Lavrentyij Berija élete, szerepe, pere és kivégzése (2. folyt.)

A „desztalinizációtól” elferdítve, illetve a valóságban

Az előző részt ott hagytuk abba, hogy Berija a szovjet állam legfelső szintjén, a hatalmas ország egyik csúcsvezetőjeként eltöltött 15 év alatt annak kb. a felében, 1938-tól 1946-ig, majd 1953-ban három és fél hónapig volt belügyi népbiztos, illetve belügyminiszter. És a 15 év egyharmadában népbiztosságához, belügyminiszterségéhez tartozott az állambiztonság. Egyébként többnyire ekkor sem csak ezeket a területeket vezette, hiszen más fontos gazdasági és védelmi feladatokkal is foglalkoznia kellett. Ahogy ma értékelik egyes történészek: megoldhatatlan feladatokat kellett és sikerült megoldania. A véreskezű mészáros, vagy a szovjet Himmler stb. képe azért sem illik rá, mert kétszer is a terror megszüntetője volt. Először akkor, amikor a Nagy Terrort népbiztossága elején megszüntette. Másodszor akkor, amikor 1953-ban ismét olyan belügyi vezető, belügyminiszter lett, akihez az állambiztonság is tartozott. A terror ellen kiterjedten fellépő 1953-as intézkedéseiről az előző részben olvashattunk.

Berija, Merkulov (hátul)

Berija mellett (állva) Merkulov, későbbi belügyi helyettese

Katyn ügyében is rákenték a felelősséget, holott szerepe éppen hogy az ellenkezője volt annak, mint amit a rágalmak állítottak és – a tényekkel ellentétben – a nem szűnő rágalmak ma is állítanak. Berija ugyanis – ráadásul egyedüliként –  többször is ellent mondott Sztálinnak és a politikai bizottságnak. Ki is hagyták a “katyni döntés” végrehajtásából. És szembekerült Sztálinnal, amivel veszélybe sodorba magát és családját. De még így is igyekezett munkatársain keresztül lengyel tiszteket megmenteni. Praktikus okokból. Mint később látni fogjuk, ez a prakticizmus önmagában is cáfolja a különböző rágalmak többségét.

Katyn: az ellentmondás és következménye

Katyn, ahol 1940-ben 25 ezer hadifogoly  lengyel katona- és rendőrtisztet lőttek agyon, önálló írás kellene, hogy legyen. Most csak arra térek ki, ami az aktuális témához szorosabban kapcsolódik. A kérdés hordereje miatt nem az NKVD (belügyi népbiztosság), hanem a Politikai Bizottság döntött, előterjesztés alapján. Katyn kérdésében Sztálin levelet fogalmaztatott meg Berijával, a belügyi népbiztossal: az akkori koreográfiának megfelelően. Ebben a levélben Berija döntést és egy bizonyos irányú döntést kért a lengyel hadifogoly katonatisztek ügyében. Sztálin nem szeretett saját döntései élére állni, szokása volt, hogy mással terjeszttette elő saját javaslatát, amiben aztán ő – másokkal együtt – döntött. Hogy ez nem Berija javaslata volt, mutatja, hogy Berija nem osztotta a megsemmisítés javaslatát, és ennek nemcsak hangot adott, hanem eltérő véleményét később írásba is foglalta.  Praktikus okból ellenkezett: a kiképzett, felkészült lengyel tiszteket fel akarta használni a várható szovjet-német háborúban. Sajnálatos módon ellenvetésének nyomai állítólag nem lelhetők fel az archívumokban. Feltehetőleg az ismétlődő iratmegsemmisítéseknek esett ez is áldozatául. Az egyik közismert és egyben legnagyobb manipuláció Hruscsov uralkodásának idejére tehető.

Vannak viszont olyan tények, amik közvetve megerősítik Berija ellenvetését. A végrehajtásért felelős trojka tagjai közül Sztálin kihúzta Berija nevét és helyettesét, Vszevelod Merkulovot írta be helyette. (Ld. a felső képen.) A másik két felelős a végrehajtásért Bogdan Kobulov és Leonyid Basztakov. Berija nem mondott le arról, hogy a hadifoglyok közül legalább a titkosszolgálatok számára felhasználjon tiszteket. Megbízható munkatársa, Vaszilij Zarubin (1894 – 1972) révén a helyszínen sikerült elérnie, hogy különböző ürügyekkel 449 lengyel tisztet megmentsen. (Zarubin legendás hírszerző volt, Mitrohin archívumában is szerepel, feleségével együtt. Ld. pl. Cenzúra és cenzorok a történelemtudományban)

Zarubin

Zaribin itt őrnagyként és egyenruhában. (1945-ben vezérőrnagy lett)

Katyn kérdésében Berija következetesen ellentmondott Sztálinnak és a Politikai Bizottság többi tagjának, amiért Sztálinban kétségeket keltett és számíthatott a leszámolásra. Hogy ne legyen kétsége e felől, feljegyzése átadása után Sztálin nyíltan megfenyegette, hogy ez lesz az első és az utolsó alkalom, amikor ilyet tehet. A leszámolást Berija úgy igyekezett elkerülni, hogy állandóan ügyelt arra, hogy folyamatosan pótolhatatlan legyen. Egész további pályája Sztálin alatt ezt a törekvését támasztja alá. Az életben maradás sikere így sem volt szavatolható, hiszen Sztálin még 1945 után sem tett le a vele való leszámolásról. Ahogy ugyanis Berija egyre több területre dolgozta be magát, nemcsak nélkülözhetetlenségét tartotta fenn, hanem azt az érzést is fokozhatta Sztálinban, hogy függetlenedhet tőle, kihagyhatja Sztálint bizonyos fejleményekből.

Katyn után egy évvel Berija még csapásként élhette meg az állambiztonság elvesztését, hiszen ebből ereje gyengülésére következtethetett. Berija leépítésére már 1941. február 3-án történt kísérlet, amikor elvették tőle az állambiztonsági területet. De kitört a háború és Sztálin hamar (1941. július 20-ától) visszakozott, mivel Berija új feladatainak ellátásához e területek szükségesek voltak, és mert Berija munkájától jelentős mértékben függött a Szovjetunió és Sztálin sorsa.  1943-ban ismét elvették tőle az állambiztonságot, ekkorra azonban Berija más funkcióiból adódóan megerősödött és így nem élte meg katasztrófaként. Sőt örült neki, mert szeme előtt lebegett két elődjének, Genrih Jagodának (belügyi népbiztos: 1934 – 1936) és Nyikolaj Jezsovnak (1936 – 1938) a kivégzése, és mert ezért is kezdettől nagyon veszélyesnek tartotta posztját és az ezzel járó ismereteket.

Menekülés a végzet elől

1941 elején, részbeni leváltásával egyidejűleg Berija a Népbiztosok Tanácsának (az akkori szovjet kormánynak) egyik elnökhelyettese lett: kevés feladattal. A német támadás után (1941. június 21.) viszont jelentéktelen ágazatok helyett egyre inkább a háborús ipar és közlekedés, szállítás ügyeivel foglalkozhatott, pl. az ipar áttelepítésével, ami a történelem legnagyobb ilyen akciója volt. El lehet gondolni, mekkora kihívás volt ennek megszervezése és lebonyolítása: számítógépek nélkül, amik még nem léteztek. Erre csak az ország legszervezettebb és legfelkészültebb apparátusa, az NKVD (belügyi népbiztosság) volt képes és történészek szerint egyetlen ember, aki kivételes szervezőképességgel rendelkezett.  Ezenkívül Berija foglalkozott a katonai-ipari komplexum működtetésével, teljesítményének látványos fokozásával, a Vörös Hadsereg fegyverzetének biztosításával és megújításával.  Orosz adatok szerint 1941-ben a Szovjetunió fele annyi fegyvert, tankot, repülőgépet tudott előállítani, mint Németország, 1943-ban ugyanakkor megfordultak az arányok, a szovjetek kétszer annyi haditechnikát gyártottak, mint a németek.

Az alábbi videó (Berija hőstette) ezzel foglalkozik. Az egyik közreműködő az az Elena Prudnyikova, aki könyvet írt Berijáról. (Ld. az előző részben.)

Állami Honvédelmi Bizottság

Munkájának hamar további nyomatékot adott, hogy 1941-től az Állami Honvédelmi Bizottság (GKO) tagja lett. (A bizottság elnöke Sztálin volt.) Gazdasági szervező tevékenységére már korábban felfigyeltek, hiszen amikor Grúzia vezetője (a Grúz KB titkára: 1931-1938) volt, Grúzia fejlődése messze meghaladta a többi köztársaságét. A GKO 1942. február 4-i határozata, ami a feladatok megosztásáról szólt, Beriját bízta meg a GKO határozatai végrehajtásának felügyeletével a repülőgépek, a motorok, a fegyverzet és kiemelten az aknavetők gyártása területén. Továbbá ő ellenőrizte a légierőnél a határozatok végrehajtását (repülő ezredek kialakítása, a frontra való eljuttatásuk stb.) 1942. december 8-ától Beriját a GKO operatív irodájának tagjává nevezték ki. Ezzel egyidejűleg Berijára bízták a szénbányászai és az útügyi népbiztosságok munkájának felügyeletét. 1944 májusától Berija lett a GKO elnökének, Sztálinnak a helyettese és az operatív iroda vezetője. Az operatív iroda hatásköre többek között a védelmi iparral összefüggő valamennyi népbiztosság felügyeletére terjedt ki, valamint a vasúti és a vízi szállítási, a vaskohászati és a színes fémkohászati, a szénbányászati, az olajipari, a vegyipari, a gumiipari, a papíripari, az elektrotechnikai ipari, a villamos erőművi népbiztosságok kontrolljára.

De ellátott egyéb feladatokat is. Gyakorlatilag Berija irányította 1942-ben a Kaukázus védelmét. 1943-ban a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Berija szolgálatait, amit különösen nehéz körülmények között a hadiipar és a lőszeripar fejlesztése terén vitt végbe, a Szocialista Munka hőse kitüntetéssel és az aranycsillaggal ismerte el. 1945-ben a Szovjetunió marsallja lett.

Berija, marsall

A Szovjetunió marsallja. 1953-tól “a nép ellensége”…

1949-ben az atombomba létrehozásáért állami díjat és Lenin-rendet kapott. És megkapta a Szovjetunió legmagasabb kitüntetését, Kurcsatovval, a vezető fizikussal együtt a Szovjetunó Tiszteletbeli Polgára lett. Ebben a megtiszteltetésben akkor és azóta is csak ők ketten részesültek.

Külső hírszerzés

Állambiztonsági tevékenysége értelemszerűen kiterjedt a hírszerzésre is. 1939–1940-ben Berija vezetése alatt a szovjet külső hírszerzés hatalmas mértékben fejlesztette ügynökhálózatát, aktivitását és eredményességét Európában, de Japánban és az Egyesült Államokban is. A beérkező információkból figyelt fel Berija arra, hogy az atombombát a szovjet tudósok véleményével ellentétben másutt megvalósíthatónak tartják. A külső hírszerzés fejlesztése vezetett az atomtitok megszerzéséhez is. Berija javaslata alapján indult meg a munka a SZU-ban, 1943-ban, először Vjacseszlav Molotov (1890 – 1996) vezetése alatt. 1944-ben viszont a nukleáris program (ami az atombomba, majd a hidrogénbomba, az atom tengeralattjáró, a villamos erőmű) megszervezésével és lebonyolításával Sztálin első számú felelősként már Beriját bízta meg. Berijához került a ballisztikus rakéták fejlesztése is. Bár 1943-ban elvették tőle az állambiztonsági területet, így a hírszerzést is, annak bekövetkezett zavarai miatt Sztálin tudomásával párhuzamos hírszerző szolgálatot állított fel a kutatott témákban.

President Franklin D. Roosevelt meets with Foreign Minister Vyacheslav Molotov at the White House during his secret visit to discuss the creation of a second front during World War II

Roosevelt és Molotov külügyminiszter. Sztálin az új állambiztonsági szisztémában Molotovval akarta fellendíteni a hírszerzést…

Ezt siettette, hogy a külső hírszerzés bekövetkezett zavarait Sztálin úgy igyekezett elhárítani, hogy elvette az állambiztonsági minisztériumtól, ahova 1943-ban került, és létrehozta a hírszerzés irányítására az Infomációs Bizottságot, aminek a vezetésével Molotovot bízta meg. Ő 1947 és 1949 között töltötte be e posztot. Molotov vezetése katasztrofális következményekkel járt a külső hírszerzésre. 1949-ben, nagyjából fél évre Andrej Visinszkij (1883 – 1954) volt ügyész, ő volt a vádló a ’30-as évek nagy politikai pereiben, most külügyminiszter kapta meg a külső hírszerzés irányítását. Majd 1949 és 1952 között Valerian Zorin (1902 – 1986) szovjet diplomata, ezután a SZU ENSZ képviselője, lett a vezető.

Berija párhuzamos hírszerzése révén kerültek német tudósok, az amerikai zónából a szovjetbe, majd a Szovjetunióba. Például Wernher von Braun (1912 – 1977) helyettese, Helmut Gröttrup (1916 – 1981) elektromérnök – aki felesége kezdeményezésére vállalt munkát a szovjeteknél – és a V2 próbapadja, amit üzembe is helyeztek. Az atom tengeralattjáró megalkotásának szakértői, a sugárhajtású repülőgép (Me-262) és tervezői. Göttrup 1953-ig maradt a SZU-ban, számtalan ballisztikus rakétát terveztettek vele és egy szárnyas rakétát.  A tervek azonban állítólag nem jutottak el a kivitelezésig, lehet persze, hogy beépítették a szovjetnek elismert változatokba. Szovjet adatok szerint von Braunt is ki akarták vinni magukkal, akár úgy is, hogy elrabolják, de az amerikaiak akkor von Braunt még háborús bűnösként kezelték és szorosan őrizték. Göttrup hazatérve az NSZK-ba, felhagyott a rakétatechnikával és informatikával kezdett foglalkozni, amiből nagy találmány lett: a chip kártya.

Helmuth Göttrup

Helmut Göttrup, a V2 program volt második vezetője itt szovjet tiszti egyenruhában

Berija még egyszer volt belügyminiszter egy olyan minisztériumban, ahol ismét egyesítették a belügyet és az államvédelmet.

Ő kezdte el azt a desztalinizációt, aminek végig vitele Európa keleti felében még mindig várat magára. A desztalinizáció radikális lépésekkel indult és radikális átalakítást jelentett, ami nemcsak a törvénytelen perek lezárására, a foglyok nagy részének elengedésére, a munkatáborok megszüntetésére és a személyi kultusz felszámolására terjedt volna ki, és hozott volna valóban új helyzetet, hanem a gazdaságra és a nemzetközi légkörre is. Ami az állambiztonsági vonatkozásokat illeti, Sztálin halála után rövid időn belül megszüntették a zsidó orvospert, rehabilitáltak több katonai vezetőt, elismerték és elítélték a Zsidó Antifasiszta Bizottság vezetője elleni merényletet, kiengedtek a Gulagról (munkatáborokból) 1,2 millió foglyot.

„Kreatúrái” vagy ellenségei?

Egy további félreértés abból származik, hogy állambiztonsági és belügyi utódait is az ő embereinek, kreatúráinak állítják be. (Annak ellenére, hogy belügyminiszterként az a Szergej Kruglov (1907 – 1977) lett az utóda, kétszer is, aki nyilvánvalóan részt vett a Berija elleni puccsban és emberei letartóztatásában. És annak ellenére, hogy Viktor Abakumov (1908 – 1954) és Szemjon Ignatyev (1904 – 1983) lázasan dolgozott azokon az ügyeken és azokon a pereken, amelyeken keresztül végső soron Beriját akarták elpusztítani. Erről még lesz szó.

Sztálin egyébként is az „oszd meg és uralkodj” elve alapján uralkodott, szerette a vezetői közötti rivalizálást. Talán egy olyan utód volt közülük, akit Berija ajánlott, a többit Sztálin Berija ellensúlyozására és korlátozására gondolta ki. Az utódok és Berija állítólagos egyetértésének hazugsága viszont „pótmegoldás” arra, ha netán mégis valaki szóba hozná, hogy Berija formálisan alig több, mint a negyedét töltötte el annak a bizonyos 15 évnek az állambiztonságot is felügyelve.Jól jön” annak „bizonyításához”, hogy utódain keresztül mégis csak tudta érvényesíteni akaratát ezen a területen. Tehát valójában 15 évről kell beszélni és az ehhez kapcsolható felelősségről.

A belügyet – mint már említettem – Sztálin kétfelé választotta: belügyi népbiztosságra és állambiztonsági népbiztosságra. Az előbbi, a hatalmi szempontból kevéssé jelentős rész Berijánál maradt, egyik helyettese Abakumov lett, aki egyúttal a különleges ügyek osztályainak vezetői funkcióját is betöltötte. Főleg ezekből lett 1943-ban a SZMERS (Szmerty spionam – Halál a kémekre!). Három, különböző irányítás alá tartozó független szervezetek formájában. Tehát három „szmers” is lett. Egy hálózat a hadsereg, egy a hadiflotta és egy a belügyminisztérium (rendőrség és határőrség) területén működött. A katonai kémelhárítás vezetője Abakumov lett, aki egyidejűleg átkerült a belügyi népbiztosságról a honvédelmi népbiztosságra. Abakumov a honvédelmi népbiztos helyettese lett. Sztálin volt a főnöke, aki nemcsak a kormány feje volt, hanem egyúttal honvédelmi népbiztos is és az Állami Honvédelmi Bizottság elnöke.

A „szmersek” Három is volt

Egy másik szervezet, aminek szintén Szmers volt a neve, a flottánál jött létre és a flottaügyi népbiztoshoz, Kuznyecovhoz tartozott. Ennek a „szemrsnek” a vezetője, Gladkov szintén egy népbiztos helyetteseként működött. A belügyben létrejött egy harmadik kémelhárító hálózat is, ami a rendőrség és a határőrség illetékességében mozgott. E „szmersnek” a vezetője, Juhimovics volt és Berija helyettese. A kémelhárító szervezetek vezetői kizárólag az illetékes népbiztosoktól fogadhattak el utasítást.

Abakumov új posztján hamar Sztálin bizalmába férkőzött. Kitelepítéseket kezdeményezett: 1944-ben Abakumov szervezte meg az Észak-Kaukázus népeinek deportálását, amiért kitüntették. Szabad bejárást ért el Sztálinhoz azzal, hogy szinte mindennap írásos jelentésben fordult hozzá, ezekben magas rangú katonák magatartásáról és ügyeiről számolt be, ügyeket „fabrikált”. Ezekből aztán esetenként durva retorziók lettek. E fellépések a hadiipari komplexummal foglalkozó Berija több emberét érintették, nem egyszer fő motívumuk Berija támadása lehetett. Abakumov vezérezredesként 1946. május 4-ig töltötte be a Szmers vezetői posztját; a szervezet egyidejűleg az ő távozásával megszűnt. Abakumov állambiztonsági miniszter lett (ld. alább).

Bár elvileg a „szmersek” egymást nem „zavarhatták”, ez mégis megtörtént: főleg két vezető között. A közhelyes felfogás szerint Abakumov Berija embere és barátja lett volna, ezzel szemben Berijának folyamatosan számolnia kellett már ekkor is Abakumov rivalizálásával, intrikáival és támadásaival. Így Abakumov tartóztatta le Raul Wallenberget (1912 – 1947) imperialista kémként. Berija – bár korábban rajta keresztül a szovjetek Wallenberggel kapcsolatban voltak – nem tudta elérni, hogy őt az NKVD-nek átengedjék, és így meg tudja menteni. Óvatosan kellett eljárnia, mert Abakumov Wallenberget Berija ellen akarta felhasználni.

Wallenberg, Raoul

Raoul Wallanberg

Ekkor is építve arra, hogy Sztálin politikájában a zsidók és a zsidó szervezetek irányában fordulat következett be. Sztálin korábban egyetértett az együttműködéssel, hiszen rajtuk keresztül a külföld és főleg az amerikai kormány és lakosság minél nagyobb anyagi támogatását akarta elérni. Később azonban a fellazítással és a kémkedéssel, az amerikai és a brit érdekek kiszolgálásával azonosította őket. És mert az volt a benyomása, hogy ez az együttműködés már nem hasznos. Egyetértett korábban azzal, hogy Izraelt fegyverrel kell támogatni, de mivel Izrael az Egyesült Államok mellett döntött, miközben a szovjetek az arabokra sem építhettek, ezt a támogatást már elfogadhatatlannak értékelte. A csehszlovák kormány Berija felkérésére támogatta Izraelt hatalmas fegyverszállítmányokkal, és ugyancsak a szovjetek, most már Abakumov révén konstruáltak ugyanezért koncepciós pert a csehszlovák miniszterelnök, Rudolf Slansky (1901 – 1952) és „bűntársai” ellen, 1952-ben, cionista összeesküvés címén. E perben és a kapcsolódó bírósági eljárásokban 178 személyt ítéltek halálra és végeztek ki.

Slansky, Rudolf

Rudolf Slansky

Berija és Abakumov

Bár Berija és Abakumov ellentéte ebből is látható, és az is nyilvánvaló, hogy 1952-ben Berijának nem volt köze az állambiztonsághoz, de még a belügyhöz sem, a pert Magyarországon Berija rovására írják. Pl.  Hevő Péter, aki A Slánský-per anticionista jellege és annak következményei c. írásában Berijáról így ír: „Érdemes ezzel kapcsolatban megemlíteni egy történetet, amely kiválóan szemlélteti a tanácsadók azon meggyőződését, miszerint ők egyedül Lavrentyij Berija parancsát voltak hajlandóak teljesíteni.”

Hevő Péter (Forrás, aspektus.hu)

Hevő Péter is nem helyénvalóan, szitokszóként használja Berija nevét (Fotó: aspektus.eu)

Klement Gottwald (1896 – 1953) köztársasági elnök ugyanis szovjet vizsgálókat kért, egyébként 1949-ben vagyunk, amikor Berijához már hat éve nem tartozik az állambiztonság. Akkor már három éve Abakumov az állambiztonsági miniszter. Még érdekesebb, hogy nem derül ki az sem, mi lenne a funkciója a cikkben Berija gyalázásán kívül neve emlegetésének. Hiszen így folytatódik az írás:

’Mikor az egyik szovjet tisztnek, Lihacsovnak csehszlovák kollégája, Baláž vonakodott kiadni egy magas rangú tisztviselő adatait, Lihacsov dühkitörést kapott: „Nem vitázni jöttem ide! Azért jöttem Csehszlovákiába, hogy fejek hulljanak. Inkább csavarom ki százötven más ember nyakát, mint hogy a saját fejem hulljon.” ’

Nem tudja vajon a történész, hogy nem Beriját, hanem Abakumovot kellene feltételeznie? Kínos, nagyon kínos… És így marad Berija az ősgonosz. Egyébként, ha a köztársasági elnök hív tanácsadót, akkor miért nem akarják átadni a tanácsadáshoz szükséges adatokat? Ez is kínos…

Abakumov

Abakumov, aki nem Berija barátja, hanem ellensége volt

1946-tól Berija  NEM belügyminiszter

Berija 1945 decemberében leköszönt belügyi népbiztosi funkciójáról és a hadigazdálkodási kérdésekre összpontosított. A belügyminisztériumot Szergej Kruglov vette át, aki többször volt Berija helyettese, 1943–1945 között pedig az első helyettese. Kruglov és Ivan Szerov (1905 – 1990), aki szintén volt már és még lesz Berija helyettese Sztálin halála után, az állambiztonsággal ismét egyesített belügyminisztériumban. 1953-ban mindketten kulcsszerepet játszottak Berija „letartóztatásában” és likvidálásában, és volt kollégáik „kinyírásában”.

Kruglov és Berija

Kruglov és Berija 1953-ban. Kruglov kivitelezte a kommandós akciót Berija meggyilkolására

 Kruglov 1953. március 5-ig volt a belügyi tárca vezetője, március 5-én pedig az immár ismét kibővült belügyben Berija első helyettese. Berija félreállítása után ismét ő lett a miniszter; e funkciójában javasolta az állambiztonság kiemelését és KGB-ként való megszervezését. Ennek vezetője azonban nem ő, hanem Hruscsov régi bizalmasa, ukrajnai belügyminisztere, Iván Szerov lett.

Hruscsov, Szerov, tábornokok

Hruscsov és Szerov

Szerov gondoskodott a Hruscsovra kompromittáló dokumentumok megsemmisítéséről és hamisítványok elhelyezéséről. Kruglov 1954-től, amikor a KGB kivált, még két évig volt belügyminiszter. Igaz, egy kis hatókörű minisztériumot vezetett. Ehhez képest is nagy bukás volt új posztja, ami félreállításának csak első lépcsője volt. 1956-ban villamoserőmű-építési miniszterré nevezték ki. 1957-ben a kirovi népgazdasági tanács elnökhelyettesi székébe került. 1958-ban megfosztották rokkantnyugdíjától, 1959-ben kiemelt tábornoki nyugdíjától és kitették elit lakásából. 1960-ban kizárták a pártból.

1977-ig várt az igazság kiderítésével: akkor levelet írt Leonyid Brezsnyevnek (1907 – 1982), aki állítólag szintén részt vett 1953. június 26-án a Kremlben Berija „letartóztatásában”, pontosabban az akkori tábornoki csapat Kremlbeli felvonulásában. Ha ez tényleg így volt, Brezsnyev különösen nem örülhetett Kruglov levelének, amiben saját érdemeit sorolta fel. Két héttel később Kruglov a „Pravda” állomás peronjáról a Jaroszlav irányába tartó moszkvai helyi érdekű vasút alá esett. Feltételezik, hogy inkább alálökték. Felesége szerint megmagyarázhatatlan, hogy Kruglov, miért utazott volna el, amikor úgy ment el a dácsájára, hogy néhány napig biztosan ott marad. Ráadásul a dácsán semmit nem zárt el: ajtó, ablak nyitva volt.

(Folytatjuk!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.