Köztársasági elnökök: szerep, apanázs és megörökítés

Utcák, terek: volt köztársasági elnökök köztéri „panoptikuma”?

Miért ne lehetne, vagy miért is kellene?

Most, hogy újabb közterületek átnevezésébe kezdene Tarlós István vezetésével a főváros, ezúttal két volt köztársasági elnök (Göncz Árpád és Mádl Ferenc) neveinek ilyen formájú megörökítéséről lenne szó, érdemes lenne ezt a diktátumként elővezetett, egyébként előkészítetlen javaslatot kicsit szélesebb összefüggésben, továbbá a célszerűség és a következmények oldaláról is áttekinteni. Látni fogjuk, mennyire nem helyes a kérdést úgy feltenni: miért is ne viselhetné e két volt köztársasági elnök nevét egy-egy közterület Budapesten? Hanem éppen hogy úgy kellene feltenni a kérdést: célszerűek-e és időszerűek-e ezek az elnevezések?

áder2

Áder János is túlterjeszkedett hatáskörén. Praktikusan környezetvédelmi hivatala van

Például azért, mert e két nemrég elhunyt elnök neveit most a közterületeken bizonyára a rendszerváltás egyfajta szimbólumaiként (is) örökítenék meg.  A rendszerváltásnak nevezett korszakot viszont nem tarthatja a lakosság többsége sikeresnek. Elég csak a statisztikára nézni, az újonnan az EU-hoz csatlakozott országok között Magyarország meglehetősen lemaradt az elmúlt évtizedekben. Kétségkívül voltak jobb évek ezen belül (ld. pl. Rendszerváltó kormányok teljesítménye), de ezekhez sincs sok közük a köztársasági elnököknek. Szerepkörük csekély, kompetenciájuk szintén, politikától való függetlenségük nem létezik. És szinte –  a köztársasági elnökként legkevésbé ambiciózus Mádl Ferenc kivételével – mindegyikük szerepkörük szétfeszítésére törekszik, amiből rengeteg anomália, zavar és kár származott és származik. (Mádl Ferenc esetében az enerváltság a valós feladatok ellátásában okozott gondokat. Ez azért elgondolkodtató, mert habitusa aligha változott, de 1990 és 1994 között végig bent volt a végrehajtó hatalomban, a kormányban, tárca nélküli miniszterként olyan operatív területet is felügyelt, mint a privatizáció, később pedig művelődési miniszterként működött.) A közvélemény mindkettejük esetében megoszlik, amin aligha lehet úgy „segíteni”, hogy mindketten „kapnak” egy-egy közteret.

A főpolgármester feladata: itt is elmaradásban

A célszerűséget a főpolgármesternek és helyetteseinek kellett volna megvizsgálnia és egy kicsit elgondolkodnia a mind ellentmondásosabb és ellenszenvesebb gyakorlaton. Hogy mi a célszerű, abban bizonyára nem a hízelgés, a politika előtti érdemszerzés lehet a döntő szempont, hanem a főváros működése és a fővárosiak közérzete.

De most sem ez történt, a saját rendeletüket is “valószínűleg” megsértették: „állítólag” nem is egyeztettek a Hegyaljai út három érdekelt önkormányzatával. Holott ez kötelező.

Az enyhe, diplomatikus és igen óvatos kritikát ide nem illő módon utasították vissza, tulajdonképpen érzelmi zsarolás helyettesíti a kötelező észérveket és a párbeszédet. Tarlós szerint Mádl Dalma, Mádl Ferenc özvegye rosszul lett amiatt, hogy férje utcaelnevezését vitatták. Tarlós ennek közlése után tulajdonképpen Mádl Dalma rosszullétéhez „gratulált”, így hozta a közvélemény tudomására, hogy a kritikusokat tette ezért felelőssé. Pedig önmagának kellett volna szemrehányást tennie: ezért a megjegyzésért is. Majd az egyik kormányoldali lap az óvatos bíráló Pokorni Zoltánt vette célba, akinek „köszönhető”, hogy Mádl Ferencnek nincs utcatáblája. Mintha neki járna az átkeresztelés: az önkormányzatoknak meg az embereknek ehhez nem lenne közük.

Tarlós felpuhuló (felpuhított) gyakorlata

Jó lett volna, ha Tarlósék elgondolkodnak a közterek elnevezésének célszerű gyakorlatán, ha hatásvizsgálatot folytatnak és ezt még 2012 előtt megteszik, amikor lényegesen átalakították, felpuhították a vonatkozó fővárosi közgyűlési rendeletet, mert a bajok itt kezdődtek. (A 94/2012 (XII. 27.) Fővárosi közgyűlési rendeletet alul, a Mellékletben teljes terjedelemben olvashatják.)

Sok önkormányzatnál még mindig érvényes a 25 éves szabály, vagyis, hogy emberekről haláluk után minimum 25 évvel lehet csak közteret elnevezni. Ez nyilván helyes szabály, hiszen eleve gátat szab az emberekről való közterületi elnevezéseknek. Budapesten a 25 évet 5 évre csökkentették. Ha viszont az érintett díszpolgár volt (sajnálatos módon nem világos, hogy ez csak a fővárosi díszpolgárokra vonatkozik-e vagy a kerületiekre is), nem kell várni 5 évig sem. A halál után akár azonnal lehetséges az elnevezés. A díszpolgári cím önmagában elég lehet a közterületi elnevezéshez. Egyébként mindkét néhai elnök fővárosi díszpolgár: Göncz Árpád 2000-ben kapta meg Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármestertől, Mádl Ferenc pedig 2011-ben (a díszpolgárokról szóló Wikipédia szerint: poszthumusz) Tarlós István Fideszes főpolgármestertől. Mindketten Budapest fejlődéséhez kiemelkedő módon járultak hozzá (az indokolás szerint).

Tarlós, atv

Tarlós István: felpuhított köztérelnevezés

Az átnevezéseknél két akadály lehet: az utcanév védettsége, amiről a közgyűlés dönt. A másik az időtartam: az elnevezéstől számított 15 éven belül nem lehet átnevezni. Ezt sem tartják be, ha az, akinek javára döntenek, díszpolgár volt. A nemrég elnevezett Malom teret 2015-ben változtatták Zwack térréZwack 2008-ban kapott díszpolgári címet Demszkytől.

Tarlós, Orbán embere

Orbán és Tarlós. Kit képvisel Tarlós?

Olyan közteret lehet személyről elnevezni, ami az illető életével szoros kapcsolatban volt. Göncz Árpádról most olyan városrészt neveznek el, amivel nem volt különösebb kapcsolata. Mádl Ferencnek sem volt a korábban erőltetett Hegyaljai úttal, ha csak az nem, hogy ezen keresztül utazhatott a Balatonra.

Újabb utcaátnevezési hullám indult

Ha törődtek volna a szakmai és állampolgári kritikával, ami a közterek átnevezését követte, ma nem itt tartanánk. A lakosság általában nem szereti az átnevezéseket, az állandó változásokat, a hagyományok semmibe vételét. És bár a Hegyaljai út nem védett név, de bizonyosan évtizedek óta így nevezik. 2015 elején a Tarlós István-féle városvezetés újabb utcaátnevezési hullámot indított el. (Újabb utcaátnevezési hullám lehet Budapesten)

Meglebegtették, hogy Göncz Árpád térre neveznék át a Nyugati teret, de ez az ellenvélemények miatt elhalt. Majd idén a XIII. kerület találta egy olyan közteret (városrészt), aminek még nincs neve és a főváros rögtön keresett egy még jelentősebb, három kerületen átfutó utat, a Hegyaljai utat, amit ezentúl egy volt jobboldali elnökről kellene elnevezni.

Ez a baloldali/jobboldali besorolás és osztozkodás önmagában is ellentmondásos, hiszen a köztársasági elnöknél alapkövetelmény, hogy ne legyen pártkötődése. Ez azonban nagyon is létezik; attól még nem tűnik el, hogy azt állítják róla. Annál is kevésbé, mert hiszen a pártok egy részével való szoros és barátibb kapcsolatot éveken át naponta tapasztalhatjuk/tapasztalhattuk.

Pokorni Zoltán leszűkített értelmezése

A baj nagyobb, mint amire Pokorni hivatkozik. Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere azzal érvelt, hogy nem lenne szabad beárnyékolni azt az örömöt, amit az emberek érezhetnek, amikor Mádl Ferencről utcát neveznek el.  A három kerületen át húzódó Hegyaljai út több ezer lakosának ugyanis terhet jelent lakcímének változása és új lakcímkártyájának beszerzése. Pokorni tehát az általános kitörő örömet az aktus láttán kézenfekvőnek tartja, holott nem az. Göncz Árpádnál sem az, pedig nála új elnevezésről van szó és nem átnevezésről. Pokorni nem kifogásolja az egyeztetés elmaradását és nem teszi szóvá az értelmetlen költségeket, amelyeket a névtáblák elkészítése és kirakása is jelent. (Miközben Tarlós István szerint nincs pénze a fővárosnak a megfelelő működésre, ahogy ezt egyébként pl. az utak fenntartásának folyamatos elmaradása is jelzi.) Pokorninak mindkét jelölt megfelel és maga az emlékállítás ilyen formája is. Tehát ő úgy gondolkodik: miért ne tehetnénk meg? Pedig az a fő kérdés: célszerű-e megtenni? Szerintem egyértelműen nem.

Pokorni Zoltán, origo

Pokorni Zoltán óvatosan reagált, mégis durva támadások érik. (Fotó: origo.hu)

Nekropolisszá válunk?

Kezdjük azzal, hogy látni kellene, mi lehet ebből, mi felé sodródunk. És el kellene dönteni, mi felé akarna a főváros haladni. Köztereinkből köztársasági elnöki panoptikumot, vagy ennek folyományaként miniszterelnöki stb. politikusi panoptikumot érdemes-e/szabad-e csinálni. Ahol viaszfigurák helyett utca névtáblák jelenítenék meg e személyeket. Mert egyetlen ilyen megörökítéssel biztosan egy vég nélküli sort fognak elindítani.

Ezt támasztja alá a két jelölés története is. Először Göncz Árpádról akart elnevezni egy közterületet a XIII. kerület, amire Tarlós István és kiváló helyettesei azt gondolták, hogy ha onnan (ballib oldalról) egyet (Göncz), akkor innen is (a jobbról) egyet (Mádl).  A Gönczre vonatkozó előterjesztést nem merték megvizsgálni, inkább választottak egy másik személyt az ő oldalukról. Ebből következhetett  Mádlra vonatkozó  letámadásszerű átnevezési döntés. A miniszterelnöknek való kedveskedés volt ugyanis az egyetlen szempont, mit sem számított, hogy Mádlnál nem elnevezésről, hanem egy történelmi utcanév eltüntetéséről, átnevezésről lenne szó.

Az előrelátás a főpolgármesternek vagy nem az erőssége, vagy nem érdekli. Ha ugyanis egy ilyen elnevezésre sor kerül, akkor szükségképpen és előbb-utóbb, de inkább előbb, minden elhunyt köztársasági elnök kap utcát vagy teret kell. Ha pedig elnökökről utcákat neveznek el, akkor a nemrég volt miniszterelnökökről is el akarnak majd. (Velük Demszky még előbb elkezdte volna, de az Antall család – szerintem nagyon helyesen – nem értett egyet azzal, hogy a Moszkva teret Antall József térre kereszteljék át.)  Aztán jönnek majd a parlamenti elnökök, a frakcióvezetők stb.

Budapest egyfajta panoptikummá, sőt nekropolisszá válhat.

Torgyán, Mádl, Göncz

Torgyán, Mádl és Göncz. Torgyán itt még büszke “királycsináló”

Az értékelés feladata

A történészek feladata lenne az elhunyt politikusok jelentőségének, tevékenységének, hibáinak és eredményeinek megállapítása, életük és politikai tevékenységük összegzése. Ez a friss emlékek miatt sem könnyű feladat, hiszen emiatt is valamennyi eddigi köztársasági elnök esetében megoszlik a közvélemény. A kétféle véleményben reális tények és a köztársasági elnöki poszttól (elméletileg) teljesen idegen pártfanatikusi érzelmek is szerepet játszanak.  Zavaros és senkinél sem egységesen pozitív a kép. Rendkívüli tettekről mindenesetre nem tudhatunk. A tényekhez tartozik, hogy – mint már korábban is említettem -, a magyarországi ún. rendszerváltás főszereplőiről, vagy legalábbis előretolt alakjairól van szó, miközben az átalakulás a társadalom többsége szempontjából kifejezetten sikertelen volt.

Szeretnék ezt a fővárosiak? Már meg is szerették?

Azt is tudom, hogy a főváros lakosai utálják az átnevezéseket, azért is, mert a hagyományok is hozzátartoznak a normális élethez. Azt sem gondolom, hogy a fővárosiak annyira szeretnék a politikát, hogy politikusok nevei között akarnának élni. Egy valóságos politikusi temetőkertben, nekropoliszban, aminek nincs helye egy élő városban. Sajnálatos, hogy Tarlós István fővárosi főpolgármester mindezt nem gondolta végig, az meg különösen, hogy nem konzultált az érintett kerületek polgármestereivel, hátha mégis rájött volna, hogy rossz úton jár. Egyébként azt, hogy mekkora terhet jelent az itt élők számára a névváltoztatás, azt magától is felmérhette volna. Azt is megkérdezhette volna, mondjuk Bagdy Gábortól, hogy mibe kerülne a rengeteg utcanévtábla csere a fővárosnak. (Budapestnek egyébként Tarlós szerint nincs pénze, ezért folyamatosan újabb terheket eszel ki a fővárosiak számára, illetve tesz javaslatokat a kormánynak.) Tarlósnak bizonyára nem a kormánynak és a Fidesznek, hanem a fővárosiaknak, akiktől a bizalmat kapta, kellene kedveskednie.

Köztársasági elnökök: jelentéktelen súly, heves küzdelem a hatáskör meghaladásáért

Egy ország berendezkedésétől függően különböző súlya lehet a köztársasági elnököknek.  Magyarországon igen kicsi a súlya. Egyébként minél kisebb az elképzelt (és törvényben rögzített) súlya, annál nagyobb feszültségekre, ellentmondásokra, kavarásokra, feszültségekre, megrázkódtatásokra lehet számítani.

A funkció rendkívüli ellentmondásai

Ennek az a fő praktikus magyarázata, hogy a legjelentéktelenebb hivatalos szerepkörű köztársasági elnökök is hivatalosan az adott ország első emberének számítanak. Sőt az ország szimbólumainak. Viszont elképzelt szerepkörük valójában a protokolleseményekre korlátozódik, továbbá a törvények aláírására, egyes kinevezések ellenjegyzésére.

Magyarországon a köztársasági elnökök súlya a legkisebbek közé tartozik, amit nyilván semmiképpen nem növel „megválasztásuk” módja. Nem közvetlenül a nép döntheti el, kit fogad el köztársasági elnöknek, hanem ezt (is) a pártok döntik el helyette. Ez is hozzátartozik a rengeteg ellentmondáshoz, hiszen a köztársasági elnöknek a nemzet egészét (lenne) kötelező képviselnie és megjelenítenie. A képviselők viszont saját véleményüket nem követhetik, a pártfegyelemnek kell alávetniük magukat. Olyannyira, hogy az eddigi – egyébként a legnépszerűbbnek bizonyult – elnök (Göncz Árpád) is pártközi paktum, adok-veszek megállapodás révén került posztjára, ráadásul kétszer is. A pártpolitika teljesen átitatja a köztársasági elnök „megválasztását”, olyannyira, hogy volt olyan jelölt, akit azzal fúrt meg a koalíciós párt, hogy politikus volt… (Nyilván mindenki tudja, Szili Katalinról van szó. Aztán az SZDSZ, amelyik két alkalommal is rákényszerítette akaratát az aktuálisan legerősebb pártra, most is elérte, hogy az ő civil szervezete által ajánlott ember legyen jelölt, majd őt válasszák meg.

Göncz és Mádl, A váltás 2000-ben

Göncz és Mádl 2000-ben. A volt és a leendő elnök a parlamentben

Az 1998-as koalíciós megállapodás értelmében az FKGP, a Független Kisgazdapárt jelölhette a köztársasági elnököt. Torgyán nyilván a korábbi kisebbik koalíciós párt, az SZDSZ példája nyomán találta ki ezt a kikötését, amit a Fidesz el is fogadott. Ez aztán bumerángnak bizonyult. Szinte azonnal, hiszen bár Torgyánnak nem volt megnevezett jelöltje, de valójában az ő személyét sejtették igazi aspiránsként. A párton belül is, ahol  egy csoport a Torgyán utáni időkre készült, de ez már egy másik írásnak legyen a témája. Később Torgyán azzal a fordulattal állt elő, hogy Mádl Ferencet, a Fidesz emberét javasolja. Mádl így lett köztársasági elnök, de pártkötődése soha nem volt kétséges, akkor sem, ha jogrendszer védelméről volt szó. Egy hangot nem szólt a Kisgazdapárt ellen kibontakozó, jogi köntösbe burkolt támadások ellen. Ezt pedig nyilván láthatta. Azt pedig észrevehette, hogy úgy hivatkoztak az ő döntésére, hogy az előterjesztés még nem is volt nála. Tehát nem dönthetett. Egyébként ő volt az egyetlen olyan köztársasági elnök, akit nem érdekelte kompetenciája, nem is akarta kitágítani.

A hatáskör „tágítása”

A pártoktól függő és ezért sem független köztársasági elnökök jelentéktelen szerepkörük és a legfőbb közjogi méltóság titulusa (amit ráadásul úgy használnak, hogy hivatalosan nem tudható, mit is jelent) közötti ellentmondást a hivatalos kompetencián való általában túlterjeszkedéssel igyekeznek mérsékelni. Magyarán: súlyt és tartalmat akarnak szerezni (utólag és önkényesen) az első “közjogi méltóságnak“. Van, amikor ez megmosolyogtató: Schmitt Pál például legfőbb nyelvőrként akart fellépni, miközben saját helyesírásának korrigálására – úgy tűnt – vagy energiája, vagy ismeretei nem voltak elégségesek. Göncz Árpád, Sólyom László és Áder János viszont ennél fontosabb irányokban igyekezett hatáskörét kibővíteni, szétfeszíteni. Ebből pedig jó nem származott, az állam működési zavarai viszont megsokasodtak, problémák megoldódása elhúzódott, meghiúsult. Sólyom László olyan képtelenséget is elért, hogy az ügyészséget nyilvánítsák független hatalmi ágnak. Ezzel már a második hatalmi ág maradt kontroll nélkül. Az ellenérdekű felek pedig még inkább különböző súlycsoportba kerültek: független ügyészség az egyik oldalon, az ügyvédi kar a másikon. Sólyom arra is irányt vett, hogy a legfőbb bíró és a legfőbb ügyész jelölésében való részvétele helyett ő jelöljön.

A szerepkör dotálása

A köztársasági elnökök a legelső ún. közjogi méltóságok, amit nem szerepkörük, hanem dotálásuk mértéke, kiterjedtsége és folyamatossága fejez ki. Róluk és hozzátartozóikról nemcsak hivatali idejükben, hanem azon túl is az állam és igen gálánsan gondoskodik. Személygépkocsi, személyzet, rezidencia, orvosi ellátás stb. Juttatásaik még bővülnek is.

A volt köztársasági elnökök most már közéleti szerepvállalásaikra, sőt adományozásaikra is hatalmas összeget kapnak a költségvetésből. És bár a köztársasági elnökök költéseit elvileg az országgyűlés honlapján látni lehetne, évek óta nincs újabb adat, a régiek pedig eltűntek.

A fő probléma persze szerintem nem az, hogy nem látható az elszámolás, hanem hogy közpénzen jótékonykodnak. Ilyen módon a magyar állam feudális jellegzetességeinek markáns szimbólumai lettek.

2011. évi CX. törvény: a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról

21. §9 (1) A volt köztársasági elnök a közéletben történő részvétele, így közcélú felajánlások, adományozások céljából – a központi költségvetésről szóló törvényben az Országgyűlés fejezeten belül, külön soron tervezett – előirányzat feletti rendelkezésre jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti előirányzatból pályázat útján vagy pályáztatás nélkül, egyedi döntés alapján nyújtható közcélú felajánlás, adomány.

(3) Nem részesíthető az (1) bekezdés szerinti előirányzatból közcélú felajánlásban, adományban párt, pártnak anyagi támogatást nyújtó szervezet, valamint a közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezet.

(4) Az (1) bekezdés szerinti előirányzat a volt köztársasági elnök előzetes írásos kötelezettségvállalása alapján, a kedvezményezettel kötött külön szerződés nélkül felhasználható.

(5) Az Országgyűlés Hivatala a honlapján a köztársasági elnök (4) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásától számított tizenöt napon belül közzéteszi az (1) bekezdés szerinti előirányzatból nyújtott közcélú felajánlás, adomány kedvezményezettjének nevét, a közcélú felajánlás, adomány célját és összegét.

Sólyom László, origo

Sólyom László volt elnökként évi 73 millió forintot kap a költségvetésből, hogy jótékonykodhasson (Fotó: origo.hu)

2010. évi LXXX. törvény a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény módosításáról

E törvény szerint viszont ez csak akkor illeti meg, ha öt évet köztársasági elnökként kitöltött. Itt nem az Országgyűlés Hivatala, hanem a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján lehet látni a jótékonykodás adatait. Valójában sehol sem sikerült fellelnem!

Ha az öt évet kitöltötte, a volt köztársasági elnököt

–    kérelmére megfelelő lakáshasználat illeti meg, ami halálozása esetén – a köztársasági elnök vagy volt elnök – özvegyét is megilleti. „Csak egy lakásra” szólóan. A lakás fenntartását az állam fedezi.
–    ha öt évet kitöltött, a volt köztársasági elnököt személyes gépkocsi használat illeti meg
–    ha megbízatásának idejét (öt évet) kitöltött, két fős titkárság és a kormány által kijelölt iroda illeti meg
–    5. § (3) A volt köztársasági elnök – ha ötéves hivatali idejét végig kitöltötte (Megjegyzés: és Schmitt?) – a közéletben történő részvétele, közcélú felajánlásai, adományai, vállalásai költségeinek fedezetéül a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvényben a Köztársasági Elnökség című fejezeten belül, külön soron tervezett előirányzat szolgál, amely felett a volt köztársasági elnök rendelkezik. Az előirányzatból a közhasznú szervezetekről szóló törvényben meghatározott közvetlen politikai tevékenységet folytató, illetve pártnak anyagi támogatást nyújtó szervezet nem támogatható. A Köztársasági Elnöki Hivatal a honlapján a kötelezettségvállalástól számított tizenöt napon belül közzéteszi az előirányzatból nyújtott támogatás kedvezményezettjét, a támogatás célját és összegét. (Megjegyzés: ehhez képest sehol nem található adat!)

schmitt1

Schmitt Pál jótékonykodásához is évi 73 millió forinttal járul hozzá az állam

Ehhez képest mindhárman a volt köztársasági elnökök közül kaptak közcélú felajánlások, adományok címen évi 73 millió forintot:

Göncz Árpád közcélú adományai: 73 millió forint

Schmitt Pál közcélú adományai: 73 millió forint

Sólyom László közcélú adományai: 73 millió forint

Az összeget indexálták: 2011-ben még fejenként 50–50 millió forint volt.

De Tarlós előterjesztései szerint a társadalom még mindig adós a köztársasági elnököknek…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.