Áfacsökkentés. Indokolt „óvatosság” vagy „alibi akció”?

Senki nem tudja, mi lesz a bevételekkel…

(Orbán Viktor miniszterelnök)

A kormány – úgy tűnik – eldöntötte, hogy hozzányúl a világ legmagasabb áfájához. Orbán Viktor miniszterelnök interjújából is tudjuk, hogy a kormány óvatosan, kétségekkel küszködve, csak a saját bevételeire gondolva, ezúttal mindössze a sertés tőkehús áfáját csökkenti. Mintha azok az ismeretek, amelyek az áfakulcs következményeiről fellelhetők nem jutottak volna el hozzájuk, legalábbis a tudatukig. Talán erre utalhat már az is, hogy 27 százalékos  áfát vezettek be, amit tovább akartak volna emelni. A baromfisok tiltakoznak, úgy vélik, a baromfi áfáját is be kellene vonni a csökkentésbe. A miniszterelnök viszont úgy gondolja, egyszerre két dolgot nem szabad csinálni. Holott éppen hogy sokat kellene egyszerre. De tényleg így kell ezt a nagy horderejű feladatot megoldani?  Az összefüggő, összetartozó kérdéseket nem együtt rendezni, hanem egyenként kell vizsgálgatni? Mi jöhet ki végül ebből? Valóban a kormány bevételének megőrzése  a rendezés egyetlen tétje? Vagy ennél sokkal nagyobb ügyek is kockán forognak, amit a kormány nem érzékel? Mi ennek az alternatívája?  Erről lesz szó az alábbiakban. Az alábbi videóra egyébként a cikk végén még visszatérek.

A kiindulópont egy korábbi anyag

Mielőtt rátérnénk a címben megadott témára, ennek felvezetéseként térjünk vissza a magyar gazdaság egyik kulcskérdéséhez: minek kellene elsőbbséget kapnia? A külső piacnak, ahogy ez már évtizedek óta és egyre inkább tapasztalható, és amely „primátusnak” már eddig is roppant veszteségei voltak, vagy a továbbra is elhanyagolt és még inkább háttérbe szorult (valójában szorított) belső piacnak? Ez a mellőzés szintén veszteségeket termel, illetve elérhető hasznok elmaradásával jár. (Korábban erről is írtam a Kényszerpályák, tévutak c. kötetben, legújabban pedig a Leleplező 2015./1. számában. Mi a fontosabb? A külső vagy a belső piac?), illetve e cikk alapján, némi kiegészítéssel a blogon. Itt, itt és itt.)

Mi a fontosabb?

A kérdés persze így – mi a fontosabb? – tulajdonképpen nem is tehető fel, hiszen mindkettő fontos. Ma már nyilván nem rendezkedhet be még egy nagy veszés ásványkincsekkel jól ellátott ország sem autarchiára, önellátásra. Hát még egy olyan kisméretű és ásványkincsekben szűkölködő ország, mint amilyen Magyarország. Nem véletlenül tartozunk a különösen nyitott gazdaságok közé, igaz, ezt a nyitottságot sajnálatos módon a kormányok mesterségesen folyamatosan növelték és még mindig növelik. A nyitottságból így nem előnyök, hanem veszteségek, elmaradt hasznok és nyomasztó hátrányok származtak. Nem utolsósorban kiszolgáltatottságunk és gazdaságunk leépülése, egész sor ágazat eltűnése, a saját fejlesztés alárendelt jelentősége, a bérmunka dominanciája stb. (Ezekről is részletesen szó esett a fent hivatkozott írásokban és később itt is szó esik még.)

A kérdést nem is latolgatták, már régen és hibásan eldöntötték

Annak különösen nincs értelme, ha a kérdést nem is latolgatják, hanem – ahogy nálunk régen megtörtént – eldöntik, ráadásul minden megalapozás nélkül. Úgy hogy az exportra kell alapozni a növekedést Magyarországon. Sőt még a figyelmeztető hangokat sem meghallva a kivitel primátusát gazdasági kényszerré teszik a vállalkozások számára.

Megsértett arányosság és következményei. Elmaradt növekedés

Azt sem felfogva, hogy a kivitel és a belső piac egymáshoz képesti szerepét az ésszerű arányokon túl csak egy bizonyos, nem túl tág határon belül szabad és akkor is csak időlegesen változtatni, azon túl és tartósan nyilván nem. Ezt jelzik azok a bődületesen nagy és emelkedő árveszteségek is, amelyek a túlhajtott exportorientációból, majd a gazdaságpolitika által létrehozott exportkényszerből következnek. De – mint alább is látni fogjuk – ezzel van szoros kapcsolatban a magyar gazdaság évtizedes stagnálása, alig fejlődése, amit az is jelez, hogy az EU újabban csatlakozott 10 országa között a mienk a leggyengébb növekedés.

Tíz év alatt a tavalyi 3,3 százalékos növekedéssel együtt mindössze 4,4 százalékkal emelkedett nálunk a GDP volumene. Emiatt pedig kimondhatatlanul nagy forrás képződése maradt el; számításaim szerint, ha a lengyel növekedésnek megfelelően alakult volna a termelés Magyarországon, több, mint 92 ezer milliárd forinttal több jövedelem képződött volna az elmúlt tíz évben. Meg kell jegyeznem, hogy a további 9 EU-s ország kivitele is szépen emelkedett, miközben a növekedés – Magyarországgal ellentétbenmindenütt a belső kereslet lényeges és folyamatos bővülésére is támaszkodott!

Ennyit az elmaradt haszonról, most lássunk példát a veszteségek egy részére, ami szintén közvetlen kapcsolatban van az exportvezérelt, ma már „exportkényszeres” gazdaságpolitikával.

Óriási árveszteségek

1990 és 2013 között (2013. évi árakon) 42 ezer milliárd forint árveszteséget szenvedett el a magyar gazdaság ennek következtében. E politikával és még inkább annak új keletű formájával ugyanis durván sérültek a gazdaság arányai és egyre messzebb kerültünk attól az arányosságtól, ami a hatékony gazdálkodás egyik alapfeltétele. Világos tehát, hogy a belső piacnak már azért is nagyobb szerepet kell kapnia, hogy az említett elviselhetetlenül nagy veszteségek fokozatosan csökkenhessenek és persze, hogy elmaradt hasznok realizálódhassanak. Ennek alapján létrejöhetne egy (rész)alternatíva, egy olyan irány, ami minden bizonnyal működőképes lenne, megvalósítható, és ami önmagában is egészen más, igen vonzó fejlődési útra léphetnénk.

Hátrább vagyunk, mint négy évtizede a gondolkodásban

Itt engedjenek meg egy személyes, de egyben – mint talán látni fogják – közérdekű vonatkozású megjegyzést. Doktori értekezésemet és a kandidátusi disszertációmat (az utóbbit 37 éve) a gazdaság objektív arányairól, az arányosság szerepéről és megsértésének következményeiről írtam. Nemzetközi összehasonlításban vizsgáltam ezeket a kérdéseket. Azóta állítólag volt egy rendszerváltás, viszont még hátrább tartunk az előbbi kérdésekben is, mint voltunk 37 éve. Annyiban is hátrább, hogy ma a kormány egyáltalán nem kíváncsi arra, hogyan is kellene csinálni, de arra sem, mi is a valós helyzet.

A belső piacnak vissza kell kapnia logikus helyét a gazdaságban

Visszatérve az alaptémához, szakítani kellene tehát egy sajátosan magyar és szerfelett értelmetlen úttal: a belső piac lehetőségeit maradéktalanul ki kellene használnunk. Erre már csak a hatékonyabb külkereskedelem és a jobb exportminőség érdekében is szükség lenne, amivel fokozatosan le lehetne faragni a döbbenetes mértékű árveszteségeket. A belső piac nagyobb szerepe mellett felgyorsulna a gazdasági növekedés.

Jánossy Ferenc

Jánossy Ferenc

Ez sajnos néhány év távlatából messze a leggyengébb mértékű az EU-hoz újabban (de még 2013 előtt) csatlakozott tíz ország között. A tíz EU-s ország között mi vagyunk a tizedikek… (Ez esetben is olyan anomáliáról van szó, amilyenről Jánossy Ferenc beszélt annak idején. Kimutatta, hogy az országok hosszú ideig érvényes tendencia szerint fejlődnek, ezt rendkívüli anomáliák megzavarhatják, ilyen a háború, a válság stb., időlegesen eltéríthetik a fejlődést a tendenciától. De amint az ok megszűnik, a gazdaságok hamar visszakapaszkodnak a tendenciára és már aszerint folytatják fejlődésüket. Jánossy ilyen képtelen „gazdaságpolitikákra” nem gondolt, de ha ezektől elszakadunk, ugyanolyan ugrásszerű, majd gyors fejlődés következhet be. Bővebben ld. pl. Küzdelmek, esélyek, balsikerek és sikerek (1.), vagy A forint gyengítésének tévútján. A kibogozatlan hatások (2. folytatás)

Gazdasági növekedés, új országok, 2005-2014

Forrás: Eurostat. Nagyításhoz kattintson a képre!

A 2005 és 2014 közötti tíz évben Magyarországon a növekedés a tavalyi 3,3 százalékkal együtt mindössze 4,4 százalék, Lengyelországban ennek csaknem tízszerese (!), 41 százalék! Szlovákiában 36 százalék, Romániában 25,4 százalék stb. De még a kilencedik ország, a pangó gazdaságú Szlovénia növekedése is – 8,3 százalék – majdnem kétszer akkora, mint a miénk. Ha a magyar növekedés elérte volna a lengyel mértéket, akkor 2014-ben több mint 11 ezer milliárd forinttal többet költhetett volna az ország! Ha pedig a vizsgált tízéves periódusban alakult volna nálunk a növekedés úgy, mint Lengyelországban, akkor több mint 92 ezer milliárd forinttal nagyobb GDP lehetett volna elosztani. Legalább három év teljes GDP-je „úszott el” a példátlan pangás következtében! És vajon mi lett volna, ha Magyarország – valójában a magyar kormány – nem teljesít ilyen jól… Még plakátok is készültek arról, hogy Magyarország jobban teljesít…

Egy alternatíva: a belső piac jóval nagyobb szerepe. Más fejlődési lehetőségek

Ahogy korábban írtam: „Ha visszaállítjuk a belső és a külső piacot a maguk logikus helyeire, nem csak a gazdasági racionalitást szolgáljuk és a gazdasági fejlődésnek és növekedésnek adunk esélyt.” És persze nem csak veszteségektől óvjuk meg az országot. „ A két variáció másban is mást lehetőséget jelent.”

 A belső piac viszonylagos primátusa a minőség és a hatékonyság javulásának és húzóágazatok létrejöttének kedvezne. (Ahogy ezt is levezettem pl. a hivatkozott írásaimban.) Előtérbe kerülnek a kis- és közepes vállalkozások, ami együtt jár a (minőségi, értelmes) foglalkoztatottság bővülésével, a vállalkozás szabadságának kibontakoztatásával, a komparatív előnyök kihasználásával. A termőföld felértékelődésével. Növekvő jövedelmekkel és emelkedő fogyasztással, a rendszerváltás óta elvárt európai életviszonyokkal. A széles rétegek számára valóban megnyíló polgári élettel és vagyonosodással, anyagi biztonsággal, a számukra is elérhető támogatásokkal, a tömeges szegénység felszámolásával.

Lehet persze az ország (mindannyiunk) kárára tovább erőlködni

De nyilván még lehet tovább erőlködni és erőltetni azt, ami nem vált be, mert nem válhatott be. A megszorítások folytatását és a fogyasztás „féken tartását”, a közmunkát, az exportra való kényszerítést, most már beleértve a még meglevő kis- és közepes vállalkozások exportra kényszerítését is, a külföldi monopóliumok becsalogatását és kedvezményezését, a bérmunka jellegű „iparosítást”. A termőföld elherdálását (ld. zöld mezős beruházások még a magas aranykorona értékű földeken is). A környezetszennyezést stb. Mindezeket az ismert és még nem ismert következményekkel.

Akadályok. Az egyik fő akadály éppen a „világbajnok” áfakulcs

A belső piac nagyobb szerepét és mindazokat az előnyöket, ami azzal együtt járna, sok minden akadályozza. Mindenekelőtt a sehova nem vezető megszorítások, amelyek a fogyasztást és a termelést egyaránt korlátozzák, és amelyek kritikussá teszik a gazdálkodás jövedelmezőségét. Ezek közé tartozik a világon a legmagasabb, 27 százalékos áfakulcs, amit még egyéb adók szoktak kiegészíteni. (Az EU ugyanis nem engedte meg, hogy a kormány még tovább emelje az áfát.) Pedig egy ennél jóval kisebb áfát sem képes a magyar gazdaság és lakosság kitermelni. Nem véletlen, mekkora a tülekedés az udvari szállítói státuszba kerülésre, ami extra feltételekkel jár együtt. „Nagyon” úgy tűnik, hogy jövedelmezően működni és pláne meggazdagodni csak az állammal/ főleg a kormánnyal való „exkluzív” kapcsolatok révén lehetséges.

Fel kell hagyni a nyílt és burkolt megszorításokkal. Eddig sem kellett volna!

Le kell persze szögezni, hogy az áfa akár teljes körű és nagymértékű csökkentése sem oldja meg a kérdést, ha a kormány továbbra is újabb direkt és indirekt megszorításokat léptet életbe. Az utóbbiakra, amelyek egyre kiterjedtebbek lettek, példa, hogy a devizahitelek forintosításán a politika által nem zavartatva a Magyar Nemzeti Bank 136 milliárd forint „nyereséget” érhetett le. Pedig ezt a pénzt a devizahiteleseknek kellett volna visszakapniuk.  (A forint „zuhanása” és a kormány „tökéletes időzítése” ) A politika egyik oldalán sem szólaltak fel ez ellen. Sőt a baloldali pártok és a balliberális orgánumok ezt a pénzt is kínálgatták volna a brókerbotrány szereplőinek kártalanítására… A bankadó pedig látszólag direkt, valójában indirekt megszorítás, hiszen ennek összegét költségemelések formájában átháríthatják. Ezt súlyosbítja egy ugyancsak áthárított adó, a tranzakciós adó, ami tovább szűkíti a jövedelmeket.

Matolcsy, MNB

Matolcsy György: az MNB 136 milliárd forint “nyereséget” ért el a devizahitelek forintosításán. A politika nem kifogásolta…

Nem értik a gazdaságot: tovább nyomnák a féket

Döbbentem tapasztaltam, hogy amikor még a neoliberális elképzelések szerint sem volt szükség újabb elvonásra, a kormány és feje kiötölte az internetadót. De még azt sem tudta, mennyit is várna ettől, csak olyan pénzt látott, amire rátenyerelhet. Nem véletlenül írtam, hogy egyre inkább úgy látom, a kormány továbbra sem érti a gazdaságot. (Ld. 2015-től már internetadó is? A kormány továbbra sem érti a gazdaságot?)

A megszorításoknak persze – függetlenül a magyarországi neoliberálisoktól – nincs értelmük, még rövidtávon sincs. Annyiban főleg nem, hogy a kormány költekezését ma sem korlátozza semmi.

Az egészséges fogyasztás és a mezőgazdaság ellen

Mégis többnyire (a pékáruk és a tej- és tejtermékek kivételével) 27 százalékos áfa sújtja az élelmiszereket, amikor az EU-ban szinte mindenütt kedvezményes kulccsal adóznak. Itt egyébként nyilván nem valamiféle juttatásról, szociálpolitikai kedvezményről van szó, hiszen egy fontos ágazat és az itt folyó tevékenység megtartásáról.

Ott tudják, hogy bár formálisan az áfát a fogyasztó fizeti, valójában a termelőt és a kereskedőt is érinti. A fogyasztó ár áfatartalma ugyanis nem más, mint amit a lehetséges jövedelemből a termelő és a kereskedő nem kap kézhez. De a lehetséges jövedelem persze a forgalom volumenétől is függ, az pedig a fogyasztói ártól, amit vagy növel az áfa, vagy „lenyeli” a termelő és/vagy a kereskedő. A magyar mezőgazdaság az ország egyik lehetséges húzóágazata, ha megfelelő a minőség. Ez viszont szükségképpen függ az áfakulcs nagyságától. Minél magasabb az áfakulcs, annál inkább igyekeznek az árat a minőségre fordított költségek csökkentésével alacsonyabbra vinni. Az pedig, hogy mit eszünk, attól függ nagyrészt a lakosság egészségi állapota. Nem véletlen, hogy ez az EU-ban a legrosszabbak közé tartozik.

Az áfával az állam tulajdonképpen „elveszi” a mezőgazdaság EU-s támogatását

Mai EU-s versenytársaink (pl. Hollandia) már évtizedekkel ezelőtt aggódtak amiatt, mi lesz akkor, ha egyszer Magyarország akadálytalanul érvényesítheti komparatív előnyeit a mezőgazdasági termelésben. Nos, nem volt miért aggódniuk, hiszen a mi belső piacunk lett az EU elfekvő, gyenge minőségű mezőgazdasági készleteinek első számú felvevőhelye. A magyar termékek nem igazán versenyképesek a belső piacon, de a külsőn sem.

A hazai piacon az ár a fő ok, a külsőn ugyan az ár nem, mivel a forint csaknem 50 százalékkal van alulértékelve vásárlóerő paritásához képest, így árban nem lehet drága, de minősége és homogenitásának hiánya gyakran nem teszi vonzóvá.

Az EU támogatja a saját mezőgazdasági termelését, hogy a fogyasztó számára is kedvező áron is legyen a termelőnek megfelelő jövedelme. Ennek révén még a finn mezőgazdaság is megerősödött, az angol pedig, ami egy időre csak vegetált, életre kelt. Nálunk viszont a kormányok rátenyerelnek e támogatás nagy részére. Pedig itt igazán szükség lenne erre a kiegészítésre, hiszen évtizedeken keresztül nagyrészt elmaradtak a fejlesztések, és hát folyamatosan forgóeszközhiánnyal küszködnek a gazdák. Az EU-s támogatás elvonásának eszköze nem más, mint a világ legmagasabb, 27 százalékos áfakulcsa. Ha nincs megfelelő jövedelmezőség, akkor a minőségjavítás, ha fel is ismerik ennek szükségességét, nem megy végbe, vagy nem olyan mértékben megy végbe, mint kellene.

Az áfázás a kormányok pénzszivattyúja

A magyar kormányok az áfa bevezetése után gyorsan felismerték, mekkora bevételi lehetőséghez jutottak. Még több bevételt akartak és gátlástalanul, a gazdaság érdekeivel is ellentétes áfaemelésbe kezdtek. Ez hozta létre azt a helyzetet, hogy legalább egymillió háztartás képtelen volt megfelelően kifűteni otthonait, több százezren pedig sehogy.

Az áfát azért is szerették és szeretik, mert hibáikért még prémiumot is kaphatnak. Nincs kellemesebb, mint a kárért jutalmat ügylet! Egyfelől emelték az energia árát, olyan képletet vezettek be, ami a tarifában 8 százalékos vagyonarányos nyereséget biztosított, miközben nem gondoskodott a belső tartalékok mozgósításáról és nem ügyelt arra, hogy az állam megbízottai milyen feltételekkel vesznek energiát, ráadásul hosszú távon. (Egy példa. Az EU kimutatta, hogy az EU újonnan csatlakozott országai legalább 30 százalékkal drágábban kapnak földgázt Oroszországból, mint a régebbi tagállamok.) A magasra tornázott árra pedig egyre nagyobb áfakulcsot alkalmaztak.

Az első Orbán-kormány folytatta volna

Az első Orbán-kormány, aminek én is tagja voltam, a Fidesz választási ígéretei ellenére adóemelésekkel akarta tágítani mozgásterét. Ezek közé tartozott az áfakulcs emelése a háztartási energiánál és az élelmiszereknél. Cserében a minisztériumnak azt ajánlották fel, hogy a tárca – ha ezt elfogadja – 60 milliárd forinttal több támogatást kap. A kormányülésen én vettem részt, nem fogadtam el az ajánlatot, ahogy a többi ötletet sem. (Ld. bővebben: Járai Zsigmond pénzügyminiszter „megakadályozott adóreformja” )

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Járai Zsigmond pénzügyminiszter. Állítólag megakadályozták a “reformját”. (Magyarán az adóemeléseket)

Maradt az áfa is, ahogy a többi ötlet is, amit aztán a 2002-től hivatalba lépett balliberális kormányok bevezettek, vagy igyekeztek bevezetni. Medgyessy 2004-ben 12-ről 15 százalékra emelte e két kedvezményes áfakulcsot, Gyurcsány már 20 százalékra, Bajnai 25 százalékra és Orbán Viktor 27 százalékra.

Nemcsak elvonási, hanem gazdasági szabályozási eszköz is

Az áfakulcs nyilván nemcsak elvonási eszköz, hanem – hozzáértő kezekben – fontos és hatékony gazdasági szabályozási eszköz is. Nem hozzáértő kezekben is gazdasági szabályozási eszköz persze, még ha a kezek irányítója nem is tud róla vagy még csak nem is sejti, csakhogy ekkor a rombolás és az akadályozás eszközeként funkcionál. Az áfa ilyen szerepét – noha eléggé látható – folyamatosan tagadták és tagadják azok, akik e kérdésben is illetékesek, vagy tanácsadóik.

Emlékszem a több évtizeddel ezelőtti ideológiára: az áfaemelés áthárítását a fogyasztóra eleve megakadályozná a kereslet korlátja. Vagyis a kereskedő nyeli le, neki pedig – ezt mondták – amúgy is több jövedelme van, mint kellene. Pedig elég volt rápillantani az árindexek hosszú idősorára, hogy tudjuk, nem így van. Szinte megállíthatatlanul száguldott az infláció. Mostanra viszont az évtizedek óta – rövid szünetekkel – folytatódó megszorítások miatt annyira kimerült anyagilag a gazdaság és a lakosság, hogy már megjelent az áremelés keresleti korlátja. Az áfaemelés korábbi hívei viszont ma – amikor az áremelés valóban egyre nehezebb – az infláció híveiként jelennek meg. Amiatt aggódnak, hogy nincs elég infláció és emiatt gazdasági pangás jöhet. Pedig már szinte nincs hova emelni az árakat, a lehetőségeket hosszú időre kimerítették.

Egy időleges „visszalépés”

Egy „visszalépés” történt az áfánál, ami viszont végül is egy kiterjesztéssel kapcsolódott össze. 2006-ban Gyurcsány Ferenc az általános áfakulcsot 20 százalékra csökkentette, amit azonban követett  kedvezményes kulcsok megszüntetése, az élelmiszerek és a háztartási energia áfájának 20 százalékra csökkentése. A beharangozás szerint ettől az iparcikkek forgalmának fellendülését várták és e termékkörben az áfabevételek megtartását várták. Arra számítottak, hogy az árak csökkenni fognak, de hát öt százalékpontos áfacsökkenésnek nem nagyon lehetett hatása az árakra. Ezt simán lenyelhették a termelők és a kereskedők, akik a pangó forgalomból már régóta nem jutottak megfelelő jövedelemhez. Ráadásul túl rövid időt hagytak a kísérletnek szánt intézkedésnek. És hát nem volt megtervezve, hogyan is fogják a kívánt célokat elérni.

Az élelmiszerek és a háztartási energia áfájának felemelése, amit türelmetlenségükben vezettek be, viszont nyilván többletbevételt hozott. De olyan áron, hogy a keresletet elszívta az iparcikkek elől és sok embert még hiányosabb táplálkozásra és fűtetlen otthonra kényszerített. Az előkészítetlen kísérlet, amiben nem hittek, de amire csak a választások miatt lehetett szükség, sajnálatos módon hivatkozási alap lett arra, hogy az áfacsökkentés és az áfanövelés hatása iránt egyáltalán ne érdeklődjenek. Bajnai Gordon könnyedén döntött a normál áfakulcs öt százalékpontos emeléséről, ez a mérték csökkentésnek kevés, de emelésnek nagyon sok. Egy olyan magas szintnél, ami a legmagasabb szintre vitte fel a mértéket, akkor még két másik országgal (Svédországgal és Dániával) együtt foglaltuk el a világ legmagasabb értékét. Majd jött a második Orbán-kormány, ami még tovább, 27 százalékra emelte. Most már egyedül vagyunk világelsők az abszurd egyik kategóriájában, a minél magasabb áfakulcsban.

Nem egyetlen intézkedésre van szükség!

A belső piac megfelelő szerepéhez nem egy intézkedésre, hanem számtalan összehangolt intézkedésre van szükség. Nyilván nemcsak az áfakulcsok normalizálására, hanem még sok minden másra is, hogy csak egyet mondjak, a forint árfolyamának megerősítésére. Pontosabban arra, hogy hagyjuk, engedjük megerősödni. Aztán ott vannak a többi adónemek is. Stb. De most maradjunk az áfánál, ami önmagában is nagy téma.

A kedvező hatásokat csak összehangolt és rendszerszerű megoldás biztosíthatja. Ami legalább az élelmiszerekre komplex megoldást ad, de még jobb, ha a teljes gazdaságra és az áfázás minden kérdésére. Megjelölve a kívánatos célokat és hatásokat és azokat a kiegészítő intézkedéseket is, amelyek ezt a kulcsok mellett, de más módon hatékonyan előmozdítják. Ehhez képest az abnormális magyar áfatörvény vagy legalább annak jelentős részének átdolgozása helyett kapunk egy olyan intézkedést, ami egyetlen termékkörre, a sertés tőkehúsra vonatkozik. Ez ugyan annak lehet, hogy jó, aki sertéssel foglalkozik, talán annak is, aki szereti a sertéshúst, mert elvileg talán olcsóbb lesz, de a változtatás lehetőségei közül tulajdonképpen semmit nem használunk ki. Nem várhatunk sem erősebb mezőgazdaságot, sem jövedelmezőbb mezőgazdaságot, sem jobb minőséget. Még az érintett termékkörben sem feltétlenül, mivel a kivétel csak a szabályt és az általános állapotot erősíti. Tapasztalni lehetett a tejnél és a tejtermékeknél, meg a kenyérnél és a lisztnél, hogy a kedvezmény ellenére ugyanolyan árpolitikát alkalmaznak, mint a többiek. Mert mitől ment fel pl. a tej ára ilyen mértékben? Ráadásul a célok meglehetősen szegényesek (a lehetőségekhez képest különösen), és a rásegítő intézkedések sincsenek kidolgozva. Az abnormális és a gazdaságot gúzsba kötő extra magas áfakulcs csökkentésének fontos kérdését úgy kezelik, ami viszont alkalmas lehet, hogy ez a nagyon óvatos változtatás ne is folytatódjon. A lehetséges előnyök eléréséről pedig szó nem lehet.

Csak a bevétele érdekli a kormányt

Hihetetlen az a megközelítés, hogy egy kormányt tulajdonképpen csak az érdekel, hogy ne csökkenjen a bevétele, miközben nem is gondolkodik azon, mit is kellene megtennie, hogy legalább ez a számára fontos cél teljesüljön. A bevétel fetisizálása talán onnan ered, hogy a költségvetési egyensúly betartását valamiféle szent feladatnak, küldetésnek tünteti fel, amire csak ő szokott gondolni, és amiből nem enged. Eközben nincsenek aggályai a költségvetési bevételek túltervezésekor, vagy év közbeni újabb sarcok kivetésekor, de akkor sincsenek, ha a bevételeket könnyedén túllépi. És akkor sem, hogy más színvonalú kormányzással az áfabevételek sokszorosának megfelelő veszteségeket kerülhetnénk el. Csak emlékeztetek két nagyobb veszteségre: a 42 ezer milliárd forint külkereskedelmi árveszteségre vagy a 92 ezer milliárd forint kihatású elmaradt növekedésre.

Az áfabevétel miatti aggodalmaskodás egészen tragikomikus ahhoz képest, hogy mi múlik azon, hogy egy hibás gazdasági irányzatot (a külkereskedelmi kényszerre alapozott politikát) fel tudjuk-e váltani a belső piacnak is nagyobb szerepet biztosító politikával. Miközben azon kesereg a kormányfő, hogy (szerinte) senki nem tudja megmondani, mi lesz, eszébe sem jut, hogy az intézkedését követnie kellene és gondoskodni arról, hogy végrehajtása megfelelő mederbe folyjék. A kormányfő úgy képzeli immár harmadik kormányzási ciklusában, hogy egyenként kell kipróbálnia összetartozó lépéseket. Már az internetadó bevezetésének meglebegtetésénél kimondtam: úgy tűnik számomra, hogy a kormány nem érti a gazdaságot. Sajnos azt látni, hogy ne is akarja megérteni.

Sertések. Fotó, Trademagazin.

Az “érintettek”. (Fotó: Trademazin.)

Miért csak erre gondolnak?

A sertés tőkehús áfájának csökkentését a közvélemény értetlenkedve fogadta: miért csak erre gondolnak? A baromfisok rögtön lecsaptak: ők is 5 százalékos áfára tartanak igényt. Na de – mondanám – mi lesz a többi hússal? A tehénnel, a birkával stb. És a növényi termékekkel? Ez még annál is kevesebb, mint amit a szocialisták javasoltak: az ún. alapvető élelmiszerekre vezessenek be 5 százalékos áfakulcsot. Mert szerintem – ahogy ezt meg is írtam – nem szocpol intézkedésnek kellene ezt felfogni, hanem gazdaságfejlesztésnek, ami segít megmozgatni és a minőségi fejlődés felé vinni, húzóágazattá tenni a mezőgazdaságot.

Az áfához nem csak a kormány nem ért…

Az áfához – úgy tűnik – nemcsak a kormány nem ért, hanem riportere sem. Elég ehhez megnézni és meghallgatni azt a videót, amit készítettem a rádióbeszélgetés alapján, vagy elolvasni annak általam leírt változatát.

Riporter: a…a…a… (Nyökög a riporter. – Sz. B.) a tőkehús, a sertéshús, a sertésügyben (??? – Sz. B.) a tőkehús ötszázalékos áfájáról dönthetnek, ugye ez még nem végleges döntés, mellé lehet-e tenni esetleg a baromfit is, azt mondják, abból is nagyon sok fogy. (Óriási! – Sz. B.)

Orbán Viktor: Nagyon kockázatos lépésre vállalkozik a kormány. Ugye korábban hozzákezdtünk az élősertések és a félsertések áfájának csökkentéséhez, s ennek logikus harmadik lépése történik most meg. De ennek nagyon nagy kockázata van. Khüm (Köhög. – Sz. B.) . Senki sem tudja, hogy ez mennyi bevételcsökkenéssel jár. A becslések pedig nagyon nagy szórást mutatnak. Khüm. Vannak, akik azt mondják, hogy a fehéredés okán, mert rengeteg a fekete áru itt, khüm,  (Köhög – Sz. B.), a fehéredés okán, lényegében ugyanannyi bevételhez fogunk majd jutni, tehát nem lesz adókiesés, de ezt senki nem tudja biztosan. Ezért nem lehet minden területen egyszerre lépni. A baromfiágazat vezetőinek nyilatkozatait láttam,hallottam, hallom a hangjukat, értem az érveiket, igazuk is van, azt gondolom, hogy igazuk van, de egyszerre két dolgot nem tudunk meglépni. Ezért el kell döntenünk, hogy mivel kezdjük. A következő évben kerülhet sor a baromfihúsra. De az idén meg kell próbálkoznunk először a sertés tőkehús dolgával (??? – Sz. B.) és utána következhet, a szándék megvan bennünk, hogy a következő évben, ha van gazdasági növekedés (??? Talán inkább, ha nem csökkennek a bevételek – Sz. B.), akkor jöhet a baromfi. (És a tehén? Az mikor? – Sz. B.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.