Ismét a történelmi fehér foltokról. Ezúttal a 25. évfordulóhoz

Historia est magistra vitae

(A történelem az élet tanítómestere)

Ezzel a mottóval jelent meg 2013 augusztusától a történelmi fehér foltokról szóló, három részből álló írásom első eleme. A mottó azt a nyilvánvaló igazságot fogalmazza meg, hogy sokat kellene és lehetne tanulnunk a történelemből. De úgy nem lehet, ha „történettudomány nem képes, talán nem is akarja szerepét betölteni; a politikailag érzékeny kérdések feltárásában és a megközelítés szemléletében ma ott sem tartunk, ahol tartottunk az ún. rendszerváltás kezdetén, tehát több, mint 20 évvel ezelőtt. Mondhatni, a kényes kérdésekhez kötődő elfogultságok és mögöttes nyomós érdekek lényegében változatlanok, ami eleve cáfolja a rendszerváltás bekövetkezését.” (Nem csökkennek a történelmi fehér foltok )

A témát nem ekkor kezdtem vizsgálni, hiszen 2012 májusában – ha más események kapcsán is, de – már ugyanerre  hívtam fel a figyelmet. (Sulykolt téveszmékből hibás gondolkodási panelek)   Akkor jeleztem, hogy folytatás következik, ami aztán – igaz, hosszú szünet után – nem egy írás, hanem három írás lett. A történettudomány álláspontja viszont nem sokat mozdult előre, a régi paneleket ismételgetik ma is. Holnap emlékezünk Nagy Imre  újratemetésének 25. évfordulójára és mintha mi sem történt volna: a 25 évvel ezelőtti sémákat veszik elő. Orwell Nagy Testvérének szellemében. A mottó tehát most igazán az lehetne: „Akié a múlt, azé a jövő.”

Olyan érdekek kapcsolódnak a sémákhoz, illetve a múlt nem bolygatásához, hogy maradnak a történelmi fehér foltok. Ezt írtam a Nem csökkennek a történelmi fehér foltok  bejegyzésben:

„Nem hiszem, hogy a történelmi távlat spanyolfala mögé lehet bújni, amikor e hiányokról szólok. A 12 évvel ezelőtti események kapcsán sem. De például ’56 vagy a német menekültek kiengedése kérdésében miféle történelmi távlatra akarnak még várni? Valójában nem a szükséges történelmi távlat hiányzik, hanem a kutatási elszántság.”

Példák a feltáratlanságra. A leglátványosabb: Orbán beszédének értelmezése

Sok példát lehet felhozni a feltáratlanságra. Ezek között az egyik leglátványosabb, amit már egy éve ugyancsak elemeztem, Orbán Viktor beszéde a Hősök terén. Mivel a blog látogatottságából azt tapasztalom, hogy nem kevesen olvassák, meghökkenve látom, hogy maga Orbán Viktor is változatlanul, sőt még kedvezőbben értékeli akkori beszédét. (A televízióban nyilatkozott, hogy ma sem tudná ezt jobban elmondani, és hogy szívből beszélt, meg hogy pont ezt kellett elmondania.)

Hősök tere, Orbán Viktor, fotó Magyar Hírlap

Orbán Viktor a Hősök terén 1989. június 16-án (a Magyar Hírlap felvétele)

Nem akarok ünneprontó lenni, csak reális

Nem akarok ünneprontó lenni, de kénytelen vagyok emlékeztetni arra, amit feltártam. Biztosan  ragaszkodik ehhez a képhez, ahogy Németh Miklós is “kissé” idealizálva látja a magyar vezetés hozzájárulását az egyébként meg nem valósult rendszerváltáshoz és a keletnémetek kiengedéséhez. Ezért kellene működő történelemtudomány, aminek hivatalból feladata lenne a realitásokkal való szembesítés.  (Nem csökkennek a történelmi fehér foltok (2. folytatás))

Nem lenne a történészeknek nehéz dolguk, csak körbe kellene nézniük, olvasniuk kellene

Nem is szólva arról, hogy a kitűnő Kun Miklós az alább hivatkozott mű lektora volt. Hogyan tudott hallgatni?

1989 óta ugyanis  főleg külföldön sok minden dokumentálttá vált; ezt fel is használtam. Hazai forrásokból is több mindenre lehet következtetni, amit illett volna a történelemtudománynak hasznosítania. Így a korábbi érzéseim már nem csak érzések.

Mit írtam erről egy éve?

Idézek az írásból, pontosabban annak harmadik részéből, de hangsúlyozottan azzal a szándékkal, hogy mindhárom rész elolvasását, sőt a korábbi “nyitó” cikk elolvasását is (ebben a Rózsadombi Paktum hamis legendájáról van szó) nyomatékosan ajánlom. Most a figyelem felkeltése a lényeges, a megjelent anyagok megismétlése egyébként is szükségtelen lenne, hiszen azok elolvashatóak blogomon. Tehát az idézet:

„A Mitrohin által lemásolt iratok arról számolnak be, hogy Gorbacsov >pártfőtitkárként már a kelet-európai pártvezetőkkel folytatott legelső megbeszélései némelyikén figyelmeztette őket, többé nem várhatják, hogy a Vörös Hadsereg a segítésükre siessen, ha összekülönböznek honfitársaikkal.< (A kötetben ide került egy lábjegyzet, ami szerint >később még határozottabb formában megtette ezt. 1989 februárjában, Moszkvában kijelentette Németh Miklósnak, hogy 1956 ősze soha nem ismétlődhet meg.< Hm…) De folytatom a szerzők leírását: >Gorbacsov hivatalosabb formában is elismételte ugyanezt az üzenetet 1986 novemberében, a KGST-vezetők moszkvai tanácskozásán.<
(…)

Egy érdekes kapcsolat a mai jelenségekkel

Ez az információ Gorbacsov és a Szovjetunió elköteleződéséről sok mindent (szinte minden ezzel összefüggő fontos kérdést) más megvilágításba helyez, így a keletnémet menekültek kiengedésének kérdését is.

Ennek fényében érdekes megvilágításba kerül Orbán Viktor beszéde is, amit Nagy Imre és mártírtársainak temetésén mondott el.

Ez a rövid beszéd nekem pl. már akkor sem tetszett, disszonánsnak, nem odaillőnek éreztem. Viszont mit sem tudtam Gorbacsov elkötelezettségéről, amit, ha ismerek, nem értettem volna, mi is ez a beszéd. Azon túl, hogy SZDSZ-es eseménnyé változtatták a temetést, igyekeztek kisajátítani az aktust. Dornbach Alajos ötlete volt különben, hogy a velük akkor együtt menetelő Orbán Viktor mondjon beszédet. (A Gorbacsov bejelentéssel szerintem végképp megdől az a legenda is, miszerint az akkori változások az ellenzéknek lennének köszönhetőek.)

Dornbach, Vásárhelyi, Soros

Soros György és Dornbach Alajos a Művelődésügyi Minisztériumban, ahol aláírják a Soros Alapítványról szóló megállapodást, 1984-ben (Fotó: Soros Alapítvány)

Most már a Mitrohin-arhívumot elolvasván, jobban el tudom helyezni a beszédet. Ugyanaz (az ország szempontjából) értelmetlen, az ország szempontjából kontraproduktív irritáció jelenik meg, mint most az ún. gazdasági szabadságharcnál. A cél helyes ugyan, de a módszer azzal teljesen ellentétes. Szűkíti az ország mozgásterét, holott ezt éppen hogy növelni kellene.

Tudott vagy nem tudott róla?

Olyan vagdalkozást, felesleges irritációt látok ebben, ami a meghirdetett céllal teljesen ellentétes hatást eredményezhet. Jelen esetben a szovjet nagykövetségre és a Szovjetunióra való mutogatás, a szovjetellenesség prezentálása (holott ez nem az a Szovjetunió, ami 1956-ot leverte),  a szovjet csapatok kivonásának követelése akkor is hiba, ha Orbán Viktor nem tudott volna Gorbacsov bejelentéséről. (A csapatkivonás kérdését tárgyalásokon és erre felhatalmazott személyeknek lehet megbeszélniük. Nem egy temetésen kell követelni, hanem másutt kell kiszorítani. Személyes tapasztalatból valószínűsítem egyébként, hogy az akkori külügyi és külgazdasági apparátus sokkal inkább védte és képviselte az ország érdekeit a ’80-as években, mint a mai. )

Kövér László és Orbán Viktor, fotó origo.hu

Orbán Viktor, a (ma is megszokott) hátizsákja és Kövér László (Fotó: origo.hu)

De hogy ne ismerte volna Orbán Viktor Gorbacsov többszöri bejelentését, az ugye nehezen képzelhető el, hiszen Stumpf Istvántól és rajta keresztül az ő apósától, Horváth István nemrég volt belügyminisztertől bizonyára tudhatta. Ha tudta, akkor ezzel csak Gorbacsov és a magyar függetlenség ellenfeleinek kezébe adott ütőkártyát. És éppen Gorbacsov helyzetének meggyengítéséhez, azok kezébe, akik állandóan Gorbacsovhoz szaladtak ún. aktív műveletek kikövetelése céljából. (Ld. később is.)”

Stumpf István kancelláriaminiszter

Stumpf István kancelláriaminiszterként

A 25. évforduló legyen egy más történészi magatartás kezdete!

A 25. évforduló legyen tehát egy új történészi magatartás kezdete, amikor nem törődnek azzal, mi lehet esetleg tabutéma, mi gátolhatná személyes karrierjüket.

Horváth István

Horváth István belügyminiszter

Ha úgy gondolják, ahogy ezt naponta hirdetik, hogy Magyarországon megtörtént a rendszerváltás, akkor különösen nem érthető a passzivitásuk és a hallgatásuk. Oroszországot nem szokták demokratikus országnak tartani, de a központi tévében, a Nemzeti Televízióban hetente tűznek műsorra olyan dokumentumfilmeket, amelyek kifejezetten kényes témákat tárgyalnak. Félelmetes dolgok kerülnek nyilvánosságra és az alkotók el vannak ragadtatva attól, hogy ezt a munkát elvégezhetik. Hogy a valóságot tárhatják fel, mindenféle eddig tiltott dokumentumokhoz férhetnek hozzá és kifaggathatják a szemtanúkat. Még élnek a szereplők, még meg lehet őket kérdezni.

Dorbach Alajos, Tölgyessy Péter, index

Dornbach Alajos ésTölgyessy Péter. (Fotó: index.hu)

“Ellentmondások”

Mindenesetre elég ellentmondásos, hogy Nagy Imre miniszterelnököt koncepciós perben ítélték el, a temetésen Orbán Viktor Rajkék és mások koncepciós pereiről beszélt, hangsúlyozva, hogy akkor megígérték, soha többé, de ma sem lehet azt mondani, hogy ennek – mondjuk így! – a “lehetősége” ki lenne zárva. Pedig Dornbach Alajos volt egy “frekventált időszakban” a parlament mentelmi bizottságának elnöke. Orbán akkor elmondta, hogy ’56 volt szerinte az utolsó lehetőség, hogy Európához tartozzunk, de visszakényszerítettek minket az “ázsiai zsákutcába”...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.