A forint gyengítésének (tév)útján. A gyökerek

Zavaros vízben jó halászni?

(Magyar közmondás, ezúttal kérdőjellel)

A mondanivaló jobb taglalása kedvéért más alcímmel folyatódik a forint gyengítéséről szóló cikksorozat. A gyökereket kettős értelemben használom, kiindulópontként és a végrehajtó személyek megjelöléseként: úgy is, mint előzményeket (gyökerek), úgy is, mint az előzmények folytatóit, „továbbfejlesztőit” („gyökerek”). Természetesen továbbra sem tévesztem szem elől a korábbi alcímet: Kinek jó ez? Mármint a forint gyengítése.

Matolcsy György Huba. Gyökerek és "gyökerek"

Matolcsy György Huba. Gyökerek és “gyökerek”

Az előző részt (A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (1. folytatás)  2014. március 25-én ezzel fejeztem be: „mindezek után talán egy kérdéscsoport maradt: melyek a forintgyengítés vélt és valós hatásai? Kinek lehet jó: a gazdaságnak, az országnak vagy egy csoportnak?” Természetesen a valódi és a mai konkrét viszonyok között, és nem a virtuális világban. És nem a hiedelmek, hanem a tények és összefüggések alapján.  Az aki tehát a propaganda hatására úgy véli, hogy e kérdések megfelelően fel lennének tárva, nagyot téved. Nálunk ugyanis e kérdéseket részben a másutt már rég megdőlt feltételezések, közhelyek, hiedelmek szokták „eldönteni”. Hogy miért? Ennek nyilván több oka lehet, de a fő oka a kormányzati magatartás és a forintgyengítés irányába ható erőteljes kormányzati nyomás. Erről már esett szó, de sok mindennel még foglalkoznunk kell a kép megértéséhez.

Feltáratlanság = teljes bizonytalanság. A leértékelés viszont el van döntve

Számtalan kérdés – bár nagyon is létezik – mintha nem is lenne, a titkolódzás, valamint az eltitkolás zárja el a vezetéstől és a közvéleménytől. Mindebből az látszik, a kormány annyira folytatni akarja a forint árfolyamát „lenyomó” politikát, hogy semmivel (információval, elemző munkával, vitával, esetleges ellenérvekkel, e politika költségének, árának megismerésével) nem hagyja magát „megzavarni”, eltántorítani ettől. Még kevésbé szeretne lelepleződni, hogy miért is erőlteti.

A vélt érdek mindent elfed

Komolynak hitt érdeke fűződhet a leértékeléshez és annak folytatásához, mégpedig olyan nyomósnak vélt érdeke, ami mindenekelőtt a kormánynak és holdudvarának lehet lényeges. A feltételezett közvetlen hatásra koncentrál, a közvetett hatások figyelmen kívül maradnak. Hogy akárcsak számára mi is ennek az akciónak a végső mérlege, azt a fentiek miatt – ha akarná, akkor sem – lenne képes felmérni.

matolcsy, demján, rogán, csányi

Matolcsy nyolc évet várt, hogy elhozza, amit már elhoztak. Rogán, Demján, Csányi és Matolcsy a hosszú szünet alatt

Számára sem ez lehet az optimális variáció

Valószínűtlen tehát, hogy konkrétan a kormánynak és holdudvarának ez valóban így előnyös, hogy ennél ne létezhetne számára és érdekköre számára sokkal jobb, kevésbé ellentmondásos megoldás. Ezt mondhatjuk el persze sok mindenről, nemcsak a forint leértékeléséről, hanem például az áfáról is, ahol nem a minél magasabb kulcs, hanem a minél nagyobb bevétel (lenne) az érdeke. A két dolog nem esik egybe, egy bizonyos mértéken túl az áfakulcs kontraproduktívvá válik, egyre inkább akadályozza a bevételeket. (A 27 százalékos, a világon a legmagasabb kulcs már biztosan jóval túl van ezen a mértéken. Ahogy a forint 53 százalékos alulértékeltsége eleve nem járhat pozitív egyenleggel.)

Titkolódzás, eltitkolás, tagadás, közömbösség. Kijöhet-e ebből valami jó?

A 2010 utáni leértékelődési (valójában leértékelési) tendenciát is tagadni szokták, időleges változásokat, cikk-cakkokat ismernek el, holott a trend egyértelmű leértékelődést (leértékelést) mutat. (Ld. előző részek: 1. sz. ábra, 2. sz. ábra, 3. sz. ábra.) A forint alulértékeltségéről a kormány és a politika részéről általában nem tudnak, ennek mértékét pedig emiatt sem firtatják. Varga Mihály ugyan nemrég egy interjúban elejtette, hogy a költségvetésben már 304 forinttal számolnak, de ennek alapján a forintgyengülési tendencia kevesekben tudatosodott.

Kovács Árpád

Kovács Árpád építészmérnök a Magyar Közgazdasági Társaság elnökeként sem kifogásol

A leértékelés tendenciáját tehát tagadják. További képtelenség úgy alkalmazni egy leértékelő politikát, hogy azzal sem vagyunk tisztában, hogy a forint alul- vagy túl van-e értékelve, hogy sokan ott tartanak még mindig, hogy felül lenne értékelve, holott a valóságban nagyon le van értékelve, egészen elképesztő. Meglepő lenne, ha ebből az ország, a gazdaság, a lakosság számára pozitív egyenleg adódna. Mint később látni fogjuk, bár sok meglepetés lesz, de e téren erre nem számíthat az olvasó. Pozitív egyenleg helyett hatalmas veszteségek számaival fog találkozni.

Elhallgatott kérdések. Sőt több fontos kérdés fel sem merül

Fel sem merül, hogy a hatások függenek-e az alulértékeltség mértékétől, vagy függetlenek attól. Ha nem függenek, akkor igaz lenne, hogy minél nagyobb a leértékelés, annál jelentősebb lesz a kívánt pozitív hatás. (Például annál jobb lesz a külkereskedelmi egyenleg.) Ezt azonban – ahogy nemsokára látni fogjuk – a valóság nem igazolja vissza, sokszor azt sem, hogy a jelentős alulértékeltségnek, illetve növelésének lenne-e egyáltalán bármilyen pozitív hatása. Az azonban kiderül, hogy a valutaárfolyam „lenyomásának” nagyon sok negatívuma van.

Ha viszont a hatás függ az alulértékeltség mértékétől, az azt jelenti, hogy minél nagyobb az alulértékeltség, annál kisebb lehet a hozama, ugyanakkor annál nagyobb ára lehet a további leértékelésnek.

Így még kevésbé érthető, miért nem érdeklődik a kormányzat és a hatalmi elit „saját” leértékelő árfolyampolitikája részletei, összefüggései és célszerűsége iránt? Miért akarja a kormány ekkora alulértékeltség ellenére, vagy nem ismerve a tényeket folytatni e politikát?

Szerepét és szándékát is tagadja a kormány. Nem ismeri el szerepét a leértékelésben és a forint visszaerősödésének megakadályozásában (erről később még szólok). Az árfolyamcélt is tagadja, holott jól látható, hogy további forintgyengülést akar. Ez tehát a célja: a még gyengébb árfolyam.

A hatások eltitkolása. Nem egy, hanem sok következménnyel kellene számolni

Az eltitkolás és a titkolódzás, valamint a teljes közömbösség a hatások megjelölésénél is tapasztalható. Nem minden hatásról szeretnek ugyanis beszélni, és amiről beszélnek, ott sem feltétlenül a valós hatásokról tudnak és informálnak. Ráadásul a forint leértékelésének egy-egy terület vonatkozásában egyszerre több, sokszor ellentétes hatása is van. A külkereskedelemre gyakorolt hatás nem korlátozódik az egyenlegre, bár erről a hatásról sem pontos az ismeret és a tájékozódás. A leértékelés hat példának okáért a külkereskedelem hatékonyságának alakulására is.

Ráadásul a külkereskedelemre gyakorolt hatások sem korlátozódnak kizárólag a külkereskedelemre, hiszen a gazdaság több ágazatát, a növekedést, a belső piacot, a kis- és középvállalkozások mozgásterét, a fogyasztást, a felhalmozást stb. is érintik. Vagyis nem egy-egy következményről kell beszélni és még inkább felmérni, hanem azok együtteseit és ezek mérlegeit, egyenlegeit. Csak így látható, hogy mit hoz és mit visz a forint leértékelése. Mert visz is, ami veszteségekkel jár együtt. És már most előrebocsátom, hogy jelen körülmények között irgalmatlan veszteségekkel.

Kovács Árpád és Matolcsy György

Kovács Árpád és Matolcsy György. Vajon miről beszélhetnek?

A kormány aktualitásokon alapuló kiútkeresés helyett panelekhez nyúl vissza

Józan paraszti ésszel gondolkodva és elvárva a közérdek képviseletét, a kérdéscsoportra a választ és ennek részleteit a második Orbán-kormánynak (is) már régen ismernie kellene. Az a nyolc év, amit a kormánypárt ellenzékben töltött, biztosan elég lehetett volna a megfelelő vizsgálatok, elemzések elvégzésére, elvégeztetésére, konzultációkra, tanulásra. Ezt talán meg is tették volna, ha nem eleve ezt akarták vagy tudták volna „megvalósítani”.

Azt tehát, amit Matolcsy György vitt a második Orbán-kormányba. Egy nem igazán időszerű, több mint 30 éve, a nyolcvanas évek közepén (1986), a Hazafias Népfront (HNF) megrendelésére alkotott anyagot, amiben az egyik szerzőként és így közvetlenül vagy csak közvetve „tabudöntőként” és (ezúttal nem idézőjellel) tabualkotóként vett részt. (Fordulat és reform? Felgyorsulva a tévúton! )

Matolcsy bár növekedéskutató is volt, ma sem tudhatja, miből lesz a növekedés

Az élet nem igazolja vissza Matolcsy örömhírét, amiről még a kormányon kívülről sietett tájékoztatni Járai Zsigmond pénzügyminisztert, 1998 októberében. (A gépelt szöveget kézzel írott javításokkal látta el és „elegánsan” így küldte le a pénzügyminiszternek.) Ez az „örömhír” nem működött, sőt 2010-ben Matolcsy már nem tiltakozott volna, ha valaki elviszi neki ezt az “örömhírt”. Levele intő jel kellett volna, hogy legyen Orbán számára: ne „erőltesse” kinevezését.

Járai Zsigmond5

Járai Zsigmond pénzügyminiszter levelet kapott Matolcsy György Huba növekedéskutatótól. Egy örömhírről

„1956 ünnepén” – írta Matolcsy október 30-án (!), egy héttel a 23-i ünnep után – “a Növekedéskutató több reményt keltő felfedezésre jutott…. arra a következtetésre jutottunk, hogy Magyarország mozgástere éppen hogy nem szűkül, hanem tágul…Reményeinket ez a felismerés megerősítheti 1956 ünnepén.”

Hol magának, hol egy kollektívának tulajdonítja hatalmas “felfedezését”. Ebben alig lehet különbség, mert a Növekedéskutatóban rajta kívül nem tudni további “kutatóról”.

A háromoldalas mellékletben  „felfedezését” ekként jellemzi:

„A mai globális gazdaság törvénye az, hogy hosszú távon egyre több korlát, determináció határozza meg az országok, kormányok és polgárok döntéseit, azonban ennél jobban nőnek a lehetőségek. A determinációk négyzetesen nőnek korunkban, a lehetőségek azonban exponenciálisan bővülnek….A gazdasági növekedés képes a lehetőségek megsokszorozására…Növekedéssel érhetjük el a szabadságot, amit 1956-ban még nem sikerült kivívni.”

Ezt írta a Növekedéskutató vezetője, aki akkor sem tudta, miből lesz a növekedés. Pedig talán ennek kiderítése lehetett a célja nevéből következően.

Pozsgay Imre pikáns megbízása. Nem vette észre, mit is rendelt?

A Fordulat és reformra a megrendelést Pozsgay Imrétől kapták. (Fordulat és reform? Felgyorsulva a tévúton!)

Pozsgay Imre, a HNF főtitkára (Eifert János fotója)

Pozsgay Imre, a HNF főtitkára (Eifert János fotója)

 

„Tabuk” (valójában értékek) döntögetése…

A tabukkal kapcsolatban nem kicsit és nem is egyszer tévedtek a szerzők. Félreértették a súlyos gazdasági helyzetet és megoldását: nem a rossz és pazarló beruházásokban, hanem a túl jó (?!) életkörülményekben, a megengedhetetlenül magas (?!) fogyasztásban  jelölték meg ennek okait. A rendezést a fogyasztás visszaszorításában látták. Érzelmi okokból is, mivel úgy érezhették, hogy a Kádár-rendszer stabilitása a fogyasztás és a foglalkoztatottság színvonalának megőrzésétől függ.

Ugyanakkor hagyományos és mondhatni, örök értékeket állítottak be „szent tehenekként”, „tabukként”, amihez nem szabad ragaszkodni, bátran hozzájuk kell nyúlni. E „tabuk” között szerepelt a fogyasztás színvonalának megőrzésén kívül a forint viszonylagos értékállandósága (óvatosabb infláció és leértékelés), vagy a munkahelyek megőrzése stb.
Az egyik súlyos hiba az volt, aminek kényszerűen ma is viseljük az árát, hogy ők valójában nem tabukat döntöttek, hanem értékeket.

… és új tabuk teremtése

A másik viszont az, hogy „tabudöntésre” hivatkoztak, valójában viszont tabukat alkottak. Ehhez viszont csak az előjelet kellett megváltoztatniuk vagy relativizálniuk. Az életszínvonal megőrzése például érték volt, ami helyett jött az, hogy az életszínvonal megőrzése (szerintük) nagyon káros és megengedhetetlen dolog. Egyik panelből mentek egy másikba! Nem gondolkoztak, hanem sematizáltak! Fontos volt a teljes foglalkoztatottság, most viszont nem ez a fontos. Hanem a fizetési mérleg egyensúlya. És az adósságállomány csökkentése. Az adósságállomány mérséklése úgy lett fontos, hogy azóta többszörösére emelkedett. De ezt használták fel a zsarolásra, a megszorítások elfogadtatására. Nem akartok államcsődöt? Akkor fogadjátok el a megszorítást.

Matolcsy azóta az MNB-ben

Matolcsy miniszterként. Figyelemre méltó kéztartás és fejtartás

Matolcsy 2010-ben ugyanazt javasolja, mint 1986-ban. Pedig azóta is többnyire ezt tették…

Arra viszont annak idején talán még Matolcsy sem gondolt, hogy a tabuk többszöri és időnként folyamatos döntögetése ellenére 2010-től ismét be fogja dobni bárki a „tabudöntést”. Anélkül különösen, hogy a tabudöntések következményei iránt érdeklődött volna. És felfogná, hogy ennek lehetőségei kimerültek.

Matolcsy, MNB

Matolcsy az MNB-ben. Betanult mozdulatok

Ez lett az ún. nem konvencionális (unortodox) gazdaságpolitika

Ez lett a második Orbán-kormány ún. nem konvencionális (?!) gazdaságpolitikája. Ez persze nem először történt meg: a „rendszerváltó” kormányok gazdaságpolitikája általában megszorító volt. Már az Antall-kormányé is, amiben privatizációs miniszterelnökségi államtitkárként Matolcsy György is egy ideig részt vett. A gazdaságpolitikai módszereket a kormányok nagyrészt változatlanul hagyták, általában egymás gyakorlatát folytatták, sőt meg nem valósított ötleteiket rendszerint megvalósították. (Járai Zsigmond pénzügyminiszter „megakadályozott adóreformja”.)

A megszorításokat illetően sokáig féltek a szerintük is túl drasztikus intézkedésektől. Ebben két fordulópont is volt. Az egyik 2006, amikor az időnkénti megszorítások folyamatossá és egyre durvábbá váltak. A másik 2009, amikor Bajnai Gordon mindaddig elképzelhetetlenül durva és sokszor értelmetlen megszorításokat vezetett be. Amit Gyurcsány Ferenc lemondás előtt nem mert megtenni, azt Bajnai megtette, sőt túlteljesítette. Ez is precedens volt, amin a második Orbán-kormány láthatóan felbátorodott.

Nem igazán új

Egyáltalán nem új tehát az, hogy a második Orbán-kormány ötleteket vett át (folytatta az ötletek átvételét) a HNF által megrendelt műből. Ami új ebben a gazdaságpolitikában az a megszorítások mértéke (keménysége), a gátlások teljes megszűnése, az ötletelés erősödése, a hatásvizsgálatok teljes „elhanyagolása”. És egyúttal a tényekkel ellentétben – mellbevágó módon – a megszorító gazdaságpolitika tagadása. Ha az EU kételkedett az államháztartási hiány mértékében, akkor a magyar miniszterelnök felkínálta: újabb intézkedéseket tesz, bár szerinte ennek nincs létjogosultsága. Nem véletlen, hogy minden évben túlteljesítette az ország a hiánycélt. Vagyis még nagyobb áldozatot hozott, mint vártak tőle.

Az igazi újdonság: nehezen támadható. Csapdában van az ellenzék

Igazi újdonsága ennek a „nem konvencionális” gazdaságpolitikának az előbbiekből következik: nehezen támadható és az ellenzéknek egyébként sincs igazán kedve ehhez, mert ehhez meg kellene újulnia. Szembe kellene néznie azokkal a választókkal, akik elfogadták azt, amivel Bajnai mostanában is kampányolt: Fájni fog! Hogy azután sokkal jobb legyen!

El kellene ismerni, hogy ez tévút volt. A megszorításokat, amelyekhez hozzászoktatták a lakosságot még mindig sokkal könnyebb kommunikálni, mint ennek a kritikáját. Azért is, mert ehhez alternatívát kellene mondani, amit viszont sokan hitetlenkedve fogadnának. Az elmúlt évtizedek agymosásának hatására ma a hihetetlent gyakran elfogadják, a hihetőt viszont kétkedve fogadják.

Nehéz az ellenzéknek bírálnia, hiszen ehhez felül kellene vizsgálnia saját gyakorlatát

Igen nehéz bírálnia az ellenzéknek egy olyan gazdaságpolitikát, ami a lényegét tekintve megszorító, mivel a már kormányon volt valamennyi parlamenti párt a lényeget illetően ilyen gazdaságpolitikát folytatott. Amire ma, szinte hihetetlen, de büszke.

Az ellenzék nem tud megbirkózni az összetett szituációkkal

Az ellenzéket már az is szinte megoldhatatlan feladat elé állította, hogy az Orbán-kormány megszorító politikát folytat, gyakran túltesz ebben azokon, akiket emiatt bírált. Azzal pedig már képtelen megbirkózni, hogy a kormánynak – most mindegy, hogy milyen céllal és okból – más jellegű és jelentős intézkedései vannak. Nehéz fogást találnia tehát az ellenzéknek azért is, mert vannak a kormánynak olyan intézkedései is, amelyek nem a lakosságot szorongatják, hanem – el kell ismerni – a helyzetét javítják. Ilyen a rezsicsökkentés.

Az ellenzéknek sincs alternatívája erre a kormányzásra, felhasználható programja sincs, többen kimondják: onnan és azt folytatnák, ahol abbahagyták és ugyanúgy folytatnák. Legfeljebb őszinték lennének. (Gazdaságpolitikai szadomazo. „Őszintén”, „nem őszintén”.) De hát – gondolhatják – miért is mondanának le a kényelmes és hihető (?!) megszorításokról, ha a lakosság ezt még mindig eltűri? A károkat pedig nem ismerik, de nem is érdekli őket. Csak a hatalom az, ami számít. Minden nap, amit ebben tölthetnek.

(Folytatjuk!)