A forint gyengítésének (tév)útján. Forintgyengítés és külkereskedelem

A valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program indítását ígérte január elsejétől Orbán Viktor

(InfoRádió, 2014. október 5.)

Két hónapos szünet után folytatom a hivatalosan ugyan nem létező, de a kormány eszköztárában mégis kiemelkedő szerepet játszó „valutaárfolyam politika” boncolgatását. Mint láttuk ez sem konvencionális. És nem csak azért, mert nyilatkozataik szerint a kormánynak nincs és új keletű „stratégiai” partnerének, az MNB-nek sincs ilyen politikája (nincs is, meg sajnos nagyon is van). Azért is „unortodox” (nem szakszerű?), mert fél lábon áll. A gyenge és még mindig tovább gyengített forinton. Nagyobb teret nyilván nem igényel e politika vizsgálata, annál inkább a valós hatások bemutatása és a mérleg megvonása. A szakmai és a laikus közvélemény ugyanis nem akar szembesülni a fenyegető valós következményekkel. Még nagyobb baj, hogy az országot vezető kormány sem, még a rendelkezésre álló információkról sem akar tudomást venni. A jelek és hivatalos bejelentések szerint a „gázra lép”, holott már rég elő kellett volna vennie a „térképet”. Ha nem akar máshova jutni, mint ahova állítólag készül.

Az egyik legnagyobb hiedelemhez érkeztünk: a gyenge árfolyamnak a külkereskedelemre – és ezen keresztül a gazdaságra, a foglalkoztatottságra, a fejlődésre, a növekedésre gyakorolt – állítólag „áldásos hatásaihoz”. Ez a feltételezés elméletileg és általánosságban, a közgazdaságtudományban már régen megdőlt. Ugyanakkor mégsem zárható ki, hogy esetleg lehetnek olyan konkrét helyzetek, amikor ennek talán lehet értelme. Nálunk viszont nincs ilyen helyzet, a kormány egyébként sem épít konkrét vizsgálatokra.

Szijjártó Péter, Orbán Viktor2

Szijjártó Péter feladata: a legmagasabb exportarány elérése Európában. Mibe kerül ez nekünk? Hány ezer milliárdba?

Az exportálási kényszer formáját öltő külkereskedelmi offenzíva egyetlen értelme sürgős leállítása lenne!

A már exportálási kényszer formáját öltő (kikényszerített és ezért szükségképpen nem hatékony, az erőforrásokkal és a költségekkel szörnyen pazarló) külkereskedelmi offenzívának és az ahhoz kapcsolódó forintgyengítésnek egyetlen értelme (mai formájában, tehát szerkezet váltás nélkül) ennek a sürgős leállítása lenne. Ezzel ugyanis elkerülnénk a szinte mindent felemésztő, irgalmatlanul nagy veszteségeket. Van ennek hatékony alternatívája, amit részleteiben és összefüggően egy későbbi írásomban fejtek majd ki. Addig is gondolkodni és gondoskodni kellene a kormányzati elképzelések, ötletelések, ködszurkálások belső kontrolljának biztosításáról és persze a hatásvizsgálatok elvégeztetéséről. Hogy a képzelgésekből minél kevesebből legyen újabb tévút. (Pl.” a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési programban”.) Egy ilyen kontroll nélkül kormány hatékonyan nem működhet. Ahogy ezt is kifejtettem tavaly nyáron, Orbán Viktornak írott levelemben. (Ennek egy részletét jelen anyaggal egyidejűleg nyilvánossá tettem: A kormányzásról és az értelmiség felelősségéről. Részlet egy levélből (2013. július 30.) )

(Megdőlt) hiedelmekre épülő ötletelések

Az alacsony árfolyam fenntartása vagy a leértékelés folytatása melletti fő érv, ami egyben igazolná e politika közérdekűségét: a feltételezett makrogazdasági hatások „elgondolt” (lényegében kitalált) hasznossága. A külkereskedelemre és ezen keresztül mindenekelőtt a kivitelre, a külkereskedelmi mérlegre és újabban a gazdaság növekedési lehetőségekre gyakorolt pozitív hatás „délibábja”. Eszerint a forint gyenge árfolyama serkenti a kivitelt, korlátozza a behozatalt, védi a hazai termelést, javítja a külkereskedelmi és fizetési mérleget. Továbbá (külső) piacot teremt a hazai termelés számára, ezáltal is hozzájárul a gazdaság növekedéséhez. Feltételezik, ha tovább folytatjuk a leértékelést, akkor „még jobb” lesz.

Csak az árveszteség 42 ezer milliárd forint…

Valaki a Facebookon arról okosította ki az olvasókat, hogy a legnagyobb érvágást számukra a forint leértékelése jelenti. És megemlítette “sokkoló adatát”: minden magyar lakost emiatt egymillió forint veszteség ért. Ami ezer milliárd forint. Mit szólna ahhoz, ha tudná, hogy e kárnak csak egy része, a külkereskedelem árvesztesége, ami nagyrészt ebből származott, ennek 42 szerese? Mi mindent lehetett volna ebből megvalósítani, elérni? Hol tarthatnánk? És hol fogunk tartani, ha ez a tartalom nélküli külkereskedelmi offenzíva még erősödik is?

Két költői kérdés

Két költői kérdés mindenképpen fel kellene (már évtizedekkel ezelőtt fel kellett volna), hogy merüljön a kormányokban és a szakértőkben. Hogy bemutassam, számomra miért költői a kérdés, ideírom a választ is. Az első kérdés: igazak-e a fentebb előadott pozitív feltételezések a külkereskedelmi offenzíva hatásairól?

A válasz: vizsgálataim alapján, amit nemsokára tárgyalok, arra a következtetésre jutottam, hogy a konkrét körülmények között nagyrészt nem igazak. Tehát e miatt sincs a forint alacsony szinten tartásának, különösen gyengítésének értelme. Ez után még pikánsabb a második kérdés: mégis ez a sajátos árfolyampolitika, aminek nincs értelme, mibe kerül ez az országnak, mindannyiunknak? Ezt is vizsgálom az alábbiakban. Az érdeklődés serkentése érdekében előrebocsátom, számításaim szerint csak a külkereskedelem árvesztesége a rendszerváltás óta (1990 és 2013 között) nem kevesebb, mint 42 ezer milliárd forint! És még nem beszéltünk a többi veszteségről: a felesleges és drága szállítások miatti költségnövekedésről, a minőségre gyakorolt negatív hatásról és az ebből adódó károkról, a felesleges, nem hatékony export ösztönzésére fordított támogatások milliárdjairól stb.

Az alternatíva az intelligens, szakszerű, a valóságra alapozott kormányzás

Térjünk vissza az irdatlan nagy árveszteség számszerűsített példájához! Demagógiának vehetnék, holott nem az: miért nem akarják emelni a nyugdíjasok nyugdíjait, miért állítják be kegynek a nyugdíjak befagyasztását, miért nem adnak több ezer milliárdot az egészségügy rendbetételére stb.? Hogy nincs erre forrás? De hát lehetne erre és sok minden másra is, hogy nem jó kormányzásból adódó veszteségeket, hiszen a külkereskedelmi árveszteség, elkerülhető szállítási költségtöbblet stb. is nagyrészt ebből ered, nem az ország lakosságára hárítanák át! Hiszen – mint elég egyértelmű, amit látni is fognak –, hogy intelligens, szakszerű, a tények feltárására és felhasználására épülő kormányzással ezt a veszteséget (is) el lehetett volna kerülni, ezt a pénzt (is) meg lehetett volna takarítani! De nem ezt tették és a jövőben sem ezt teszik.  E helyett  a veszteségek keletkezését még inkább fel akarják pörgetni!

Még tovább fokozható „előnyök”?

A jelekből ítélve tehát nyilván úgy vélik, hogy ezek a vélt és közhasznúnak kikiáltott „előnyök” nemcsak, hogy  léteznének, hanem további leértékeléssel – a forint igen jelentős alulértékeltsége ellenére is – még tovább is lennének fokozhatóak.

Ezt a nézetet a rendszerváltás „környékétől” sokan osztották Magyarországon: szakmai, gazdasági és politikai tényezők. Nem kevesen osztják azóta is, meglehetősen változékony társadalmi körökből, noha közben a közgazdasági elmélet ezen már régen túllépett. Mindennapi gyakorlati tapasztalataink is folyamatosan ellentmondanak a feltételezéseknek.

Az a bizonyos rés, ami a valóság és az abszurd között van

Ezért is annyira meghökkentő, hogy vannak olyan tényezők, akik csak mostanában, gyakorlatilag 2010-től, a második Orbán-kormány megalakulásától váltak e felfogás lelkes és erős (erőszakos) képviselőivé. Emiatt egyre nyílik a távolság egyfelől a nemzetközileg elismert és a tapasztalatok által igazolt közgazdasági tudás, másfelől a hivatalosnak tekinthető, elemzésekkel alá nem támasztott magyarországi hivatalos szemlélet között.

Álcázott, de meglehetősen nyilvánvaló kormányzati szerep a forint árfolyamának alakításában

Új jelenség az is, hogy bár a kormány elindult a forint további gyengítésének útján, ezt a politikát, ahogy korábban már bemutattam, nem vállalja fel, szerepét tagadja. Pedig többirányú közreműködése nélkül nem haladna tovább a forint leértékelődése. Ha viszont ettől tartózkodik, a forint stabilizálódik. Meggyőző példája ennek az önkormányzati választások előtti időszak, amikor a kormány nyilván nem akarta a leértékeléssel és az azt előmozdító megnyilvánulásaival irritálni a szavazókat, elkezdett a forint látványosan erősödni. Legalábbis az euróval szemben, a dollárnál más a helyzet, de ott a folyamatoknak most nem belső okai vannak.

Az EU-ban, a GDP-hez képest Magyarországon legyen a legmagasabb a kivitel aránya?

A kormány tehát a leértékelődésről beszélni sem szeret, annyi az árfolyam, amennyi, de viszont annál inkább folyik a szó a külkereskedelmi offenzíváról és annak felpörgetéséről. És a kormány céljáról, hogy az Európai Unióban a GDP-hez képest Magyarországon legyen a legnagyobb a kivitel aránya.

Kína mintájára: „népi kohók” a külkereskedelemben…

A kínai népi kohók mintájára kis- és középvállalkozásokra akarja a cél elérését alapozni, pedig még azt sem vizsgálta meg, hogy ennek a célnak van-e gazdasági értelme? És lehet-e egyáltalán a mindenekelőtt a belső piacra alkalmas kis cégeket tömegesen kivinni a világpiacra, miközben itthon is nehéz talpon maradniuk?

A népi Kína nyomdokain: a NAGY UGRÁS! Vajon mibe?

A mottóként szereplő, még nem ismert tartalmú grandiózus fejlesztési programról három dolog jutott az eszembe. Az egyik, maradva a kínai példánál, a nagy ugrás. Hiszen eddig nem volt programként értelmezhető fejlesztési programja (sem). Mert ugye az Új Széchenyi Terv funkciójában és tartalmában nem tekinthető annak. (Megjelentésekor megírtam részletes kritikámat: Az Új Széchenyi Terv. Megoldás vagy paraván?  Fel is tettem a kérdést a terv kinyomtatott példányával látván a miniszterelnököt: tudja-e, hogy mit tart a kezében? Most pedig rögtön a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program elindításáról lenne szó. Ami még nyilván ki sincs dolgozva.

Export, rozsdás diadalíven át

Száguld a magyar szék keletre. Véletlenül vagy találóan egy rozsdás kapun keresztül az MTV diadalmas híradójában

A másik, ami eszembe jut, az, hogy milyen területet érintene ez a propaganda- és nyilván pénzosztó akció. Ez aligha lehet más, mint a külkereskedelem. Exportorientált gazdaságpolitika – turbósítva. Amiből aligha hagynák ki a forint további gyengítését, az „ösztönző hatások” serkentése céljából. A harmadik megjegyzésem e fejlesztés következményeire vonatkozik: vajon mi lesz ennek – no, nem a hozama, hanem – az ára az ország számára? Ez azért is logikus kérdés, mert az exportorientált „gazdaságpolitika” összességében már eddig is rengeteget vitt. (Csak a külkereskedelem árveszteségében – kimondani is iszonyat – 42 ezer milliárd forintot!) Amit hozott tehát, az ez a veszteség. Ráadásul – mint látni fogják – az éves veszteségek az utóbbi időszakban évről évre látványosan nőttek.

És mi más lenne a cél, mint Európában a bruttó hazai termékhez képest legmagasabb export elérése? Ezzel az árustruktúrával? És hogy ez mibe kerülhet nekünk? Újabb 42 ezer milliárd forintba?

Változások a hívek és harcosok körében

E cikksorozat keretében korábban nevesítettem e felfogás néhány volt, illetve mai jellegzetes képviselőjét. Kezdjük a sort azokkal, akik éles helyzetben győződhettek meg akár a leértékelés feltételezett előnyeiről is. Bokros Lajost, aki pontosan egy évig volt pénzügyminisztert (1995. március 1. – 1996. február 29.) a hosszú évekre folytonossá tett (ún. csúszó) forintleértékelésen alapuló csomagjáról is ismerjük. Leértékelő csomagját lelkesen támogatta Surányi György jegybankelnök, annál is inkább, mert a csomag kidolgozásában közre is működött. Sőt társszerzőnek tartják. Egyébként egy napon léptek hivatalba (1995. március 1.), majd két héten belül már életbe is lépett a csomag, aminek meghatározó eleme a forint éveken át tartó, kezdetben nagyon gyors, utána fokozatosan lassuló leértékelése.

A forintot gyengítő újabb MNB-elnök

Önmagában persze meglehetősen paradox helyzet, hogy az MNB elnöke, aki a forint stabilitásáért felel mindenekelőtt, több éves forintrontó csomagot támogat, sőt segít annak tető alá hozásában. Ez a vonzalom a forint gyengítése iránt később is fennmaradhatott Surányi részéről, hiszen az első Orbán-kormány idején a költségvetési hiány kézben tartása érdekben azt javasolta, hogy a kormány tervezze alá az inflációt, hogy a magasabb árszintemelkedés révén többletbevételre tegyen szert a költségvetés. Az ötlet annyira megtetszett a miniszterelnöknek, hogy az infláció felpörgetéséből nemcsak a költségvetés kiegyensúlyozására tellett, hanem a kormány költekezésének több száz milliárd forinttal való megnövelésére is. Ezt az összeget aztán a kormány meglehetősen „szabadon”, nem a szabályozásnak pontosan megfelelően költötte el. Lett belőle vihar, de mint kiderült, vihar egy pohár vízben. Feltételezhető, hogy az ellenzéken megint csak erőt vett a mutyizási hajlam és végül a költségvetés végrehajtását a zárszámadási törvényben megszavazta.

Bokros és Surányi már bírálják a forintleértékelést

Ma már azonban sem Bokrost, sem Surányit nem találjuk a forintleértékelés támogatói között, sőt egyenesen bírálói lettek. E látszólagos pálfordulásnak vélhetően több oka is van. Az egyik az, hogy számukra is ki kellett, hogy derüljön: nem volt alkalmas a külkereskedelmi és a fizetési mérleg érdemi javítására. A várható intézkedések miatt ugyanis a vállalatok előbbre hozták importjukat, „bespájzoltak”, amit csak tudtak (ami növelte az aktuális mérleghiányt) és elhalasztották kivitelüket (ami szintén). Így a bevezetés utáni mérleghiányok értelemszerűek kisebbek lettek a valóságosnál. Ennek elismerése ugyanakkor nyilván nem áll a két szerző érdekében.

Egy másik lehetséges ok az, hogy a forint leértékelésében és különösen az egyszer bejelentett, de évekre fennálló leértékelésben nem láthattak mást, mint a megszorításnak egy, ráadásul nagyon kényelmes és sok pénzt hozó eszközét. Jobb volt politikailag az árfolyam „kiigazítása” mögé bújni, semmint előállni azzal, hogy a magyar lakosságtól ennyi és ennyi pénzt vesznek vissza. Arról nem is szólva, hogy akkor el kellett volna számolni azzal is, miért volt erre állítólag szükség. Talán el kellett volna mondani, hogy az alkalmatlan kormányzás miatt, aminek beláthatatlan következményei lehettek volna a köznyugalomra nézve. A csomagnak voltak más előnye is a többi megszorítással szemben. Egymaga termelte a sok pénzt a kormány számára és nem kellett helyette több tucat súlyos megszorítást bevezetni. Ez ugyancsak élezte volna a belpolitikai feszültséget. Az is kényelmes volt, hogy menetrendje miatt a vállalkozások tudtak valamelyest alkalmazkodni a durva megszorításhoz. Az is ok lehet, hogy külföldön ma már nem fogadnák el, hogy a forint túl lenne értékelve. Emlékeztetnék arra, hogy a 2014 elejétől megindult forintleértékelődés és az iránti kormányzati közömbösség – ahogy ezt korábban cikkeimben is láthatták – nyugaton értetlenkedést és megütközést keltett.

Akik ma is üdvözítőnek tartják a forint gyengítését. És akik új fanatikusok

Tegyük ismét hozzá: a tények és a közgazdaságtan mai álláspontja ellenére. Talán azért is, mert ez nem jutott el hozzájuk, sem ez, sem az. Ha neveket kell mondani, akkor Medgyessy Péter volt miniszterelnököt vagy Róna Péter szakértőt (jogászt és gazdaságtörténészt) mindenképpen meg kell említeni. Róna Pétert leginkább, mivel 2010-ben leértékelést javasolt, amit aztán a második Orbán-kormány hatalomra lépése után szinte azonnal megfogadott. Szijjártó Péteren és Kósa Lajoson keresztül, akik ennek megfelelő kijelentéseket tettek (ld. a témában megjelent korábbi cikkek) ezt 2010 júniusában el is érte.

És talán éppen Róna Péter remek tanácsára színre léptek az új fanatikusok, a leértékelés újonnan eltökélt hívei, akik korábban nem ezen a véleményen voltak. Matolcsy György Huba nemzetgazdasági miniszterként, majd az MNB elnökeként. Matolcsynak teoretikusi ambíciói is vannak az ún. nem konvencionális (unortodoxnak nevezett) gazdaságpolitika területén. Önmeghatározásával ellentétben kifejezetten ortodox és gyakran ott is meghaladott gondolatokat képvisel, ezért tehát nem unortodox, hanem ortodox. De ott sem mindig. Mert gondolatai többsége valóban semmilyen közgazdasági vonalba nem sorolható be, de nem újszerűsége miatt, hanem azért, mert legfeljebb a köznapi tudat színvonalát ütögeti. (A köznapi tudatra jellegzetesek a hibás gondolkodási minták. Például az, hogy az események egyidejűségének összekeverése az ok-okozati kapcsolat feltételezésével. Vagy a nehézkes és árnyalatlan kifejezőkészség, a képzavarok.) Egy meglehetősen felkészületlen és „nem túl okos” ember fontoskodásának és okoskodásának tűnnek, amit példátlan okosságként akarnak eladni. A nem konvencionális, vagy unortodox gazdaságpolitika helyett inkább áltudományról van szó.

Porondon a magyar Liszenko? Tankönyvet is ír?

Ráadásul a gondolatoknak ezt az összevisszaságát erőszakosan, a vélt és valós versenytársakat félretolva, gátlások nélkül képviseli, érvényesíti. A közgazdászképzést át akarja szervezni, új felsőfokú intézményt kíván létrehozni. Az ezt működtető és a gondolatait oktató egyetemhez az anyagi hátteret már biztosította: a sajtó értesülései szerint 200 milliárd forint van már az alapítványában. Ez több mint az a támogatás, amit az egész magyar felsőfokú oktatás kap. A forintleértékelés témájához szorosan kapcsolható e pénz forrása, ami állítólag nem más, mint a Magyar Nemzeti Bank nyereségének az a többlete, ami a forint leértékeléséből származik. Hogy van-e joga ennek az összegnek az átutalására, azt az ellenzéknek kellene tisztáznia. Számomra nagyon úgy tűnik, hogy nincs. Az pedig tragikomikus, hogy az MNB elnöke tulajdonképpen érdekeltté van téve a magyar fizetőeszköz rontásában.

Trofim lysenko, the president of the lenin academy of agricultural sciences, measuring the growth of wheat on one of the kolkhoz fields near odessa, ukrainian ssr, 1930s.

Liszenko, a lenini mezőgazdasági tudományok elnöke ellenőrzi a termést. Igen kicsi, holott a gabonatermés fellendítését ígérte. (Fotó: Getty, Sovfoto)

Úgy tűnik, mintha egyfajta magyar Trofim Jefimovics Liszenko uralná a gazdaságpolitikai kommunikációs teret Magyarországon. (Ld. pl. Wikipédia.) Ráadásul a hatalmas és “szabad szemmel is látható” veszteségek ellenére. Sztálin egyébként az eredménytelenség dacára végig kiállt Liszenko mellett. A más nézeten levőket “félretakarította”, többeket fizikailag is likvidáltatott. Ezzel hatalmas anyagi károkat okozott, de erkölcsieket is, hiszen megállította a szovjet biológia fejlődését. Ezt az elmaradást a mai napig nem tudták behozni.

Liszenko Sztálinnal

Liszenko Sztálinnal (Fotó: Wikipédia)

A forintleértékelés új híve Orbán Viktor miniszterelnök is, aki a forint gyengítését saját nyilatkozataival közvetlenül is előmozdította. Hogy mikor és hogyan, ezt nem ismételném meg, hiszen e kérdéseket is már részletesen körbejártam, blogomban – a keresőprogram segítségével – könnyen megtalálhatók.

(Folytatjuk!)

One response to “A forint gyengítésének (tév)útján. Forintgyengítés és külkereskedelem

  1. Visszajelzés: A forint „zuhanása” és a kormány „tökéletes időzítése” (2) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.