Nyugdíjasok (1). Sanda szándékok és egy képtelen politika célkeresztjében

A nyugdíjasok felélik a jövőnket

(A 888. hu véleménycikkének címe)

Mellébeszélés, hangulatkeltés, nyomásgyakorlás, a helyzethez, a szükségletekhez, de a lehetőségekhez viszonyítva is képtelen nyugdíjkorrekciós szabály – ezek mind igen barátságtalan megnyilvánulások a kormány és holdudvara részéről a nyugdíjasok irányában.  A nyugdíjasok sarcolásának újabb szakasza már elindult, és nem ideiglenes jelleggel, hanem a tartós kormányzati nyerészkedésre való berendezkedés szándékával. És ki tudhatja: hol a vége az intézkedéseknek? A hangulatkeltés (a mottó forrását jelentő cikkről részletes információk itt   és itt), illetve a kormány tudakozódása a Nézőpont Intézetnél, meddig menjen el a nyugdíjak korlátozásában, a nyugdíjasok ellehetetlenítésében, a kormányzati nyerészkedés folytatódását sejteti. Pedig az, ami már érzékelhető, az is képtelenség. Nem a nyugdíjasok iránti szimpátiáról vagy ellenszenvről van itt szó, bár a nyugdíjasok elleni durva hangulatkeltést is felhasználják a hatások felmérése helyett és a cél érdekében, hanem a mohóságról és a kormány forrásainak bármi áron való növeléséről.

Matolcsy György15

Matolcsy: újabb ugrás a sötétbe a “bónuszért”. 2011-ben hatásvizsgálatok nélkül és a nyugdíjasok ellenében megváltoztatta a nyugdíjkorrekciós szabályozást

A tévutakból még több van

Sok minden történik az országban, ami hivatalosan nincs, nem létezik. Ilyenek a megszorítások. Bár 2011-ben a nyugdíjkorrekciós szabálymódosítást sietve törvénybe foglalták, csak most lép „éles szakaszába” a nyugdíjasok elleni, még jelenleg is takargatott durva és képtelen megszorítás. Mint tudható, az első Orbán-kormányhoz képest sok mindenben szerencsétlenül megváltozott a második és a harmadik Orbán-kormány (alkalmazott) gazdasági szemlélete és gyakorlata.

Meglepődhetünk? Vagy mégsem?

Meghökkentő lehet, hogy a szerencsétlen változtatások további liberálisnak nevezett panelek átvételét jelentették és/vagy azok keményítését, még gátlástalanabb alkalmazását. Persze csak az állítólagos illiberális fordulat fényében, hiszen az apparátus személyi állománya, a helyzetben levők összetétele ezt nem támasztja alá.

A kívülálló számára meglepő lehetne az is, hogy e szerencsétlen változtatásokra nagyrészt korábbi kormányzati tapasztalataikkal szemben határozták el magukat, abban is változtattak, ami sikeressé tette vagy legalább nem veszélyeztette az első Orbán-kormány gazdasági kormányzásának eredményességét. Ez a megállapítás nyilván akkor helytálló, ha az ország szempontjából nézzük a sikerességet és nem egy szűkebb kör szempontjából.

A „rendszerváltó” kormányok között eddig az első Orbán-kormány volt gazdasági téren a legsikeresebb, egyben egyike a mindössze két sikeresnek számító kormánynak. A magyar gazdaság csak e néhány évben volt felzárkózóban, került közelebb teljesítményében a fejlett országokhoz. (Ld. Rendszerváltó kormányok teljesítménye) Az elemzés 2011-ben készült, de a megállapítás érvényessége azóta sem változott.

A két érdek – ahogy a fenti példa is mutatja – persze összehangolható,  de kétharmad esetén, és ha ráadásul tulajdonképpen homogén a kormány (nincs koalíciós „fék” sem és kormányon belüli kontroll sem), akkor nincs igazi „késztetés” a két érdek összehangolására. A csoportérdek, a csoport anyagi érdeke és sikeressége válhat igazán fontossá.  A csábítás nagy és nincs aki ellentmondjon. (Ld. A devizahitelek és más problémák jobb megoldása Újabb részlet egy levélből (2013. július 30.))

A csoportérdek elsődlegessége, sőt nem ritkán elszabadulása adhat magyarázatot látszólag nehéz rejtvényekre is.

Hogyan lehetséges az, hogy a PPP konstrukcióban épített egyik létesítmény elszámolását sikerült egyszeri elszámolásúra átalakítani (MTV székház) és ezzel nagy pénzt megtakarítani (a PPP konstrukcióban a beruházási költség többszöröse például egy bankhiteles ügyletének), másutt még lépéseket sem tettek ez irányban, holott sokkal nagyobb megtakarításokról és más tekintetben is súlyosabb következményekről van szó? Nem nyúltak pl. olyan autópálya-szakaszok finanszírozásához, amelyek PPP-ben készültek. (Ld. később!)

Hogyan folytathatnak forintleértékelő politikát, ráadásul a forint rendkívül nagy alulértékeltsége mellett is, nem törődve ennek következményeivel. A kínos kérdést azzal megkerülve, hogy sem a kormánynak, sem a jegybanknak nincs árfolyampolitikája, de árfolyamcélja sem. Ha az előbbi így van, az hatalmas hiba, ha az utóbbi, az pedig valótlanság. De a mások által feltárt következményekről is úgy tesznek, mintha azok nem lennének. Pedig az a veszteség, ami a forint rontásából származik csak a külkereskedelemben már rendre meghaladja az évi 4000 milliárd forintot. 1990 és 2013 között 42 000 milliárd forintot tett ki, a veszteségek gyorsuló tendenciát mutatnak. A belső piac korlátozása miatt elmaradt növekedésből eredő kár pedig néhány év alatt ennél is jelentősebb. (A most induló cikksorozatban további veszteségeket is számszerűsítek, így a nyugdíjasok és a munkavállalók azon kárait is, amelyek a gyenge és tovább rontott forintból származnak.)

A (nálunk) liberálisnak/neoliberálisnak, vagy ál-liberálisnak hívott panelek alkalmazása nem tette Magyarországot sikeressé, viszont az elitet és a klientúrát azt igencsak azzá tette.

Minél gátlástalanabb ez az alkalmazás, ahogy ők mondják, “tabudöntögetés”, szerintem inkább értékfelszámolás, annál „sikeresebb” lehet az elit és a klientúra. És e primitív panelek szerint annál könnyebb a kormányzás. A lényeg a minél nagyobb forrás biztosítása a kormány és az elit, illetve a klientúra számára. Az elvonások kiterjesztése is – liberális frazeológia szerint – “reformnak” nevezhető. De átnevezi viszont a kormány az eddig liberálisnak hívott és most még fel is turbózott politikát unortodox gazdaságpolitikának.

Ebből pedig nem jöhet ki más, mint alacsony gazdasági növekedés, óriási hatékonysági veszteségek, alacsony átlagbér és átlagnyugdíj, aminek reálértékét ráadásul be akarják fagyasztani, az ország leszakadás, periferizálása stb.

A legszomorúbb az, hogy más gazdaságpolitikával és más gazdasági kormányzással mindkét érdek (az országé is) megvalósítható lenne. Ehhez azonban más „stratégák” és nyilván más famulusok kellenek, ami eleve elveszi a kedvét a politikának attól, hogy az intelligens és mindenki számára sikeres utat válassza.

A társadalmi békéhez kell egy olyan “semmi ellenzék”, mint amilyen most nálunk többnyire van és kell hozni néhány “közérzetjavító intézkedést”, amit az ellenzék hazugságnak nevez és amit – nyilatkozatai szerint – adandó alkalommal meg fog szüntetni. “Ügyesen” elintézi az ellenzék a jövőjét, de lehet, hogy a jelenét is. Ha pedig valamilyen kormányzati intézkedés mégis veszélyes társadalmi felháborodást vált ki, mint az internetadó, a kormány visszatáncol.

A kormány szemlélete a látszattal ellentétben egyébként nem új, de első regnálása esetén akkori valós koalíciós partnere miatt nem tudta megvalósítani. De alig tudta kivárni, hogy bevezethesse azt, amit annak idején ő talált ki. Például azt az „adóreformot”, ami magában foglalta az áfaemelést, a kamatadó bevezetését, az értékalapú ingatlanadó bevezetését. (Ld. Járai Zsigmond pénzügyminiszter „megakadályozott adóreformja” )

nyugdíjasok

Egy a felháborodott nyugdíjasok közül. (Fotó: 50plusz.net)

Mégsem teljesen meglepő, inkább nagyon kiábrándító

Nem igazán meglepő tehát, hogy korábbi kormányzati tapasztalataikkal szemben is változtattak, ráadásul abban változtattak, ami sikeressé tette az első Orbán-kormány gazdasági kormányzását. Ebben minden bizonnyal Matolcsy György térhódításának nagy szerepe van. Annak idején láttam, mennyire küszködik azzal, hogyan tudna a konkrét helyzetre megoldást találni. Ehhez persze a konkrét helyzettel tisztába kellett volna jönnie. Könnyebb lehetett a panelek erőteljes (erőszakos?) bevetése.

Matolcsy néhány éve egyszer csak elkezdett büszkélkedni azzal, hogy az utólag a rendszerváltás liberális alapművének tekintett Fordulat és reform c. brosúra egyik szerzője volt. (A Fordulat és reformról olvashat a következő cikkekben: Fordulat és reform? Felgyorsulva a tévúton!,  A túlfogyasztás túlélő mítosza, )

Matolcsy, Orbán, Népszava

Matolcsy és Orbán

Ezzel maga hívta fel a figyelmet arra, hogy mit is valósít meg. (Ld. Szabadi Béla: Fordulat és reform? ) Rövid idő alatt állítólag 30 új adót vezetett be, illetve adómértéket emelt. Nem voltak gátlásai. Így az áfát 25-ről 27 százalékra emelte, de megpróbálkozott azzal is, nem is egyszer, hogy 35 százalékos áfával “örvendeztesse meg” a lakosságot és a hazai főnökséget. Az Európai Bizottság azonban ezt már nem engedélyezte. Matolcsytól származik az a mondás is, hogy a tranzakciós adó a XXI. század taktikai atomfegyvere. (Ld. A tranzakciós illeték mint a XXI. század „taktikai atomfegyvere” )

A program- és elképzelés hiánya is „segíthette” az irányváltásokat. Az ellenzék balliberális része és a liberálisnak nevezett gondolatokat támogató külföldi “befolyásos körök” (befolyásoló körök) számára ezekkel a változtatásokkal  alig bírálhatóvá válhatott az Orbán-kormány. Mert ugye hogyan bírálhatnák, ha ők is (ráadásul harsogva)  ezt ajánlják? (Persze ők másoknak.) A megszorításokat. És itthon lehetett arra hivatkozni, hogy ezt várják el az országtól, nem lehet minden elől kitérni.

Matolcsy elégedett

Matolcsy szerint túlfogyasztott a lakosság. Szegény lakosságra csak rá kell nézni…

Szerencsétlen iránymódosítások (az ország szempontjából…)

A szerencsétlen iránymódosítások között gondolhatunk az értelmetlen és képtelen megszorítások nem szűnő alkalmazására, ami a kormány által remélt bevételnél sokszorosan nagyobb károkat szokott okozni a tovagyűrűző hatásokon keresztül nem csak a közvetlenül érintetteknél. Bár – ahogy mondani szokták –, „ez sem semmi!” Ilyen a nyugdíjasok ellen hozott megszorítás is.

Aztán gondolhatunk a fogyasztás és a belső piac korlátozására, az exportkényszertől és a szüntelen forintleértékelésektől várt gazdasági növekedésre, továbbá döbbenetes aránytalanságokra, sőt anomáliákra az erőforrások elosztásában, ami mind-mind törvényszerűen óriási hatékonysági veszteségekkel jár együtt. Vagy a keresztfinanszírozások egyre szélesedő gyakorlatára. (Aminek most a nyugdíjrendszer is áldozatul esett, mivel a nyugdíjjárulék egy részét a kormány az egészségbiztosításhoz irányította…) És kényszerűen lassú növekedéssel is együtt jár. hatékonysági veszteségek pedig még a csekély növekedés nagy részét is  elviszik.

Van egy olyan tévút, amit a múltban is kiterjedtem alkalmazott, nagyon szeretett, most sem tett le róla, alig tudja kivárni, hogy ismét bevethesse. Ez nem más, mint az infláció pörgetése és Surányi receptje alapján az infláció alultervezése, amiből az Orbán-kormánynak korábban hatalmas bevétele származott. (Erre majd az egyik folytatásban vissza fogok térni.)

Surányi György Orbán Viktor

Surányi helyzetét nemcsak az infláció alulbecslésének ötlete stabilizálta, hanem állítólag Schmitt Mária is közbenjárt érdekében

A tényekkel szembeni önértékelés

A tévutak elfedéséhez tartozik a téves értékelés. Matolcsy a “túlfogyasztást“(!) tette felelőssé a szocialista/szabaddemokrata kormányok ideje alatti tragikus eladósodásáért, ami nem felel meg a valóságnak. Ezt az álláspontot sajnálatos módon a miniszterelnök is magáévá tette; az állítás a mindenféle megszorítások és az exportkényszerre épülő gazdaságpolitika ideológiai alapja lett. Továbbá utat engedett a fogyasztás gazdasági szerepének lebecsüléséhez. Ha ugyanis a lakosság többet fogyasztott vagy fogyasztana, mint amit az ország lehetőségei megengedtek, illetőleg megengednek, akkor kézenfekvőnek látszódhat, hogy innen kell elvenni. (A túlfogyasztás túlélő mítosza)

Szóba sem kerültek hivatalosan a rossz és/rosszul megvalósított beruházások, amelyek 1945-től folyamatosan rengeteg pénzt visznek el feleslegesen.  Pedig a következmények roppant súlyosak és még mindig részben elháríthatóak lehetnének. Ide tartoznak a hibás elszámolási technikák is.

Erről korábban már érintőlegesen történt említés, azzal az ígérettel, hogy e kérdésre később még visszatérek. Az MTV beruházásával ellentétben tehát nem nyúltak az autópálya beruházások hatalmas költségéhez. A PPP-konstrukcióban való finanszírozás fennmaradása azt jelentené, hogy az éves törlesztések összege miatt (ez jelenleg több mint 114,5 milliárd forint) 2037-ig elviszi a teljes útdíjbevétel felét. 2037-ig ugyanis 3200 milliárd forintot kell törlesztenünk. Ha fennmarad ez a rendszer, akkor 2037-ig nem tudják megfelelően karbantartani és felújítani az utakat, azokra ugyanis alig jut pénz. A 114,5 milliárd forintból ugyanis a kormány beruházásokra is felhasználja.  (Akié (virtuálisan) a múlt, azé a jövő? )

Az (ön)értékelések

Fura módon az értékelés nem elemzésre épül, és nem kívülálló értékel, hanem az érintett. Tehát itt kormányzati önértékelésről van szó, ami mindenben sikert akar látni. Sokszor az ellenkezője hangzik el, mint ami történik. Nem először kiáltotta  ki a magyar kormány a magyar gazdaságot Euróra motorjának vagy jövőbeni motorjának. (Rendszerváltó kormányok teljesítménye)

reformok, mno

A magyar reformok működnek! (A parkosításban még nem egészen…)

Ez történt 2014 növekedésével kapcsolatban is, ami ha nem is lett Európában a legnagyobb, mint állították, hiszen a lengyel gazdaság is ugyanannyival növekedett, mint a magyar (3,9 százalék), ezt pedig levitte a KSH utólag 3,7 százalékra. Az írek pedig 5 százalékos gazdaságbővülés produkáltak, de jó lenne, ha sok ilyen lenne. A kormány idő előtt fordulatról beszélt, azt viszont elhallgatta, hogy e nélkül a növekedés nélkül a magyar gazdaság egyáltalán nem nőtt volna 2005-höz képest. 2005 és 2014 között a magyar gazdaság növekedése volt a leglassúbb az EU-hoz újabban csatlakozott 10 ország között.

  1. tábla

Gazdasági növekedés, új országok, 2005-2014                                 Forrás: Eurostat; Megjegyzés: nagyításhoz kattintson a képre!

Magyarország gazdasági fejlettsége (GDP/fő, pps-ben/vásárlőerőparitáson) 2014-ben az EU-s átlag 68 százaléka.

Összehasonlításul: Csehországban ez jóval magasabb (84 %), de Szlovéniában (82%), Szlovákiában (77 %), Észtországban (76 %), Litvániában (77 %) is. Lengyelország már behozta nagy lemaradását Magyarországhoz képest. De a régebbi EU-tagok fejlettsége még kedvezőbb: Ausztriában pl. 129 százalék.

Még a fejlettségünkhez képest is alacsony lakossági jövedelmek

Azt lehetne gondolni, hogy az alacsony magyar lakossági jövedelemszint az alacsonyabb gazdasági fejlettség egyenes következménye. Pedig dehogy! A jövedelmek önmagunkhoz, fejlettségünkhöz képest is alacsonyak! Kb. 40 százalékkal alacsonyabbak.

Az alábbi sorokat még a 2013-as GDP/fő adatok birtokában írtam, ezért itt a magyar GDP/fő érték az EU-s átlagnak még a 66 százaléka. Más nem változott:
„Nemzetközi összehasonlításban is az derül ki, hogy a magyarországi lakossági jövedelmek nemcsak más országokéitól maradnak el, többnyire jelentős mértékben, hanem saját adottságainktól is.

Az eltérés a nemzetközi tendenciától számszerűen is kifejezhető, hiszen kb. 40 százalékkal alacsonyabb ez a jövedelem, mint amennyi az ország gazdasági fejlettségéből következne.

(Magyarország gazdasági fejlettsége az EU-s átlag 66 százaléka, a lakossági jövedelmek viszont az átlagnak legfeljebb a 40 százalékát érik el.)” (Ld. A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (3. folytatás) )

Vagy gondolhatunk a világon a legmagasabb, a gazdaságot ellehetetlenítő, 27 százalékos áfára, a nem a spekulánsok ellen használt tranzakciós adóra és így tovább. Nem sorolom tovább, sajnos sok ilyen van.

Hasonlót fejez ki az 1. ábra is. Jól látható, hogy a GDP alakulásának tendenciája végig felette van az egy főre jutó reáljövedelemének. Sőt az olló már jó ideje egyre nyílik, legalábbis a közelmúltig ez volt a helyzet.

  1. ábra

GDP, reáljövedelem, 1960-2014

Megjegyzés: nagyításhoz kattintson a képre!

(Folytatjuk!)

One response to “Nyugdíjasok (1). Sanda szándékok és egy képtelen politika célkeresztjében

  1. Visszajelzés: Politikai helyzetkép (6). Nyugdíjprémium, inflációs nyugdíjkorrekció, Erzsébet utalvány - Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.