Akié (virtuálisan) a múlt, azé a jövő?

 Hát, ez egy ee-g-éé-sz-ee-n kivételes vállalkozás, hogy a ciklus közepére egy párt  lényegében kormányprogram mélységű javaslatsorral (…), programmal áll elő (…), ilyennek nincs előzménye.

(Gyurcsány Ferenc értékelése a saját „programjáról”. ATV, 2016. február 1.)

2015–2016-ban több olyan évforduló is van, aminél jelentőségük miatt el kellene időznünk. 2015-ben lett 20 éves a Bokros csomag, aminek szükségességéről és valós következményeiről még mindig sok a félreértés. 2015-ben volt 20 éve annak is, hogy meghirdette a Kisgazdapárt az alternatív gazdaságpolitikát, ami már kidolgozása és elemeinek bemutatása alatt a párt látványos előretörésének motorjává vált. 1995-ben a Kisgazdapárt lett az ország legnépszerűbb pártja. Éppen 20 éve, 1996 elején az előretörés tendenciája még folytatódott.  2016-ban több kevésbé pozitív eseménynek is kerek évfordulója lesz; közülük a jelen témához kapcsolódó őszödi beszédet hozom most szóba.

Gyurcsány és Bajnai

Gyurcsány és Bajnai. Túlfogyasztott a lakosság… Tényleg?!

Mondanom sem kell, hogy az ún. rendszerváltás után 25 évvel az lenne normális, ha propaganda helyett értékelésekre kerülne sor, amik tényeken alapulnának. És ha a tényeket nem torzítanák el, és ha egyes tényeket nem hallgatnának el. Ahogy persze a fontos eseményeket sem lenne szabad elhallgatni. Óhatatlanul (most is) felmerül a kérdés: jelentett-e az őszödi beszéd cezúrát, határvonalat akkori előadója kommunikációjában, tehát szakítást azzal, amit Őszödön bevallott frakciójának? Lehet, hogy sokan költőinak tartják a kérdést, de a választ náluk is célszerű lehet tudatosítani. (Ld. Miről szól az őszödi beszéd?)

Kommunikációs “iszapbirkózás”

Amiről most írok, az nem más, mint egyfajta kommunikációs „iszapbirkózás”. Régebben azt hallottuk, hogy akié a múlt, azé a jövő. Eddig is beleértették ebbe az elfogult („pártos”) megközelítést, de ekkora „rugalmasság” a múlt kezelésében nem volt tapasztalható. A dolgok tehát kicsit, sőt – ahogy Gyurcsány szokta mondani – „nem kicsit, nagyot” változtak, jelezve a közállapotok romlását. 10 évvel ezelőtt hangzott el az őszödi beszéd, egyes rajongói állítások szerint valamiféle „igazságbeszéd”, ami viszont nem hozott magával pozitív fordulatot Gyurcsány kommunikációjában. E beszéd „igazmondó” előadója a tapasztalatok szerint ma is úgy gondolhatja, hogy a jelen és a  múlt, sőt a közelmúlt – a politikai fellépések és érdekek függvényében – szabadon és akár naponta ide-oda változtatható.

Félreértés ne essék, nem újabb tények feltárásával és felhasználásával – amit csak üdvözölni lehetne – állítja be másként a történteket, hanem „virtuális tényekkel” és a közelmúlt célzottan torzító „újraírásával”. Sőt közismert tényeinek elhallgatásával, eltagadásával, tények felhasználásának vagy kiderülésének megakadályozásával.

Kockázatmentes “átformálás”

A közállapotok olyanok, hogy kevesen kérik számon az igazságot ezeken a politikai szereplőkön. És persze a sajtó manapság korlátlan teret ad az ilyen megnyilvánulásoknak és nem is tesz fel kellemetlen kérdéseket. (Ahogy jelen esetben Rónai Egon sem.) Így kevés a kockázat és az akadály, ráadásul úgy vélhetik politikusok, hogy manipulatív módon (mert hiszen ez az!) a jövő vagy legalábbis annak egy-egy „hatalmi szelete” megszerezhető.

Mit sem számít, hogy ezzel a kommunikációval mekkora károkat okoznak egyéneknek, csoportoknak, más pártoknak és – ami a legnagyobb baj – sajnos az országnak is. Az alábbiakban – ha eddig nem lett volna esetleg világos – Gyurcsány Ferencről lesz szó: egy elfogadhatatlan gyakorlat kapcsán, ami tehát úgy írható le, hogy a gombhoz varrjuk a kabátot, a megállapításainkhoz „igazítjuk” a valóságot. És mindez az őszödi beszéd beismerései után folyik így.

Gyurcsány, Sokak Magyarországa

Állókép

Egy aktualitás, de az ismétlődő esetek is indokolják, hogy vele foglalkozzak. És nyilván az igazsággal való viharos kapcsolata (ld. őszödi beszéd és az állítólagos „igazságbeszéd” ellenére nem igazán változó „gyakorlata”.) A mottóból kiderül, hogy mi is az aktualitás. És az is kiviláglik – bár a riportban elhangzott mondatokat a mottóban kényszerűségből le kellett rövidíteni –, hogy mi a „gyakorlat”. Gyurcsány meglehetősen „szabadon bánik” a tényekkel. (Alább rövidítés nélkül is idézni fogom, amit most kifogásolok.) Nem a tényeknek megfelelően értékeli saját „programját”, illetve másokat, akiket egyszerűen elfelejt, továbbá átírja a múltat.

A mottó egyes jelzői (egészen kivételes, kormányprogram mélységű!) és egyik állítása (nincs ilyennek előzménye!) ellentétesek a valósággal, szemben állnak a sokunk által személyesen átélt közelmúlttal. Vagy nem ismeri a közelmúltat, mások és a saját teljesítményét: ez is nagy baj lenne, annál is inkább, mert csak olvasnia, tájékozódnia kellene, esetleg beszélgetnie környezetével. Vagy szándékosan eltorzítva interpretálja a közelmúltat, ami talán még rosszabb.  Akár ez, akár az, egyre megy: Gyurcsány az igényeinek megfelelően átszabja a múltat.

A mottónál is többet mond a teljes szövegrész, ami az ATV egyik műsorában hangzott el, 2016. február 1-jén. (A mondatok ugyan nem valami szabatosak, de a leírtak szöveghűen tükrözik az elhangzottakat.)

Rónai Egon: Na, jó, nézzük ezt a sokak Magyarországa nevű… (Gyurcsány itt felemelkedik és legalábbis félreérthető hangokat bocsát ki) koncepció…? Minek nevezzük ezt, mert röpiratnak már túl nagy…

Gyurcsány Ferenc: Hát, ez egy e-g-é-sz-e-n kivételes vállalkozás, hogy a ciklus közepére egy párt lényegében kormányprogram mélységű javaslatsorral áll elő, programmal áll elő… Visszafelé, ha nézzük a rendszerváltozásig, ilyennek nincs előzménye. Még annak is nagyon kevés, hogy a választásokra valaki elmondja, 300 – 400 konkrét pontban: a számok… ezt fogom tenni, de mondjuk a Demokratikus Koalíció, amely’ mindig arról beszélt, hogy minden nap, amit a Fidesz kormányon tölt, az árt az országnak, hát akkor meg kell mondani viszonylag korán, hogy én mit csinálnék. Ezért diktáltunk ekkora tempót magunknak.

Ez nem vicc, pedig pont fordítva van!

Hogy Gyurcsány Ferenc állításával ellentétben (most) nem történt meg, amire szerinte a rendszerváltás óta szerinte csak a napokban és éppen őnála került volna sor. 20 éve viszont már megtörtént, sőt ez nemcsak részletes és valódi program volt, hanem alternatíva a hibás gazdaságpolitikával szemben, amit azóta sem sikerült teljesen meghaladni.

Valamiféle unikumról (specialitásról) biztos nem beszélhetünk: nemcsak tartalma és jelentősége, hanem olyan technikai részletek tekintetében sem, mint a terjedelem vagy a gyors megjelenés. Kezdjük ez utóbbival. 1995 novemberében, mindössze másfél évvel az 1994. évi választások után részletes, valódi, a célokat és a forrásokat összehangoló program született. Sőt működőképes alternatíva: kiút a pangásból. (Nem jókívánságok és közhelyek, panelek, prejudikációk „programnak” nevezett felsorolása.)

Az alternatív gazdasági program meghirdetéséről nemrég emlékeztem meg blogomon (20 éve történt. Az alternatív gazdaságpolitika meghirdetése). Beszélhetnénk persze a gazdaságon kívüli szférák programjáról is, de nála is és nálunk is a kiadvány legfontosabb része a gazdaság. Egyébként 300 – 400 közötti „konkrét pontot” nem láttam nála, és a terjedelem sem unikális, hiszen csak az alternatív gazdaságpolitika (a II. kötet) csaknem dupla akkora terjedelmű (121 oldal), mint az ő teljes kiadványa.

Az alternatív gazdaságpolitikának akkora hatása volt, hogy egy év alatt megháromszorozta a Kisgazdapárt népszerűségét. Ha 1995 végén, 1996 elején tartották volna a választásokat, a Kisgazdapárt a mandátumok több mint felét érte volna el.  (Térhódítás 1995-ben. Minek köszönhető?)

Gyurcsány nyilván nem vár ilyen hatást „programjától”. Ha nem teljesen naiv, akkor ezzel a kiadvánnyal nem a választások megnyerésére készül. Rónai Egon nyilván nem tudott megbirkózni a nehéz(kes) olvasmánnyal, ezért adta a műsorának azt a címet: Mit kíván adni a DK választóinak?

Mit kíván adni a DK választóinak?!

A cím azért sem jó, mert a kiadvány címe a Sokak Magyarországa és különben sem csak a DK szavazataira lenne szüksége, hanem a szavazatok többségére. Orbán viszont ügyelt arra, hogy olyan intézkedéseket is hozzon, amelyek lényeges többletet adnak az ellenfelektől várhatóhoz képest. A balliberális csoportok hatalomra jutásával ezeket az többleteket nyilván még meg is szüntetné egy új kormány. Mi maradna akkor?

Gyurcsány „programja” ráadásul tovább rontja a kínálatot a kormányhoz képest. Ez persze nem jelenti azt, hogy Gyurcsány nem szeretné leváltani Orbánt és ne álmodozna arról, hogy a helyére üljön, bár nem foglalkoztatja az a kérdés, hogy mit tenne kormányon.

Felelőtlenség és/vagy realitásérzék?

Ez egyfelől felelőtlenség, hiszen emlékezhetünk negatív kormányképességére, másfelől realitásérzék: esélye nincs erre. Hiszen nem tud alternatívát felkínálni a kormányhoz képest. Pedig lett volna ideje, hogy ezzel próbálkozzon, de a végterméket látva elpuskázta ennek elvi lehetőségét is. „Programjának” ehhez képest mérhetetlen felmagasztalása nem korrigálhatja azt, ami létrejött.  A kiadványt és annak körbehordozását az országban taktikai eszközként fogja felhasználni, hogy javítsa pozícióit a baloldali, balliberális, demokratikus térfélen (a jelző szabadon választható), hogy elszívjon további szavazókat az MSZP-től és másoktól, és főleg hogy egy közös indulásnál még előnyösebb feltételeket préseljen ki a többiekből.

Én mindenesetre nem szeretném, ha a jelen és a jövő elfecsérlésének eszköztára egy továbbival, a közelmúlt önkényes átírogatásával bővülne.

Ahogy telik az idő, a 2002 és 2010 közötti kormányzásképtelen „kormányzásból” olyan időszak lett, amire Gyurcsány is büszke. Az őszödi beszédet meghazudtolva ma már nem úgy látja, hogy „elkúrták”, hogy ilyen „bőszmeséget” senki nem csinálna és hogy egyébként semmit nem csináltak, csak hazudtak, mai felfogásuk szerint az ország szépen fejlődött és demokrácia volt. De egyik párttársa még nála is tovább megy. (Ld. alább.) Ebből jön az a következtetés, hogy mit is kellene csinálni. Vagyis hogy lényegében ugyanazt. (Amibe belebukott ő és belerokkant az ország.) Elmondta nemrég Kálmán Olgának, hogy nincs más lehetőség ma sem, mint akkor. Viszont őszintén meg fogja ezt mondani. Erre a műsorvezető megállapította, hogy ma is ugyanazt mondja. Gyurcsány elismerte, de hozzátette: őszinte lesz és a lakosság választhat, mit szeretne inkább, illetve mit szeretne kevésbé.

Szanyi Tibor pedig  az ezeréves magyar államiság valaha volt legsikeresebb nyolc évének titulálta ezt az időszakot. A videón 16:59-től hallható ez az abszurdum.) Ebből már az következik, hogy ha ezt a „kormányzást” megismételnék (!?), az lenne az optimális…

Így ugyanis bekövetkezne a magyar államiság második legnagyobb prosperálása. Persze elég ránézni az adatokra: a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány periódusa idején a magyar gazdaság egyre inkább elmaradt szomszédaitól is. (Ld. a Rendszerváltó kormányok teljesítménye)

Hadd tegyem mindehhez hozzá, hogy Szanyinak is lett később őszödi beszéde, ha nem is nagy, de kis öszödi beszéde:

Demokratikus-e a múlt önkényes megváltoztatása?

Különösen azok részéről megdöbbentő a múlt átszabása, akik önmagukat demokratáknak nevezik, és állandóan demokráciáról szavalnak, azt kérik, sőt követelik vissza. Hogy mi is lenne ez, nem világos.

Nyilvánvaló, hogy e „demokraták” nem jutottak el a demokrácia fogalmának kibontásához sem. Ott ugyanis, ahol eltűrik az emberek az újabb és újabb valótlanságokat, a sokunk által átélt közelmúltra vonatkozó lódításokat is, ott nincs demokrácia. Ott sincs, ahol igyekeznek kirekeszteni a kontrollt jelentő információkat és véleményeket, azokat megjelenítő személyeket. Hogyan lehet demokratikus és hogyan szavalhat a demokráciáról egy olyan csoportosulás, bármilyen oldalon, amelyik ezt teszi?

Jelen esetben azonban nem időznék el a demokrácia deficitjénél, hiszen ez olyan összetett jelenség, aminek kifejtése más terjedelmet igényelne. Néhány megállapítást azonban tennék. A demokráciadeficit Magyarországon különösen nagy. Nálunk ugyanis nemcsak a kormány igyekszik kiszorítani a nem „illeszkedő” véleményeket, hanem az ellenzék is. Az ellenzék is a – számára megszerezhető – közvélemény monopolizálására törekszik, noha a balliberálisok folytonosan a demokrácia mellett kampányolnak. Ráadásul eközben Brüsszelben igyekeznek elérni Magyarország megbélyegzését és megbüntetését: a demokrácia elvonása miatt. És közben mindannyiunk idegein játszanak: azt kántálják: adjátok vissza a demokráciát! (Holott minimum évtizedek óta nincs demokrácia Magyarországon! Legfeljebb szocialista demokrácia…)

Engem azonban most a hiányzó demokráciánál is jobban zavarnak az országot a múlt átírogatásából, továbbá a csúsztatásokból folyamatosan érő anyagi károk. Több írásomban is rámutattam arra, hogy a gyenge gazdasági teljesítmény (az ország fejlődésének lelassulása, a rossz gazdasági szerkezet konzerválódása, a gyenge forint és az ebből következő veszteségek stb.) nagyrészt a valótlan történések és helyzet feltételezéséből következik. A falsul „beállított” múltból ugyanis csak félrevezető és félrevivő következtetéseket lehet levonni, rossz kiindulási alapból eleve nem kerülhet sor az objektíve szükséges következtetések levonására. Fennmaradnak a tévutak (ld. pl. a megszorítások több évtizedes történetét) és újabbak épülnek ki). Ennek egyik példája az elmúlt nyolc évnek nevezett időszak (2002 – 2010) példátlan eladósodása.

A Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. kötetben is foglalkoztam azzal, hogy 2010-ben nem történt meg a megfelelő átadás-átvétel, így nem bizonyítható, hogy az eladósodás konkrétan milyen intézkedésből ered. Pedig ezt vizsgálni kellene, mert az nyilvánvaló, hogy nem túlfogyasztásból származik, ahogy ezt a balliberális sajtó zengte, hanem vélelmezhetően a beruházások túlárazásából. (Ilyen elemzésekkel is találkozik a könyv olvasója.) (Ld. A túlfogyasztás túlélő mítosza)

A konkrétumok feltárása a vonatkozó ügyletek áttekintésével azonban továbbra sem történt meg, e helyett a korábbi miniszterelnököket hallgatták meg egy parlamenti bizottság előtt. Semmit nem kellett bizonyítani, mind a három meghallgatott miniszterelnök azt mondhatott, amit akart. Annál is inkább, mert Matolcsyék azt akarták hallani, hogy irreális lakossági fogyasztásnak adtak teret egyes kormányok, tehát a lakosság elfogyasztotta azt, amit nem lett volna szabad.

Medgyessy Péter volt az egyetlen, aki szerint nem a fogyasztás elfutása (csak végig kell nézni az elszegényedett országon és lakosságon!) volt az iszonyatos eladósodás oka. Gyurcsány Ferenc viszont a számára kényelmesebb (virtuális) változatot választotta. Ezek szerint az ország a kormány nagyvonalúságából adósodott volna el, mert alaptalan fogyasztásnövekedésnek engedett volna utat.

A túlfogyasztás (valótlan) állítása viszont az ennek megfelelőnek gondolt (és a rossz helyzetértékelés miatt is hibás) alkalmatlan terápiának adott utat: a megszorításoknak! Bajnai pedig, aki a megszorítások robotosa volt, szintén a túlfogyasztást jelölte meg. Ennek alapján tragikus irányban lépett a kormány, azt vágta vissza, amit nem lett volna szabad. A beruházások hanyag gyakorlata viszont feltáratlan maradt és így általában – ha a kormány számára nem volt különösen fontos – elmaradtak azok az intézkedések, amelyekkel pénzt lehetett volna visszaszerezni. Ha csak egy pazarló finanszírozási technikát veszünk, a PPP konstrukcióban a beruházási költség többszöröse például egy bankhiteles ügyletének. Itt a második Orbán-kormány az MTV székházánál csapott az asztalra, ahol az elszámolást megváltoztatták. Ugyanakkor nem nyúltak olyan autópálya-szakaszok finanszírozásához, amelyek PPP-ben készültek. Ez pedig kb. 2037-ig elviszi a pénzt az útkarbantartástól. És még hány ilyen lehet!

A fenti videóból az is kiderül, hogy miután végre megszabadultunk a koncessziós autópálya-szakaszoktól, a Bajnai– és a Gyurcsány-kormány alatt hasonló finanszírozásban, PPP-konstrukcióban fejezték be az M5 és az M6 autópályát. Ez a legértelmetlenebb (legdrágább) eladósodás volt, és évtizedekre kötötte gúzsba a közlekedés fejlesztők és felújítók kezét. 2037-ig 3200 milliárd forintot kell törlesztenünk. Ebben az évben 114,5 milliárd forintot. Ez több, mint a teljes útdíjbevétel fele. Emiatt nem jut pénz a körgyűrű továbbépítésére, és nem jut pénz az utak felújítására. Ehhez évi minimum 60–70 milliárd forint kellene.

Itt álljunk meg egy szóra! Persze tehetett volna mást is a kormány, mint a PPP-konstrukció szorgos fizetése. Át lehetett volna alakítani a konstrukciót, ahogy ez az MTV-nél történt, ami szintén PPP-konstrukcióban készült, Bajnai volt cégének megvalósításában. 30 milliárd helyett 100 milliárdot kellett volna visszafizetni. Ezt azonnali fizetésűre változtatták. Az autópályáknál ezt nem tették, inkább nem újítanak fel az utakat, többek között Budapesten sem. (Ld. erről bővebben: A dugódíj (2))

(Folytatjuk!)

One response to “Akié (virtuálisan) a múlt, azé a jövő?

  1. Visszajelzés: Politikai helyzetkép (13.). Választás után. Hogyan (ne) tovább?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.