Berija (5. folytatás). Egy halott pere és kivégzése

Berija a „desztalinizációtól” elferdítve, illetve a valóságban

Hruscsovék úgy “desztalinizáltak”, hogy megrendezték az évszázad koncepciós perét, amiben mindent “megkonstruáltak” és sok tekintetben alulmúlták a sztálini korszak gyakorlatát.  Berija ekkor már nem élt: 1953 június 26-án, villája udvarán agyonlőtték. Hruscsov eufóriában volt, hamar el is dicsekedett a testvérpártok vezetőinek, hogy Berija nincs többé. A halottat  elhamvasztották, hamvait szétszórták. Majd rájöttek, hogy nem lesz jó optikája annak, ha a Szovjetunióról az terjed el, hogy per nélkül, tehát “csak úgy” agyon lehet lőni a kormány második legfontosabb emberét.  A törvényesség hirtelen felismert igénye miatt halála után néhány nappal Beriját perbe fogták. A per mindenekelőtt Berija  kivégzésének utólagos törvényesítését volt hivatva szolgálni, egyben “kártékonyságának” leleplezését, de felhasználták arra is, hogy fizikailag megszabaduljanak azoktól, akik Hruscsovékra vonatkozóan terhelő adatokat tudtak.

Malenkov

A (még) diadalmas Malenkov

És bár Berija halott volt, fél évig “fogva tartották”, többször “kihallgatták”, válaszait Rudenko főügyész személyesen rögzítette és minden alkalommal az általa megírt jegyzőkönyvet Malenkovnak továbbította. A halott Berija féléves fogva tartása alatt leveleket írt a KB-nak, ezeket felolvasták, kiértékelték, azokból következtettek emberi vonásaira. 1953. december 25-én Beriját kivégezték. A kivégzés mindenesetre megtörtént, valakit tarkón lőttek. Hogy ki volt, ez még biztosan nem tudható, minden bizonnyal Berija dublőrje, aki agyonlövése előtt még feltétlenül akart valamit mondani. De nem hagyták, mert a bizottság szerint  korábban eleget beszélhetett…

Információk és ellentmondások, amiről a történészek egy része egyszerűen  nem vesz tudomást

Hogy valójában mi is történt e perben, illetve nem sokkal ez előtt és utána, arról ma már sok tényt és sok forrásból ismerhetünk. Ezeket igyekeztem és igyekszem minél teljesebben felkutatni, bemutatni, a történteket ennek alapján rekonstruálni és az összefüggéseket felvázolni. A rengeteg új információ és bizonyíték ellenére sajnálatos módon a történészek egy része – és a magyar történészek szinte teljes egésze – kitart korábbi leegyszerűsített verziója mellett, úgy tesz, mintha ezt semmi nem cáfolná, Hruscsovot  pedig – noha “következetlennek” tartják, de – továbbra is a desztalinizáció bajnokát üdvözlik személyében.

A per minek a kezdete?

Állítólag Berija likvidálása és „leleplezése” (karaktergyilkossága) volt a desztalinizáció első nagy lépése. Holott Berija igazi, sőt az egyetlen reformer volt és kiiktatásával éppen hogy a desztalinizáció szakadt meg, sőt fordult visszájára. Az akciók és az eljárások pedig úgy folytak, ahogy talán a Nagy Terror idején sem.

Hruscsovék nemcsak személyektől féltek, hogy mennyire, előbb láthattuk, hanem attól is, amiről azok tudhattak. És tartottak a papíroktól is, attól tehát, amit azokon megörökítettek. A múltra vonatkozó terhelő tanúktól és ismeretektől meg akartak szabadulni. Berija házában keresték, de nem találták Sztálin archívumát, ami éppen ilyen adatokat tartalmazhatott. Szerov – beosztásait felhasználva – igyekezett felkutatni és eltüntetni a Hruscsovra vonatkozó terhelő tényeket az állambiztonság és a párt archívumából. Ahol tudták és kellett, ott a KGB vegyészei tüntették el a kellemetlen aláírásokat.

Tökéletes nagytakarítást nem végezhettek, hiszen egy ilyen hosszú politikai pályafutás összes iratát felkutatni és kiválogatni biztosan nem lehet. Azért sem, mert mindenféle helyeken keletkeznek iratok, illetve iratgyűjtemények, célzott archívumok. Nem volt véletlen, hogy – mint nemsokára látni fogjuk – Berija likvidálása után Hruscsov és Malenkov kétségbeesetten kutatott és kutattatott Sztálin és Berija archívuma után. A Berija villája elleni kommandós akció egyik célja is ennek megszerzése volt. Ott viszont nem találták, ami miatt Berija fia és anyja került kegyetlen nyomás alá.

 Iratmegsemmisítések, hamisítások

Persze nemcsak adatokat, információkat, rögzített tényeket semmisítettek meg, hanem hamis iratokat is készítettek és helyeztek el, hogy másként láttassák a dolgokat, mint ahogy voltak. A Berija per anyagaiban ennek érdekében az egészen kontár hamisítványokat is gátlástalanul felhasználtak. A feladat persze azért is abszurd volt, mert Berija a pere idején már nem élt. Hruscsov impulzív emberként nem bírta magába fojtani „káprázatos sikerét”. Berija halála után azonnal eldicsekedett a testvérpártok vezetőinek: „BERIJA NINCS TÖBBÉ”! Másnap reggel levetették Berija képeit a közhivatalok falairól. Napok teltek el, amíg sor került Berijának a KB-ból való kizárására, de a közvélemény számára még mindig nem volt szó Berija kiiktatásáról, még letartóztatásáról sem. Teltek a napok, amikor a diadalból felocsúdott Hruscsov és a párt elnökségével elkezdett gondolkodni azon, hogy a törvényesség látszatára szükségük lenne. Hogy milyen helyzetbe kerülne a szovjet vezetés, ha kiderülne, közönséges gyilkosokként viselkedtek, tárgyalás nélkül agyonlövették a SZU második számú vezetőjét.

A történet kitalálása

Először is ki kellett találni egy olyan történetet, ami elmondható. Idővel több változat is született, ezek csak abban nem különböztek, hogy Beriját a minisztertanács kibővített ülésén tábornokok tartóztatták volna le. E szerint Berija nyilván élt a per során. Ugyanakkor a verziók a részletekben eltértek egymástól, sőt bizonyos momentumokban ellentmondásba kerültek egymással. Abban tehát még nem tértek el, hogy Beriját június 26-án, a Kremlben tábornokok letartóztatták volna. Hogy ez hogy történt, abban már különböztek. Hruscsov szerint mindenesetre ő adta meg a jelet Zsukovnak és Moszkalenkónak, hogy lépjenek be a minisztertanács kibővített ülésére, miután Hruscsov az imperialista hatalmak számára végzett kémkedéssel és a hatalom erőszakos megragadásának kísérletével vádolta meg Beriját, és tartóztassák le.

Mindenki másként emlékezett viszont arra, hogy volt-e fegyverük a tábornokoknak. Abban is eltértek a visszaemlékezések, hogy ez hogyan is történt. Majd az egyik változat szerint Hruscsov döntött arról, hogy szállítsák el Beriját a Moszkvai Katonai Körzet bunkerébe, ennek volt a csak nemrég kinevezett Moszkalenko a parancsnoka, és ott tartsák fogva. Egy személyautóban szállították: viszont idővel minden visszaemlékező autóként a saját szolgálati kocsijára emlékezett. Egyesek azt állították, hogy Berijának le kellett buknia, nehogy emberei felismerjék. Zsukov később úgy turbózta fel a történetet, hogy szőnyegbe csavarva(!) ültették be Beriját. A bunkerból írta volna aztán Berija a leveleit, olyat is, amiben életéért könyörgött. Az egyik cellát később emlékszobává rendezték át, állítólag ott töltött fél évet Berija. Aki a tábornokok szerint idővel csak a jobb kosztért könyörgött.  December 23-ig tartották fogva, amikor a bíróság halálra ítélte és még aznap a bunkerben Batickij tábornok saját szolgálati fegyverével agyonlőtte. Pontosabban: agyonlőtt valakit…

 A törvényesség „megteremtése”

 A látszat érdekében el kellett játszani, hogy a már halott Beriját bíróság elé állítják, felveszik vallomásait. „Berijának” leveleket kell írnia, ki kellett többször hallgatni, tanúkat kellett kifaggatni, bíróság elé kellett állítani, a bírósági ítéletet „Beriján” végre kellett hajtani. Batickij kérelmezte, hogy ő lehessen a kivégző stb. (Berija fia, Szergo Berija azt is kétségesnek tartotta, hogy egyáltalán összeült-e az a bírói tanács, ami apja ítéletéhez a nevét adta.) Berija akkor már fél éve nem élt, holttestét még június 26-án, lemészárlása napján elégették, hamvait szétszórták. A procedúra sima lebonyolítása és elhallgatása érdekében az addigi legfőbb ügyészt le kellett váltani, kifejezetten erre a feladatra új legfőbb ügyészt kellett kinevezni. Olyat talált Hruscsov, aki Ukrajnában már bizonyította hozzá való lojalitását, és akivel így igen könnyűnek ígérkezett az együttműködés.

 Ki írta Berija leveleit?

A Központi Bizottság ülésén felolvasták Berija állítólagos leveleit, felmutatták a kézzel írt és aláírt példányokat. A per idején, de azután is, évtizedeken keresztül hivatkoztak e Beriját lejárató levelekre. Mint valamiféle beismerésekre. Sőt még ma is vissza-visszatérnek hozzájuk. E leveleknek, ha hiteleseknek bizonyulnának, kétségkívül meghatározó lenne a jelentőségük. Mindenekelőtt azért, mert azt támaszthatnák alá, hogy a Berija per nem volt teljesen színjáték. Berija, a fővádlott feltehetőleg mégis csak élt és így részt vehetett a perében. Hogy miért írt volna magáról olyanokat, amelyek nagyon rossz fényt vetettek rá, azt a kérdést persze ebben az esetben is meg kellene vizsgálni.

A levelek hitelességét eddig nem lehetett ellenőrizni, mivel 60 éven át nem engedték meg írásszakértői vizsgálatukat. Erre akkor kerülhetett sor, amikor a cikksorozat első részében említett tényfeltáró filmet forgatták: feltételezhetően felsőbb egyetértéssel. A „Lavrentyij Berija. A likvidálás” címen készült film, amit 2014-ben mutatták be Oroszország állami és egyben legfontosabbnak tartott, a hivatalos álláspontokat megjelenítő televíziójában, az 1-es csatornán. A dokumentumfilm összefoglalta mindazt, amit a Berija ügy elhallgatott vagy fel nem tárt tényeiből 2014-ben ismerni lehetett. A fiú, Szergo Berija és mások könyveiből, cikkeiből, tanúk felkutatásából és beszámolóikból, logikai összevetésekből, szakértői vizsgálatokból és véleményekből. Ráadásul szakértői és tanúi révén a film maga is feltárt fontos tényeket és megvilágított új összefüggéseket. Azóta persze újabb tények váltak ismertté, amelyek csak kiegészítették és erősítették a film következtetéseit.

A dokumentumfilm jelentőségét – mint már írtam – a csatorna így látta: „A film egyedülálló történelmi kutatás; bemutatásával lehetővé válik a legújabb kor történelméről szóló tankönyvek átírása.”  Egyúttal emlékeztetni szeretnék arra, amire az első Berija-cikkben is már felhívtam a figyelmet. A film szűkebb hatókörű, mint a cikksorozat. „Amiről szó van, az persze Berija életének vége, illetve az azt követő események: likvidálása, majd a per és a kivégzés.” Ezen időszak valós eseményeinek megismerése lehet ugyanakkor a kutatások csúcspontja, hiszen ez minden mást is új megvilágításba helyez.

     A levelek (is) hamisítványok!

A film készítésébe számos szakértőt vontak be. Vizsgálatuk feltárta, Berija kézírása teljesen eltér a neki tulajdonított levelek írásától. Azt is megállapították, hogy ez a durva eltérés semmiképpen nem magyarázható azzal, amit egyes történészek azonnal elkezdtek hangoztatni. Tehát hogy az eltérések oka az, hogy a korábbi viszonylagos nyugalommal szemben Berija a leveleit stresszes állapotban írhatta. Berijának ugyanis kiírt, egyéni írása volt, a leveleket viszont iskolás módon írták. Szemmel láthatólag nem fordítottak figyelmet arra, hogy akár csak megkíséreljék utánozni Berija kézírását. Nyilván sietniük kellett, sürgették őket, így az „alkotó” vagy „alkotók” egyszerűen a saját írásukkal írták le, amit megfogalmaztak ők maguk vagy mások. A levelek tehát HAMISÍTVÁNYOK!

A levelekkel ellentétben a per anyagait azonban általában továbbra is zártan kezelik. Néhány embernek volt a múltban lehetősége arra, hogy ezeket a kezébe vegye. Most egybehangzóan nyilatkoztak. Szerintük a per anyagainak legalább egyharmada közönséges hamisítvány.

     A technikai szabályok megsértése

Az is tudható, hogy a bírósági/bűnügyi eljárás szabályait Berija esetében nem tartották be. (Szemben a többi vádlottal, akiket peréhez kapcsoltak.) Berijánál sok minden hiányzik, ami kötelező kelléke az eljárásnak. Nem szerepel a dokumentumok között Berija ujjlenyomata. Sem a bűnügyi nyilvántartás számára előírt fényképe (szemből és profilból). Helyette egy régi, retusált, portréképet tettek az aktába. Nem volt letartóztatási parancs, az akciót e nélkül hajtották végre, és csak egy héttel annak utána írták meg. Nem került sor egyetlen szembesítésre sem azokkal, akik az eljárás során Berijára terhelő vallomást tettek. A kihallgatási jegyzőkönyveket a SZU frissen kinevezett, erre az eljárásra kiválasztott főügyésze személyesen írta meg, Berija esetében ugyanis nem alkalmaztak gyorsírókat. Ezeket a jegyzőkönyveket ráadásul senki nem írta alá, sem Berija, sem Rudenko, holott a terhelt aláírása nélkül eleve érvénytelenek. A jegyzőkönyvek eredeti példányai nem kerültek elő, csak a másolatok. Valószínűleg azok, amelyeket az állítólagos kihallgatás napján Rudenko főügyész tájékoztatásul elküldött a SZU Minisztertanácsa elnökének, egyben az SZKP KB Elnöksége akkoriban legfontosabbnak tartott tagjának, Malenkovnak. Berija állítólagos kivégzésekor nem volt orvos, aki a halál beálltát megállapította volna. Nincs nyoma annak, mi történt a holttesttel. Feltételezik, hogy elhamvasztották, de ennek viszont nincs nyoma a krematóriumi jegyzőkönyvekben.

Mivel a „banda” többi tagjánál – mint már említettem – a technikai szabályokat legalább betartották, míg Berijánál nem, az eltérő gyakorlatnak csak egy oka lehet: Berija nem élt a tárgyalás ideje alatt. És – állítja a film is – helyette dublőrét végezték ki december 23-án.

Hogy már rég nem élt, erre utal a levelek hamisítása is. Ugyanezt bizonyítják azok a különben érthetetlen furcsaságok is, amelyek „perét” végigkísérték. A Moszkvai Katonai Körzet egyik épületének egyes ablakait, ami mögött a büntetőeljárás folyt, fehér festékkel mázolták be, nehogy látni lehessen, ki a fogoly. Neki ráadásul a teremben, ahova csak meghatározott személyek léphettek be, a nyári hőségben sállal el kellett takarnia az arcát a bírósági és ügyészségi emberek előtt. Amikor az egyik bíró odament hozzá, hogy ellenőrizze, ki is ül ott, mingrél nyelven próbálkozott, amit ő is és Berija is ismert. De a fogoly a mingrél nyelven feltett kérdésből semmit nem értett meg… Nem értett mingrélül, meggyőzve a bírót arról, hogy NEM Berija ül ott sállal eltakart arccal.

Az, hogy Beriját nem tartóztatták le, hogy nem december 23-án, hanem június 26-án megölték, hogy erre a villájában került sor, ahol egy három fős belügyi kommandó lemészárolta, már nemcsak közvetett, logikai módon, hanem ezt közvetlenül alátámasztó tényekkel is bizonyítható. Ma már azt is tudjuk, ki és hogyan szervezte az akciót, sőt a gyilkosok nevei is megvannak. A könyvek és a dokumentumfilm után még további tények kerültek napvilágra, melyekről ugyancsak szó lesz még.

Berija, Szergo 2000-ben, nem sokkal halála előtt

Elhasználódva. Szergo Berija 2000-ben, nem sokkal halála előtt

Szergo Berija beszámolója

Szergo Berija (1924 – 2000), a meggyilkolt belügyminiszter fia a film bemutatása előtt 20 évvel, 1994-ben, oroszul megjelent első könyvében („Apám, Berija”) számolt be először arról, mit tapasztalt június 26-án, amikor apját utoljára látta. A mostani összefoglaláshoz azonban nemcsak ezt, hanem későbbi, nyugaton megjelent könyvét („Apám, Berija. A sztálini Kreml belülről”, megjelent 1999-ben), továbbá a hivatkozott filmet, de más anyagokat is felhasználtam. Szergo az általa tapasztaltak alapján csak arra gondolhatott, hogy apja már nem él. És hogy meggyilkolták. És véletlenül sem arra, hogy a Kremlben és a minisztertanács ülésén letartóztatták. A család kint volt a dácsán, Szergo és Lavrentyij Berija onnan jártak be dolgozni. 26-án kora reggel apjával rövid sétára mentek, ahol apja elmondta, hogy nehézségei vannak Ignatyev ügyével (ld. még később). A volt állambiztonsági miniszter letartóztatását L. Berija az előző este javasolta Malenkovnak, amikor visszatért az NDK-ból.

A két Berija programja a nap első felében különbözőképpen alakult, majd a tervek szerint később egybe kapcsolódott volna. Délután négykor kellett találkozniuk, ahol átadták volna a miniszterelnök első helyettesének, Lavrentyij Berijának a hidrogénbomba kísérleti robbantásának előkészületeiről szóló jelentést. Ezen dolgozott aznap Szergo a Kremlben, Vannyikov irodájában. Másokkal, többek között Kurcsatov akadémikussal és Vannyikov vezérezredessel, a nukleáris programban apja legközelebbi munkatársával, helyettesével együtt. Apja pedig készült a délben kezdődő kibővített kormányülésre. Ezt azonban később elnapolták, mert Ignatyev, akinek letartóztatását Berija jóvá akarta hagyatni, beteget jelentett és kórházba vonult.

A jelentésírás miatt Szergo nem ment haza ebédelni, apja viszont 12:30-kor – lévén nem volt hivatalos elfoglaltsága – megérkezett moszkvai házába, hogy megebédeljen. 13 órakor a Kremlben, Vannyikov irodájában Szergót felhívta egyik barátja a légierőtől. Egy tatár berepülőpilóta, Amet-Han Szultan (1920 – 1971), a Szovjetunió Kétszeres Hőse.

Amet-Han Szultan

Amet-Han Szultan berepülőpilóta felhívta Szergót

„Apád meghalt!”

Azt kiabálta: „Apád meghalt, a házat körülvették. Van egy menetkész gépem, érted megyünk és elviszünk valahova, ahol biztonságos számodra.”

A telefon megszakadt. Szergo Berija tudta, hogy baj történt és hogy jobb lenne, ha elmenne. De sem azt nem akarta, hogy menekülése a bűnösség látszatát keltse és esetleg még életben levő apját hozza nehéz helyzetbe, sem pedig a kilencedik hónapban levő feleségét nem akarta cserben hagyni. Azt viszont tudta, hogy valóban elmenekülhetne, mert a tesztrepülésekre való tekintettel a Balti tenger és a Fekete tenger irányában is korlátlan repülési engedéllyel rendelkeztek. Némi töprengés után a maradás mellett döntött, a pilótával közölte, hogy marad. Vannyikov vezérezredessel kimentek házukhoz, ahol a falon lövésnyomokat, betört ablaküvegeket és a belső udvaron – a nyitott kapun keresztül – két páncélozott szállító járművet láttak. (Utóbb azt is elmondták neki tanúk, hogy tankok is voltak, de ezeket ő nem látta.) A házba azonban a vezérezredest sem engedték be, és igazolni sem óhajtották magukat az egyenruhába öltözött ismeretlen emberek. Aztán kijött a házból Berija őrségének egyik tagja és azt kiáltotta Szergónak, hogy egy sebesültet hordágyon elvittek, sátorlappal letakarva. Visszamentek a Kremlbe, Kurcsatov és Vannyikov hol Malenkovot, hol Hruscsovot hívta. Végül Hruscsovval sikerült beszélniük, aki igyekezett őket megnyugtatni. Nincs semmi baj, de kocsit küld Szergóért és kiviszik a dácsára, hogy a családjával legyen.

Vannyikov vezérezredes

Vannyikov Berija helyettese az atomprogramban. Berija a börtönből hozta ki

Amikor Szergo megérkezett, azonnal tapasztalta, hogy gyakorlatilag fogságban van. Néhány nap múlva feleségével és gyermekével átköltöztették egy másik dácsára, anyja viszont az ő dácsájukon maradt. Az új helyen közölték Szergóval, hogy őrizetben van. Teljesen el volt vágva a külvilágtól, semmiről nem értesült, ami kint történt. Aztán egy nap a kertben talált egy újságot, amit nyilván neki készítettek oda. Ebben apja bűneiről és letartóztatásáról olvashatott. Házi őrizetének néhány hete után (pontosan ma sem tudja, mennyi idő telt el), éjjel háromkor felverték azzal, hogy le van tartóztatva. Bevitték a Lefortovo börtönbe, onnan hónapokkal később átkerült egy másik állambiztonsági börtönbe, a Butirkába. Főleg államellenes összeesküvéssel és a kapitalizmus visszaállításának kísérletével, továbbá a britek számára való kémkedéssel akarták lehetetlenné tenni. De mással is, kifejezetten pitiáner vádakkal is próbálkoztak. Másfél évet töltött börtönben, vádemelés nélkül. Kivégzését – anyja szeme láttára – játszották el, amivel őrá és anyjára akartak nyomást gyakorolni. Ő szó szerint beleőszült, anyja elájult. Ez már a Butirkában történt, anyját végig itt tartották.

A rokonok elpusztítása

Szerov szinte azonnal fellépett Berija, valamint Berija felesége rokonai ellen, akiket kitelepítettek, többek között Kazahsztánba. Szerov évekig rajtuk tartotta a szemét, megfigyeltette őket, jelentéseket írt róluk a KB-nak, lényegében Hruscsovnak. Nem megfelelő viselkedés vagy „szövegelés” esetén büntetőeljárást indíttatott ellenük. Két kitelepített rokont (Berija nővéréről és férjéről van szó) pl. azért vontak felelősségre, mert nyíltan beszéltek arról, hogy Beriját a felhozott vádakban ártatlannak tartják és kitelepítésüket „disznóságnak”.

Szergo mindkét nagymamáját – egyikük akkor 84 éves volt és fél szemére vak, másikuk 81 éves – kirakták, kiszakították házaikból, és lakóhelyüktől, Tbiliszitől több mint 100 kilométerre, öregek otthonába száműzték. A hatóságok nem járultak hozzá, hogy bárki a rokonok közül magához vegye őket. Amikor Szergóék 1954 végén kiszabadultak és Szverdlovszkba (ma ismét Jekatyerinburg) költözhettek, édesanyjának illegálisan sikerült elutaznia Grúziába, hogy találkozzon velük. Egyikük azonban már nem élt, négy hónappal korábban eltemették. Berija anyja, Márta viszont még életben volt, de már teljesen megvakult. Amikor Szergo anyja, Nyina bement a szobába, Márta megfogta a kezét és azonnal felismerte. Nyina! – mondta örömmel. Hiszen megtudta, hogy legalább ők élnek. Két hónapig próbálkoztak elérni, persze hiába, hogy a nagymama velük lehessen Szverdlovszkban. Vajon milyen nyomozati célt szolgált az – tette fel a kérdést egyik könyvében Szergo –, hogy a hatóságok leszámoltak az összes rokonnal? Hogy ezt tették az öregekkel is?

Börtönben Berija családja

A durva fellépésből Berija családja sem maradt ki. Kilencedik hónapban levő menyét (Marfa Peskovát, Gorkij unokáját) ugyan végül szabadlábon hagyták, nyilván azért, mert Gorkij lánya levelet írt Kliment Vorosilovnak és szó szerint könyörgött a lányáért. A levelet szétosztották az Elnökségben és elmerengtek rajta…

Marfa Peskova, fotó, Jelena Szvetlova

Marfa Peskova, Gorkij unokája a kilencedik hónapban tarthatott letartóztatásától (Fotó: Jelena Szvetlova)

Berija fiát, Szergót és Berija feleségét, Nyinát (Berija Nyina Temujrazovát) viszont letartóztatták, egy év és hat hónapra börtönbe zárták és sokféle módon sanyargatták, nyomást gyakoroltak rájuk. Két okból: hogy tegyen Szergo és Nyina az apa és a feleség L. Berija ellen terhelő vallomást, illetve, hogy közöljék, mit tudnak Sztálin és Berija archívumáról. Mindketten hűek maradtak Lavrentyij Berijához. A fiú, amikor erre jóval később lehetősége nyílt, könyveket írt, így küzdött apja valós megítéléséért. (Állítólag az egyik kihallgatója, Caregradszkij főügyész-helyettes javaslatának megfelelően járt el, aki elismerte, hogy a folyamatban levő nyomozás nem derítheti ki az igazságot.  Ezért szerinte Szergo feladata lesz, hogy apja személyéről a rátapadt/rátapasztott mocskot eltávolítsa.) A feleség, Nyina mindig, élete végén is kiállt férje mellett. Pedig még akkor is provokálták a sajtó részéről Berija állítólagos szexuális kicsapongásai miatt. (Erről még lesz szó.)

A fő vádpont államellenes összeesküvés, ellenforradalmi szervezkedés, kapitalista restaurációs kísérlet és kémkedés voltak. Az anya és Szergo ellen – ahogy ez koncepciós perekben szokás – pitiáner „ügyekben” is eljártak. Hogy még inkább lealacsonyítsák őket. És hogy a bizonyítás hiányait a főügyekben ezzel kompenzálják. Az anya ellen két „saját ügyben” is indult eljárás. Az egyik „bűncselekmény” azzal a vödörnyi vörös földdel volt összefüggésben, amit tudományos kutatóként kapott Grúziából ajándékba (biokémikus volt), vizsgálataihoz. Az ajándékozók azonban nem tudták másként eljuttatni Moszkvába, mint hogy feltették egy oda induló katonai gépre. Ezt pedig bűncselekménynek akarták feltüntetni, hiszen úgymond jogtalan előnyt vett igénybe, jogosulatlanul használta az állam eszközét. A másik „bűncselekmény” is Grúziában történt, amikor Berija felesége ottjártakor szövetet vásárolt és egy ismerős megvarrta neki, ő pedig ajándékot vett ezért az ismerősnek cserében. Ez nem volt más az ügyészek szerint, mint munkaerő jogosulatlan igénybe vétele.

Szergónál pedig azt is vizsgálták, hogy igénybe vett-e segítséget kandidátusi disszertációja, majd nagydoktorija megírásához, és hogy segített-e neki valaki diplomája megszerzésében. Pedig Szergo Sztálin díjat kapott Moszkva légvédelméért, amit ugyancsak sokak munkájaként igyekeztek beállítani, no meg ő volt az, aki Jaltában megszervezte az angol miniszterelnök és az amerikai elnök lehallgatását. A másnapi tárgyalásokra mindig ott volt a leírt anyag Sztálin előtt. Idővel Szergo számára a börtönben lehetővé tették, hogy foglalkozzon kutatásaival. Ehhez papírt és logarlécet(!) kapott… Azt tesztelték, hasznos lenne-e, ha életben hagynák. Szergo Berija ekkor dolgozta ki a víz alól indítható ballisztikus rakéták vezérlését. (A víz változó hullámzása ugyanis nem változtathatja meg a rakéta kikalkulált röppályáját.) Munkáját bizottság elé vitték, ami elfogadta az elképzelést. Az összes szovjet tengeralattjárón be is vezették.

És még mindig maradva az ellehetetlenítésnél, mindkettőjüket fenyegette, hogy anyja nagybátyja 1920-ban a mensevik grúz kormány külügyminisztere volt. És hogy kapcsolatban álltak, bár a volt külügyminiszter nyugaton élt. Sőt a kapcsolatteremtésre felkérték Berija helyettesét, Merkulovot. Hogy mindez Sztálin egyetértésével történt: mit sem számított.

Az eljárásokat a párt elnöksége(!) irányítja

A börtönben Malenkov miniszterelnök is megjelent: kétszer is. Nyomást gyakorolt a fiúra, hogy a már említett célokat elérjék. Előbb azt kérte, hogy Szergo ítélje el az apját és ismerje el, hogy a párt jól tette, hogy megszabadult tőle. Másodszor az iránt érdeklődött, hogyan határozott Szergo. Ő azonban ilyen áron nem akarta az életét megmenteni. Akkor Malenkov egy új ajánlatot tett: legalább azt mondja meg, hol van apja, valamint Sztálin archívuma. Segítsen ezzel a pártnak… Erre Szergo azt válaszolta, hogy nem tudja megmondani, mert nem tudja, hol van. Malenkov felállt és ezzel zárta a beszélgetést: ha te nem akarsz önmagadon segíteni, akkor a szovjet állam sem tud érted semmit sem tenni! Többé aztán nem jött.

Ezt a nyomást az állandó kihallgató, a katonai főügyész, Kitajev is kifejtette, nap mint nap, mivel mindennap kihallgatták őket. Újra és újra elmondta, hogy működjön Szergo együtt a hatósággal, mert így megkímélhetné az életét. Egy idő után Kitajev azzal hitegette, hogy apja is vallott, aki persze már rég nem élt, anyja is vallott, ő pedig az életét kockáztatja, ha nem vall.

*

Az előző részek:

Berija (4. folyt.). Hruscsov igazi szerepe

Berija élete, szerepe, pere és kivégzése (3. folyt.

Lavrentyij Berija élete, szerepe, pere és kivégzése (2. folyt.)

Lavrentyij Berija élete, szerepe, pere és kivégzése (1. folyt.)

Lavrentyij Berija élete, szerepe, pere és kivégzése

*

A mostani 5. és a hamarosan következő 6. folytatás együtt jelent meg a Leleplező könyvújság 2016./I. számában.

(Folytatjuk!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.