Berija (10. folytatás). Likvidálásával puccsok sora kezdődött

1953-1964 között, 11 éven át sikeres és sikertelen puccsok formájában újult ki az éles hatalmi harc

Sztálin halála után a puccsok követték egymást.  A puccsok sorában a legnagyobb és az igazán véres az első volt: leszámolás Berijával, támogatóival és vélt támogatóival.

1956-majusa-kaganovics-pervuhin-bulganyin-hruscsov-zsukov-kiricsenko-malenkov-molotov

1956 májusa: túl a Nagy Puccson és kisebb puccsokon. Egy év múlva az eddigi puccsgyőztes ellen jön egy puccskísérlet, majd nyolc év múlva már egy sikeres puccs

Felső vezetői váltások vagy puccsok?

E vesztes körbe bárki kerülhetett, nem kellett ehhez Berija protezsáltjának lennie. A Trockij-gyilkosság kettős megítélése ezt jól példázza. Egyfelől bűncselekmény, másfelől nyíltan vállalt hőstett. Naum Ejtingont (1899 – 1981) Lev Trockij (1879 – 1940) meggyilkolásáért 15 év börtönre ítélték, amit az utolsó napig le kellett töltenie, holott ennek megszervezését a Politikai Bizottságban Hruscsov is megszavazta. És miközben Eitingon börtönben ült, súlyos betegen, nagy nehezen szereztek neki orvost, hogy barátai megkíséreljék operációval megmenteni, Trockij gyilkosát, Ramón Mercadert (1913 – 1978), börtönből való kiszabadulásakor (1960) a Szovjetunióba hívták és ünnepelték tettéért, kitüntették a SZU Hőse aranycsillagával és a Lenin renddel, továbbá aranyórát adományoztak neki. Medvegyev megszépíti azokat a puccsokat, amelyek Hruscsov hatalmi előrenyomulását mozdították elő. Mielőtt Roj Medvegyev verzióját Berija életének végső szakaszáról felidéznénk, célszerű beszélni a puccsokról is, aminek a Berijával való leszámolás az első – igaz, különösen durva – eleme volt.

Puccsok

Ezek a puccsok, amelyek közül az első volt igazán brutális, mivel tömeges leszámolásokkal, tömeges kivégzésekkel végződött, Roj Medvegyevnél – úgy tűnik – tulajdonképpen nem mások, mint felső vezetői váltások. (Egy kivétellel, amikor puccsal magát Hruscsovot távolították le a hatalomból. A triumvirátusok fogalmának használata tulajdonképpen elfedi azt, hogy Sztálin halála után Hruscsov megindította harcát a hatalomért, általa szervezett puccsok segítségével szorította ki minden lehetséges riválisát és érte el 1958-ra az egyszemélyi hatalmat. Kezében összpontosítva a párt és a kormány vezetőjének pozícióit.

(A triumvirátusok jellegzetességeit alább táblázatban foglalom össze.)

Medvegyev szerint az első triumvirátusban Malenkov (ő nemcsak miniszterelnök volt, hanem a párt elnökségét is vezette, kvázi ő volt az első titkár is), Berija (belügyminiszter és a miniszterelnök egyik első helyettese, az Elnökség tagja) és Hruscsov (a párt egyik titkára, akihez az apparátus tartozott, és aki a titkárok közül egyedül volt a párt elnökségének tagja)  vett részt. Az első triumvirátus Sztálin halálával kezdődött és nagyon rövid ideig, mindössze 112 napig tartott, Berija „leváltásával” (eltüntetésével) ért véget. (1956. március 6. – 1953. június 26.)

hruscsov-es-masok-dmitrij-nalbandjan-a-part-es-a-kormany-vezetoi-talalkoznak-a-szovjet-muvesz-ertelmiseg-kepviseloivel

Dmitrij Nalbandjan: A párt és a kormány vezetői találkoznak a szovjet művész értelmiség képviselőivel. A festmény teljes harmóniát mutat: a valósággal ellentétben

Következett a második triumvirátus: Malenkov, Hruscsov és az összeesküvő társ, a felfegyverzett tábornokokat/főtiszteket a Kremlbe juttató honvédelmi miniszter, pártelnökségi tag, Bulganyin. Malenkovnak „nem jött be” barátja, Berija elárulása, hiszen hamarosan rá kellett jönnie, hogy fő támogatóját veszítette el.

Azzal pedig, hogy Hruscsov irányította az eseményeket a Berija ügyben, Malenkov súlya tovább csökkent. Hruscsov viszont emelkedett a ranglétrán, szeptemberben elérte, hogy első titkárnak válasszák meg és ettől kezdve már ő vezette az elnökség üléseit. A második triumvirátus legfontosabb tagja, már nem Malenkov, hanem Hruscsov. Ahogy mondani szokták: így lesznek az elsőkből utolsók és az utolsókból az elsők…

Majd 1955 februárjában jött a harmadik triumvirátus. Malenkov – a kritikák hatására és az ún. leningrádi per felelősségével megzsarolva – kénytelen volt lemondani 1955 februárjában, és Bulganyin lett a miniszterelnök. Malenkov még tagja maradhatott a párt elnökségének, miniszterelnök-helyettes és a villamoserőművek minisztere lett. A triumvirátus harmadik tagja a frissen honvédelmi miniszternek kinevezett és elnökségi póttag Zsukov lett.

1957. június: puccskísérlet

A puccsok sorában van egy majdnem sikeres puccskísérlet is. 1957 júniusában a hatalomból egyre inkább kiszorulók – Malenkov és Bulganyin vezetésével – Hruscsov ellen szerveztek puccsot. Az Elnökségben nagy többséget élvezett Hruscsov leváltásának indítványa, de az akkor már (és persze még) KGB elnök Szerov és a honvédelmi miniszter Zsukov segítségével ezt visszaverték. (Szerovot az is mozgatta, hogy a pártütők egyik követelése éppen az ő leváltása volt. Olyan izgalomba jött, hogy Vorosilovot galléron ragadta és úgy magyarázta el neki, mihez tartsa magát.)

vorosilov

Az első sorban Mikojan, Hruscsov és Vorosilov. Vorosilov 1960-ig még a Legfelsőbb Tanács elnöke lehetett. 1957-ben a pártütő Vorosilovot Szerov felindulásában galléron ragadta

Zsukov és Szerov irányításával szállították a helyszínre a KB-tagjait és elérték, hogy a puccsiták kénytelenek legyenek a KB elé vinni a szavazást, amit elvesztettek.

A puccsisták életét megkímélték

A puccsban részvevők életét megkímélték, pozícióikat viszont általában elvették. De legalább szabadlábon maradhattak, sőt dolgozhattak: vidéken és kisebb beosztásokban. Roj Medvegyev szerint Vorosilov kivételével mindegyikükkel ez történt, el kellett menniük Moszkvából, de valójában ez is pontatlan információ, bár többségükre tényleg ez a jellemző.

Molotov, Kaganovics, Malenko

Vjacseszav Molotov (1890 – 1986) volt miniszterelnök, külügyminiszter. 1957-ben mongol nagykövet lett, majd részleges rehabilitációként a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szovjet kiküldöttje lett (1960). A XXII. kongresszus újabb Sztálin ellenes beszédei után 1961-ben kikerült a közéletből, a pártból is kizárták. Konsztantyin Csernyenko (1911 – 1985) idején, 1984-ben Molotovot visszavették a pártba.

Lazar Kaganovics (1893 – 1991) az Uralban lett egy kálimfeldolgozó kombinát igazgatója. Malenkov mint volt villamoserőművi miniszter az Irtiszen levő Uszty-Kamenogorszki vízierőmű vezetését kapta meg.

Sepilov: a rossz taktikus

Dmitrij Sepilov (1905 – 1995) Közép-Ázsiában jutott egyetemi tanári álláshoz. Ő csak elnökségi póttag volt, tehát csak tanácskozási joga volt, nem szavazhatott. Előbb a többi póttaggal, pl. Zsukovval vagy Brezsnyevvel megegyezően, Hruscsovot támogatta, később viszont elkezdte Hruscsovot bírálni személyi kultusza miatt. Ezt egyébként senki más nem vetette fel.

sepilov

Sepilov írta 1956-ban Hruscsov XX. kongresszusi beszédét a személyi kultuszról. Egy évvel később, 1957-ben nem bírta ki, hogy ne tiltakozzon Hruscsov személyi kultusza ellen

Sepilov – addig legalábbis úgy tűnhetett – Hruscsov embere volt. Vele váltotta le Hruscsov Molotovot külügyminiszteri tisztségről. És Sepilov írta Hruscsov beszédét a XX. kongresszusra, igaz, Hruscsov előadásában attól jelentősen eltért. És Sepilov is felszólalt, immár külügyminiszterként a kongresszuson, ahol meghirdette a forradalom nyílt exportjának szükségességét. Külügyminiszteri tevékenysége egyébként az 1956-os forradalom idejére esett, többek szerint a szovjet bevonulás és következményeinek eldöntésében döntő szerepe volt.

Sepilov bosszúja Camus autóbalesete?

Más befolyásos nyugati értelmiségiekhez hasonlóan Albert Camus Nobel-díjas író (1913 – 1960) is élesen elítélte az ’56-os szovjet beavatkozást.  Rejtélyes haláláról egyebek mellett ezért is gondolhatták, hogy az nem volt más, mint a szovjet titkosszolgálat merénylete. Ezt egyenesen kiprovokálhatta, hogy Camus Sepilovot személy szerint is azzal vádolta, hogy döntő szerepe volt a szovjet bevonulás és megtorlás eldöntésében, a brutális leszámolásban. Nem volt tehát véletlen, hogy Camus 1960-ban történt halálos autóbalesete mögött egy 2011-ben felröppent hír szerint Camus  által felelősnek nyilvánított Sepilov bosszúja állhatott.

A hír szerint az akciót, ami egy bonyolult szerkezetnek a kerékre való felszereléséből állt, ez nagy sebességnél állítólag szétrobbantotta az abroncsot, maga Sepilov rendelte volna meg, ő küldte volna ki a „halálkommandót”. A média és a kutatók elkezdték keresni a bizonyítékot, fel nem figyelve arra, hogy Sepilov 1956. június 1-jétől 1957. február 15-ig volt külügyminiszter. Így esélye nem lehetett annak, hogy ő ilyet elrendelhetett vagy elrendeltethetett volna. 1960-ban már rég nem volt külügyminiszter, de nem is innen távolították el 1957 júniusában. Hanem az SZKP KB egyik titkári posztjáról. Ez persze nem jelenti azt, hogy a baleset mögött nem állhatott merénylet, mindössze arról van szó, hogy Sepilov bizonyára nem rendelhette meg.

albert-camus

Albert Camus Nobel-díjas író, az 1956-os forradalom lelkes támogatója. 1960-ban rejtélyes autóbalesetben halt meg

Pervuhin és Szaburov

Mihail Pervuhint (1904 – 1978) ugyan leváltották első miniszterelnök-helyettesi posztjáról, de még hosszú ideig felelős állami tisztségeket töltött be. Pervuhin különben korábban részt vett az atomprogram szervezésében, Berija tudományos-technikai igazgatója is volt. 1957-ben egy ideig a SZU Minisztertanácsa mellett működő Külgazdasági Kapcsolatok Bizottsága elnöke volt. Utána ugyan az NDK-ba került nagykövetnek, majd megint fontos állami funkciót kapott Moszkvában.

Makszim Szaburov (1900 – 1977) egy másik leváltott miniszterelnök-helyettes is Moszkvában maradhatott, bár csak egy évig. Addig a Külgazdasági Bizottság elnökhelyettese volt, azután vidéken lett gyárigazgató.

Vorosilov

Kliment Vorosilov (1881 – 1969), a Legfelsőbb Tanács elnöke egyike volt annak a két puccsista személynek, aki akkor nem veszítette el pozícióját. 1960-ban viszont kénytelen volt lemondani, mert hivatala – személye ignorálása miatt – ellehetetlenült. Utódja Leonyid Brezsnyev lett, aki a Hruscsov elleni puccs meghiúsításán már nyert: 1957-től az Elnökség rendes tagja lett.

Bulganyin

Bulganyin nagyjából fél évig megtarthatta miniszterelnökségét, sőt Hruscsovval együtt utazgattak. Bulganyin napjai ugyanakkor meg voltak számlálva. 1958-ban távoznia kellett. 1958 márciusától augusztusáig az Állami Bank elnöke volt, akkor elküldték Sztavropolba a helyi Népgazdasági Tanács elnökének. Kikerült a KB-ból, megfosztották marsalli rendfokozatától és 1960-ban nyugdíjazták.

Zsukov

Zsukov 1957 júniusában még tovább erősödött: a párt elnökségének rendes tagja lett. Négy hónap múlva viszont Hruscsov eltávolította a hatalomból: Zsukovnak Jugoszláviában tett hivatalos látogatása után Albániába is el kellett mennie. (Ez nem okozott gondot, olyan szempontból, hogy akkor egy hadihajón közlekedett.) Albániában érte a hír, hogy már nem honvédelmi miniszter. Hruscsov félt Zsukovtól, aminek – többek véleménye szerint – komoly alapja volt. Zsukov minden bizonnyal hatalomra tört.

brezsnyev-hruscsov-kituntetes

Brezsnyev kitünteti Hruscsovot

1964: sikeres puccs

Hruscsov 1953-as és 1955-ös általa vezérelt puccsai után 1957-ben jött tehát egy kísérlet is, de ezúttal ellene. 1964-ben pedig már sikeresen próbálkoztak Hruscsov eltávolításával, amikor kedvence, Brezsnyev került hatalomra.

Nem tudta, hogy élete is veszélyben volt

Hruscsov elsírta magát, annak viszont örült, hogy élete nem került veszélybe. Legalábbis úgy tudta. Később került nyilvánosságra, hogy ez nem azon múlt, hogy civilizáltabb lett a rendszer, hanem azon, hogy Brezsnyev nyomatékos kéréseit a merényletekre (méreggel, autóbalesettel, repülőgép katasztrófával) a KGB akkori elnöke rendre visszautasította.

1964-ben történt. Szemicsasztnij, a KGB elnöke (bal szélen) fogadja a fogolycserével kiszabadult szovjet kémeket: Ábel ezredest és Molodovot (fotó, Ria Novosztyi, forrás: Wikipédia)

Brezsnyev Hruscsov letartóztatását is felvetette, ezt sem teljesítette a KGB elnöke. Vlagyimir Szemicsasztnij (1924 – 2001) ellenállása a kemény fellépéssel szemben, de a puccsban bemutatott ügyessége is – némi késéssel ugyan, de – állásába került. Brezsnyev tisztában lehetett azzal, hogy az ő képességei elmaradnak Hruscsovétól és nyilván rettegve gondolta arra, hogy ha Hruscsovot ilyen könnyen el tudta távolítani Szemicsasztnij, akkor őt még könnyebben.

Szemicsasztnij 1961 és 1967 között volt a KGB elnöke, 1967–1981-ben Ukrajna miniszterelnök-helyettese volt, ami előző beosztásához képest lefokozást jelentett. 1981-ben visszatért Moszkvába és a „Znanyije” nevű társadalmi szervezet elnökhelyetteseként működött 1987-es nyugdíjazásáig. Ez a beosztás még kevésbé volt jelentős.

Hruscsov hatalmi menetelése (fel-, majd el-)

hruscsov-hatalmi-meneteleseMegjegyzés: a nagyításhoz kattintson a képre!

Az érzelmekre hatnak

Ahogy már említettem, Medvegyev is az érzelmekre akar hatni. A gyűlöletkeltésig terjedő lejáratás talán arra is „hivatott”, hogy a tények hiányát, illetve az eleve kétséges állításokat elfedjék.

A tények egyébként sem tabuk, ha az érdek úgy kívánja, és szerintük sokszor kívánhatja, valótlanságokat, ezen belül valótlan összefüggéseket is állítanak. Nem ritkán a valóság ellenkezőjét.

Medvegyev történetének már az első oldalán valótlanságot állít: „Sztálin halálakor Berija nem tartotta kezében az Állambiztonsági Minisztériumot, miután hívét, Abakumovot letartóztatták és helyére Ignatyev került.” (77. o.) Mivel ezt már részletesen kifejtettem és bizonyítottam az előző részekben, most csak megjegyzem, hogy Abakumov nem volt Berija híve, halálos ellensége volt. Arról is volt szó néhányszor, hogy Berija viszonylag rövid ideig (1938 végétől 1945 végéig) volt belügyi népbiztos: ezen belül csak 1943-ig tartozott hozzá az állambiztonság, ami ettől kezdve önálló népbiztosság alá tartozott.

Megelőző csapás?

Hruscsov Medvegyev szerint megelőző csapásra szánta el magát. Medvegyev most is közvetíti Hruscsov „magyarázatát”: „Berija hatalomra tört, de nem volt abban a helyzetben, hogy azt azonnal megragadja.”

És miért nem volt abban a helyzetben? Hát azért, mert „jelentős átalakításokra volt szüksége a BM apparátusában (És most kapaszkodjanak meg! – Sz. B.), ki kellett szabadítani Abakumovot (Aki Berija ellensége volt és fel tudott mutatni talán négy elemis végzettséget. – Sz. B.), el kellett távolítani az olyan embereket, mint pl. Rjumin, aki kiagyalta az „orvosok ügyét” (Valójában a zsidó orvosok ügyét. – Sz. B.) Berija elleni célzattal. Az ügy felülvizsgálását Malenkov és Hruscsov is követelték.” (Pedig tudnia kellene Medvegyevnek, hogy Rjumin feljelentő levelét Sztálinnak Hruscsov és Malenkov diktálta le. – Sz. B.)

Berija Medvegyev szerint mindent hátsó szándékkal tehetett. Ezt írja: „Nagyszabású amnesztiát hirdettek, de Berija utasítására sok veszélyes bűnözőt is szabadon engedtek.” (Ez nehezen képzelhető el, hiszen első lépésben ugyan nem sokat vizsgálódtak, de hogy minél gyorsabban kikerüljenek azok, akiket nem kellett volna ott tartani, a csekélyebb büntetésű foglyokat engedték ki, a többieket visszatartották a vizsgálatok lefolytatásáig. – Sz. B.)

Megkérdezhetnénk: ha tényleg ezt tették volna, persze nem ezt tették, akkor vajon miért tették? Ki nem találnánk ezt a gonosz és rafinált szándékot! „Ez a bűnözés növekedését idézte elő az országban, és hozzájárult a feszültség fenntartásához Moszkvában és más városokban, lehetővé téve a BM hatáskörének bővítését.” (Pedig Berija, mint a korábbiakban láthattuk, a hatáskörök jelentős részét éppen hogy leadta. – Sz. B.)

Persze nemcsak Medvegyev látta így, hanem Hruscsov is, akinek Medvegyev – úgy tűnik – a szócsöve volt: „Hruscsovnak nem volt kétsége (?! – Sz. B.) afelől, hogy Berija összeesküvést szervez a hatalom megragadására, és ebben nemcsak helyettesei vesznek részt, hanem a BM fegyveres alakulatainak egyes magas rangú tisztjei is.” 

Hruscsov valójában távolbalátó lehetett, hiszen – Roj Medvegyev szerint – még Sztálin halála előtt Bulganyint a maga oldalára állította. Sőt azt állítják, hogy Zsukovot is nemsokára és könnyedén megnyerte Berija ellen.

malenkov-hruscsov

A fő „szervezkedők: Malenkov és Hruscsov

Zsukov szerepe egyébként meglehetősen érdekes és ellentmondásos, olyan, ami nem utal erős jellemre. Zsukov többször is nyilatkozott Berija állítólagos letartóztatásáról és arról, hogy ebben örömmel vett részt. És úgy, mint aki lenézi és utálja Beriját. Sajátos módon arra hivatkozott, hogy Berijával több konfliktusa volt, ezért is jól esett neki a letartóztatása. Ugyanakkor többen is arról számolnak be, hogy Zsukov és Berija nagyon jó viszonyban voltak egymással. Ez odáig terjedt, hogy a moszkvai csata előtt, alatt és után Zsukov Berija meghívására hónapokig náluk lakott. Ketten irányították a moszkvai csata különböző (katonai és belbiztonsági) műveleteit: Zsukov és Berija. Kapcsolatuk folyamatos volt és segítő jellegű.

Nem volt letartóztatás?

Zsukov Szergo Berija könyvei szerint időben felhívta apja figyelmét arra, hogy nem szabad megbíznia Hruscsovban, szerinte Hruscsov Berija ellen lépeseket fog tenni, és azt tanácsolta, hogy Berija előzze meg. – Katonatársaim elmondták, hogy Hruscsov a háború alatt, amikor még bent voltak a németek Ukrajnában, listát állított össze ellenségeiről. Közülük már senki nem él – mondta Zsukov.

Zsukov felkínálta támogatását Berijának

Ha a megelőző akcióra Berija elszánja magát, akkor Zsukov mellé áll és minden eszközzel támogatja. Zsukov elmondta, hogy csak egy katonai puccs teheti tisztába a helyzetet. Berija viszont nem értett egyet, szerinte ezzel ártanának a Szovjetunió külpolitikai érdekeinek, tekintélyének. Amikor Szergo Beriját Szverdlovszkba száműzték, Zsukov felkereste és igyekezett kimenteni magát.

Nincs okom arra, hogy hazudjak neked – mondta Szergo Berijának. Sem közvetlenül, sem közvetve nem vettem részt apád letartóztatásában. Ha élt volna, az ő oldalán lettem volna. Azt akartam, hogy tudjál erről. Azt gondolod, hogy különben ezekkel a szemetekkel mentem volna?

Zsukov mindehhez hozzátette – folytatja Szergo –, hogy ha apám a július plénumon életben lett volna, a küldöttek többsége támogatta volna.

zsukov2

Emberi gyengeség? Zsukov a karrierért azt is vállalta, amit nem is tett. Aztán magyarázkodott Berija fiának.

Anasztasz Mikoján megerősítette

Anasztasz Mikojan (1895 – 1978) ezt megerősítette. Miután Szergo visszatérhetett száműzetéséből, Mikojan is összehozott vele egy találkozót: – Nem akarom magam mentegetni – mondta, de ha apád életben lett volna, minden másként alakulhatott volna.

Szergo véleménye szerint Zsukov azért állt az 1957. júniusi plénumon Hruscsov mellé a „pártellenes csoporttal” szemben, mert úgy gondolhatta, hogy minél rosszabb megoldás születik, annál jobb lesz egy államcsíny számára. Hogy ha Hruscsovot hatalomban tartják, hamarabb eljön a kiábrándultság, ami megkönnyíti céljai elérését.

Zsukov persze ugyanúgy túlbecsülte támogatottságát, mint az apja. Lavrenytij Berija a műszaki értelmiségben és a gazdasági középvezetőkben hitt, amiben igaza is volt. De ez nem mentette meg. Zsukov azt gondolta, hogy élvezi a hadsereg támogatását. De a hadsereg két tábornokot (Stemenkót és Vasziljevszkijt) leszámítva hagyta Zsukovot eltűnni a süllyesztőben.

Kölcsönös megfigyelés?

Medvegyev szerint Hruscsov és Berija kölcsönösen megfigyelték egymást. Berija ilyen irányú tevékenységét éppen a június 26-i pártelnökségi üléssel hozza kapcsolatba. Amikor sajátos módon úgy akarták Szemjon Ignatyev (1904 – 1983) volt állambiztonsági miniszter ügyét szőnyeg alá söpörni, hogy Berija távollétét akarták kihasználni erre.

Berija barátaitól értesült az Elnökség üléséről, amikor már egy hete az NDK-ban, Kelet-Berlinben tartózkodott, ahova a zavargások miatt kellett elutaznia. (Ezt az időszakot használhatták fel arra, hogy a puccsot előkészítsék, a megbeszéléseket zavartalanul lefolytathassák, az alkukat megköthessék.) Berija felhívta Moszkvát, de le akarták beszélni a részvételről, hogy most rá inkább az NDK-ban van szükség. Ő azonban jelezte, hogy mindenképpen részt fog venni. (Ezzel meg is lett az  időpontja az akciónak.) Berija 25-én visszatért és feljegyzést küldött Malenkovnak, amiben kérte Ignatyev letartóztatását. Este együtt tértek haza a Kremlből, Berija hazavitte autóján Malenkovot és a környéken hosszan sétáltak és beszélgettek. Feltehetőleg megérezhetett valamit, de Malenkov most is baráti módon viselkedett.

gorbacsov-puccs

És itt a jövő, egy végzetes puccs. Évtizedekkel később Gorbacsov a házi őrizetből kiszabadulva visszatér Moszkvába. A puccs elbukott, de a Szovjetunió megszűnt

1953. június 26-a

Nyár volt, a család kint lakott a dácsán, Berija 26-án reggel is a szokásos sétára ment fiával. Berija gondterhelt volt, elárulta, nehézségei vannak Ignatyevvel kapcsolatban. Mint más forrásokból kitűnik, valószínűleg Ignatyev lehetséges letartóztatása és várható vallomása lehetett  az oka annak, hogy 26-ára tették a már előkészített akciót. Apja elnökségi ülése 12-kor kezdődött volna, de elhalasztották, így 12:30-kor hazaért, hogy otthon megebédeljen. Szergo azt is megtudta apjától, hogy Ignatyev megbetegedett és kórházba szállították. Mint korábban már megírtam, 13 órakor telefonált egy berepülőpilóta, Szergo barátja, Amet-Han Szultan (1920 – 1971): – Apád meghalt, a házat körülvették. És felajánlotta, hogy Szergót repülőn kimenekíti az országból.

Szergo azonban nem ezt választotta, hanem Borisz Vannyikov (1897 – 1962), vezérezredessel, apja helyettesével a nukleáris programban kiment a házukhoz, ahol ismeretlen fegyveresek voltak, páncélautók, lövésnyomok a falakon és szétlőtt ablakok. És megtudta, hogy egy embert – ponyvával letakarva – egy hordágyon elvittek. Mindez arra utal, hogy Lavrenytij Beriját nem tartóztatták le, a Kremlben pedig különösen nem. Sőt arra is utal, hogy már nem élt. És egyben ez is azt is bizonyítja, hogy az első változat propagálói nem mondanak igazat!

amet-han-szultan

Ahmet-Han Szultan berepülőpilóta telefonált: apád meghalt, a házat körülvették.

Hruscsov előkészíti a puccsot

Térjünk vissza Medvegyev történetéhez. Ebből az már kiderült, hogy azt semmivel nem volt képes alátámasztani, hogy Berija a hatalom erőszakos megragadására készült volna, azt viszont megtudtuk, hogy Hruscsov és társai erre már régóta készültek.

Bulganyinnal már Sztálin halála előtt, Zsukovval nem sokkal ez után. De vannak új részletek is. Hruscsov „vállalkozott” arra, hogy meggyőzi Malenkovot a Berija elleni fellépésre, aki nélkül a puccsot nem lehetett végrehajtani, és aki Berija barátjának számított.

Medvegyev nyilván Hruscsov nyomán azt írja, hogy Hruscsov számára egy ilyen beszélgetés komoly kockázatot jelentett, de mégis rászánta magát, hogy a Moszkva környéki erdőkben Malenkovval sétálva felvesse a kérdést és megnyerje az „ügynek”.

Valójában nem lehetett reménytelen és annyira kockázatos ez a próbálkozás, hiszen ők régóta együttműködtek, intrikáltak, ahogy ma mondanák: „kavartak”. Például manipulálták a zsidó orvosok perét és „aláfűtöttek” Abakumovnak, amikor helyettesét, Rjumint rávették arra, hogy jelentse fel főnökét Abakumovot Sztálinnál, hogy Abakumov szabotálja a zsidó orvosok perét és ezt meggyorsítandó lediktálták a feljelentő levelet. Aztán mindketten ott álltak Ignatyev mögött, akit állambiztonsági miniszterként saját érdekeiknek megfelelően felhasználtak. Ráadásul Berija reformintézkedései a két dogmatikus politikust félelemmel töltötték el.

Medvegyev viszont azt írja, hogy Hruscsov mással operált. Nevezetesen azzal, hogy Berija nem veszi komolyan Malenkovot, ami biztosan nem volt igaz. És azzal is próbált hatni, hogy Berija állandóan erősíti a BM pozícióit, ami ugyancsak nem felelt meg a valóságnak. Sokkal reálisabb az, amit könyvében Szudoplatov ír: Malenkov önmaga jelentőségét túlértékelte és ugyanakkor zavarta és idegesítette, hogy Berija barátsága mintegy elzárja a többiekkel való kapcsolatoktól.

Leváltásból likvidálás

Malenkov olyannyira beleélte magát Berija félreállításába, hogy emlékeztetőt készített, amit Berija felelősségre vonásakor akart felhasználni.

A fogalmazványt, amit Prudnyikova ismertet Berija, Sztálin utolsó lovagja c. könyvében, évekkel később találták meg Malenkov archívumában. Fejléce is van: A BERIJA kérdés megoldásához 1953. június 26-ára.

Ebből kiderül, Beriját azzal vádolják, hogy a Belügyminisztériumot a párt fölé helyezte, ami tűrhetetlen. Ezért mindenképpen le kell váltani Beriját posztjáról és helyére Kruglovot kell kinevezni. Ha Berija önkritikát gyakorol, akkor ezzel elintézettnek tekintik a kérdést. Ha viszont nem, akkor a miniszterelnök-helyettesi posztot sem tarthatja meg, elveszíti annak a különleges bizottságnak a vezetését, ami a hidrogénbomba és a rakétatechnika kutatásait irányítja. A második vonalba kerül: olajipari miniszterséget kaphat.

Letartóztatásról és élete veszélybe kerüléséről viszont szó nincs. Prudnyikova szerint a vázlat ékesen bizonyítja, hogy készültek Berija félreállítására, viszont sem szabadsága, sem élete akkor még nem került veszélybe. Mivel azonban a fogalmazvány Malenkovnál maradt, ez szerinte azt is bizonyítja, hogy ezt a kérdést az Elnökség nem tárgyalhatta. Minden bizonnyal azért, mert Berija az ülés idején már nem élt.

hruscsov-kadar-brezsnyev-moszkva-kornyeki-erdo-1963

Szeressük egymást gyerekek!? Hruscsov, Kádár és Brezsnyev együtt, a Lenin hegyen. Egy évre vagyunk a Hruscsov elleni puccstól (1964)

Utóbb azonban a leváltásból letartóztatás lett, de ezt is tovább vitte Hruscsov és Malenkov: a letartóztatásból likvidálás lett. Hogy miért?

Arra gondolok, hogy rádöbbentek, ha le is tartóztatják Beriját, akkor is elbuknak. Ha életben marad, nem lehet megakadályozni, hogy a KB előtt megszólaljon. És biztosan meg tudja győzni a KB tagjait. (Az Elnökség Hruscsovot is leváltotta 1957 júniusában, de a KB kikényszerített ülése ezt felülbírálta.)

Népszerűségével, eredményeivel, az értelmiség és a vállalatvezetők oldaláról tapasztalható támogatottságával Berija győzött volna. Ezért mondta Zsukov és Mikojan, hogy minden más lett volna, ha még él. Na és ott voltak azok az ügyek, amelyeknek a nyilvánosságra kerülése életveszélyes volt a puccsisták számára. És ott volt még Sztálin archívuma, ami Berijához került és a saját archívuma. Nem is szólva arról, hogy a Belügyminisztériumot és a belügyi csapatokat akkor nem tudják maguk alá gyűrni.

(Folytatjuk!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.