A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez?

A kormány nem tűzött ki semmilyen árfolyamcélt. Az az optimális forintárfolyam, amely mellett a magyar gazdaság stabilan növekszik. (Varga „Misi”)

A második Orbán-kormány egyik gazdaságpolitikai tévútja a forint gyengítése. Ezen még „kitartóbban” halad, mint Kádár János a szocializmus építésének útján. (A hangulatot talán inkább visszaadja, ha felidézzük, a Kádári kiejtést: „ÚT-JÁN”). Felelősséget viszont az Orbán-kormány nem vállal, sőt igyekszik saját szerepét tagadni. Hogy stílszerűen fejezzük ki magunkat: a kormányzati kommunikáció „út-ján” és vazallusai („szakértői”) „út-ján”. Előfordult, hogy vizsgálatot indított a spekulánsok felkutatására; ennek kormányzati eredményét azonban ma sem ismerjük. (A továbbiakban erre is még kitérünk.) A forintgyengítés tendenciáját folyamatosan tagadja, a mélypontokat ideiglenesnek tartja. Intézkedéseivel és nyilatkozataival viszont nem hagyja visszaerősödni a forintot a korábbi szintekre. Vajon miért teszi ezt?  Közérdekből vagy csoportérdekből? Egyáltalán az ismereteik minek az átlátására teszik képessé a döntéshozókat? És vajon hány döntéshozó van például ebben a kérdésben?

Számomra még mindig meglepő ez a tévút, hiszen emlékezetem szerint ritka, bár nem teljesen példátlan, hogy egy kormány konzekvensen és ráadásul az ország szempontjából látnivalóan értelmetlenül gyengítse saját nemzeti valutáját. Ráadásul anélkül, hogy tudná, vagy legalább érdekelné: alá- vagy túl van-e értékelve a forint? És vajon mennyire? A kevés szokatlan példa egyike erre a „politikára” ugyan Magyarország, de hosszú ideje – a Bokros-csomag és az első Orbán-kormány óta – ilyen kormányzati „politika” szerencsére nem realizálódott. Medgyessy Péter persze szerette volna folytatni a nemzeti valuta rontását, de Járai Zsigmond jegybank elnök ennek az „irányzatnak” a kormányváltás után már útját állta. (Szemléletváltás helyett régi nézetek. Megint előhúzták a forintleértékelést)  Az idézett cikkből az is kiderül, hogy 2010-ben ismét elővették a régi nézeteket. Szemléletváltás ugyanis a Fordulat és reform óta e téren sem következett be, a közgazdasági felfogás hiába cáfolta meg sorban a leértékelésnek tulajdonított előnyös feltételezéseket, a magyar politikában és azt kiszolgáló szakmában e feltételezések továbbra is „ősigazságokként” funkcionálnak.

1. sz. ábra

1. sz. ábra

Nem tudjuk, nem ismerjük, de merjük és tesszük?

2002-ben tehát Járai fricskája és nem valamiféle megvilágosodás volt az oka annak, hogy a leértékelősdi – a közvélemény legalábbis így tudja – nyolc évig nem folytatódott. A 2009 eleji jelentős leértékelődésre ugyan emlékszünk, de úgy, hogy ez kényszerű lett volna és külső okok miatt következett volna be. Úgy maradt meg ennek az emléke, mint a Bajnai-kormány sikere, mintha a Bajnai-kormány a forint árfolyamát néhány hónap alatt visszaerősítette volna a korábbi szintre.  Valójában nem egészen így történt, hogy pontosan hogyan, arra a folytatásban térek vissza. Azt azonban már most megállapíthatjuk, hogy e nyolc év sem volt mentes a leértékelősditől, bár az időszak nagy részére biztosan nem volt jellemző.

A forint 2009-es megroggyanása idején hangzott el az ellenzékben levő Fidesz részéről az a nyilatkozat, miszerint annak a kormánynak, amelyiknél az euró árfolyama meghaladja a 300 forintot, le kell mondania. Az elmúlt négy évben vajon hányszor (hány napon, sőt hány hónapban haladta meg az euró árfolyama a 300 forintot? (Ld. 1. sz. ábra!) Az elmúlt évben évi átlagban is közel járt ehhez (297 forint).

Róna Péter „ügyes” javaslata nyomán újra indul a forintgyengítés

2010-ben viszont – egy külföldről hazatért bankár kampánya nyomán – újra lendületet vett a forint gyengülése (gyengítése). E politika értelmetlensége azonban a kormány számára ezúttal sem derül ki, a leértékelő magatartás súlyos árával, negatív következményeivel látnivalóan most sincs tisztában, ráadásul most sem érdekli. Az Orbán-kormány, személyesen a miniszterelnök, valamint a kormányból az MNB élére „katapultált” Matolcsy György (az utóbbi a Fordulat és reform egyik alkotója) is úgy lép fel, mintha ellenvélemények nem is léteznének, logikus szempontok, például nemzetközi tapasztalatok, tudás és példák fel sem merülhetnének.

A tévút lenne  a kívánatos út?

Tehát mintha a tévút lenne a kívánatos út. Ennek megfelelő a propaganda is. Egy Facebookos bejegyzés így idézi, mi hangzott volna el az egyik televízióban, ahol Boros Imre és Bogár László, a műsor két szereplője rendszeresen nyilatkozik: „A forint árfolyamának jelenlegi gyengülése, átmeneti jelenség, nincs különösebb jelentősége.” Ami különben megegyezik Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy másik értékelésével és ugyanúgy szemben áll a valóssággal. Hogy átmeneti jelenség-e, elég rátekinteni a fenti ábrára! Azt pedig, hogy ne lenne különösebb, ráadásul az ország számára negatív jelentősége, azt a továbbiakban részletesen, érvekkel és tényekkel alátámasztva cáfolni fogom.

Mit mutat a fenti ábra!

Az 1. számú ábra 2008-tól mutatja be az euró MNB által meghatározott középárfolyamának havi adatait. A nagy ingadozások egyre kisebbek lettek, a visszakorrigálódás is mérsékeltebb lett. A forint euróhoz képesti árfolyama tartósan és folyamatosan gyengült a második Orbán-kormány időszakában; a trendvonal ezt fejezi ki. Ahogy az éves átlagok is. 2008-ban még 250 forint volt az euró árfolyama, 2010-ben 274 forint, 2013-ban pedig már megközelítette a 300 forintot (297 forint). 2014 első két hónapjában már 306 forint, ezen belül februárban 310 forint. Átlagosan. Március 14-én a kétéves mélypontot érte el: a 315 forintot a középárfolyam. Nem tudják, min ülnek és ma már semmit sem tesznek. Jó esetben, mert eddig az alapkamat csökkentéseivel ösztönözték az árfolyam csökkenését.

Behunyt szemmel?!

A paradoxonok azonban, bár érthetetlenek, sajnos mégsem ritkák az abszurditásokban nem szűkölködő Magyarországon. Gondoljunk arra, hogy nálunk rendre azt állítják be szakszerűnek, ami közel áll a dilettantizmushoz és a szakszerűségen szoktak meglepődni, azt láttatják hihetetlennek. Mindenesetre az amerikai pénzügyi szakértők már január végén elhűltek a gyengülő forinttal szembeni kormányzati közömbösségen. És még inkább azon, hogy ebbe a széljárásba a kormány és a Nemzeti Bank még bele is fekszik, újabb alapkamat-csökkentést készült végrehajtani, ösztönözve a még nagyobb leértékelődést.  (Mindkettő azóta be is következett.) Ráadásul a hitetlenkedések – mint említettem volt – január végén hangzottak el, amikor – az előző hónap, december átlagához viszonyítva – még „csak” 0,7 százalékkal gyengült a forint az euróhoz képest. Majd jött a február, amikor egy hónap alatt már további 2,2 százalékkal! Gyorsabban, mint a Bokros-csomag elején, annak legintenzívebb szakaszában! (Amikor havi 1,9 százalékkal értékelték le a forintot.) A tartósan 310 forint körüli árfolyammal a magyar valuta pszichológiai határt lépett át, és a kormány látható törekvése szerint itt is kell maradnia.

Forintgyengítés a kormány és az MNB egyetértésével

A mottóként felhasznált mondatoknak két üzenetük is van. Az egyik az, hogy a gyengülés nagyon is megfelelhet a kormánynak és a Magyar Nemzeti Banknak. A két vélemény formálisan különbözik csak, hiszen ennek a „kurzusnak” a megjelenítője, Matolcsy György Huba miniszterként kezdte, és most MNB-elnökként folytatja ugyanazt.  És változatlanul élvezi, most már a „független”, vagy inkább a függetlenség mögé bújó, néhány feladatát sem ellátó intézmény élén, a miniszterelnök támogatását ehhez a gyakorlathoz. Mintha csak ezt mondaná Matolcsy: nyilatkozataimmal, intézkedéseimmel gyengítem a valutát, majd e módszerekkel, bár további technikákkal nem hagyom visszaerősödni. Most már nem is fél a forint megroggyanásától, mint pl. 2011-ben, amikor úgy érezte egy nemrég megjelent „tényregény” (Sakk és póker. ) szerint, hogy bármi áron meg kell állítani a forint zuhanását. (A kötetet Matolcsy volt kabinetfőnöke, Wiedermann Helga írta, aki naplószerű pontossággal örökítette meg “a gazdasági szabadságharc győztes csatáit”.) Akár az IMF-fel való egyeztetések felújításával, amit annyira nem akartak.

A könyv szerint egy üzleti reggelin „ravaszul elárulta” a Goldman és Sachsnak, hogy a kormány az IMF-hez készül fordulni. A hír állítólag megmozgatta a bankárok befektetői fantáziáját és még aznap a forint erősödését indította el. (Utóbb a „tényregényt”, „gazdasági regényt” fikciónak minősítette az MNB közleménye.)

A könyvbemutatón Wiedermann Helga, Orbán Viktor, Matolcsy György (Fotó: Propeller.)

A könyvbemutatón Wiedermann Helga, Orbán Viktor, Matolcsy György (Fotó: Propeller.)

Nincs árfolyamcél? Vagy csak hivatalosan elismert árfolyamcél nincs?

Számomra megdöbbentő, hogy Magyarországon az MNB elnöke egyszerűen leadhatja egyik feladatát, a nemzeti valuta stabil árfolyamának védelmét. Elmondhatja: nincs árfolyamcélja, holott ráadásul minden bizonnyal van is, csak az hivatalosan nem vállalható. (A kormánynak sincs árfolyamcélja. Együtt „érhetik el” azt, hogy ne legyen, mivel a jegybanktörvény értelmében együtt dönthetnek ennek elmaradásáról. Ha viszont valamelyikük akarja, a másiknak kötelezően részt kell vennie ennek meghatározásában.) Az árfolyamcél a nyilatkozatokból is kivehetően és az intézkedésekből jól érzékelhetően a még gyengébb forint. Ilyen nyilatkozatai Orbán Viktor miniszterelnöknek is vannak, jó néhány, amelyekben leszögezi, hogy a devizahitelesek térjenek át fix árfolyamra, mert a forint árfolyama minden bizonnyal és jelentősen gyengülni fog.

Az vehető ki a különböző megnyilvánulásokból, hogy az átlagos árfolyam 310 forint vagy annál is gyengébb lesz. Emlékezhetünk Heim Péternek, a Fidesz-közeli Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezetőjének kinyilatkoztatásaira. Heim kijelentette: ő 310 forintos eurót akar. Kovács Árpád építészmérnök, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke és a Költségvetési Tanács elnöke – mint erről már szó volt – a devizahitelesek megsegítése ellen agitált.  (Holott fel kellene fognia, hogy nem megsegítésre, hanem kártalanításra van szükség!)

Imigyen nyilatkozott Kovács Árpád: „Egy 325-330 forint/eurós árfolyamnál már elképesztően nagy baj van egy országban. Ugyanakkor, ha ez lemegy 260-270-re, az az export és a belföldi teljesítmények szempontjából lenne előnytelen. Tehát valamilyen egyensúlyi pályát (Talán inkább arányt. – Sz. B.) kell fenntartani – hangsúlyozta a tanács elnöke.” (Devizahitelesek. A „nagy ugrás” előtt ) Tehát még neki is van árfolyamcélja.

A forint gyengülése nem időleges jelenség

Megdöbbentő, hogy a Nemzeti Bank kijelentheti: neki csak egy feladata van, az infláció elleni fellépés. Holott az infláció egyik motorja lehet az árfolyam. Vannak olyan termékek és szolgáltatások, ahol az árfolyam egy az egyben érvényesül.

Az 1. sz.  ábrán már láttuk, hogy az állításokkal ellentétben szó sincs időleges gyengülésről, tartós és tudatosan irányított tendenciáról (trendről) kell beszélnünk.

Más technikákkal ugyan, de már volt példa ilyenre Magyarországon, bár akkor elismert és bejelentett módon történt. Ez a Bokros-csomag ideje volt. Ez alkalmat adott arra, hogy a gyakorlatban győződjünk meg arról, van-e ennek értelme. Van erre vonatkozó elemzés is, de mintha nem lenne. Ezért költői az a kérdés, ami a konzekvensen erőltetett gyakorlat miatt mégis csak nagyon is jogos: van-e értelme ennek? Milyen előnyei és hátrányai vannak? Az előnyök vélt előnyök-e? Szerintem elvárható egy kormánytól, hogy ha ilyen politikát folytat, akkor e kérdésekkel legyen tisztában. Nem helyettesíthető a válasz régóta megdőlt, közhelyes tézisekkel.

Az „unortodox” kormányzás. Ahol „iparosemberek” sincsenek

Varga „Misi” mondatainak másik üzenete az, hogy az említett ismeretek és/vagy azok figyelembevétele nélkül óhajtanak kormányozni. E mondatok számomra ismét azt jelzik, hogy sajnálatos módon nem értenek a gazdasághoz. És remény sincs, hogy megtanulják.

Nem virtuózként, még csak nem is iparosemberként, de nem is „irányítják”, hanem rángatják a gazdaságot. Hiszen érdemi gazdaságirányítás helyett ad hoc elvonásokról és célzott osztogatásokról van szó . Hogy kik ülnek a stratégiai posztokon, arra már jó régen felhívtam a figyelmet a Ki kicsoda a gazdaságirányításban? És kik a stratégák? c. anyagban.      Azóta voltak ugyan személycserék, ma már olyan miniszter is van, aki az érettségiig jutott el, pedig Deutschnak még minisztersége előtt le kellett diplomáznia, de a lényeg, a meghökkentő színvonal nem sokat változott. Így nem lehet nehéz hallgatni a „stratégáknak” saját véleményükről, hiszen már annak keletkezése is nehézségekbe ütközhet.

A Varga-nyilatkozat értelme

Ennek a Varga-féle nyilatkozatnak így nyilvánvalóan semmi értelme nincs, az mond ilyeneket, akinek fogalma sincs az árfolyampolitika lényegéről, összefüggéseiről és következményeiről. A hallott panelekre emlékezhet, azok igazsága talán soha nem foglalkoztatta. Egyetlen cél vezérelheti „Misit”: úgy kijönni a kérdésből, hogy véletlenül se kritizálja annak a személynek az ötleteit, akitől maga is függ, és aki a forint gyengítése mögött áll. Mert nyilván nem valamiféle érthetetlen gyengülésről és az ezzel szembeni kormányzati tehetetlenkedésről, hanem szándékos gyengítésről van szó.

Orbán Viktor agyközpontja. Varga, Navracsics, Orbán, Szijjártó. (FN24: fotó és értékelés

Orbán Viktor agyközpontja. Varga, Navracsics, Orbán, Szijjártó. (FN24: fotó és értékelés)

Már alibi-manőverek sincsenek

2011-ben még a kormány vizsgálatot indított a forint elleni spekuláció mögötti személyek felderítésére. Az euró 2011 novemberében ismét elérte a korábbi mélypontot, a 317 forintot. A kormány elhárítva magától a felelősséget, spekulánsokat keresett, holott természetesen nem kellett volna messzire mennie. 2011. november 11-én írtam a Támadás a forint ellen. Keresd az államot! c. cikket  . Rámutatva arra, hogy kit kellene keresnie a vizsgálatot végzőnek.  Ebben a cikkben többek között Matolcsy György Huba akkori nemzetgazdasági minisztert is megemlítem, aki nyilatkozatával lökést adott a forint leértékelésének. Kijelentette, nem lenne meglepődve, ha leminősítenék a forintot. Gondolata nemsokára testet öltött, le is minősítették a forintot és a magyar valuta megint zuhanni kezdett. A forint támadóit a jelek szerint „nem találták”, az „ügyes” ellenzék nem kérdezett rá a vizsgálat eredményére. Ma pedig hasonló szituációban nem is érzik szükségét a spekulánsok „felkutatásának”, pontosabban efféle vizsgálatok indításának.  Ma már olyan állítólagos vizsgálat sincs, aminek a valótlan eredménye előre sejthető lenne.

Varga Mihályt nem foglalkoztatják a felmerülő kérdések

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter március 6-án, egy, a forintról tartott konferencia előadójaként most éppen a mottóként használt mondatokkal értékelte a szomorú helyzetet, a forint hetek óta tartó, újabb mélyrepülését. Nem foglalkoztatják egyéb kérdések. Sem ennek a látszólagos önszabályozásnak a hatékonysága, sem az ára, sem a perspektívája, sem az árfolyam valóságos szerepe a gazdaságban. Sem az, hogy ilyen árfolyam fennmaradása mellett, vajon mi lesz a fogyasztással, a fogyasztói árakkal, a költségekkel, a gazdasági növekedéssel, a devizahitelesekkel, az állami és a magánadóssággal, a hazai fogyasztásra épülő vállalkozásokkal, munkahelyek ezreivel, bizonyos iparágakkal, szolgáltatásokkal, az export versenyképességével, a kórházak kiadásainak finanszírozásával, a szállítási költségekkel stb.

Varga ellentmondó nyilatkozatai és a felmerülő kérdések

Néhány hete, amikor újabb alapkamat-csökkentés előtt állt az MNB, akkor még az MNB-elnök felelősségére apellált. Kicsit korábban arról beszélt, hogy nem igazán örül a gyengülésnek, mert a költségvetés számai alacsonyabb euróra épültek, később viszont már arról beszélt, hogy a költségvetés szempontjából a hatások kiegyenlítik egymást. Na de mi van a gazdasággal?

El lehet-e ezt  a kérdést intézni azzal az sematikus válasszal, hogy a gyenge forint segíti az exportot? Valóban segíti egy ennyire nyitott, importigényes országban? És vajon hogyan érinti a kivitel hatékonyságát a forint gyengülése? A gazdaság érdekében és felkészülten ügyködik a kormány, vagy a gazdaság érdekei ellenére és felkészületlenül, hozzá nem értően? És egyáltalán igaz-e az, hogy nincs árfolyamcél, vagy nagyon is van, amit nem is titkolnak? Ha nem lenne árfolyamcél, akkor vajon miért dolgozik a kormány kezdettől fogva a gyenge forintért? És vajon időleges zavarról van-e szó, vagy pedig irányított és tartós folyamatról, törekvésről? Hosszan folytathatnánk a kérdéseket, amelyekre ez a konferencia sem adott választ. Próbáljunk meg rendet tenni e bonyolult kérdéskörben, amit a tévhitek és a csúsztatások tesznek igazán zavarossá!

Reális-e a forint árfolyama? 2010-ben 38 százalékkal volt alulértékelve

A forint már hosszú ideje alul van értékelve. Hogy ez mekkora lehet, azt a vásárlóerő paritás alapján végzett számításokból igyekszünk megbecsülni. Az Európai Unió rendszeresen összehasonlítja a 27 tagország gazdasági fejlettségét (GDP/fő). Ehhez azonos valutában kell az országok bruttó hazai termékeinek adatait meghatározni. Ha a hivatalos valutaárfolyamon történik az átszámítás, akkor a forint alulértékeltsége miatt olyan alacsony GDP-adat jön ki, amekkorával az EU-s átlagos fejlettségnek talán a 40 százalékát érnénk el. (Pontosabban értük volna el 2010-ben.) Ha ez lenne a valóság, akkor Magyarország nem lehetne az EU tagja, bár ha mégis, a támogatások akár dupláját is megkapná kimutatott alulfejlettsége okán.

Az EU-nak ugyanakkor reális adatokra van szüksége és ehhez konstruált közös valutára (PPS), amit az egyes országok árviszonyainak összehasonlításával és fogyasztói kosár meghatározásával érnek el. Ennek alapján 2010-ben Magyarország gazdasági fejlettsége az EU 27 átlagának 66 százaléka. Ez sem sok, de jóval kedvezőbb.

A két szám, a tényleges és a konstruált euróban kifejezett GDP viszonya alapján kiderül: milyennek tekinthető a hivatalos árfolyam? Alulértékeltnek, reálisnak vagy felülértékeltnek és azon belül milyennek? Nos a hivatalos forint/euró árfolyam a forint nagy mértékű alulértékeltségét mutatja: 2010-ben 38 százalékkal volt a forint alulértékelve. (Azóta – ahogy ezt nemsokára láthatjuk – az alulértékeltség mértéke az árfolyam  folyamatos gyengítése miatt tovább nőtt.)

Természetesen ettől az eszmei árfolyamtól el lehet térni és az életben el is térnek. Elérendő konkrét mértékként tehát nem fogható fel, de mérceként, viszonyítási alapként viszont nagyon is.

A fejletlenebb országok általában lefelé, a fejlettebbek pedig felfelé térnek el a mércétől. Például Nagy Britanniában felfelé, nem törődve az alulértékeltség állítólagos exportösztönző hatásával. (Ők Medgyessy Pétertől, Róna Pétertől, Matolcsy Hubától eltérően tudnak arról, hogy az ilyen hatás meglehetősen kétséges. És sok minden egyébtől függ. Hatékonysága még kétségesebb, ára, költsége még „mellbevágóbb”. De erről kicsit később.) Egyébként ott, ahol euró van, ott is eltér az egyes országok euróinak valós árfolyama a belső árrendszerek különbözősége miatt.

Mi volt a helyzet 2000-ben és 2010-ben?

Valutaárfolyamok hányadosai2

1, sz. tábla

Ha a közölt százalékokat kivonjuk 100-ból, megkapjuk az adott valuta alá-vagy föléértékeltségének mértékét. A bemutatott országok valutáinak mindegyikére az alulértékeltség a jellemző, és az, hogy ennek mértéke a vizsgált időszakban, 2008-ig csökkenő tendenciát mutat. Ott is, ahol viszonylag kicsi volt az alulértékeltség (Szlovénia).

Valutaárfolyamok, alulértékeltség mértéke

2. sz. tábla

Ez a csökkentő trend kifejezi azt, hogy a gazdaságok egyre inkább alkalmazkodnak a nemzetközi gazdasági környezethez, versenyképesebbek és hatékonyabbak lesznek. Nincs szükség ekkora alulértékeltségre, sőt – ha az fennmarad vagy nő – egyenesen akadályozza a hatékonyság javítását. (Erről később még olvashatunk.) A 2009-ben, 2010-ben ez a tendencia néhány országnál időlegesen megtört. Erre erősített rá a második Orbán-kormány négyéves időszaka.

A magyar adatok változása 2008-ig a nemzetközi tendenciát követi

Az alulértékeltség mértéke Magyarországon viszont továbbra is a jelentősek közé tartozik. A cseh, az észt, a horvát, a lett, a litván, a szlovák és a szlovén árfolyamokénál sokkal nagyobb.

Magyarországon, 2000-ben még 53 százalékkal le volt értékelve a forint, 2008-ban ehhez képest már kevésbé: 33-százalékkal. 2009-ben pedig 37 százalékkal, ami nagyon sok. Felfoghatatlan a számomra, hogy 2010-ben Róna Péter miért indított egy cikksorozatban kampányt a forint leértékeléséért. Úgy, hogy nem ismerte vagy figyelmen kívül hagyta nemcsak az újabb keletű közgazdasági meggondolásokat és összefüggéseket, hanem az előbbi uniós összehasonlító számításokat is. A 37 százalékos leértékeltség egyáltalán nem indokolhatta a további leértékelést és nem valószínűsíthette, hogy ennek az exportban értékelhető hatása lenne. A leértékelősdi felújítása már 2010-ben további egy százalékponttal növelte a leértékeltség mértékét.

Róna Péter7

A forint nagyon alul van értékelve. Róna Péter a leértékelésért kampányolt

Gyakorlatilag a 220 forintos árfolyam már ma reális lehetne

Bár az EU 27 összehasonlítható árfolyam adatai (PPS) 2010-ig állnak rendelkezésre, Magyarország esetében az ismert magyar adatok alapján a koefficiens alakulását tovább tudjuk vezetni. 2010 és  2014 februárja között a magyarországi hivatalos euróárfolyam változásával korrigálhatjuk a 38 százalékos alulértékeltséget. E két időszak között 13 százalékkal értékelték le a forintot, ami az alulértékeltséget további 5 százalékponttal emelte. 2014 februárjában tehát – az egyébként magas 38 százalékkal szemben – már 43 százalékos a forint alulértékeltsége az euróval szemben.

Ha a vásárlóerő paritásnak (PPS) megfelelő lenne az euró ára, akkor nem 310 forint lett volna februárban az euró középárfolyama, hanem ennél 43 százalékkal kevesebb, 177 forint!

Hogy különböző szempontoknak megfelelően éppen ennyinek kellene lennie, az nyilván nem állítható. De hogy a mainál jóval kevesebbe, az biztos. Vagyis a 2010-től kezdődött forintleértékelésnek nem lett volna szabad bekövetkeznie. A valutaárfolyamban meglevő bőséges tartalékok miatt az euró árfolyama semmiképpen nem haladhatná meg a már hosszú ideje stabilnak bizonyult 240–250 forintos szintet. Sőt a fejletlenebb országokban érvényes tendenciát követve, ennél jóval alacsonyabb árfolyam is megcélozható lenne. 220 forintra lehet gondolni. Ennél is megmaradt volna egy 20 százalékos alulértékeltség. Ugyanakkor a gazdaságnak lökést adott volna, ahogy ezt a továbbiakban látni fogjuk.

(Folytatjuk!)

10 responses to “A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez?

  1. Ki mondhatjuk tehát sarkítva (amit gondolom a tisztelt szerző nem kíván ilyen formán leírni) hogy hazaárulásnak lehetünk szemtanúi?

  2. Visszajelzés: Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (2. folytatás)Kirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  3. Visszajelzés: A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  4. Visszajelzés: A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (1. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  5. Visszajelzés: A forint gyengítésének tévútján. A kibogozatlan hatások (2. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  6. Visszajelzés: A forint gyengítésének tévútján. A kibogozatlan hatások (3. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  7. Visszajelzés: A forint gyengítésének (tév)útján. Még mindig a következményekről | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  8. Visszajelzés: Küzdelmek, esélyek, balsikerek és sikerek (1.) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  9. Visszajelzés: A forint "zuhanása" és a kormány tökéletes "időzítése"Kirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  10. Visszajelzés: Politikai helyzetkép (6). Nyugdíjprémium, inflációs nyugdíjkorrekció, Erzsébet utalvány - Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.