A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (3. folytatás)

Szabad szemmel is látható: nincs túlfogyasztás! Mégis ezt veszik célba!

A cikksorozat előző részét ott fejeztem be, hogy egy rossz és kiáltóan valótlan axiómából (az eladósodásról a nyilvánvalóan nem létező  “túlfogyasztás” tehet) szükségképpen félrevezető következtetést vonnak le. A megoldás ezek szerint a fogyasztás korlátozása lenne. De hát nincs túlfogyasztás! A ’80-as évek közepének szintjén vagyunk! Ráadásul a belső piac korlátozásával és az ad hoc gazdasági intézkedésekkel, ötleteléssel jóval kisebb a gazdasági növekedés, mint lehetne: 2000 és 2009 között például 80 000 milliárd (!) forinttal több GDP jöhetett volna létre!

Sajnálatos módon a “megítélésben” sem nagyon különbözik a politika két oldala. Az eladósodás visszavezetését a lakossági jövedelmekre és fogyasztásra axiómaként mondták ki mindkét oldalról, holott ez egy tipikusan olyan kérdés, aminél a feltételezésnél tovább lehet és kell lépni.  A “diagnózis” bizonyításával vagy legalább alátámasztásával nem foglalkoztak.

Bár a Kényszerpályák, tévutak c. könyvemben erre is felhívtam a figyelmet, a – túlfogyasztásról szóló „diagnózist” – valamiféle axiómaként tovább használják és harsogják. Arra is felhívtam a figyelmet, hogy e „diagnózisnak” nemcsak eszmei jelentősége van, hanem gyakorlati is, nemcsak a múltra vannak következményei, hanem a jövőre is. De ahogy mondani szokták: „oda sem bagóztak” erre.

Orbán Viktor

Orbán Viktor a rádióban. 2010 óta mondja: Közép-Európa és benne Magyarország lesz az európai gazdaság motorja…

Ezeket a kérdéseket is feszegettem a 2013. december 13-i író-olvasó találkozón, amiről két videó is készült. Akit érdekel, a  lényegében teljes anyagot  ezen nézheti/hallgathatja  meg:

 Ha ugyanis a túlfogyasztás a „ludas”, akkor a terápia – kézenfekvő módon – ennek visszavágása lehet. Ez is lett a „terápia”, ami azért sem lehetett eredményes, mert rossz diagnózisra épült. A lakossági jövedelmek és fogyasztás, illetve a bruttó hazai termék (GDP) alakulásából ugyanis az következik, hogy nem volt mit visszavágni, pontosabban súlyos következmények nélkül nem lehetett. (A túlfogyasztás túlélő mítosza )

Korrekció lenne?

Ezzel a kérdéssel már foglalkoztam. 2014. július 13-án, az A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (1. folytatás) c. anyagban bemutattam, hogy erről szó sincs.  Az 1. sz. ábra 1960 és 2013 között bizonyítja, hogy a bruttó hazai termék alakulásától általában (tendenciaszerűen) elmaradt az egy főre jutó reáljövedelemé.  Hogy ne kelljen visszakeresni, ismét közreadom ezt az ábrát.

1. sz. ábra

GDP, reáljövedelem, 1960-2013

A GDP és a reáljövedelem alakulása, 1960-2013

Az egy főre jutó reáljövedelem több évtizedes tendenciaszerű stagnálását nem magyarázza semmilyen ésszerű korrekció, amire hivatkozni szoktak, mivel a teljesítményektől általában végig elmarad a reáljövedelem növekedése és a teljesítmények esetleges visszaesésénél rendszerint továbbra is nagyobb a reáljövedelem csökkenése.

A hosszú, 53 éves periódus értelemszerűen és célszerűen két szakaszra bontható. Így jobban látszik: történt-e valamilyen jelentősebb változás a folyamatokban.

GDP, reáljövedelem, 1960-1989

A GDP és a reáljövedelem alakulása 1989 előtt

De lássuk külön az ún. rendszerváltás utáni évek folyamatait is! Sajnálatos, hogy 2005-től tovább nyílik az olló a reáljövedelem rovására és hogy 2009-2010-től a lassú romlás helyébe a gyors romlás tendenciája lépett.

GDP, reáljövedelem, 1989-2013

A GDP és a reáljövedelem alakulása a rendszerváltás után (1989-hez képest)

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy ilyen hosszú megszorítások elszenvedése után a lakosság anyagi kimerülése egyre inkább érzékelhető. Ezért is aggasztó, hogy (ld. 3. ábra) tovább nyílik az olló a gazdasági teljesítmények és a reáljövedelem között. Az Európai Bizottság ráadásul újabb megszorításokra szeretné rávenni a kormányt és a túlzott deficit eljárás felelevenítésével fenyegetőzik. (Ld. pl. Az európai pénzügyminiszterek megszorítást várnak Orbántól   A „hobbiszerű”  és emelkedő kiadásokat – pl. a stadionépítésekre – viszont nem firtatják.

Egy nemzetközi összehasonlítás. A lehetőségektől elmaradó lakossági jövedelmek egy másik bizonyítéka

Nemzetközi összehasonlításban is az derül ki, hogy a magyarországi lakossági jövedelmek nemcsak más országokéitól maradnak el, többnyire jelentős mértékben, hanem saját adottságainktól is.

Az eltérés a nemzetközi tendenciától számszerűen is kifejezhető, hiszen kb. 40 százalékkal alacsonyabb ez a jövedelem, mint amennyi az ország gazdasági fejlettségéből következne.

(Magyarország gazdasági fejlettsége az EU-s átlag 66 százaléka, a lakossági jövedelmek viszont az átlagnak legfeljebb a 40 százalékát érik el.) A reáljövedelem – mint láttuk – a ’80-as évek közepének szintjén áll. Magyarországon a szegény emberek adója, az áfa a világon a legmagasabb, 27 százalékos; kedvezményes kulcsot elvétve alkalmaznak, olyan termékcsoportok is, amelyeket szinte mindenütt kedvezményeznek (élelmiszerek, háztartási energia, tömegközlekedés), nálunk általában 27 százalékkal adóznak. (Kivéve a tejtermékeket és a sütőipari termékeket, ahol egy szintén magas, 18 százalékos kulcs jelenti a kedvezményt.)

Az áfa 25 százalékról 27 százalékra való emelése egyike annak az állítólag 40 (negyven) adóintézkedésnek, adóemelésnek és új adók bevezetésének, amire a második Orbán-kormány határozta el magát. Az interneten találtam egy ennél rövidebb listát, ami azért mégis jól érzékelteti: mit is jelent a nem konvencionális (unortodox), szerintem dilettáns „gazdaságpolitika”.

Mit vezettek (vezetnének) be, illetve emeltek (emelnének) fel? (Részleges lista)

baleseti adó
bankadó (szektorális)
egészségügyi hozzájárulás a kamatbevételeken
burkolt ingatlanadó
chipsadó
energetikai különadó (szektorális)
gyógyszeripari különadó (szektorális)
ingatlanspekulációs adó
kereskedelmi láncok különadója (szektorális)
jövedéki adóemelés minden termékkörben
EVA megemelése 37%-ra
bioetanol különadó 80 ft literenként
gázolaj +16 ft literenként
külföldi rendszámú autók különadója
multiplexmozik különadója
szociális hozzájárulási adó (nyugdíjjárulék helyett)
nyugdíjadó (előnyugdíjasok esetén)
online szerencsejátékadó
pornóadó
igazgatási szolgáltatási pótdíj
telekomadó (mobiladó, előtte szektorális különadó)
végkielégítések különadója 98%
játékgépadó emelése
katasztrófavédelmi hozzájárulás
egységes biztosítási adó (terv)
dugódíj (terv)
ÁFAemelés
tranzakciós adó

Kettészakadó ország

Ez az alacsony átlagjövedelem és átlagfogyasztás (közben a miniszterelnök túlfogyasztásról beszélt nem is egy alkalommal) ráadásul nagy különbségeket fed el. Közel négymillió ember él a létminimum alatt vagy annak környékén. Legalább egymillióan nem képesek kifűteni a lakásaikat. Másfél millió embert érint ma is a devizahitelesek anyagi ellehetetlenülése.

Egy újabb extremitás: a világ egyik legmagasabb inflációja. Most pedig a defláció „réme”

Magyarországon évtizedeken keresztül az egyik legmagasabb volt az infláció a világon. Ebben a kormányoknak volt elsődleges szerepük, mivel az elsődleges hatásokra összpontosítanak és azt gondolják, hogy az inflációból „CSAK” nyereségük származik. Hiszen csak azt képesek felfogni, hogy az áremelkedés egyben az adóalap növekedését is jelenti. Ezzel viszont nem szokták beérni és „szívesen” emelik a kulcsokat is. Ha lúd, legyen kövér! – alapon.

Különösen a tervet meghaladó árszintnövekedést szeretik, mióta Surányi György ötletét az első Orbán-kormány megfogadta és ebből legalább 250 milliárd forintos többletbevételt ért el. Ezt letéti számlán parkoltatta, miközben nyilvánosságra került elszámolásaiban úgy tett, mintha elköltötte volna. (A terven felüli bevételeket a kormány a fennálló szabályozás értelmében köteles lett volna adósságtörlesztésre fordítani.) A zárszámadási jelentést, ami a törvénytelenséget utólag legalizálni akarta,  az országgyűlés elfogadta, az akkori ellenzék is. Erre szokták azt mondani: NO COMMENT!

Surányi György Orbán Viktor

Surányi György, Orbán Viktor

Erről több helyen is írtam. Például a A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (1. folytatás)  c. anyagban:

Surányi már a kezdet kezdetén olyan, egyébként a kormányt segítő tanácsokkal állt elő, ami ugyan akár szokatlannak is tűnhet egy jegybankelnöktől. (Például, amikor a gazdasági konjunktúra lehűtését követelte az ellenzék és az általa felizgatott külföld, ami Orbán Viktort igen csak megingatta álláspontjában. A kormányt is kifaggatta, mindössze ketten álltunk ki a növekedés mellett. De megkérdezte Surányit is, ő kiutat adott a miniszterelnöknek:  az infláció túlpörgetését, túlteljesítését javasolta, hogy legyen a költségvetésnek többlet bevétele és így biztonsági tartaléka. Ebből aztán nem igazán az lett, amire javasolta: több százmilliárdos költségvetési többletpénzhez jutott az Orbán-kormány, amit ráadásul nem úgy költött el, ahogy kellett volna. (Ld. pl. Támadás a forint ellen. Keresd az államot?!)”

Vagy a Járai Zsigmond pénzügyminiszter „megakadályozott adóreformja”-ban.  És még több anyagban.

Defláció jön? Csináljunk (csinálhatunk) inflációt?

Most viszont megtorpant az infláció, az árszínvonal stagnál, elkezdtek deflációról beszélni. Aggódnak az infláció hiánya miatt, hogy nem lesz, ami “olajozza” a gazdaságot. Holott az infláció mértéke egyáltalán nem igazolta, hogy ennek áldásos hatása lenne a gazdasági növekedésre.

Hiszen éppen hogy megakadályozta a gazdaság hatékony megszerveződését. Ha nem lesz infláció, akkor sem kell attól tartani, hogy a pénz majd tétlenül hever, mivel annyi a kielégítetlen szükséglet, hogy legfeljebb azok mérséklődhetnek valamelyest.

Ismét az áfáról és a leértékelésről

De visszatérve egy korábbi gondolathoz, nem véletlenül hoztam szóba a korábbi részben az áfát. Láttuk, hogy a forintgyengítés, illetve az elviselhetetlenül magas áfa, amit a kormány még tovább szeretne emelni, ma már találkoznak, hatásaik  összeadódnak.

Az áfáról azért is beszélni kell, mert a kormány kevéssé tudatos politikájának az áfa és az állítólag nem létező (?!), de nagyon is érzékelhető árfolyamcél a kevés tudatosabb része közé tartozik. Persze ez a viszonylagos tudatosság is csak a közvetlen hatásokat képes felfogni, vagyis az országnak végül is nagyon sokba kerül.

De miről is van szó? A gyenge árfolyammal a kormány feltehetőleg az áfa bizonyos, a kormány számára előnytelen hatásait igyekszik tompítani. Ha ugyanis magas az áfa, akkor ebből két dolog következik a lehetséges fogyasztói magatartásra vonatkozóan. Az egyik a hazai fogyasztóé, aki megindul külföldre, hogy ott vásároljon, amit csak tud, hiszen környezetünkben jóval alacsonyabb az áfa. A másik a külföldi fogyasztó magatartásában jelentkezhet.

A 27 százalékos magyarországi áfa ugyanis – normális forintárfolyam esetén – „lebeszélhetné” a külföldit a magyarországi bevásárló turizmusról. Ki az a bolond, aki ekkora áfával vásárol, ha alacsonyabbal is megteheti? Mindkét problémát, a magyarok külföldi bevásárlásait és a külföldiek tartózkodását is a gyenge árfolyammal látszólag rendezi a kormány. (Most még nem vizsgáljuk, milyen áron.) A forint ugyanis annyira alá van értékelve (számításaim szerint több mint 40 százalékkal), hogy ez ilyen extra magas áfakulcs mellett is elveszi az átlagos magyar fogyasztók kedvét a külföldi vásárlásoktól és meghozza a külföldiek kedvét a magyarországi vásárlásokra.

Az extrém áfakulcs és a durván leértékelt forint következménye: minőségromlás

Az áfa és a gyenge forint úgy is összefüggnek, hogy mindkét abnormalitás és különösen együtt a minőség romlása irányába hat. Az exportban és az importban is. A leértékelés külkereskedelmi vonatkozásaival nemsokára részletesen foglalkozom, hiszen ehhez sok várakozás és hiedelem kapcsolódik. Sőt elsősorban ezek a feltételezett, de nem ellenőrzött hatások azok, amelyekre hivatkozva ki szoktak lépni a leértékelés támogatói a homályból és azonosítják magukat a forint gyengítésével (Bokros Lajos, Medgyessy Péter, Róna Péter).

Róna Péter7

Róna Péter jogász

Később, a külkereskedelmi vélt és valós hatások önálló témaként történő feldolgozásakor térek majd ki részletesebben azokra a negatív következményekre is, amelyekről nem szoktak említést sem tenni. Ezek sorába tartozik a minőségre és a hatékonyságra gyakorolt kedvezőtlen hatás is.

Már most előrebocsátom, hogy exportoldalon a leértékelés túlösztönzöttséget okoz és ez maga után vonja, hogy olyan árukat is exportálhatnak, amit előállítani sem lenne szabad, importoldalon viszont olyan termékeket vonz be az országba, amelyeket az előállító ország – minőségi, akár egészségügyi okok miatt – másutt képtelen lenne eladni.

Érdekes módon mégis a forint alulértékeltségét a gyenge minőségű import kiszorítójának hajlamosak tartani. Pedig az ilyen importot adminisztratív akadályokkal kellene kizárni (szabványok, hatósági ellenőrzések). Importoldalon akadályozza a korszerűbb és egyáltalán a megbízható technika elterjedését. (Erről is lesz még szó.)

Van egy további hasonlóság is az áfa és a forintgyengítés között. A hatások átháríthatóságában levő különbség a cégek között. (erről is később lesz bővebben szó).

A kormánynak bevallottan nincs árfolyampolitikája

Leszámítva nyilván azt, hogy a gyenge forinthoz és a forint további rontásához ragaszkodik. Szándéka és törekvése tehát biztosan van. Viszont egy ilyen fontos és összetett kérdéskörben, mint az árfolyam, kétségkívül nincsenek megfelelő ismeretei, nincs tisztában azzal, mivel jár szándéka erőltetése.

A hatások csoportosítása

A forintleértékelés nyilván hatással van az országon belüli jövedelemelosztásra, de nem csak arra. Vannak külső hatások is, amelyek nem korlátozódnak a külkereskedelemre. A forintleértékelés a magyar gazdaság egészét és annak különböző részeit, elemeit, vagyontárgyait nemzetközileg is, más országokhoz képest is átértékeli, leértékeli. Ennek jelentősége már most is nagy, de az euróra való áttéréskor akár elviselhetetlenül nagy lehet, amit célszerű lenne elkerülni. Viszont ennek tudatosodása sem következett be.

A forintleértékelés belső gazdasági hatásai

A jövő ráadásul újabb fenyegetést tartogat számunkra, amivel az „elit” nem foglalkozik. Minden bizonnyal nem tart örökké az az állapot, hogy Magyarország kívül marad az euróövezeten. Ha majd csatlakozik, egyáltalán nem mindegy, milyen feltételekkel teszi ezt. Főleg az nem mindegy, hogyan viszonyul akkor a valutája az euróhoz. Ha ugyanis nagyon alá lesz értékelve, akkor Magyarország még ennek révén is szegény marad.

Euróban fejeznek majd ki mindent és euróban – a jelen helyzetben – alig ér valamit a magyar nyugdíj, a magyar bérek, a magyar vagyontárgyak. Már régen azon kellene dolgozni, hogy az alulértékeltség látványosan csökkenjen. Hogy a csatlakozásra nagyrészt eltűnjön ez a hátrány.

Ehhez pedig nem feltétlenül kell külföldre utaznunk, hiszen a forint már ma sem kizárólagos értékmérő Magyarországon. Bizonyos termékek és szolgáltatások árai a külföldi valuták árfolyamainak megfelelően alakulnak a belföldi piacon is. Eleve ide tartoznak azok az áruk és szolgáltatások, amelyeket importálunk. De nemcsak azok, hanem tulajdonképpen rengeteg olyan árú és szolgáltatás is, ami Magyarországon állítanak elő, itt forgalmaznak, de a bevételek további növelése reményében devizában forgalmaznak, vagy még inkább csak az árakat, tarifákat kötik devizához.

Az ingatlanok, ezen belül főleg az irodák bérleténél például ez meglehetősen elterjedt módszernek számít. Katasztrofális hatása van az ún. devizaalapú hitelezés sarcainak, amivel blogomban, de több cikkben és interjúban is foglalkoztam.

A korábbiakhoz hasonlóan most is összefoglalom, mi jelent  meg eddig a témában:

A forintgyengítési cikksorozat eddigi elemei

A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (2014. 03. 16.)

A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (1. folytatás) (2014. 03. 25.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A gyökerek (2014. 06. 01.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (2014.  06. 22.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (1. folytatás) (2014. 07. 13.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (2. folytatás) (2014. 07. 27.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (3. folytatás). (2014. 08. 04.)

(Folytatjuk!)

One response to “A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (3. folytatás)

  1. Visszajelzés: A forint „zuhanása” és a kormány „tökéletes időzítése” (2) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.