Berija (17. folytatás). Német tudósok és mérnökök

Német tudósok és mérnökök közreműködése nélkül nem lett volna élenjáró szovjet rakétatechnika, de még atombomba sem! A rakétatechnika kifejlesztésében szinte kizárólagos volt a németek szerepe, de a nukleáris technikában sem volt nélkülözhető!

(Szergo Berija (1924 – 2000))

Szergo apja, Lavrentyij Berija nemcsak megszerezte a szükséges információkat és megszervezte a munkát, hanem külföldről is biztosította a hiányzó emberi tényezőt és technikát, továbbá különleges anyagokat.  Meghatározó szerepét a szovjet atombomba  atyjának tartott Igor Kurcsatov is elismerte. Kurcsatov kijelentette, hogy Lavrentyij Berija nélkül nem lett volna szovjet atombomba! Nyilván belátható időre gondolt, nagyjából két évtizedre. Hasonlóképpen vélekedett az amerikai titkosszolgálat is, ami legalább ennyi időt tartott szükségesnek ahhoz, hogy legyen szovjet atombomba. Berija kivételes teljesítményét maga Sztálin is elismerte, aki – ahogy erről korábban már szót ejtettem – a szovjet atombomba megszületése után a Szovjetunió Polgára kitüntetéssel jutalmazta Beriját és Kurcsatovot. (Ezt a kitüntetést alapítása óta csak ők ketten kapták meg.)

A szovjet nukleáris és rakétatechnika sikereivel, az első emberi részvevővel végrehajtott űrutazással stb. később Hruscsov dicsekedett és fenyegetett. Neki ehhez nem volt köze, ez az ölébe hullott. Akié az érdem volt, azt likvidáltatta,  lejáratta és sikereit ellopta.  Hruscsov a sztálini időket hozta vissza,  amit demagóg és hazug módon a “desztalinizáció” ürügye mögé rejtett.  Megrázó, hogy több országban – így nálunk is – a “desztalinizációért” még mindig ünneplik a történészek Hruscsovot.

Hruscsov beszélget egy űrhajóssal. Brezsnyev alázatosan mosolyog feltételezhető szellemességén

Német tudósok, mérnökök dolgoztatása

A második világháború után egyszerre nőtt meg az igény a külföldi, főleg német műszaki értelmiség iránt, és a lehetőség széleskörű megszerzésére. Eljött az ideje a szovjet technikai és technológiai színvonal ugrásszerű emelésére: ha nem is általában, a szovjet gazdaság egészében, hanem a felső vezetés számára legfontosabb szigeteken: a katonai-ipari komplexumok világában. Atombombát akartak, utol akarták érni, sőt le akarták körözni az Egyesült Államokat a nukleáris eszközökben és módszerekben, a rakétatechnikában, a tengeralattjárók fejlesztésében, megbízható és a legeredményesebb légvédelmet, nagy hatótávolságú rakétákat, bombázókat, atomtengeralattjárókat akartak. Meg akarták nyerni a fegyverkezési versenyt, hogy további hódításokat érjenek el. Ezt viszont külföldi tudósok nagy tömegben való bevonása és az általuk felhalmozott élenjáró tudás és tapasztalatok, felhalmozott különleges anyagok és kifejlesztett technológiák nélkül nem tudták volna elérni. És ráadásul ők most a háború elvesztésével munka nélkül maradtak. És főleg kiszolgáltatottak voltak a megszálló hatóságoknak.

Kétféle vagy egyféle?

Külföldi, elsősorban német tudósok, mérnökök elvileg kétféle módon kerültek a Szovjetunióba, hogy ott tudásukat katonai kutatásokban és fejlesztésekben felhasználják. Vagy egyszerűen elfogták és elvitték őket, tehát kényszerből mentek, vagy viszonylag önként. Valamilyen kényszernek persze itt is kellett lennie. A szovjetek nyilván nagyobb odaadást remélhettek azoktól, akik beleegyeztek az átköltözésbe, ezért igyekeztek inkább megegyezni, de a másik módszert sem tudták és akarták kizárni. Így például Werner von Braun (1912 – 1977) csak azért kerülte el elrablását, mert az amerikaiak akkor háborús bűnösként akarták még kezelni és ezért éjjel-nappal őrizték. Erről egy korábbi folytatásban már  írtam. Ahogy helyetteséről is, Helmut Göttrupról (1916 – 1981), aki viszont maga ajánlkozott az együttműködésre és az utazásra.

Helmuth Göttrup szovjet egyenruhában

A szovjetek, majd az oroszok általában jelentéktelennek szokták beállítani a német tudósok és mérnökök számát és szerepét. Előbb ismerték el, bár azt is nehezen, hogy az atomtitokhoz hírszerzési forrásból jutottak hozzá, vagy, hogy elítélt tudósokra és egy sajátos rendszerre (ld. saraska) alapozták a tudományos kutatásokat. Így például Andrej Tupoljevre (1888 – 1972), aki így kerülhette el azt, hogy kivégezzék. Szergo Berija nyugaton megjelent könyve viszont már azt is elismeri, hogy gyakorlatilag minden érzékeny területen a németeknek köszönhető az áttörésszerű fejlődés.

Mindig szem előtt tartották ugyanakkor, hogy a kutatás és a fejlesztés előbb-utóbb hazai erőkre támaszkodjon. Így, ha elértek egy bizonyos pontra, a munkák élvonalából visszavonták a németeket, és már nemcsak a vezetők, hanem kulcsbeosztottak is közülük kerültek ki. A németek ekkor elkezdhették a visszaszámlálást és ha minden jól ment, néhány év várakozás után hazatérhettek. Így járt az előbb is említett Helmut Göttrup is és a nemsokára bemutatásra kerülő Dr. Heinz Bose is.

 A németek közreműködése

Most hadd soroljam fel, hogy a szovjetek hova jutottak el és kinek köszönhetően néhány év alatt. A német tudósok és mérnökök az atom- és a hidrogénbombával egyidejűleg atomerőművön is dolgoztak, aminek alapjául német tervek szolgáltak. Hat évig tartott, amíg az első erőművet átadták. El kell ismerni, hogy a fő impulzust ehhez a németek adták, ugyanakkor a szovjeteknek is megvolt a maguk hozzájárulása: meg kellett mutatni, hogy a szovjet tudomány létezik.

Ami a rakétatechnikát illeti, ami Szergo területe volt, meg kell mondani, hogy amit elértek, az 99 százalékban a német tudósoknak köszönhető. Eltérően az atombombától, az egyetlen kivételtől, ahol nagyrészt brit, amerikai és szovjet kutatások hasznosultak. A receptet tőlük, az angolszászoktól kapták/lopták, ugyanakkor nem tudták volna használni a németek közreműködése nélkül. Egyszer Szergo megkérdezte apját: miért választották a Szovjetuniót a németek munkahelyül? Leszámítva természetesen azokat, akik nem önként mentek. Egyébként 20 ezer német mérnök dolgozott a SZU-ban. Sokuk azonban nem önkéntesen ment oda, hanem deportálták őket. Apja kifejtette, hogy ennek oka kétségkívül nem az volt, hogy akárcsak kis szimpátiát is éreztek volna a kommunista rendszer iránt. Hanem az, hogy míg a SZU-ban a tudomány élére kerültek, addig az Egyesült Államokban alacsonyrendű munkákban vehettek volna részt. (Hm.. – Sz. B.)

Szergo Berija és édesanyja

Amerika elérése (fegyverekkel)

Sztálint minden olyan technikai megoldás érdekelte, ami képessé tette a SZU-t arra, hogy nukleáris fegyverei elérjék Amerika földjét. Azt akarta, hogy tengeralattjáróik és repülőik képesek legyenek legalább cirkáló rakéták kilövésére, de akár ballisztikus rakéták indítására is. Amikor 1950-ben Szergo tökéletesítette hadihajók ellen kifejlesztett rakétáit, amelyek már 150 kilométeres hatótávolsággal rendelkeztek, Sztálin az iránt érdeklődött, hogy használhatóak lehetnek-e Amerika parti városai ellen.

A németeknek annak idején ugyanaz a gondjuk volt, és Sztálin ismerte terveiket. Ezek közül az egyik egy olyan repülőgép volt, ami az egész föld körberepülésére volt szánva. Ez volt Eugen Sänger (1905 – 1964) terve. Sztálin elrendelte, hogy a projektet újítsák fel. (Sänger 1944 augusztusában javasolt egy hosszútávú bombázót, amelyik rakétahajtóművekkel repül a felső atmoszférában. 1947-ben Sztálin még ragaszkodott a tervhez szakértői ellenére. Állítólag el is akarták Sängert rabolni Franciaországban, ahol akkor dolgozott, és a SZU-ba szállítani.) Sztálin azzal is tisztában volt, hogy a németek már dolgoztak az R10 ballisztikus rakétán. Nem voltak azonban képesek gyártani, mert bázisaikat lebombázták. A rakéta koncepciója viszont már megvolt és a hajtómű készen állt. Néhány ezer fős német csoport volt felelős a projekt újraindításáért és a tömeges gyártás megszervezéséért. Erőltetett meneteléssel és kiegészítve a ballisztikus rakétákkal a katonai-ipari komplexum Amerika előtt járt a rakétatechnikában. Az üzemek előbb megépültek, mint ahogy a rakéták tesztje megtörtént.

Szerepük hirtelen végetér…

A németeknek nagy szerepe és ezen belül is meghatározó szerepe volt Dr. Pose-nak, hogy atommeghajtású hajtóművet tudtak felszerelni tengeralattjárókra. A termelés apja határozottsága miatt a Baltikumban indult meg, bár az orosz miniszterek a teljes katonai ipart Szibériába és az Uralba akarták vinni. A tengeralattjárók két vagy három ballisztikus rakéta kilövésére voltak képesek. Viszont még nem voltak atomtengeralattjáróik, csak egy atomjégtörőjük. Sztálin ragaszkodott ahhoz, hogy akármilyen áron legyenek meg az atomtengeralattjárók, amelyeket a Csendes-óceánra és a Jeges-tengerre akart küldeni járőrözni.

Dr. Heinz Pose

Dr. Pose iránt az érdeklődésemet Szergo Berija könyve keltette fel. Anyaggyűjtés közben meg kellett lepődnöm azon, hogy hány, szinte tömegnyi „meghívott” tudósról lehet tudni és hogy ezek között Pose nem is tűnik a legfontosabbnak.  De maradva Szergo Berija kiválasztásánál, most Pose tapasztalatairól számolok be. (Egyúttal előrebocsátom, hogy a külföldi tudósok felkutatásának és kiköltöztetésének témáját a következő részben folytatni fogom. Arról is írni fogok, hogy bár az atombomba receptjét a szovjet hírszerzés szállította, miért volt szükségük a német tudósok ismereteire, eszközeire, berendezéseire és a Németországban fellelhető készletekre.) A Poséra vonatkozó információk főleg az orosz és az angol nyelvű Wikipédia sok-sok kapcsolódó oldalából, továbbá ott hivatkozott anyagokból származnak Ezek most különösen jól kiegészítik egymást, hiszen nem ritkán, ám tendenciózusan más momentumokra helyezik a hangsúlyt, mást részleteznek, vagy hallgatnak el.

Dr. Heinz Pose (1905 – 1975) fizikaprofesszor több egyetemen is tanult: fizikát, matematikát és kémiát. Doktori disszertációját Gustav Hertz (1887 – 1975) Nobel-díjas professzor vezetésével szerezte meg. Posét úttörőnek tekintették a nukleáris energiaszintek megértésének területén. 1939-ben lett Halléban professzor. A háború alatt bevonták a német atomprogramba.

Híve lehetett a náci rezsimnek: 1933-ban belépett az SA rohamosztagába. 1937. május elsejétől volt az NSDAP tagja. (Ez azonban nem zavarta a szovjet vezetést és Sztálint.)

 A diadalig kutathattak

A második világháború befejezése környékén a Szovjetunió speciális csoportokat küldött Németországba, hogy felkutassák és deportálják a német atomkutatókat és mindazokat, akik a szovjet atombomba-projekt hasznára lehetnek. A háború befejezése után Posét letartóztatták, majd önkéntesen – kényszerből az NKVD felügyelete alatt kezdett dolgozni a SZU-ban. 1946. február 18-án hazatért Németországba és kivitte családját (feleségét és öt gyermekét) a SZU-ba. Abba a dácsába költözött, ami valamikor Genrih Jagodáé (1891 – 1938), a Szovjetunió 1934 és 1936 között belügyi népbiztosáé volt. Jagodát kivégezték, dácsája pedig egy tömeges kivégzőhely (Kommunarka.) központi épülete lett. (Az, ahova Boséékat költöztették ugyanaz a dácsa lehet, ha Jagodának nem volt esetleg több dácsája. Ami nem valószínű.) 1946. március 5-én Pose professzor innen indult kiküldetésbe, Németországba, ahol Valenytin Kravcsenko (1906 – 1956) tábornokkal és Kacskacsjan őrnaggyal felkutatta és kiválasztotta azokat a szakembereket, eszközöket és anyagokat, amelyek a nukleáris kérdésekkel foglalkozó tudományos központ felállításához szükségesek voltak.

Heinz Pose

 

Augusztus 17-én érkezett visszaérkezve Moszkvába, Pose professzor 20-án családjával együtt a dácsából átköltözött a „V” objektumba. Augusztus végén és szeptember elején az objektumra megérkezett a német tudósok és szakértők első csoportja, akiket személyesen H. Pose választott ki kiküldetése alatt. Hamarosan elkezdtek érkezni az Obnyinszkoje állomásra a szerelvények a költözködők ingóságaival, az anyagokkal és az objektumra szánt felszerelésekkel.  8 laboratóriumot állítottak fel: a nukleáris folyamatokra; a nukleáris hasadás tanulmányozására; a nukleáris reakciók rendszerezésére; a mesterséges radioaktivitás tanulmányozására; a nukleáris mérések módszertanának fejlesztésére; az alkalmazott atomfizikára; a ciklotron tanulmányozására és a nagyfeszültségek megfigyelésére. Az első szovjet atombomba sikeres kipróbálása után, 1949-ben általában eltávolították a németeket a további atomkutatásokból. A „V” objektum más természetű feladatokat kapott. Szergo könyvéből az látszik viszont, hogy Pose a kevés kivétel között lehetett. Évekkel később Pose professzort Dubnába küldték: itt élt 1957 és 1959 között. Ezután tért haza az NDK-ba, ahol professzorként a drezdai műszaki egyetem atomfizikai intézetét vezette.

(Folytatjuk!)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.