vonható, mégis összeadják, mert így talán jobban mutat.

Kiszolgáltatott helyzetben

 

Nemcsak a látszat, hanem a „sűrű fillér” is fontos lehet a kormánynak, mert a korrekció 2017-re kiszámolt összegéből is sikerült lecsípniük: itt nyugdíjanként 0,5 százalékot… Most megspórolnak átlagos nyugdíjnál 12X600 = 7200 forintot és jövőre nem épül be ez a havi 600 forint a bázisba. Ugyanakkor így előfordulhat, hogy a nyugdíjak értékét 2017-ben NEM SIKERÜL megtartani. De lehet, hogy ügyes és főleg kitartó lesz a KSH és addig számol, amíg kihozza a 0 növekedést.  Bokros Lajos jut eszembe 1995-ből, amikor a tüntető egyetemistáknak azt mondta: – A ti forintjaitokra is szükség van! Nem értem, hogy most vajon miért van szükség ilyen kicsinyességre egy állítólag száguldó gazdaságban? Ja, és Erzsébet utalvány is lesz… Itt már nem számít a spórolás, 15 ezerrel többe kerül ugyanis a közterhek és költségek miatt, mint a pénzátutalás. Persze ennek nagy része a költségvetésbe csorog vissza. És minden pénz jól jöhet: azt is el lehet költeni.

Bokros Lajos

Közben felborul a nyugdíjak és a keresetek közötti összhang (ahogy az alábbi ábra mutatja), ami nagy gondokat fog még okozni. A nyugdíjrendszer „átalakítása” már ebből a rövid jellemzésből is ez látszik: valójában leépítés.

Nyugdíjból kegydíj?

A biztosítási elven alapuló, befizetésekre és viszontszolgáltatásra épülő nyugdíjból egyre inkább könyöradományként odavetett kegydíj lesz. Pedig a nyugdíj nem szociális juttatás, hanem a több évtizedes munkavállalói és munkáltatói befizetésekért kapott ellenszolgáltatás. Azon az alapelven, hogy minél többet fizet valaki, annál magasabb összegű nyugdíjat kap. Aminek az értékét karban kell tartani: az inflációnak megfelelően is és a keresetek alakulásától függően is. Nem szakadhat el ugyanis a nyugdíjak emelkedése a keresetekétől, mert ez is az inflációhoz hasonlóan a nyugdíjak leértékelését jelenti. Ha ez így folytatódik, a magyar nyugdíjasok lesznek Európa páriái.

Finanszírozási gondok?

Ha ennek a pitiánerségnek az lenne az oka, hogy a nyugdíjrendszer kiadásait a bevételekből kell fedezni és meg kell akadályozni, hogy a nyugdíjkassza túlköltekezzen, ez az érvelés akkor is hidegen hagyna.  Ha ugyanis a többletet lenyúlhatták az előző kormányok és elköltötték erre-arra, a költségvetésen keresztül vagy azon kívül, akkor az esetleges hiányt a kormányoknak ki kell pótolniuk. Akár hosszú távon is, hiszen a lenyúlások is így történtek és történnek. A Kádár-rendszerben gyakran szufficites volt a nyugdíjkassza, az évek többségében többlettel zárt, amit rendre elvitt az állam. (Ebből lettek a „guruló dollárok” vagy ment a fejlődő országoknak stb.)

A nyugdíjrendszer jövőbeli finanszírozhatósága tehát nem rendelhető alá önfinanszírozó-képességének. Ha a többletet az állam rendre lenyúlta, ki kell egészítenie a hiányzó bevételeket. Akár hosszú távon is. Ennek ellenére nem hagyható szó nélkül az a vészharangkongatás, ami az önfinanszírozás ellehetetlenülésére akarja felhívni a figyelmet. Bizonyos hátsó szándékokkal. Nem mindegy, hogy a nyugdíjrendszer rendbetétele milyen légkörben történik, de az sem, hogy ezek a hátsó szándékok lelepleződnek-e. Ezt annál is inkább meg kell tenni, mert a manipulációként felhasznált állítólagos veszély sem igazolható.

Hátsó szándékok

Hogy a távolabbi jövőben (ön)finanszírozható lesz-e a nyugdíjrendszer NORMÁLIS RENDSZERKÉNT VALÓ MŰKÖDÉSE, az ma még teljes bizonyossággal nem ítélhető meg. A folyamatok többsége mindenképpen abba az irányba mutat, hogy (ön)finanszírozható lesz továbbra is. Mégis azzal riogatnak, hogy akár a közeljövőben, de legfeljebb 20–30 éven belül (ön)finanszírozhatatlan lesz a nyugdíjrendszer. Ezeket a tendenciózus és hasraütésszerű jóslásokat használják fel ürügyként arra, hogy folyamatosan lehessen újabb és újabb olyan pénzekre rátenyerelni, ami a nyugdíjasokat illetné meg. Nagyon veszélyesek ezek az uszító jellegű nyilatkozatok, mivel a munkavállalókat és a munkáltatókat abban az irányban ösztönözhetik, hogy kerüljék el, ahol csak lehet, a járulékfizetést. Nekik ugyanis – ezt állítják –  úgysem lesz nyugdíjuk. De legalábbis azt követeljék, hogy vigyék olyan mélységbe a járulékokat, ami a nyugdíjak önfinanszírozását kérdésessé tenné. Amiből szerintük a nyugdíjak nominális összegének csökkentése következik. Ez tehát egy önbeteljesítőnek szánt jóslás. (Az elgondolásban az is hibás, hogy ha ez így lenne, persze nincs így, akkor a hiányt a költségvetésnek kellene, bár minden bizonnyal nem kell, finanszíroznia.)

A lakosság elöregedése

Ezek a jóslások tényként egyedül a lakosság elöregedését említik. Ha ennek az egy tényezőnek valamennyi hatását figyelembe vennék, de nem is teszik, akkor sem lehetne egyedül ebből levezetni, mi várható 20 – 30 év múlva. A lakosság elöregedése a kifizetéseket megnövelheti, de számottevően csak akkor, ha a lakosság egészségügyi állapota és ezzel várható élettartama látványosan javul. Ennek azonban jele nincs: nagyon sokan meg sem élik a nyugdíjkorhatárt. Miközben évtizedeken át fizetik a nyugdíjjárulékot. A kifizetések növekedése ellen hat az is, hogy emelkedik a nyugdíjkorhatár. Még később kerül sor a nyugdíjfizetésre, kevesebben és rövidebb ideig vehetik igénybe. Az elöregedés csökkentheti viszont a munkavállalók számát. Ugyanakkor az, hogy hányan dolgoznak, az nemcsak attól függ, hányan lehetnek potenciális munkavállalók és járulékfizetők, hanem sok mástól is. Mindenekelőtt attól, mekkora a gazdasági aktivitás, mekkora az átlagkereset.

A fejlett országok nehézségeire szoktak még hivatkozni a társadalom elöregedésével kapcsolatban.  De nálunk a több évtizedes megszorítások eredményeként is sokkal alacsonyabbak a keresetek és a nyugdíjak is. Bár a két régióban egyaránt főleg a gazdasági fejlettség határozza meg az átlagjövedelmeket, de ugyanaz a függvény csak egy ugrásszerű tendenciaváltással képes leírni az EU régebbi és új tagállamaiban ezt a kapcsolatot. Ők egészen más pályán mozognak: kezdve a kevéssé fejlett Görögországgal vagy Portugáliával. Alig valamivel magasabb gazdasági fejlettségnél kétszer akkora nyugdíjat kapnak, keresethez  jutnak. Nálunk tehát el kell indulnia – el is indult – a keresetek felzárkózása, gyors növekedése. Ebből következően nő a járulékbefizetés, még akkor is nőhet, ha csökkentik a járulékokat. A kérdés az, hogy ebből mennyit juttat a kormány a nyugdíjkasszának és mennyit utal a egészségbiztosításnak, illetve egy további alapnak.

(Nagyításhoz kattintson a táblára!)

A tábla bemutatja, hol állunk nyugdíjak tekintetében. Ha a nyugdíjakat vásárlóerő-paritáson számoljuk át, hogy összehasonlíthatók legyenek, akkor az osztrák nyugdíj a magyarnak a két és félszerese. A görög a másfélszerese. Görögországnál maradva, ugyanezen skálán mérve alig marad el gazdasági fejlettségünk a görögtől, az mindössze 7 százalékkal magasabb, viszont a nyugdíjak ott másfélszer akkorák… Ha a cseheket és a görögöket vetjük egybe, ugyancsak vásárlóerő-paritáson  átszámolva az országok adatait, a csehek 15 százalékkal fejlettebbek a görögöknél, viszont a görögöknél az öregségi nyugdíj ennek ellenére 29 százalékkal a csehekénél is magasabb.

Csak az egyik skálát használják

Esélyünk arra, hogy szégyenkezés nélkül hasonlítsuk össze értékadatainkat azonban csak ezen a skálán van. Valós valutaárfolyamot használva az átszámításhoz, minden tekintetben tragikusnak mutatkozik a helyzetünk. A magyar forint és a cseh korona is alul van értékelve. Mint egy más anyagban (A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez?) bizonyítottam, a forint 2014-ben 43 százalékkal volt alulértékelve. Mint ugyanebben az anyagban bemutattam, az önálló valutával rendelkező új EU-tagállamok közül egyedül Bulgáriában és Romániában volt nagyobb az alulértékeltség, mint nálunk. Az is látható, hogy 2010 előtt is alulértékelt volt a forint, de megindult ennek a mérséklődése. 2010 után viszont ismét és rohamosan nő a forint alulértékeltsége. (Ebben a torzulásban vitathatatlanul nagy szerepe van az újabban “karizmatikusnak”(?!) is nevezett Matolcsynak.)

A valós valutaárfolyamot nem szeretik használni nálunk az elemzésekben, mert ez egészen drámai képet ad rólunk. Nem is használják, pedig ez ad képet arról, hogy nemzetközi környezetben mit is ér a mi teljesítményünk. Másképpen fogalmazva, milyen hatása van valutánk alá- vagy fölé értékelésének. Tehát ezt ugyanúgy illene használni, vagy még inkább, mint a vásárlóerő-paritásra épülő összehasonlításokat.

Valós valutaárfolyamot használva hihetetlenül nagy lesz elmaradottságunk: minden téren. A magyar gazdasági fejlettséget már nem 7 százalékkal, hanem 62 százalékkal haladja meg a görögöké. Már nem a csehek fejlettebbek a görögöknél 15 százalékkal, hanem a görögök a cseheknél 10 százalékkal. A magyar nyugdíjaknak már nem másfélszerese a görög, hanem a két és félszerese! A cseh nyugdíjak már nem csak 29 százalékkal maradnak el a görögökétől, hanem 94 százalékkal! Egyébként ez újabb adalék ahhoz, miért tartom ostobaságnak és károkozásnak a forint árfolyamának lenyomását. A további károkról   még szó lesz.

A gazdasági aktivitás

Magyarországon néhány éve alacsony volt a gazdasági aktivitás, azóta több százezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Közeledünk a teljes foglalkoztatottsághoz. A több foglalkoztatott, a több járulékfizető egyúttal a több bevétel lehetősége. De hogy mennyi jut a nyugdíjalapba, az a kormánytól függ.

1998 és 2016 között a foglalkoztatottak száma 2006-ig emelkedett, ekkor 3928,4 ezer fő volt. 2007-től 2010-ig tartott a csökkenési tendencia (2006-hoz képest csaknem 200 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Ekkor indult el a növekedés, előbb lassan, majd gyorsuló ütemben. 2016-ban 619,2 ezerrel többen dolgoztak a magyar gazdaságban, mint 2010-ben.)

A reál keresetek alakulásáról más helyen (ábrán és táblán) beszámoltam.

Hogy legyen forrás…

Összefoglalva: nem arról van szó, hogy ne lenne forrás a nyugdíjkassza rendszerként való működtetésére, hanem arról, hogy erre hivatkozva, ezzel riogatva, folyamatos pénzlenyúlásra kerül sor.

A fedezet meglenne a 13. havi nyugdíjhoz, de a svájci indexálás visszaállításához is. Mivel az „átalakítási” folyamat előrehaladt (a nyugdíjkassza bevételeit több módon is csökkentették/csökkentik, a beérkező csökkentett bevételekből más területekre és célokra csoportosítottak/csoportosítanak át, a kassza esetleges év végi többletét elvonták/elvonják), sok mindent újra kell szabályozni. (Ezt később fogom ismertetni.)

Kinn is vagyok, benn is vagyok, én a magyar állam vagyok?

A nyugdíjbiztosítás nem lehetne az állam része.  A nagy, hagyományos biztosítónak kézenfekvően önkormányzati formában kell működnie, de 2009 óta az állam megint és egyre inkább rátelepedik. A nyugdíjkasszát államosították, a benne levő és ide kerülő összegekkel ugyanúgy a kormány és hivatala rendelkezik, ahogy a kifizetésekről is ő dönt. Úgy tekint a nyugdíjbevételekre, mintha az ő pénze lenne.

Holott az állam szerepe a nyugdíjbiztosítás alapelvei feletti őrködésre kellene, hogy kiterjedjen, de éppen ezzel nem kíván foglalkozni. Azért sem, mert ezeket az elveket ő maga folyamatosan megsérti.  A pénzek megszerzése és „átcsoportosítása” foglalkoztatja. Ahogy az ellensúly szerepére szánt ellenzéket sem foglalkoztatja más.

Az ellenzéknek sok ötlete lenne, hogy a nyugdíjasok pénzét – már ami még megmaradt –  mire kellene fordítani. Hogyan kellene újraelosztani közöttük. Átértelmezni a nyugdíj fogalmát és szociális támogatásként szétosztani. Jellemző módon a minimálnyugdíj emelését a magasabb nyugdíjasokkal fizettetnék meg, ha vissza is adnák, megszüntetnék a 13. havi nyugdíj összegének a nyugdíj összegével való kapcsolatát, elvennék a nyugdíj egy részét, hogy Feltétel Nélküli Alapjövedelmet (FNA) adjanak azoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak dolgozni. Erre vennék igénybe a keresetek egy részét is. (Erre ugyancsak visszatérek.)

A nyugdíjkassza az állam/kormány kasszája lenne?

A nyugdíjkassza nem az államé, pláne a kormányé, mégis többé-kevésbé úgy viselkedik a kormány, mintha a pénz az övé lenne.

Ő dönti el, mikor és mennyit lehet emelni és mikor kell elvenni a korábbi emelésből. Ezt a játszadozást a nyugdíjasok pénzével arra hivatkozva folytatja, milyen helyzetben van az ország. Csakhogy ez a helyzet nagyrészt a kormányok teljesítményétől függ. Ahol ennyi válság volt, mint nálunk, ott ez különösen nyilvánvaló. Hatalmas összegeket vontak és vonnak ki a nyugdíjrendszerből és fordítanak másra.

Néhány kézenfekvő példát hadd hozzak fel, de a teljesebb kép bemutatására majd egy következő folytatásban kerül sor.

Az elmúlt 27 évből 10-ben csökkentették a nyugdíjak reálértékét.  (Ha a majdnem elmúlt 28 évet vesszük, amiben már 2017 is benne van, akkor elképzelhető, hogy 11 ilyen év van.) Kivontak a magánnyugdíjpénztárakból 3000 milliárd forintot, amit NEM a hagyományos nyugdíjbiztosítónak adtak át, holott ide kerültek át az ügyfelek, itt jelentkezik majd a kifizetési igény, hanem teljes egészében másra fordítottak. Így pl. 500 milliárdért vásároltak MOL-részvényt. Csak a 13. havi nyugdíj megvonásából az elmúlt nyolc évben 2000 milliárd forintot „takarítottak meg”.

A svájci indexálás megszüntetéséből újabb 600 – 800 milliárdot. És így tovább és sokáig, hiszen a rokkantnyugdíjak megszüntetésétől, a rokkantellátásban részesülők számának csökkentésétől, az ellátás összegének lefaragásától a korhatár előtti nyugdíjazás átszervezéséig rengeteg megszorító lépésre, megszorításra sor került. De ha a politikai érdek és/vagy a pénztöbblet eltüntetése ezt indokolta, akkor a nyugdíjrendszeren belül is hatalmas új költségeket vállaltak.

Bajnai 2010-ben kisiskolásoknak magyarázta: milyen nagyszerű dolog a megszorítás

A leépítés – ködszurkáló módon

Bajnai óta folyik a nyugdíjrendszer gyors leépítése.

A helyzet feltárása nélkül, ködszurkáló módon, egyedül pénzek megszerzésére törekedve. 2010-től az addig válságkezelésnek feltüntetett pénzszerzések lassan rátaláltak a kormányzat számára legpraktikusabb irányokra. Mindent leépítenek, amit tudnak és ehhez igazítják a bevételeket. Ha mégis maradna többlet, azt elviszik máshova. Mindez nem megy könnyen, ahogy az inflációkövetés sem ment sokáig, de az idő telik és lassan kiizzadják a technikákat. Technikailag fejlődtek, általában menet közben megoldják, hogy a mérleg egyenlege közel legyen a O-szaldóhoz.

Így nemsokára azt is el lehet várni, hogy a csökkentett szolgáltatások folytatását is megköszönhetnék a nyugdíjasok. A miniszterelnök, bár nemrég még 14. havi nyugdíjat is ígért, erre nem akarva emlékezni, most csak az infláció ellentételezésére vállalkozik. A szerény ajándékok, amit adnak, tehát erőn felüli juttatások. A 12 ezer forintos „prémiumhoz” is extra gazdasági teljesítmény szükséges.

A pénzszerzési vágy nem ismer határokat!

A pénzszerzési kedv nem áll meg itt, amit az is mutat, hogy egy 2016-os VIP közvéleménykutatásban már az iránt tudakozódott kormányzati megrendelésre a Nézőpont Intézet: elfogadná-e a társadalom a nyugdíjak nominális összegének csökkentését? Értelemszerűleg tehát a nyugdíjak reálértékének csökkentését, holott a növelés megkerülhetetlen, a megőrzés is fenntarthatatlan.

Bár az ötletet nem igazolta vissza a felmérés (ld. alább) és a kormány látnivalóan félretette az ötletet, de nyilván nem került le a napirendről. Nagy a kísértés, hiszen hatalmas újabb  összegekről lenne szó. És a politika, meg a – nyugdíjjárulékokra ácsingózó – bankok által is feltüzelt sajtó írásai szüntelenül felszínen tartják a kérdést, szükségesnek tüntetik fel, egyúttal a könnyű akció ígéretét sugallják. A kormány már rászokott az ilyen pénzszerzések ízére. Most például tulajdonképpen a nyugdíjasok pénzén hajt végre fejenként havi 100 ezer forintos béremelést az orvosoknál és több tízezer forintos emelést az ápolóknál. De jut még ebből kb. 50 milliárd forint a kórházak adósságának csökkentésére is. És persze sok más helyre is.

A sajtóban a nyugdíjcsökkentés is folyamatos téma. A Portfoliohoz kapcsolódó Pénzcentrum pl. évente riogatja a társadalmat. 2016. október 27-én:  Durva nyugdíjcsökkentés jöhet.

2017. október 27-én: Ijesztő jelentés: ha ez így megy tovább, jön a nyugdíjcsökkentés.

A Napi.hu 2017. augusztus 27-én írta: Trükkös nyugdíjcsökkentés jöhet.

„Nagy meglepetést keltene a nyugdíjak csökkentése” – fogalmaz a gazdasági napilap -, „pedig ez sem zárható ki. Ez nem azt jelentené, hogy egyik hónapról a másikra kevesebb pénzt hozna a postás, hanem például azt, hogy a nyugdíjemelés elmaradna az inflációtól.” Nagyon „trükkös” lenne…

Előzmények

A nyugdíjakkal és a nyugdíjasok helyzetével, a kormányzati és az ellenzéki szándékokkal eddig is több írásban foglalkoztam. Résztémaként pl. A Nézőpont Intézet nem publikus (VIP) jelentése. Mit bizonyít? c. anyagban (2016. 03. 29.). Arra figyeltem fel, hogy a kormány azt is ki akarja tapogatni, meddig mehet el a nyugdíjak korlátozásában. Ez azért is figyelemreméltó, mert 2011-ben megszüntette a nyugdíjak svájci indexálását és ezzel felmerült a nyugdíjak összegének csökkentése is, amit a megkérdezettek túlnyomó többsége elvetett. Természetesen önálló témaként is vizsgáltam a nyugdíjakat és a nyugdíjasok helyzetét. Két elemzést emelek ki: Nyugdíjasok (1). Sanda szándékok és egy képtelen politika célkeresztjében (2016. 08. 02.) /, Nyugdíjasok (2). Nyugdíjak nemzetközi összehasonlításban (2016. 09. 07.) . Mindezek az anyagok tehát a kérdéskör több elemét már tárgyalták, ezeket lehetőség szerint és általában nem ismételném meg. Egy-két fontos összegzés beidézésére kerül csak sor.  Azoknak viszont, akiket a téma a mostani közlésen túlmenően érdekel, nyomatékosan a figyelmükbe ajánlom az előbbi írások áttetanulmányozását.

A félretájékoztatás

Most térjünk vissza a nyugdíjprémium, a nyugdíjkiegészítés és az Erzsébet utalvány témájához. Pontosabban ennek kommunikációjához. A paradox módon „pénzesőnek” nevezett “piti akciót” valótlanságokkal teli irritáló kampány kíséri.

Irritáló, gusztustalan kampány

Leginkább a nyugdíjprémiumot favorizálják. A nyugdíjasok örömét a világért sem rontanám el, de hát sokaknak az öröme bizonyára már elmúlt, szembesülvén a beharangozott juttatás valódi „nagyságával”. A sajtó már az előző évben „melegített”.  Mégpedig „kedvesen” és a sajtó feladatával, a hiteles tájékoztatással ellentétesen, indulat- és hangulatkeltően. A Portfolio.hu már 2016-ban röffintett egyet: Megtömik a nyugdíjasok zsebét a választások előtt. (Portfolio, 2016. november 25.).(Nálunk csupa ilyen “gazdasági portál” van.)

2017-ben, áprilisban indult az igazi pergőtűz, amikor kormányzati körökből sejttették, hogy nyugdíjprémium fizetésére kerül sor. A sajtóban olyan címekkel adták ezt tudtul, ami szerfelett megnövelhette a nyugdíjasok várakozásait. Néhány ilyen címet idézek: Pénzeső a nyugdíjasoknak novemberben? (Világgazdaság, 2017. 04. 11.) Dőlni fog a pénz a nyugdíjasokhoz az idén és jövőre is (24.hu, 2017. 04. 26.) Óriási adut játszhat ki a kormány a nyugdíjasoknál (HVG, 2017. 04. 24.)

Októberben folytatódott a sajtó áradozása. Az egyik orgánum két helyen is közli a cikk címét, az egyiket csupa nagy betűvel. (A cikket körömgomba reklámok és csüngő hasak, továbbá fekélyek reklámképei törik meg.)

JÓ TUDNI! NOVEMBER 10-ÉN NAGY PÉNZT KAPNAK A MAGYAR NYUGDÍJASOK! ÉRDEMES OTTHON MARADNI! TÍZEZREKKEL TÖBB PÉNZT VISZ A POSTÁS, MINT AMIRE SZÁMÍT! MUTATJUK HÁNY TÍZEZER FORINTOT KAP PLUSZBAN (nyugdíjinfó, 2017. október 9.) Ez az „orgánum” egyébként egy azonosíthatatlan eredetű, önmagát hivatalosnak feltüntető kiadvány. Rendszeresen foglalkozik ebben a stílusban a nyugdíjakkal és a nyugdíjasokkal. Sajnos azok is, akiknek a hivatalos kommunikáció a feladatuk, ezt eltűrik.

Majd még egy ilyen cím: 24 ezer forint, ennyit kapnak a nyugdíjasok az államtól. (Portfolio, 2017. október 12.) Itt össze van mosva a nyugdíjprémium és a megelőlegezett inflációs többletkiadás utólagos térítése, a nyugdíjkiegészítés.

Nyílik az olló a keresetek és a nyugdíjak stb. között

Nem csoda, hogy a nyugdíjasok szerettek volna valamit végre visszakapni abból, amit a nagyrészt folyamatos megszorításokkal az ún. rendszerváltás évei alatt elvettek tőlük. Nem véletlenül tartoznak a magyarországi nyugdíjak az EU-n belül a legalacsonyabbak közé. Ráadásul a keresetek az utóbbi években meglódultak, gondolhatták, hogy ennek hatása lesz a nyugdíjaknál is.

2008 után nyílt az olló a reálkeresetek és a reálbérek között és ez az olló egyre szélesebbre nyílik. (Ld. az előbbi két ábrát!) Ez néhány éven belül elviselhetetlen feszültségeket fog okozni az országban. Mivel a magyarországi nyugdíjak reálértéke a szándékok szerint nem nő, Európa legalacsonyabb átlagnyugdíja lehet a miénk. A magyarországi nyugdíjasok lesznek Európa páriái. Óriási feszültség és aránytalanság alakul ki a keresetek és a nyugdíjak között, illetve a korábban megállapított és az újonnan megállapított nyugdíjak között. Hogy ebből mi lesz? Még belegondolni sem kellemes!


Barátságtalan és anyagias a politika és a sajtó

A politika és a sajtó – a politikai oldaltól függetlenül – barátságtalan a nyugdíjasokkal. Évek óta nincs olyan hét, amikor három-négy olyan cikk ne jelenne meg a politika által rendszerint mozgatott sajtóban, amiben ne riogatnának a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságával, sőt a nyugdíjkassza közeli fizetésképtelenségével. És ne igyekeznének elejét venni minden olyan kezdeményezésnek, ami a nyugdíjasok helyzetét javítaná. Ebben az évben ezek kiegészültek a nyugdíjprémiummal való irritálással és hazudozással. (Lásd fentebb!)

Ennek több oka lehet, minden lehetőségre azonban jelen írásban nem tudok kitérni. Legyen elég az, hogy – egyébként tévhitekre alapozott – anyagi(as) és politikai szempontok ebben egyaránt szerepet játszanak. Tehát a felkészületlenség és/vagy a gátlástalanság.

A nyugdíjasok felélik a jövőnket – hirdette tavaly egy véleménycikk a kormányközeli 888.hu-n. Utóbb visszavonták, majd  átalakítva ismét feltették portáljukra az írást. A durva cím azonban maradt. Egyúttal közölték, hogy a rovatban megjelenő írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját közlik. De csak van szerkesztője az újságnak?

Íme a 888.hu véleménycikk 2.0 fejléce:

Ezt a címet választottam mottóul az egyik írásomhoz: Nyugdíjasok (1). Sanda szándékok és egy képtelen politika célkeresztjében.

Ebből idézek most egy bekezdést:

“Mellébeszélés, hangulatkeltés, nyomásgyakorlás, a helyzethez, a szükségletekhez, de a lehetőségekhez viszonyítva is képtelen nyugdíjkorrekciós szabály – ezek mind igen barátságtalan megnyilvánulások a kormány és holdudvara részéről a nyugdíjasok irányában.  A nyugdíjasok sarcolásának újabb szakasza már elindult, és nem ideiglenes jelleggel, hanem a tartós kormányzati nyerészkedésre való berendezkedés szándékával. És ki tudhatja: hol a vége az intézkedéseknek? A hangulatkeltés (a mottó forrását jelentő cikkről részletes információk itt   és itt), illetve a kormány tudakozódása a Nézőpont Intézetnél, meddig menjen el a nyugdíjak korlátozásában, a nyugdíjasok ellehetetlenítésében, a kormányzati nyerészkedés folytatódását sejteti. Pedig az, ami már érzékelhető, az is képtelenség. Nem a nyugdíjasok iránti szimpátiáról vagy ellenszenvről van itt szó, bár a nyugdíjasok elleni durva hangulatkeltést is felhasználják a hatások felmérése helyett és a cél érdekében, hanem a mohóságról és a kormány forrásainak bármi áron való növeléséről.”

A lenyúlás

A cikkben megjelenő téves szemlélet szerint a fiatalok tartják el az időseket és ennek a pénznek a nagy részét jogosan költhetnék a nyugdíjasok helyett önmagukra. Holott a nyugdíjat nem ajándékba adják, hanem több évtizedes járulékfizetés ellenében. És a majdani nyugdíjnak értelemszerűen a tisztességes megélhetés fedezetéül kell szolgálnia. A járulékbefizetések jogszerűen nem az állam bevételei, hanem a nyugdíjasok bevételei.

Az anyagiasság motívuma azonban másutt is működik: a „pénzbe kerülő nyugdíjasok” zavarhatják a fiatalabb generációkat, amikor villamosra, buszra szállnak és kevés a hely a járműveken. Vagy a boltokban való sorban állásért utálják őket. Vagy a rendelőintézetben nem tudják jelenlétüket elviselni.

A legsajnálatosabb, ha ezeknek a primitív nézeteknek szabad folyást adnak a médiában és a politikában. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem csak egyéni, bár tömeges felszított érzelmekről van szó: a politikai pártok és az állam is szeretné másra fordítani a nyugdíjasok pénzét. Függetlenül attól, milyen színvonalon élnek Magyarországon a nyugdíjasok, mekkorák a nyugdíjaik más országokhoz képest.

(Folytatjuk!)

MELLÉKLETNyugdíjprémium a törvényben

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.