Tarlós, Budapest finanszírozása és a miniszterelnöki „olimpiai álom”

Főpolgármester úr, számomra a főváros nem finanszírozási, hanem ’irodalmi kérdés’

(Orbán Viktor)

Habony valóban pozitív, jószolgálati szerepet töltött be, amit köszönök neki.
(Tarlós István)

Budapest finanszírozása bizonytalan, azért is, mert stratégia hiányában a racionális finanszírozási igény nem jelölhető meg. A mottóként szereplő elutasító mondat az egyik országos napilapban jelent meg; a cikk a főváros finanszírozásáról folytatott december 21-i főpolgármesteri – miniszterelnöki tárgyalásról közölt részleteket.   Több héttel a kínos esemény után, 2016. január 13-án, amikor Tarlós már kezdett döbbenetéből magához térni. Az újság kormányzati forrásokra hivatkozott, de egy nappal később ugyanebben a lapban maga Tarlós István erősítette meg az újság bennfentes információinak helyességét. (Lehet, hogy eleve tőle származnak e részletek?)

A csapkodás váltotta fel az alázatosnak tűnő magatartást; mindkettő vesztese azonban nem más, mint a főváros lakossága.

Tarlós és Orbán (Forrás, tarlosistván.com)

Orbán Viktor és Tarlós István (Forrás: Tarlós István honlapja)

A fővárosiak számára nagyon irritáló a mottóként közölt mondat, annál is inkább, mivel az ország fővárosáról, jelképéről van szó, az ország kirakatáról, az egyetlen magyar nagyvárosról, amivel ezek szerint a kormány nem törődik. Miközben a megyei jogú városokba hatalmas állami pénzek érkeznek. (Pl. Kaposvárra 150 milliárd forint az elkövetkező néhány évben. Az év végén a költségvetés maradványából egy másik 150 milliárdot osztottak szét: nagyrészt önkormányzatok között.)

És miközben Budapest a legnagyobb adófizető, a kért támogatás a BKV állami feladatainak állami finanszírozásához egy-két napi adóból kielégíthető lenne. És ugye a kormány nemcsak, hogy  itt székel, hanem miniszterelnökének különböző költséges kívánságai, elvárásai és tervei is vannak Budapesttel kapcsolatban. A megvalósításuk is sok pénzbe kerülne, de a további működtetés folyamatosan növeli a forrásigényt. Orbán Viktor itt  akar sok minden – számára oly’ kedves ötletet – megvalósítani, hiszen másutt a helyszín kötöttsége miatt nem tehetné. A teljesség igénye nélkül: a vizes vb (a Dagály fürdő átengedése az államnak és állami uszoda építéséhez a mellette levő fővárosi telek átadása), a Várkert Bazár kormányzati színhellyé nyilvánítása. Aztán az egyre több minisztérium költözése a Várba és az ehhez kapcsolódó közlekedési-infrastrukturális feltételek biztosítása, és múzeumi negyed a Városligetben. Na és a legbonyolultabb és a legösszetettebb az olimpiai pályázat, majd a remélt olimpia megvalósítása és utóhasznosítása, aminek fő helyszíne Budapest. A miniszterelnök szeretné azt is, hogy Budapestből regionális központ legyen.  Ami persze – ha ennek pl. közlekedési feltételeit megteremtik – már régen megvalósulhatott volna. De ugye a kormányfő „irodalmi kérdésnek” akarja tekinteni Budapestet. A finanszírozást részben a fővárosi lakosokra bízná, nincs ugyanis kifogása a Tarlós által előterjesztett megszorítások, vagy azok többsége ellen.

A miniszterelnöki kívánságokat a fővárosiak megszorongatásával, extra megszorításaival és megfelelő fővárosi szolgáltatások, mindenekelőtt közösségi közlekedés híján, ritkított közlekedéssel, a felújítások elhanyagolásával stb. nehéz sikerre vinni.  Nem is szólva a majdani választásokról, ami automatikusan visszahozhatná azokat, akiket a választók 2010-ben el akartak felejteni. (Persze nem Tarlóst tartaná bent a pozícióban, ahogy a főpolgármester gondolja.)

Nemcsak a hatásvizsgálatok hiányoznak, hanem a stratégia is. A valós forrásigény így kiszámíthatatlan. Budapest finanszírozása ezért is bizonytalan.

A helyzettel és a feladatokkal szöges ellentétben áll az a miniszterelnöki kijelentés is, ami a működtetés mellett a fejlesztésre is érti, hogy Budapest az ő számára nem finanszírozási, hanem „irodalmi kérdés”.  Hiszen az is elhangzott a tárgyaláson: a miniszterelnök legszívesebben egy forintot sem költene Budapest fejlesztésére. E mögött a hozzáállás mögött szubjektív és objektív ok állhat. Egyfelől egy ellenszenv és ezt is magában foglaló hibás vidékfejlesztési politika, ami Budapest ellenességben ölt testet.

Másfelől az, hogy feltételezi: a főváros a gazdálkodás javításával biztosíthatná szükségletei fedezetét. Kétségtelen, hogy a fővárosnak nincs stratégiája és nincs a közlekedési stratégiája sem. Bár a stratégia hiányát a kormányból nem mondják ki, talán nem is tudatosult, ahogy következménye sem. De hát ilyen működőképes stratégia nélkül bonyolult rendszerek működtetési és fejlesztési igényeiről nem lehet nyilatkozni. A kétségtelenül létező tartalékokról sem. A baj az, hogy a kormánynak sincs összefüggő stratégiája és nem is érzékeli ennek hiányát. Az ellenzéknek sincs, így nem is hívja fel erre a figyelmet. A stratégia hiánya ráadásul sokkal nagyobb probléma, mint a kötelező hatásvizsgálatok elmulasztása, amit a kormány az hivatkozott újság szerint Tarlósnak a szemére vet.

Itt  hatásvizsgálat nem lenne elég, akkor sem, ha lenne, hiszen itt rendszerekről van szó, aminek elemeit össze kell hangolni a működtetés, a fenntartás és a fejlesztés szempontjából. Hogy ne következzen be olyan tarlósi javaslat, aminek elemei nemcsak értelmetlenek, feleslegesek és végső soron károsak, hanem még közvetlen hatásaikban is ellentmondásban állnak egymással. Bevezetem a dugódíjat, mert az EU azt kívánja, hogy nagyobb legyen a 4-es metró kihasználtsága, hiszen így soha nem térül meg, majd még felemelem a tömegközlekedési tarifát, ritkítom a járatokat, amivel nyilván csökkentem, de most már mindenütt, a kapacitások kihasználtságát.

Pedig Tarlósnak nagyobb ütőkártyája lenne: a budapesti olimpiai pályázat. Ez a főváros eszmei támogatása nélkül el sem indulhat. Ha a főváros nem látja reálisnak, akkor a NOB nem is foglalkozik vele. A budapesti olimpiának ugyanakkor nincsenek meg az anyagi, szervezési, tudásbeli stb. feltételei. Sajnos a főváros jelenleg szervilisen asszisztál ehhez a bizonytalansághoz és ezekhez a több mint kockázatokhoz. Az eladósodásba kétszer is beleugrott a politika, amit mind a mai napig nyög az ország. Itt is meg kell jegyezni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is tévedésben van, amikor a túlfogyasztást(!) tartja az eladósodás fő okának, holott az biztosan nem lehet. (A túlfogyasztás túlélő mítosza.)

Helyette a rossz irányú, előkészítésű és lebonyolítású, sőt akár félbehagyott, nem működő nagyberuházások táján kellene keresgélnie.  (Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra) Itt van pl. a dunai vízlépcső építése, az eocén program és mások. Jelenleg a paksi bővítési szerződés megalapozatlansága merülhet fel; az ötletelésből és a sietségből ez következhet. A most induló lakástámogatási rendszert is – úgy tűnik – nem képesek összefüggő rendszerként kidolgozni, folyamatos a módosítgatása. A „devizahitelesek” pedig – a pénzügyi felügyelet és az állam asszisztenciája mellett – belerokkantak a tisztességtelen törlesztő részletekbe és az egyoldalú kötelezettségekbe, érdemi kártalanításukra nem került sor.

Egy nem megfelelően kivitelezett és előkészített olimpia újabb tragikus helyzetet eredményezhet, ahogy ez Görögországban bekövetkezett. A rossz kimenetelre minden esélye megvan az országnak, hiszen még azt sem képes megszervezni Budapest, illetve az ország, hogy 2 – 3 centi hó leesése esetén ne omoljon össze a közlekedése. A beruházások rendre csúsznak, rossz minőségű a kivitelezés, nézzük csak meg, mi lett a hatalmas összegekkel nemrég felújított Margit híddal. Az előkészítésben sem fejlődött a gazdasági kormányzás, hiszen a beruházási költségek mindig jóval nagyobbak lesznek, mint amiről megállapodnak. Ugyanakkor kapcsolódó beruházások szoktak elmaradni. A metróhálózat torzóként jött létre, sehol nem épült meg végig, éppen az maradt el, ami hatékonnyá tette volna. Következésképpen a beharangozott összeg jóval a szükségletek alatt van, alul van tervezve. Azért is, mert eleve irreálisan csökkenti az a szemlélet, hogy azt veszik figyelembe, ami kifejezetten az olimpiára kell, miközben mást, pl. a közlekedést alig, hiszen „amúgy is kellene fejleszteni”. És akkor még nem beszéltünk az elhalasztott állagmegóvásról, fenntartásról és felújításról. Budapesten évek óta nem igen láttuk még az úthibák kijavítását sem.  A közösségi közlekedés (a kihasználatlan 4-es metró kivételével) az ’50-es évek tömegközlekedését idézi zsúfoltságával. A tarifák viszont Európában magasnak számítanak. De a főpolgármesternek – elődjéhez hasonlóan, akinek az ötleteit ma is megvalósítja – a jegyáremelés és a járatritkítás jut a BKV-ról az eszébe.

Tarlósnak eleve azt kellett volna kikötnie, hogy a főváros csak abban az esetben támogatja az olimpiai pályázatot, ha reális összegekkel és feltételezésekkel készül, és ha a pályázat megjelöli a forrásokat és ezek fedezetét. Viszont ha – ez is ki kellett volna kikötnie Tarlósnak – bármilyen kétsége merülne fel, akár menet közben, akkor akár a felmondás lehetőségével élhet.

A csalódott és megbántott Tarlós István e január 13-i cikk előtt is és a cikk napján is sajtótájékoztatón tért vissza az ott és másutt történtekre. De azoknak csak egy részére, főleg arra, hogy szövetségese „hátba szúrta”, amikor távollétét kihasználva tovább szűkíti a BKV állami támogatását.

Tarlós úgy vélte, hogy a tárgyalás egyetlen eredményeként azt legalább elérte, hogy a miniszterelnök szerint sem a fővárosnak kellene az agglomerációs közösségi közlekedést finanszíroznia. Orbán Viktor maga mondta állítólag, hogy a finanszírozás részleteit az érintett önkormányzatokkal fogja megbeszélni. Ugyanakkor az egyeztetésre kijelölt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Orbán Viktor e kijelentését is tagadta: úgy nyilatkozott, hogy 2014-ben Tarlós állítólag 2022-ig vállalta a finanszírozást.

Tarlós itt Seszták fejlesztési minisztert népszerűsíti. Ki a startéga?

Tarlós és Seszták. Melyikük a stratéga?

Tárgyalni a változásról ráérnek gondolkodni, messze van 2022. Január 14-én jött a meglepőnek tűnő hír: mégis megállapodnak, sőt ezzel megoldják a finanszírozást. Valóban megoldják? És bármi is történt, miért történt? Érdekes és fontos kérdések, amikre a válasz arra is utal: mivel tudná a főváros elérni, hogy végre őt és a budapestieket komolyan vegyék. Sajnos ehhez a fővárosnak és a polgármesternek is komolyan kellene venniük a fővárosiakat. De haladjunk szépen, sorjában.

Habony Árpád és/vagy az olimpiai pályázat? Tarlós István utóbb elismerte, hogy személyes közvetítő, Habony Árpád játszott a „megoldódásban” pozitív szerepet.

Rögtön felmerül egy kérdés: vajon mivel győzte meg Habony a miniszterelnököt? Befolyásával, kisugárzásával vagy valami olyanra jött rá és közölt, amit egyébként tudni illett volna? Szerintem az utóbbi és egy másik eseménnyel kapcsolatban.

14-én ugyanis elindult az olimpiai pályázat menedzselése, megalakult a Parlamentben az Olimpiai Pályázati Bizottság – Olimpiai Védnökök Testülete. Ennek elnöke az ezek szerint elnyűhetetlen Schmitt Pál, a bizottság egyik tagja pedig ki lenne más, mint a budapesti olimpiai pályázat helyszínét képviselő fővárosi főpolgármester, Tarlós István. (Érdemes tallózni a kiválasztott nevek között: a lista itt olvasható.) Tarlós régi motoros ebben az ügyben, még Demszky idején lelkesen támogatta a gondolatot. Nyilván úgy gondolja, mint Demszky: egy olimpiával olyat kaphat Budapest, amit különben nem kapna. Ez igaz, hiszen egy bumerángot is „meg lehet kapni”.

Tarlós megihletője Demszky, az ő ötleteit folytatja ma is. Demszkynek sem volt stratégiája, hogy mit kell csinálni, azt eldöntötte volna a horvát-magyar futball eb vagy az olimpia. De hát egy főváros fejlesztésének stabilabb irányokra kellene épülnie…

bom

Tarlós már Demszky idejében összefogott a budapesti olimpiáért

És együtt fogtak össze a horvát-magyar futball eb-ért. Tarlós még a reklámban is szerepelt!

A hírek alapján felvetődik: mégis van megoldás? Emlékeztetnék, hogy Tarlós előző nap a BKV-val kapcsolatban még hátba szúrásáról beszélt. Másnap, a bizottság felállása napján viszont gyorsan elismerték, hogy valóban nem kell Budapestnek az agglomerációs közlekedést finanszíroznia. Tarlós fellélegzett, bár a fővárosi finanszírozás kérdése nyilván még nincs rendezve és egyébként is ki tudja, milyen megszorítások lehetnek benne egy későbbi írásos vagy szóbeli megállapodásban.

A kormány nyert ezzel, mert továbbra is diktálhat, miközben az olimpiára és más kormányzati igényekre való hivatkozással éppen Tarlós diktálhatott volna. A kis győzelem ráadásul pirrhuszi győzelem: a bizonytalanságoktól eltekintve is majdnem olyan, mint egy vereség. A tekintélyvesztés az persze elmaradt. Állami tulajdonba kerül az agglomerációs közlekedés és nyilván annak a városban is folytatódó része. Vagyis az önkormányzat elveszti újabb tulajdonát és itt is az állam fog dirigálni. Mindez ismét hosszú vitákkal is járhat, amelyek mind a kormány igényei szerint zárulhatnak le. (Jegyárak, bérletárak, bérletek felhasználása a BKV járművein, munkahelyek betöltése stb.)

Miért a BKV áll a vita központjában? A főváros mindenekelőtt a BKV-nál számított további állami segítségre, mivel működésének általános alulfinanszírozottsága miatt nincs abban a helyzetben, hogy az államot mentesítse a tömegközlekedés megfelelő és visszatérő állami támogatásától. Egyébként ez a szokásos gyakorlat Budapestnél gazdagabb – több forrással és jobb infrastruktúrával rendelkező – fővárosok esetében is. Hiszen a fővárost nemcsak a fővárosiak használják, és mert ebben a településtípusban a közösségi közlekedés fejlesztése és fenntartása igen költséges feladat. És nyilván azért is, mert a tömegközlekedés nagyobb szerepéhez a fővárosok közlekedésében olyan érdekek is fűződnek, mint a környezet elviselhető állapotának megtartása. A tarifaemelés (különösen, ha az a tarifa magas), a járatritkítás stb. ezzel is ellentétes lenne. 2016. január 14-én érkezett a meglepőnek tűnő hír: mégis elvileg megvan a megállapodás. Legalábbis egy kérdésre.

Miről beszélt és miről nem Tarlós a sajtótájékoztatóin? Nem beszélt arról, hogy ígérete lett volna arra, hogy a kormány tartósan kipótolja a BKV hiányzó forrásait, de arról sem, hogy – bár állítólag az ígéretben bízott – javaslataival ennek ellenkezőjét demonstrálta.  Önmaga és a főváros ellen dolgozott: értelmetlen, felesleges, sőt káros javaslatokhoz akarta elérni az ebben általában nem illetékes kormány egyetértését. Pozícióját gyengítő (érthetetlen) javaslatokat tett és tesz. A fővárosiak rovására.

Kétszeres (egy belső és külső) dugódíjat javasolt a fővárosban, a hatvanöt éven felüliek és a hat éven aluliak ingyenes utazási kedvezményének megszüntetését, de legalábbis szimbolikussá tételét, járatritkításokat stb. Ezek mind megszorítások, amelyek vagy valamivel több bevételhez juttatnák a fővárost, vagy csökkentenék kiadásaikat. Közvetlen értelemben, mert valójában többet veszítene a főváros (is)  a réven, mint amit nyerne a vámon. Ezeket a budapesti lakosok kárára végrehajtott javaslatokat korábban, 2015 októberétől, több írásban is részletesen elemeztem, ezért is merem velük kapcsolatban a fenti jelzőket (értelmetlen, felesleges, káros) leírni. A proponált megszorítások között van egy olyan is (a dugódíj, akkor még „egyszeresen”), amit egy EU-s támogatási szerződésből vezetett le (egyébként valótlanul, ahogy ezt ezekben az írásokban bizonyítottam). Az EU-t ugyanis az érdekli, hogyan lehetne a 4-es metró rendkívül alacsony forgalmát növelni. Dugódíjjal nem lehet, viszont lehetne a párhuzamos tömegközlekedés (7-es buszok) felszámolásával. (A blogon publikált cikkek elérési címeiről alább majd összefoglalást adok; megkönnyítendő a vonatkozó anyagaim fellelését.) Az EU nyilván levegő után kapkodna, ha közben járatritkítást akarna a fővárosi közösségi közlekedésben Tarlós végrehajtani. Csupa ellentmondás…

Voltak viszont olyan megszorítási javaslatok, amiket második sajtószereplésén, illetve az egyik lapnak január 13-án adott beszélgetésében megemlített. A sajtószereplésén valahogy így: szép, szép a rezsicsökkentés, de a fővárosi közműcégek nyeresége megcsappant. Feltehetőleg ezt decemberi találkozóján is felvetette. Amiben implicite mindenképpen benne van: hagyni kellene a rezsi növekedését, hogy legyen forrás a lyukak betömésére.

A sajtóbeszélgetésében pedig azzal fenyegetett, hogy felemeli a tarifákat és ritkítja a járatokat, ha a miniszterelnök nem enged. (Hibásan) úgy érvel, hogy mindezt a Fidesznek fogja felróni a választópolgár. Pedig elsősorban neki, aki nem bizonyult igazán alkalmasnak a főváros vezetésére és a fővárosi kérdések kommunikálására. Az alapproblémából a stratégia és a koncepciózus gondolkodás hiányából és a sok gondolkodási panelből következnek a hibák. Azt kevesen fogják elfelejteni, hogy ezekkel a javaslatokkal ő fenyegette meg a fővárosiakat. Egyidejűleg az Orbán – Simicska csetepatéban akart érdemeket szerezni a miniszterelnök előtt (aki állítólag a kést a hátába szúrta).  És a miniszterelnök barátja, egy nagyvállalkozó kedvéért állítólag engedélyezte a Petőfi Sándor utca lezárását.

Budapestnek az olimpiai pályázat kidolgozásakor, benyújtásakor és esetleges megvalósításakor kellene élnie „helyzeti előnyével”.  Hogy a stratégiából következő kiadásainak legyen fedezete. És hogy egy olimpia ne járhasson semmiképpen tragikus gazdasági következményekkel.

A részleteket bemutató cikkek, amiket ígértem és amikben Tarlós István korábbi javaslataival és taktikájával részletesen foglalkoztam:

A dugódíj (1)     Megjelent: 2015. 10. 07.

Mottó: SARC-politika, SACC-politika, gittegylet

A dugódíj (2)    2015. 10. 29.

Eltalálta szarva közt a tőgyét
(Magyar szólásmondás)

Dugódíj (3)      2015. 11. 05.

Elkeseredésében
Mi telhetett tőle
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére
(Petőfi Sándor:
Megy a juhász a szamáron)

Dugódíj (4). Tarlós István Budapest élén

“Dugjuk” vagy kiszolgáljuk a fővárosiakat? Fenyegetjük vagy képviseljük választóinkat?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.