Berija (13. folytatás). Az “ukrán maffia”

Megjelent a Leleplező 2017/1. száma; benne sok érdekes anyaggal. Folytatódik a Berija-történet, amit a hagyományoknak megfelelően a blogon is közreadok. Ezúttal is két részletben. Íme az első:

Még mindig Moszkalenko személyéről

Kirill Moszkalenko (1902 – 1985) tehát kulcsszerepet játszott a Berija elleni puccs és a leszámolások katonai biztosításában. De nemcsak abban, hanem ezek „legalizálásában” is. Moszkalenko ugyanis Rudenko főügyésszel részt vett a „nyomozásban”(!), ellenőrizte Rudenkot, sőt – Rudenkoval ellentétben, akinek a fennálló szabályozás miatt a bíróság előtt sem lehetett szerepe – a rendkívüli bírósági tanácsban(!) is ott ült. Moszkalenko ukrán származású volt, de ezt inkább szégyellte, idegesítették az ukránok, az ukrán kultúra és az ukrán nemzeti hagyományok. Hruscsov emlékiratai szerint Moszkalenko a háború alatt minden ukránt hazaárulónak tartott. Ő is az “ukrán maffia” tagjai közé számított.

moszkalenko-kirill

Kirill Moszkalenko: még vezérezredesként

Az „ukrán maffia”

Sajátos ellentmondásnak tűnhet, pedig valójában nem az, hogy Moszkalenkot az ún. ukrán csoporthoz, markánsabban fogalmazva, ahogy Jurij Muhin (1949) teszi a Sztálin és Berija meggyilkolása c.könyvében, az „ukrán maffiához” sorolják. Persze másokkal együtt: Batickij tábornok, Rudenko főügyész, Szerov, a KGB első elnöke stb. is ide tartozik. Ők egyúttal a Berija elleni puccs és ezen keresztül Hruscsov hatalomátvételének fontos szereplői. Hangsúlyozni kell, hogy őket elsősorban nem nemzetiségük miatt teszik az „ukrán maffiába”, vagy amiatt, hogy honnan költöztek később Moszkvába, hanem Hruscsovval való összefonódásuk alapján. Ha tehát „ukrán maffiáról” beszélünk, akkor abban nyilván Hruscsov volt a „keresztapa”. És hogy miért „maffia”? Mert bűncselekmények elkövetésében, illetve eltussolásában működtek együtt.

Ennek az összefonódásnak egyik fő helyszíne Ukrajna, a csoport neve is erre utal, ahol Hruscsov a párt első titkáraként 11 évet töltött el (1938 – 1949).  Volt három év, amikor Hruscsov egyúttal az ukrán kormánynak is elnöke volt (1944 – 1947). A másik fő helyszín pedig a második világháború azon frontjai, ahol Hruscsov a haditanácsok tagja volt. Mindkét területen volt lehetősége arra, hogy személyi bázisát kiépítse. A hadseregben – vezető komisszárként, tábornoki rangot viselő politikai tisztként és főleg Sztálin meghatalmazottjaként – még közvetlenebb hatása lehetett a katonai, belügyi, állambiztonsági és igazságszolgáltatási vezetők sorsára, pályafutására, de hibáik és bűneik eltussolására, lekötelezésükre, kézben tartásukra is. Kialakult az a kör, amire Hruscsov a kölcsönös leköteleződések alapján mindenben számíthatott.

moszkalenko-festmeny

Marsallként: meg is festették

Hruscsovtól sok függött

Jelentős részben tőle, Hruscsovtól függött, ki lett a front katonái közül a Szovjetunió Hőse. Mondjuk, a front parancsnoka elégnek tartotta volna, ha egy adott tábornokot a Vörös Zászló Érdemrenddel tüntetnek ki, Hruscsov viszont a front katonai tanácsának tagjaként elősegíttette földije kérésének teljesítését és ő már a Szovjetunió Hőse lett. Ami ugye több előjoggal is jár. Az ilyen közbenjárást értékelik, és nem felejtik el. Ugyanez a helyzet, ha például bűncselekményt követ el egy magas rangú katona. Mondjuk, egy ittas tábornok agyonlövi beosztottját, de Hruscsov megmenti őt a bíróságtól és a büntetőzászlóaljtól. Vagy valaki fosztogatni kezd pl. Németországban – folytatja Muhin. És neki a háború után szembe kellene néznie a büntetőeljárással. De Hruscsov első titkárként le tudja fékezni, meg tudja állítani a nyomozást. Az élet bonyolult és kinek ne lenne szüksége egy első titkárra? Annál is inkább, mivel az első titkár bármikor visszaemlékezhet a már elfelejtett mulasztásra vagy bűntettre!

Nyilván az ilyen összefonódások és az összeférhetetlenségek miatt nevezi Jurij Muhin a Sztálin és Berija meggyilkolása c. könyvében (erről a kötetről már többször volt szó) ezt a személyi kört az „ukrán maffia” tagjainak. A tagok sok mindenhez hozzájuthattak, sok mindent megkaphattak és mindent meg is úszhattak. A „keresztapának”, Hruscsovnak köszönhetően.

Amikor nem tört meg a karrier…

Zsukov is és Szerov is szerették az értékes tárgyakat és a drága műkincseket – emeli ki Muhinegyütt raboltak ki német bankokat és német múzeumi raktárakat. Különleges hatalmi pozícióból tették ezt. Zsukov lett Kelet-Németországban a megszálló szovjet csapatok parancsnoka és egyúttal a németországi szovjet katonai közigazgatás, valójában Kelet-Németország vezetője. Nem egészen egy évvel később, 1946-ban létrehozták a szovjet fegyveres erőkön belül a szárazföldi csapatok szervezeti egységét és ennek főparancsnoka Zsukov marsall lett. Egyúttal a Fegyveres Erők Minisztériumának miniszterhelyettesévé is kinevezték. Óriási hatalmat összpontosított a kezében.  Ez 1946 márciusában volt, júniusban viszont az ún. trófea ügyben már vizsgálódtak. (Erről az ügyről az előző részben olvashattak.) Június 9-én Zsukovot már fel is mentették posztjaiból és az Odesszai Katonai Körzetbe irányították. A perifériába került. Szerov viszont érintetlen maradt. Nyilván azért is, mert a Hruscsovval összefonódott kör, az “ukrán maffia” tagjai közé számított.

Szerov 1945–1947-ben a katonai közigazgatásban volt Zsukov helyettese, egyúttal az NKVD meghatalmazott képviselője. 1946-tól pedig a SZU Minisztertanácsa mellett működő egyik speciális bizottság tagja lett. Ez a reaktív technikával foglalkozott. Hogy hogyan, arról orosz források azt közlik: kulcsszerepe volt a rakétaprogram német szakembereinek felkutatásában és a rakétatermelés németországi újraindításában. Szerov szervezte meg a szovjet védelmi ipar számára szükséges német tudósok és mérnökök kijuttatását a SZU-ba. Korábban írtam Werner von Braun (1912 – 1977) helyettesének, Helmut Göttrupnak (1916 – 1981) és családjának SZU-beli tartózkodásáról. És persze másokról is. Eredetileg von Braunt akarták elrabolni, de az amerikaik őrizték és emiatt mégsem merték. Ma már humoros, miért őrizték az amerikaiak. (Akkor még bíróság elé akarták állítani rakétái miatt.) Mivel von Braunt nem sikerült a szovjeteknek megszerezniük, helyettese utazott, ráadásul ő önként. A „hadizsákmányok” ügyében Zsukov és Szerov ellen is indult vizsgálat. Zsukovnál végigvitték, Szerovnál viszont leállt a vizsgálat. Muhin biztos abban, hogy az ukrajnai első titkár, Hruscsov állította le. Hruscsovnak persze nyilván lehetett ebben szerepe, de a döntő mégis az lehetett, hogy Sztálin mit akart.

Zsukov emlékének ápolására 2000-ben bizottság alakult. A bizottság elnöke 2010-ig Dmitrij Jazov (1924 –) marsall volt, aki a Gorbacsov elleni puccskísérlet (1991. augusztus) idején volt védelmi miniszter és egyben az ún. puccsisták egyik vezetője. Ő küldte a tankokat Moszkvába. Letartóztatták, a Matrosszkaja Tyisina börtönben 498 napot töltött el. De már hosszú ideje kitüntetik, ajnározzák. 2010-ben – magas korára való tekintettel – hátrébb lépett, viszont ma is aktív tagja a „Zsukov-bizottságnak”.

Jazov, Dmitrij Timofejevics kitüntetése

Jazov marsallt többször is kitüntették. Itt 2004-ben, legutóbb 2014-ben

Szerov és Hruscsov „megbonthatatlan barátsága”

Szerov és Hruscsov legalább két évig dolgoztak szorosan együtt. Szerov 1939 és 1941 között Ukrajna belügyi népbiztosa volt, Hruscsov pedig az Ukrán KP első titkára, egyszersmind az ukrán népbiztosok tanácsának (kormánynak) elnöke is volt. Sok kényes kérdést „oldottak meg” együtt és sok „akadályt” távolítottak el útjukból. Többek között Szerov Hruscsov belügyi népbiztosaként hajtotta végre a Molotov-Ribbentrop paktum titkos melléklete alapján „Nyugat-Ukrajna” (Kelet-Lengyelország?) Szovjetunióhoz csatolását, és azokat az állambiztonsági feladatokat, ami szerinte ezzel járt, illetve amivel Hruscsov megbízta.

Amikor nyugaton rájöttek arra, hogy a belga királyi korona Szerovnál van, aki Németországból, ahova a nácik szállították, magának hazavitte, Hruscsov ugyan leváltotta Szerovot a KGB elnöki posztjáról, de egyúttal a GRU vezetőjévé tette. A GRU-nál viszont jött a Penykovszkij-ügy (ld. korábban), ami óriási biztonsági károkat okozott a Szovjetuniónak. Van olyan szakértő, aki szerint ezt az ország szinte soha nem heverheti ki. A katonai hírszerzésnél (GRU) működő Penykovszkij kémkedési ügyéhez ugyan Szerov csak áttételesen kapcsolódott: mint főnök nem volt elég éber, olyannyira, hogy ő adott helyt a már szolgálaton kívüli Penykovszkij reaktivizálási kérelmének. A hatalmas kárért pedig valakinek „el kellett vinnie a balhét”. Ez Hruscsovot arra késztette, hogy elengedje Szerov kezét, annál is inkább, mert Szerovtól már nem remélhetett fontos szolgálatokat.

Penykovszkij útlevele

Penykovszkij útlevele. Ő lett Szerov végzete

A kapcsolat Hruscsov és Szerov között addig kölcsönös és kölcsönösen előnyös volt: Szerov védelemre és jó állásra számíthatott. „Cserében” Szerov tartóztatta le akkori főnöke, Berija vezetőtársait, hurcolta száműzetésbe és gyötörte Berija rokonait, kutatta fel állítólag Sztálin és Berija keresett archívumait, semmisítette meg – szándékai szerint – az összes Hruscsovot kompromittáló irattári anyagot. És persze 1957-ben, a Hruscsov elleni puccs elhárításában is érdemeket szerzett. Zsukov marsallal együtt. Az ebben teljesen illetéktelen hadsereg és KGB gondoskodott arról, hogy a Hruscsovot az Elnökséggel ellentétben akkor még támogató KB tagjaival is megvitassák Hruscsov leváltását. A hadsereg és a KGB szállította Moszkvába a vidéki tagokat. Zsukov az Elnökséggel vitázva  azzal érvelt, hogy ő (Zsukov) az Elnökség döntése ellen van,  a hadsereggel pedig ő (Zsukov) rendelkezik:

„A hadsereg a döntés ellen van, és egyetlen tank nem mozdul a helyéről az én parancsom nélkül.”

Hruscsov fejében ott csengett aztán ez a mondat, ami arra emlékeztette, hogy le kell váltania Zsukovot, hiszen az hatalomra tör. És hát Szerov is túl sokat tudott és túl sok hatalma lett…

Batickij, a „kivégzős” tábornok

Vegyünk egy újabb példát: Pavel Batickij (1910 –1984) viselt dolgait. Ő is megúszta azt, amit biztosan elkövetett és nyilván nem is egyszer követett el a háborúban. Ilyen korábbi cselekedeteire alaposan utal, amit egy kivégzésnél mondott. Batickij ugyanis – ez benne van életrajzában is, sőt ezzel rendszeresen dicsekedett – maga kérte, hogy az állítólagos Beriján (valójában Berija dublőrén) ő hajthassa végre a halálos ítéletet. És ezt – éppen saját kínos előéletével – meg is „indokolta”.

Anton Antonov-Ovszejenko (1920 – 2013) „disszidens” író, aki a többi „disszidens” íróhoz hasonlóan Hruscsovot szereti és Berija ellen gyűlölködik –  Berija c. könyvében leírja, hogyan folyt le a kivégzés. Antonov-Ovszejenko ebben egyébként valamiféle katarzist látott, ezt akarta dokumentálni. Egyáltalán nem háborodott fel azon, amit itt feltárt, és amitől az egészséges gondolkodású emberek megborzonganak. Ebből a sajátos könyvből másolom most ide Batickij ajánlkozását, hadd legyen ő a kivégző:

Batickij

Börtönőrnek és hóhérnak jelentkezett. És marsall lett belőle

Batickij: Parancsnok elvtárs, engedje meg nekem! (Batickij előveszi „Parabellumát”) – Ezzel a darabbal a fronton nem egy gazembert küldtem a másvilágra!

Ebből az derül ki Muhin szerint, hogy Batickij a háború alatt egyszerűen agyonlőtt beosztottakat: bírósági ítélet nélkül. Ráadásul Batickij szerepköre szerint nem a katonai bíróság ítéletvégrehajtója volt. Úgy látszik különben, hogy Batickij vagy a kivégző szerepét nagyon szerethette, vagy az előmenetelt, vagy mindkettőt, hiszen odatolakodott a végrehajtáshoz. Félreállította azt, akit már „felkértek”. (Erre a kivégzésre, tehát Berija dublőrének likvidálására és a leírás további részleteire még visszatérek.)

A gyilkosság jutalma

Batickij tolakodása a Berija-ügyben már korábban elkezdődött. Amikor összeállt a tábornoki csapat a készülő letartóztatáshoz, valójában ahhoz, hogy a meg nem történt letartóztatásról kik nyilatkozzanak, Batickij erről értesülve azonnal ajánlkozott. Aztán ugye ő jelentkezett kivégzőnek is. Szolgálatait Hruscsovék nála is gyorsan megjutalmazták. A június 26-i események után bő egy hónappal és Moszkalenkoval egy napon, 1953. augusztus 3-án Batickijt altábornagyból vezérezredessé, Moszkalenkot pedig vezérezredesből hadseregtábornokká léptették elő.

Batickij emlékműve, 2002, Balasih, Moszkvai terület

Batickijnak 2002-ben, Moszkva mellett szobrot állítottak

1961-ben lett Batickij hadseregtábornok és – már Brezsnyev alatt – 1968-ban marsall. A SZU Hőse kitüntetést is megkapta, de nem a háborúban, hanem ugyan a háborúra hivatkozva, de az után 20 évvel. „Mellesleg” Brezsnyev uralkodásának első évében, 1965-ben. Érdekes indoklással: „a csapatok ügyes (?! – Sz. B.) irányításáért és hősiességéért, amit a német fasiszta területrablókkal vívott harcokban mutatott”.

Életrajzában az szerepel, hogy már 1945-ben felterjesztették a SZU Hőse kitüntetésre, de egy magas rangú politikai munkatárssal való konfliktusa miatt mégsem kapta meg. Most viszont egy korábbi magas rangú politikai tiszt, Leonyid Brezsnyev korrigálta a méltánytalanságot. Egyébként vele és személyzeti politikájával kapcsolatban is emlegetik az ukrán „szálat”. Batickij folyamatos elismerésében a népi demokráciák is részt vettek: még magyar kitüntetést is kapott. (A Magyar Népköztársaság gyémántokkal ékesített Zászlórendjének I. fokozatával tisztelte meg az Elnöki Tanács.)

És ezzel a jutalmaknak halála után sincs vége. Annak ellenére, hogy a SZU Hőse kitüntetést nem kapta meg legalább kétszer, szobrot állítottak neki Moszkva mellett. Ez 2002-ben történt, amit fénykép örökített meg. (Ld. feljebb!)

Gyalogos a légvédelemben

Batickij gyalogos katona volt, mégis a háború után néhány évvel a légvédelemhez tették. Moszkalenko is itt kötött ki, de ő a lovasság és a gyalogság mellett legalább a tüzérséggel is kapcsolatba került. Batickijt a háború után továbbképzésre küldték, 1948-ban fejezte be a Vorosilov Katonai Akadémiát. Meglepetésre nem a gyalogsághoz került vissza, hanem a légvédelemhez: a Moszkvai Katonai Körzet légvédelmi parancsnokságán lett vezérkari főnök. (A védelmi miniszter ekkor Bulganyin volt.) Majd ismét háborúban vett részt, Kínába küldték: 1950 februárjától szeptemberéig Sanghaj mellett kellett a légvédelemben tanácsokat adnia. Tevékenységét balsikerek övezték. 1950 szeptemberétől a légierő vezérkari főnöke és parancsnokhelyettese.

Berija 1953. júniusi „letartóztatása” után, 1953 júliusától lett a Moszkvai Katonai Körzet légvédelmének parancsnokhelyettese és a fogoly börtönőre. (Ld. alább.) 1953. augusztus 3-ától előléptették vezérezredessé. 1953. december 23-án kérésére ő lőhette agyon a foglyot. A következő év májusától augusztusáig ismét a „gyalogosoknál” szolgált: a Belorusz Katonai Körzetben, a 7. gépesített lövész hadsereg parancsnokaként. 1954 augusztusától lett a Moszkvai Katonai Körzet légvédelmi parancsnoka.

1959-ben így jellemezték: „Beosztottaival gőgös, nem mértéktartó, indulatos”. 1965 márciusától a légierő parancsnokának első helyettese. 1966 júliusától 12 éven át a légvédelmi csapatok parancsnoka és a védelmi minisztérium miniszterhelyese. Egyidejűleg a Varsói Szerződés légvédelmi főnöke és a főparancsnok helyettese. Hadseregtábornok lett még Hruscsov idejében (1961), de marsalli kinevezését már Brezsnyev alatt kapta meg (1968).

Nemcsak kivégző, börtönőr is volt

A Berija elleni puccs napjától lett Moszkalenko a Moszkvai Katonai Körzet parancsnoka, míg Batickij megkapta a légvédelem parancsnokhelyettesi posztját. „Beriját” a körzet bunkerében őrizték, itt tartották meg kihallgatásait és hajtotta végre Batickij a kivégzését. Hruscsov memoárjában egy helyen szerepel Batickij neve: egy lábjegyzetben. A 106-os lábjegyzetben ez olvasható: közvetlenül őrizte Beriját P. F. Batickij (1910–1984, 1968-tól a Szovjetunió marsallja.) Ezek szerint Batickij börtönőrnek is jelentkezhetett, majd stílusosan ki is végezte foglyát.

(Folytatás!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.