Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (1. folytatás)

Lenne mivel szembenézni…

Az előző rész óta eltelt egy kis idő, a pártok készülnek az Európai Parlament megválasztására, az országgyűlési képviselőválasztások hullámai már elültek. Kivártam, hogy lássam, vajon megtörténik-e a szembenézés az eredménnyel és az okokkal, és hogy feldolgozzák-e rendesen a választás adatait. Az előbbire nem került sor (inkább félremagyarázásokkal és kifejezetten helytelen következtetésekkel találkozunk), az utóbbira is csak hellyel-közzel. Így tehát van értelme annak, hogy korábbi szándékomnak megfelelően folytassam a témát. Mindenképpen rögzíteni kell a dolgokat, hogy néhány év múlva a valós értékelésnek is legyen esélye.

Ott hagytuk abba, hogy 2014.ben 532 202-vel kevesebben szavaztak a Fideszre, mint 2010-ben. Ez azt is jelenti, hogy a második Orbán-kormány működése több mint félmillió Fidesz szimpatizánsban kelthetett csalódást, talán kiábrándulást. Van egy másik tényező is, erről már volt és még lesz szó, ez pedig az ellenzék szereplése, ami – akármilyen hihetetlen – alulmúlta a kormányát. Nemhogy a megújulás nem következett be, hanem a ziccerhelyzeteket sem tudták kihasználni, a „magas labdákat” sem tudták leütni.

Így a választók kiábrándulása a politikából tovább folytatódott. A jogosultaknak mindössze 61,24 százaléka szavazott. De nemcsak azzal fejezték ki a választók, hogy nem találtak olyan választékot, amiből választani tudnának, hogy csaknem 39 százalékuk eleve távol maradt a szavazástól, hanem azzal is, hogy 64 ezren elmentek és érvénytelen szavazatot adtak le.

Kétharmad: a választásra jogosultak nagyjából egynegyedével

A fentiek alapján a Fidesz a választásra jogosultak alig több mint a negyede (27,5 százalék) alapján szerzett kétharmadot. Ha a kettős állampolgárok nélkül nézzük, akkor még kisebb az arány (26,67 százalék). Ez pedig aligha tekinthető földcsuszamlásszerű, nagyszerű győzelemnek. Olyannak különösen nem, ami arra jogosítaná fel az új kormányt, hogy folytassa pontosan azt, amit elkezdett. A támogatottság miatt sem és azért sem, mert az emberek nem kitöltetlen csekket állítottak ki a kormány számára. Úgy láthatták a rájuk szavazók, hogy ez számukra még mindig jobb lehet, mint az, amit az ellenzéki pártok többsége kínált.

A balliberális pártok az ellenfél kétharmadáért?!

Most már másodszor köszönhetjük nem kis részben a balliberális pártoknak: passzivitásuknak, lustaságuknak, önzésüknek, megújulási képességük hiányának, ügyetlenségüknek, tehetetlenségüknek és tehetségtelenségüknek, a működőképes, összefüggő és vonzó alternatíva hiányának, hogy a Fidesz – program nélkül is – kétharmadot ért el. Az adatokból ugyanis az tűnik ki, hogy volt a társadalomban váltási szándék, hiszen a balliberális pártok gyenge teljesítményük ellenére is növelni tudták szavazataikat. Ez azonban semmire nem volt elég a választási törvény szabta keretek között.

Mesterházy Attila3

Mesterházy Attila: ismét a régi?

Az MSZP és a tulajdonképpen belőle kivált pártok, az ún. kormányváltók 2014-ben több szavazatot kaptak, mint 2010-ben. (1 289 309 fő szavazott rájuk 2014-ben, szemben a 2010. évi 980 184 fővel.) A Jobbik ugyancsak növelte szavazói számát: 1 017 550-re 847 591-ről. Ez a szövetség, illetve ez a párt 2 305 850 szavazatot kapott 2014-ben, tehát többet, mint a Fidesz. Ez a váltás erős társadalmi szándékáról tanúskodik, ami még a baloldal gyenge szereplése és elhibázott koalíciós politikája, megújulásra képtelensége, alkalmatlan kommunikációja ellenére is ennyi szavazatot produkált.  A szövetség jó teljesítményével viszont minimum szoros lehetett volna a választási eredmény. De ismerjük el, összefüggő és ütős elképzelések, alternatíva, sőt program hiányában ennek nem lett volna sok értelme.

Médiapolitika

A tehetetlenség és az ügyetlenség a médiapolitikában is megmutatkozik. Hogyan lehet, hogy a volt nagy kormányerőnek, a szocialistáknak nincs televíziójuk, a Hit Gyülekezet televíziójába, az ATV-be kéredzkedhetnek (!) be. A sajtó és még csak nem is a saját sajtó viszi sokszor a pártpolitikát, ld. még a Klubrádiót és benne Bolgár Györgyöt. Mesterházy helyett is ő mondja a tutit. (Ami sajnos nem tuti, de nem is közösségi álláspont.) Egyébként megérne legalább egy átgondolást, nem összeférhetetlen-e egy ma már történelminek nyilvánított egyházzal, hogy politikai televíziót működtet? Nyilván igen, akkor miért nem tesznek ez ellen?

Az összeférhetetlenségek országa

A politikába is beköltöztek a jogvédők (LMP) , de ez nem látszik a jogvédelmen. Az ország ma még inkább az összeférhetetlenségek országa, mint volt 2010-ben, amikor a Kényszerpályák, tévutak c. kötetet írtam. E miatt a tűrhetetlen és ráadásul még inkább elharapózó gyakorlat ellen, amit a politika tulajdonképpen normálisnak fogad el, egyetlen politikai erő sem lép fel. A jogvédő szervezetek sem érzik át ennek súlyát. A közeljövőben mindenképpen visszatérek erre a kérdésre.

A váltás elkerülhetetlen (lenne)

Váltani kellett volna, felhagyni végre a sehova nem vezető megszorító politikával és legalább elgondolkodni azon, miért vált be minden volt szocialista országnak az EU, csak éppen Magyarországnak nem. A produkció egyre inkább azt valószínűsítette, hogy beletörődtek az újabb választási vereségbe, vagy pedig a személyes ambíciók számítanak csak.

A Fidesz akár meg is szüntethette volna a baloldalt (is)

A Fidesz akár meg is szüntethette volna a baloldalt, ha ezt tartotta volna érdekének. De a baloldal formális felszámolása, különösen a liberálisoktól korlátozott baloldalé nem állt érdekében, hiszen ez olyan vákuumot hozott volna létre, amibe később benyomulhattak volna a Fidesz számára sokkal komolyabb, nehezebben kezelhető és valódi ellenfelek. Hiszen az, aki működőképes és vonzó alternatívát tud alkotni, aki nem a további sanyargatásra, megszorításokra épít, hanem a lehetőségek aktív kihasználására, az nyerő helyzetbe kerül. (Az alternatíváról már sokat írtam, most nem ismételném meg ezeket a gondolatokat. A blogon és könyveimben elolvashatóak.)

A baloldalt ez mentette meg, kapott újabb négy évre esélyt, hogy felszínen maradjon. Ha azonban most is elsumákolja a múlttal való szembenézést, nem kezdi el azonnal és nem végzi el néhány hónapon belül azt az elsősorban szemléleti megújulást, amit legkésőbb 2010 után el kellett volna végeznie, akkor akár a teljes leépülés, szétesés elkerülhetetlen lehet.

Orbán Viktor taktikája. Ne mindent mi nyerjünk!

Orbán Viktor taktikája. Ne mindent mi nyerjünk! (Fotó: Pályi Zsófia. Origo.)

Egy másik taktikai cél

A Fidesz másik taktikai célja az volt, hogy ne nyerjék túl magukat. A kétharmad volt az elfogadható legjobb eredmény. Most is tartották magukat ahhoz, hogy „ne mindent mi nyerjünk meg!” Egy 75–80 százalékos eredmény ugyanis nehezen lett volna kommunikálható külföldön, főleg az EU-ban. A taktikázást és a cél elérését csak egy botrány és annak ellenzéki meglovagolása zavarhatta volna meg, akár a választások elvesztése formájában is. A kormánynak óvatosnak kellett volna maradnia a választásokig.

E célok elérését csak egy botrány és annak megjátszása zavarhatta volna meg

Kérdés volt viszont, hogy a néhány hetes önkorlátozást kibírják-e. Mint láttuk, nem bírták ki (ilyen például a Paksról rögtönözve kötött, hatalmas összegű megállapodás Oroszországgal, a forint árfolyamának drasztikus rontása, a forint megroggyantása.). (Egyszemélyes stratégiai döntések. (Gripenek, Paks stb.) Ez rendkívül kockázatos hazardírozás lett volna egy olyan országban, ahol ügyes ellenzék van. Nálunk nincs ilyen, hiszen képtelenek voltak megtalálni azt a momentumot, amivel az atomerőmű szerződést az oroszokkal ellenzik. A kérdés ugyanis nem az, hogy miért az oroszok építenék, nem az, hogy miért építenek új és hatalmas blokkokat, hanem sokkal egyszerűbb és hatásosabb. A probléma az egyszemélyi rögtönzés és a döntés előkészítetlensége, a Gripenek „ügyintézésének” megismétlése egy még sokkal bonyolultabb és nagyobb következményű ügyben. (A Gripen beszerzés és a miniszterelnöki túlhatalom.)

gripen-g34-70

Egy rögtönzés: a Gripenek

Az alternatívák hiánya, az összehasonlítások és a számítások hiánya. Ehelyett félrement a kommunikáció, előkerült az oroszellenesség, amit könnyen vissza lehetett fordítani azokra, akik nemrég még oroszbarátok voltak. Az atomerőmű ellenzése pedig azokra hullt vissza, akik éppen ezt a beruházást készítették volna elő, ha maradt volna az akkori kormány. A forintgyengítés pedig figyelmet sem keltett, a húsba vágó témával ímmel-ámmal foglalkoztak és hol így, hol úgy. Hol azt mondták, mennyire helyes volt a jobb forint, hol lelkesen tapsoltak a szövetségbe fogadott Bokros Lajosnak, aki nem ezen a véleményen van.

Németh Lászlóné, Orbán Viktor, Putyin, Szergej Kirijenko (Roszatom)

Egy másik rögtönzés: Paks. Aláírás Putyinnál

Figyelemfelhívás

Hogy ez, akárcsak mások ellenzéki vagy a kormányzás gyakorlata mihez vezet, arra számtalanszor felhívtam a figyelmet, hiszen nyilván nem az a fontos, hogy ki kormányoz, hanem az, hogy hogyan.

Az ellenzék irányában a választások előtt utoljára 2014. február 22-én, a Választás, program, képviselőjelöltek   c. írásban tettem ezt meg, lehetőséget adva a veszteségek minimalizálására. A hibákon nem javítottak, az építő, segítő kritikát érzékelhetően támadásnak vették. További figyelemfelhívásra már nem került sor a választásokig, azért sem, mert az idő is elfogyott a változtatásokra és tudatosításukra és mindenképpen el akartam kerülni annak látszatát, hogy bármely politikai erő érdekében vagy ellen kampányolnék, és ráadásul a választások előtt.

Nem a kormány teljesítménye volt jó

Már évekkel ezelőtt látható volt, hogy nem a kormány teljesítménye a jó, hanem az ellenzéké rossz. Többször is felhasználtam cikkeimhez mottóként: olyan lehet a kormány, amilyen az ellenzéke. Nos ez az ellenzék még a kezdeti két évben is alulmúlta a kormányt, akkor, amikor határozottan úgy látszott, hogy ez lehet az eddigi leggyengébb színvonalú kormányzás. Később már voltak jelei a pozitív elmozdulásnak, amire viszont az ellenzék többnyire rosszul reagált. Például a rezsicsökkentésre, aminek szükségességét sem ismerte el. A folytatandó gazdaságpolitikára, amire pedig az a képtelen válasz született, hogy Fájni fog! Ez szánta bizonyára Bajnai kecsegtetésnek. Orbán Viktor miniszterelnök a balliberális ellenzékkel való elégedettségének már régen hangot adott: nagyon szerencsések velük, könnyű ellenfelek.

2010-ben még élt bennem a remény, úgy gondoltam, hogy a pártok (ellenzéki és kormányoldalon egyaránt) levonják a megfelelő következtetéseket az akkor választásokból.

Még program sincs

Főleg azt, hogy az évtizedek óta általában folytatott, szükségképpen eredménytelen gazdaságpolitikának kidolgozzák az alternatíváját. Ezt segítendő, könyvet írtam és jelentettem meg, ami főleg ahhoz adott támpontot, hogy mire is kell alternatívát alkotni. Részletesen elemeztem a korábbi kormányok gazdaságpolitikáit, feltártam a gazdasági helyzetet és összetevőit, bemutattam, hogy a sok válság közül a legjelentősebb, a legmeghatározóbb a gazdaságirányítási válság. Azt is, hogy a gazdasági kormányzást, ami miatt az ország nemzetközileg egyre inkább leszakad, hogyan és miben kell megjavítani, új alapokra helyezni. Ezeket a kérdéseket nemcsak gazdaságkutatóként vizsgáltam, hanem belülről, gyakorlati tapasztalatok alapján, gazdasági programok alkotójaként és volt kormányzati emberként is. (Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra.). A kötet bemutatójára valamennyi parlamenti párt vezetőjének és több miniszternek meghívást küldtem. Aktív politikusok közül senki nem jött el. Van, aki kimentette magát (jellemző módon azzal, hogy nagyon túl van terhelve, holott a meghívás bármely munkatársának is szólt és az alternatívánál alig lehet fontosabb kérdést találni), mások nem is válaszoltak.

Az elmúlt négy évben pedig nem hogy alternatívát képtelenek voltak a parlamenti pártok alkotni, hanem még programot sem. Sajnos mintha azt sem értenék, hogy mi is a program, hogy az nem tévesztendő össze írásban esetleg rögzített, egyébként többnyire egymással is ellentétes jókívánságokkal, esetenként egyszerű frázisokkal.

Gyurcsány és Bajnai

Bajnai és Gyurcsány. Még a Gyurcsány-kormányban

Az alternatíva hiányát tettem szóvá 2014. február 5-én, a Gazdaságpolitikai szadomazo c. írásomban (és ennek február 12-i folytatásában.   Az egyik írás mottója Bajnai Gordon kecsegtetése: Fájni fog! Fájni fog, hogy utána sokkal jobb legyen!

Baloldali nyilatkozatok: győzelemről és vereségről

Megdöbbentő volt számomra mindennek a betetőzése, a baloldali győzelemről közzétett sűrű nyilatkozatok. Még közvetlenül a választások előtt is, sőt még a választások napján is. Bejelentették a „kormányváltók”: egy biztos, ha nem is nagy arányban, de megnyerték a választásokat. Mesterházy lesz a miniszterelnök, és biztosra veszik, hogy jól megbirkózik a kormányfőként előtte álló feladatokkal. A sorozatot Gyurcsány Ferenc nyitotta meg, ő de később még többször „sorra került.”

A magyar labdákat is magukra szoktál ejteni

Hogy ezt honnan vették, azt szerintem senki nem tudja, mert ilyen eredmény esetleg valamilyen hatalmas kormányoldali botrány és annak remek ellenzéki kihasználása esetén történhetett volna meg. Az utóbbi (a remek kihasználás) viszont teljesen kizárható volt, hiszen a magas labdákat is magukra szokták ejteni, képtelenek leütni. Következésképpen ezt sehonnan nem vehették. De akkor miért mondták? Túl azon, hogy nem szép dolog a választók és a pártfanatikusok megtévesztése. Mit akarhattak ezzel elérni? Erre végképp nincs logikus magyarázat.

Ezután jött a hideg zuhany, a szavazatok összeszámlálása.  Kérdés persze, kinek volt hideg a zuhany, hiszen a leginkább érintettek „nem vették magukra”. Könnyű volt ezt tenniük, hiszen egyetlen újságíró sem tette fel a kérdést: miért gondoltak győzelemre? A gyenge eredmény megmagyarázásán is gyorsan túltették magukat. Ezúttal Bajnai Gordon fogalmazott viszonylag reálisan: úgy látszik, nem volt elég vonzó (?!) az ajánlatuk. És ezt nem is érezték? Íme az ő ajánlata:

Szanyi és az alternatíva. Egyáltalán: mit is jelent az, hogy alternatíva?

Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője interjút adott az Index internetes portálnak.

Mesterházy Attila; Horváth Csaba; Szanyi Tibor

Mesterházy Attila; Horváth Csaba; Szanyi Tibor

Kettőt is egyszerre, de mi most ne foglalkozzunk az alkoholizmusról szóló és azt tagadó kisinterjúval, nézzük a nem kevésbé kényes nagyinterjút. Azért is, mert ebben azt adja elő, mit csinál majd Brüsszelben. Ezek szerint ott kívánják elérni, hogy változzon a magyar gazdaságpolitika egy-két eleme, ami kimondatlanul ugyan, de valamiféle kívülről elfogadtatott alternatívaként van beállítva. Az általa nagyra értékelt esetleges változtatások ugyanis erre az egy-két elemre redukálódnak. Számomra nem kérdés, hogy az interjú elolvasása után nem fognak többen a listára szavazni. A kérdés inkább az: tényleg ezt várta volna?

Szanyi Tibor nagyinterjúja. Social dumping, vagyis a társadalom lenyomása

Több gondot is látok. Nem jók a következtetések, amelyeket egy érdekes és helytálló helyzetértékelésből von le. Ez a social dumping, amit a társadalom lenyomásaként fordít le magyarra.

Szanyi Tibor listavezető

Szanyi Tibor listavezető

Ez váltotta fel a jóléti társadalmat. De hogy miért, arra nem ad értékelhető magyarázatot, az okokat nem tárja fel, mintegy szükségszerűségként állítja be a jelenséget. (Egy szocialista politikus…) De hát ez miért lenne szükségszerű? Hiszen nem lett jobb a gazdaság hatékonysága, nincs növekedés, nagy a munkanélküliség. És ilyen körülmények között, akik tulajdonolják a termelési eszközöket hihetetlen módon gazdagodnak, a társadalom pedig szegényedik.

Akkor miért álltak össze a liberálisokkal?

A társadalom lenyomása Magyarországon is tapasztalható, sőt itt aztán igazán tapasztalható. Ezért lenne megkerülhetetlen, hogy megtudjuk: vajon miért álltak össze a neoliberálisokkal, akikhez a társadalom lenyomása tartozik, a mostani választásokon? És miért volt gyakorlat abban a bizonyos nyolc év nagy részében a társadalom lenyomása? A folyamatos megszorítások primitív gazdaságpolitikája ugyanis szükségképpen social dumpingba torkollik. Ez tehát az oka, nem más, mint az elosztás durva és a felső jövedelműek javára történő megváltoztatása. A közteherviselés elvének felrúgása.

De mitől szocialista?

Ezen a helyzeten Szanyi és pártja úgy változtatna, hogy bizonyos könnyítésekben részesítené a társadalmat. A fő probléma az, hogy nem egy alternatív gazdaságpolitika kidolgozásával és alkalmazásával lépnek a porondra, amivel sok anomáliát egyszerre meg lehetne szüntetni, és valóban előre lehetne vinni a társadalmat. És ami a társadalom forrásait és lehetőségeit is bővítené. Ezt nem is látják, gazdasági kérdésekből akarnak szociálpolitikát csinálni.

Miért nem Magyarországon alakítják a politikájukat?

Szanyi Tibor az MSZP EP-választási listavezetője és elmondja, mit képviselne Brüsszelben. Ezek szerint ott akarják elérni, hogy megváltozzon a magyar gazdaságpolitika, holott szerintem itt kellene elérni. És itt kellett volna elérni, hogy ne ide jusson. Például nem kellett volna átvenni a Fidesz ötleteit. Nehéz lenne észre nem venni, hogy a két oldal gazdasági elképzelése között alig van különbség, valójában és nagyrészt egymás elképzeléseit viszik tovább.

(Folytatjuk!)

One response to “Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (1. folytatás)

  1. Visszajelzés: Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (2. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.