A forint gyengítésének (tév)útján. Még mindig a következményekről

A magyar gazdaság az árfolyamon keresztül kapcsolódik a világgazdasághoz. Mégis és gond nélkül hirdethetik: sem a kormánynak, sem az MNB-nek nincs árfolyampolitikája és nincs (bevallható) árfolyamcélja

Érthetetlen és elfogadhatatlan az a közömbösség és tulajdonképpeni visszhangtalanság, illetve a lényegi kérdéseket elfedő, a figyelmet azokról elterelő sajátos tematizálás, egymásra mutogatás, ami a forint árfolyamának romlását (valójában rontását) kíséri. Hogy ez az ún. rendszerváltás után nem keltett élénk figyelmet, az talán nem meglepő, de arra azért fel kellett volna figyelni, hogy meglehetősen rendhagyó módon évtizedek óta – ha kisebb megszakításokkal is, de – ezzel kísérleteznek és közben Magyarország Európa perifériájára szorul. És még sem vizsgálják felül az elméletileg is túlélt, eredménytelen gyakorlatokat. Nem elemzik múltbeli szerepüket sem.

A lehetséges következmények és fennálló igen akut veszélyek érdeklődést sem keltenek. A mai ellenzék és holdudvara, „gazdaságkutatói” pl. inkább azzal foglalkoznak, hogy visszavágjanak a 2009-es forintgyengülés Fideszes nyilatkozataiért. Tehát hogy most azt teszi a Fidesz-kormány, amiért annak idején politikusaik és szakértőik a szociálliberális kormányt támadták. Ha akkor le kellett volna mondania a kormánynak, mert az euró árfolyama túllépte a 300 forintot, akkor most miért nem kérik ezt számon saját kormányukon azok, akik ezt írták és mondták? – teszik fel a kérdést. Holott az igazi probléma nem ez, hanem hogy maga a “megoldás” nem megfelelő.

Varga Mihály7

Vargának (is) túl bonyolult a makrogazdaság?


Képtelenek megmondani, de nem is akarnák, milyen legyen pl. az árfolyampolitika

Képtelenek viszont érdemben megítélni, milyennek kellene lennie az árfolyampolitikának és az árfolyamnak, de nem is hagyják, hogy erről az elsődleges médiában bárki elmondja gondolatait. Sem az okokkal, sem a felelősséggel, sem a valós hatásokkal nem foglalkoznak. Ha gyengül a forint árfolyama, akkor annak szó szerint MINDEN az oka lehet. Ahogy ezt annak idején a német hadsereg oroszországi balsikereiről mondták. Eszerint három tábornok győzte le őket: a tél tábornok, a távolság tábornok és a sár tábornok. Mint a mesében, ahogy most is. Most ugyanis a forint gyengülésének oka az ukrán helyzet, az iraki helyzet, az orosz belpolitika,  a finomítók karbantartása Burundiban, a magyar gazdaságpolitika iránt állítólag csökkenő bizalom, az esőzések, az EB elnökének megválasztása, a felcsúti stadion építése körüli vita és így tovább.

Ennek a megítélésbeli bizonytalanságnak a fő oka az a gondolkodási zűrzavar, ami ebben a témában is Magyarországon már régen kialakult. És az a szubjektív közgazdasági felfogás, aminek alapjait a Fordulat és reform c. dolgozat fektette le. (Ld. a blog több anyagát.) Most csak arra hívnám fel ismét a figyelmet, hogy a közgazdasági gondolkodásnak nem tett jót az árfolyam jelentőségének, szerepének relativizálása. (Ld. pl. Fordulat és reform? Felgyorsulva a tévúton!)

Pozsgay Imre, a HNF főtitkára (Eifert János fotója)

Pozsgay Imre, a HNF főtitkára (Eifert János fotója). A megrendelő és a menedzselő
.

A félreértések, félremagyarázások, félresikerült koncepciók szükségképpen megzavarják és tévútra viszik a közvéleményt. Nem látja át a helyzet súlyosságát, sem annak számtalan negatív következményét. Ezért szántam rá magam, hogy e bonyolult témában mindenképpen megszólalok, hiszen mindenkinek tudnia kell, mivel jár ez a sajnálatos gyakorlat ország számára. Súlyos milliárdokról, százmilliárdokról, ezermilliárdokról, sőt több tízezer milliárdról lehet és van szó. Ekkora veszteség éri az országot (közvetlenül és közvetve), miközben a lakosság jelentős csoportjai is súlyos és felesleges árat fizetnek.

Hónapokkal ezelőtt tettem fel a kérdést, ami még az érdeklődő embereket sem mozgatta meg: hogyan értékelhető a forint újabban ismét tapasztalható gyengülése és a kormány ezzel kapcsolatos magatartása? Van-e ennek valami hozama a magyar gazdaságnak és az országnak, vagy a veszteségek gyarapításának és a jövedelmek újraelosztásának egyik formájáról van szó? Egy hatalmas, irgalmatlanul nagy veszteségforrásról? Máshonnan közelítve: esetleg valami szükséges korrekció történik, netán egy túlértékelt állapot felszámolása, vagy éppen folytatódik a deformációk, aránytalanságok, károk növelése?

Hiedelmek helyett elemzések és tények szükségesek

Ennek eldöntéséhez nyilván elemzések, számítások kellenek, azokat nem pótolhatják hiedelmek, feltételezések.

A tények mellbevágóak: a forint rendkívüli mértékben alá van értékelve!

A cikksorozat elején bemutatott számításaim szerint idén februárban pl. az euróhoz viszonyítva és vásárlóerejéhez képest 43 százalékkal volt aláértékelve. Az is kiderült, hogy 2010-ben sem indokolta a helyzet a gyengülést (valójában a szándékos gyengítést), hiszen az akkor 38 százalékos alulértékeltség is több volt, mint elviselhető vagy értelmes eltérés. A kormány persze erről nem tudott, ami azonban nyilván nem csökkenti felelősségét. Elképesztő, hogy a kormányzat ilyen bonyolult és nagy következményű ügyben, szubjektív szempontok, felső elképzelések, képzelgések, hiedelmek, régen megdőlt közhelyek alapján, a helyzet feltárását, megismerését elmulasztva terelgeti – ő sem tudja, mi felé – az ország szekerét.

Arról viszont a kormány biztos tudott, mekkora sarcokat zúdított a lakosságra, így a gazdaságra is (ld. az előző részeket), hiszen szűkítette a belső piacot, lehetetlen helyzetbe hozta a főleg (és értelemszerűen) a belső piacra termelő kis- és középvállalkozásokat. Ezeknek igazi terepe a belső piac, e helyett a számukra különösen NEM testhez álló exporttevékenységre akarnák rábeszélni őket. Mert rábeszélésnél több – a feladat értelmetlensége és lehetetlensége miatt – sem történik. A mindenoldalú sarcolás körülményei között nyilván felfokozódnak a forint alulértékeltségének és további leértékelésének negatív hatásai. Ahogy láttuk korábban, ez sajnos be is következett.

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyi államtitkár a kis- és középvállalkozások exportoffenzívájában „gondolkodik”

A forint romlásával/rontásával kapcsolatban felvetődik egy izgalmas, bár költői kérdés: vajon külső okok kényszerűsége miatt gyengül a forint, vagy ebben meghatározó szerepe van a kormány magatartásának? Kétségkívül szokatlan a kérdés, hiszen elég kevés olyan országot lehet találni a világban, ahol a kormány a nemzeti valuta gyengítésén ügyködik. Nálunk viszont mégis ez a valóság, a kormány a leértékelést és az ennek – többnyire persze alaptalanul – tulajdonított többletbevételeket annyira szereti, hogy erről és a gyakorlatról nem akar lemondani. Nem is óhajt belépni az eurozónába, ami stabilizálná a hivatalos valutát. A forint egyébként – ha hagynák – erősödne, mondhatni, erősödésre van ítélve, nyilatkozatok, befolyásolások nélkül a gyengülés nem következhetett volna be.

Egy újabb magyar extremitás. Ezt másutt elképzelni sem tudnák

Olyan országot, ahol a kormány maga rontja a nemzeti valutát a nyugati pénzügyi elemzők el sem tudnak képzelni. Bár már hosszabb ideje megütközéssel figyelik a kormány ténykedését a forint körül, ezt azonban – mondjuk így! – „csak” meglehetősen szakszerűtlennek tartják, jó szándékú idétlenségnek és semmiképpen nem szándékos árfolyamrontásnak.

Ezt már azért sem gondolnák, mert egy ilyen politikának nemcsak hatalmas kárai lehetnek, hanem iszonyatos kockázatai is. Hiszen bármikor átalakulhat nehezen kezelhető, vagy uram bocsá’, kezelhetetlen helyzetté. Erről a nemzetközi pénzügyi tekintélyek már 2014 elején írtak, megállapításaikra és elképedésükre akkori cikkemben hivatkoztam is. A kormányzati rontó szándékok most sem tárulnak fel a nemzetközi pénzügyi vélekedésekben.

A Bloomberg értékelése és tévedése

Most a HVG-ben közlik  több elemző nagyrészt egybevágó vélekedését Eltemette a forintot a Bloomberg c. cikkében () A lap a Bloombergtől idéz:

„Alaposan megnőtt az esélye annak, hogy a forint árfolyama soha nem látott mélységbe süllyed az euróval szemben az idei évben, miután a világ leghosszabb ideig tartó kamatcsökkentési sorozata törékennyé tette a magyar fizetőeszközt a feltörekvő piaci eladási hullámban. A Bloomberg elemzésében rámutat, hogy a 324-es, eddigi legmagasabb árfolyam elérése egyáltalán nem tűnik lehetetlennek. (…)az általuk követett 24 feltörekvő piaci deviza közül a forint gyengült a legnagyobb mértékben az utóbbi három hónapban.”

Bloomberg

A Bloomberg temeti a forintot. A szándékos forintrontást nem tételezi fel, “mindössze” a kormány kapitális ügyetlenségéről beszél

24, egymást követő monetáris tanácsi ülésen rekordmélységbe, 2,1 százalékra csökkentették az alapkamatot. „Mindez azért történt, hogy beindítsák a gazdasági növekedést a 2012-es recesszió után” – ismeri el a kormány a jó szándékát a Bloomberg. Pedig hát ha nem lenne ilyen rángatás az intézkedésekben, ha a kormány semmilyen intézkedést nem hozna, már attól javulna a gazdaság teljesítménye. A folytonos és ráadásul ide-oda változásokhoz a cégek képtelenek alkalmazkodni. Az idei és eddigi közel négyszázalékos növekedéstől nyilván nem kell elájulni, hiszen ezzel is csak a 2005–2006 körüli szintre kapaszkodunk vissza.

Nem kívülről, hanem belülről rontják a forintot. És nem közvetve, hanem közvetlenül

Egyébként a  Bloomberg is úgy tesz, mintha kívülről szabnák meg a forint árfolyamát. Ld.: „az elhúzódó kamatcsökkentések sérülékennyé tették a forintot”. Mintha bizony a kormány erősebb forintot akart volna.

Holott elég nyilvánvaló, hogy a kamatcsökkentés és annak elhúzása, a lépések lebegtetése, az ezeket megelőző nyilatkozatok éppen hogy azt a célt szolgálták, hogy a forint ne erősödhessen vissza. A nemsokára bemutatott és részletesebben elemzett 1. ábrán, ami 2008 és 2014 között (az utóbbinál egészen augusztus közepéig) mutatja be és havi bontásban az euró árfolyamának alakulását, jól látható, hogy a második Orbán-kormány hivatalba lépése óta milyen intenzívvé vált a forint le-föl ugrálása. Ha a forint leértékelésének lenne is értelme (persze nyilván nincs, sőt óriási károk származnak ebből), de az ilyen ugrálások még egy esetleges pozitív irányzatot is szükségképpen negatívvá változtatnak!

Egy további extremitás: a forint „ugrálása”. Kormányzati manőverek nélkül visszaerősödne

Ennek az ugrálásnak az az oka, hogy a forint – persze kormányzati „zavarórepülések” nélkül – visszaerősödne. Ezeket az erősödéseket igyekeznek kormányzati oldalról és gyakran nyilván legfelső szintről keresztbe verni, megállítani, megfordítani.

Az alapkamattal való tekli-meklivel, nyilatkozatokkal, a devizahitelesek helyzete rendezésének mérhetetlen és indokolhatatlan, értelmetlennek tűnő elhúzásával, bedobott ötletekkel, változó elképzelésekkel. Ettől nyilván nem kellene a forintnak gyengülnie, hiszen a gazdasági helyzet és a gazdaság teljesítménye, a devizák iránti igények ezt semmiképpen nem indokolják. Ezzel azonban valójában ürügyet teremtenek egy látszathoz és egy változáshoz. Mintha a magyar gazdaság piaci módon működne és az említett hangulatra reagálna így a piac.

Az árfolyamot ugyanakkor a kereskedelmi bankok állapítják meg: az MNB középárfolyama nem más, mint a kereskedelmi bankok előző napi árfolyamainak számtani átlaga. A bankok – mint monopóliumok – elvileg kartellezhetnek. Láthatóan gyakorlatilag is, hiszen a jelek hatásosan arra utalnak, hogy a kormány megengedi a kereskedelmi bankoknak, hogy a bankadót és más terheiket az árfolyam rontásával a lakosságra áthárítsák.

Így lesz az ügyetlenségnek feltételezett gyengülésből szándékos gyengítés. Így lesz az az árfolyamcél tagadásából az árfolyamcél elhazudása.

Egyetértés felső fokon. Együtt Matolcsy, Orbán, Varga

Egyetértés vagy alkalmazkodás felső fokon. Matolcsy, Orbán, Varga. Költői kérdés: ki gyengíti a forintot?

Miközben  a szegény forint ugrál ide-oda, tendenciaszerűen  gyengül is

A forintgyengülés természetesen nem eseti jelenség, hiszen 2010 óta tendenciaszerűen tapasztalható. A folyamat március óta tovább haladt előre: ma már sokkal rosszabb az euró árfolyama, mint volt a 2009-es nagy megrázkódtatás idején. Augusztus eddigi napjaiban az euró középárfolyama 314,41 forint volt, alulértékeltsége további egy százalékponttal nőtt, ma már tehát 44 százalékos. A forint az euró és a svájci frankhoz viszonyítva 2013 decembere óta 14–14 forinttal, a dollárhoz képest pedig 17 forinttal romlott.

1. ábra

A forint gyengülése az euróhoz képest. Második változat

A forint gyengülése az euróhoz képest. Második változat (2014. augusztus közepéig tartalmazza az adatokat)

A feltételezett kedvezményezettek

Nyilván vannak olyan csoportok, személyek, körök, akiknek „hasznos” lehet a forint gyengülése és/vagy azok a cikkcakkok, amelyek ezt kísérik. A helyzetükből következnek a lehetséges előnyök és ugyancsak a helyzetből következhetnek a nem ritkán jelentős érdekérvényesítő képességek. Nyilván sokaknak nincs ilyen képességük, ők „csak” haszonélvezők.

De kik is kerülnek ebbe a meglehetősen heterogén körbe? Külföldön élők, ott dolgozók, külföldön vállalkozók, akiknek ott van jövedelmük. Aztán a a spekulánsok, akik  a forint ide-oda ugrálását is kihasználják. Azok különösen, akik tudják, milyen újabb bejelentésre készül a kormány. És persze a  játékszabályokat meghatározó magyar állam: az adók alapját képező árak (adóalap) növelésén, az infláción keresztül, bankok (különösen, ha nem vettek fel devizát a „devizahitelekhez”.) Ide tartoznak a további monopóliumok is, amelyek a begyűrűző költségnövekedést át tudják hárítani, sőt túl is tudják kompenzálni.

A jövedelmek újraelosztása: NEM a hatékonyság érdekében

Elsősorban monopóliumok: főleg természetes, de mesterséges is. Ha itt akarja felhasználni. (Nem csak monopóliumok, mivel pl. a bérleti díjnál, ahol euró közbeiktatásával számolnak, más is felhasználhatja ürügyként a forintgyengülést.) Így méreténél fogva tovább tudja hárítani, sőt túl is tudja kompenzálni. Itt gyakran nem devizában, hanem forintban történik az elszámolás, de deviza közbeiktatásával: eleve nyereséget (extraprofitot) termel. Ürügy. Ezt használja fel más kiadásának áthárítására (kompenzálására is): bankadó, telefonadó, kereskedelmi különadó, áfa.

Van egy kör, amelyik ráhajt a forint gyengítésére. Bizonyos sajtóorgánumokhoz kapcsolódik, illetve „szakmai” körökhöz. Index és Porfolio.hu, InfoRádió: a leértékelés irányában „dolgoznak”.

Az állam mint  kezdeményezett

A kormány a maga számára hasznosnak tartja a gyenge forintot, olyannyira, hogy még gyengébb forintot akar.  A folyamat főleg rajta múlik, miközben a gyenge és gyengülő forint káros az országnak. Jelenleg is és a jövő feltételeit  is kedvezőtlenül befolyásolja. Sőt – mint gyanítható – a saját mozgásterét is rontja és összességében neki sem kedvező. Igaz, ehhez a gyakorlathoz sem koncepció, sem felkészült apparátus és miniszterek, sem stratégia nem szükséges.

A gyenge és gyengülő forint magasan tartja az állami bevételeit, illetve azonnali közvetlen többletbevételt (is) hozhat az állam számára. Akkor is, ha az elvonási kulcs ezzel egyidejűleg nem növekedne. Az adóalapot és az állami  bevételeket persze másként is lehetne növelni: ha a gazdaság teljesítménye és a kiskereskedelem forgalma emelkedne.  Tehát a kormány egyetlen célját, az államháztartási hiány mértékét másként is a megszabott keretek között lehetne tartani. Azzal is, ha a bevételekből a kormány TAKARÉKOSAN gazdálkodna: nem szórná el a hobbijaira.

Az infláció iránt szinte valamennyi “rendszerváltó” kormány vonzódott. Ideológiailag is, hiszen sajátos módon az inflációt a gazdaság “olajozójaként” fogták fel. A vonzódás olyan intézkedésekben jelent meg, amelyek a világ egyik legmagasabb inflációs ütemét hozták létre és tartották fel évtizedekre.  Természetesen nem igazolódott a szupermagas infláció időszakában, hogy ebből magas növekedés adódna: Magyarországon egyidejűleg volt nagyon magas az infláció és általában nagyon gyengécske a gazdaság teljesítményének növekedése.

Az infláció iránti vonzalom már az első Orbán-kormányban megjelent, amikor azzal zsarolták a kormányt előbb belföldről, majd külföldről, hogy ha nem fékezi meg a gazdaság bővülését, akkor a nemzetközi pénzügyi világ be fog avatkozni. A gazdasági növekedés ugyanis – szerintük – felborítja a pénzügyi egyensúlyt, ami nem tűrhető el. Az akkori kormányfői dilemmáról nem egyszer írtam blogomban, többek között a mostani terjedelmes cikksorozatban is. A kormányban egyébként mindössze ketten álltunk ki a növekedés és konjunktúra megzavarása ellen.  Surányi György pedig, az MNB elnökeként megkereste a kormányfőt és azt tanácsolta neki, hogy hozzon létre biztonsági tartalékot: tervezze alá az inflációt. Ami nyilván együtt járt az infláció felpörgetésével.

Surányi György Orbán Viktor

Surányi és Orbán. Surányi a jegybank elnökeként javasolt (MÉG) magasabb inflációt…

A kormányzat a forint árfolyamának erősödését azért sem akarja elfogadni, mert a megszorítások miatt stagnáló, visszaszoruló, irreálisan alacsony belső piacot külső piacokkal kívánja pótolni. (Erre a kérdésre a külkereskedelem és az árfolyampolitika összefüggéseit tárgyaló részben természetesen visszatérek.) Ez nyilván nem lehetséges, amit a húsértékesítés adataival kívánok érzékeltetni. Az is kiderült, hogy a belföldi piac korlátozása, elsorvasztása a hazai termelést is negatívan érintette. És bár a forintot az elmúlt évtizedekben jócskán leértékelték,  bekövetkezett egy újabb paradoxon: nőtt a húsimport. Kisebb belföldi fogyasztás és annak is egyre nagyobb részét teszi ki az import. Egy további negatív jelenségnek is tanúi vagyunk, amiről már volt és még majd lesz szó: ez a minőségromlás, amiben – ahogy bemutattam – szerepe van a forint gyengítésének is.

A húsfogyasztás példája

Néhány éve a Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. kötetben is  is írtam erről. (Akkor 2007-ig vizsgáltam az adatokat, azóta a helyzet érdemben nem változott.) A Kényszerpályákból idézek most néhány gondolatot:

„A hazai termelés szempontjából óriási jelentősége lehetne a belföldi fogyasztás „visszakapaszkodásának”. Hogy mekkora, az is mutatja, hogy belföldön ma is kevesebb húst adnak el a ’70-es évekhez képest, mint a teljes magyar húsexport!”  (90. o.).

(…)

„1989 és 2007 között a húsnál az egy főre jutó fogyasztás 15 kilogrammal csökkent. Ez az ország lakosságára vetítve óriási mennyiség, 150 ezer tonna hús „kiesését” jelenti: ennyivel kevesebbet adtak el a belföldi piacon.

Összehasonlításul: 2007-ben a húsexport kb. 90 ezer tonna. A 2007. évi 90 ezer tonna 60 ezer tonnával kevesebb, mint a belföldön a ténylegesen és a valamikor elfogyasztott mennyiség különbsége, annak mindössze 60 százaléka. Megjegyzendő, hogy a kivitel szempontjából nem 2007 volt a legrosszabb év, 2003–2006 között a húsexport 80–84 ezer tonna között ingadozott. (Összehasonlításul: 2000-ben 105 ezer tonna, bevétele: 60 milliárd forint.) Az import eközben „szépen” nőtt”: 2000 és 2003 között nem volt húsimport, 2004-ben már 30 ezer tonna, 2005-ben 62 ezer tonna, 2005-ben 90 ezer tonna, 2006-ban 75 ezer tonna, 2007-ben pedig 70 ezer tonna. Több olyan év is volt, illetve volt olyan év, amikor az import elérte, máskor megközelítette a kivitelt.” (103. o. )

Visszaütő következmények

A közvetett, áttételes hatások, következmények, amelyeket gyakran nem ismernek vagy nem tudatosítanak, ezeket a helyenként jelentkező előnyöket csökkenthetik vagy akár el is tüntethetik. És még nem beszéltünk arról, hogy a forintleértékelésen, alulértékeltségen keresztül megvalósuló jövedelem újraelosztást mekkora hatékonysági, például árveszteségek kísérik, aminek következtében kisebb lesz a lehetségesnél a gazdasági növekedés és a növekménynek kisebb részét lehet forrásként felhasználni.

Az állam, a kormány azért is szereti a forintleértékelést, mert ezzel inflációs hatást kelt, növeli az adóalapot, amire ráadásul magasabb adókulcsot is alkalmaz. Ahogy Varga Mihály ezt mondogatja: van egy hüvelykujj-szabály: minden 1 százalékos forintleértékelés kb. 0,3 százalékkal növeli a fogyasztói árszintet. Ezt ráadásul mostanában mondogatja, amikor nincs infláció. Még a régi szép idők hatása alatt van, amikor az első Orbán-kormány hasznosította Surányi György javaslatát: alátervezte az inflációt. És ilyen módon több százmilliárd forint többletbevételre tett szert. Amit aztán sajátos módon költött el, ahogy erről blogomban is olvashattak. De ma vajon miért nincs infláció? Sőt miért volt néhány hónapig defláció? Ennek egyik oka nyilván a rezsicsökkentés, de van egy másik is. Ez pedig a lakosság anyagi erejének kimerülése. Ha emelnek árakat, nem tudják eladni a terméket. Hiába értékeli le a forintot, nem tudja az általános árszínvonalat növelni. Viszont további deformációk történnek, hiszen bizonyos áruk ára mégis nő, miközben másoké akár csökkenhet is.

Egy másik visszaütő következmény az államadósság alakulása

A forint gyengítése csak az első negyedéven 380 milliárd forint árfolyamveszteséget okozott az államnak, még inkább az országnak. Az adósságrátát ugyanis forintban számolják: a forintra átszámított adósságot viszonyítják a bruttó hazai termék értékéhez. Az elmúlt évek forintleértékelései miatt nem tud csökkenni az államadósság, sőt ma olyan magas szinten van az eladósodási ráta, mint volt legmagasabb értékén, nem sokkal a 2010-es kormányváltás után.

A külkerről elöljáróban. A „rendszerváltás” óta csak az árveszteség 42 000 000 000 000 forint

Minden lakosra négymilliókettőszázezer forint kár jut!

A visszaütő következmények nagy része a forszírozott exporttal függ össze. Mivel a közvélekedés és egyes „szakmai” feltételezések (ld. Medgyessy Péter, Bokros Lajos, Róna Péter) a forintleértékelést a külkereskedelem számára tartja üdvösnek, indokolt ezt a területet és az itteni valós hatásokat önálló részben bemutatni, áttekinteni. Így a  külkereskedelmi cserearány veszteséget is, ami – mint a következő részben látni fogjuk – 1990 és 2013 között 42 000 milliárd forinttal (nagyjából kétévnyi GDP-nek megfelelő összeggel) csökkentette a megtermelt bruttó hazai termék felhasználható összegét! Hogy ebből mi mindent lehetett volna megvalósítani: mekkora beruházásokra nyílt volna lehetőség és életszínvonal-javításra, iparfejlesztésre, az egészségügy rendbetételére, a mezőgazdaság minőségivé tételére stb. , azt elképzelni sem könnyű. Itt térek ki arra, hogy volt-e értelme a Bokros-Surányi-féle csúszó leértékelésnek. Nem szubjektív, szimpátia alapon közelítem meg ezeket a kérdéseket, hanem – ahogy szoktam – a tények, tényfeltárás oldaláról. Ez lenne mindannyiunk érdeke, hiszen a nagy veszteségeket tisztázni kell, hogy azokat a hibákat többé ne ismételjük meg. És ilyen elképzelésekkel senki ne kívánkozhasson vissza a hatalomba!

Bokros Lajos, a forint csúszó leértékelője nem felejti el a kormánynak a leértékelést...

Bokros Lajos, a forint csúszó leértékelője nem felejti el a MAI kormánynak a leértékelést és majdan megtorolja…

Megdöbbentő a számomra, hogy Bokros Lajos most a forint védelmében lép színre: Bokros Matolcsyt osztja a gyenge forint miatt, de Orbán is kap.

A forint leértékelése nem más, mint az ország munkájának és vagyontárgyainak leértékelése

Az árfolyampolitikán keresztül kapcsolódik a magyar gazdaság a külföldhöz. Amiről nem beszélnek: ha a forintot leértékelik, leértékelik a hazai munkát, hazai teljesítményeket. Ennek ráadásul további hatékonyságrontó következménye is van, ahogy erről már volt és még lesz szó.

A szelektív leértékelés. De hol van az megírva, hogy ennek egyoldalúnak kell lennie?

Ha forintot leértékelik, azzal a magyarországi jövedelmeket, béreket, nyugdíjakat, tőkehozamot, jutalékot stb. leértékelik. Mindezeket ugyanis nem korrigálják a leértékelésnek megfelelően, marad a régiben. De kevesebbet ér a nemzeti vagyon is, az ingatlanok, a lakások, a nyaralók, a földek, az ingóságok, az értéktárgyak, a felhalmozott arany, ezüst, a műtárgyak. És ennyivel kevesebbet tudunk költeni turistaként, vásárlóként külföldön. Vagy külföldön befektetőként. Tehát minden, amivel itt rendelkezünk, kevesebbet ér, sőt a forint újabb leértékelődésével ez ismét leértékelődik.

A magyar állampolgár diszkriminálása

A forint alulértékeltségéből következik a magyar állampolgárok egy további hátrányos megkülönböztetése. Egy átlag állampolgárnak, pláne az ennél rosszabb jövedelmi és vagyoni helyzetben levő állampolgároknak Magyarországon minden drága, sokszor megfizethetetlen, a külföldieknek viszont meglehetősen olcsó. A fogyasztás, a vállalkozás, a szép autó stb. így elsősorban a külföldiek privilégiuma lehet. A magyar fogyasztó tehát nemcsak az EU 500 milliós piacáról szorul ki, hanem az ország ún.  belső piacáról, a hazai piacról is. Ehhez nyilván további hátrányok is „szükségeltetnek”.

Az egyik ilyen hátrány a jövedelmek nagyon alacsony szintje, ami – ahogy láthattuk – nemcsak más országokéitól marad el, hanem saját adottságaitól is. Hiszen kb. 40 százalékkal alacsonyabb ez a jövedelem, mint amennyi az ország gazdasági fejlettségéből következne. (Magyarország gazdasági fejlettsége az EU-s átlag 66 százaléka, a lakossági jövedelmek viszont az átlagnak legfeljebb a 40 százalékát érik el.)

Egyszer jön egy további döbbenet: egyszerre még szegényebbek leszünk…

A jövő ráadásul újabb fenyegetést tartogat számunkra, amivel az „elit” nem foglalkozik. Minden bizonnyal nem tart örökké az az állapot, hogy Magyarország kívül marad az euróövezeten. Ha majd csatlakozik, egyáltalán nem mindegy, milyen feltételekkel teszi ezt. Főleg az nem mindegy, hogyan viszonyul akkor a valutája az euróhoz. Ha ugyanis nagyon alá lesz értékelve, akkor Magyarország még ennek révén is szegény marad. Euróban fejeznek majd ki mindent és euróban – a jelen helyzetben – alig ér valamit a magyar nyugdíj, a magyar bérek, a magyar vagyontárgyak. Már régen azon kellene dolgozni, hogy az alulértékeltség látványosan csökkenjen. Hogy a csatlakozásra nagyrészt eltűnjön ez a hátrány.

Nem kell feltétlenül külföldre utazni…

Ehhez pedig nem feltétlenül kell külföldre utaznunk, hiszen a forint már ma sem kizárólagos értékmérő Magyarországon. Bizonyos termékek és szolgáltatások árai a külföldi valuták árfolyamainak megfelelően alakulnak a belföldi piacon is. Eleve ide tartoznak azok a késztermékek, amelyeket importálunk. De nemcsak azok, hanem tulajdonképpen rengeteg olyan áru és szolgáltatás is, amit Magyarországon állítanak elő, itt forgalmaznak, de a bevételek további növelése reményében devizában forgalmaznak, vagy még inkább csak az árakat, tarifákat kötik devizához. Az ingatlanok, ezen belül főleg az irodák bérleténél például ez meglehetősen elterjedt módszernek számít. Katasztrofális hatása van az ún. devizaalapú hitelezés sarcainak. amivel blogomban, de több cikkben és interjúban is foglalkoztam. A lakosságnak kb. a fele nem jelenik meg számottevő fogyasztóként és vásárlóként a belföldi piacon. A lakosság mintegy 40 százaléka a létminimum alatti jövedelemből él (vegetál), másfél millió embert zsigerelnek ki a devizahitelezés sarcai. A két csoport között kétségkívül átfedés lehet, de így sem lehet nagy tévedés abban, hogy a lakosság nagyjából fele nem tudja fogyasztását a szükséges mértékűre sem növelni.

További piaci deformációk az állítólag nem létező, de mégis ható valutapolitika következtében

A gyenge forint és további gyengítése súlyos deformációkat okozott az ingatlanpiacon. A “devizaalapú” hitelezés terheinek ugrásszerű megnövekedésével veszélybe került sok százezer lakás, családi ház, ami válságos helyzetbe hozta az ingatlanpiacot és  a lakásépítést. Ennek olyan következménye is van, hogy a fiatalok egyre kilátástalanabb helyzetben vannak, ha önálló életet akarnak kezdeni.

A lakásállomány fizikai kopása és a felújításra alkalmatlanok lebontása miatt minimum annyi lakást kell építeni, ami a lakásállomány (ma 4,4 millió db) egy százaléka. (100 éves átlagos élettartamot alapul véve.) A második Orbán-kormány idején különösen kevés lakás épült: 2013 a történelmi mélypontot jelentette. 1921-ig vannak adataim és azóta ilyen kevés lakást még soha nem építettek (7293 darabot). Eddig az volt elterjedve, hogy a mélypont a Rákosi-korszak lett volna. Nos, az utódok megirigyelhetik az akkori kétszer-négyszer magasabb, igaz, alacsonynak tekinthető adatokat.

Még kimondani vagy leírni is szörnyű: 2013-ban MINDÖSSZE 7293 lakás épült! Ez a minimálisan szükséges mennyiség 16, 5 százaléka! Az utóbbi négy évben olyan volt a lakásépítési teljesítmény, hogy emiatt a vizsgált időszakra a rendelkezésre álló matematikai apparátussal egyszerűen nem lehetett trendet meghatározni! Ez is mutatja, hogy a kormány teljesen elszakadt a realitásoktól!

2. ábra

Lakásépítés, 1989-2013

Lakásépítés, 1989-2013

Hasonló problémák vannak a fővárosi irodabérléseknél is, hiszen a tarifák nagyrészt – állandóan dráguló – külföldi valutában vannak meghatározva. A termőföldet meg kellene védeni a spekulációtól, amit a hazai és a külföldi árak közötti hatalmas eltérés inspirál.  A forint gyengülése/gyengítése miatt az árdifferencia tovább nőtt és nő, így a nyomás a külföldiek földvásárlása és a különbözet zsebre tétele érdekében egyre nagyobb.

A „devizaalapú” hitelezés a forintgyengítés egyik „motorja”

A forint nem önmagától gyengül. Árfolyamát a bankok állapítják meg, amelyek a minél magasabb árfolyamban vannak érdekelve. A kormány a „devizaalapú” hitelezés anomáliáinak elhúzódó rendezésével, intézkedéseinek lebegtetésével, a kereskedelmi bankok megsarcolásával arra ösztönzi őket, hogy rontsák a forint árfolyamát és ezzel növeljék bevételeiket. A „devizahitelek” forintosításának lebegtetése tovább erősíti ezt a gyakorlatot, hiszen ezek szerint ez a pénzszivattyú (Bogár László nem konkretizált pénzszivattyújának egyik lehetséges példája ez lehet) nem működtethető a végtelenségig. Ahogy jön  a hónap 10-e, rendszerint elkezd még tovább emelkedni az euró és a svájci frank árfolyam és itt is marad legalább 15-ig, ami a lehetséges törlesztési időszak utolsó napja.

Bogár László

Bogár László pénszivattyúja – ha valahol – a devizahitelezésben működik

A kamatmarzs valóságos eltörlése is (most még csak törvénytelennek nyilvánították, de a bankok zavartalanul továbbra is alkalmazzák) a forint gyengítése irányába hat, hiszen előre pótolni akarják ezt a majdan kieső extraprofitot.

A korábbiakhoz hasonlóan most is összefoglalom, mi jelent  meg eddig a témában:

A forintgyengítési cikksorozat eddigi elemei

A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (2014. 03. 16.)

A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (1. folytatás) (2014. 03. 25.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A gyökerek (2014. 06. 01.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (2014.  06. 22.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (1. folytatás) (2014. 07. 13.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (2. folytatás) (2014. 07. 27.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (3. folytatás). (2014. 08. 04.)

A forint gyengítésének (tév)útján. Még mindig a következményekről (2014. augusztus 17.)

 (Folytatjuk!)

One response to “A forint gyengítésének (tév)útján. Még mindig a következményekről

  1. Visszajelzés: A forint „zuhanása” és a kormány „tökéletes időzítése” (2) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.