A kormánybúcsúztató, ami „féregirtó beszédként” híresült el

Ok a visszaszorulásra vagy ürügy a visszaszorításra?

Katasztrofális következmények

Ezúttal olyan eseményről lesz szó (kormánybúcsúztató), amiről egy napilap néhány héttel korábban emlékezett meg. (Kávássy János Előd: Az öngóllá lett kormánybúcsúztató) E cikk átnézését is javaslom olvasóimnak. Azért is, mert jó szándékú írás, legalább igyekszik középen maradni, mintha ez egyenlő lenne az objektivitással. Pedig nem feltétlenül az. Egy jellemző példa: ha már Torgyánnak igazat ad, akkor azt gondolhatja, hogy a vele szemben álló Szájernek is igazat kell adnia. Csakhogy Szájer valótlant állított felszólalásában…  Na és milyen elképesztő stílusban… (Ld. később.) Aztán több fontos összefüggés is kimaradt: talán azért, mert kicsit jobban utána kellett volna menni a dolgoknak. Így mindenekelőtt az: vajon miért is mondta el Torgyán kormánybúcsúztató beszédét? Aztán, kik voltak e pikánsabb elemek megfogalmazásában a tanácsadói? Aztán, a károk oka a kormánybúcsúztató beszéd volt vagy a beszéd ürügy volt a neki és a pártjának, párttársainak való károkozásra? Még folytatni lehet és folytatom is a felmerülő kérdéseket.

TITLE01[(027759)19-48-49]

A kormánybúcsúztató színpada

Volt-e kapcsolat és milyen a párt „belső politikája” és  „külső politikája” között? Ha Torgyán a cikk szerzője által fontosnak minősített témákat fejtett ki, miért ismételte önmagát – ha más stílusban is – a programismertető után három hónappal? Miért nőtt meg korábban a párt támogatottsága? Melyek lettek a beszédre valamiképpen visszavezethető veszteségek? És ezek sora lezárult-e vagy még mindig tart? Mit akart a többi párt elérni? Ezekre és más kérdésekre természetesen még visszatérek.

Nem ok, hanem ürügy!

Egy újabb kerek évfordulóhoz érkeztünk: a napokban volt éppen 20 éve az 1996. március 14-i kormánybúcsúztatónak, ami közvetlenül vagy közvetve, önhibából vagy más pártok és a média aktív és folyamatos közreműködésével karanténba helyzete a pártot és egyúttal véget vetett győzelmi reményeinek. Ma már tudjuk, tulajdonképpen örökre. A két változat (elvi) lehetősége persze nem jelenti azt, hogy mindkettőnek azonos lenne a realitása.  És bár éveken át a visszarendeződés állítólagos okát, a megengedhetetlen kiszólásokat és felhívásokat folyamatosan sulykolták, itt valójában nem okról, hanem ürügyről beszélhetünk és kell végre beszélnünk.  Az ürügyként felhasznált, állítólag “közfelháborodást keltő” állítások közül a legzaftosabbak ráadásul ilyen formában el sem hangoztak, vagy egyáltalán nem hangoztak el. És mivel ürügy volt, nem lehetett leállítani.

Csúsztatásokból  és kitalációkból az FKGP és vezetői elleni gyűlöletbeszéd

Torgyán ugyanis NEM liberálisokat, hanem önmagukat alaptalanul annak nevező álliberálisokat emlegetett a kifogásolt jelzőkkel. (Dögkeselyűként, férgekként.) Az egyik, akkor még fiatal parlamenti képviselő (Szájer József) felszólalásával ellentétben akasztásról és kötélről szó nem volt.

Az éles hangok mögött hatalmi érdekek és vágyak álltak

Ezt a felszólalást alább videón is felidézem, de el is olvasható a március 18-i plenáris ülés csatolt jegyzőkönyvében. Szájeré volt  az első napirend előtti felszólalás, egy támadássorozat és rágalomhadjárat nyitánya. Mellékletben közlöm – de nem csak ezt – a március 18-i napirend előtti megszólalásokat, amelyek  főleg a 14-i kormánybúcsúztatáról szóltak és többnyire hihetetlen stílusban. Ugyanezen a napon zárult az a vita, ami a felbomló MDF frakcióból kivált MDNP csoportjának önálló frakcióalakításáról szólt. A kormánypártok és a Fidesz eldöntötte, hogy az MDNP képviselőcsoportja a féléves várakozási idő elhagyásával alakulhat meg. Azóta sem történt hasonló. Az ellenvéleményeket lesöpörték. Ez a nap tehát a hatalmi viszonyok átrendezéséről szólt: a Kisgazdapárt megbélyegzéséről egyfelől,ami közvetve és távlatilag, a parlamenti erőviszonyok megváltoztatásáról, ami közvetlenül érintette az erőviszonyokat.

Mellékletként közreadom Lányi Zsolt március 19-i napirend előtti felszólalásának jegyzőkönyvét is. Lányi állást foglalt a kisgazdaellenes kampánnyal és annak valótlan állításaival szemben. Nagyon jól foglalja össze, miről is van szó.

A kettős mérce jegyében

A kifogásolt jelzők elítélése akkor is, ahogy ma is a kettős mérce jegyében történt, hiszen mások nyugodtan fogalmazhattak és fogalmazhatnak így, ráadásul nem az álliberálisokat, hanem sajnos a magyarokat illetően. (Ld. a harmadik mellékletet.) A magyarokat – “úgy általában” – ma is következmények nélkül szabad mocskolni, pedig ma már bűncselekmény a gyűlöletbeszéd. Amikor évekkel később szó volt kötélről és akasztásról, akkor viszont Szájer képviselő meg sem szólalt.

Ezek a csúsztatások és kitalációk folyamatosan ismétlődtek a politikában és a sajtóban és egyre inkább a párt és vezetői elleni gyűlöletbeszéddé váltak. Kávássy János Előd fenti cikkében azt írja, hogy ’A „férgeket” és „dögkeselyűket” Torgyán a szocialista-liberális koalíciónak szánta, ám saját fejére és pártjára hullottak vissza.’  Ez már alaptalan okoskodás. Olyan, mint amikor leírták Arany János egyik verséről: a költő itt azt gondolta. Mire Arany: gondoltam egy fenét! Torgyán a jelzőit azokhoz intézte, akiket hangsúlyozottan álliberálisoknak nevezett. És ugye: akinek nem inge, ne vegye magára! Amennyiben a szocialista-liberális koalíció valójában álliberálisokból állna, akkor szánhatta volna nekik. A „férgek” és a „dögkeselyűk” nem értem, hogyan nem “hullhattak volna vissza”.

Nem Torgyán üvöltötte, hogy vesszen Horn, hanem rendezvényszervezője (Molnár Róbert), akit később országgyűlési képviselőként mint igazságtevőt mutogattak a televízióban, majd polgármesterként a balliberális kormány is támogatta Kübekháza operett előadásait. Nemrég Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke mondott ismét „csúnya” mondatokat Orbán Viktorról és javasolta, hogy vesszen a diktátor, de ezen csak mosolyogtak. Ízléstelen, sőt uszító jelzők és felhívások tehát azóta is vannak, de másoknál általában nincs következményük. Ez olyan mint a mentelmi jog, amit állítólag közvádas ügyben kiadnak. 2006 és 2010 között tudomásom szerint a kormánypárti képviselőket NEM adták ki.

2009-ben tettem fel egy kb. 10 perces részletet a YouTube-ra; a videó összefoglalója már előrevetítette álláspontomat, amit az összefüggések és a következmények bemutatásával kívánok most részletesebben kifejteni. Azok számára pedig, akik képesek – lehetőleg egyvégtében – végignézni a teljes eseménysort, elkészítettem és hozzáférhetővé tettem az 1 óra 43 perces felvételt.

Miért tartotta meg ezt a beszédet?

Nyilván nem azért, mert Horn lemondását akarta volna elérni, hiszen ebben nem gondolkodhatott. Nem is azért, mert ártani akart volna neki. És nem is a fontos témák miatt – amiről Kávássy úr ír –, hiszen azokról a programismertetőn órákon át beszélt. Ennek alapvetően belső okai voltak.

A beszéd megtartásának és a politizálás nyílt terepre vitelének fő oka belső természetű és összefügg a program elfogadásával illetve az azáltal keltett féltékenységgel és vélt mellőzöttséggel. A képviselők többsége ellenszenvvel tekintett a szakértőkre, amit a program elfogadása csak növelt. Jelentőségét felismerték, de nem a párt előmenetelére gyakorolt jelentőségét, hanem a saját személyes sorsukra gyakorolt esetleg negatív hatását. A program jelentősen eltért a korábban szokásos formuláktól: érteni kellett és nem csak keményen mondani. Nem nagyon értették és nem igazán tudtak vele mit kezdeni. Ahelyett, hogy megtanultak volna bánni vele és megérteni a benne rejlő lehetőségeket a párt előretörésére, úgy gondolkodtak, mint a géprombolók az ipari forradalom kezdetén. El kellene tüntetni! Ezt azonban így kimondani nehéz volt, ezért a kisgazda értékek elárulásáról kezdtek sutyorogni. Torgyán ezt a reakciót előre láthatta, ezért írt az alternatív gazdaságpolitikához egy kötetnyi előszót: ez volt a Hazánk holnap. Az értékek közül az egyik a külső adósság visszafizetésének megtagadásához való ragaszkodás volt. Hiányolták aztán úgy általában a keménykedést is. A gazdaság komplex átalakítása végképp nem érdekelte őket, saját területükre és a saját ízlésük szerint akartak ők maguk programot írni. A lényeg az volt, hogy az ő neveik kerüljenek rá. Felháborította őket, hogy a programíráskor beleütköznek az általános gazdasági programba, hiszen más alapelvek szerint ők sem működhettek.

TITLE01[(006550)23-04-17]

Torgyán beszédét tartja

A másik elégedetlen csoportot a szakértők (“főtanácsadók” és “tanácsadók”) alkották, akiknek nem volt részük a program megalkotásában. Ők szintén az állítólagos puhaságot hibáztatták. Szerintük sem kisgazda a program, hanem liberális, sőt kommunista. (Arra gondoltak, hogy öt éven át dolgoztam Moszkvában és így moszkovitának tarthatnak.)

És végül is két oldalról szöget ütöttek Torgyán fejébe azzal, hogy a békés építkezés nem megoldás, ki kell vinni – ahogy Csurka teszi – a beszédeket a nyílt terepre és ott tömegek előtt kell keményen fellépni. Ez a nyerés kulcsa. Torgyán hagyta magát elcsábítani, hiszen nagyon unta, hogy Csurkához viszonyítják és hiúsága miatt be akarta bizonyítani, hogy több tízezres tömeget is képes megmozgatni. Legalább annyit, mint Csurka. Ebből lett a nagyjából 200 ezres tömeg. Ennek a kordában tartása, az esetleges kilengések megakadályozása eleve nagy terhet jelentett Torgyán számára. Azzal tisztában volt, hogy ha rendzavarás történik, az pályafutására akár végzetes hatással lehet. Más veszélyre a történtek alapján bizonyára nem gondolt.

Torgyánt nagyon sértette, hogy milyen ellenségesen reagált Horn Gyula, amikor a neki átnyújtott kisgazda programra visszatért és észrevételeket tett. Ő aztán felismerte az alternatív program jelentőségét és a sárba akarta taposni. Az alternatív gazdaságpolitikát és a már említett bevezetőt gátlástalanul összemosta és Torgyán fogalmazványából csemegézett mondatokkal igyekezett lejáratni az alternatív gazdaságpolitikát. Kigúnyolta Torgyánt, aki nyilván revansra vágyott. Őt támogatta meg az alulképzett Burány képviselő, aki némileg kevésbé durván igyekezett folytatni főnöke kirohanását.

Kik voltak a tanácsadók a “féregirtó beszédben”?

Részlet a Kisgazda mítosz munkacímű, előkészületben levő könyvemből:
„Arra is ismét rádöbbentem, hogy kockázatos este előtt állunk. Ha kevesen lesznek, az is rossz, ha pedig a sok ember közül néhány okozna bármilyen komplikációt, netán botrányt, az is visszavetheti reményeinket. Arra viszont nem gondoltam, hogy az elnök esetleg „elvetheti a sulykot”. Bíztam politikai érzékében, annál is inkább, mert erről tulajdonképpen jó tapasztalataim voltak. Arra gondoltam, hogy tartja magát a programismertető gondolataihoz és hangulatához, attól nagyon nem térhet el. Ezt tette valószínűvé az is, hogy az elmúlt napokban különösen nagy energiát fordított a program menedzselésére.  Ezért nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak a sertepertének, ami közelében az elmúlt napokban folyt. Sem a különböző képviselőkkel, szakértőkkel folytatott zártkörű-zárt ajtós beszélgetéseinek. Nyilvánvaló volt persze, hogy miről eshetett szó, hiszen lényegében mindenkit felszólított, hogy ha van valamilyen gondolata, amit szerinte neki a kormánybúcsúztatón el kellene mondania, közölje vele. Engem külön is felkért, de nem a már megszokott közös munkára, hanem egy-két ötlet szolgáltatására. Mindez zavart, hiszen elképzelni nem tudtam, hogyan állhat össze egy „ütős” beszéd feltehetően „szétspriccelő” ötletekből. Emiatt tőlem lényegében nem kapott semmit, míg másoktól bizonyára sokat. Hogy milyeneket is, az természetesen nem lehetett titok, hiszen ebéd közben szakértő társaim elsütöttek egyet-kettőt, amit rábeszélésükre Torgyán fel is írt magának. Álmomban sem jutott volna azonban eszembe, hogy ezeket el is mondja, sőt ismételgeti, sulykolni fogja.

Meggyőződésem volt, hogy nem azért fordított ennyi időt és munkát az új, eredményes arculatra, hogy ezen csak úgy átlépjen. Természetesen értesültem arról, hogy a főtanácsadók ötletére a kormánybúcsúztatót aláírásgyűjtéssel kapcsolják össze: legalább annyi – Horn lemondását követelő – aláírást akartak begyűjteni, ahányan a koalícióra szavaztak 1994-ben. – De hiszen ez hatalmas és szerintem értelmetlen munka! – vetettem ellene. – Rengeteg idő menne rá és minek? Ha nem sikerül, nagy kudarc lesz. És mi történik, ha sikerül? – Akkor távoznak! – mondták a főtanácsadók. – Már miért távoznának? – vetettem ellen. – Mert elvesztették a legitimitásukat – volt a magabiztos válasz.

Erre a naivitásra már semmit sem tudtam válaszolni. Láttam, hogy Torgyánnak megtetszett az ötlet, nincs mit tenni. – Egyelőre nem foglalkozom vele – döntöttem. Szabó János főtitkár az ilyen erőszakos főtanácsadói akciókra hivatkozva mondott le. Annyira felhergelte magát, hogy Maczóhoz hasonlóan – igaz, más okból – nem ment el a kormánybúcsúztatóra. Szabó János okkal volt felháborodva: áttolták rá a feladatot, tőle várták, hogy összegyűjtse a töméntelen ajánlást. Mivel ő lemondott, volt titkárnőjéé lett a megbízatás. Össze is gyűlt valamivel több mint 200 ezer aláírás, a várt 1 millió 800 ezer helyett. A kérdés persze – bár elég későn, de – a „helyére” került: fokozatosan lekerült a napirendről és elfelejtődött.” (…)

Horváth Béla, Várhelyi András

Horváth Béla és Várhelyi András főtanácsadók a programismertető nagygyűlésen

„Torgyán sem nyilvánosan, sem szűk körben másokkal soha nem értékelte ki a kormánybúcsúztató tanulságait. Sőt azzal, hogy a rendezvényt többször is igen sikeresnek minősítette, a kérdés felvetését is tulajdonképpen eleve elhárította. Így a háttér, beleértve az inspirátor, vagy inspirátorok (súgók és rábeszélők) személyét is, nagyrészt homályban maradt. A beszéd készítése szinte titokban történt, marad tehát a találgatás, ami nyilván ebben az esetben azért elég szilárd támpontokra támaszkodhat. Szó sincs tehát arról, hogy meglehetős biztonsággal mindössze két dolog lenne tudható: az álliberális jelző Tímár György képviselő „találmánya”, míg a kalaplevéve a bankban hitelért ácsorgó magyarság Várhelyi András akkori szakértő (elnöki főtanácsadó), későbbi országgyűlési képviselő „gondolata”. A megnyilvánulásokból mindenképpen világos, hogy a főtanácsadók komoly szerepet játszottak a „műben”, mindenekelőtt a jelzős szerkezetek megfogalmazásában. Ha összevetjük Várhelyi „A kisgazda kiút: a negyedik köztársaság”-ának gondolatiságát a kormánybúcsúztató szellemiségével, meggyőződhetünk arról, hogy jó helyen keresgélünk.”

Szabó János, Maczó Ágne, 1995. 11. 11.

Szabó János főtitkár és Maczó Ágnes alelnök a programismertetőn

Lesik az alkalmat a módszerek bevetésére

A történetben korábban ott tartottunk , hogy 1996. március közepéig bizonyosan folytatódott a párt népszerűségének erősödése, ami az 1995. november 11-i programhirdető után a pártot választók körében 30 százalék fölé emelkedett. Ezzel az FKGP lett az ország legerősebb pártja, ha akkor tartották volna a választásokat, az FKGP a mandátumok 54 százalékát szerezte volna meg. Emlékeztetnék arra, hogy Stumpf István 1996-ról szóló értékelésében (ld. Térhódítás 1995-ben. Minek köszönhető?) „arra számított”, hogy az FKGP győzelmi menetelése szükségképpen meg fog majd torpanni. Ezt arra alapozta, hogy a Horn-kormány leváltásának követelése gyengülni fog, azért is, mert a Kisgazdapárt nem lesz képes alternatívát adni (amit már megtett, és ami már visszaköszönt a párt erősödésében), a Fidesz pedig (akkor törpepárt) MÉG nem képes, de majd fog. Róla ugyanis inkább elhiszik, hogy értelmiségi gyökerű párt. (Ld. Szájer felszólalása.)

Érdekes az is, hogy Stumpf olyan „előrejelzést” „adott, ami 1996-ban, amiről írt, már be is következett. És már nem is volt esély a tendencia megfordítására, hiszen a visszaszorítás módszereinek folyamatos alkalmazásához e beszéd kiragadott és eltorzított részleteit, sőt kitalációkat, rágalmakat és főleg a felkeltett hisztériát használtak fel ürügyként.

Stumpf István és Szabadi Béla

Stumpf Istvánnal 2006-ban a bajai halászléfőző fesztiválon.

A károk a mai napig tartanak

A közvélemény-kutatók előrejelzés helyett az FKGP rovására sugalmazni kezdtek. Bármilyen hihetetlenül hangzik, ez a valóság. Ezt támasztja alá az is, hogy március 14-én, az Objektív adásába behívtak egy közvélemény-kutatót, aki úgy saccolta, hogy e beszéd hatására 10-11 százalékkal fog csökkenni a párt támogatottsága. Aztán két hét múlva ki is jött, hogy 8 százalékkal csökkent.

A felszínen ez az azonnal meginduló, a sajtóban és a parlamentben kibontakozó, elementáris erejű és éveken át folytatódó kampány volt érzékelhető, aminek hatása alól a választók nagy része előbb-utóbb nem tudta kivonni magát. A magyarázat vagy a magyarázkodás nem sokat segített, hiszen az ellenpropaganda folyamatos volt, a párt médiában való szereplése viszont ritkává vált. A szerepléseket ráadásul folyamatosan beárnyékolták a kérdésnek álcázott lejárató állítások. Helyünket a médiában a Fidesszel töltötték be, látva azt, hogy ellenségesen viszonyulnak hozzánk.

A „féregirtó beszéd” kára éppen abban van, hogy ez a meggyőződés rendült meg az elhangzott és el nem hangzott, de akként „idézett” demagóg kijelentések hallatán. Már addig is igyekezett a propaganda – mindenek ellenére – meggyőzni az értelmiséget: a Kisgazdapárt növekedése az iskolázatlan és csalódott szavazók táborából adódik, a képzett emberek nem ide tartanak. De meg is fordítható az állítás és bizonyára főleg ezzel akartak „érvelni”: ha értelmiségi vagy, nem sorolhatod magad egy „primitív” párthoz. Majd amikor megtörtént a kormánybúcsúztató és olyan formában, ahogy nem lett volna szabad, valósággal felzúgott az előbbi propaganda.

Részlet a Kisgazda mítosz munkacímű, előkészületben levő könyvemből:
„Valóban gond van akkor, ha egy jobboldali pártnak nincsen napilapja. Ez volt a helyzet a Független Kisgazdapártnál, ami Torgyán 1996. márciusi „féregirtó beszéde” után kiszorult a médiából. Ezt az esetet alaposan kihasználták (felhasználták) a párt kiszorítására, elszigetelésére. A többi parlamenti párt és a média ekkor tulajdonképpen nemkívánatosnak minősítette az FKGP-t, amely azután lényegében csak „fűszerként” és nem ritkán elrettentésként jelent meg a médiumokban. Nemcsak a baloldali-liberális, hanem a jobboldali médiában is. A társadalomnak szóló pozitív üzenetekről a közvélemény alig értesült, pedig a lényeges gondok megoldásáról volt komoly mondanivalója a Kisgazdapártnak. Ez sajtótájékoztatókon elhangzott, hol tömegnyi, hol csak egy-két újságíró előtt, az újságokban, a televíziókban és a rádiókban viszont alig kapott teret. Az országgyűlésben a Kisgazdapárt és főleg Torgyán rendkívül aktív szerepet vitt, ő volt egyébként ebben a ciklusban messze a legtöbbet felszólalt képviselő, megszólalásai igen tartalmasak voltak, kérdései és interpellációi mindig aktuális ügyeket érintettek. Jól meg lehetett ismerni azokat az alternatívákat, amelyeket a párt mindenekelőtt a megszorító gazdaságpolitikával szemben felkínált. Ennek egy része a televíziós, vagy a rádiós országgyűlési közvetítésekből ugyan követhető volt, de az országgyűlésről szóló sajtóanyagok a kisgazda álláspontot csak hellyel-közzel jelenítették meg.

TITLE01[(031922)22-27-07]

Torgyán József a beszédet mondja. Nekivetkőzve, kabát nélkül a hidegben

Torgyán ezt a mellőzöttséget országjárásával próbálta ellensúlyozni; az 1998. évi választás előtt heti több napot töltött vidéken, óriási fizikai megterhelést vállalt a rengeteg gyűléssel. Ezek hatékonysága a közvélemény alakítása szempontjából azonban messze elmaradt az egyszerre nem néhány száz hallgatót, hanem több százezer olvasót, nézőt, vagy hallgatót tájékoztató médiáétól. A sajtó ugyanakkor bő terjedelemben és hosszasan foglalkozott, nem ritkán rágódott bizonyos kisgazda ügyeken, gyakran folytatott erőteljes és negatív kampányt.

Ennek is komoly szerepe van abban, hogy az FKGP népszerűsége, ami 1997 végén is meghaladta a pártot választók körében a 20 százalékot, a választásokon 13 százalékra csökkent. Ebben az időszakban kapott óriási publicitást Torgyán állítólagos ügynökmúltja, átvilágítása és személyes meghívása az átvilágító bíró elé. Rengeteg negatív kommentárral és gyanúsítgatással. Hiába igazolta Torgyánt a bíróság, indoklása már tulajdonképpen senkit nem érdekelt. A hosszas és hisztérikus kampány azonban komoly nyomot hagyhatott a választókban.

De hogy egy másik ügyet is említsek: ekkor került sor Maczó Ágnes leváltására az országgyűlési alelnöki posztról és kizárására a frakcióból. Bár Maczó nem is olyan régen „rótmanózott” (Maczó Ágnes egyik parlamenti felszólalásában Rákosit Róth Manóként emlegette, amivel bizonyos vélemények szerint a politikus származására akart volna utalni), amit sokan zsidózásnak vettek, akkor leváltását követelték, majd ugyanezt megismételték, amikor Maczó az országgyűlés alelnökeként nyilatkozott a gazdák tüntetésekor, mégis leváltásakor és kizárásakor nagy rokonszenvet kapott a média részéről. Zúgott a Torgyán-ellenes propaganda.

A politika és a médiumok nagyrészt tehát úgy ítélték meg, hogy Torgyán jelenti a veszélyt a politikai stabilitásra és a demokráciára, amiből viszont főleg a Fidesz húzott hasznot. Megfelelő értékelés helyett a hisztéria működött, amit a Fidesz és az MDF is táplált. Így valójában eltúlozták Torgyán veszélyességét, és nem vizsgálták a Fidesszel kapcsolatos kockázatokat, valószínű törekvéseket, a diktatúrára való látható hajlamot.”

A féregirtó beszédre hivatkozó károkozás a mai napig tart

A féregirtó beszéd elemeiből összegyúrt gyűlöletbeszéd felhasználása folyamatos és láthatóan vég nélküli. Időnként aztán ebből újabb megtorló akciók ágaznak ki. A fenntartott hisztéria igazolhatta a folyamatos és gátlástalan lejáratásokat, a merényletekig, a fizikai megsemmisítési kísérletig is eljutó kiszorítási próbálkozásokat (Már a programhirdetőn bombafenyegetés érkezett. Aztán nemsokára egy másik, ez a székházra vonatkozott. Majd valóságos fenyegetések jöttek. Torgyánt előbb a kisgazda székházban, majd a lakóházában is megkísérelték felrobbantani; az első bombát időben felfedezték és hatástalanították. A második felrobbant és egy véletlen körülményen múlt, hogy a ház szerkezete ellen tudott állni, és a ház lakói és velük együtt Torgyán és felesége nem haltak meg a hatalmas erejű robbanástól.) A mindenáron való abszurd kiszorítási vágy szolgálhatott alapjául az agrárminisztérium és a Ferencváros vezetése elleni állandó durva fellépéseknek, lejáratásoknak, ez igazolhatta aztán a vezetés eltávolítását, többek példátlan meghurcolását, megalázását, a párt szétverését és működésképtelenné tételét.

Torgyán, robbantás

Robbantás 1998-ban Torgyán házánál: a kapubejárat

Bár ürügyként használták fel, a beszéd hiba volt

Az ürügyként való felhasználás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a beszéd NE lett volna hiba, annál is inkább, mert a programhirdető után számtalan jele volt annak, hogy a demagógia és a populizmus jelzőitől a működőképes alternatíva meghirdetésével megszabaduló pártot mindenáron meg akarják akasztani. Torgyánt és a pártot akarták felelőssé tenni Faddi Ottmár ferences szerzetes egy-két mondata miatt. Előbb a Nap-keltében Bárdos András kérte e beszéd kiragadott mondatait (ld. az alábbi videó befejező részét) éppen rajtam számon, holott az alternatív gazdaságpolitika szerzőjeként mentem be és vettem részt a gazdasági programról szóló megbeszélésen. És bár megválaszoltam ezt is, elmondtam a párt világos álláspontját, a parlamentben több menetben is mocskolták a párt vezetőit és a pártot Faddi Ottmár mondatai miatt. Tehát tudni lehetett, hogy ürügyet keresnek a párt feltartóztatására, ami az alternatíva meghirdetésével folyamatosan növekedett.

Egyébként többszörös hibáról van szó. Már az hiba volt, hogy a tömegek utcára vitelére akkor sor került. Nehezen jutott ugyanis túl a párt a ’90-es évek elején rendezett tömegdemonstrációin, a kisgazda székház el- és visszafoglalásán, az Antallal való szembefordulással együtt járó negatív kampány következményein, Torgyán személyes lejáratásán. Ezért – legalábbis mai fejjel azt kell gondolni, hogy ezek olyan mély nyomot hagytak a közvélemény egy részében, ami miatt a talpon maradás is komoly eredmény volt, a miniszterelnöki posztra pedig – úgy látszott – esélye soha nem lesz. Mindez az alternatív gazdasági program megalkotásával és propagálásával teljesen megváltozott. A tömegek utcára vitelére nem volt szüksége, az csak árthatott. Akkor mindenképpen, hiszen még messze voltak a választások, sokat lehetett koptatni. És – mint láttuk – tudhatta, hogy a múltat akarják ellenfelei visszaidézni. És beszédében sajnos mondott olyan jelzőket, amelyeket nem lett volna szabad elmondania. Nem is szólva arról, hogy beszéde végén – talán megkönnyebbülve, hogy nem volt semmi atrocitás – már félmillió ember Budapestre hozatalát lebegtette meg és egy újabb beszéd elmondását.

Szekeres Imre

Szekeres Imre

Szekeres Imre frakcióvezető  (MSZP) figyelmeztette is Torgyánt, hogy ne mondja el kormánybúcsúztatóját. Szekeres Imre már február 5-én figyelmeztette: „Engem nem zavar, hogy Torgyán József március 14-ére összehívta a kormánybúcsúztatót. Helyes, hogy megteszi ezt, hiszen azon az estén valószínűleg búcsút mondhat minden olyan reményének, hogy valaha is ebben az országban kormányt alakít. (Derültség és taps az MSZP soraiban.)”

Szekeres sajnos látnoknak bizonyult, bár ehhez nem kellett látnokság.

Ugyanakkor a hiba és a megtorlás nyilván nincsenek arányban egymással, de egyébként az ellene való gyűlöletkeltést, a tények kiforgatását, a hazudozást és a csúsztatásokat, különösen a bosszút,  a megtorlást  és a tönkretételt semmi nem igazolhatja.

Nem értek egyet Kávássy János Előddel abban, hogy a megoldás az lett volna, ha más stílusban beszél. Beszédre akkor, ráadásul a programhirdető után, ahol órákig ismertette, mit tenne a párt kormányon, egyáltalán nem volt szükség. Akkora volt a rizikója és szerintem semmit nem lehetett rajta nyerni.

Tanácsadói kikacsintás

Faddi Ottmár beszédének néhány részlete feltűnést keltett és kampányt indított el. A szerzetes halálos beteg volt, betegségéből csodálatosan meggyógyult. Bár semmi köze nem volt a nagygyűlés programjának témáihoz, meghívták erre az eseményre. És felkérték, hogy mondjon beszédet. Nem volt kérdés előttem, ki hívhatta meg, kivel volt ilyen viszonyban. Az viszont e nélkül is felvetődött bennem, hogy a Ferences rendi szerzetes nyilván egyeztette beszédet meghívójával. Meglepetésként ért, hogy nem azzal, aki meghívta, hanem annak rokonával. Kezembe került ugyanis egy a programhirdető előtti összeállítás az egyik újságban. Ebben az egyik főtanácsadó, akinek ugyancsak semmi köze nem volt a programhoz (egyébként mindenki, aki itt nyilatkozott hasonló személy volt), a program tartalmáról nyilatkozott a programhirdetést megelőző napon. Elképzelései kísértetiesen hasonlítottak ahhoz, amit másnap Faddi Ottmár elmondott és amire „ráharaptak”. Másnap aztán az újságírók kereshették az erre rímelő mondatokat, meglepetésükre nem Torgyán beszédében és a programban, hanem Faddi Ottmár felszólalásában találták meg.

Faddi Ottmár

Faddi Ottmár atya

Janus arcú politika ma is a Kisgazdapárttal szemben

A politika (értve ez alatt elsősorban a jelenlegi parlamenti pártokat, valamint azokat a kispártokat, amelyeknek egyes tagjai független képviselőként jutottak be a parlamentbe, de tulajdonképpen ide tartoznak az országgyűlésből kiszorult pártok volt reprezentánsai is) nem szívesen bolygatnák a Független Kisgazdapárt legújabb kori történetét, sikereinek valós okait, folytatólagos visszaszorításainak és bukásának igazi módszereit. Az események idején a parlamentben volt pártok önmagukra kényes információkat nem akarnak felszínre hozni és az új pártok a Független Kisgazdapárt akár részleges rehabilitálásához sem kívánnak hozzájárulni. Többnyire a jelenlegi kihívásokkal sem képesek megbirkózni, nem akarnak egy újabbat. Ezért akár közismert tényeket is elhallgatnak, sőt kisajátítanak, legutóbb egy programértékelésben. (ld. Akié (virtuálisan) a múlt, azé a jövő?)

Sajnos aktívan is fellépnek egyes politikusok a valós, de őket zavaró információk megismerése ellenében. A manipuláció még mindig nem teljes, hiszen a politika és a sikereire büszke média nem a Kisgazdapártot felejtette el, hanem a tényeket.

Tovább ismételgetik tehát a negatív, felületes, sőt többnyire valótlan paneleket, minősítéseket, csúsztatásokat és „következtetéseket”. Azon pedig aligha lehet csodálkozni, hogy a „politika közeli” tudományok képviselői (történelemtudomány, politológia, szociológia, közgazdaságtudomány) többnyire hasonló gyakorlatot folytatnak. Az önálló kutatások hiányánál is rosszabbnak tartom az információkkal (megismerésükkel is!) szembeni makacs ellenállást.  A magyar történettudomány helyzetét lemérhetjük egy másik téma feldolgozásából, ami Berija életéről és haláláról készült, és ami jelenleg is folytatódik az írott sajtóban és a blogon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.