A Nézőpont Intézet nem publikus (VIP) jelentése. Mit bizonyít?

A Nézőpont Intézet egy pillanatra kilépett a szürkeségből

Az a legnagyobb baj, hogy az elvtársak elhiszik a saját propagandájukat!
(Rákosi Mátyás)

Az egyik internetes portál „birtokába került”(?!) a Nézőpont Intézet nem publikus közvéleménykutatásáról szóló VIP-jelentés. A megrendelői kör számára készült ún. VIP-jelentéseket a megrendelői körnek szokták megküldeni, azt legfeljebb részben teszik nyilvánossá. Ez szerintem könnyen megérthető, hiszen ezeket a kutatásokat a megrendelőktől kapott pénzekből finanszírozzák és ezek a munkák adják többnyire a nyereséget is. A Nézőpont Intézet végül is nagy figyelmet keltett februári jelentését a kormányzat rendelte meg, a vizsgálat irányait nyilván a kormányzat határozta meg. (Más aligha lett volna képes – ez most nem dicséret! – ilyen „csokrot” összeállítani.) A kész anyaggal ezúttal is a megrendelő rendelkezett. Eddig tehát semmi rendkívüli nincs abban, ami februárban történt, ez még nem hír. Hír, sőt állítólagos szenzáció úgy lett belőle, hogy a történetet titokzatosnak tüntették fel, és telerakták szubjektív, bizonyíthatatlan és a gyakorlattól eltérő részletekkel, spekulációkkal. A „kikerülés” pedig látnivalóan nem volt ellenére a kormánynak, olyannyira nem, hogy kiszivárogtatásra gondolhatunkEgy másik nyertes a Nézőpont Intézet rengeteget szereplő robotosa, a cég vezérigazgatója, Mráz Ágoston Sámuel, akit eddig szürkeség és unalom lengett körül. Maga is meglepődhetett, hogy – ha másoknak köszönhetően is, de – szakmai izgalmat volt képes kelteni.

Mráz Ágoston Sámuel

Mráz Ágoston Sámuel vezérigazgató: végre szakmai izgalmat keltett


(Naiv) spekulációk. Egyszer csak elkezdtek a vélemények iránt érdeklődni…

A sajtó naiv spekulációkkal is igyekezett felturbózni a történetet. Az egyik ilyen spekuláció az volt, hogy a kormány a Nézőpont Intézet által tájékozódni akart a közvéleményről: mit gondolnak az emberek a kormányzati politika „legkényesebb”(?!) elemeiről. Sőt a kormány e közvéleménykutatás alapján „engedett látszólag”(?!) és döntött a Klik megszüntetéséről vagy az alkotmánymódosítás félretételéről.

Ahogy ezt a sajtóban tálalják, az a tapasztalatainkkal is teljesen ellentétes. A kormány nemcsak a közvéleménykutatások iránt közömbös, hanem a számára kötelező hatásvizsgálatot is el szokta szabotálni. Eddig úgy tapasztaltuk, hogy a kormányt általában nem igazán érdekli a lakosság és/vagy a közvetlenül érdekeltek véleménye, ahogy ez kiderült a devizahitelesek helyzetének „rendezésekor”, a vasárnapi boltbezárásnál, Budapest pénzügyi nehézségeinek megoldatlanságánál, a tranzakciós adó meghozatalakor, a kamarai hozzájárulás bevezetésekor, a stadionépítés erőltetésénél, a budapesti olimpia forszírozásakor, a vizes világbajnokság folyamatosan emelkedő költségei fedezése esetében, a az állami földek eladásakor stb.

Persze nemcsak a lakossági vélemények iránt közömbös a kormány, hanem a szakmai észrevételek iránt is. Az ötleteiket nem támogató észrevételek és elemzések iránt semmilyen érdeklődést nem mutatnak. Akkor sem, ha az ötletekből következően akár sok ezer milliárd forint kár és veszteség éri az országot, és ha egy más gazdaságpolitikával a magyar gazdaság jelenleg is döcögő szekere valóban motorja lehetne az európai növekedésnek. (Erről a kérdéskörről az olvasó számtalan anyagot talált eddig is blogomon.)

A köznapi tudat aranykora a „rendszerváltó” Magyarországon

Két kivétel van csak a lakossági vélemények iránti közömbösség alól. Az egyik igen ritka kivétel, amikor nagy a nyomás és a kockázat, ilyenkor „kegyelmet gyakorolnak”, ideiglenesen vagy véglegesen letesznek a hatalmas felháborodást keltő intézkedésről. (Ld. internetadó.) És persze találnak más forrást helyette. A másik kivétel az, amikor a hivatkozási alapot bővítik.

A sajtóból sem értesülhettünk arról, hogy megváltozott volna a politikai gyakorlat. Most mégis a Nézőpont Intézet nem különösebben figyelemre méltó felmérése kapcsán azt állítják, hogy – mint fentebb írtam – megtalálták a magyarázatot az oktatásban és az alkotmányozásban a kormány „meghátrálására”. Azt a kérdést viszont megkerülik: a Nézőpont Intézet által a nyugdíjrendszerre vajon miért kérdeztek rá? Itt is döntést akartak hozni?

Bár nem divat ma Marxra hivatkozni, de erről más nem mondott még ilyen jót, ezért „kénytelen vagyok”.  Amire most utalok, az nem más, mint a gondolkodás deficitje, a köznapi tudat, amivel ma hazánkban lépten-nyomon találkozunk. A köznapi tudat az események egyidejűségéből ok-okozati összefüggést vél találni.

Egyszerű példával: berepül egy légy a szobába és ennek ideje alatt meghal a kutya. A köznapi tudattal „gondolkodó” azt állítja: a kutya azért halt meg, mert berepült egy nagy légy. Ha nem lett volna nyitva az ablak a kutya még mindig élne.

Most hasonlóról van szó: volt egy felmérés (Nézőpont Intézet) , ami a sajtó szerint az oktatáspolitika és az alkotmányozás „csendes elvetését” hozta magával. E „logika alapján” a kormány  figyel a lakosságra és ezért csendben leállította ezeket.

Szerintem viszont teljesen nyilvánvaló, hogy nem ez történt. Hogy miért rendelték meg az intézetnél ezt a „szétfutó” kérdésekre vonatkozó kutatást, annak számtalan oka lehet. De nem a döntéshozatal. Vagy hivatkozási alapot gyűjtöttek az eredményekből, vagy csak plusz pénzt akartak kifizetni a cégnek (Nézőpon Intézet) vagy ki kellett tölteni egy fizetős témát a Nézőpont Intézet  számára tartalommal és jobb híján nem találtak mást. “Mellesleg”: a Nézőpont Intézet egyszer már keltett figyelmet önállóan is: amikor kiderült, hogy évente a sajtófigyelésért 4,4 milliárd forintot kap… Naponta több, mint egymillió forintot…

A „szertespriccelő kérdések”

De mire is kérdeztek rá? A terrortámadás kezelésére vonatkozó alkotmánymódosításra és a kerítésre.  Az oktatáspolitikára és a pedagógusok követeléseire. Egyes adókra és a nyugdíjemelésekre; ez utóbbi azt az eshetőséget is magában foglalta, hogy elhagynák a nyugdíjkorrekciókat.

Az állítólagos titokzatosság funkciója

A sajtó megközelítésében a titokzatosságnak meghatározó jelentősége van. Az első publikációban még azt írták, hogy a jelentés nem publikus, de megmagyarázták, miért nem. Később már volt olyan lap , amelyik egyenesen titkosnak(?!) nyilvánította.

Elképzelésük szerint az eltitkolás(?!) valójában csak abból adódhatott, hogy minimum „kínos eredmények” derültek ki és – persze(!)– egyértelműen a kormány szempontjából.

A következtetésekkel mindenképpen vitatkozni kell

A sajtó által levont következtetésekkel ugyanakkor mindenképpen vitatkozni kell. Akkor is kellene, ha a nagy titokzatosságot elfogadnánk, hiszen többnyire akkor sem állnak meg.  Hát még akkor, ha a jelentés „megszerzése” esetlegesen kiszivárogtatással és a kormány akaratából történt.  A kormány és a Nézőpont Intézet hallgatása erre utalhat: nem kifogásolták, hogy eltulajdonították az eredményeket. Sőt a „megszerző” sem írta azt magáról, hogy megszerezte, hanem, hogy a birtokába került. A gesztus ezzel nem merült ki, a sajtó ugyanis meglepő módon ezúttal nem firtatta, mennyit (hány milliót vagy akár milliárdot) fizettek ki ezért a Nézőpontnak. Bár ezúttal a figyelemfelhívás miatt neki kellene fizetnie.

Úgy gondolom, hogy a kormánynak komoly érdeke fűződött a felmérés eredményeinek mielőbbi(!) „közreadásához”. A sajtó számára pedig szintén a mielőbbi hozzájutás és a titokzatosnak beállított „megszerzés” volt a csábító; ezzel érhetett el jelentős olvasottságot. Hiszen előbb-utóbb elérték volna, hogy a jelentést legálisan kiadják, de ki érdeklődött volna utána.

Kiszínezték a történetet

Az első híradásban ugyan még kevésbé, de már abban is, az ennek nyomán készültekben azonban már nagyon kiszínezték a történetet. Az eseménysor mélypontja az a sajtótájékoztató volt, ahol egy párt képviselőnője a felmérésben szereplő adómértékek véleményezése kapcsán önfeledt önigazolásba kezdett és hisztérikusan kiabálva kikelt az „alapvető”(?!) élelmiszerek magas áfakulcsai ellen.

A valóságtól ezzel még inkább elszakadtunk, mivel e párt kormányzati időszakaiban duplázódtak meg az „alapvető” élelmiszerek áfakulcsai 12 százalékról 25 százalékra, a tej- és tejtermékek, illetve a pékáruk esetében is elképesztően, ugyan „csak” 18 százalékra nőttek. Az új állásponthoz ráadásul nem kapcsolódik sem elhatárolódás a korábbi nyilatkozatoktól, sem valamiféle gazdaságpolitikai elképzelés. Matolcsy ezt a vonalat folytatta, amíg el nem érte a világ legmagasabb áfakulcsát, a 27 százalékot. Itt sem állt volna meg, de az EU nem járult hozzá a további emeléshez.

Mit bizonyít a jelentés? Még inkább: mit nem bizonyít?

Erről már eddig is szóltam, most folytatom. A sajtó és egyes pártok szerint a jelentés sok mindent bizonyít. Minimum azt, hogy eredményei a megrendelő kormány számára nagyon kínosak.  (Ez szerepelt az első tudósítás címében is.) Szerintem azonban az ellenkezőjét bizonyítja: elsősorban a média és az ellenzék számára kínosak. (Ld. alább!) Az meg végképp abszurd, ami ugyancsak címben szerepel egy másik portálnál: „szinte mindenben megbukott a kormány”…

A számokat elemezni és értékelni kell! (A HELYES számokat!)

Mindenekelőtt az eredményeket és különbségeiket látni kell, és ennek megfelelően kell értékelni. Alaptalan a diadalérzés, az alkotmánymódosításnak alig van több ellenzője, mint pártolója. (Hiszen ott vannak a kérdésre nem válaszolók is, akik a lapok értékeléséből kimaradnak. Így olvasóik nem feltétlenül tudhatják, hogy egy 40 százalékos válasz az a válaszolóknak csaknem 50 százaléka.) Hasonlóképpen alig van különbség az oktatáspolitika pártolói és ellenzői között. Igaz, a tanárok követeléseinek jogosságát a többség ennél nagyobb arányban ismeri el. Ez azonban ellentmondásban van a másik kérdésben kimutatott eredménnyel. Az ellentmondásra legalább meg kellett volna kísérelni valamilyen magyarázatot adni, ehelyett van olyan portál, amelyik egyszerűen eltünteti a számára kedvezőtlenebb eredményt.

Ez nyilván már az elemzés és az értékelés körébe tartozik, amit el kellene végezni. Teljes körűen, hiszen ha a kormány szándékairól mondunk valamit, akkor nem hagyhatjuk ki a kevés elem közül az egyik legjelentősebbet, a ki tudja, miért a felmérésbe bekerült nyugdíjrendszert.

Figyelembe kell venni azt is, hogy a számszerű eredmények, amelyeket elemzünk, a helyzet mellett, sőt azt is gyakran megelőzően sok mindentől függnek, ami nem a helyzethez kapcsolódik: tehát függnek a kormány kommunikációjától, a közvélemény-kutatás minőségétől, a feltett kérdésektől, a vizsgált problémától, tehát, hogy beleláthatnak-e a megkérdezettek. Az oktatáspolitika vagy a nyugdíjrendszer biztosan olyan kérdés, amiben nem igazán tudhatnak állást foglalni a megkérdezettek, különösen a feltett kérdések alapján.  (Ezek sokszor értelmezhetetlenek.)

Sanda ötletek „kóstolgatása”?

A viszonylag kényes kérdések iránti érdeklődésben érezhető a megrendelőnek az a törekvése, hogy felhasználható hivatkozási alaphoz jusson, bizonyos, akár sandának tűnő ötletei megvalósítására. Ilyen lehet a nyugdíjrendszer átalakítása, amit eddig a kormány kizárt. Viszont már az ő köreiből is nyugdíjcsökkentésről írogatnak, ami szintén új jelenség. A tulajdonosváltás következtében Matolcsyhoz immár „közel álló” origo.hu szinte azonnal lépett: és már „jeleskedik” e képtelen ötlethez való hozzászoktatásban. Úgy látszik, hogy a lakosság megkopasztása még mindig vonzó cél.

A nyugdíjrendszert eddig az Orbán-kormány nem bolygatta, viszont hagyta, hogy ellenzéki pártok és médiaorgánumok időnként, visszatérő jelleggel ennek fenntarthatatlanságával riogassanak. (Sajnos az ő hallgatólagos támogatásukkal lehetett megoldatlanul hagyni a devizahitelesek problémáit is.) Anélkül persze, hogy a kiinduló helyzetet feltárták volna (akár egyik, akár másik politikai oldalon, vagy akár szakmailag) és hogy abból aztán megfelelő következtetéseket vontak volna le.

Az biztosan meglehetősen kevés a rendszer változtatásához, különösen a nyugdíjcsökkentéshez, hogy a lakosság elöregedőben van és arányaiban kevesebb a járulékbefizető. Hiszen a bevételek így is sokkal nagyobbak lehetnének, ha Magyarországon végre elkezdenének szakítani a megszorításokkal, amelyek miatt Európában a magyar munkajövedelmek a legalacsonyabbak közé tartoznak. Reálbéremelés, reálnyugdíj-emelés, nagyobb belső piac és kereslet, mindezek az érzékelhető gazdasági növekedésnek is az alapjai. Egészen elképesztő ugyanakkor, hogy a nyugdíjrendszer átalakításához kvázi meg akarják szavaztatni egy közvéleménykutató cég közbeiktatásával a lakosság különböző ellenérdekű csoportjait. (Foglalj állást a nyugdíjemeléssel szemben, ha azt akarod, hogy a reálbéred ennek révén is emelkedjen.)

Arra sincs válasz, hogy miért kellene egyetlen területként(!) – minden körülmények között a nyugdíjrendszerben a bevételekből fedezni a kiadásokat? Itt miért nem jöhet szóba végső megoldásként a költségvetésen belüli átcsoportosítás? Annál is inkább, mert Kádár János idejében a nyugdíjkassza többletet termelt, amit az akkori államvezetés elvett innen. Az ún. rendszerváltás idején ingatlanokat kapott a nyugdíjbiztosító, hogy stabilitás legyen működésében. Nagy Sándor viszont ezeket a politika közömbössége mellett hamar elkótyavetyélte.

Úgy látszik tehát, hogy a nyugdíjrendszer – mint megtakarítási, kiadáscsökkentési forrás – foglalkoztatja a kormányt és már kacérkodik a nyugdíjrendszer „megváltoztatásával”. Legalább azt tudni akarja, hogy a balliberális „figyelemfelhívások” mennyire osztották meg a társadalmat, a munkavállalóknak mi a véleményük.  Több jövedelmet akarnak-e a nyugdíjasok rovására?

A nyugdíjakat szerintem még a többi kérdésnél is kevésbé lehet szavazási kérdéssé leegyszerűsíteni. De – és ez örvendetes – a közvélemény-kutatás szerint a közvélemény sem támogatná, hiszen elenyésző kisebbségben vannak azok, akik a nyugdíjakat csökkentenék (ha rajtuk múlna). (Ez a megkérdezettek 2 százaléka.) Nagyon sajnálatos, hogy a Nézőpont Intézetéről író média, amibe csupa olyan portál tartozik, amelyik a nyugdíjcsökkentésről írogat, az erre vonatkozó felmérésről többnyire egyáltalán nem ad hírt. Az egyedüli lap, amelyiknek a híradásából ezt tudhatjuk, az viszont nem értékeli ki az eredményeket.

Kínos eredmények? A kormányra nézve?

Az eredményeket a jelentést „megszerző” újság és nyomában több más sajtótermék is – ahogy ezt már említettem – nagyon kínosnak minősítette. És persze csak a megrendelő kormány szempontjából. Ennek a megállapításnak nincs sok értelme, hiszen az eredmények láthatóan sokkal inkább meglepték a sajtót, az ellenzéki politika egészét és a szakmának nevezett kört, mint magát a kormányt. Ez pedig csak azt jelentheti, hogy a média, a politika és a sajtó nincs igazán tisztában a valósággal, a helyzet és összetevőinek megismerése és elemzése helyett paneleket, közhelyeket, vágyait közli és ismételgeti.

A nagy előd, Rákosi Mátyás megint aktuális

Ismét fel kell hívnom a figyelmet a mai politika „nagy elődjére”, Rákosi Mátyásra és az ő egyik briliáns mondására. Rákosi ezt mondta: „Az a legnagyobb baj, hogy az elvtársak elhiszik a saját propagandájukat.”

A jelenkorba átültetve: még mindig ott tartanak, hogy a rezsicsökkentés szerintük rezsihazugság volt, vagy a kerítés felesleges pénzkidobás. Holott már kb. háromnegyed éve megdöbbentő esemény történt Debrecenben, ahol a migránsok nem békés menekültként, hanem agresszív és ellenségese területfoglalókként léptek fel.

Pedig éppen az ilyen lépések (rezsicsökkentés, kerítésépítés) betonozhatták be ellenfelüket a kormányzati pozícióban. Igaz, a kormány azokért a lépésekért cserében, amivel pozitív hatást gyakorol, de amire rá is kényszerül, hiszen ezek hiányában nem maradhatna hatalmon, további „kompenzációra” tart igényt a pozitívumokkal kapcsolatban. Ezek az igényei azonban sokszor önkontroll nélküliek, ami bármikor felszámolhatja a látszólagos stabilitást. A veszélyforrás valójában kettős: egyfelől a további kormányzati nyomulás, terjeszkedés, másfelől a pozitívumok, a „többletek” megvalósításának döcögős, erőtlen folytatása, sőt elakadása.  (Ld. pl. rezsicsökkentés, a migráció megfékezése és még néhány elem.)

A kerítésépítés kérdése mint a ballib tévútja

Ez a ma dicsért kerítésépítésre is vonatkozik, amiben talán maga a kormány sem hitt eléggé, ezért tűrte el, hogy tavaly nyáron lényegében csak maszatolás (drótkötegek lerakása) folyjék építés helyett. Most viszont a kormány hivatkozhat egy közvéleménykutatásra, ami 80 százalékos támogatottságot mutatott ki.

A balliberálisnak, liberálisnak, baloldalinak, demokratikusnak nevezett ellenzék (a leginkább tetsző jelzőt szabadon ki lehet választani, annál is inkább, mivel egyik sem fedi a jelenséget) képességeit és a liberális, balos, demokratikus értékek iránti állandóan ismételt tiszteletét önmagában jól kifejezi, hogy a migráns kérdésben a közvélemény döntő többségével megy szembe (ez még több, mint egy parlamenti többség, hiszen itt a választani nem tudó vagy akaró emberek is mondanak véleményt). Hogy a ballib még mindig küzd a kerítés ellen is, hogy azt állítja, hogy az felesleges, hogy az illegális beáramlásnak nincs veszélye, hogy a menekülthullám és a terrorizmus két különböző dolog, Hogy a lakosság többségi véleménye ellenére Magyarországnak is részt kellene vállalnia a mások által meghívott migránsok letelepítésében. És hogy nem látják vagy nem érdekli őket, hogy ez valójában mivel járna a magyar állampolgárok számára.

Szelényi Zsuzsanna, fotó 168 óra

Szelényi Zsuzsanna végül bejutott a parlamentbe. Ő is minél több migránst telepítene itt le

Ez akkor is korlátozott képességekre és az alkotókészség hiányára utal, ha a számukra túl bonyolult körülmények között kell talpon maradniuk. Gyurcsányék kiválásával ugyanis megkezdődött a ballib szavazók újraelosztásáért vívott harc. Az MSZP rossz taktikázása miatt jóval kisebb a részvétele a parlamentben, mint lehetett volna önálló indulás esetén. Olyan mandátumok, amelyek a szocialista pártot erősítették volna, szétforgácsolódtak. Hiába van 5 százalékos parlamenti küszöb, ma úgy veszik, mintha nemcsak egyes képviselők függetlenként, hanem 1 százalékos pártok is bejutottak volna a parlamentbe. Ők radikalizmusukkal és mindent támadunk harcmodorukkal igyekeznek növelni táborukat, és tolják ebbe az irányba a nehezen mozduló, ám sodródó MSZP-t.

Botka László, Martin Schulz, fotó, Karnok Csaba

Botka László polgármester (balról) és Martin Schulz, az EP elnöke Szegeden. Egymásra találtak a migránskérdésben

A Nézőpont Intézet VIP-jelentése nélkül is tudható volt, mi a lakosság véleménye…

A lakossági vélemények feltérképezéséhez különben nem kellett volna VIP-felmérést végeztetni, mivel a kormányzati munka menete anélkül is helyesen eldönthető lehetett volna. Nyilván nem szeretik az emberek a jogaik korlátozását, akkor sem, ha ez egy esetleges terrortámadás miatt lenne szükséges. És még kevésbé szeretik, ha erre úgy kerül sor, mintha a kormány hatalmának a növelése lenne a fő motívum. Ezért nem meglepő, hogy a lakosság többsége nem támogatta jogai – szerintem túlzott – korlátozását. Lehet, hogy kínos, hogy ez megjelent egy jelentésben, de szerintem az lett volna az igazán aggasztó, ha szándékosan ennek ellenkezőjét írták volna a jelentésbe.

…azt is mi a helyes

A kormány vereségének tartják a lapok, hogy a megkérdezettek inkább áfacsökkentést akarnak, mint a személyi jövedelemadó csökkentését. (A kérdés, amit feltettek a fogyasztási típusú adókra és ezen belül például az áfára vonatkozott.) Mondhatnánk, micsoda kérdést tettek fel, hiszen az áfákulcsot az Orbán-kormány 27 %-nál is tovább akarta növelni, de mivel ezt az EU nem engedte, mindenféle pót-áfákat vezettek be. Pl. a tranzakciós adót. Tehát valójában több áfa is van, ezek nagy részét meg kellene szüntetni, a valódi áfa kulcsát pedig radikálisan csökkenteni.

Mi az az „alapvető” élelmiszer?

Vannak olyan pártok, amelyek csak az „alapvető” élelmiszerek áfakulcsát akarnák csökkenteni. Szégyellem bevallani, de felteszem a kérdést: mi az az „alapvető” élelmiszer? Mit jelent itt az „alapvető”? Ez a  feldolgozatlan alapanyag? A nyershús alapvető, a kolbász már nem? Vagy az az „alapvető”, ami egy „átlagmagyarnak” vagy „szegénymagyarnak” az elfogadható fogyasztása? Ami mellett nem hal éhen? Tehát a fehér kenyér alapvető, a rozskenyér vagy a burgonyás kenyér nem az. A kéttojásos spagetti alapvető, a négytojásos vagy a durumbúzás már nem az. A korábban kétforintos kolbásznak nevezett mócsingos valami alapvető, a Gyulai nem az. Vagy az alapvető az, ami nem koncentrált élelmiszer, a táplálékkiegészítő (pl. multivitamin) már nem az.

Gazdaságpolitika helyett szegénypolitika

Akárhogy is van, tiltakozom a gazdaságpolitika helyett szegénypolitikát hirdető pártok elképzelése ellen, ami szerint csak az „alapvető” élelmiszerekre kellene alacsonyabb áfákulcsot megállapítani. Nehogy a gazdagok jól járjanak… A XXI. században a jó minőségű élelmiszerek mindegyike alapvető kell, hogy legyen a magyar állampolgárok számára! Egy agrárországban különösen!

Az áfa nem szociálpolitikai eszköz!

Az áfa egyébként nem szociálpolitikai eszköz, hanem gazdasági szabályozó. Mértéke tehát a gazdasági növekedésre is hatással van. Az élelmiszerekre kivetett szupermagas áfával a kormány valójában az EU-s támogatásokat csoportosítja át magához, fosztja meg azoktól az erre rászoruló, a működésben és a fejlesztésben anyagi gondokkal küzdő gazdálkodókat. Ellentétes a minőség javításának szükségességével és a versenyképesség javításával.

A kormány persze helyesen törekszik nagy bevételekre, hiszen a költségvetési hiány nem lehet nagyobb a bruttó hazai termék 3 százalékánál, sőt most már nullás hiányt célzott meg az adósság csökkentése kedvéért. De a „versenyfutás” a bevétel és a kiadás között soha nem érhet véget, ha a kormány nem bánik ésszerűen kiadásaival. E téren sok a probléma és nem látni javulásra okot adó magatartást sem. Csak úgy ömlenek ki a pénzek pl. a vidéki önkormányzatoknak: helyenként százmilliárdok, vagy azt is meghaladó összegek. A pazarlás még nagyobb, mivel saját bevételei növelése érdekében a jegybank is olyan politikát folytat (ld. forintgyengítés), ami számára hatalmas nyereséget és korlátlan pénzszórást jelent. Közben viszont csak a külkereskedelemben évente több ezer milliárdos árveszteség keletkezik.

Matolcsy, MNB, Népszava

Matolcsy György Huba itt állítólag csodálkozik. (Fotó: Népszava)

Újabb álmegoldás helyett a megoldást kellene keresni!

Érdemes lenne végre újabb álmegoldás helyett a megoldást keresni. Nem közvéleménykutatással (pl. Nézőpont Intézet) kell tisztázni, hogy milyen irányú legyen a kormányzás, hanem helyzetfeltárással és összefüggések megismerésével, a hatások felmérésével, elemzéssel és stratégiával kellene működni.

Ezt találták ki már évszázadokkal ezelőtt a kormányok számára. Ebben a metódusban nem lenne kényes vagy nem kényes kérdés, mert a célszerűség és a fontosság jelölné ki, hogy mit kell tenni. Nyugodtan lehetne vállalni a nyilvánosságot. Egyetlen fontos kérdés sem maradna ki belőle, pedig most a legfontosabb kérdések nyilván nagyon kényesnek minősíttettek. Kényességük persze annál nagyobb, minél kevésbé állnak meg a maguk lábán.

Ezért maradtak ki a Nézőpont Intézet felméréséből olyan, ma is forszírozott, de az ország számára hatalmas veszteségeket termelő közgazdasági közhelyek, mint az exportvezérelt gazdaságpolitika vagy a kormányzati és MNB-s közreműködéssel folytatott forintrontó politika. Ezeket az tartja életben, hogy a kormány általuk plusz bevételhez jut, miközben ennek sokszorosába kerülnek a társadalomnak.  Így kimaradt az is, hogy milyen árfolyamon kellett volna forintosítani az állítólagos devizahiteleket. Amin az MNB saját bevallása szerint 136 milliárd forintot nyert, magyarán vett el az állami segédlettel becsapott devizahitelesektől. Ezt a pénzt aztán Matolcsy szabadon elpotyogtathatja. Már most gondoskodik forrásai utánpótlásáról: a jegybanki alapkamat további vágásával és ezen keresztül a forint újabb rontásával.

One response to “A Nézőpont Intézet nem publikus (VIP) jelentése. Mit bizonyít?

  1. Visszajelzés: Politikai helyzetkép (6). Nyugdíjprémium, inflációs nyugdíjkorrekció, Erzsébet utalvány - Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.