Az illegális migráció és a politika válaszai

Felajánljuk-e Magyarországot?

Előrebocsátom, hogy – mint a címből is kiderül – az ország „felajánlásáról” NEM Torgyán József minapi szimbolikus javaslata jutna az eszembe; ezzel csak annyit kívánok foglalkozni, amennyi most feltétlenül szükséges. Komoly és nem csak szimbolikus dolgokról lesz ugyanis szó. Torgyán József az ATV-nek adott interjújában többek között azt proponálta, hogy ajánljuk fel újra Magyarországot Szűz Máriának. Ismételten, megújítva az aktust. Jobbnál jobb megvalósítókat talált. Előbb, 2014-ben Orbán Viktort kérte fel – aki, mint most is elmondta – korábban „hátba szúrta”. Tőle udvarias választ kapott, miszerint szakértőivel megvizsgáltatja. De az idő telik-múlik és nincs előrehaladás. Ezért a baloldalt kérné fel, ami azért is lenne hasznos, mert így szerinte a baloldal jobb színben tűnhetne fel az ország előtt. A “baloldal” viszont egészen mással, a migrációval, és annak ürügyén az ország külföldnek és külföldieknek való “felajánlásával” van elfoglalva.

A Torgyánnal készült riportról „sziporkázó vélemények” hangzottak el. Volt olyan vélemény, hogy okafogyott lenne a felajánlás, hiszen Szent István ezt már megtette. (Torgyán egyébként megismétlésről beszélt.)  Volt, aki harsányan elszórakozott a riportnak ezen a felvetésén is, hosszan előidőzve Magyarország felajánlásán. És bár a kritikus „felülről”, valamiféle szellemi magaslatról tekintett le a javaslatra, nem eszmélt rá arra, hogy nem szimbolikus, hanem valóságos „ország felajánlások” szinte folyamatosan történnek a rendszerváltás kezdete óta: hús-vér embereknek és világi hatalmaknak, országoknak, kormányoknak, cégeknek, intézményeknek „ajánlják fel” (árusítják ki) az országot. Ahogy ez most – a migránsok befogadásának kierőszakolása kapcsán – történik egyes “baloldali” pártok és pártocskák, törpepártok és  politikailag elfogult “civil” szervezetek részéről.  Nem vállalható kockázatokkal és várakozásokkal, számításokkal.

Az elmúlt 25 története azt mutatja, hogy az “ország felajánlások” nem csak közvetlen módon, közvetlen felkínálás útján történhetnek. Hanem közvetve is: felkínálva a lehetőséget a jogosulatlan beavatkozásra és bizonyos fontos kérdések eldöntésére.  És nemcsak a külföld igényeinek eleget téve, tehát beavatkozásának engedve, hanem gyakran a beavatkozást rátukmálva. Az írás témája, a migráció, jó példa erre.

A szemünk láttára is, hiszen ezek az esetek részben – és persze másként beállítva – megjelennek a pártok és kormányok nyilatkozataiban és híreiben.

Ezek az „országfelajánlások” azonban az ország szempontjából ténylegesen komoly veszteségekkel és a mozgástér beszűkülésével járhatnak, és járnak, ha megvalósulnak.

Mindezek alapján nem Torgyán említett javaslata, hanem Magyarország ilyen fajta „felajánlása” (kiárusítása) foglalkoztat.  Most éppen egyes pártok részéről és a migráció kapcsán, aminek már nem csak kockázatai vannak.  Ahogy ez Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő tájékoztatásából (is) kiderül. (Nógrádi György: az Iszlám Állam és a bevándorlók.)

Nógrádi György

Nógrádi György

Mielőtt a fő témára rátérünk, mindenképpen érdemes körbejárni az „ország felajánlások” történetét, motívumait és problematikáját.

Másutt is (más országokban is) jellemző az ország felajánlása? Következmények

Az ország “felajánlásával” és annak belföldi és külföldi irányaival – ha nem is ilyen feldolgozásban, tehát az „ország felajánlás” fogalma alatt – szükségképpen folyamatosan foglalkoztam és foglalkozom. Ezek közül Magyarországon mindenképpen a „külföldi szál” a meghatározó. A 25 év alatti növekedés példátlanul alacsony átlagos üteméből (évi 1 százalék bővülés) az “ország felajánlások” súlyosan negatív, a fejlődést erősen korlátozó szerepe látható. Ez lényegében egybevág azzal a nézettel, miszerint a külföldi beavatkozások állnak fejlődési gondjaink mögött. Azzal is egybevág, hogy nálunk a kormányok nagyon erőtlenül védik érdekeinket. E nézet képviselői viszont azt állítják, hogy nem is lehetnek képesek erre. Különösen izgalmas kérdés, hogy ez így van-e. Ezzel az állítással soha nem értettem egyet, ahogy ezt logikailag alá is támasztottam a Kényszerpályák, tévutak c. kötetben.

Nem általános, hanem sajnos magyar jelenség

Ha viszont nemzetközi összehasonlításban nézzük az országok fejlődését, akkor azt látjuk, hogy ez nem általános jelenség, hanem magyar. Nem látszik igazolódni az az állítás, miszerint a külfölddel szemben egy kormánynak nem lenne elégséges az ereje. Másutt tehát sokkal hatékonyabb a nemzeti érdekek képviselete (bár deklaráltan nem folytatnak sem valóságos, sem állítólagos szabadságharcot). Következésképpen nem igazolódik az, hogy a bankok működése vagy például az EU káros lenne egy kevéssé fejlett ország számára vagy általában a külföld szerepe eleve negatív és korlátozó és deformáló lenne. Nagyon sok minden függ a kormánytól és nyilván az ellenzéktől is.

Előbb a visegrádi országok növekedését  vizsgáltam egy igen hosszú (23 éves) idősorban, utóbb pedig a 10 újonnan az EU-hoz csatlakozott ország adatait dolgoztam fel. Ez utóbbit egy 10 éves időszakra vonatkozóan. Mindkettő ugyanazt mutatta, a második elemzés – az országok jóval nagyobb köre miatt – még inkább általánosítható következtetéssel.

A 10 újonnan csatlakozott ország közül  Magyarország produkálta 2005 és 2014 között a leggyengébb növekedést; az országcsoport többsége viszont velünk ellentétben folyamatosan dolgozza le hátrányait. (A magyar növekedés egy tizede a lengyelnek.) Kézenfekvő, hogy feltételezzük: nálunk a legjellemzőbb a külföld kiszolgálása és a külföldhöz való igazodás a „gazdaságpolitikában” is.  Ennek eredménye pl. a több évtizedes és szinte folyamatos durva és még durvább megszorítások gyakorlata.

Gazdasági növekedés, új országok, 2005-2014A belföldi klientúrának vagy a külföldnek való „ország felajánlás” persze nyilván egymással összefügg, főleg a remélt hozadék formájában.

Ez a helyzet a migráció kezelésénél is, amitől az országot felajánlók saját maguknak és klientúrájuknak is ilyen-olyan előnyöket remélnek. Ennek árát is az országnak, a lakosság többségének kellene megfizetnie. Az ár nagyon súlyos lehet, a helyzet és perspektívája már ma is az. Az „ellentétel” viszont többnyire nem realizálódik, mert azok, főleg bizonyos partnerek esetén, akik kapják, ezt úgy fogják fel, hogy ez nekik jár.

Németh Lászlóné, Orbán Viktor, Putyin, Szergej Kirijenko (Roszatom)

A paksi beruházás aláírása

Az oroszok mai lelkes támogatói ugyanúgy csalódni fognak, ahogy az oroszok korábbi barátja, Gyurcsány is csalódhatott. Ma pedig – ha valakit ott kritizálnak, sőt támadnak –, az GyurcsányA várakozás be nem jövetele persze szerintem nem kisebbíti a felajánlók, esetleg értelmetlenül „meghajlók” elfogadhatatlan hibáját. Legfeljebb még esendőbbnek látszanak.

Gyurcsány és Putyin korábban

Gyurcsány és Putyin korábban

Felajánljuk-e Magyarországot?

A mottóként feltett kérdés számomra természetesen nem kérdés. A szovjet hadsereg kivonulásával Magyarország hatalmas ajándékot kapott a sorstól, váratlanul visszakapta régen elvesztett függetlenségét, amit illene gondosan megőriznie. Úgy vigyázni rá, mint a szemünk fényére, csak annyit adni fel belőle esetleg, ami a nemzetközi együttműködés kölcsönös előnyei és lemondásai mellett okvetlenül szükséges. Akkor is, ha kívülről fejtenek ki megengedhetetlen nyomást nemzeti érdekeink és függetlenségünk korlátozása vagy feladása érdekében. (Ld. például a Malév eladását, amit egy érdekelt ország elnöke kikövetelhetett.) Az meg szóba sem jöhetne, hogy bármely helyzetben levő magyarországi politikus felajánlja érdekeinket, függetlenségünket, illetve kiszolgáltatottá tegye az országot.

Nem új keletű gyakorlat

Ez a megközelítés a magyar politikában és közéletben – mint írtam – nem új keletű. Ezt hangsúlyozni kell, mert gyökeret vert az a tévhit, miszerint milyen jó volt a legutóbbi évekig, hiszen a kormány és az ellenzék egységes volt a külpolitikában. Ez azonban nem így volt, még ha voltak is olyan parlamenti szavazások, amelyeket egyhangúan fogadtak el. (Ennek azonban taktikai okai voltak.) Kezdődött a megosztottság a Kárpátaljáról való lemondás kinyilvánításával, folytatódott Trianonnal, az energiaszektor elpasszolásával, a termőföldről való megállapodással, amit kivettek az FVM hatásköréből és Martonyi Jánoshoz soroltak stb.

Martonyi János

Martonyi János a termőföld FŐTÁRGYALÓJA

A külfölddel akarják „megnyeretni” maguknak a hatalmat

A külföldnél való feljelentések is folyamatosak: bevonásukat, nyomásgyakorlásukat akarják kiprovokálni. Politikai, jogi és gazdasági témákban egyaránt. Fel kell figyelni arra, hogy az ellenzék egy bizonyos része és az immár tőle függetlenül „politizáló”, „királycsináló” sajtóorgánumok folyamatosan a külföld vélt érdekeit és vélt igazságát védik és féltik, miközben a magyar választók érdekeinek képviselete vagy hiányzik, vagy háttérbe szorul.

Sőt azzal szembe megy. Akár olyan durván, mint most a migráció kommunikálásában.

Nincs is  szerintük a választói érdekek képviseletének jelentősége, hiszen nem ezzel a teljesítménnyel, programokkal, vonzó és megvalósítható jövőképpel akarnak fellépni, hanem a külföld segítségével.

Nagyon fájt nekik a rezsicsökkentés, de egyáltalán nem fájt a rezsi folyamatos és brutális mértékű (indokolatlan) emelése, az energiaszolgáltatók nyolcszázalékos vagyonarányos nyeresége, vagy az orosz földgáz 30 százalékos túlszámlázása.  Nem véletlen az sem, hogy a magyar választókat foglalkoztató kérdésekkel szimpatizánsaik foglalkoznak, pl. a Facebookon és nem a pártok az országgyűlésben.

Az sem véletlen, hogy miközben formálisan egyetlen liberális ül az országgyűlésben (ő is Gyurcsány jóvoltából), az ellenzékinek tartott és „királycsinálóként” fellépő sajtó mégis azt a liberálisnak hívott (ál-liberális) politikát folytatja, ami 2010-ben megbukott. És az sem, hogy más pártok színeiben hányan viszik ezt a vonalat.

Az sem lehet véletlen, hogy a civil szervezetek a pártok meghosszabbításaként működnek nálunk és hogy a  hatalom külső körét, a civil szervezetek nagy részét ugyanehhez az irányzathoz tartozók foglalták és foglalják el. (Erről a Kényszerpályák, tévutak c. kötetben bővebben írtam.)

Kevés olyan ország van Európában, ahol annyi „emberjogi harcos” lenne, mint nálunk. De az is unikum, hogy többnyire(?!) kisebbségek érdekeit védik és persze gyakran (irritálóan) elfogultan.

Fodor Gábor

Fodor Gábor: az egyetlen liberális a parlamentben?

Nem véletlen, hogy az ellenzék és immár önállóan politizáló, hozzá sorolt orgánumai a külföld érdekeivel manipulálnak.

Blogomon is megírtam, hogy 1998-ban az ellenzék hogyan akarta leállíttatni a végre megindult gazdasági növekedést. „A választásokon vereséget szenvedett, azonnali revánsra készülő ellenzéki pártok, bizonyos befolyásos szakemberekkel megtámogatva és a külföldi médiát és befektetőket megdolgozva majdnem rákényszerítették a kormányt, hogy hűtse le a gazdasági konjunktúrát, állítsa meg a gazdasági növekedést.” (Részletek: Járai Zsigmond pénzügyminiszter „megakadályozott” adóreformja. )

Egy sajátos diktatúra: “gondolatrendőrséggel”

Magyarországon kétféle hatalom létezik: a hivatalos és az informális. Az informális hatalom a kisebbség egyfajta diktatúráját valósítja meg. Sok kérdést egyszerűen nem lehet szóba hozni, megvitatni, mert az így működő „gondolatrendőrség” – liberális, de valójában ál-liberális gondolatrendőrség – ezt helytelennek, az emberi jogokba és a humánumba ütközőnek, rasszistának, homofóbnak, a nemzetközi szerződésekbe ütközőnek nyilvánítja. Vagy csak 

Ha ez az informális hatalom (elvileg) ellenzékben van, akkor is van „bejárása” a kormányhoz és az állami intézményekhez. Vagy csak egyszerűen meghívja magához. Mindezt megkönnyíti, hogy a mostani Fidesz-kormány is tele van egykori(?!) szabaddemokratákkal, akik a szocialista pártban is megőrizték pozícióikat. (Annak ellenére, hogy az MSZP tagsága szeretett volna baloldali pártot a korábbi “balliberális” helyére.)

A “liberálisok” ma már nem is ballibnek, hanem baloldalinak(!?)  nevezik magukat

A balliberális jelzőnek sok értelme nincs, hiszen egész más a baloldaliság, mint az ál-liberalizmus. A baloldali jelző egyébként – ha nem változik a helyzet – akár el is lenne hagyható.

Ehelyett a liberális jelzőt kezdik elhagyni a pártok az utóbbi időben. Így lett az LMP-ből, a DK-ból, az Együtt-ből, a PM-ből egyszerűen csak „baloldali”?!) párt. Közben az MSZP-re sem illik igazán a baloldali jelző, de talán itt még elmegy. Ugyanakkor a sajtóban a Népszava kivételével fel sem merül baloldaliságuk. Önmagukat balliberálisnak tekintik, de úgy, hogy a baloldali jelzőt legszívesebben elfelejtenék. Tehát “liberálisként” határoznák meg, ha a törpepártoknak nem lenne szükségük a baloldali jelzőre. Mintha a baloldali e média számára szitokszó lenne. Bolgár György pl. komolyan zavarba jön a Klubrádióban, ha egy betelefonáló baloldalinak tekinti; megpróbál kibújni a válasz elől. A választások során igyekeztek az MSZP-t lenyomni. A balliberálisnak tekintett sajtóorgánumok  az MSZP-t látnivalóan nem szeretik: a liberális (valójában ál-liberális) pártok, pártocskák a kedvencek. Törpepártokhoz méltó témákkal és indulatokkal, hatalmi ambíciókkal.

Bajnai Gordon, megszorítások

Bajnai a megszorítások robotosa. Itt kisiskolásoknak beszél a megszorítások nagyszerűségéről 2010-ben, miniszterelnökként

A balliberális informális hatalom jellegzetessége, hogy csak a magyarokkal szemben tartja megengedhetetlennek azt, amit másoknak viszont nagyon is megengedne.

2012.04.12 Lengyel László,a Pénzügykutató vezetõje

Lengyel László: a magyaroknak nincs, a görögöknek van “ingyen ebéd”

Lengyel László, akinek a neve összekapcsolódott a megszorítások bukott és költséges ideológiájával (Fordulat és reform), nyilatkozott a görög válságról az ATV-nek.

Bár – ha jól tudom – mindig nagyon helytelenítette a könnyítéseket a magyarok esetében, legutóbb a devizahiteleseknél, de hát most is helyteleníti rezsinél, a görögöknél részleges, de jelentős adósság elengedést és kamatcsökkentést javasolna.

A görögökről szóló beszélgetést egyúttal felhasználta arra, hogy fenntarthatatlannak tartsa a magyaroknál a rezsicsökkentést és azt hangsúlyozza, hogy nincs ingyen ebéd! Ez egészen pofátlan dolog, hiszen a rossz kormányzás árát  a lakosság durva megszorításaival ismét megfizettették.

 Magyarországról különben senki nem kérdezte. Ráadásul a rezsicsökkentés szükséges lépés volt.

“1984 és 2010 között a háztartási energiaárak 65,8-szeresükre nőttek, az infláció ebben a termékcsoportban 2,3-szer gyorsabb volt, mint az átlagos fogyasztói árszínvonal szintén nagyon „intenzív” emelkedése.” (Rezsicsökkentés. Mi kell hozzá?)

A rezsicsökkentés mértéke – számításaim szerint – a bekövetkezettnek akár a többszöröse lehetett volna, ha minden lehetőséget erre kihasználnak.

De ha már Magyarországról akart beszélni, akkor most is szóvá kellett volna tennie, hogy a devizahiteleseken 136 milliárd forintot keresett volt kollégája és megszorító társa, Matolcsy György, az MNB elnöke. Ennek már azért is eszébe kellett volna jutnia, mert a görögöknek adósságelengedést és kamatcsökkentést tartott szükségesnek. Nálunk viszont a devizahitelesek újabb “megvágását” sem veszi észre? (Azon kívül, hogy itt sem kamatcsökkentést, sem adósságelengedést nem tartott szükségesnek, de – gondolom – megvalósíthatónak sem.)

A riportban az inkriminált, az ingyen ebédre vonatkozó rész 13:10-kor kezdődik. Egyes szavakat Lengyel elharap, mintha túl akarna lenni e megállapításán:

Ha nem kérdés: miért kérdezem meg?

Ha pedig számomra nem kérdés, hogy az országot nem szabad „felajánlani”, akkor viszont mégis miért merülhet fel kérdésként? Hogy ilyen módon is felhívja a figyelmet arra, hogy a politikusok többsége számára a „felajánlás” – ahogy írtam – már nem is kérdés, a „meghívást” vagy a „behívást” már akkor is gyakorolták, amikor még bent voltak az idegen katonák. Visszterhes ügyletről lehet szó: igyekeztek és igyekeznek külső (idegen) támogató hatalmat szerezni hazai (hatalmi és anyagi stb.) pozíciójuk megerősítéséhez.

A magyar politikára és közéletre jellemző, hogy szinte mindenki árul valamit és olyat, amit nem, vagy ilyen formán nem árulhatna. De az ország érdekeit és függetlenségét azért biztosan nem szabadna. És mivel itt – a szándékok és a remények szintjén legalábbis – visszterhes ügyletekről lenne szó, amiben a „felajánló” kompenzációra számítana, ez is büntetőjogi szabályokba is ütközhetne.

A rendszerváltás 25 éves történelme “ország felajánlási” próbálkozásokkal és bejezett akciókkal van tele, amelyek a függetlenség részleges feladásával, az ország kiszolgáltatottságának növekedésével és egyéb károkkal fonódhatnak egybe, és kockáztathatják a függetlenség elvesztését is.

A migráció témájában képviselt egyes pártmegnyilvánulások az ország felajánlását jelenthetik, ezt a tévutat akarnák rákényszeríteni a kormányra – természetesen a külföldre építve, sőt azt manipulálva. (Ahogy 1998-ban a gazdaság lehűtését és a gazdasági növekedés leállítását.)

Most nem egyes országoknak történne a „felajánlás”, hanem az EU-nak, illetve a migránsok hatalmas tömegeinek. A kérdés ilyen kezelése nyilván csak súlyosbítaná a problémát, ösztönözné a migrációt. Nem véleménynyilvánításról van szó, ami nyilván nem határtalan, hanem az ország érdekeivel szembeni fellépésről. Nem gondolom, hogy ez beleférne akár csak az országgyűlési képviselők kompetenciájába.

Miért foglalkozom az ellenzékkel? Miért nem csak a kormánnyal?

Honlapomon, majd blogom 2007 óta rendszeresen sokféle aktuális és fajsúlyos kérdéssel foglalkozom. A dolgok természetéből adódóan – hiszen a helyzetek nem igazán javulnak – rendszerint visszatérő jelleggel.

Ami a politika témáit illeti, többnyire az aktuális kormányokra koncentrálok. Ha ennek szükségét érzem, az is előfordul, hogy politikai vezetők figyelmét levélben külön is felhívom elhanyagolt, de fontos és következményes közérdekű tényekre és fejleményekre. Ezt megtettem Orbán Viktornál (legutóbb 2013 júliusában, amiből részletek olvashatók Itt:  és Itt:   ), de Gyurcsány Ferencnél is. (Ld. Levelek Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek.)

Gyurcsány és Orbán

Gyurcsány és Orbán. Levelet kaptak: nem egyszer

Blogomon már többször kifejtettem, miért foglalkozom – és nem érintőlegesen – az ellenzékkel IS. És – ahogy az ilyenkor általában lenni szokott – egyúttal a kormánnyal is. 2010 előtt a Fidesszel, azóta egy más összetételű ellenzékkel – ezen belül is főleg a balliberális pártcsoportosulással – kritikusan és hangsúlyosan. Mindjárt elmondom, miért a balliberális blokk áll inkább az ellenzéken belüli érdeklődésem homlokterében.

Miért a balliberális blokk?

Ennek nem egy oka van. E pártok és személyek között van az a párt, ami már többször volt kormányon és azok a politikusok, akik nem feltétlenül akkori pártjaikban részesei voltak ennek. 2001-ben az akkori kormánypártokkal szerepet játszottak az országgyűlés két pólusúvá „alakításában”. (Hogy ez hogyan történt, arról az olvasó könyveimben, honlapomon és blogomon bőségesen talál megfelelően dokumentált információt.)

A két pólusú parlament

Az elképzelés „keresztülvitele” mindkét „pólust” rövid ideig elégedettséggel töltötte el; úgy gondolták, hogy így örökké bent lesznek az országgyűlésben és a hatalomban. Ha nem kormányon, akkor ellenzékben.

A számukra nagyon fontos kérdésekben pedig esetleges és egyedüli ellenzékként is meg tudnak állapodni, ha történetesen éppen nem lennének hatalmon. A kormányzás és az ellenzékiség tartalmán nyilván nem gondolkodtak: a programkészítés, az elképzelések bemutatása, de még a jókívánságok listájának megfogalmazása is „spontán módon” kikerült a választási kampányból.

Nagy publicitást kapott az a demokráciával ellentétes és valótlan állítás: senkit nem érdekelnek a programok és különben is, ki tartaná be… A színvonalas kormányzás jogszabályban is rögzített kötelező előírásait a kormányon levő nem tartotta be, az ellenzék ezt nem kényszerítette ki. Ma sem: ld. hatásvizsgálatok.

“Hervasztó felismerések”. Mégis kellene pl. program

Ám jöttek a hervasztó felismerések. A mutyizás ugyan nyilván megvalósult, ami bizonyos célok elérését lehetővé tette. De csak bizonyosakét és nem mindegyikét. És a klientúra sem kaphatott annyi lehetőséget: állást, tanácsadói szerződést, üzletet, pénzt. Az ellenzék a kárain hamar rájött, hogy sokkal jobb kormányon lenni, mint ellenzékben és hogy a hosszú ellenzéki lét felszámolhatja a visszatérés, de még a megmaradás esélyét is. 2010-ben megbukott a ballib kormány. De jött még egy csalódás: 2010-ben ismét három pólusúvá vált az országgyűlés…

Parlament

2010: ismét hárompólusú az országgyűlés

2014: újabb hasadás

Aztán 2014-ben még egy: a balliberális oldal tovább hasadt, ami a választás előtt és után tovább csökkentette erejét. Az “összefogást” találták ki a választási kampányban az erők egyesítésére, de mivel hiányoznak a programok, nem tudnak MIBEN, tehát a jövőképben, a (nem létező) elképzelésekben összefogni.

Politizálásuk főleg egymás ellen  irányul, és az ország: vonzó perspektíva kínálása híján és irritáló megnyilvánulásaik miatt nem számíthatnak külső szavazatokra. Még az elvesztett szavazóik visszaszerzésére sem. Egymástól szereznének szavazókat: belterjes túllicitálással, érzékeny kérdések érzéketlen kezelésével, ami még lehetetlenebbé teszi új erők bevonását.

A (részben) kormányzati múlt alapján

A mostani cikkben az ellenzék részéről részben éppen a kormányzati múlt miatt, részben az előbb bemutatott sajátos politizálás miatt a balliberális blokkra összpontosítok.

Az ellenzéknek ugyan van egy kizárólag liberális (ilyen nevet viselő) képviselői „csoportja” is, ami egy személyből, Fodor Gabiból áll. (A mostani írásban külön megjelölés hiányában és az egyszerűbb fogalmazás érdekében ellenzéken a balliberális ellenzéket értem. Ott ahol a megállapítás mégis a teljes ellenzékre vonatkozik, külön jelzem.)

Az előbbi fogalmak szerinti ellenzék kritikáját egyébként nem ellenszenvből teszem és nyilván nem a kormánypártoknak nyújtott szolgálatként, illetve az ellenzék valamiféle lejáratásaként, hanem KIZÁRÓLAG a széles értelemben vett segítés szándékával, tehát mindannyiunk érdekében. Ha már helyzetben vannak, kompetenciával rendelkeznek, sajtóhoz jutnak, tegyék magukat hasznossá a társadalom és az ország számára. És legalább az érvényesüljön, amit az orvosi esküben megfogalmaznak: NEM ÁRTANI! (Ehhez is nagyot kellene persze fejlődniük!)

A kormányt nem terelik jó irányba. A rosszat pedig erősítik

Sajnálatos, hogy az ellenzék előbbi csoportjai évek óta nem tudnak mit kezdeni magukkal és az ország problémáival, nem képesek a megoldások és különösen a jó megoldások felé terelni a kormányt. (Vagy önmagukat, amikor ők voltak kormányon.) Pedig ilyen (pozitív irányú) terelésre 2010 óta különösen nagy szükség lenne, mivel a kormány működésében hiányzik a belső kontroll. (Tehát a külsőnek kellene a belső hiányát is kompenzálnia.) Szerintem ezért (a belső kontroll megléte miatt) volt összehasonlíthatatlanul jobb volt az első Orbán-kormány teljesítménye, mint a továbbiaké. (Ld. bővebben az előbbi levélrészletekben.) Az ellenzék negatív irányultságú terelési próbálkozásaiban, manővereiben ugyanakkor nincs hiány. (Ld. pl. rezsicsökkentés, devizahitelesek helyzetének rendezése stb.)

Nem jelentenek kihívást

Az ellenzék balliberális csoportjai nem jelentenek a kormánnyal szemben kihívást, mert nem képviselnek alternatívát. (Baloldalinak nevezve sem.) Részben azért, mert hosszú ideje a politikájukban az „ellen oldallal” nagyon sok a közös vonás. Amikor pedig kormányzati helyzetben vannak, fő vonalakban és általában egymás anomáliáit szokták továbbvinni és/vagy elmélyíteni.

Részben pedig a miatt a néhány kivétel miatt nem jelentenek kihívást, amelyek nem jelentenek ugyan fordulatot a kormány politikájában vagy felfogásában, nem általánosak, hanem csak szórványosak, nem hibátlanok, jelen formájukban szükségtelenül támadhatóak, viszont a lakosság és az ország számára még így is lényegesek.

Az ellenzék az előremutató elemeket rendszerint nem viszi tovább, nem azt igyekszik előmozdítani, hogy JOBB megoldás szülessen, hanem ehelyett meg akarná szüntetni az ugyan nem optimális, de előrevivő elemeket. Sőt gyakran magát a problémát is tagadja, amitől szenved az ország és polgárai. Ezzel e pártok akarva-akaratlanul rossz folyamatokhoz és súlyos veszteségekhez járulnak hozzá.  Ezen szeretnék változtatni.

Szelényi Zsuzsanna

És kiáll a “menekültek” besétálása mellett. Nincs itt ellentmondás? A képen: Szelényi Zsuzsanna ogy képviselő, pszichológus, nemzetközi és fejlesztési szakértő

Ilyen pl. a rezsicsökkentéshez való viszony. Ami nagyon lényeges kérdés, nagyban eldöntötte a 2014. évi választásokat. 2013 októberétől több részes írást tettem fel blogomra, ami ennek bekövetkezésére és arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzék hibás megközelítése sokba fog kerülni. (Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek) Ezt írtam: A rezsicsökkentéssel „egy évtizedek óta zajló és igen gyors áremelkedési tendencia tört meg a gazdaság e szegmensében, aminek mindenképpen nagy jelentősége van. Bár a vonatkozó kormányzati elképzeléseknek és intézkedéseknek is számos hibájuk van, mégis az ellenzék ellen dolgoznak.” Videóban is elmondtam gondolataimat. (Ld. videótár.) Hiába: nem segíthettem.

Holott az ellenzéknek megvolt a lehetősége arra, hogy ésszerű irányba terelje és szükség szerint tovább is vigye a rezsicsökkentést. Például az áfakulcs csökkentésével vagy az orosz földgáz 30 százalékos túlszámlázásának megszüntetésével, de a rezsicsökkentésnek nem az erőre, hanem érvekre és számításokra alapozott képviseletével is.

Orbán Viktor is gazdaságirányítási válságban

Orbán Viktor: Itt (LENNE) az idő!!!

Egyébként még 2013 júliusában levélben hívtam fel a miniszterelnök figyelmét arra, hogy az általa szorgalmazott témákban, a rezsicsökkentésben is hatékonyabban lehetne és kellene eljárni.

„Ez már a sokadik olyan kérdés, amihez a kormány nekikezdett, és aminek megoldásán akár nagyot is lehetne nyerni. Nem mindegy az sem, hogy ad-e és mekkora támadási felületet a kormány, illetve, hogy ad-e szükségtelenül támadási felületet. Nem mindegy tehát, hogy konkrétan mi valósul meg és az sem, hogy hogyan. Ezért mindenképpen érdemes lenne a döntések menetét és szempontjait áttekinteni.” (A devizahitelek és más problémák jobb megoldása Újabb részlet egy levélből (2013. július 30.) )

A lehetséges segítség

A lehetséges segítség egyik része nyilván a jó szándékú és tartalmas kritika, ha már hiányzik az önkritika, a helyzet önálló feltárása, az utak keresése, a programkészítés, a kulcskérdések meghatározása. Egy másik része pedig tanácsokban jelentkezhet: a helyzetre miként kellene reagálni. Mindkét segítség folyamatosan lepereg, mintha nem is létezne.

Ahogy annak idején mottóként leírtam: „Az építő kritikákból sem építkeznek és mennek tovább a tévúton!” (Ez persze a kormányoldalra majdnem ugyanúgy vonatkozik.)

Még a „legbárgyúbb”, leginkább életszerűtlen ellenzéki állítások is zavartalanul folytatódnak. Például a rezsicsökkentés „rezsihazugságnak” való titulálása. Azt lehetne hinni, hogy a 2014-es választások gyenge eredményei elgondolkodtatják a pártok vezetőit és változtatnak. Én magam is igyekeztem ezt előmozdítani, amikor erről több részes elemzést készítettem (Választás. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt. És ennek négy folytatása. Itt  , Itt,  Itt,  Itt)

De semmi nem változott, hiszen most is rezsihazugságról beszélnek, vagy, ahogy újabban lényegében migrációs hazugságot emlegetnek. (Ezt a problémát is jelentéktelennek érzik.)

A közömbösség következményei

Ez a közömbösség a véleményekkel szemben nemcsak e pártok szempontjából sajnálatos, hanem az ország szempontjából is. Mindenesetre számomra ennek van nagyobb jelentősége, és ez utóbbinak vannak súlyosabb következményei.

E pártok közül több, vagy akár mindegyik eltűnhet – és nem külső beavatkozás, egy ilyenhez korábban asszisztáltak, hanem az önpusztítás következtében –, hiába gondolják úgy, hogy a baloldal biztosan fennmarad. Hiszen – „érvelnek” – baloldal nélkül nem lehet meg az ország. Pedig van egy pár olyan demokratikusnak tekintett ország, ahol nincs baloldal. Tulajdonképpen tehát már itt tartunk, leszámítva persze az ország működését hiányzó demokratikus jellegét. Formálisan ugyan még létezik egy olyan párthalmaz, ami – többük esetében kifejezetten meglepő módon – “baloldalinak” nevezi magát. (Mint előbb láttuk, még csak nem is balliberálisnak.)

Az ellenzék saját magát hozta olyan helyzetbe, hogy ennek a párthalmaznak a sorsa, sőt a további működése is a jelen kormánytól és annak érdekeitől függ. Jelenleg biztos nem érdeke a kormánynak, hogy mind távozzanak a politikából, mert ezzel nem nyerne sokat, miközben hatalmi vákuumot hozna létre. Ahova akár potens képződmények is benyomulhatnának.

Az országnak ugyanakkor ez a helyzet nagyon rossz és nem azért, mert nincs igazi baloldal, hanem azért, mert nincs olyan ellenzék, ami betöltené vagy akár be akarná tölteni feladatait.

A politika működési zavarai hatalmas anyagi és más károkkal járhatnak, pl. – ahogy ez már bekövetkezett – az ország leszakadásával, periferizálódásával, milliók elszegényedésével. A politika működési zavarainak egyik látványos jele az a gazdaságirányítási válság (vagy kormányzási alkalmatlanság), ami a több évtizedes permanens gazdasági válság okozója Magyarországon. Nálunk ugyanis a folyamatos válság mindenekelőtt gazdaságirányítási, kormányzási válság.

Összefüggő teljesítmények

A kormány és az ellenzék teljesítménye összefügg: egymásra kölcsönösen hatással van. A kapcsolat általában meglehetősen bonyolult, jelenleg viszont elég egyszerű. A gyengélkedő kormányzás számára egyáltalán nem jelent kihívást sem az ellenzék megosztottsága, törésvonalai, sem az ezzel csak részben összefüggő politizálása.

(Folytatjuk!)

2 responses to “Az illegális migráció és a politika válaszai

  1. Visszajelzés: Politikai helyzetkép (5.). Egy második Trianon lehetősége - Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogja

  2. Visszajelzés: Politikai helyzetkép (9). Az előzetes választási esélyek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.