A forint „zuhanása” és a kormány „tökéletes időzítése”

Matolcsyék is kerestek a devizahiteleseken 136 milliárdot…

(Forrás: MNB közlemény. 2015. január 20.)

Írásaimban összetett, nehéz és fajsúlyos, megoldatlan és valóban időszerű kérdésekkel igyekszem foglalkozni. (Nem mondvacsinált, a súlyos problémákról a figyelmet elterelni kívánó, a közvéleményt erre tematizáló témákkal.) Nem véletlenül, hiszen éppen e fajsúlyos problémák és összetett helyzetek (egyébként igen munkaigényes) feltárásán keresztül lehet sok mindent megmutatni. Azt, hogy ezekben a súlyos és bonyolult kérdésekben, amelyekben annyi a rögzült hiedelem és a képzelgés, is kell és lehet más megközelítést alkalmazni. Amivel kitörhetünk a levitézlett gondolkodási panelek, az alaptalan rögtönzések, az alacsony hatékonyság, a felkészületlen kormányzás, az értelmetlen megszorítások, a dogmatikus fogyasztáskorlátozás és a „szárnyaló” kormányzati pazarlás, a gazdasági pangás, az ország méltatlan periferizálódásának és a lakosság megalázó elszegényedésének világából. És így a hatalom által nem favorizált gondolatok kirekesztése, a favorizált, ám virtuális panelekkel való agymosás, a sulykoló és imalomszerűen ismételgetett propaganda helyett, ami leértékeli a gondolkodást, mindannyiunk hasznára a közös gondolkodást, a véleményszabadságot, a véleménycserét, a társadalmi részvételt és az érdemi kommunikációt élvezhetjük. Ezekkel az elemzésekkel azt is bizonyítani kívánom, hogy a kormány szűken vett gazdasági érdekei, bevételei intelligens gazdasági kormányzás mellett kedvezőbbek lennének, mint a megszorításokkal, miközben a gazdaság és a fogyasztás fejlődése végre érzékelhető és tartós lehetne.

Bloomberg

A Bloomberg. Valójában minek szólhat mostani elragadtatása?


Ezúttal két olyan súlyos kérdés kapcsolódik össze, melyekről – a hiányos helyzetfeltárás és a következményekkel való szembesülés hiánya miatt is, de azért is, mert változatlanul tévúton halad a politika, amiből elképesztő károk és veszteségek származnak – több éve, folyamatosan számtalan anyagot, elemzést készítettem és tettem nyilvánossá. (Alább néhány helyen közvetlenül utalok írásokra, de az olvasó számára javaslom azokat is, amelyekre most nincs konkrét utalás. Hiszen így rajzolódik ki a teljes problematika és a lehetséges és működőképes alternatíva.) E két kérdés (az ún. devizahitelek és a valutaárfolyam problematikája) szorosan összefügg. Ráadásul – mint az előző anyagokban láthattuk – mindkét területen a helyzet romlásában meghatározó a kormány és az állami intézmények ebben való aktív és passzív közreműködése. Kétségtelen, hogy a forint árfolyamának alakulásában külső hatásoknak is van szerepük (a svájci franknál 2009-ben és most 2015-ben, az amerikai dollárnál kb. egy év óta, hiszen a svájci frank spekulációs alapon, két ízben is hirtelen, a dollár pedig a reálgazdasági változások, az amerikai gazdaság teljesítménye nyomán fokozatosan felértékelődött). Az eurónál viszont tulajdonképpen kizárólagos a Magyarországon belüli kormányzati befolyásolás; benne meghatározó aktív és passzív kormányzati részvétellel.

Napi gazdaság, Orbán Viktor

A Bloomberg szerint Orbánt “hősként” ünnepelhetik. Kikre gondol? (Forrás: Napi Gazdaság)

Cherchez l’État! Keresd az államot!

A korábbi anyagokban azt is nagyrészt sorra vettük, hogy a kormányzati asszisztencia a forint gyengítésében miként valósul meg, és az is kiderült, hogy miért. E szokatlannak tekinthető közreműködés oka – mint több anyagból kiviláglik – a kormány és körei számára igazán fontosnak számító, az őket közvetlenül érintő és elsősorban foglalkoztató anyagi érdek érvényesítése. (Ez a vélt érdek annyira erős, hogy olyan magatartást vált ki a kormányból és az állami szervekből, amit más országok elemzői egyszerűen el sem tudnak képzelni. A nemzeti valuta stabilitásáért felelős intézmények közreműködnek a forint rontásában. Ráadásul úgy, hogy a helyzetről és a hatásokról nem is akarnak tájékozódni. Nehogy ne tudják folytatni, amit folytatni akarnak.) A mögöttes és nagyon erős érdek a minél nagyobb és közvetlen bevétel, mégpedig az a bevétel, amit a kormány – közgazdasági ismeretei és „formátuma”, „fantáziája” alapján – biztosnak tart. Nem számol az elvonási mértékek és a bevételek volumene közötti összefüggéssel, azzal, hogy a bevétel tömege az elvonási kulcs egy bizonyos mértéke fölött már alig nő, majd törvényszerűen visszaesik. (A közvetett hatások, pláne a tovagyűrűző hatások számbavételéről pedig különösen nincs szó, sőt érdeklődést sem mutat ezek iránt.) Számára tehát az elvonási, leértékelési stb. mérték a fontos (a minél rosszabb forint, a minél magasabb áfakulcs, a minél magasabb tranzakciós adómérték stb.) Számolni egyébként sem szeret, ezért hanyagolja a törvényjavaslatok benyújtásakor kötelező hatásvizsgálatokat. Így Varga Mihály, aki a számítások és a helyzetfeltárás iránti ellenszenvét talán még a 43. ÁÉV-nél szerezte pénzügyi revizorként, a forint gyenge árfolyamát az idegenforgalom szempontjából igen hasznosnak, egyenesen álomszerű állapotnak nevezte. Az ATV honlapján ez olvasható: „A gyenge forintot turizmus szempontjából áldásnak nevezte a miniszter. Felidézte, hogy felmérések szerint Thaiföld után ár/érték-arányban Magyarország a legkedveltebb célpontja a nemzetközi turizmusnak.” Holott az alulértékeltség akkora, hogy már az újabb leértékelési tendencia megindulása előtt is, az idegenforgalomban (is) erőforrásaink, áruink és szolgáltatásaink ár alatti eladásáról, elkótyavetyéléséről volt szó.

Orbán Viktor; Varga Mihály

Varga: a gyenge forint áldás az idegenforgalomnak. Ön is örül? (ATV honlapja)

Állami “közreműködés”

Az ún. devizahiteleknél az ügyfelek helyzetének romlása nem egyszerűen a forint gyengítésének következménye, ami a kormány egyik kedvelt gazdaságpolitikai eszköze. (Ez sem magától jutott a kormány eszébe; a 2010-es választások után az akkor a Fidesz irányában érdeklődő Róna Péter állt elő a forintleértékelés ötletével. Az exportot serkentendő, függetlenül attól, hogy vizsgálta volna, vagy erről tájékozódott volna: ez érdekében áll-e a magyar gazdaságnak, és hogy a forint túl van-e értékelve, vagy éppen alul van-e értékelve. Az elképzelést egyébként az elméletben is már rég meghaladta a közgazdaságtan fejlődése. (Például itt és itt olvashat róla.)  Róna Péternél különben még két oldala volt az ügyletnek: azt jól látta, hogy a devizahiteleseket a leértékelés elviselhetetlen helyzetbe hozhatná, ezért a forint gyengítését forintosítással kapcsolta volna össze. Nagy kár viszont, hogy nem mutatott rá arra, hogy itt az a lényeg, milyen árfolyamon történik ez. A Róna-féle elképzelésből aztán a kormány a forint rontását hasznosította. Egyes ellenzéki pártok pedig a forintosítást, a konkrét árfolyamra nem igazán ügyelve hajtogatták a forintosítás szükségességét. Igaz, hogy ekkor már Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedvezményes árfolyamot ígért… (ld.: Rogán: kedvezőbb árfolyamon válthatják át a devizahiteleket! Ld.: itt.) Ugyanezt elmondta a parlamentben is. És bővebben itt.

Az ügyfelek megkopasztásában – a forint rontásán kívül is – közreműködött az állam. A szerződéseket és végrehajtásukat nem megfelelően ellenőrizte az erre illetékes állami intézmény, a PSZÁF, így a bankok és az ügyfelek között az előnyök és a kockázatok megoszlása egyoldalúvá vált. (A szerződések vitatható, tisztességtelennek tekinthető pontjai addig inkább „téli álmukat aludták”, így nem igazán váltak kellemetlenné, amíg nem értékelődött le a magyar valuta.)

Az ügyfelek fizetési nehézségeivel, a bevezetett bankadóval, majd annak emelésével a „prés” növelése irányába nyomta a bankokat az állam, a PSZÁF puha fellépésével, ami az intézmény jogkörének szűkítésével is kapcsolatban volt, pedig lehetővé is tette. A „devizahitelesek helyzetének rendezését” ez az anyagi érdek, illetve ennek elrejtése motiválta. Úgy jutottak el a bíróságig, az „elszámoltatásig”, a forintosításig, hogy nem történt meg a „devizahitelezés” átfogó értékelése és kárainak összesítése. Emiatt még mindig nincs hivatalos állásfoglalás abban az alapkérdésben, hogy vajon felvettek-e devizát a magyarországi bankok „devizahitelekhez”? És ha mégis, akkor mennyit? A hitelek mögött mekkora betétnek/tőkének kellett állnia? Hány százalékban kellett fedezni a hiteleket? Mert ha nem száz százalékban, akkor nem lehetett volna az árfolyamváltozást egy az egyben érvényesíteni… Másfél évvel ezelőtt Varga István, az MNB felügyelőbizottsági tagja – látva a kormány elzárkózását – felajánlotta, hogy bizonyítja: a „devizahitelek” mögött deviza nem áll deviza. Azóta másfél év telt el, Varga István már a kormányt támogató mozgalomban, a CÖF-ben van, többször is nyilatkozott a „devizahitelekről”, de erről nem szól. És – milyen érdekes! – interjúiban nem is kérdezik erről.

Az MNB is lehúz „egy bőrt” az állami segédlettel megkopasztott „devizahitelesekről”

Az állami anyagiasság és ebből következő ellenérdekeltség odázta el leginkább a devizahitelesek helyzetének valamiféle rendezését, az érdemi rendezést, a károknak megfelelő kártalanítást viszont meghiúsította. És miközben a kormányzat a bankokkal osztozott a „devizahitelezés” jogosulatlan hasznán, nem óhajtott részt venni a kártalanítás anyagi következményeiben. Nyilván ezért sem tartotta szükségesnek, hogy a károkról átfogó kimutatása legyen. Sőt az állam és a kormány a nyerészkedésről még a forintosításnál sem feledkezett meg.

Matolcsy, Orbán, Népszava

Matolcsy és Orbán

Olyan egyezményt kötött ugyanis Varga Mihály miniszter a Magyar Nemzeti Bankkal, ami messze a nyilvántartási árfolyam feletti áron ad el devizát a forintosító bankoknak. Mennyivel más lehetne a forintosítás mérlege az ügyfelek számára, ha az MNB ezen nem akarna keresni („mellesleg” 136 milliárd forintot…)? (Forrás: az MNB közleménye.)

Matolcsy elégedett

Matolcsy. Szüntelen képzavarok.

Az MNB által beszedett jogtalan haszon „devizaszerződésenként” átlagosan 278 ezer forinttal csökkenti a kártalanítás összegét.  Hogyan járulhatott hozzá Varga Mihály ahhoz, hogy a devizahiteleseken az MNB nyerészkedjen? Az Index szerint az MNB euró tartalékai 280 forintos átlagos árfolyamon vannak nyilvántartva. Az MNB minden további nélkül ezen az árfolyamon adhatta volna az eurót és adhatja ma is. Nem elég, hogy az állam nem vesz részt a devizahitelesek kártalanításában, hanem még nyerészkedik is a forintosításon! Hogy aztán még el is szórja! Matolcsyék ezenkívül legalább 250 milliárd forintot „nyertek” a forint rontásán és a jegybanki alapkamat lenyomásán. Ezt a 250 milliárd forintot már átutalták alapítványaiknak, aminek egyik feladata Matolcsy közgazdasági gondolatainak oktatása. (Ld.: Index.hu)

MNB, Matolcsy, fotó Stiller Ákos

MNB: Matolcsy aláír. 136 milliárdért forintosítottak… (Fotó: Stiller Ákos)

Sem a kormány, sem az ellenzék nem firtatja, amit másoknál ízekre szednének: milyen jogcímen történnek az MNB átutalásai főleg alapítványaiba és részben ingatlanvásárlásokra? Vajon ennek a 136 milliárd forintnak mi lesz a sorsa? Remélem, hogy felülvizsgálják ezt a jogtalanságot és kifizetik az összeget „devizahiteleseknek”. Ha ez nem következik be, akkor mire van a kormány, az ellenzék, a „devizahitelesek” körül forgolódó civil szervezetek?

Matolcsy és a „magyar modell”

Matolcsy György szereti a képzavarokat, amelyeket most már az oktatásban is terjeszteni akar. (Ld. alapítványok.) Az Új Széchenyi Terv is tele van képzavarokkal, de nyilatkozatai is. Ilyen volt például az, hogy a tranzakciós illeték a XXI. század taktikai atomfegyvere…. Most a IV. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon adta elő az újabbakat. Szerinte van magyar modell, ami – most figyeljünk! – döntött (?!) a „devizahitelek” forintosításáról. A modell, ami dönt, ez elég sajátos! Majd így folytatta: „A devizahitelezés léket kapott hajójában többen voltunk, de csak Magyarország úszott ki a partra”. (Forrás: ATV honlapja.)   Ennek a képzavarnak sincs sok értelme, mert nem beszél arról, hogy milyen áron úszott ki Magyarország a partra, mennyi ideig tökölődött a modell (?!) a döntésről, miért húzta el (a modell?!) és ki lett a haszonélvező. Máig nem közölték, hogy a modell (?!) miért vizsgálta felül előző döntését és 2013 előtti ígéretével szemben miért nem zárta le a kérdést 2013. november elsejéig. Mint az alábbi videó felidézi: Rogán Antal frakcióvezető, a parlament Gazdasági Bizottságának elnöke 2013 nyarán azt hajtogatta, hogy 2013. november elsejéig lezárják a rendezést.

Orbán is hasonló szellemben nyilatkozott:

November elseje viszont e nélkül jött el. Pedig mindenki azt várta, hogy a nemzetgazdasági miniszter nagyot alakít. Nagyot is ugrott, ahogy a közmondásbeli macska: alamuszi macska nagyot ugrik.  Ekkor jöttek rá, hogy a bankokkal inkább össze kell fogniuk. Varga „macska” hirtelen felismerte, hogy beszélnie kell a bankokkal. És közben minden átalakult, lett belőle bírósági procedúra és a rendezés félre vitele. Majd forintosítási elképzelés a piaci alatti árfolyamon. (Előbb olvashatták Rogán Antal ígéretét, amit az országgyűlésben is elmondott.) Majd lett ebből olyan „piaci” árfolyam, amin az MNB (Matolcsyék) 136 milliárd forintot “kaszáltak”. A képzavart folytatva, Magyarország hajója léket kapott, de nem engedték a süllyedő hajót elhagyni az embereknek. Aztán pedig csoportonként akarták, amíg meg nem állapodtak (meg nem állapodott a modell a modellel) a hídpénzben, útdíjban, jelen esetben a partraszállási pénzben. És még azt sem tudják, hogy a lék mekkora, mivel a feltornázott árfolyam vissza is eshet és az ilyen árfolyamon való forintosításnak nem volt értelme az adósok számára. A lék sem csak úgy „jött”. Stb.

A svájci frank elszabadulása: zűrzavaros reakciók

2015. január 15-én a Svájci Nemzeti Bank feladta az 1,20 euró/frank átváltási árfolyamot, amit három éve azért vezetett be, hogy a svájci frank túlerősödését megállítsa. Úgy ítélte meg, hogy ha ez folytatódik, annak kedvezőtlen hatása lenne Svájc pénzügyi szerepére és gazdaságára. Most szakított ezzel az álláspontjával, ami nyilván összefüggött a dollár látványos felértékelődésével az euróval és – az árfolyamküszöb miatt – a svájci frankkal szemben. Egy ilyen átrendeződés nem állhatott a Svájci Nemzeti Bank és Svájc érdekében. Az árfolyamküszöb feladása azonnal éreztette hatását Magyarországon is: nemcsak a svájci frank árfolyamában, hanem a többi kulcsvaluta árfolyamában is, bár itt nem ilyen látványos mértékben. Január 15-én a változások a svájci franknál nagy kilengésesekkel indultak; ezek később még tovább erősödtek (állítólag 400 forint felett árfolyamot is mértek), majd – ehhez képest – megszelídültek, visszakorrigálódtak. A svájci frank megugrása mindenképpen hozzájárult más kulcsvaluták (euró, amerikai dollár, angol font) árfolyamának – a már megszokott erősödést – időlegesen meghaladó növekedéséhez. (Az euró napközben 326 forintot is elért, ami aztán a nap végére és napi átlagban is néhány forintot visszakorrigálódott.)

(Folytatjuk!)

2 responses to “A forint „zuhanása” és a kormány „tökéletes időzítése”

  1. Visszajelzés: A forint „zuhanása” és a kormány „tökéletes időzítése” (2) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  2. Visszajelzés: Hatályba lépett a fair bankokról szóló törvény. Tisztességesebb lett a magatartás? | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.