20 éve történt. Az alternatív gazdaságpolitika meghirdetése

Magyarország még mindig komp-ország

2015. november 11-én volt volt 20 éve, hogy a Független Kisgazdapárt tízezres nagygyűlésen, a Budapest Sportcsarnokban meghirdette egy valóságos fordulat ígéretét jelentő gazdaságpolitikáját. Azt az alternatívát, aminek lehetőségét is tagadták és tulajdonképpen azóta is és ma is tagadják: az ún. Alternatív gazdaságpolitikát. Az alternatív jelzőt akkor is és ma is abban az értelemben használom, hogy alternatívát jelent a már régóta uralkodó, de káros, esetleg „csak”eredménytelen vagy legfeljebb csekély hatékonyságú (lényegét tekintve alig változó) gazdaságpolitikával szemben. A váltásnak és a választásnak, de az alternatíva kidolgozásának is nyilván csak akkor van értelme, ha működőképes (fenntartható fejlődés alapozható rá, amire az egyik biztosíték rendszerszerű felépítése) és ha – az ország szempontjából vannak számottevő előnyei. (Nem lehet kétségünk afelől, hogy az „elitnek” a pangás kiválóan megfelel, a lemaradó és elszegényedő országnak viszont nyilván nem.)

Az alternatív gazdaságpolitikáról

A gazdaság akkori és mai állapotában az alternatíva nyilván több, mint választási lehetőség, az maga a megoldás. Az alternatív gazdaságpolitikáról a blogon is sokszor írtam (ld. keresőprogram). Most a blogon megjelentek közül egyet azért is emelek ki, mert nemcsak sok mindent elmond az elképzelésekről és e gazdaságpolitikáról, hanem mert e cikken keresztül az 1995-ben publikált Alternatív gazdasági program is hozzáférhető. (Az Alternatív gazdaságpolitika (1995. november)) Az alternatívával összefüggő kérdések vizsgálatát az Alternatív gazdaságpolitika c. 120 oldalas kiadvánnyal természetesen nem hagytam abba, ahogy ezt részben több későbbi program is bizonyítja. (Ld. blog.) Ajánlhatom továbbá a 2010-ben megjelent Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. kötetemet is, amiben további vizsgálatok és összegzések eredményeiről olvashatnak. Többek között azt is körbejártam: mi mindennel kell foglalkoznia az alternatív gazdaságpolitikának, melyek a szükséges elemei és hogyan jöhet létre belőlük egy olyan rendszer, amiben ezek az elemek egymást kölcsönösen erősítik. Mindezek alapján és mindezek hiányából arra kellett következtetnem, hogy 2010-től sem várható igazi gazdaságpolitikai és növekedési fordulat. Az élet ezt a pesszimizmust, vagy inkább realizmust sajnálatosan igazolta. De ne ugorjunk most ennyire előre, térjünk vissza a 20 évvel korábbi eseményhez!

Budapest Sportcsarnok, 1995. november 11.

Tízezernél is több néző volt a sportcsarnokban. A “küzdőtéren”, az első sorban Boross Péter korábbi miniszterelnök. Mellett Macskássy Izolda festőművész, Medgyessy Péter későbbi kedvence

A programhirdető nagygyűlés

1995. november 11-én, a Budapest Sportcsarnokban, több, mint tízezer részvevővel, ünnepi nagygyűlésen hirdette meg a Független Kisgazdapárt a programját és annak – a pártelnök szerint is kimondva – a legfontosabb részét, az Alternatív gazdaságpolitikát. A gazdasági programnak és megismertetésének döntő szerepe volt abban, hogy rövid időn belül, 1996 februárjára az FKGP lett az ország legerősebb pártja. Ha akkor tartották volna a választásokat a Kisgazdapárt egymaga a mandátumok több, mint a felét szerezte volna meg, és egyedül alakíthatott volna kormányt. Persze nem akkor voltak a választások és mire azokra sor került, a párt örülhetett annak, hogy – egyébként hatalmas erőfeszítéssel – az időközben alaposan megfogyatkozott választói egy részét vissza tudta szerezni.

Boross Péter miniszterelnök

Megérkezik Boross Péter

Torgyán József bevonulása

Torgyán József bevonulása. A villanyt leoltották, Torgyánt és kísérőit megvilágítják

Torgyán bevonult, Maczó ülve marad

Torgyán megérkezett, Maczó maradt egyedül ülve…

De még mindig a programhirdetőnél maradva, az évforduló alkalmából feltettem a YouTube-ra azt a videót, ami a több órás programhirdető nagygyűlést és annak külsőségeit is megörökíti. Az elejétől a végéig. Torgyán József párelnök megérkezésétől és bevonulásától, jeles vendégek, így Boross Péter volt miniszterelnök és korábbi miniszterek, valamint művészek (pl. a később Medgyessy Péter kedvenc festőjévé vált Macskássy Izolda festőművész), más értelmiségiek megjelenésének ugyanúgy szemlélői lehetünk, ahogy Faddi Ottmár ferences rendi szerzetes beszédének hallgatói.

Ubornyi Beatrix és Molnár Róbert, 1995. 11. 11.

Ubornyi Beatrix és Molnár Róbert szóvivő

Végig követhetjük Torgyán József több, mint kétórás programismertetőjét, amit kívülről mondott el, pontosabban adott elő, ami szónoki teljesítménynek sem „utolsó”. Tanúi lehetünk a rendezvény megzavarása kísérletének: a bombafenyegetés „megérkezésének” és annak, hogy Torgyánra hárult a felelősség: folytassuk-e vagy ürítsük ki a termet. (Ez volt az első ilyen fenyegetés, amit később egy hasonló követett, majd elhelyezték a bombát, a következőt pedig fel is robbantották. Csak a véletlenen múlt, hogy nem volt halálos áldozat. A fenyegetésnek ez az eszkalációja jól példázza, hogy mindenáron ki akarták szorítani a kormányzás közeléből a Kisgazdapártot.) Láthatunk kiváló tánccsoportokat és más olyan mozzanatokat, amelyek a nagyválasztmány fontos részeit összekötötték. Nagyon érdekes kordokumentumról van tehát szó.

Az eseményen nem volt aktív szerepem, a rendezvény népes elnökségében az elnök mögötti széken hallgattam végig a beszédeket. Sokan akartak ott lenni a pódiumon, de kevesen voltak közöttük, akik akár csak megveregették volna a vállamat azért, mert a programhirdetés adta rendkívüli nyilvánosság fénye rájuk hullott. Mintha kizárólag enyém lett volna a megtiszteltetés, hogy ott ülhettem. Ha nézzük az esemény elnökségében az arcokat, több olyat látunk, akiknek nagyon nem tetszhetett, hogy nem ők adtak programot. (Nyilván a jól bevált mondatokkal…) Ez a jelenlevőkre vonatkozik, akik között volt olyan szakértő, aki feljegyzést készített Torgyánnak, hogy nem jó a program… A koncepció nyomán megnőtt a Kisgazdapárt népszerűsége és a lehetőségeket érzékelve sokan jelentkeztek a pártba. Szinte mindegyikük a programot igyekezett támadni: akármi is volt a felkészültsége és akármilyen szintű is volt.

Szabadi, Lányi2

Torgyán beszél, Lányi és én megbeszéljük

Totálkép

Totálkép

A program pozitív jelentőségét a párt szempontjából kevesen fogták fel, ha ugyan volt valaki, aki valóban teljesen felfogta. Pedig – ha jól belegondolunk – ebből következett a kormányzati szerep. A negatív érzések viszont tapinthatóak voltak: belül is, néhány személy részéről. Kívül még erőteljesebben, hiszen ott felfogták, hogy „az akadályt vettük”. (Nem erre számítottak.) Ráadásul azt is érezték, hogy most már nekünk van az, ami másnak nincs, s ez – ha nem tesznek ellene – kisgazda kormányzást fog jelenteni. Ettől kezdve már senkinél nem forszírozták, hogy adjon alternatívát. Előbb azért nem, mert a Horn-kormány szavakban mindent lehetségesnek tartott: tehát szerinte ezért nincs szükség alternatívára. Aztán már a programkészítést sem forszírozták. A sajtóval mondatták el: felesleges programot alkotni, hiszen úgy sem tartják be és az emberek nem szeretnek olvasni… Hm…. Ez az állapot ma is tart, bár – ha mégis szóba kerül néha a program – szemrebbenés nélkül azt állítja minden párt: neki van, a többinek nincs. Jóllehet még egy jobb állásra sem lehet jelentkezni anélkül, hogy valaki írásban nem tárná fel elképzeléseit. Odáig végképp nem jutnak el, hogy mi is egy program. (Nyilván nem jókívánságok listája, hanem olyan cselekvési program, aminek elemei egymással össze vannak hangolva és ahol a célok meg vannak alapozva.)

Szabó János, Maczó Ágne, 1995. 11. 11.

Szabó János és Maczó Ágnes

Beszélgetés az „opponenssel”

Másnap, 1995. november 12-én a Nap TV-be mentem, ahol volt kollégámmal, Vértes Andrással sajátos szereposztásban beszélgettem a gazdasági programról. Vértes egyfajta – a televízió által felkért – szakmai opponensként mondta el észrevételeit, amit megvitattunk. Szakmai műsorra számítottam, de a beszélgetés végén a műsorvezető, Bárdos András úgy lépett fel, mintha nem ez érdekelte volna, hanem inkább a siker beárnyékolása, a teljesítmény relativizálása. (A nagygyűlésről közreadott összefoglaló is a relativizálásra törekedett. Egészen kicsinyesen is. Kiemelte, hogy csak egy miniszter volt jelen: a Nemzeti Szövetség nevében érkezett Schamschula György. Pedig Győriványi Sándor is volt miniszter.)

Faddi Ottmár

Faddi Ottmár

Ezért akarhatta Bárdos András a gazdasági programot összemosni egy azzal kapcsolatban nem álló epizóddal, ráadásul úgy, hogy időt sem akart engedni a kérdésre kijáró válaszra. (Lányi Zsolt hívta meg és állította színpadra Faddi Ottmárt, aki az erkölcsökről tartott gyújtó hangulatú beszédet. Ebből lett aztán az a kérdés, hogy hány vagonnal akarjuk elszállítani a nem tetsző embereket.)

A képviselői irodaházban összegyűlt a frakció és árgus szemmel nézte végig az interjút: hibázok-e. Gondolom, ennél a kérdésnél-válasznál feszült lehetett a figyelem. Amikor beértem, láttam Torgyánon, hogy szereplésem után megkönnyebbült. Ennél is komolyabbnak éreztem a külső fenyegetést. Számomra világos volt, hogy semmiképpen nem lenne szabad ürügyet adni egy újabb lejáratási kísérletre. Ezt a meggyőződésemet az elnökkel is megosztottam, aki látszólag elfogadta. Valójában viszont ez nem sokáig tartott. Vannak feltételezéseim, bár nincsenek közvetlen tapasztalataim, miért szaladhatott bele Torgyán a látható csapdába, miért becsülhette le a nyilvánvaló hatalmas és értelmetlen kockázatot. Emiatt a párt térhódítása 1996 március közepéig tartott, amikor egy újabb – ezúttal már Torgyán beszéd – adott újabb ürügyet egy – most már hatalmas – támadásra. (De erre egy későbbi írásban térek ki, most kanyarodjunk vissza az Alternatív gazdaságpolitikához.)

Mit bizonyítottunk?

Az 1995. november 11-én útjára bocsátott Alternatív gazdaságpolitikával bizonyítottuk, hogy nem kényszerpályán mozgunk, hanem tévúton, hiszen a megszorításokon, a fogyasztás korlátozásán és az ötletelésen alapuló „gazdaságpolitikának” kidolgozható a működőképes alternatívája, ami egészen más, sokkal ígéretesebb életviszonyokat és gazdasági fejlődést eredményezhetne. (Azokon a korlátokon belül is, amit pl. a külső és a belső államadósság és más előnytelen adottságok momentán jelentenek.)

Azt is bizonyítottuk, hogy gazdasági válság mindenekelőtt gazdaságirányítási, kormányzási válság. (E gondolatot több helyen is kifejtettem, már az 1995-ös programban is. Legrészletesebben a Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. kötetben olvashatnak róla.) Azóta újabb 20 év tapasztalatai támasztják alá tényszerűen ezt a megállapításomat. Nemcsak pro, hanem kontra értelemben is. Hiszen volt néhány olyan év, amikor jobb volt a gazdasági kormányzás, bár fordulatszerű változás nem történt, de még ez is számottevően javította a mutatókat.

Bánk, K. Csontos, Tímár

Bánk Attila, K. Csontos Miklós, Tímár György. K. Csontos tragikus halála után Bánkból csinált Torgyán képviselőt

Mért a Kisgazdapárt állt elő az alternatívával?

Nagy kérdés, hogy miért a Kisgazdapártban született ilyen program, ami akkor kis párt volt és bár e program révén lehetett volna nagy párt, de mindenesetre középpárt lett. Az csak a válasz egyik fele lehet, hogy azért, mert itt voltam az elnök szakértője, itt lettem a Gazdaságpolitikai kabinet elnöke. A programot én dolgoztam ki, felhasználva két évtizedes gazdaságkutatói, elemzői és egyéb közgazdasági tapasztalataimat (ld. Életút), de hogy a dokumentum egy párt hivatalos és alternatívát kínáló programja lett, abban a külső körülményeknek van szerepe és a párt elnökének, Torgyán Józsefnek vannak érdemei. Torgyánban volt erő, hogy kilépjen abból a szerepből, amit neki szántak, ahol különben vagy beáll a sorba, vagy az államadósság elleni szócsata bajnoka lehetett volna.

Homoki János és mások

Jobbról balra: Homoki János mellett Győriványi Sándor

Czoma Kálmán, Balogh József

Balogh József és Czoma Kálmán

1995-ben már ötödik éve állította a kormány és ellenzéke: más sem tudna lényeges kérdésekben mást csinálni. Horn Gyula 1994-től egy évig tétlenkedett, nem tudta, mit tegyen. Aztán ráfanyalodott a Bokros-csomagra, ami további elkölthető jövedelmekhez juttatta a kormányt a lakosság és a vállalatok terhére. Azt állították és állítják: az adósság rákényszerít minket a megszorításokra és az állami vagyontárgyak olcsó értékesítésére. Egyes ellenzéki pártok ugyan azt javasolják, hogy mondjuk fel az adósságot vagy érjünk el könnyítéseket, de ez az út járhatatlan és veszélyes. A radikálisabb ellenzéki pártok persze továbbra is ezt az utat erőltették, mondván ekkora adósságot lehetetlen kigazdálkodni. Ez pedig továbbra is leértékelte politikájukat. Torgyán viszont hagyta magát meggyőzni. A radikálisak kedvéért nem mondunk le eleve arról, hogy az adósságról tárgyaljunk, de ennek célszerűsége csak kormányzati helyzetből ítélhető meg. Ezért e kérdést levesszük most a napirendről, amit azért is megtehetünk, mert kormányon kívül nem tudunk hatni az ilyen tárgyalásokra. De azért is, mert ha nem változtatunk a mélyben levő okokon az adósság elengedése önagában nem tudná megoldani a problémát. Akár gyorsan újra is termelődhetne. Próbáljunk meg tehát összeállítani olyan gazdasági programot, ami mozgósítja a tartalékokat, összehangoltan és egyidejűleg előreviszi az összetartozó kérdések megoldását, a kilábalást ezzel felgyorsítja. Torgyán hajlandó volt a biztos keveset a számára nyilván kevésbé biztos, de nagy és értékelhető sikerért kockára tenni. És közben persze különböző benyomások érték, amelyek változtattak a szempontokon.

Horváth Béla, Várhelyi András

Horváth Béla és Várhelyi András

Torgyán érdeme és ingadozásai

Mindenesetre arra nem volt benne elég erő és elég elszántság, hogy ezt a személyes alternatíváját (a kiállást a program mellett) következetesen és stabilan vállalja; ingadozásainak és vargabetűinek, sőt rögtönzéseinek nemcsak a győzelmi remények estek aztán áldozatul, hanem – e pozícióvesztésen keresztül – a gazdasági program komplett megvalósítása is. Később pedig maga a párt is nagy nyomás alá került és ezzel a koncepció politikai jelentősége tovább csökkent. Sem itt, sem a többi pártban nem ambicionálták a vezetők az alternatívát. Kényelmi okokból, képességek híján, anyagi érdekből vagy más miatt az alternatívát inkább tagadták és tagadják, de még összefüggő programokat sem igényelnek. Hogy miért nem, arról is írtam Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. könyvemben. Nem csoda, hogy Magyarország még mindig komp-ország: a „komp” képtelen átérni a „túlsó partra”. Más országok már régen révbe értek, de mi még mindig „úton vagyunk”. Anélkül, hogy tudnánk, hova mennénk vagy hova szeretnénk eljutni. (Küzdelmek, esélyek, balsikerek és sikerek (1.) )

A Székely himnusz előtt Maczó távozik

Még nincs vége, de Maczó feláll és távozik

„Európa gazdag és gyenge!” De a szegény Magyarország nem Európában van?

Hogy telik az idő! – mondhatjuk sokan, akik számára ez a 20 év szinte elrepült. Persze nemcsak öregebbek lettünk 20 évvel, hanem lehetőségeinkhez képest szegényebbek is. Európa szegényei, bár olyat is hallani magyar vezető szájából, hogy Európa gazdag és gyenge. Netán Magyarországot is gazdagnak tartja vagy szerinte Magyarország nem Európában van? A két évtized több, mint kétharmadát elvesztegettük, egyharmadát pedig „csak” rosszul töltöttük el. Nem tudtunk igazán fordítani a hátrányos tendenciákon, azokhoz az országokhoz képest is lemaradtunk, amelyekhez képest korábban jobb volt a helyzetünk. Nézhetjük ezt hosszabb perspektívában: a rendszerváltás óta. A négy visegrádi ország (V-4-ek) közül Magyarország produkálta a leggyengébb fejlődést: 21 év alatt 21 százalékot, kevesebb, mint évi 1 százalékot. Lemaradásunk az első Orbán-kormány és a Medgyessy-kormány kivételével folyamatosan nőtt. (Rendszerváltó kormányok teljesítménye)

Tambúr majorok, 1995. 11. 11.

Táncosok

Táncosok2

Ezen a képen is

Kimondhatatlanul nagy ára van a több évtizede folytatott gazdaságpolitikáknak

Az EU-hoz újabban csatlakozott országok között Magyarország produkálta a leggyengébb gazdasági növekedési ütemet: 2005-höz képest 2014-ben – tehát 10 év alatt – 4,4 százalékkal nőtt a magyar GDP volumene, miközben Lengyelországban és Szlovákiában ennek csaknem a tízszeresével: több, mint 40 százalékkal. (Ld. pl. Kulcskérdések (1). Belső vagy külső piac? (2. folytatás) )

A megtermelt GDP egy részét „elviszi” a tulajdonképpen folyamatos külkereskedelmi árveszteség, ami nagyrészt (közvetlenül és közvetve) a forint alulértékeltségéből és további leértékeléseiből adódik. A forint gyengítésének a kormányzat által támogatott gyengítése 2010-től van jelen a magyar gazdaságban. Emiatt az árveszteség évente már több ezer milliárd forintot tesz ki. Számításaim szerint 1989 és 2013 között – 2013. évi árakon – a magyar gazdaságot ért árveszteség 42 000 milliárd forint. (Ld. pl. Kulcskérdések (1). Belső vagy külső piac? )

A gazdaságpolitika egy másik következménye a lehetségesnél jóval kisebb gazdasági növekedés. Számításaim szerint az ebből származó veszteség (elmaradt növekedés) az elmúlt 10 évben (2005 és 2014 között) elérhette a 92 ezer milliárd forintot. Hol tarthatnánk egy jobb kormányzással? Mégis még tovább akarják „erősíteni” ezt a „gazdaságpolitikát”. (Legyünk Európában a legtöbbet exportáló nemzet!) (Mondhattok bármit… http://szabadibela.hu/2015/06/mondhattok-barmit/) „Ha így, tehát a lengyel ütemben fejlődtünk volna, akkor 92 ezer milliárd forinttal nagyobb GDP jött volna létre, ennyivel nagyobb forrással rendelkezhetett volna az ország. A megszorításokkal éppen ezt a növekedést sikerült ellehetetleníteni.” (Devizahiteles probléma. Megoldás? Vagy helyben járás – dobbantással? (A folytatás.))

Népi tánc, 1995. 11. 11.

Népi táncosok

Népi tánc

Itt pedig közelebbről

Ez azt is mutatja, hogy az olyan panelek, mint a forint gyengítése és az export fokozása nem helyettesíthetik az összefüggő, rendszerszerűen felépített gazdaságpolitikát, mert ezekre a ráadásul ötletszerűen alkalmazott panelekre „ingünk-gatyánk rámegy”. Kár lenne még tovább menni a tévúton, sürgős és valódi irányváltást kellene végrehajtani.

Vagy a magyar reformok tényleg működnek?

Megalapozott irányváltás helyett még gyorsabban akarnak menni a tévúton, amiből még több veszteség származik. Sőt akár mély válságba is döntheti a gazdaságot. A kormány egyik újabb szerzeményű szócsöve, a”Napi” 2015. december 21-én ezzel a címmel publikált egy újabb káros cikket: Lesújtó vélemény érkezett Magyarországról, bajban lehet a forint. Tehát a durván alulértékelt forint további gyengítése ügyében “működik” a gazdasági/politikai lap.  Néhány éve a kormány – bár asszisztált ehhez – a forint körüli spekuláció felelősét még mintha kereste volna: úgy tett, mintha nem tudná, ki a “hunyó”. Holott akkor is tudni lehetett, hogy  az állam a fő felelős. (Támadás a forint ellen. Keresd az államot?!) E vizsgálat eredményéről azóta sem értesültünk, ma pedig már ilyen állítólagos vizsgálat sincs.

Bár nem reformokra lenne szükség, nem tatarozgatásra, hanem egy gazdasági rendszer létrehozására, reformok sincsenek. Szerintük annyit kellene tudnunk: hogy amiről azt tudjuk, hogy nincs, azok működnek. Tehát:  “a magyar reformok működnek!” (Ld. hepehupás a kerékpárút, de lehet rajta biciklizni. Nem lehetetlen, tehát az ilyen beruházás működik!) Már csak azt kellene tisztázni: mi a reform és mi a működés és persze, hogy kinek a javára működik az, amit reformnak akarnak nevezni.

2 responses to “20 éve történt. Az alternatív gazdaságpolitika meghirdetése

  1. Visszajelzés: Politikai helyzetkép (9). Az előzetes választási esélyek

  2. Visszajelzés: Politikai helyzetkép (13.). Választás után. Hogyan (ne) tovább?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.