Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (4. folytatás)

 Alamuszi macska nagyot ugrik!

(Magyar közmondás)

Ott hagytuk abba, hogy milyen is ez a „baloldali” „szociálpolitika”.  Azzal folytatom: ki volt az ihletője, úttörője  ennek az abszurditásnak és a piaci viszonyok összezavarásának.

Gazdasági kérdések szegénypolitikai megközelítése

Közgazdászként számomra mindig egyértelmű volt és ma is az, hogy  ha pl. a rezsinél nem a reális költségekkel arányos a díj, a túlszámlázott összeg minden fogyasztónak visszajár. Gazdagabbnak, szegényebbnek, szegénynek egyaránt. Ehelyett egy idő óta az önmagát baloldalinak nevező politika a túlszámlázott díjat nem adná vissza, annak egy részéből a szegényekkel „jótékonykodna”. Még visszásabb volt, amivel ez kezdődött: az érvényes szabályok szerint is megkárosított (magyarán becsapott) ügyfeleknek visszajáró pénzt, bár az Elmű a kárt elismerte és kész volt visszafizetni, az akkori kormány egyszerűen eltulajdonította. A Krízis Alapba „helyezte”. A Bajnai-kormányról van egyébként szó. Aztán a jogtalanul elvett milliárdos nagyságrendű pénzből – „belátása szerint” – támogatásokat adott. Törvénysértően járt el, de a politika szereplői, no meg a sajtó ezt nem kifogásolták. A kormány még dicsekedett is ezzel a “megoldással” és ebben sem állították meg.

Bajnai Gordon2

Bajnai Gordon, a szociálpolitikai úttörő

Az elfogadhatatlan gyakorlat azóta kiszélesedett. Az unortodox irányzat részévé vált

A Bajnai-féle “rekvirálásból” tehát még botrány sem lett, ami felbátorította az utódot, a második Orbán-kormányt. A második Orbán kabinet elvonta a magánnyugdíj pénztárakba helyezett pénzt, és azt már nem is jótékonykodásra, hanem mindenféle költekezésre fordította. Az érintetteket ezúttal sem védte meg az „ellenzéki” politika. Bajnai a MOL-tól kapott kis pártjának támogatást, nem is firtatta, hogy a MOL-részvények megvásárlásának és a fenti összegből 500 milliárd forint elköltésének értelme sem volt. (A Lex Mol gondoskodott a cégvezetés elmozdíthatatlanságáról, a részvénytulajdonnak formális jelentősége van csak.)

Patai Mihály, a Bankszövetség régi-új elnöke

Patai Mihály, a Bankszövetség régi-új elnöke nyilatkozott a bankadóról

Ugyanígy költi el az Orbán-kormány a most már évi 625 milliárd forint bankadót, aminek forrása a bankok devizahiteleseken elért és jogtalan extraprofitja. Ami a megkárosított devizahiteleseknek járna vissza. Legalább ennyi. Az extraprofit egyik forrása a megemelt kamat (a devizahiteleknél a valamikor jóval alacsonyabb kamat volt a vonzerő a forinthitelekhez képest), ami minden bizonnyal a Bajnai-kormány ötlete volt. (Ne legyen kedve az embereknek felvenni a devizahiteleket, holott a többség már régen felvette…)

Bajnai a válságkezelésről beszélt, majd autogramot adott az „értő közönségnek”

Még 2010-ben: Bajnai a válságkezelésről beszélt, majd autogramot adott az „értő közönségnek”

Az önmagát eddig balliberálisnak tartó, ma baloldalnak érző pártok csak kacagnak azon, hogy extraprofittal működnének a bankok, vagy éppen az energiaszolgáltatók. Magyarán a természetes monopóliumok, amelyek nálunk könnyedén visszaélhetnek erőfölényükkel. Ebből van ugyanis az egyébként jogosulatlan extraprofit.

Fizessenek (ár fölött) a „gazdagok”?!

A háztartási energia, a víz- és csatornaszolgáltatás, a kéményseprési díj szemérmetlenül megemelt összegének csökkentése helyett a szocialista „szociálpolitika” eleve támogatásokat akar bevezetni. El akarná kerülni a túlszámlázott összegek csökkentését, a monopóliumok extraprofitjának csökkentését és a túlszámlázást úgy akarja fenntartani, hogy a társadalom egyik részére még nagyobb terhet róna, abból támogatná a szegényebbek tarifacsökkentését.

A jó szociálpolitika csak jó gazdaságpolitikán nyugodhat. Csak gazdasági növekedéssel, adócsökkentéssel, a foglalkoztatottság érdemi javításával (nem közmunkás munkahelyek, hanem minőségi munkahelyek létrehozásával, ennek elősegítésével) lehet a szegénységet visszaszorítani. Ezzel teljesen ellentétes a gazdasági viszonyok fenti összekuszálása.

Egy újabb tévút a „szociálpolitikában”: a feltétel nélküli alapjövedelem

A helyzettel való megismerkedés és a kiút keresése helyett mindenféle tévutakkal akarják a problémát lerázni magukról. Egy ilyen tévút a feltétel nélküli alapjövedelem, ami legfeljebb kiegészítő megoldás lehet, de semmiképpen sem maga a gazdaságpolitika, vagy a szociálpolitika. (Ld. A Feltétel Nélküli Alapjövedelem (FNA), a LÉT és a választások)

Ami viszont kimaradt (a kampányból is.) A nyugdíjak megőrzése

Egy szocialista párt nem tűrheti el a nyugdíjak csökkentését. De hogy éppen a hozzá kapcsolható sajtó élen járjon annak felvetésében, hogy csökkenteni (!) kellene a nyugdíjakat, mert nem jönnek ki a bevételekből, az nonszensz!

Egyetlen fontos kérdésre sincs válaszuk

Aztán itt van a devizahitelesek helyzete, a forint folyamatos gyengítése kormányzati segédlettel, az ismétlődő belvízkárok, az öntözés megoldatlansága, a földkérdés, az energiaügyek stb. Egyikre sincs válaszuk.

Az ugyanis nem válasz, hogy nagyon fájni fog!

Értelmező szótár kell?

Az az érzésem, hogy a politikának elő kellene venni az értelmező szótárt és a lexikonokat, és mindenekelőtt meg kellene ismernie a fogalmak jelentését. Mert nem igazán ismerik a legfontosabb fogalmakat. Ezt már a program fogalma kapcsán (mi is a program?) többször is szóvá tettem, hiszen a frázisok, vagy jobb esetben a jókívánságok listája biztosan nem program, még ha le is írnák. Innen még egy lépés, vagy inkább igazi nagy ugrás lenne a gazdaságpolitikai alternatíva, ami olyan összefüggő elképzelés, ami tartalmilag és következményeiben, hatásaiban, terheiben, eredményeiben más gazdaságpolitikát alapoz meg. Nem egy-egy eleme más (ld. Szanyi Tibor szösszenetei), hanem az elemek többsége és nem csak formálisan. Tovább most nem magyarázom, hiszen erről könyvet is írtam, amit igazán lett volna a politikának ideje elolvasni és megfontolni.

Ha lenne program, a kis “őszödi beszéd” zavaros csapkodására nem került volna sor! Hetet havat nem hordott volna össze!

Kanyarodjunk kicsit vissza az országgyűlési választásokhoz!

Alternatíva nélkül nehéz lesz kormányra jutni, még nehezebb kormányozni

Azt is tudjuk, hogy valamely politikai erőt az alternatíva birtoklása és képviselete hozhatta volna és hozhatná valóban előnyös helyzetbe a választásokon. Könnyű lenne a hatalom megszerzése, illetve megtartása.

Az alternatíva lehetne a legjobb barát, de közellenségként kezelik

Az alternatíva jelentősége ellenére nem birtokolni akarja a politika az alternatívát, hanem eleve leszámolni vele, hiszen még a gondolatától is irtózik. Többféle úton számolnak le az alternatívával. Az egyik út az alternatíva lehetőségének is a tagadása. Egy másik a részleges változások azonosítása az alternatívával. Tehát az adott – egyébként rossz hatékonyságú, pangó – rendszeren belül keres megoldást. Holott nincsen rendszer, legfeljebb rezsim. Ha építészeti példát veszünk, nem készült el a ház, még hiányoznak emeletek, nem működik a lift stb., de a meglevő emeletek átépítésével akarnak foglalkozni. Ez tehát az idő előtti reform, hiszen előbb legyen rendszer (25 év nem volt elég erre!) és csak utána gondolkodhatunk el a reformon. Persze nálunk a reform fogalmával sincsenek pontosan tisztában, itt a további, még durvább megszorítás szinonimája a reform. Nem az alapkérdéseket oldják meg, tehát hogy több legyen a munkahely, amihez megfelelő szerkezetű gazdasági növekedés kell, hanem megcélozzák a nyugdíjak csökkentését. Vagy úgy teszik fizetőssé a felsőoktatást, hogy a bérek nem foglalják magukba ennek költségeit. Ahogy az egészségügyi költségeket sem, mégis vagy a szolgáltatásokat akarják szűkíteni vagy díjakat szedni.

Viták kellenek!

A kibontakozás csak vitákkal lehetséges. Itt megint arra a bizonyos szótárral lenne szükség. Meg kellene határozni, el kellene olvasni az Értelmező Szótárban, hogy mi a vita. (Ha már az iskolában nem tanították meg.) A vita semmiképpen nem az, amire az ellenzék mostanában gondol: monológok korlátozás nélküli elmondása, ráadásul általában pimf (nem jelentős) kérdésekben…

Orbán Viktor

Orbán Viktor a monológokat részesíti előnyben

Orbán Viktor azt állítja, hogy idáig nagy viták folytak, mert érdemi kérdésekben egyáltalán nem folytak. A megalapozott ellenvéleményeket határozottan utálja és úgy tesz, mintha nem lennének.   De nehogy valaki a jövőben mégis igazi vitát akarjon, a kétharmadot arra használja fel, hogy ezeket elméletileg is levegye a napirendről.

Mit ér ez a kétharmad?  Orbán Viktor szerint és valójában?

Láttuk, hogy a kétharmad mögött a választásra jogosultak alig több mint egynegyede áll. Többen szavaztak az MSZP-re és a szocialistákra, mint a Fideszre és a KDNP-re, mint a Fideszre, ők tehát biztos nem a kormányt akarták. És még többen, csaknem a negyven százaléka a választásra jogosultaknak őket sem akarta, bizonyára nem tudott választani az összefüggő alternatívát felmutatni képtelen pártokra. Tehát a választásra jogosultak közel háromnegyede nem áll a kormánypártok győzelme mögött sem, hát még a kétharmad mögött.

Érdemes lenne a demokráciáról elmélkedni egy kicsit. És azon belül annak közvetett módjáról, a képviseleti demokráciáról. És annak magyarországi megvalósításáról. Mióta a Kisgazdapártot kiütötték a politikából és létrehozták a kétpólusú parlamentet az abban érdekelt haszonélvezők, a társadalom többségét a politikában senki nem képviseli.

A társadalom többségét valójában senki nem képviseli

Hogy pontosan hány állampolgárt nem, azt fel kellene mérni. Nyilván többről van szó, mint a választásokra el sem menő választásra jogosultakról, hiszen azok egy része is elmegy, akit ugyan nem képvisel senki, de a kisebbik rosszat szeretné, ha már a számára jót nem kaphatja meg. Több annyiban is, hogy a parlamenti pártok kinyilatkoztatásokat tesznek, a médiában szerepelnek, de többnyire elzárkóznak az állampolgárokkal való kapcsolatoktól, a való világ megismerésétől, az emberek problémáitól.

A létező parlamenti pártok még a maguk területén sem oldják meg a társadalom képviseletét. A szocialista párt ugyan baloldalinak nevezi magát (innen akar választókat szerezni), de számára is világos kell, hogy legyen: a baloldali embereknek sincs olyan pártjuk, amihez fordulhatnának. Ugye emlékeznek egy korábbi részből (is) Szanyi interjújára: valójában kegynek tekintheti, hogy felveszi egyeseknek („nekik”) a telefont.

2001 és 2010 jelentősége

A 2001-es események nem csak azt eredményezték, hogy a társadalom nagy része politikai képviselet nélkül maradt. Ezek az események a mindenoldalú romlás origójának számítanak. És persze nem csak a Fidesz vonatkozásában, a párt ugyanis emiatt bukott el két választást. A romlás az élet minden területén megindult. Ahogy egy tanulmányban írtam: „olyan negatív folyamatok kezdődtek, amelyek egyenes következményeként tapasztalhatjuk a politika szétzüllését – és hadd tegyem hozzá – a gazdaság, a gazdaságirányítás, az államháztartás stb. válságát.” (A mindenoldalú válságról és annak kiindulópontjáról. ) A romlás azóta is tart.

A Fidesz útja a hatalomhoz. Proteszt szavazatokkal, majd rossz ellenzéki válaszokkal

Kormányzásukkal a balliberálisok adtak esélyt a Fidesznek, hogy visszatérjenek. Olyan állapotok és közhangulat alakult ki, ami miatt a társadalom a balliberálisokat nem kívánta tovább hatalomban látni. A választások proteszt jellege olyan erős volt, hogy az a Fideszt – a Fidesztől szinte teljesen függetlenül – kormányra juttatta. A Fidesznek ugyanis nem kellett felülvizsgálnia korábbi szerepét és programot sem kellett felmutatnia. A választások utánra (!) kapott megbízást a kamara elnöke  (Kényszerpályák, tévutak), de ez szerintem azóta sem készült el. És persze még a mostani választásokra sem. Így ért el kétharmadot a Fidesz (az akkori, számára jóval nehezebb választási törvény körülményei között).

És így ért el 2014-ben ismét kétharmadot, aminek fő oka nyilván az, hogy a balliberális politika rosszul mérte fel a helyzetet és abból rossz következtetéseket vont le. Azt gondolta, hogy vele ugyanaz megismétlődhet, ami a Fidesszel 2010-ben megtörtént. Bár kétségkívül voltak hasonlóságok, de voltak különbségek is. A szituációban is, illetve a következtetésekben és a magatartásban is és ez eldöntötte a dolgokat. A bukásnak is mások voltak az okai. 2001-ben a Fidesznél a gazdasági teljesítmény rendben volt, a megfélemlítésbe és a leszámolásokba buktak bele, de csak alig.

A balliberális oldalnál a gazdaság sem volt rendben, a kormányzóképesség – valamennyi területen – nyolc év alatt „mintha” látványosan hiányzott volna. A Fidesz közvetlenül nem emlékeztetett saját kellemetlen dolgaira, legfeljebb áttételesen. A balliberálisok viszont nem egy esetben közölték, hogy mindent ott folytatnak, ahol abbahagyták. Pl. nagyon fájni fog! A példákat még lehetne sorolni, de most minek.

A parlamenti kétharmad lezárta-e a vitákat? Főleg úgy, hogy azoktól a kormány eddig is elzárkózott?

Orbán Viktor ezt a kétharmadot nem az értékén méri. Sőt a kétharmadból sajnálatos módon hibás következtetést von le. Ráadásul más tényeket sem valósan mutat be. Azt mondja, hogy a kétharmad azt jelenti, hogy széles felhatalmazást kapott annak a politikának a folytatásához, amit elkezdett és ez egyben pontot tesz heves viták végére.

Orbán Viktor, nem szereti az ellenvéleményeket. Még volt kollégájának sem válaszol

Orbán utálja a megalapozott észrevételeket. Még volt kollégájának sem válaszol

Viták persze eddig sem folytak. A jó szándékú észrevételekre sem reagáltak, vagy nem az és úgy reagált, ahogy az elvárható lett volna.

Ez utóbbi történt velem is, amikor többoldalas levélben igyekeztem elmondani a miniszterelnöknek, volt kollégámnak, hogy mennyire és miért hiányzik intézkedéseihez a kormányon belüli megfelelő kontroll. Ami már a jó teljesítmény kizáró feltétele. Erre a levelező embere írt valamit. Viszontválaszra kényszerültem, ugyanis el nem tudtam képzelni, hogy volt kollégájának az a kormányfő nem válaszol személyesen, aki még az ismeretleneknek szóló körleveleket is siet aláírni. Mostani kijelentése pedig azt mutatja, hogy vitákra ezután sem számíthatunk.

Pedig olyan kérdések nincsenek megoldva, mint a devizahitelesek helyzete, ami nélkül nem lehet számottevő és fenntartható gazdasági növekedés. De nincs megoldva a megfelelő módszerrel történő és jelentős rezsicsökkentés, illetve az áfakulcsok leszállítása, a forintgyengítéssel való felhagyás. Ez utóbbiak nélkül nem gondolhatunk a belső piac fellendülésére, vagyis lemondhatunk a növekedés legkönnyebben mozgósítható tényezőjéről. És még sorolhatnám. A dolgok mai állása szerint remény sincs a kormányzati politika és ezen belül a gazdasági kormányzás megjavítására. Holott ezzel már rég elkéstünk.

Még fennáll a lehetőség

De még mindig nyitva áll a politikai erők számára a lehetőség: az alternatíva megalkotása és bevezetése a gyakorlatba. Aki ezt megteszi, annak nem lehet gondja a hatalom megszerzésével és megtartásával, de a saját közérzetével sem. Valódi alternatíváról beszélek, mert annak imitációja ezeket a hatásokat nem produkálhatja, csak az alternatíva gondolatát járathatja le. (A Nagy Dilemma. Író-olvasó találkozó (2013. december 13.))

Mutasson fel írásban alternatívát a jelölt is!

Mesterházy Attila időközben lemondott mindkét funkciójáról. Keresik az utódját. Arról viszont nem hallani, hogy a jelöltnek kell-e pályázatot készítenie: mit akar tenni a pártban? Sajnálatos gyakorlat, hogy miközben a nem politikai világban az egyszerűbb állások betöltéséhez is pályázatot kell benyújtani, országos politikai vezető lehet az, akinek esetleg fogalma nincs arról, mit csinálna vagy mit is kellene csinálnia.

Elég ha elmondja jókívánságait. Pl. azt kívánja, hogy az MSZP erős legyen és választást nyerjen. (Taps! Jól megmondta!) Így biztosan olyan személyt kapnak vezetőül, aki legfeljebb csődgondnoknak lehetne jó. Az ilyen vezető – saját, rendszerbe foglalt gondolatok híján – kifejezetten arra alkalmas, hogy belülről és kívülről rángassák.  Aztán lehet siránkozni a külső beavatkozásról…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.