A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások

Kétszer mérj, egyszer vágj

(Magyar közmondás)

Egy több részből álló cikksorozat újabb elemét tanulmányozhatja az olvasó. A forintgyengítés előzményeinek, kiindulópontjának (gyökereinek) áttekintése és a végrehajtó személyeknek (a „gyökereknek”) a tárgyalása után (A forint gyengítésének (tév)útján. A gyökerek) foglalkozzunk részletesebben a forintleértékelő politika hatásaival. Nem könnyű a tisztánlátás, hiszen a magyar gazdaságot egyidejűleg számos extrém hatás éri, amelyek szükségképpen interakcióba lépnek egymással. Természetesen szinte lehetetlen a tájékozódás megfelelő elemzések és hatásvizsgálatok nélkül. És kormányzati/ellenzéki érdeklődés hiányában, amit ezúton is igyekszem felkelteni.

Gyurcsány és Orbán

Gyurcsány és Orbán. Választani kell?

Hasonló és összetartozó hatások együttes vizsgálata

A kérdések megítélése, újragondolása szempontjából – mint láttuk – a kulcskérdés a konkrét valóság feltárása. Ennek során az árfolyammal együtt célszerű vizsgálni a hasonló funkciót betöltő szabályozási elemeket, az adópolitika és a kamatpolitika bizonyos részleteit. Nem tekinthetünk el az olyan adóktól, kamatoktól, továbbá ezek konkrét mértékeitől, amelyek az árfolyamváltozás hatását tulajdonképpen megnövelik, vagy netán tompítják. Természetesen végiggondolható az összefüggés egy másik szabályozási elemből, például az áfakulcsból kiindulva is. A hatások bizonyos irányokban összeadódhatnak, vagy bizonyos irányokban egymásból kivonódhatnak.

Lássunk előbb két példát a tompító, korrekciós hatásra, ami nyilván egy-egy adott relációban jöhet létre. Egyéb irányban, vagy irányokban viszont a hatások összeadódhatnak.

Ha megnövelik az áfát és leértékelik a forintot, ez a magyar fizetőeszköz tulajdonosa (többnyire a magyarok) számára kétszeresen is kedvezőtlen, hiszen nemcsak a belföldi piacon lesz rosszabb a pozíciója, hanem a szomszéd országokban és természetesen az EU 500 milliós piacán is. A külföldi valuta tulajdonosa (többnyire az ideutazó külföldiek) ugyanakkor a leértékelés mértékétől függően akár még jól is járhat magyarországi bevásárlása, itteni szolgáltatások (étterem, közlekedés) igénybevétele esetén. Kifejezésre juttatva, hogy valutánk leértékelése javaink leértékelődését is jelenti. (Egészen az elkótyavetyélésig.)

Tompító, korrekciós hatás

A másik példa a Kényszerpályák, tévutak c. kötetben táblázatos formában is áttekinthető. Ez az üzemanyagok árával kapcsolatos, ami főleg az extra adótartalom miatt volt magas már 2009–2010-ben is.

Bajnai Gordon kormányzása idején az áfát – mint ismeretes – brutális mértékben, öt százalékponttal, 20-ról 25 százalékra emelték. Ráadásul ezzel egyidejűleg a benzin jövedéki adóját 6,50 forinttal, a gázolajét 5,50 forinttal növelték. A magyar „rendszer” igen találékony: a jövedéki adó után is áfát kell fizetni. Az adót is megadóztatják… A jövedéki adó a  benzinnél 109 forint,  a gázolajnál 90,50 volt, ami után  szintén most már nem 20, hanem 25 százalék áfát kellett fizetni.

Bajnai Gordon2

Bajnai Gordon. Akárhogy is lesz, biztosan fájni fog!

2010. január 1-jével Bajnaiék a benzin jövedéki adóját 11 forinttal tovább növelték, 120 forintra. A gázolajnál 6,90-es emelést alkalmaztak, a jövedéki adó itt 97,40-re nőtt. Az áfával együtt a benzin adótartalma 59 százalék, a gázolajé 54 százalék lett. Ezzel alakult ki a ma már irigylésre méltó 313, forint (benzin) illetve 295 forint (gázolaj) átlagár.

Ez viszont akkor botránynak számított, mivel minden szomszédos országban olcsóbb volt az üzemanyag. Ezen úgy „segítettek”, hogy a forintot leértékelték. Ma már nemcsak kormányoldalon, hanem ellenzéki oldalon is azzal verik vissza a gazdaságot még inkább ellehetetlenítő üzemanyagárak kritikáját, hogy “hasonlóak az árak” a szomszédban. Nem az árakkal van baj – szokta mondogatni Gyurcsány Ferenc, főleg a rezsinél –, hanem a bérekkel. Pedig neki is látnia kellene, hogy a leértékelésből adódik ez a felszínes megállapítás, ez ugyanis a külföldi árakat relatíve magasabbnak mutatja be.

Neki sem jut eszébe, hogy minek alapján korrigálják a leértékelésnek megfelelően az árakat, ha a jövedelmeket nem korrigálják? Hol van az megírva, hogy csak a kiadásokat kell korrigálni? Ebből is jól látszik, hogy a leértékelés egyoldalú érvényesítése nem valamiféle közgazdasági találmány (ahogy tévesen pl. Róna Péter véli), hanem nem más, mint honfitársaink becsapása.

Róna Péter előadása 2011-ben, az MSZP-ben

Róna Péter az MSZP-ben. A leértékelést nyilván közgazdasági találmánynak tartja

Tehát a leértékeléssel ezekben az esetekben a sarcszerű adóztatás a KORMÁNY SZÁMÁRA (!)  negatív hatását tompította a kormány. Már nem érdemes a környező országok többségébe átjárni tankolni. A külföldiek pedig már nem kerülik el a magyar töltőállomásokat.

Ugyanakkor itt is van nemcsak tompító, hanem összeadódó hatás is.

Érdekes módon úgy, hogy ez is a kormány számára – úgy tűnhet neki – kedvező, a fogyasztónak pedig kedvezőtlen. (Az előző részben utaltam arra, hogy a kormány csak az elsődleges hatásokat figyeli, a közvetett hatásokat – pl. a gazdasági növekedésre gyakorolt következményt stb. – nem akarja észrevenni. Pedig ezek mérlege a forint további gyengítése esetén általában negatív. Erről a következő folytatásokban még lesz szó.)

Ha a forint gyengül és a kőolaj világpiaci ára csökken (nagy kérdés, hol mérik és mindig azonos helyen mérik-e a világpiaci árat), akkor az üzemanyag ára kevésbé mérséklődik, mint lehetne. Ha a forint gyengül és a kőolaj világpiaci ára emelkedik (pl. most az iraki válság következtében), az áremelkedés a hazai piacon felerősödik. Ez a gazdaságnak és ezen keresztül a kormánynak nyilván rossz, mivel a fogyasztó nem tud profitálni az olcsó árakból és az áremelkedés sokkal erősebben érvényesül, mint más országokban. Mindkettő kedvezőtlenül hat a termékek versenyképességére és a vállalkozások gazdálkodására, a lakosság költekezésére. Így az állami bevételekre is, hiszen a forgalmat a szükségesnél alacsonyabb szinten tartja.

Összeadódó hatások

Az összeadódó hatások sokkal változatosabbak, és különben is számunkra ezek az igazán érdekesek. Évekkel ezelőtt az akkor hivatalban volt Gyurcsány-kormánynak felhívtam a figyelmét arra, hogy az élelmiszereknél és a háztartási energiánál az áfakulcs emelése (akkor 20 százalékra) két vonatkozásban is megalapozatlan. Az egyik az, hogy e két termékcsoportban a világon majdnem mindenütt, ahol áfa van, kedvezményes kulcsot szoktak alkalmazni.  A másik e termékek világszerte megfigyelhető jelentős drágulása, a nettó ár számottevő növekedése, ami az áfakulcs emelésének hatását ugrásszerűen megnöveli. Érthetetlen volt számomra, hogy a kormány miért nem figyeli a gazdasági folyamatokat, hogyan vezethet be ilyen emeléseket, amikor az adó kivetésének alapja is jelentősen nő. Mindezt számításokkal mutattam be. „A gazdaságirányításnak a konkrét kihívásokra kell jó választ adnia. Kihívásokból nincs hiány: az egyik az infláció megugrása az élelmiszereknél és a háztartási energiánál. Szerencsétlen egybeesés, bár nagyrészt előre lehetett látni, elkerülhető lett volna, hogy egyszerre történt e két termékcsoportban a nettó árak növekedése és a forgalmi adó mértékének 15 százalékról 20 százalékra növelése.” Adóreform-ötletelés: csak a károk biztosak. )

Gyurcsány Ferenc7

Gyurcsány Ferenc. Elolvasnám a szakdolgozatát. (Fotó: index.hu)

Bajnai-kormány: brutális áfaemelés

2009. július 1-jétől a Bajnai-kormány a normál kulcsot 20 százalékról 25 százalékra növelte. Ennek a brutális emelésnek nem volt hatástanulmánya, ráadásul teljesen ellentmondott azoknak a tapasztalatoknak, amelyekre már a Horn-kormány szert tett. (Az áfakulcs csökkentésével növelni lehet a bevételeket.) Feltételezhető, hogy ez az öt százalékpontos emelés nem olyan áfakulcsot hozott létre, ami a legnagyobb bevételt biztosította volna a kormánynak. Valószínű viszont, hogy sokkal nagyobbak voltak azok a negatív hatások, amelyek az emeléssel együtt jártak. Mégis – megalapozás nélkül – inkább azt lépte meg a Bajnai-kormány, ami szerinte (megsaccolása szerint) a társadalmilag elviselhető legmagasabb emelés volt. A világ legmagasabb áfaszintjét állította be, akkor még holtversenyben Dániával és Svédországgal, ennél többet nem vállalt.

Belepiszkált a kamatokba

A Bajnai-kormány a hasonló jellegű intézkedések hatásait sem gondolta együtt végig, pedig korábban említett anyagomra is felhívtam a figyelmet, a politika prominenseinek figyelmét is. Noha a forintgyengülés egy részét ledolgozta, de belepiszkált a devizahitelek kamataiba. Azzal az ürüggyel, hogy az alacsony kamattal nem akarja ösztönözni a devizahitelek felvételét. Jó magas is lett a kamat, aminek a böjtjét még ma is isszuk.

Az alapkamat mostani csökkentéséből semmi hasznuk nincs a devizahiteleseknek, mivel még mindig 8 százalék körüli kamatot fizetnek, pedig a jegybanki alapkamat 2014. április 30-tól 2,5 százalékra csökkent. A Kúria azzal az indokkal döntött úgy, hogy rendjén lenne az árfolyamkockázat teljes áthárítása a devizahitelesekre, hogy viszont itt nagyon alacsony a kamat. Vajon mit tudnak erről a kormány illetékesei, ha ilyen fals információval látták el a Kúriát?

Értékalapú ingatlanadó

A Bajnai-kormány a végrehajtott kamatemelésen és áfaemelésen kívül – a devizahitelesek tömegeinek nehézségeire fittyet hányva – megpróbálkozott az értékalapú ingatlanadó bevezetésével is. (Ezt az Alkotmánybíróság nem engedte át.) Ez is ugrás volt a sötétbe: a „minél nagyobb megszorítás a jó megszorítás” jegyében.

Áfakulcsban már egyedül vagyunk a „világ tetején”. Hibás tranzakciós adó

2012. január 1-jétől az Orbán-kormány ezt a „normál” kulcsot tovább emelte és ezzel a világ legmagasabb áfakulcsát ajándékozta nekünk. Ezzel sem éri be, felmerült a kormányfőben, hogy meg kellene próbálkozni az Európai Bizottságnál egy kivételes, 35 százalékos áfakulcs bevezetésének átengedésével. Ez a 35 százalékos kulcs állítólag a luxuscikkekre vonatkozna, holott ezeknél egyébként is ott van a jövedéki adó. A 35 százalékról a kormány egyelőre letett.

tranzakciós adóról viszont nem, amit nálunk egyedülálló módon nem a spekulatív pénzmozgásokra, hanem a kisemberek pénzhasználatára vetnek ki. A sarcpolitika ezen újabb vadhajtásától megittasodott

Matolcsy elégedett

Matolcsy György Huba megittasodott a sarcpolitika újabb vadhajtásától

Matolcsy György Huba a tranzakciós adót egy újabb képzavarral méltatta: a XXI. század taktikai atomfegyverének nevezte. Azóta már emelték is az adót, pusztán azért, mert az EU-nak kétségei voltak, hogy 3 százalék alatt lesz-e a hiány. A kormány szerint enélkül is ott lenne, de ha az EU-nak még kellene valamilyen intézkedés, hát emeljük duplájára a tranzakciós illetéket és vessünk ki egészségügyi hozzájárulást a bankbetétekre. (Több, mint káosz.)

Az árfolyamváltozás hatásai. Hiedelmekre építenek

Az árfolyam változása közvetlen hatással van a jövedelmek és a javak újraelosztására, amiből aztán ezen keresztül közvetett hatások adódnak a gazdasági növekedésre, a gazdasági hatékonyságra, a külkereskedelemre és annak értelmességére és sok minden másra. Hogy miben és miként abban fontos feladata lenne a tisztázásnak, mivel részben megalapozatlan hiedelmek, alaptalan feltételezések, részben elhallgatások és eltagadások szokták helyettesíteni a már régóta esedékes feltáró munkát. Nem véletlenül, mivel koncepciós országban élünk, ahol a gazdaságban is az a fő törekvés: jaj, csak a valóság ki ne derüljön!

Ha erősödik az árfolyam, nyilván akkor is kell, hogy legyenek hatások, de most inkább a leértékelés hatásaira koncentrálunk. Ugyanis egy évek óta zajló leértékelés kellős közepén vagyunk, ennek következményei lehetnek számunkra különösen érdekesek. És így tudhatjuk meg, hogy helyes-e ezt tovább folytatni, netán erősíteni, ami a kormánynak szándékává válhat, vagy sürgősen fel kell ezzel hagyni. Így tudjuk segíteni a hasznok keletkezését és a károk minimalizálását. Tehát most szükségképpen a leértékelés következményeire összpontosítunk, ami nem jelenti azt, hogy ha az eredmények ebbe az irányba mutatnak, akkor ne tennénk javaslatot egy felértékelő politikára. De minden, a következtetések és a javaslatok is az elemzés eredményeitől függnek.

A leértékelés két irányban módosítja a jövedelmek és javak elosztását

Egyrészt megváltoztatja az osztozkodási arányokat a belföld és a külföld között. Ez a kategorizálás kevésbé pontos, bár nem teljesen pontatlan, de talán megfoghatóbb, kifejezőbb, könnyebben kezelhető, mint egy másik. Ez utóbbi a forinttulajdonosokat és a – jelentős szerepet betöltő valuták (euró, amerikai dollár, svájci frank, angol font és még néhány fontos valuta) – tulajdonosait veszi alapul.

A bonyolult viszonyokhoz igazodva és a leértékelésben való érdekeltségből kiindulva, a külföldi valuták tulajdonosai közé kell sorolni azokat is, akik besorolását mindenekelőtt az határozza meg, hogy forintelszámolásaikat valamilyen deviza közbeiktatásával írják elő partnereik számára Ahol tehát az árfolyam egy szorzó szerepét tölti be, ahol a deviza nem mozog, csak a forint, de ilyen módon. Ide sorolhatóak a „devizahitelek” törlesztésének változó részletei vagy a „devizaalapon” számított (mozgó) irodabérleti díjak. És így tovább. Ahol tehát devizában határozzák meg az árat, de nem azért, hogy ebben fizessenek, hanem csak azért, hogy még árfolyamnyereséget is biztosítsanak.

Ez a kategorizálás pontosabb, ám bonyolultabb. A leértékelés eszerint tehát a külföldi valuták tulajdonosai javára (ide számolva az előbbi fiktív devizaműveletek szerint elszámoltatókat) változtatja meg az elosztást. Nekik a leértékelés nyereséget, hasznot hoz, a forinttulajdonosoknak, akik többségében nyilván Magyarországon élő magyarok viszont veszteséget.

A két kategorizálás eltérése

A két kategorizálás természetesen többé-kevésbé eltér egymástól, de hogy mennyire az az adott ügylettípustól, esettől, viszonylattól függ. Az esetleges eltérések ellenére az érdekek viszont jól elkülöníthetőek, a közérdek, az ország érdeke, a gazdaság érdeke, illetve valamely csoport érdeke, illetve esetleges érdeksérelme minden esetben meghatározható. Válasz adható arra, vajon kinek (kiknek) is az érdeke a forintgyengítés.

A forinttulajdonosok közötti elosztást is megváltoztatja, eltorzítja

Van egy másik hatás is, ami forinttulajdonosok közötti elosztásról szól. A leértékelődésből következő negatívumokat ugyanis nem egyformán érzik meg a forinttulajdonosok. Ennek elsősorban nem termelésük és/vagy fogyasztásuk devizatartalmának esetleges eltérése az oka, hanem a gazdasági folyamatokra gyakorolt befolyásuk, a méretük, valamint a profiljuk. Bár a magyar gazdaságban vagy talán egyetlen ország gazdaságában sincs olyan szabály, miszerint egy monopóliumnak joga lenne a begyűrűző költségek áthárítására vagy éppen túlkompenzálására, ők ezt mégis megtehetik és – több ágazatban – megteszik. Legalábbis Magyarországon, ahol a kormány nem támaszt olyan feltételt, ami kötelezővé tenné számukra a hatékonyság folyamatos növelését, és így nem engedné meg a begyűrűző költségek teljes érvényesítését az árakban, tarifákban. Bár az élelmiszerkereskedelemben is a monopóliumok diktálnak, de itt a kereslet korlátja ennek némileg határt szab. Viszont – eddig legalábbis – teljes volt az áthárítás, sőt gyakori volt a túlkompenzálás az ún. természetes monopóliumoknál (energiaszolgáltatók: gáz, villany), ebbe, a cégeknek kényelmes helyzetbe vitt változást a rezsicsökkentés.

Az árképlet hatása

Az üzemanyagok termelésénél és forgalmazásánál viszont az árképzésben nincs fordulat: árképlet biztosítja, hogy a begyűrűző költségek, így a leértékelés hatása is megjelenjen az árban. El kell mondani, hogy bár a leértékelésnek a teljes hatása megjelenik, de az ár nem a forintgyengülés százalékában változik meg. Ha tehát a forint alulértékeltsége megszűnne, vagyis 43 százalékkal erősödne, az ár nem csökkenne 43 százalékkal, csak annak egy részével. Akkor sem, ha a dollárban kifejezett termelői ár nem változna. Ebben az esetben számításaim szerint kb. 13 százalék lenne a 43 százalékos forinterősödés hatása. Olyan az árképlet, ami magasan tartja az árakat.

„Piacgazdaság” – művi árakkal

Ezek az árak egyébként meglehetősen művi árak, hiszen számtalan szubjektív elemet tartalmaznak. Szó nincs tehát arról, hogy annyit kellene fizetni a termékért, amennyibe kerül, de arról sem, hogy bizonyos, fontos érdekek jól átlátható és indokolható mértékben térítenék el az árakat az árcentrumtól. Az árképlet úgy van megkonstruálva, hogy minél nagyobb legyen a cég és az állam jövedelme az üzemanyagon, amit magas árakkal és azok fenntartásával, vagy növelésével kívánnak elérni. (Az árképlet meghatározásánál csak erre törekszenek, itt sem gondolnak arra, hogy a magas és emelkedő ár nyilván nem azonosítható a legmagasabb bevétellel. A közvetett hatásokkal végképp nem foglalkoznak, tehát azzal, hogy ezek az árak hogyan érintik a gazdaság működését és a lakosság utazásainak hatékonyságát. Hogy úgy mondjam, nem veszik észre, hogy a rosszul megválasztott ár miatt az állam további bevételektől eshet el, illetve további kiadásai keletkeznek.) A MOL vezetője hiába látja, hogy ezek az árak a kapacitások kihasználását nem teszik lehetővé, ami miatt fájó szívvel finomítókat kell bezárni. Nem tud ezen változtatni.

Minden a magas ár „szolgálatában” áll

Az árképletben minden a magas ár szolgálatában áll és mozog. A termelői ár az üzemanyagok dollárban kifejezett tőzsdei ára és a dollár árfolyama szerint alakul. A tőzsdei ár két szempontból figyelemre méltó: az üzemanyagot lepároljuk, és nem tőzsdén vásárolunk, illetve állítólag nincs kijelölve, hogy melyik tőzsdét veszik alapul. Ehhez a tőzsdei árhoz még hozzászámítják a vasúti szállítás költségeit, ami ugyancsak legfeljebb elméleti tétel.

Az üzemanyagok áraiban a valós (vagy inkább a valóságoshoz esetleg hasonlító) költségeken az ezekre számított forgalmi adón kívül olyan elem jut – ráadásul meghatározó szerephez –, aminek fő célja az árak eltérítése a valós költségektől (a felhasználás visszafogása, az állítólagos takarékosság céljából és főleg a még nagyobb állami bevételek érdekében). Hiszen erre a költségekre vetített áfát nem tartják elégségesnek.

Ez az elem a forintösszegben (és nem százalékos mértékben) meghatározott jövedéki adó, ami évek óta jelentősebb a termelői árnál Ha ezt emelik, ennek hatása meghaladhatja a még oly jelentős 5 százalékpontos áfaemelés hatását is, azért is, mert ez után az adó után is kell áfát fizetni. A 2009-ben végrehajtott kétszeri jövedéki adóemelések miatt pl. a benzinár nem 5 százalékkal emelkedett (az áfakulcs növekedésének megfelelően), hanem 12,5 százalékkal. A benzin jövedéki adója még mindig 120 forint literenként, a gázolajét a második Orbán-kormány 2011. november elsejétől viszont emelte: 97,35 forintról 110,35 forintra. Nagyrészt ez magyarázza, hogy azóta többnyire már nem a benzinár, hanem a gázolaj ár a magasabb. Az áfa 2012. január 1-jétől bevezetett két százalékpontos emelése (27 százalékra) a jövedéki adó növelésének hatását tovább fokozta.

A leértékelés hatása mégsem elhanyagolható

Az elmondottakból az viszont nem következik, mintha elhanyagolható lenne a termelői ár, valamint a forintleértékelés hatása, különösen, ha együtt jelentkezik. Ez vitte ugyanis fel a 2012 januárjában már 407 forintos benzinárat júliusra, újabb több mint 40 forinttal, 449 forintra – az APEH, illetve az őt felváltó NAV adatai szerint. (Összehasonlításként: ebben az adatsorban 2010 januárja 300 forintos átlagos benzinárral szerepel. Ez tehát 50 százalékos növekedést mutat.) Majd vitte le 2013 decemberére 387 forintra. Tehát az árfolyam és a termelői ár együtt mégis csak igen nagy változásokat képes előidézni az árakban. El lehet képzelni, menyivel kisebb lehetett volna az áremelkedés és mennyivel nagyobb az árcsökkenés, ha az árfolyam legalább stabil marad. A forint gyengítése ugyanakkor tulajdonképpen kizárta a magyar felhasználókat a világpiaci áresés megéléséből.

Az árak tehát a sajátos árképletből adódnak, amiben csak részleges, de időnként azért jelentős szerepe van az árfolyamnak.

A forint alulértékeltségét ugyanakkor más összefüggésben jól fel lehet használni az üzemanyagárak realitásának értékelésére. Ha ugyanis a forint alulértékeltségét legalább papíron megszüntetjük, a magyar üzemanyagárak elképesztően magasnak bizonyulnak a környező országokhoz képest. Olyan árképletet kellene alkotni, ami ilyen módon nem produkál a környezetünknél magasabb árakat. Tehát a mainál 43 százalékkal alacsonyabb üzemanyagárak lennének reálisak. Amihez – a furcsa árképlet miatt – nem lehet a forint alulértékeltésének megszüntetésével eljutni. Csak az árképlet célirányos megváltoztatásával lehet ezt az eredményt elérni.

A forintgyengítési cikksorozat eddigi elemei

A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (2014. 03. 16.)

A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (1. folytatás) (2014. 03. 25.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A gyökerek (2014. 06. 01.)

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (2014.  06. 22.)

(Folytatjuk!)

2 responses to “A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások

  1. Visszajelzés: A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (1. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  2. Visszajelzés: A forint gyengítésének tévútján. A kibogozatlan hatások (2. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.