Az álarc váltogatása Matolcsynál. Kasszák és károk (2)

De mi is van a változékony álarc (jelmez) mögött?!

Nem merülnék most bele abba, hogy történt-e rendszerváltás (rendszerváltozás, rendszerváltoztatás) Magyarországon. E kérdést magam is igen lényegesnek tartom, régóta foglalkoztat: könyvekben, cikkekben, videókban alaposan körbejárva és átgondolva a kérdést, jutottam el korábbi válaszom felülvizsgálatához. A mostani téma szempontjából is fontos a kérdés eldöntése, hiszen ebből sok minden következik. Én magam is azok közé tartozom, akik ma úgy látják, hogy nem történt meg a rendszerváltás. (Hacsak a rendszer hiányát, illetve a különböző rendszerekbe illeszthető elemek kulisszáit és torzóit nem tekintjük annak.) Arra jutottam (Ld. pl. Küzdelmek, esélyek, balsikerek és sikerek (2.), 2014. 12. 27.), hogy a „régi” rendszerből nem jött létre nem hogy új rendszer, de rendszer sem, ami van, azt inkább rezsimnek hívhatjuk.

Orbán, Matolcsy, index

Orbán és Matolcsy a jegybankelnök Növekedés és egyensúly c. könyvének bemutatóján. Írói álarc (Fotó: index.hu)

Ötletelő, hatalomgyakorló formációk, rezsimek követik egymást: kézi vezérléssel és kettős mércével, kiszámíthatatlansággal, a kötelező hatásvizsgálatok szándékos „elhagyásával” és 180 fokos, akár naponkénti változékonysággal. Nem hatékony, de igazi érdekkörében erőszakos, sőt egyre erőszakosabb, másutt erőtlen kormányzással, évtizedeken át folytatott és jelenleg is folyó (tulajdonképpen értelmetlen) megszorításokkal. És szükségképpen a lehetőségektől elmaradó teljesítményekkel.

Van, aki EZT(!) szereti…

A hatalomban levők, illetve a kapcsolódó haszonélvezők számára  viszont ez a kontraproduktív képződmény megfelelő, sőt ideális. Mintha csak nekik találták volna ki. Olyan, amihez ragaszkodnak, és ezért iszonyodnak egy „további” rendszerváltás lehetőségétől, de bármiféle alternatívától is. Nem véletlen, hogy az ő véleményük szerint „természetesen” megtörtént a rendszerváltás, igaz, hajlandók elismerni, hogy vannak, akik úgy érezhetik, az „nem teljesen” váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bajnai Gordon egykori miniszterelnök, későbbi miniszterelnök-jelölt sem szeretne rendszerváltást,  viszont bevallottan akarna rezsimváltást.  Ez elszólásként, azzal való egyetértésként fogható fel, hogy szerinte is rezsim van rendszer helyett. Ő tehát jobb rezsimet javasol, amit ő vezetne és amihez – micsoda véletlen! – ismét további „vágások”, fájdalmas sarcok vinnének… 2014-ben Bajnai Gordon ugyanazzal  kecsegtette a választókat, mint 2009-ben: nagyon fájni fog, hogy azután sokkal jobb legyen

Ha nincs rendszer, mit reformálnának, illetve reformálnak?

Felmerül persze a kérdés: ha nem történt meg a rendszerváltás, mit is akarnak megreformálni? Egyáltalán, mit tartanak reformnak? Továbbá: mit érthetnek az alatt, hogy „a magyar reformok működnek”?

reformok, mno

A magyar reformok működnek! Újra nő a minimálbér! (De még nincs fűnyírás…) (Fotó: mno.hu)

És ha nem történt meg a rendszerváltás, akkor az alternatíva fogalmát is sokkal szélesebben kell értelmeznünk, hiszen akkor nemcsak egy más utat kell kijelölnünk, hanem egy rendszert, egy működési modellt kell(ene)  létrehozni. Minél előbb. Idézek a fentebb hivatkozott írásból: „ha arra várunk, hogy a társadalom és főleg a kormányok a társadalom kárára fokozatosan kikísérletezik, milyen legyen a rendszer, abba (is) belerokkanunk.” Már csak azért is, mert a kísérletezés a tűrőképességet és nem a társadalmi optimumot hajlamos felmérni. Ez utóbbira ott lenne az egyébként kötelező hatásvizsgálatok elvégzése, közreadása és megvitatása. Akkor is – bár nem csak ekkor sértik meg ezt a kötelezettséget –, ha e feladat teljesítését egy esetben ma jogsértés nélkül meg is lehet kerülni. A jogi kiskaput (önálló képviselői indítványként való benyújtás) meg kell szüntetni, azt csak akkor lehetne napirendre tűzni, ha ahhoz is tartozik hatásvizsgálat és abból is valószínűsíthető a különböző hatások eredője.

A „gengszterváltás”. Pedig nincs helye a tréfának!

Vannak, akik tréfásnak gondolva azzal ütik el a kérdést, hogy szerintük nem rendszerváltás, hanem gengszterváltás történt.  Ezzel nem értek egyet. Egyrészt durvasága és túlzó általánosítása miatt, másrészt és főleg azért, mert nem fedi a valóságot. Az „új” elit ugyanis a régiből jött létre, az apákat ráadásul követték a fiúk.  És nyilván a lányok is.  (Ezt is alaposan körbejártam a Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. kötetben.)  Voltak és vannak persze új jövevények, továbbá nem mindenki tudta átmenteni magát, de a régi elitnek ez többnyire sikerült. Ebből pedig következik a jelmezek, álarcok egyszeri jelentős megváltozása. Az álarc váltása.

Álarcváltás, jelmezváltás

Nem először hozom szóba, hogy 1990-ben mindenekelőtt álarcváltás történt; nevezhetjük ezt a Nagy Álarcváltásnak. Persze nyilván nem mindenki vett ebben sem részt, egyébként nincs is mindenkinek álarca, ők azt mutatják, amik. Főszabálynak az tűnik, hogy minél közelebb állt valaki az elithez, annál inkább előkerülhetett új álarca ebben az első nagy, „rendszerváltáskori” jelmezbálban. Sokan (pártok is, nem csak személyek) azóta (1990 óta) is váltogatják az álarcot, miközben az álarc mögötti szemléleteik és módszereik – a lényeget tekintve – az eltelt évtizedek és a többnyire elmaradó sikerek ellenére meglehetősen stabilak maradtak. Ahogy ez Matolcsynál is látható. Sok új álarc került elő.

Matolcsy. Új Széchenyi Terv.

Matolcsy a Széchenyi Tervvel

Matolcsynál is többször változott az álarc

Matolcsy is azok közé tartozik, akiknél az álarc (a jelmez) 1990 óta többször változott. (Az álarc természetesen átvitt értelemben értendő, mint megtévesztés és mint álcázás.) A szemlélet viszont nem igazán lett más. Félreértés ne essék, én sem hiszem, hogy bárkinek egész életében ugyanazt kellene hirdetnie. A nézetek változása önmagában aligha kifogásolható, sőt kívánatosnak látszik. Az viszont annál inkább kifogásolható, ha az érdemi/tartalmi változást csak eljátsszák. Ha tehát a nézetek és a legalább olyan fontos konkrét módszerek lényegében nem módosulnak, annak ellenére ráadásul, hogy – mint tudható – már réges-régen megbuktak, de még mindig folytatják és erőltetik/erőszakolják alkalmazásukat. Magyarország periferizálódása, lemaradása, a lakosság elszegényedése stb. mind ennek az „irányvonalnak” az értelmetlenségét és iszonyatos kárait demonstrálja.

Gazdaságpolitika helyett „gazdaságpolitikai jelmezbál”

A módszerek közé tartozik a megtévesztés, ami különösen aggályos az egyébként számtalan aggályos módszer között is. (Ezeket később veszem sorra.) Nagyon irritáló, hogy a gazdasági kurzus lejáratódása ellenére úgy akarják eladni ugyanazt vagy a hasonlót, mint valami újdonságot, sőt úttörő találmányt, ma már pedig mint új közgazdasági iskolát. Többnyire a nyilvánvaló tényekkel ellentétes értékelést adnak a gazdaság állapotáról, a gazdasági kormányzásról, tagadják vagy letagadják a nyilvánvalót. A megszorító felveszi a megszorítás ellen (állítólag) fellépők álarcát, vagy a növekedést ellenzőből egyszer csak a növekedés (állítólag) elszánt bajnoka lesz. Változik az álarc. Ezt az ellenszenves gyakorlatot és lázas igyekezetet csak az magyarázhatja, hogy egy csoport érdekeit a társadalom érdekei elé helyezik.  Sajnálatos módon, még csak nem is a csoport valós, objektív érdekeit, hanem a vélt érdekeit. Található ugyanis olyan út, ami a társadalomnak is kedvező és még a kormánynak/elitnek/csoportnak is többet hozna. (Ld. pl. a világon a legmagasabb, 27 százalékos áfa csökkentését, vagy a forint körüli machinációk abbahagyását, a belföldi kereslet egyenjogúsítását stb.)

Az így elért „nyereség” a társadalomnak sokszorosan nagyobb veszteséget, kárt okoz!

A csoport számára erőszakosan és ötletszerűen elért „nyereség” viszont magától értetődően együtt kell, hogy járjon a társadalom számára okozott és a „nyereséget” sokszorosan meghaladó veszteséggel. (Láthattuk ezt az előbbi részben: Matolcsy a forint leértékelésén Róna Péter szerint évek alatt 500 milliárd forintot “keresett” (ebből volt 136 milliárd a devizahitelek forintosítása, viszont csak a külkereskedelem árvesztesége egyetlen év alatt 4000 milliárd forint. A devizahitelesektől elvett 136 milliárd forinttal szembeállítható kár is nyilván ennek sokszorosa, gondoljunk csak arra, hogy ez az összeg mennyire hiányzik a belső keresletből, a gazdasági növekedés egyik feltételéből.)

A megtévesztéshez tartozik a veszteségek elhallgatása, illetve elfedése, a veszteség okainak a siker tényezőiként való beállítása. Gazdaságpolitika helyett többnyire „gazdaságpolitikai jelmezbál”, „gazdaságpolitikai álarcosbál” zajlik a szemünk előtt.  Ha nem tennénk ezeket a kifejezéseket idézőjelbe, könnyen megkaphatnám, hogy képzavarosan fogalmazok. Ez persze jelen esetben stílszerű lehetne, hiszen Matolcsy folyamatosan képzavarosan fejezi ki magát. (Az Új Széchenyi Terv, Alcím: Hozott is ajándékot, meg nem is (Egy Mátyás királyról szóló népmeséből), Megjelenés: 2010. 08. 02. )

Megdöbbentő képzavarok

Hogy mekkora képzavarok vannak pl. az Új Széchenyi Tervben (persze nem ez a legnagyobb probléma, vannak ott súlyos ténybeli tévedések is), arra hadd idézzek fel két példát. Íme az első:

>De most találkoztam a szépségdíjas képzavarral, nem is eggyel. A példa (4. o.) egy iskolás jellegű sorozatos képzavar, amit a fogalmazó tudálékosan a vasutasokra hivatkozva tár elénk:

„Vasutas hasonlattal élve: a feladat nem az, hogy eltüzeljük a mozdonyban az uniós pénzt (Talán a kazánban. –  Sz. B.), hanem az, hogy befűtsük vele a mozdonyt (Már ha „korszerű gőzmozdony” lenne.), amely így nagyobb sebességre kapcsolhat. (De még nincs vége!) Úgy, ahogyan az első Széchenyi Terv tette tíz esztendeje, a hazai eszközök  értelmes felhasználásával, és úgy, ahogyan reményeink szerint a jövőre induló Új Széchenyi Terv teszi az uniós forrásokra támaszkodva.”<

És egy második:

>A 19. oldalon és még másutt felmerül: mi az a kitörési pont? Talán inkább kitörési irány? És mi lehet a kapcsolata a fejlődés motorjához, ami nélkül nem lenne jó maradni. Lássunk néhány teljesen értelmetlen fogalmazást:

„Meg kell találnunk azokat a kitörési pontokat, jövő-iparokat (??), amelyek képesek a gazdaság dinamizálására, meg kell találnunk azokat az eszközöket, amelyek a kitörési pontokat összekötik, és ezek révén a kitörési pontok szövetét kell megszőnünk, amelyeket az Új Széchenyi Terv programjai adnak.” (Értik? Mert én bizony nem.)<

Azért most is megkérdezem: MIT IS AKAR TA-NÍ-TA-NI?! Mire is épít iskolát, egyetemet?! Egy újabb álarc: a unortodox (mit kell ez alatt érteni?) “tudósé”. És még egy álarc, ahogy a nyitó képnél láttuk: az íróé.

A képzavarok is arra utalnak, hogy nem megy a programkészítés

A jelek szerint tulajdonképpen legyűrhetetlen – nehézséget okoz egy szűkebb hatókókörű gazdasági program megírása is, ha úgy általában hiányzik a tartalom és az összefüggések ismerete.  Nem is „nagyon” lehet találkozni 2002 óta olyan anyaggal, ami tartalmilag leírná, hogyan is képzeli el Matolcsy és köre az ország gazdaságát. Az intézkedések utólagos megideologizálása ezt nem pótolja. A rendkívül durva megszorítások (közte az áfakulcs újabb két százalékpontos, 27 százalékra való emelése) után, de még a tranzakciós illeték bevezetése előtt Matolcsy kitalálta ennek mini ideológiáját. Egyre inkább a fogyasztási adó emelése kerül előtérbe, mert ez az „adófilozófia”(?!) alapja.: „A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az adófilozófiánk viszont nem. Eltökélt szándékunk, hogy a költségvetés bevételi oldalán forgalmi-fogyasztási adók segítségével megteremtsük a forrásokat az élőmunkát terhelő járulékok jelentős csökkentéséhez” (A tranzakciós illeték mint a XXI. század „taktikai atomfegyvere” c. anyag alcíme, Megjelent: 2012. 05. 28.) Tehát egy újabb álarc: adófilozófia lenne az ötletelő adóintézkedések mögött…

Utólagos és alaptalan megideologizálások

Bár nem akarnék elidőzni az előbb idézett megállapításnál, azt azért megjegyzem, hogy az ideologizálás nemcsak utólagos, hanem (ezúttal?) teljesen alaptalan is. Az áfa és a jövedéki adó együtt való kezelése is félrevisz (más a gazdasági szerepük, de a jelentőségük is), ahogy a járulékok csökkentésének elképzelése is hibás egy olyan gazdaságban, ahol az egészségügyi és a nyugdíjkasszában így sincs elég pénz). Alaptalan az is, hogy a fogyasztási adókat és a járulékokat egymás terhére kellene rendezni.  Sajnálatos módon a miniszterelnök Matolcsy utólagos és hibás ideológiáját magáévá tette, olyannyira, hogy nem akarja megengedni a 27 százalékos áfa általános csökkentését, holott ez azt jelenti, hogy  bizonyos és jelentős károk fennmaradnak. (A tej és a baromfi áfájának csökkentését utolsónak tekinti ebben a sorban.) A „világbajnok” áfakulcs pl. továbbra is „világbajnoki módon” fékezi a belső keresletet, a lakossági fogyasztást és ezen keresztül a gazdasági növekedést. Ugyanakkor az állam áfabevétele szempontjából ez az irreális kulcs nyilván nem tekinthető optimálisnak. Számomra nem vitás, hogy alacsonyabb kulcsnál lehet a legnagyobb áfabevétel. Persze nekem tényleg van adófilozófiám.

Varga Mihály gazdasági miniszter most is egyetért főnökével, készségesen csatlakozik ehhez a képtelenséghez.

2013-ban levélben hívtam fel Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét (A kormányzásról és az értelmiség felelősségéről. Részlet egy levélből (2013. július 30.) arra, hogy meg kellene teremteni a kormányon belüli belső szakmai kontrollt, ami nagyon hiányzik. Nagyrészt ezzel a hiánnyal magyarázható, hogy a második és a harmadik Orbán-kormány teljesítménye a gazdaságban messze elmarad az első Orbán-kormányétól, ami az ún. rendszerváltás óta a legjobb teljesítmény volt. (Rendszerváltó kormányok teljesítménye, Megjelenés: 2011. 11. 18.), Kulcskérdések (1). Belső vagy külső piac? (2. folytatás), Alcím: “A magyar gazdaság makroszámai egy sikertörténet lenyomatai!” (Orbán Viktor miniszterelnök), Megjelenés: 2015. 04. 13.)

Matolcsy mindig a Fordulat és reform egyes elemeire épít.  Csak a „köntös”, a frazeológia változik

És kormányzati, irányítási helyzetében a végrehajtás lesz parttalanabb, erőszakosabb, keményebb és gátlástalanabb, a gyakorlattal való büszkélkedés pedig még kevésbé szemérmes.

Jövőre ünneplik, mert nyilván nagy ünneplés lesz, a Fordulat és reform megjelenésének 30. évfordulóját.  A dolgozattal már sokszor foglalkoztam, a téma iránt különösen érdeklődőknek a Fordulat és reform. Felgyorsulva a tévúton c. anyagot ajánlanám (Alcím:     „Magyarország (…) nem hajlandó feladni adópolitikájának azt az irányát, hogy az adóterhelés súlypontja a jövedelmekről egyre inkább a fogyasztásra és a forgalomra kerül át”  (Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatából, MTI, 2012. június 30.), Megjelenés: 2012. 07. 02.)    Ez jól kapcsolódik ahhoz az összefoglalóhoz, amit  mostani alkalomra készítettem és az alábbiakban közlök:

A Kádár-rendszer reformjait sem dolgozták ki, de rendszerváltást nem is javasoltak

Matolcsy szemléletének alapja a Fordulat és reform c. munka (1987) (Antal László, Bokros Lajos, Csillag István, Lengyel László, Matolcsy György: Fordulat és reform. Közgazdasági Szemle. 2014. október 1175¬1199.o.) meglehetősen szelektív, de amúgy teljesen elterjedt felfogása: a megszorítások elszabadulása. A brosúra szerzői és a rá hivatkozók/belőle profitálók mára elfelejtették, vagy nem beszélnek arról, hogy a dolgozat a Kádár-rendszeren belül szeretett volna ún. reformokat végrehajtani. (Ezért is hivatkozik a Fordulat és reform KB-határozatokra és az 1968-as új gazdasági mechanizmus szellemére, ahonnan folytatni akarja.

(Folytatjuk!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.