A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (1. folytatás)

Mi is az a nem konvencionális (unortodox) gazdaságpolitika?

Folytatom a forintleértékelés hatásainak kibogozását. Egyúttal továbbra is olyan kérdésekre keresek választ: jó-e a gyenge forint és a folytatódó leértékelő politika az országnak, a magyar gazdaságnak, a magyar lakosságnak? És valóban jó-e a politikai hatalomnak? Különösen akkor, amikor a magyar valuta a meghatározó fizetőeszközökhöz képest már most is igen jelentősen alá van értékelve. (Már a cikksorozat elején bemutattam, hogy jelenleg 43 százalékkal.)  Elég természetesnek kellene lennie, sajnos ez sem az, hogy a kormány a helyzet és a valódi hatások ismeretében alakítsa ki a forint árfolyamára vonatkozó elképzelését és nem hiedelmek alapján. A kormány mégis e nélkül folytatja közreműködését a forint gyengítésében. Sőt minden bizonnyal el van szánva a leértékelés gyorsítására, erre lehet következtetni nyilatkozataiból és különböző intézkedéseiből, terveiből. Ez egyébként nyilván különböző érdekcsoportoknak is szándéka. A kormányhoz hasonlóan persze nyíltan ők sem vállalják, viszont ők is tesznek érte.

Varga, Orbán

Varga Mihály és főnöke, Orbán Viktor. Szimbolikus gazdasági miniszter?


Elemzések helyett manipulációk

Van egy olyan befolyásos kör, amelyik nemcsak egyszerűen szereti, hanem aktív is, nagyon „rajta van” a forint gyengítésén, állhatatosan munkálkodik ezen, többek között a sajtón és az „elemzőkön” keresztül, őket felhasználva. És az állammal, a kormánnyal tulajdonképpen egyetértésben, együttműködve. Hol – egyébként gyakran megdőlt – hiedelmekre építve, hol a forintleértékeléshez „megfelelő” hangulatot keltve, hol „önmegvalósító” jóslatokat publikáltatva. Kis kihagyásokkal, szinte folyamatosan. Ha ezek nem is teljesülnek be, de azért mégis „működnek”. 2013-ban például olvashattunk olyan „előrejelzést”, ami 340 (!) forintos eurót vetített előre még abban az évben, tehát még 2013-ban. Ettől még messze vagyunk, de azért az utóbbi egy évben nagyot gyengült a forint, amit az ilyen jóslások részben előmozdítanak, részben elterelik a figyelmet a helyzetről és a valós következményekről.

A 340 forintos árfolyamot 2014-ben ismét elővették. Az egyik bank közgazdásza érdekesen fejezte ki magát, úgy vélte, hogy ez még nem menne túl a kormány toleranciaszintjén. Mintha a kormány nem gyenge forintot akarna. Persze nem ez az igazán fontos kérdés, hanem az: vajon mit várhatunk a további leértékeléstől, pláne annak növekvő mértékétől? Vagy akár csak attól, ha a külföldi valuták árfolyama marad a mai kiugróan szinten?

A bankok alakítják a magyar „piacon” az árfolyamot

A bankok a „devizaalapú” hitelezés nyereségét a forint gyengítésével növelhetik, világos tehát, hogy a forint leértékelésében lehetnek érdekeltek. A bankok persze látszólag passzív szerepet visznek, holott akár összebeszélve is alakíthatják a forint árfolyamát, gyengíthetik azt. Kevesen vannak, könnyen összehangolhatják elképzeléseiket, a kartellezés vádjától sem nagyon kell tartaniuk, mivel a kormányzat is gyenge forintot akar, amit a bankok közreműködésével érhet el. Az MNB középárfolyama ugyanis nem más, mint a bankközi devizapiac árfolyamainak előző napi számtani átlaga. (Vagyis az egymás közötti kereskedelmi forgalom méretét nem is veszi figyelembe. A számtani átlag meghatározásában a két szélsőérték nem szerepel, de ez nem küszöböli ki a problémát.) Szomorúan tapasztaljuk, hogy a forint árfolyama a hónap 10. és 20. napja között szokott tovább gyengülni (ebbe esnek bele a devizaalapú hitelek törlesztésének bankonként változó időpontjai).

Meddig jutottunk a hatások kibogozásban?

Az előző részben (A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások) eljutottunk addig, hogy ezekre a kérdésekre csak a tények és a sokoldalú összefüggések feltárása alapján kísérelhetünk meg választ adni. Ahogy írtam: „Nem könnyű a tisztánlátás, hiszen a magyar gazdaságot egyidejűleg számos extrém hatás éri, amelyek szükségképpen interakcióba lépnek egymással.”

Ilyen extrém hatás a világon a legmagasabb áfakulcs, a monopóliumok szinte kockázatmentes visszaélése erőfölényükkel, a piacot ugyancsak deformáló, a valóságtól elrugaszkodott árképletek, az emiatt is gyakran művi árak (pl. az üzemanyagoknál). Ezekre több példát is láthatott az olvasó.

Egy újabb extremitás: a lakossági jövedelmek alakulása és megoszlása

Most vegyünk sorra egy újabb extremitást, ami ugyancsak hat a leértékelés következményeire és „lehetőségeire”, de káraira is. Ez pedig az anakronisztikus, elfogadhatatlan és kontraproduktív magyarországi jövedelmi helyzet és viszonyok. Elég kézenfekvő a kapcsolat a forint alulértékeltsége és gyengítése, illetve a jövedelmek között, a leértékelés ugyanis nem más, mint a megszorító gazdaságpolitika egyik eszköze. Amivel a jövedelmeket „kordában lehet tartani”, sőt egy részüket vissza lehet venni.

Hogyan is állunk a jövedelmekkel?

Önmagunkhoz képest is tragikusan lemaradtunk. Még csak ott sem tartunk, ahol az ún. rendszerváltás kezdetén, 1989-ben, tehát 25 évvel ezelőtt voltunk. A múlt század ’80-as éveinek közepén, pontosabban 1986 szintjén „állunk”, lemaradásunk tehát – statikus szemléletben is – 28 év.

Dinamikusan nézve még szörnyűbb a helyzet, hiszen ez alatt a csaknem 30 év alatt tendenciájában növekedni illett volna az egy főre jutó reáljövedelemnek, de 28 év átlagában tulajdonképpen nincs reáljövedelem növekedés!

És nem csak azért, mert véletlenül a 2013-as adat megegyezik az 1986. évivel. A 28 év alatt persze voltak olyan évek, amikor volt érzékelhető reáljövedelem növekedés, amit viszont visszavettek hasonló mértékű elvonásokkal. Az átlag nagy ide-oda ugrásokból jött ki. Ezek a cikcakkok, amelyek a gazdaságpolitika átgondolatlanságát, ötletelését, rángatását fejezik ki, értelemszerűen maguk is hozzájárultak a gazdaság veszteségeihez. Pl. a belső piaci kereslet hullámzásán keresztül, ami lehetetlen alkalmazkodási/túlélési feladat elé állította a zömmel ide termelő, szolgáltató kis- és közepes vállalkozásokat. Vagy a gazdasági növekedés cikkcakkjain keresztül, hiszen a reáljövedelem alakulása nemcsak következménye, hanem oka is a gazdasági növekedés „fordulatainak”.

A reáljövedelem együtt mozog a gazdasági növekedéssel, és általában úgy, persze nem mindig, hogy ne kerüljön közelebb a GDP alakulásához a reáljövedelem.

1.    ábra

Növekedési ütemek, GDP, reáljövedelem

Növekedési ütemek, GDP, reáljövedelem (A nagyításhoz katt az ábrára!)

Van természetesen néhány kivétel, de hát – ahogy mondani szokták – kivétel erősíti a szabályt! Az egyik kivétel a ’90-es évek eleje, amikor a gazdaság durván visszaesett, a reáljövedelem viszont csak kisebb mértékben. Egy másik kivétel 2002, amikor Medgyessy Péter helyzete (pl. a választási eredmények kétségbe vonása, majd kipattant ügynök múltja miatt) megingott, amit többek között a reáljövedelem a gazdasági növekedést meghaladó emelésével igyekezett megerősíteni. 2003-ra már sokkal kisebb lett a különbség a két ütem között, ami 2004-re eltűnt. Egy harmadik kivétel 2009-ben történt, amikor mindkét mutató értéke nagyon visszaesett, de a reáljövedelemé kevésbé.

2. ábra

GDP, reáljövedelem, 1960-2013

GDP, reáljövedelem, 1960-2013 (A nagyításhoz katt az ábrára!)

Az ún. rendszerváltás idején sem volt realitása túlfogyasztásról beszélni

Ha egészen messzire visszanyúlunk a folyamatokhoz, láthatjuk, hogy valójában az ún. rendszerváltás idején sem volt realitása annak, hogy a jövedelmek oldaláról előreszaladásról beszéljenek. Mégis akkor terjedt el az a nézet, hogy vissza kell venni a túl magas, finanszírozhatatlan (?!) életszínvonalból. (Ld. Fordulat és reform.)

1960-tól nézve a bruttó hazai termék (GDP) volumenének és a reáljövedelemnek az alakulását, azt tapasztaljuk, hogy a két mutató egyre távolabbra kerül egymástól. A ’60-as évek elején még szinte teljesen együtt nőtt a gazdasági teljesítmény és a reáljövedelem. Ez volt a Kádári konszolidáció ideje, amikor az életszínvonal emelése és éppen e konszolidáció érdekében nagy fontosságot kapott. De ezt lezárultnak tekintve, már egyre inkább elmaradt a reáljövedelem emelkedése a gazdaság teljesítményének alakulásától. Ebben is fordulatszerű változást hoztak az utóbbi évek: egyre inkább nyílik az olló a két mutató között. (E kérdésre nemsokára visszatérek.)

Két újabb extremitás, aminek hatását súlyosbítja az újra elkezdett forintleértékelés

Az egyik a belső piac korlátozottsága és torz viszonyai, a másik az elmaradó gazdasági fejlődés, a  gazdaság pangása.

A reáljövedelem stagnáló tendenciájából – ahogy erről már szó volt – eleve a belső piac korlátozott szerepe következik, amit még viszonylagosabbá tesz a reáljövedelemben (is) tapasztalható ugrálás. Ez azonban a belső piac egyes részeit nem egyformán érinti, hiszen az adóemelések, új adónemek bevezetése, a forint leértékelése az egyes áruk és szolgáltatásokat nem egyformán sújtja. Vannak olyan termékek és szolgáltatások, amelyeknél a begyűrűző költségek csak részben háríthatóak át, másutt viszont akár túl is kompenzálhatóak. Vannak olyanok, ahol az adók fizetését el lehet kerülni és vannak, ahol nem. Az adók olyannyira túltengenek és olyan mértékűek, hogy az árcentrumot legfeljebb lazán határozzák meg a valós társadalmi költségek.

Az árak alakulása kínálati oldalról elsősorban az előállítók/forgalmazók méretétől függ. Keresleti oldalról pedig a reáljövedelmek alakulásának van jelentősége. A reáljövedelmek stagnáló tendenciájából önmagában torz szerkezetű belső piac adódik, hiszen a hasonló gazdasági fejlettségű országokban szokásos szükségleteknek csak egy részét lehet kielégíteni, így fontos szükségletek rovására elégíthetnek ki kevésbé fontos szükségleteket. A jövedelmi korlátok torzító hatását tovább erősítik az olyan ár- és jövedelmezőségi viszonyok, amelyek gyakran köszönő viszonyban nincsenek a költségekkel.

És ez kétszeresen is óriási baj. Nincsen olyan fejlett ország, ahol a belső piac ne lenne fontosabb, vagy legalábbis hasonló jelentőségű (mindössze néhány ilyen ország van, pl. Németország), mint a külső piac. Ez érthető is, hiszen a belső piac sokkal inkább átlátható, kézben tartható a hazai termelőknek, mint a külső. És azért is, mert sokkal alacsonyabbak a piacra jutás költségei, gondoljunk csak a szállítási kiadásokra. A gyarmatokra volt jellemző, hogy a külső piacot misztifikálták, ahogy nálunk ezt már a szocializmusban tették és most teszik. Akkor is azért, mert szűkösek voltak a jó minőségű árualapok. El kellene jutni az 1968-as új gazdasági mechanizmus egyik alapgondolatának megvalósításához: minden piacra alkalmas, könnyen értékesíthető, minőségi árukat és szolgáltatásokat kell előállítani.

A belső piac fejlődését nem is kellene szorgalmazni, ha azt nem próbálják évről évre ellehetetleníteni, akkor magától a neki kijáró helyére kerül. Hasonló a helyzet a többi aránytalansággal (extremitással), pl. a forint árfolyamával. Itt is azért kell (kell?!) erőfeszítéseket tenni, hogy a forint NE erősödjön meg. Mert ha nem fogna össze a kormány a bankokkal és a monopóliumokkal, „nagyvállalkozókkal”, akkor a forintnak sokkal erősebb árfolyama lenne és a gazdaság is sokkal jobban működne. (Ahogy erről fokozatosan meggyőződhet az olvasó.)

A gyenge és “ugráló” belföldi keresletet durva megszorításokkal érik el. Ebből következik egy további extremitás: a pangó gazdaság. A durva megszorításokkal tartós recesszióba nyomták a magyar gazdaságot. A rendszerváltó országok teljesítménye c. cikkben azt mutattam be, hogy az első Orbán-kormány idejében sikerült kicsit közelebb jutni a fejlettebb országokhoz, illetve növelni előnyünket a szomszédainkhoz képest. Ha nem is ilyen mértékben, de hasonló teljesítményt mutatott fel a Medgyessy-kormány. Azóta viszont a folyamatok más irányt vettek: előnyünk gyorsan csökkent, illetve hátrányunk ismét növekedett.

3. ábra

gdp.

Bruttó hazai termék, növekedés, 1990-2011(A nagyításhoz katt az ábrára!)

A korábbiakhoz hasonlóan most is összefoglalom, mi jelent  meg eddig a témában:

A forintgyengítési cikksorozat eddigi elemei

A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (2014. 03. 16.)

A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (1. folytatás) (2014. 03. 25.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A gyökerek (2014. 06. 01.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (2014.  06. 22.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (1. folytatás) (2014. 07. 13.)

(Folytatjuk!)

One response to “A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (1. folytatás)

  1. Visszajelzés: A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (3. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.