Az illegális migráció és a politika válaszai (folytatás)

Folytatódik a néhány napja publikált cikk. Az előző rész az ellenzék tényleges és lehetséges szerepének felvetésével fejeződött be. A jobb teljesítményt biztosan nem mozdítja elő, hogy az ellenzék vizsgált csoportja kifejezetten visszautasítja a bírálatot, az elemzést is, hiszen azt kritikának veszi. Önmagát tulajdonképpen bírálhatatlannak tartja. (Az ellenzék  – az állandó körülírás elkerülése végett  –  továbbra is az ellenzék egy csoportját, a “balliberálisként“, “baloldaliként” vagy “liberálisként” megnevezett, illetve önmagukat így megnevező pártokat, személyeket, szervezeteket, orgánumokat jelöli.)

Debrecen, zavargás2

Debreceni zavargás. Itt a menekülttáboron belül

A kettős mérce jegyében politizálnak

Egy bírálhatatlan ellenzéki kör

Az ellenzék hangsúlyos kritikája nyilván szemben áll azzal a felfogással, amit az ebben érdekelt, és/vagy csak nem eléggé felkészült bizonyos ellenzéki személyek és bizonyos ellenzéki szervezetek terjesztettek el a közvéleményben. Jellemzően 2010-től, a kétharmados kormányzati többségtől, és “ismétlés a tudás anyja” – alapon. Továbbá a kettős mérce jegyében: kizárólag önmagukra, mint ellenzékre vonatkoztatva.  Tehát – konkrétabban fogalmazva – az általuk “balliberális”, “baloldali”, “liberális”  neveken megjelölt ellenzéket  nem illik bírálni. Ha mégis megteszik, ezt nemcsak sérelmesnek, hanem méltatlan, sőt ellenséges támadásnak veszik. Mindegy, hogy milyen bírálatról van szó, vagy tartalmas elemzésről, igyekeznek megtorolni. Sajátos módon a nem bírálhatóság jogával kizárólag önmagukat ruházzák fel.

Szigetvári Viktor

Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke, országgyűlési képviselő. “Konzervatív-liberális” egy “baloldalinak” nevezett pártban…

A “demokratákról” lenne szó

Ez a felfogás egyébként nemcsak valótlan (nem igaz, hogy az ellenzék tevékenysége közömbös lenne az országos állapotokra nézve), továbbá ellentmond korábban jellemzett agresszív politizálásuk céltudatosságának, hanem – ha nem tudnánk, alább látni fogjuk – a működés demokratizmusával is teljesen ellentétes. Olyan személyek is ismételgetik köreikből az ő bírálhatatlanságukat, akik naponta  “demokratikusnak” szokták minősíteni önmagukat, illetve pártjaikat. Akik naponta kérik vissza(?!)  a “demokráciát” és akik az ellenzék e része számára kisajátították a “demokratikus” jelzőt. E pártok és csakis e pártok lennének a “demokratikus” pártok és ez lenne a “demokratikus” ellenzék…

E felfogás szerint  az aktuális kormány a kizárólagos felelős, következésképpen csak rajta kell számon kérni a negatív fejleményeket és a lassú kibontakozást, a rossz hatékonyságot és a pazarlást, az ötletelést, a megszorításokat és sok minden mást.

A valóság cáfolata: szemben a tényekkel

Ez lenne a választások között az ellenzék feladata: tehát a kormány intézkedéseinek bírálata.

Ez így nyilván nem igaz, nem merülhet ki ebben az ellenzék szerepe. A kormány bírálata sem lehet akármilyen, annak is felkészültnek, a valóságra épülőnek és előremutatónak kellene lennie.

Az ellenzéki kritika azonban formailag sem mindig történik meg, tartalmilag viszont többnyire nem. A választók képviseletét a parlamenti pártok e csoportja biztosan meglehetősen sajátosan értelmezi, olyannyira, hogy igyekeznek kimaradni a kellemetlen vagy munkaigényes képviselői feladatokkal összefüggő kötelező parlamenti jelenlétből is. De a választókkal való kapcsolattartásból is. Elzárkóznak a való világtól és a tények számukra nem szimpatikus részétől. Nem csoda, hogy ilyen bátran “cáfolják” a valóságot, nyilvánítanak jelentéktelennek, sőt nem létezőeknek olyan súlyú problémákat, mint pl. a háztartási energiaárak hihetetlen emelkedése vagy a migráció.

Egy látványos eset

Látványos eset fűződik Szelényi Zsuzsanna nevéhez. Szelényi Zsuzsanna olyan politikus, aki a Wikipédia szerint nyíltan liberálisnak vallja magát, miközben egy baloldaliként megjelölt pártban politizál. A Fidesznek volt valamikor az országgyűlési képviselője. Bajnai Gordon helyett ő kapott képviselői mandátumot. Sokoldalú személyiség lehet, hiszen felsorolni sem könnyű, szerinte mennyi témához ért (pszichológus a végzettsége, de ezek szerint szakértőnek tekinti magát a gazdaságban és a jogban is: az oktatásban, a nemzetközi kapcsolatokban, a fejlesztéspolitikában, az emberi jogok és a női jogok területén). Tehát igazi polihisztor lehet, ahogy mondanák: minden egyben! Ehhez képest viszont elég meglepő színvonalú szórólapon mutatkozott be mint képviselőjelölt. (Választás, program, képviselőjelöltek) Akkori – a szórólapra tett – megállapításaimat most igazolva látom.

Szelényi Zsuzsanna (Együtt) arról nyilatkozhat az ATV-ben, hogy a debreceni menekülttáborban élők és a lakosok között harmónia van, sőt ezt is tapasztalta a helyszínen és hogy a zavargások kizárólag a tábor területén belül történtek. Szemben a híradásokkal és azzal is, amit az ATV-ben is bemutattak. Sőt itt interjú is elhangzott, amiben erre az ellentmondásra nem hívták fel a figyelmet. (Ld. Szelényi: Hisztéria folyik a menekültek körül.)

Szelényi Zsuzsanna2

Szelényi Zsuzsanna tagadja azt, ami a táboron kívül történt (Fotó: Hír24)

Bírálni legfeljebb volt kormányzati szerepe miatt lehetne. De csak rövid ideig

Egy másik, a közvéleménybe szintén beleplántált nézet szerint a korábban kormányban volt (“demokratikus”) ellenzéket legfeljebb korábbi kormányzati tevékenysége miatt lehet szóba hozni. De csak egy bizonyos ideig. Nem értem: miért ne lehetne ellenzéki működését kritizálni? Persze azt sem értem, miért csak egy ideig lehetne kormányzati szerepét szóba hozni. Különösen jelen esetben.

Ez ugyanis megint csak ellentétes a demokráciával, hiszen 2010-ben nem történt megfelelő átadás-átvétel. Sok minden nincs feltárva, mi történt. A hiányzó ismereteket sejtésekkel vagy kitalációkkal pótolják és így hoznak korrekciós kormányzati intézkedéseket. Például ma sem tudjuk, hogy a hatalmas államadósság növekedés milyen konkrét intézkedésekből adódott. Nyilván nem a “túlfogyasztásból”,  ezt egyébként Medgyessy Péter is cáfolja. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor viszont a “túlzott” fogyasztást okolták az eladósodásért, Gyurcsánynak is ez volt a kényelmes, ami nemcsak hiba, hanem súlyos következménnyel járt az országra nézve. Ha ugyanis sokat fogyasztottak, akár így van ez, akár ezt csak állítják, akkor onnan, tehát a fogyasztásból kell elvenni. És jöttek a példátlan megszorítások és ezek nyomán a recesszió.

Nem véletlen, hogy a hibás út miatt Magyarország produkálta 2005 és 2014 között az EU 10 újonnan csatlakozott országa közül a leggyengébb teljesítményt. 10 év alatt 4,3 százalékkal, évi 0,4 százalékkal „nőtt”. (Ha nem jött volna a viszonylag jó 2014, akkor az átlagos „növekedés” a 0-hoz közeli lett volna…) Ez nem más, mint 10 elvesztegetett év. Összehasonlításként: Lengyelország növekedése ennek 10-szerese volt, több mint 40 százalék, szemben a 4,3 százalékos magyar adattal.

Mesterházy Attila2

Mesterházy Attila, az MSZP volt elnök-frakcióvezetője. “Ráment” az összefogásra és a gyenge választási eredményre

A kétszeresen tisztázatlan nyolc év

Van tehát itt egy kétszeresen tisztázatlan helyzet az előző nyolc évvel kapcsolatban. Sem az ország, sem a korábbi kormányzó pártok előtt nem történt meg a szembesülés a felmutatott teljesítménnyel, az okokkal, a meghozott döntésekkel, az alkalmazott nézetekkel. Ez azért is óriási hiba, mert így nem lehet váltani, „újra gombolni” a kabátot.

Nemhogy nem került erre sor, hanem rövid idő múlva már büszkélkedni kezdtek a vesztesek a két ciklussal. És értetlenkedni: hogyan is veszíthettek? Micsoda méltánytalanság történt velük! Milyenek a magyarok, ha nem rájuk szavaztak!

Ez utóbbi gyakran előkerül: miért tűrik a jelen kormányt? A népet hibáztatják, ami ugyancsak nem tesz jót a szavazótábor visszaszerzésének. Az ország külföldi megítélésének sem, hiszen muníciót ad a magyarellenességhez, amire mindig hajlandó a környezetünk. Nyilván nem azt terjeszti az ellenzék, hogy rosszul kormányoztak, sőt Bajnai ingatlanadója kizárta, hogy talpon maradjanak, hanem, hogy a magyaroknak nem kellett ez az eredményes(!?) kormányzás. Inkább a Fideszt választották.

Bajnai Gordon, fájni fog3

Bajnai Gordon 2014-ben újra meghirdette “programját”: FÁJNI FOG!

Szanyi Tibor odáig ment, hogy az ország valaha volt legnagyobb fejlődéseként méltatta a nyolc éves időszakot. (Ld. alábbi videót 16:58-tól). Ezt egy olyan országban mondta el, ahol a 2010-es választásokon a Fideszt a korábbi kormányzás teljes elutasítása juttatta hatalomra és kétharmados parlamenti többséghez.

Másoknak mégis az jutott az eszükbe, hogy Bajnaival, a megszorítások robotosával kellene indulnia a ballibnek a miniszterelnöki posztért.

A feltárás helyett az öncélú visszamutogatást én is helytelennek tartom. Jól jön persze sajnos a kormánynak, függetlenül attól, hogy már 5 éve ő kormányoz, hiszen a balliberális oldalt ez nagyon megzavarja. Ha megtörtént volna a szembenézés és a következtetések levonása, a visszamutogatás nem jutna célba.

A megoldás egyik kulcsa: az ellenzék sokkal jobb teljesítménye

Már ezekből is látszik, hogy nem lehet kihagyni a kritikából a balliberális ellenzéket. Igaz, 2010 óta a kormánynak kétharmados, vagy közel kétharmados többsége van, amivel élni és nem ritkán visszaélni is szokott. A megoldás kulcsa azonban mégis legalább annyira az ellenzék lehetne, mint a kormány.

Az ellenzék több irányú megosztottsága és jelentős részének alacsony teljesítménye (alkalmatlansága?) viszont a parlamenti aránynál is jóval öntörvényűbb, ötletelőbb és kényelmesebb kormányzásra ad lehetőséget. Olyanra, ahol programok, elképzelések, kötelező hatásvizsgálatok nélkül lehet „kormányozni” és igen bonyolult kérdéseket “eldönteni”.

A migráció: hatalmas probléma alkalmatlan kezelése

A migráció Európa több országának hatalmas problémája, amiről másutt általában szabadon lehet beszélni. Így tudható, hogy a lakosságnak ebből és az EU ismételt tehetetlenségéből nagyon elege van. Az EU-nak már régen meg kellett volna állítania az anarchikus folyamatokat, amelyek Európa katasztrófájához vezethetnek, megoldást kellett volna találnia és annak érvényt szereznie.

Nem pedig a tagállamokat arra biztatni, hogy fogadják el ezt az elfogadhatatlan helyzetet és osszák szét egymás között az illegális migránsokat. Miközben még azt sem tudják, mi és kik mozgatják a szálakat, ki finanszírozza a világon átszelő utazásokat, be szabad-e engedni az EU-ba olyan embereket, akár csak valóban menekülteket, ha nincs meg bennük az alkalmazkodás hajlandósága az Európai hagyományokhoz, kultúrához, vallásokhoz, ha a békés együttélésre – bőséges tapasztalatok alapján – remény sincs.

Ezt az EU is érzékeli, ezért akarná a migrációs elbírálásokat – ahogy ezt Ausztrália is teszi, amikor Ausztrálián kívül bírálja el a kérelmeket – Európán kívül kezelni. Ausztráliában arra a következtetésre jutottak a múlt tényei alapján, hogy senkit nem engednek be, még a menekülteket sem, hanem más országokat kérnek fel az esetleges befogadásra. Nekünk is így kellene eljárnunk, ha Európa és gyermekeink jövőjével számolni akarunk. Nem várhatják el tőlünk, hogy asszisztáljunk saját pusztulásunkhoz. Azt pedig végképp nem tűrhetjük el, hogy magyarországi pártok ezt az asszisztenciát akarják külső-belső nyomással elérni: belpolitikai ambíciójuk beteljesülése érdekében.

Óriási ellentmondások

Az EU-ba csak érvényes úti okmányokkal lehet bejutni, ahogy bárhova, az európai polgárok számára kötelezővé tették az ujjlenyomattal ellátott úti okmányok bevezetését , de ezrek úsznak vagy sétálnak át a határokon és elérik, hogy befogadják őket. Viszont  azt sem tudják róluk: miért érkeztek és mik a szándékaik, jöttek vagy küldték őket, ki pénzeli a népvándorlás méretű beözönlést. A titkosszolgálatok erről közvetlenül semmit nem tudnak, legfeljebb állítólagos ellenséges dokumentumokon meditálnak. Erőszakos fellépéseik (Pl. Calais-ban, ahol hol rabolnak, hol a kamionokon akarnak elbújni, hol mindkettőt művelik, sem hozza működésbe az apparátusokat.

Ha valaki a megszokott rend szerint bevándorol, annak el kell vagy el kellene fogadnia a befogadó ország törvényeit, szokásait, el kell ismernie vallásait. De már nálunk is volt arra példa, hogy még regisztrálni sem akarták magukat az illegális migránsok és már akkor majdnem a tettlegességig fajult agresszivitásuk.

Valótlan  tájékoztatás

A magyar sajtó egyes orgánumai azonban erről különösen valótlanul tudósítanak. Ausztriáról azt szokták elmondani, hogy nagyon nem tetszik nekik a déli „vasfüggöny” felépítése. Állítólag külügyminiszterük ezt számon is kérte a magyar nagyköveten. Holott az osztrákok több mint kétharmada a déli „vasfüggönyt” teljes mértékben támogatja. Az angolok, aki óriási teljesítménnyel óvnák biztonságukat, egyetlen „menekültet” sem engednek be. Borzalmas helyzet van Calais-ban, ahol kamionokat rabolnak ki a „menekültek”. Magyar kamiont is: gondolom, nem csak egyet, mint ezen  videón (katt a linkre!)

Egyszerre sok probléma, aminek megoldásában nincs politikai együttműködés

A migrációban – számunkra különösen – több  probléma van: az egyik a migráció hatalmas mérete, a másik Magyarország érintettsége. Ma már az EU-ba irányuló újkori népvándorlás meghatározó iránya Magyarországon keresztül vezet, és az ide illegálisan érkező bevándorlók és menekültek tömegei hosszú időt töltenek el nálunk. (Hacsak végleg nem maradnak itt.) Csapatostul sétálnak át a határon.

Magyarország mindig befogadó nemzet volt – súlyos következmények

Magyarország esetében ráadásul olyan befogadó országról van szó, amelyik önálló állami létét majdnem, területének több mint kétharmadát, magyar lakosságának egyharmadát e politika egyenes következményeként elveszítette. Sőt a szomszédos országok rossz lelkiismerete és bizonytalannak érzett területi nyeresége miatt a határokon túli magyarok még ennyi év után is mindenféle hátrányos megkülönböztetésnek és méltánytalanságnak, időnként üldöztetésnek vannak kitéve.

Debrecen, zavargás

Debreceni menekülttábor. Eszük ágában sincs alkalmazkodni!

További probléma, hogy a migránsok tömegei igen heterogénnek tűnnek: motívumaik szerint is. Semmiképpen nem igaz rájuk az, ahogyan az ellenzék őket nevezi: általában tehát  NEM menekültek. Talán bevándorlók, akik közé ismeretlen arányban más indíttatásúak is keveredtek, feltehetőleg ellenséges szándékúak is. A debreceni zavargások képeiből (a jelenet az alábbi videón: Bevándorlás – zászlóval?) az látszik, hogy eszük ágában nincs az alkalmazkodás és a beilleszkedés.

Igen komoly  nemzetbiztonsági kockázatok adódnak

Ebből az illegálisan érkező, okmányokkal nem rendelkező, múltjukat és okmányaikat eltagadni akaró tömegből felmérhetetlen nemzetbiztonsági  és közbiztonsági kockázatok adódnak. A 2015. április 29-én, a debreceni „menekülttáborban”, még inkább a tábor előtt történtek arról tanúskodnak, hogy a probléma már Magyarországon is tovább eszkalálódott, látványosan eldurvult, randalírozásra, magyar állampolgárok tömeges inzultálására került sor. Holott a konfliktus két „menekült” között tört ki. Jellemző részlete az eseménynek a zászlós demonstráció és az Allah Akbar kiáltásokkal, eltorzult arccal a zászló előtt „erőt gyűjtő” emberek eltorzult arcú ordítozása.

 

A “demokratikus” ellenzék szerint nincs probléma!

Bár a migráció egyre inkább egy népvándorlás méreteit ölti és fő iránya már Magyarországon keresztül vezet, az EU több országában is súlyos problémát okoz, a magyarországi ellenzéki politika mégis azt állítja, hogy nem létezik a migrációs probléma. Követeli ugyanakkor, hogy tömegek elhelyezéséhez és ellátásához teremtsék meg a feltételeket. Ez egy új keletű szolidaritás, mert pl. a lehetetlen helyzetbe vitt devizahitelesek, vagy nyugdíjasok nem tapasztalnak együttérzést sem.

Sőt e pártok hozzák időről időre szóba, hogy nem sokáig bírja a magyar nyugdíjrendszer, tehát hogy mérsékelni kellene a „terheit”. Nem nagyon izgatja őket az egészségügyi helyzete vagy az ágazat elégtelen forrásai sem. Most viszont követelik, hogy teremtse meg a kormány a migránsok egészségügyi ellátásának feltételeit és biztosítson ehhez forrásokat.

“Beleláthatnak” az átláthatatlan tömegbe, mert az ide érkező, ismeretlen múltú, szándékú, ellenőrizetlen tömegeket, ILLEGÁLIS MIGRÁNSOKAT en bloc menekülteknek nyilvánítják.

Szabó Tímea

Szabó Tímea (Párbeszéd Magyarországért). Inkább a monológ híve és a külföldiekért. Nem kicsit, nagyon!

Nem képviselik, hanem sértegetik a magyar választókat

Az ellenzék ráadásul különböző, a magyar honfitársait és a magyar választókat irritáló, sőt érdekeiket sértő nyilatkozatokat tesz. Tudatlanul vagy készakarva az 1956-ot követő magyar menekülthullámra, illetve az EU-n belüli magyar munkavállalókra mutogat, mintha ugyanarról vagy legalábbis hasonlóról lenne szó.

Azt sem tudják talán, hogy a magyar munkavállalók NEM illegális migránsok, vagy menekültek, hanem az EU polgárai. Nem most kell dönteni esetleges befogadásukról, hanem a szabad munkaerő áramlás keretében vállalhatnak LEGÁLISAN más EU-tagországban munkát.

Hasonló sértés és tudatlanság az is, hogy az EU-s támogatásokat – bár már megtanulhatták volna, hogy az nem ajándék! – ajándékként tüntetik fel. Ilyeneket mondanak: – Az EU-nak nemcsak előnyei, hanem időnként hátrányai is vannak. Jól jön ugye a rengeteg támogatás, most pedig ágálnak a menekültek(!?) befogadása ellen.

Két és fél éve (többek között) ezt írtam és küldtem el az érintett pártok vezetőinek is:

„Az Európai Unió hivatalosan gazdasági integráció, ami azonos vagy hasonló gazdasági fejlettségű országok között tud hatékonyan működni. Tulajdonképpen csak ezek között jöhetne létre. Politikai okokból stb. azonban mégis létrejöhet, ilyenkor azonban nagyon heterogén az országok összetétele fejlettségük alapján. Ahogy ez volt a KGST esetében is és ma már bizonyos felhígulás következtében egyre inkább az EU esetében. Az Európai Unió hivatalosan gazdasági integráció, ami azonos vagy hasonló gazdasági fejlettségű országok között tud hatékonyan működni. Tulajdonképpen csak ezek között jöhetne létre. Politikai okokból stb. azonban mégis létrejöhet, ilyenkor azonban nagyon heterogén az országok összetétele fejlettségük alapján. Ahogy ez volt a KGST esetében is és ma már bizonyos felhígulás következtében egyre inkább az EU esetében.

Ajándék vagy részleges kompenzáció?

Az EU-s támogatások egyfelől bizonyos kompenzációt jelentenek a kevésbé fejlett országok számára, mivel megnyitották belső piacaikat, másrészt lehetőséget adnak a valamivel gyorsabb felzárkózásra. Ebből az is következik, hogy az EU-s támogatás egyáltalán nem ingyen pénz a társadalomnak (…)” (Az uniós támogatásokról (2014-2020)  )

Az sem sokkal derűsebb, hogy a kormány most is oda tudja mozgatni az ellenzéket, ahova akarja.

A könnyűnek látszó labdákba belecsapnak, csak később derül ki, ha egyáltalán számukra kiderül, hogy ezek nem labdák voltak. Vagy ha mégis, akkor magukra ütötték le. Mindenesetre e „labdák” a kérdések félre vitelére és a pártok koptatására alkalmasnak bizonyultak. Pedig hát – ahogy ezt többször megírtam – olyan lehet a kormány, amilyen az ellenzéke. (Nem is szólva arról, hogy ha jobban kormányozott volna a mai ellenzék, most is ő lenne kormányon.) Alkalmas ellenzék mellett a kormány is jobb lenne, a menekültkérdésen is kevesebbet veszítene az ország. Ezért nem lehet e pártok belügye, milyen teljesítményt nyújtanak. Talán segítek ennek javításában, ha rámutatok arra, ami eleve nem lehet hatékony, hiszen gyakran látványosan ellentétes a valósággal!

bauer tamás2

Bauer Tamás (DK) csodálkozik azon: miért nem örülünk a bevándorlóknak? Ahogy állítása szerint a németek…

Hatalomra akarnak jutni egyáltalán?

Sokan felvetették már, hogy ezzel a politikával kormányra lehet-e jutni? Hiszen a józan ésszel annyira ellentétes, hogy e szerint nyilván nem lehet.

Ha világos arculata lenne az ellenzéknek, ideológiailag is, ha lenne működőképes programja, valódi alternatívája, ha a társadalom lényeges kérdéseivel és a társadalom szolgálatával foglalkoznának, nem kétséges, hogy előbb-utóbb lenne kormányváltás. De ilyen módon nyilván nem tudják és így nem is akarják.

Ennek ellenére viszont – ma így látom – szeretnének kormányra kerülni, hiszen összes törekvésükből a hatalom birtoklásának vágya látszik, sőt sugárzik. De semmiképpen nem akarják megtenni azt, ami ehhez logikusan és biztosan szükséges lenne.

Az irracionális reménykedésnek két oka lehet. Az egyik a jó szándékú felkészületlenség, hozzá nem értés. A másik a rossz szándékú felkészületlenség, ami a verseny helyett a kirekesztés és a „lenyomás” taktikájához ragaszkodik. Ahogy ezt Orbán Viktor egyszer mondta róluk: a rárontás a nemzetre.

Úgy tűnik, hogy komolyan gondolják, hogy – ahogy a szovjet megszállás idején – külföldön döntenek a hatalomban levő személyekről. Így a függetlenség elvesztése sem tűnhet talán számukra rossznak. Sőt… A szüntelen megalázkodás az EU előtt (ld. az előzőeket) is erre utal. Önként és dalolva vállalnák ezt.

Úgy vélhetik, hogy külső nyomás kiprovokálásával és folyamatos ösztönzésével, illetve a különböző kisebbségeken keresztül belső nyomásgyakorlással, sőt e két irány összekapcsolásával elérhetik a céljukat. Ez utóbbi harcmodora és szervezeti keretei egyébként már rég kiépültek; e tevékenységgel talán az érdemi politikai tevékenység hiányát is elfedhetik.

Ezt gondolják, ami olyan Magyarországot eredményezne, ahol nemcsak nem lenne a többségnek értelme élni, de nem is lehetne. Viszont akkor nekik még kormányozni sem kellene, csak üldögélni a hatalomban és élvezni, „learatni” annak jogszerű és nem jogszerű előnyeit.

A joggal való visszaélés tilalma

Az Európai Unió Alapjogi Chartája ehhez a „taktikához” elvileg külső keretet adhat. De nyilván nem olvasták végig a chartát, nem jutottak el annak 54. cikkelyéig. Ez ugyanis a joggal való visszaélést kifejezetten tiltja:

54. cikk

A joggal való visszaélés tilalma

E Charta egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az bármilyen jogot biztosítana olyan tevékenység folytatására vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az e Chartában elismert jogok vagy szabadságok megsértésére vagy a Chartában meghatározottnál nagyobb mértékű korlátozására irányul.

*

A migráció ellenzéki kommunikálásánál is általában ez történik, miközben bizonyos rendelkezéseket, pl. az állampolgárok biztonsághoz való jogát stb. sem vesznek tekintetbe. Sajnos túlságosan hozzászoktak a kettős mércéhez…

Addig pedig, amíg nincs átütő siker, addig a kormánnyal való hasznos együttműködésről nem mondanának le. (Ld. vizes világbajnokság, budapesti olimpia.) (Ld. pl. a következő összefoglaló anyagot; a linkekre kattintva több cikk jön elő: A budapesti olimpia. Ürügy vagy naivitás? )

Ahogy persze a Fidesz sem mondott le erről. Eddig csak akkor volt „összefogás” a politikában, ha egy pártot ki akartak szorítani, illetve, ha közel akartak férni pénzes ügyekhez. Mint amilyen a horvát-magyar futball eb volt, ahol egyszer csak talált az akkori miniszterelnök 165 milliárd forintot. E projekt bukásáról ma egyöntetűen állítanak mást, mint annak idején.

“Helybe mentek a pofonért”…

Hatalmas leégéssel ért fel, hogy az EU, amit Magyarország ellen meg akartak mozgatni, a magyar kormány mellé állt. Elismerte a helyzet súlyosságát és Magyarország számára külön elbírálásról határozott. Az ellenzéki pártok viszont nem okultak ebből (sem).

Még mindig az ellenzékről

A Fidesz és a kormány most is súlyos problémához nyúl hozzá, ami eleve azt jelenti, hogy az ország érdekeit is képviseli, nem csak a belpolitikai céljait. A célok ugyanis elválaszthatatlanok egymástól. A balliberális pártok viszont – ahogy ezt a rezsicsökkentésnél stb. is tették – megint egy fontos kérdést nyilvánítanak többé-kevésbé jelentéktelennek. A szocialisták még elismerik, hogy van probléma, de a helyzet elfogadását javasolják. A többiek, a nagyrészt törpepártok viszont tagadják a problémát. Annak ellenére, hogy nyilvánvaló tény tagadása csak negatívumokkal járhat.

KÉRDŐJELEK ÉS ELLENTMONDÁSOK

Mi van érvényben? Schengen vagy a „menekültek” szabad áramlása?

Még ha nem is lenne súlyos és súlyosbodó a probléma – noha az –, akkor sem lenne elfogadható, hogy határainkat ne tartsák tiszteletben, hogy azon illegálisan bárki és bármilyen szándékkal belépjen.  Hogy embercsempész bandák törvénytelenül és minden következmény nélkül ezen gazdagodjanak. Hogy az ellenőrzés alatt levő menekültek táboraiból korlátozás nélkül kijárhassanak. Hogy magyar állampolgárokat inzultáljanak, anyagi értékeiket megrongálják, rendőrökre is támadva randalírozzanak.

Az EU tagjai vagyunk, a szerb határon „schengeni” kötelezettségekkel és ennek megszegése esetén súlyos következményekkel számolhatunk. Nyilván csak elvileg, hiszen a görögök átengedik magukon az oda érkezőket. Ezt utánozzák a makedónok, a törökök, a szerbek. Vagy a franciák, pl. Calais-nál. Az illegális bejutásnak nincsen semmilyen következménye: nem küldik vissza azonnal, nem kell bezárva töltenie az érintettnek a várakozási időt a „menekülttáborban”. És persze nem is feltétlenül vonul be a táborba, egyszerűen tovább sétál nyugatra, de akár itt is sátort verhet.

Magyarország biztonsága: mintha nem is lenne ilyen kérdés!

Ki mindenki érkezhet ide? Hogyan képes így a rendőrség garantálni lakosainak és a turistáknak a biztonságát? És hogyan lesz képes a vizes világbajnokság idején, ami Magyarországra irányítja a világ figyelmét? Olimpiára akarunk jelentkezni, de mi lesz ennek biztonsági kihívásaival? (Az ennek való megfelelés persze a határokon való átsétálás lehetősége nélkül is erőt meghaladó feladat lehet.)

bom

BOM. A főváros támogatja. Egymás ölében ültek volna, annyira szerették e pillanatban egymást

Nyilván nem engedhetjük meg, hogy az EU-nak Magyarország a migráns telepévé váljon. Az EU nemcsak az ellentmondásos politizálásra hajlamos (ld. a schengeni kötelezettség kettős gyakorlatát), hanem arra is, hogy az újonnan csatlakozott országokra – persze azokra, akik ezt hagyják – korlátozza a kellemetlen ügyek elviselését. Emlékezhetünk, hogy nem sokkal a csatlakozás után már szeméthegyek jelentek meg a magyarországi földeken, amelyeket nyugatról ide szállítottak. Vajon ezeket azóta visszavitték-e?

A rendszerváltástól napjainkig él az a hamis tudat, ami a nálunk levő képtelen állapotokat közvetlenül és közvetve a külföldnek  tulajdonítja. Pedig azért van az országnak kormánya, hogy védje az ország érdekeit. Ma ott is kezdik felismerni a kormányok felelősségét, ahol eddig nem erről beszéltek. Balliberális közéleti emberek teszik fel a kérdést (jutottak el ide 25 év után): vajon hogyan kormányoztak nálunk, ha itt tartunk? Ha ennyi a szegény, ha Európában a fejlettségi mutatókban a sor végén kullogunk?

És abból is látszik, hogy az ország sorsának irányítására képes lehet a kormány, hogy a balliberális politikai ellenlábasok – most éppen a „menekültkérdés” kezelése kapcsán – erről akarják lebeszélni, ettől eltanácsolni a kormányt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.