2015-től már internetadó is? A kormány továbbra sem érti a gazdaságot?

Mibe kerül nekünk AZ ILYEN kormányzás?

Október 22-én Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mutatta be a sajtónak a kormány törvénytervezetét a 2015. évi adórendszerről, aminek tárgyalását a következő héten, kedden kezdi meg az országgyűlés. A tervezet többnyire (tulajdonképpen kizárólag) a lakosság és/vagy a gazdaság, valamint a közszféra terheinek növelését célozza: adóemelések és egy elképesztő új adó bevezetése (internetadó) formájában. Az utóbbiról, ami a terheket és a kihatásokat tekintve a legdurvább és a legértelmetlenebb, Varga mellékesen és csak kérdésre tett említést. A sajtótájékoztatón nem tudta, mennyi lenne az adó, holott ő az előterjesztő. Az internetadó általa adott indoklása arra utal, hogy az internet jelentőségét minden bizonnyal a nemzetgazdasági miniszter sem értheti. (Mint magyarázta, interneten is telefonálnak, ezzel megkerülik a telefonadót, ezt a „kaput” zárják be.) Ezek a kormány által annyira vágyott bevételek azonban csak aprópénzek ahhoz képest, ami a hibás gazdaságpolitika miatt elfolyik. Az alábbiakban szó lesz egy ilyen hatalmas veszteségről, ami egymaga a rendszerváltás óta több tízezer milliárd forintot tesz ki. Ebben több kormánynak is megvan a szerepe, de a második Orbán-kormány óta e veszteség keletkezése sajnálatosan és látványosan felgyorsult.

Varga Mihály  miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök. Ki a fő gazdaságpolitikus?

Varga Mihály miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök. Ki a legfőbb “gazdaságpolitikus”?

Ki áll e mögött a szörnyszülött mögött?

Az előterjesztővel kapcsolatban is mindenképpen kérdések sora merül fel. Vajon nem hallott Varga Mihály arról, hogy Magyarországon az internetet is a világ legmagasabb áfája sújtja? Döbbenetesen magas, 27 százalékos kulccsal adóztatják ezt is, amivel már eddig is korlátozták elterjedését, noha a média, a gazdaság és a közigazgatás a fejlett világban egyre inkább erre épül. Az áfát csökkenteni lenne szükséges, de miért kellene ezt még – megkerülve az EU tiltását a további emelésre – tulajdonképpen tovább emelni? Hogyan lehet nemzetgazdasági miniszter az, aki nem fogja fel, hogy az államnak nem kellene a minél magasabb kulcshoz ragaszkodnia, ha ez a forgalom alakulásán keresztül végül is korlátozza a bevételt? (A kereskedők régen felismerték: jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint!) És hogyan lehet gazdasági miniszter az, aki vélhetőleg nem ismeri a tovagyűrűző hatásokat? Vajon mi szól a mellett, hogy Varga Mihály továbbra is ezt vagy más kormányzati posztot töltsön be? És hogy ennek következményeit tovább viselje a társadalom? Szerintem az aligha lehet szempont, hogy Vargával jól együtt tud „dolgozni” a miniszterelnök. Vagy inkább, hogy képviseli (szajkózza) amit elvárnak, manapság a fogyasztást terhelő adók növelésének alapjaiban téves elképzelését. Ha csak a családokat nézzük, az új adóval és az adóemelésekkel visszaveszik, semmissé teszik azt, amit a családoknak a rezsicsökkentés esetleg visszaadott.

Elveszi a lakosságtól és a vállalkozóktól, hogy odaadja a rendőröknek? A miniszterelnök a legfőbb „gazdasági szakember”?

Egy ilyen, a gazdasági folyamatokat összekutyuló, azokat átláthatatlanná tevő átcsoportosítás szinte hihetetlen lenne egy normális országban, de nálunk nem az. Padláslesöprő akcióról van szó, amikor semmire nincsenek tekintettel csak a javak elvételére, elragadására. Az sem számít, mi lesz a családokkal. A bevételt valakinek szánják, az ötlet mögött az egyik hetilap szerint a miniszterelnök áll. (Orbán találta ki az internetadót, a rendőrök pluszpénzét fedezné belőle)

Ez persze nem változtatna Varga felelősségén, hiszen az nem lesz kisebb attól, ha saját maga ilyen széles látókörű, vagy csak félti a kellemes pozícióját és azt, ami azzal jár. Ezért aztán nem szól, nem ajánlja fel a lemondását.

A zűrzavart kiválóan mutatja be ez a youtube videó, aminek a megnézéséért a kormány tervei szerint külön is fizetni kellene. Remek az a gondolat, miszerint az on-line adóbevallásáért is külön kellene fizetni.

Akár hihető is, amit a hetilap ír. Van hasonló személyes tapasztalatom

A miniszterelnöki ötletet a magam részéről el kell, hogy higgyemszemélyes tapasztalatok alapján is. Az első Orbán-kormány idején maga a kormányfő állt elő egy kormányülésen azzal az elhatározásával, hogy a következő választás megnyerése érdekében minden kis- és közép vállalkozónak ki kell osztani fejenként több millió forintot: egyfajta tőkejuttatásként. Akkor viszont volt valóságos koalíciós partner, aki – személyemben – elérte, hogy a kormány ne lépje meg ezt az értelmetlen és szerintem öngyilkos lépést. Ha jól emlékszem, elég volt néhány bevezető mondat után mindössze három kérdést feltennem: miből, miért és hogyan? A miniszterelnök közgazdasági szerepvállalása az első Orbán-kormány idején elég hamar elkezdődött. Debreczeni József Orbánról írott könyvében Bogár László beszél elragadtatottan a miniszterelnök közgazdasági ismereteiről. Ebből én akkor alapfokú közgazdasági eszmefuttatásokat ismertem meg  a kormányfő részéről.

Ma már ideológia szintjére emelkedett a fogyasztás korlátozása. Ha ez nem is lett volna eleve a kormányfő ötlete, ma már magáénak érzi és önállóan alkot a megszorítások szférájában (A jövedelmeket akkor kell megadóztatni, amikor elköltik):

A közgazdászkodás hamar elvezetett a közgazdászképzés eljelentéktelenítésének tervéig

Ha pedig a kormányfőnek ennyire jól megy a közgazdászkodás, meg is lehet szüntetni a budapesti közgazdasági egyetem önállóságát. Ennek ötlete egyszer a megvalósítás küszöbéig is eljutott. (Újabb tervek a közgazdász szakma ellehetetlenítésére ) Ebből idézek:

„Az első Orbán-kormány a képzés központi intézményét, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemet tizenegy éve már meg akarta szüntetni. Gondolván, hogy a közgazdaságtan, a közgazdász szakma olyan (nem önálló) terület, ahol bárki kötetlenül „alkothat”. Nem meglepő ez, hiszen a jogász miniszterelnöknek is állítólag „olyan jól ment” a közgazdászkodás: környezete szerint „kiválóan kiismerte magát” a gazdasági kérdésekben. (Erről Debreczeni József is írt – Bogár László közléseire hivatkozva.)

Ez a „miniszterelnöki talpraesettség” valójában azt jelentette, hogy a közgazdaságtan nem tudomány, hanem egy közhelyrendszer, amit rá lehet erőltetni a valóságra, amit ismerni sem kell. Ma már az az érzésünk, hogy a gazdaságpolitikát (mindenféle ötleteket) nem is Matolcsy Györgynek, hanem főnökének „köszönhetjük”.

Előkészítetlenség

A tervezet egyáltalán nincs előkészítve, ezúttal is hiányzik mellőle a kötelező hatásvizsgálat. Három éve már felhívtam valamennyi országgyűlési képviselő figyelmét arra, hogy ezt meg kellene követelniük. (Levél az országgyűlési képviselőknek! Egyetlen lépést sem elemzések és hatásvizsgálatok nélkül! ) Nemcsak azért, mert kötelező, hanem mert e nélkül nem lehet dolgozni. Sajnos sem kormányoldalon, sem ellenzéki oldalon nem szorgalmazzák e vizsgálatok elvégzését.

Az ellenzéket végképp nem értem, hiszen ha kikényszerítenék minden törvényjavaslatnál  a hatásvizsgálat benyújtását, a törvénykezési ötletetlések nagy részének előterjesztésére nem is kerülne sor.

Felkészületlenség

Számok ugyan vannak a törvényjavaslatban, egyfelől az emelés területeiről és mértékeiről, valamint az új adó mértékéről, másfelől az elérni szándékolt bevételekről, de közöttük nincs érdemi kapcsolat. Úgy látszik, most is menet közben kell majd korrekciókat alkalmazni, ami további károkat okoz. (Persze nem a pártoknak és pártocskáknak.) Ez a költséges és utólagos korrekció azonban csak a terhek és a költségvetési bevételek közötti összhangot javíthatja, de nem tájékoztathat azokról a közvetett hatásokról, amelyek az alig megindult, nagyon törékeny és jelenleg még kismértékű gazdasági növekedést és azon keresztül az életszínvonal, a beruházások, az egészségügy stb. fejlődését veszélyeztetik.

A közvetett következmények a magyarországi exportorientált gazdaságpolitika példáján

A közvetett hatások jelentőségét egy számítás példáján érzékeltetem. A példa ide vág, a gazdaságpolitika egy másik eleméről van szó. Az Orbán-kormány számára újabban az export forszírozása deklaráltan fontos cél. Ezért is tartják üdvözítőnek a forint leértékelését, amit kezdettől fogva szorgalmaznak. Érdemes tehát megvizsgálni, vajon mi a mérlege ennek a gazdaságpolitikának? Én megtettem. Nem akarok elébe vágni a részletesebb bemutatásnak, amire a forint gyengítéséről szóló cikksorozatomban fogok sort keríteni, most is megemlítem az egyik következményt, az árveszteséget. Ennek mértéke engem is mellbevágott: 1990 és 2013 között (2013. évi árakon) 42 000  milliárd (!!!) forint! Hogy mennyi lenne az internetadóból a bevétel, arra ellentmondásos számok vannak. A cél 20 milliárd forint, becslések szerint viszont, ha marad az adó és a mértéke, akkor ebből 100 milliárd folyhatna be. Akármennyi is, aprópénz a 42 ezer milliárdhoz képest, és ez a 42 ezer milliárdos kár napról napra nő. Látványos felpörgésére számíthatunk, ha ilyen kiváló és tevékeny személy került a kibővített hatáskörű külügy élére és ha minden híradó a külkereskedelem „száguldásától” hangos.

Szijjártó, Orbán. Alfahír

Szijjártó Péter miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök. Vajon ki a legjelentősebb külpolitikus és/vagy külkereskedő? (Fotó: Alfahír.)

Most pedig állítólag 20 milliárd forint költségvetési bevételért tönkre tennék a gazdasági növekedés kilátásait…

Eltorlaszolnának egy kitörési utat!

Az internetadó bevezetésével a kormány egy lehetséges kitörési utat torlaszol el. (Ezért még könnyített formában sem lenne szabad engedni a bevezetését!) Nyilván nem tudja, hogy mi az internet jelentősége és szerepe a társadalomban. Hogy erre épül egyre inkább a közigazgatás is és a gazdaság is. Hogy az internet nemcsak feltétele a modern társadalmakban nélkülözhetetlen információk biztosításának, hanem fejlődése maga után hozzá a kapcsolódó területeket, szolgáltatásokat. (Ld. pl. szoftverkészítés stb.)

Nem menti, hogy nem érti

Az nem menti a kormányt, csak még lesújtóbbá teszi véleményünket, hogy látnivalóan nem érti a gazdaságot. Rég ideje lenne tehát a kormányok felelősségéről és feladataik ellátásának megköveteléséről beszélni.  Véget vetni annak a politika által kitalált szereposztásnak, hogy miközben a kormányok rossz gazdaságpolitikája és kormányzása okozza a gazdaság számtalan kárát, valamint fékezi a magának – mindenek ellenére – utat törő kibontakozást, a kormányok elháríthatják ennek felelősségét. Számukra ennek nincs következménye, a károkat a társadalommal fizettetik meg.

Bármilyen abszurd is, valójában azért, hogy ugyanazt és ugyanúgy tudják folytatni. Megszorításokat vagy másképpen, másnak nevezett megszorításokat vezetnek be. A felkészületlenséget, az egyeztetések hiányát, a programok és a hatásvizsgálatok hiányát velünk fizettetik meg. Közvetlenül és az elmaradt fejlődés formájában – közvetve is, vagyis kétszeresen. Az utóbbi, a közvetett kár még nagyobb, a bevezetni szándékozott internetadó terheinél nagyságrendileg nagyobbak az elmaradt fejlődésből keletkező károk.

A magyar „modell”: a végtelenített megszorítások. A következmény: pangás

Meglehetősen szokatlan, ha egy országban már harminc éve és szinte folyamatosan, e hosszú periódus döntő részében megszorító politikát alkalmaznak. Ráadásul teljesen értelmetlenül, hiszen Magyarország teljesít a leggyengébben volt riválisai közül, az ország Európa perifériájára szorult.

Az idei talán 3 százalékos növekedéssel, ami állítólag a legmagasabb lenne az EU-ban is csak a 2005-ös GDP volumenét sikerülhet elérni. Nem vitatható, hogy a visszaesések mértéke, a pangás, majd az élénkülés lassúsága egyértelműen a második és a harmadik Orbán-kormány megszorító politikájára és annak „túlhajtásaira” (mértékére, ötleléseire, a kötelező hatásvizsgálatok negligálására) vezethető vissza. A ma már hivatalosan vállalt fogyasztásellenességre, az ezt szolgáló sarcszerű elvonásokra, amelyeket érdekes módon nem megszorításoknak, hanem az elosztás átszervezésének neveznek. Sőt azt állítják, hogy 2010-zel vége lett a megszorításoknak.

Nem fogják fel a lehetőséget a valós eredményekre

Úgy gondolhatnánk, hogy ha mindenek ellenére mégis csak elindult egy lassú gazdasági növekedés, ennek lehetőségét felfogják, és szakítanak ezzel az eredménytelen megszorító irányzattal, sarcpolitikával. Akkor is, ha felkészültségüknek ez a primitív módszer megfelel, a sarcok kitalálásához és sajnos bevezetéséhez sem kell ismeret, elemzés, fantázia. A sarcokban való ötletelésre mindenki alkalmas – végzettségtől és képzettségtől függetlenül.

Ki kicsoda a gazdaságirányításban? És kik a stratégák?

Blogomban, már 2010 szeptemberében fel is tettem a kérdést: Ki kicsoda a gazdaságirányításban? És kik a „stratégák”?)

A „stratégák” sora azóta ugyan változott, de a minőség általában és az aktuális listából levonható következtetések alig. A konkrét lista aktualizálásának szükségességét ennek ellenére nem kérdőjelezem meg, nehogy bárki azt higgye, hogy az új szerzemények mások lennének. (Pl. Fellegi Tamás után Németh Lászlóné, majd Seszták Miklós. Vagy Martonyi János után Szijjártó Péter – ráadásul külgazdasági profillal is ellátva. Vagy Matolcsy György után Varga Mihály. Varga „Misi” szereplésein is többször elhűltem…) Ugyanakkor nem lennék objektív, ha nem ismerném el, van egy-két kivétel.

Németh László, Audi

Ténylegesen Németh Lászlóné vezette a fejlesztési tárcát?

A halvány remény a kormányzati munka megújulására tovatűnt

Némi reményt adott a gazdaságpolitika pozitív tartalmú változása tekintetben a rezsicsökkentés, illetve azok a lépések, amelyek a devizahitelesek valamilyen, ha meglehetősen részlegesnek is tekinthető kártalanításához vezethetnek. (A remény természetesen igen halvány volt, azért is, mert a kormánytagok és főtisztviselők soraiban nem lehetett tapasztalni érdemi és főleg általános javulást.) A napokban előterjesztett 2015-ös adócsomag látványosan és drasztikusan véget vetett annak a pislákoló reménynek, hogy intelligensebb és hatékonyabb gazdaságpolitikára térnének át. Félreértés ne essék, ez a remény végül is az emberi és vezetői értelembe vetett bizalom volt, hiszen logikus, hogy a látszatpolitizálás nem folytatható a végtelenségig: valódi eredmények kellenek a hatalom megtartásához és az ezzel járó kellemes körülmények megőrzéséhez. Tehát a kormányzás új alapokra helyezése – hogy ez mit jelentene, azt többször is kifejtettem más írásaimban – az aktuális hatalomnak is érdeke.

Tarlós, Seszták,

Seszták Miklós középen, mellette balra Tarlós István. Seszták szerint Budapestből világváros is lehet. (Már régen az…)

Mibe kerül nekünk ez a kormányzás?

Az viszont, amit a kormány most is tesz, az nem más, mint a fejlődés fékezése, a kitörési utak eltorlaszolása. A megszorító intézkedésekkel (az új adóval, adók kiterjesztésével és adóemelésekkel) a visszaesések után nagyon lassan meginduló és igen mérsékelt gazdasági növekedést veszélyezteti a kormány. (Mindjárt rátérek, hogyan.) Egy kifejezetten dilettánsnak tűnő és igen leegyszerűsített (mondhatni: primitív) módszert folytatnak, amivel a sok ágú gazdaságpolitikát akarják helyettesíteni. Ez a kormány szempontjából önsorsrontás, az ország szempontjából pedig rengeteg kár és hátrány, a fejlődésről, a növekedésről, a gyarapodásról, a magasabb életszínvonalról, a képességeket kibontakoztató igazi munkahelyről való lemondás. Persze nem önkéntesen, hanem mások, a kormány hibájából. Az aktuális hátrányokon kívül, azon felül, hogy elvonják jövedelme újabb részét, megfosztják egyébként is alacsony fogyasztása egy részétől. Hogy a rossz intézkedések mibe is kerülnek nekünk és hogyan érintik mindennapjainkat és jövőnket, arról több ízben is írtam. Például a MALÉV megszüntetésével és a kormány közönyével kapcsolatban. (Malév: mibe kerül nekünk ez a kormányzás?)

A mentalitás „felülírta” a gondolkodást

A kormány alapvető kérdéseket nem tisztázott, ezek valószínűleg fel sem merültek benne. (A vak vezet világtalant világában.) Nem tisztázta, hogy szükség van-e adózási változtatásokra. Hiszen a változtatás önmagában komoly terhet jelent a lakosságnak és a vállalkozásoknak, de az állami/önkormányzati, bírósági területeknek is. Az alkalmazkodás sok energiát emészt fel. Ha nincs elkerülhetetlen változtatási kényszer, akkor jobb nem változtatni, különösen ott, ahol végre van valamilyen, ráadásul elég bizonytalan perspektívájú növekedés.

Szijjártó Péter másképp

Szijjártó Pétert itt ápolják, de nem merevedés miatt

Tehát csak akkor kellene változtatni, ha ez valóban szükséges és főleg, ha van ennek értelme. Vannak ilyen adónemek, ahol már rég változtatni kellett volna és ezek a fogyasztási adók, mindenekelőtt az áfa. De nem a növelés, hanem a csökkentés irányában.

Ha a kormány fiskális érdekeit nézzük, az is a csökkentést teszi szükségessé: így lehet elérni nagyobb forgalmat és tömegében nagyobb állami bevételt. Felmerül a kérdés: a józan paraszti ész is hiányzik a kormányból? (Lásd: jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint.) Az összefüggésekkel és a következményekkel biztosan nincsenek tisztában. Például azzal, mit okoz a magyar gazdaságban és fogyasztásban az extra magas áfa. És mivel kell számolni, ha burkolt további áfaemelésekkel (internetadó), illetve kiterjesztésekkel (a termékadók kivetése újabb termékekre: a kozmetikai készítményekre, a samponra, a dezodorra, vagy pl. az írópapírra stb.) még inkább deformálják a viszonyokat. És éppen akkor, amikor a pangás után megindulhat egy mérsékelt növekedés.

Talán mondani sem kell, adónövelési szükség értelemszerűen nincs ma Magyarországon. És bár nincs és noha a módosítás – mint erről szó volt – megzavarja a megindult növekedést, a kormány tovább emeli – csökkentésük helyett – a fogyasztást terhelő adókat. És ez már egészen tragikus! A gondolkodás színvonalát tekintve is, hát még a várható károkat tekintve.

Gazdasági kormányzás: ma vak vezet világtalant! Sajnos meg is látszik

Orbán Viktor miniszterelnöknek van tapasztalata hasonló szituációban, amit akkor a kormány jól oldott meg. Annak ellenére, hogy 1998-ban volt külső kényszer a változtatásra, ma pedig nincs! Akkor azonban mások voltak a kormányon belüli viszonyok.

Hadd idézzem fel az akkori légkört és eseményeket! (Járai Zsigmond pénzügyminiszter „megakadályozott adóreformja”).

Egy dilemma (valamikori) jó megoldása

A Fideszben tehát és főleg Orbán Viktornál és közvetlen környezetében a nagy mértékű óvatosság és a félelem a kockázatosnak érzett, pontosabban a valójában általuk megítélhetetlen lépésektől továbbra is fennmaradt. Fogalmuk nem volt, mit tegyenek. Még a gazdasági növekedéstől is féltek.

Ez a már megalakult kormány működése alatt is beigazolódott. A választásokon vereséget szenvedett, azonnali revánsra készülő ellenzéki pártok, bizonyos befolyásos szakemberekkel megtámogatva és a külföldi médiát és befektetőket megdolgozva majdnem rákényszerítették a kormányt, hogy hűtse le a gazdasági konjunktúrát, állítsa meg a gazdasági növekedést. Azzal riogatták Orbánékat, hogy a növekedés kikezdi a nehezen elért egyensúlyt és újabb gyors eladósodás következik be, amit a külföldi tőke nem lesz hajlandó finanszírozni. Ezért is teszik meg figyelmeztetéseiket. A lakosság pedig nem lesz hajlandó eltűrni a szükségszerűen újra kezdődő megszorító intézkedéseket.

A nyomást azzal is fokozták, hogy elküldték a kormányhoz az MNB akkori elnökét: magyarázza el, mekkora lesz a katasztrófa. Surányi György olyan hatásosan mondta ezt el, hogy a kormány ülése elé került a kérdés: le kellene hűteni a konjunktúrát, meg kellene állítani a kibontakozó gazdasági növekedést.
Többen, a miniszterelnök is közel álltak e javaslat elfogadásához. Mindössze ketten voltunk, akik ennek az ellenkezőjét képviseltük. Én kezdtem. Elmondtam, hogy mit ígértünk a programunkban és hogy valóban hiszünk annak helyességében. Most végre kipróbálhatjuk, hogy kiszakadhatunk-e abból az ördögi körből, amiben a magyar gazdaság volt. Ha nem hiszünk elemzéseinknek és előrejelzéseinknek, akkor is felmerül a felelősségünk. Ha ugyanis most lefékezzük a gazdaság bővülését, évekig nem számolhatunk azzal. Pedig gazdaságunk bajait csak érzékelhető gazdasági növekedés mellett lehet orvosolni. Járai Zsigmond volt a másik kormánytag, akin múlt, hogy nem mondtunk le a lehetséges bővülésről és eredményekről.”

Hatékony lehet-e  az egyszemélyes kormányzás és egyszemélyes intuitív közgazdászkodás?

A kérdés nyilván nem értelmezhető úgy általában, hanem csak a konkrét személy adottságainak   függvényében.

Ennek előrebocsátása után, nézzük a konkrétumokat!  2014-ben Orbán Viktor nem vette számításba az egyébként most is mondvacsinált adóváltoztatási intézkedések hatását a gazdasági növekedésre. Nyilván azért nem, mert a mostani kormányban nem volt, aki erre felhívta volna a figyelmét, olyan pedig különösen nem, aki az ország és jelen esetben a miniszterelnök valóságos érdekéért ott megküzdött volna.

Itt ütött vissza az, aminek elérésére a korábbi/mai miniszterelnök olyan sok energiát fordított, ami neki és pártjának két választási bukásba is került, de ami a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány kicsit jobb teljesítménye esetén is számára a kormányzásból való végleges kiszorulást eredményezte volna. De amiért tulajdonképpen semmi és senki (ahogy mondani szokták: sem Isten, sem ember) nem számított. Csak a cél: korlátozás  nélkül akarta ötleteit keresztülvinni.

Orbán, Polt Péter, Csányi

A VIP-páholyban. Részlet az illusztris közönségből. Középen: Orbán, mellette Csányi, alattuk Németh Zsolt, aki mellett a legfőbb ügyész, Polt Péter mered magába

Nem a minisztériumot kell képviselni a kormányban, hanem a kormányt (valójában a kormányfőt) a minisztériumban?

Orbán Viktor gondoskodott tehát arról, hogy többnyire nem súlyos (súlytalan?) személyek vegyék körül, akiknek véletlenül sem juthat eszükbe, hogy bármilyen feltáró elemzést megrendeljenek és pláne, hogy azt később bevigyék a miniszterelnökhöz. Nem vitatkoznak. Ilyen személyi függés mellett, ami mostanra kialakult, automatikusan bekövetkezik az első Orbán-kormány első éveiben is, de akkor hiába szorgalmazott elvárás, miszerint nem a minisztériumot kell képviselni a kormányban, hanem a kormányt a minisztériumban. Így hiába mondja a magáét, ha meri, bárki a tárcánál, minimum letorkolják, és nem jut el a vélemény, információ, bármilyen sorsdöntő jelentőségű is legyen, a kormány ülésére. Ez sajnos nem az Orbán-kormányok sajátossága, a rendszerváltás után minden kormányfő a lehető legnagyobb személyi hatalom kiépítésére, a minisztériumok korlátozására és totális ellenőrzésére törekedett. Tehát a Horn– vagy a Gyurcsány-kormányokra ugyanúgy igaz ez a „jellegzetesség”.

Miért választották meg a Fideszt és az Orbán-kormányt 2014-ben?

Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Fideszt és vele az Orbán-kormányt 2014-ben nem azért választották meg, mert általában és alapvetően különbözne a szocialista/szabaddemokrata kormányok gyakorlatától, hanem azért, mert legalább néhány fontos dologban mégis csak különbözött. Tehát voltak pozitív megnyilvánulásai, pozitív eredményei is. (Rezsicsökkentés, devizahitelesek érdekében tett tétova lépések, az értékalapú ingatlanadó visszavonása, a nagyobb teljesítményű és akár öreg autók dupla adóztatásának eltörlése stb.) A „baloldali” ellenzék viszont ezeket a pozitív intézkedéseket leértékelte, eldeformálta vagy teljesen visszavette volna. Most viszont az adóintézkedések a bekövetkezett könnyítéseket tehetnék semmissé. Ha nem vonja vissza, vagy ha az országgyűlés megszavazza. Nem hagyhatjuk, hogy folytatódjanak az értelmetlen megszorítások!

4 responses to “2015-től már internetadó is? A kormány továbbra sem érti a gazdaságot?

  1. Kiss Ferenc

    Kabaré…. Olyan ez az orbán ,mint egy szörnyeteg… mindent felfal ,ami az útjába kerül. Mint egy zabálógép. Steven Spielberg Cápa című filmje jut eszembe róla.

  2. Visszajelzés: A kormányzásról és az értelmiség felelősségéről. Részlet egy levélből (2013. július 30.) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  3. Visszajelzés: Küzdelmek, esélyek, balsikerek és sikerek (1.) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  4. Visszajelzés: A forint „zuhanása” és a kormány „tökéletes időzítése” (2) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.