A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (1. folytatás)

Vak vezet világtalant

(Magyar szólásmondás)

Az előző részben láttuk, hogy a forint árfolyama az utóbbi években nemcsak időnként romlik, ahogy a kormány és holdudvara ezt megpróbálja kommunikálni, hanem tendenciaszerűen veszít értékéből. Az euró árfolyamának korábban bemutatott alakulása (1. sz. ábra) ezt jól példázza, a változások trendje lineárisan és elég meredeken emelkedik. A magyar gazdaság, az adósságok és az elszámolások szempontjából az eurón kívül még két különösen fontos valuta van: az amerikai dollár és a svájci frank.  Itt is tendenciaszerű a forint gyengülése, sőt a trend – mint alább az olvasó láthatja – még meredekebben emelkedik.

Ezzel Magyarország azon ritka kivételek közé került, ahol tartósan megfordult a valutaárfolyam viszonylagos erősödésének irányzata.

Árfolyam, 2008-2014, amerikai dollár

2. sz. ábra

Az alulértékeltség korábban is jelentős maradt

Az előző részben azt is láttuk (2. sz. tábla), hogy a forint alulértékeltsége – több év viszonylag stabil árfolyama ellenére – jelentős maradt (2008-ban 34 százalék), amit 2009-ben a valutaárfolyam romlása ismét tovább növelt (37 százalék). A második Orbán-kormány azonban a forint további gyengítésének újára (mint a további elemzés alapján megfogalmazható: tévútjára) lépett. 2014 februárjában a forint alulértékeltsége további 6 százalékponttal volt nagyobb: 43 (!) százalékra változott.

Több évtizedes gyakorlat után fel kellene, hogy vetődjön: Magyarország számára van-e értelme a forint folyamatos gyengítésének? Most ehhez hozzá kell tennünk: ekkora alulértékeltség esetén vajon miért folytatják eltökélten a nemzeti valuta rontását? Remélhető-e ettől valami jó az ország számára? Vagy negatív a mérleg? De akkor miért erőltetik? Csak nem valamiféle szűkebb érdekből? Esetleg nem kormányzóképes tudásból? Erre majd a következő részben, a folytatásban igyekszem választ adni, most más kérdéseket kell még tisztázni.

A mérce, amihez viszonyíthatunk

Nyilván elkerülhetetlen, hogy legyen egy mérce, amihez mérhetjük a valutaárfolyamot. Erre mindenképpen szükség van, hiszen hiába érezzük, hogy a forint egyre gyengébb valós „erejéhez” képest, fontos, hogy ennek az eltérésnek a mértékét ki tudjuk fejezni. Nem is szólva arról, hogy sokan a nyilvánvaló ellenkezőjét állítják, és további gyengítéseket szeretnének. Ahogy mondani szokták: ezt tartják indokoltnak. De hogy minek alapján, megfelelő mérce hiányában elgondolni sem tudom.

A valutaárfolyam realitásának meghatározásakor a forint és más valuták tényleges vásárlóerejéből indultam ki. A gazdasági fejlettségre vonatkozó nemzetközi összehasonlítások adatait használtam fel, vittem tovább módszeremmel. Kényszerűségből is, de a felhasználhatóság okán is. Hogy a kívánatos árfolyam azonos lenne a vásárlóerőparitáson mért árfolyammal, nem állíthatom, de azt igen, hogy a konstruált árfolyam viszonyítási alapnak feltétlenül alkalmas. A közvélemény, a szakmai is, általában nincs tisztában azzal, illetve bizonytalan, milyennek tartható a forint árfolyama (reálisnak, alul-vagy felülértékeltnek).

A közölt számítással fontos, meghatározó jelentőségű információhoz jutottunk, ami az árfolyampolitikában alapfeltétele annak, hogy a döntéshozók és a véleményalkotók a virtuális gazdaságpolitizálásról a realitásokhoz térjenek vissza. A helyzetet és a folyamatokat, a hatásokat és a következményeket ugyanis életszerűtlen közhelyekből és politikai szándékok alapján igyekeznek megítélni, a teendőket ezekből levezetni. Pedig az árfolyam nem egyszerűen az infláció egyik összetevője, hanem egyike a legfontosabb gazdasági szabályozóknak is. Ezt nem lenne szabad tagadni, ahogy ma teszik, hiszen az árfolyam köti össze költségszempontból a belgazdaságot a világgazdasággal, értékeli a külföldi munkát és a hazait, a jövedelmeinket és vagyontárgyainkat. Nagy szegénységi bizonyítvány egy kormányra vagy nemzeti bankra, ha nincs árfolyamcélja, mert ez annyit jelent, hogy nincs kidolgozott és értelmes, hatékony gazdaságpolitikája. Sőt azt is jelenti, hogy fogalma sincs a bonyolult makrogazdaság működéséről. Hasonló a helyzet az általános forgalmi adóval, ami nem elvonási eszköz, hanem szintén nagyon fontos gazdasági szabályozó.

Árfolyam, 2008-2014, svájci frank

3. sz. ábra

A változó árfolyampolitika

1990 után az árfolyampolitika törekvése többnyire a forint vélt felértékelődésének megakadályozása volt. Ennek során több hibás lépésre is sor került, ami a forint hirtelen gyengülését váltotta ki. Az évtizedeken át extra magas infláció miatt a magyarországi kamatok is magasak voltak. Ez pedig az ún. forró pénzek beáramlását váltotta ki, ami pedig felfelé vitte volna az árfolyamot.

1990 óta különben nem képes az MNB és a kormány a kamatokat jól meghatározni és az árfolyampolitikát és a kamatpolitikát legalább egymással összehangolni. Ha a kamatokat a magas kamatokért ide áramló forró pénzek elterelése érdekében nem megfelelő időben és/vagy nem megfelelő mértékben csökkentik, az árfolyam zuhanni kezdhet. Ez a legutóbbi időkig érdekelte a kormányzatot, ma viszont a nemzetközi közvélemény megdöbbenésére nem fogja fel ennek kockázatát és tovább halad előre – noha akár be is döntheti ezzel a forintot – a kamatcsökkentés útján. Már azt a sávot is megszüntették, aminek az átlépése vagy megközelítése esetén be kell avatkozni. Tulajdonképpen egy eszköz maradt az árfolyam kézben tartására: a jegybanki alapkamat. És ennek csökkentését rendeltetésellenesen, egy gyengülő, megrogyóban levő forintra alkalmazzák.

Ez magyarázza, hogy elég egy bizonyos kamatpolitika, hogy a forint gyenge és ennyire gyenge maradjon, vagy akár be is dőljön. Függetlenül a gazdaság állapotától a kormány és/vagy a jegybank komoly pénzügyi válságba viheti az országot, de rendkívüli károkat (ld. később) mindenképpen okoz ezzel. Az országnak. Miközben egy szűk kör számára hasznos lehet egy ilyen gyakorlat. Ugyanakkor egy olyan gazdaságpolitika, ami egy szűk körnek kedvez, az a banánköztársaságokban szokott előfordulni. Másutt ezt nem tűrik el, a banánköztársaságokban is csak ideig-óráig szokták.

A túlhajtott gyengítés után korábban erősítő lépések jöttek

A forintgyengülés enyhítése, megállítása, korrekciója érdekében került sor esetenként időleges forinterősítő lépésekre. A jellemző törekvés az elmúlt 25 év nagy részében ugyanakkor a forint felértékelődésének megakadályozása, illetve az árfolyam valamilyen visszakorrigálása volt. Sajnálatos módon úgy, hogy megérzésekre, sejtésekre alapozva, hasra ütéses módon és főleg a konkrét hatásokat fel nem mérve avatkoztak be. Egy, már régen megdőlt közgazdasági közhelyre hivatkozva.

Különböző módszerek

Különböző módszereket alkalmaztak a felértékelődés (?!)  ellen. Kezdetben, 1990 februárjától egy változó összetételű valutakosárhoz rögzítették a forintot, miközben a felértékelődéstől és annak az exportra és az importra gyakorolt állítólagos hatásaitól igyekeztek megóvni a gazdaságot. (Wikipédia. A forint árfolyamrendszere) Ugyanitt azt írják, amiben a pénzügyesek egy része már Magyarországon sem hisz. Nem is szólva arról, hogy már régen túllépett rajta a közgazdaságtudomány. Ez a feltételezés így hangzik: „a leegyszerűsített (Kiemelés általam: Sz. B.) alapösszefüggés az, hogy az erősebb forint importösztönző, exportvisszafogó, a versenyképességet csökkentő, ugyanakkor mérsékli az inflációt”. A „gyengébb” forint ennek nyilván a fordítottja lehet.

Egy félrevivő, igen káros „leegyszerűsítés”, vagy inkább butaság

Ez a megállapítás azonban annyira le van „egyszerűsítve”, meg van „tisztítva” a konkrétumoktól és a részletektől, hogy inkább félre visz, mint a helyes irányba. Azt sem mondja meg, mikor beszélünk erősebb és mikor gyengébb forintról, úgy tesz, mintha a versenyképességnek csak egy eleme lenne, az ár, holott számtalan összetevője van (technikai színvonal, minőség, ismertség stb.). Nem válaszolja meg, hogy a vélt hatás a reális árfolyamtól való eltérítés mértékétől függ-e, nem mond az infláción kívül más negatívumot, holott rengeteg van. „Igazságként” tehát ez a jellemző „tétel” használhatatlan, a tények és az összefüggések e közhelyet gyakran cáfolják. Most e kérdéssel tovább nem foglalkoznék, a vélt és valós, a publikált és elrejtett, a pozitív és a negatív hatásokat, a következmények által érintettek köreit nemsokára ugyanis közelebbről szemügyre vesszük.

Hatásvizsgálatok helyett be nem igazolódott feltételezések és megsaccolt forintrontások

1995 márciusáig (a folyamatos leértékeléseket, forintrontásokat végrehajtó Bokros-csomagig) 23 alkalommal értékelték le a forintot. Ezt azonban nem tartották elégségesnek, állítólag romlott az export versenyképessége és ezzel is összefüggésben a fizetési mérleg egyenlege. Egyébként abból gondolták, hogy a forintot le kell értékelni, hogy leértékelés nélkül folyamatosan erősödött volna.

A Bokros-csomag, amiről majd még lesz szó

És hát nőtt az államháztartási hiány is és állítólag csődközeli helyzetben volt az ország. Jött tehát a Bokros-csomag, hatalmas megszorításokkal, a valutaárfolyam-politika körében folyamatos leértékelésekkel, amelyek 1995. március 13-tól havi 1,9 százalékos leértékeléssel indultak, július és december között havi 1,3 százalékkal folytatódtak, majd fokozatosan tovább csökkentek és 2001. októberében havi 0,2 százalékkal  fejeződtek be. Figyelemre méltó, hogy a Bokros-csomagot az első Orbán-kormány nem szakította félbe, hanem végigvitte. Surányi György jegybank elnökkel pedig kiegyezett.

Surányi György Orbán Viktor

Surányi György és Orbán Viktor

A forint 2001-ig az euró középparitása körüli +/-2,25 %-os (összesen 4,5 százalékos) sávban lebeghetett. 2001. május 3-án döntött a kormánnyal egyetértésben az MNB  Monetáris Tanácsa, hogy – a sávot +/-15 %-ra szélesíti ki. „Ezáltal létrejött az Európai Árfolyam Mechanizmuséhoz (ERM-2, az euróbevezetés előszobája) hasonló lebegési sáv, amely nagyobb teret engedett a forint mozgásának – így az infláció mérséklésére alkalmas erősödésnek – és 2001-ben az euróbevezetéshez vezető lépésnek látszott.” (Wikipédia. Járai Zsigmond) Ezzel nagyobb teret kapott a forint az erősödésre, hiszen a korábbi sáv ún. erős oldalának közelében (annak tulajdonképpen „nekinyomódva”) „tanyázott”, a szűk sáv ugyanis megakadályozta, hogy tovább erősödjön. A sávot május 4-ével kiszélesítették és szinte azonnal nagy erősödésbe kezdett a forint. Ennek a leértékelés hívei nem örültek.

Simor András és Járai Zsigmond

Simor András és Járai Zsigmond. Szeretik egymást…

A forint szinte azonnal számottevően erősödött. Számításaim szerint 2001 hátralevő időszakában egy euró átlagosan 251,8 forintba került, míg addig átlagosan 265,97 forintba. Az erősödés valóban jelentős: több mint 14 forint!

A jegybank „függetlensége” és szakmaisága

A jegybank függetlensége olyan, mint minden intézményi „függetlenség”. Egyfelől valóságosan, ám rendeltetésellenesen jelenhet meg: amikor törvények felettiséget tapasztalunk. Másfelől viszont illuzórikusnak tűnik, amikor a politikától, az aktuális végrehajtó hatalomtól való „függetlenségről”, a függetlenség igazi tartalmáról beszélünk.

A jegybanki pozíciót kezdettől fogva úgy kezelte és úgy kezelhette a politikai hatalom, mintha az is az ő területe lenne, csak kicsit bonyolultabb a kézben tartása. Ez meglátszik az eddig kinevezett öt elnökön, akik között ugyan van szakmailag felkészült személy is, de olyat nem tudok megnevezni, akit közülük igazán alkalmas lenne jegybankelnöknek, olyan tekintélynek, aki élni tud a függetlenség lehetőségével és meg is tudja védeni a függetlenségét. Mert azt elsősorban okos és felelős, az egész ország érdekében álló monetáris politikával és kiemelkedő szakmaisággal, elméleti tudással és gyakorlati jártassággal, széles látókörrel lehetne elérni. És ennek tudatában lehetne e célokra törekedni.

Hol vannak ma az olyan szakemberek, akik annak idején felszámolták a mérhetetlen inflációt, megteremtették a pengőt, később a forintot? Ehelyett a feladatoktól való megszabadulással találkozunk: ld. nincs árfolyamcélja a jegybanknak. Már régóta csak egy célt ismernek el: az infláció leszorítását. Mégis évtizedeken keresztül a világon a legmagasabbak között volt a magyarországi inflációs adat. Most pedig azért nincs infláció, mert a lakosság anyagilag teljesen a padlón van, noha a második Orbán-kormány azt állítja, hogy ő nála nincs megszorítás (???), a lakosság abszolút kimerült. Millióknak nincs pénzük arra sem, hogy normálisan táplálkozzanak. És mind az öt jegybankelnök bólogat arra, hogy a túlfogyasztás okozta az eladósodást.

A jegybank politikája és a devizahitelesek helyzetének tisztességes kezelése

A PSZÁF utódja most már az MNB felügyelete alatt van, de még mindig nincs hivatalosan feltárva a devizahiteles probléma. Ez lenne a megoldás első lépése. Azt enélkül is felfoghatná, hogy a devizahitelesek helyzetét jelentősen részben a forint gyengülése okozza. (A kamatok és a nem tisztességes szerződések mellett.) De azon ügyködik a jegybank, hogy gyenge maradjon a forint. És úgy hajtja végre az alapkamat csökkentését, hogy ennek nincs hatása a devizahitelesek kamataira, ami a csökkentés ellenére számukra ma is 8 százalékos! Eközben hagyják, hogy a Kúria arra föl terheli rá az árfolyamkockázatot 100 százalékban a devizahitelesekre, hogy ők alacsony kamatot (!) fizetnek, ami kárpótolja őket.

Tehát nemcsak a szakmai felkészültséget, a döntéselőkészítés minőségét, hanem az ország érdekeinek képviseletét is számon lehet kérni az MNB vezetésén.

A jegybankelnök kinevezése

Az elnököt – az előző elnök távozása esetén – az aktuális kormány javasolja. Olyat javasol, aki neki megfelel, akitől az várható, hogy nyitott füllel hallgatja annak a  kormánynak a  kívánságait, akinek posztját és elképesztően magas fizetését, fényűző körülményeit köszönheti. Már a kiválasztásuk irritálni szokta az ellenzéket. Eddig gyakran felmerült egy olyan körülmény, ami ugyan – egyébként helytelenül – nem kizáró ok, de a tartalmi összeférhetetlenség az előző és a későbbi poszt között mindenképpen felmerül. Ez a jelölést közvetlenül megelőző kormányzati poszt betöltése, miniszterség. Az 1990 után kinevezett jegybanki elnökök között több ilyen is van: Bod Péter Ákos egykori ipari és kereskedelmi miniszter, Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, Matolcsy György Huba nemzetgazdasági miniszter. Közülük Bod Péter Ákosnak ezt megelőzően semmilyen banki tapasztalata nem volt. Voltak viszont e minisztereknek sarkos nézeteik, pénzügyminiszteri és gazdasági miniszteri megnyilvánulásaik, amelyek nem feltétlenül tették őket alkalmassá, akár tolerálhatóvá erre a posztra. Ez leginkább Matolcsynál érhető tetten, aki az adóemelésekben, inflációgerjesztésben és az egyébként jelentősen alulértékelt forint gyengítésében, a forint visszaerősödésének megakadályozásában miniszterként meghatározó szereplő volt. Sőt ő volt annak a politikának az arca, amely politikát pénzügyi téren is tévesnek és károsnak vagyok kénytelen tartani.

Bod Péter Ákos

Bod Péter Ákost kitüntetik 2011. március 15-én. Schmitt Pál és Orbán Viktor

A jegybank elnök pozíciója kormányváltás után

Ha a kormány változik, de a jegybank elnöknek még nem járt le a mandátuma, akkor az aktuális hatalom igyekszik lemondatni, újabban pedig számára engedelmesen együttműködővé tenni és/vagy elvenni az ambícióit. Ez utóbbi szinte magától bekövetkezik, mert a bankelnökök nem szeretnek idő előtt távozni, ki akarják idejüket tölteni. Ez kell ugyanis karrierjük folytatásához.

Az előző kormány által kinevezett jegybankelnököt az új kormány soha nem akarja elfogadni. Volt, amikor távozásra késztették (Bod Péter Ákos), máskor folyamatos nyomás alá helyezték (Járai Zsigmond, Simor András), néha átformálták, felhasználták (Surányi György). Surányi elkerülte a CW Bank miatti vizsgálatot és lemondatását, miután az első Fidesz-kormány miniszterelnökével feltehetőleg jó kapcsolatba került.

Itt most álljunk meg egy pillanatra!Az eléggé magától értetődő, hogy az MNB-nek különösen ügyelnie kellene jó hírnevére, arra főleg, hogy elkerülje a jogellenességnek a látszatát is. Mégis volt itt már egy váltóhamisítási ügy (MNB – VW ügy), amiben a magyar államnak kártérítést kellett fizetnie, a felelősök megjelölésére viszont nem került sor. Az ún. rendszerváltás után is volt olyan ügye az MNB-nek, ami nyilvánvalóan a törvényességbe ütközött.

Az MNB bécsi leánybankja, a CW Bank a megszüntetése évében 90 milliárdos veszteséget halmozott fel, ami mai árakon több mint 200 milliárd forintnak felel meg. Holott az MNB-nek 1991 óta nem is lehetett volna leánybankja és így nem alakulhatott volna ki veszteség sem. Bod Péter Ákos jegybankelnök “az 1991-es jegybanktörvénnyel ellentétben továbbra is megtartotta az MNB tulajdonában a kereskedelmi tevékenységet folytató bankot. Az 1991-es jegybanktörvény ugyanis azt mondja ki, hogy jegybank nem folytathat semmilyen közvetlen vagy közvetett formában kereskedelmi tevékenységet.” (Erről az ügyről itt, itt és itt olvashat.) 1995 és 2001 között Surányi György lett (immár másodszor, mivel 1990-1991-ben, még kormánytagként, államtitkárként már egyszer volt, de lemondott) a jegybankelnök. Őnála is tovább működhetett a veszteséget tovább gyártó bank.  Ebben az ügyben is lényegében napirendre tértek a dolgok felett és nem bolygatták a felelősséget.  (Bod Péter Ákos a botrány idején már az első Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatalának helyettes államtitkára és a tanácsadói részleg vezetője volt. 2006-ban Orbán Viktor maga helyett miniszterelnök-jelöltként kívánta indítani a választásokon.) Az ügy persze nyilván továbbra is exponálható. Feltehetőleg Surányi sem szeretné, ha mai posztjain szóba hoznák.  Nyilván ezért kérte ki Orbán Viktor véleményét, lehet-e miniszterelnök Gyurcsány Ferenc lemondása után. Orbán nem tudta ebben támogatni, így nem fogadta el a felkérést.

Surányi már a kezdet kezdetén olyan, egyébként a kormányt segítő tanácsokkal állt elő, ami ugyan akár szokatlannak is tűnhet egy jegybankelnöktől. Például, amikor a gazdasági konjunktúra lehűtését követelte az ellenzék és az általa felizgatott külföld, ami Orbán Viktort igen csak megingatta álláspontjában. A kormányt is kifaggatta, mindössze ketten álltunk ki a növekedés mellett. De megkérdezte Surányit is, ő kiutat adott a miniszterelnöknek:  az infláció túlpörgetését, túlteljesítését javasolta, hogy legyen a költségvetésnek többlet bevétele és így biztonsági tartaléka. Ebből aztán nem igazán az lett, amire javasolta: több százmilliárdos költségvetési többletpénzhez jutott az Orbán-kormány, amit ráadásul nem úgy költött el, ahogy kellett volna. (Ld. pl. Támadás a forint ellen. Keresd az államot?!Simor András annyiban kivétel, hogy saját, őt kinevező kormányával sem ápolt jó viszonyt, vele is folyamatosan torzsalkodott, sokszor ott sem egyeztetett, ahol kellett volna. Szuverenitását értelmetlennek tűnő intézkedésekre használta. (Erről még szó lesz.)

Járai is nyomás alá került, Medgyessynek nem tetszett az „erős” (?!) forint

Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje már a 2002-es választások kampányában nekitámadt az MNB-nek. Medgyessy a gyenge forint politikáját hirdette meg, mondván hogy az jobb a magyar exportőröknek. Ami biztos volt, az az, hogy neki és köreinek tényleg jobb volt.

Medgyessy Péter gyenge forintot akart

Medgyessy Péter gyenge forintot akart

Járai nyomás alá került a most már miniszterelnök Medgyessy részéről, aminek nem tudott ellenállni. Az országba rengeteg euró áramlott, ami Járait aggasztotta. Erre kamatot vágtak, eladták az eurót (kivették a forint mögül az erős támasztékot) és 2003 júniusában leértékelték a forintot (2,26 százalékkal levitték a forint ingadozási sávját). Az előző évben a Medgyessy-kormány hatalmas államháztartási hiányt hozott össze, ezt és a forint erre nem rímelő leértékelését a gazdaságpolitika teljes hiteltelenségének tekintették a befektetők. A befektetők ekkor már a forint gyengülésére fogadtak. A forint zuhanni kezdett, most már meg kellett erősíteni. Kamatot emelt az MNB.

2004-ben a kormányoldal megváltoztatta a jegybanktörvényt, felemelte a monetáris tanács tagjainak számát és az elnök számára kizárta a hosszabbítás lehetőségét.

Simor András időszaka. A sáv megszüntetése, kapkodó lépések, a forint megrendítése, majd részleges szanálása

Simor András 2007-től lett a jegybank elnöke. Már kinevezésekor azt várták, hogy tervét az árfolyamsáv megszüntetésére azonnal keresztül viszi a kormánynál. Erre csak 2008-ban került sor. Simor előbb kamatot csökkentett (két ízben is negyed-negyed ponttal mérsékelte a jegybanki alapkamatot, majd egyszer csak megint kamatot emelt. Kijelentette, hogy nincs árfolyamcélja, és hogy a vállalkozók ne panaszkodjanak a forint erős (?!) árfolyama miatt, mert ez nekik jó, hiszen hatékonyságra kényszeríti őket. (Ebben mondjuk igaza volt.) A forintot azonban sikerült meggyengítenie, ezért kamatemelésekbe fogott. 2008 őszén egyszerre 3 (!) százalékponttal emelte a jegybanki alapkamatot, ami így 11,5 százalék lett. (Wikipédia. Simor András)

A forint tudatos gyengítése, majd kapkodó erősítése

Ennek ellenére a forint meggyengüléséhez sikerült hozzájárulnia. 2009 márciusában az egyik gazdasági hetilap egyenesen a forint tudatos meggyengítésével hozta kapcsolatba. A jegybank állítólag „úgy gondolta, hogy a gyenge forinttal valamelyest kompenzálni lehet a recesszió következményeit.” További kritika: „nem volt szerencsés a jegybank részéről továbbra is arról beszélni, hogy nincs árfolyamcélja, amikor a kurzus már vészesen gyengült.” (316 forint is volt egy euró.) „Ezzel olyan jelzéseket adott a piacnak, hogy az MNB >elengedte< a forintot.”  (Célkeresztben az MNB) 2008 vége felé azt mondták, hogy a forint kibír egy gyengébb árfolyamot. „Ezt döbbent csend fogadta. (…) mindenki kivárt, aztán beindult a gyengülés.”  Az árfolyamgyengülést eredményező kommunikációt is a számlájára írták. Ezt aztán felváltották azok az – állítólag titkolni igyekezett – műveletek, amelyekkel a forintot most már erősíteni igyekezett.

Simor András kritikája a sajtó szerint összefügg mások személyi ambícióival is.  Az előbb hivatkozott cikk Surányi György Simor András elleni éles kritikáját a Surányin az őszödi beszéd által ejtett súlyos seb rekompenzálásaként jellemzi.  (Surányi György Gyurcsány Ferenc tanácsadója volt, a miniszterelnök az őszödi beszédben név szerint említette Surányit, mint aki értelmetlen és tájékozatlan tanácsot adott neki (Miről szól az őszödi beszéd? )

Simor András

Simor András és az MNB új emblémája. Több tízmillióba került

2008 második felétől lassú, majd 2009 elejétől gyors gyengítés kezdődik. Részben visszacsinált következményekkel

2008 egészében még nem mutatkoztak az euró árfolyamgyengülésének jelei, hiszen az euró átlagos évi árfolyama még 250 forint körül alakult. Az után sem jelentkezett gyengülés, hogy a sávot eltörölték és ezzel az MNB esetleges intervenciójának lehetősége és főleg kötelezettsége megfoghatatlanná vált. A gondok az év végén kezdődtek, szakértői vélemények szerint Simor Andrásék lépései és kommunikációja következtében.

A fordulópont október közepére tehető, amikor a forint értéke látványosan romlani kezdett. Addig az euró árfolyama 247,5 forint volt, azután már 264, 75 forint. (3. sz. tábla)

Ez az átlagos érték 2009. január 9-ig kitartott, 10-én kezdődött a további gyengülés, ami ide-oda mozgások mellett egészen június 9-ig folytatódott. Ebben az öt hónapban az euró átlagos árfolyama 292 forint volt, a napi MNB-árfolyamok mindig meghaladták a 280 forintot, de voltak napok, amikor a 316 forintot.

Június 10-től december 31-ig tartott a részlegesen visszaerősödött forint időszaka. Az egy évvel korábbi átlagra sem erősödött vissza a forint, feltehetőleg azért, mert ezt nem akarta sem a Bajnai-kormány, sem Simor András, és főleg talán az itt tárgyaló IMF, ami tetemes kölcsönt adott. A június 10-e utáni hat hónapban átlagosan 271,92 forintos euró árfolyam alakult ki. Ez a 2008-as és a megelőző évek átlagához képest több mint 20 forintos, tehát tetemes emelkedést jelentett. A visszaalakítás tehát csak részleges volt, a bekövetkezett 40 forintos gyengülésből 20 forintot dolgoztunk le.

Ezeket az adatokat, hogy jobban lássuk az éven belüli mozgásokat, táblába foglaltam. A 2008., 2009. és 2010. évek adatai mellett az összehasonlítás kedvéért a 2014. februári adatot is feltüntettem.

Euró árfolyama, 2008-2010,2014

3. sz. tábla

2010-től: tudatos forintgyengítés, forintrontás. A visszaerősödés megakadályozása

Tegyük hozzá: szélesedő eszköztárral és egyre merészebben. Főleg azóta, hogy Matolcsy György Huba lett – sorozatos cáfolatok ellenére! – az MNB elnöke.

2010-ben megtörtént a kormányváltás, a Fidesz annak ellenére győzött kétharmaddal, hogy programot a választásokra nem készített. A Magyar Iparkamara elnökét kérte fel, hogy alkossa majd meg, a választások után, ez azonban a mai napig nem készült el. (Kényszerpályák, tévutak)

Kovács Árpád és Matolcsy György

Kovács Árpád építészmérnök, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke és Matolcsy György növekedés- és privatizáció kutató, ma MNB-elnök

A végiggondolt, összefüggő program hiányát nem szokványos (unortodox) „gazdaságpolitikával” fedték el, illetve „pótolták”. Ötleteket, gyakran azok részleteit valósították meg. Ki gondolta volna, hogy a Bajnai-kormány óriási vágásai után ezt még folytatni lehet? Mindenesetre – átvéve az ötletet – kiterjedt adóprogramba fogtak: adóemelésekbe és új adók kitalálásába. Így például tovább emelték az áfakulcsot, ami most már a világon a legmagasabb a maga kategóriájában. Ehhez (is!) „jól jön” a forintgyengülés, hiszen így a magas áfakulcs mellett sem éri meg a magyaroknak külföldre menni vásárolni, illetve a külföldieknek továbbra is megéri Magyarországra jönni bevásárolni, mindenféle szolgáltatásokat igénybe venni.

A kormánynak és holdudvarának rövidtávon jó, az országnak nem

Az egyes ötleteket, ötletrészleteket elsajátítva, majd egymással összefüggésbe hozva igyekeztek egyfajta összefüggő, fokozatosan egymáshoz csiszolt elvonási, pénzszerzési, megszorítási szisztémát kialakítani. Ez ugyan – legalábbis még – biztosítja a kormány számára a bevételeket és a nagyvonalú költekezés lehetőségét, de nincs köze a kiúthoz, aminek gyors, fenntartható és nem utolsósorban (az ország, mindannyiunk szempontjából!) hatékony megoldást kell biztosítania.

A forintgyengítés sem saját ötlet

Róna Péter találta ki és hirdette meg az egyik baloldali lapban, hogy le kellene értékelni a forintot. Ezt olyan sablonokra, közhelyekre alapozta, amelyek a közgazdaságtanban már régen megdőltek. Ez nem volt akadálya e politika megvalósításának. Az sem, hogy Róna Péter ezzel együtt mást is javasolt, ami ugyan nem javított a javaslat értelmetlenségén, de talán csökkentette volna kárait. Róna Péter ugyanis kétségtelenül hozzátette, hogy mivel a forintgyengülés nehéz helyzetbe hozná a devizahiteleseket, adósságukat forintra kellene átváltani. A Fidesz pedig csak az első felét valósította meg.

A gyengülés okai, amelyek nem függetlenek a második Orbán-kormánytól

A korábbi években mindig gondot jelentett a forint felértékelődési képessége, tehát, hogy utat tör a reálisabb árfolyam, ha csak nem abszurdak a körülmények. Az ország gazdasági helyzetének drámai beállítása, a nemzetközi szervezetek irritálása, az IMF-fel való tárgyalás és főleg megállapodás lebegtetése, a devizahiteles károk rendezésének lebegtetése, a Kúriával való látszólagos kötélhúzás a devizahitelesek ügyében, a bankadó és más különadók fenntartásáról vagy megszüntetéséről változó vélemények, a magyar hitelek kockázatának leminősítése, illetve annak kiprovokálása stb. mind olyan ürügyek, amelyeket felhasználtak a forint gyengítésére, illetve bevetettek visszaerősödésének megakadályozására.

A 2010-es gyengítés eseménye és hatása

2010 nagyjából úgy folytatódott, ahogy 2009 második felében alakult. Akkor egy euró átlagosan 271,92 forintba került, 2010-ben, az első öt hónapban, egészen június 3-ig az euró árfolyama – az időszak átlagában – 269,61 forint volt. (Ld. 3. tábla.) Tehát enyhe felértékelődés mutatható ki. Jött viszont 2010 június 3. és június 4., amikor előbb Kósa Lajos, majd őt megtámogatva Szijjártó Péter az országcsőd esélyéről és a szerintük a görögországihoz hasonló helyzetről nyilatkozott. Kósa a Napi Gazdaság konferenciáján rendkívüli intézkedésekről, alkotmányos jogok korlátozásáról beszélt. Költségvetési intézmények bérfizetési nehézségeiről és a kormány által rövidesen meghirdetett kríziskezelő tervéről. Másnap Szijjártó erősített rá az MTV Az Este c. műsorában. Varga Mihály is megszólalt, mérsékeltebb stílusban ugyan, de lesújtó véleményt alkotott a gazdaság állapotáról és az átadás-átvétel során megkapott adatok hitelességéről. (RTL Híradó, 2010. június 3.) A piacok másként értékelték a magyar gazdasági helyzetet, ezért lepte meg őket ennyire a három bejelentés. (Alig pár nap marad a forint megmentésére. Origo. 2010. június 4.)  A bejelentéseket követő napokban a forint valóban zuhant és rövidesen 290 forintig gyengült. Ezt követte egy lassú szanálási szakasz, ami csak részben állította vissza a korábbi árfolyamot. Június 4. és december 31. között az átlagos euró árfolyam csaknem 280 forintra emelkedett. (279,56 Ft). A kormányváltás utáni hét hónapban 10 forintos gyengülés következett be.

Szijjártó Péter. Keleti nyitás

Szijjártó Péter. Keleti nyitás és “forintrengetés”

2011-től napjainkig: bővülő repertoár

A forint gyengítése – ahogy ez a három ábrából is kiderül – napjainkig tart. És egyre merészebben, amint erről már szó volt az anyag első részében. Az akció egyik arca Matolcsy György Huba, aki 2013.március 3-ig nemzetgazdasági miniszterként dolgozott ezért is, másnaptól 2013. március 4-étől pedig a független jegybank vezetőjeként, előreláthatóan hat évig, fogja ezt folytatni. Mióta jegybank elnök, azóta repertoárja tovább bővült: sztálini következetességgel, dacolva minden ténnyel és körülménnyel, érvvel és szemponttal: csak vágja, vágja az alapkamatot. Ezt a módszert olyan nagyra tarthatja, mint a tranzakciós adót, amit korábban egyenesen a XXI. század taktikai atomfegyverének nevezett. (Tranzakciós illeték mint a XXI. század taktikai atomfegyvere.) Azóta sem értem persze, hogy egy, egyébként hibásan kigondolt adó, hogyan lehet taktikai atomfegyver és egyáltalán mit keres a szabályozásban vagy az elvonásban egy atomfegyver. De hát azt sem értettem, amit az Új Széchenyi Tervben előadott és lám-lám, erre a tervre már pénzkifizetések is folynak. Érthetetlen és működik, ez aztán a csoda! Nyilván ez is egy atomfegyver, Matolcsy pedig atomtudós. Ebben – nem is kicsit! – kételkedem, emlékezve arra, hogy éveken át a növekedést kutatta egy egyszemélyes intézmény élén, de máig nem publikálta, tudomásom szerint ki sem fecsegte, hogy mitől is lesz növekedés.

Az MNB elnökeként való szereplése azzal az ideológiával is ellentétben lehet, aminek köszönhetjük a folyamatos megszorításokat és ami olyan tabukat döntött le, mint a teljes foglalkoztatottság, az árak stabilitása, a stabil forint stb. (Fordulat és reform? Felgyorsulva a tévúton!) Különösen ma, amikor egy átmenetinek nevezett 25 éves időszakon vagyunk túl!

Elemzések, hatásvizsgálatok, konkrét tények, mérce helyett általánosságok, közhelyek

Az általános igazságokként használt, a közjóra hivatkozó közhelyek adják a kormányzati, jegybanki intézkedések hátterét és paravánját, igazi motivációját pedig bizonyos csoportérdekek. Ezeket a közérdekkel sokszor ellentétes részérdekeket a közhelyeket emlegetve igyekeznek elrejteni, illetve a tények tagadásával, sajátos beállításával, ellenségek keresésével stb. próbálnak elfedni.

Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy közhelyekből eleve nem lehet levezetni a kormányzati gazdaságpolitikát, de önmagában általános igazságokból sem. A valuta aláértékeltségével kapcsolatos hitek közül több ráadásul már sok éve megdőlt. A tapasztalatok alapján is, majd elméletileg is. Ma már nem lenne szabad kijelenteni, hogy a leértékelés általánosságban jót tesz a gazdaságnak, az exportnak, a növekedésnek stb., azt még kevésbé, hogy az esetleges pozitív hatások annál nagyobbak, minél inkább leértékelnek. Kérdéses tehát a pozitív hatás, de a negatív is.  Nem lenne szabad elhallgatni a leértékelések szükségszerű negatív következményeit sem, tehát a döntés mérlegelés kérdése kell, hogy legyen. Nem véletlen tehát, hogy ott is ritkán alkalmazzák a leértékelő gazdaságpolitikát, ahol – nemzeti valutáról lévén szó – technikailag megvan erre a lehetőség.

Sajnos ezek a tények és igazságok sem jutottak még el a magyar elitig. Az összefüggések és a konkrét tények ismerete nélkül nem lehet a kérdésre úgy válaszolni, hogy az valóban jó legyen a gazdaságnak. (A közhelyes állítás a leértékelés általában való hasznosságáról éppen a figyelembe vett konkrét tapasztalatok miatt dőlt meg.)

A sajátos magyar modell: a kormányok megtehetik, hogy nem kíváncsiak döntéseik hátterére és következményeire

Nálunk viszont minderre nem kíváncsi a gazdaságirányítást működtető kormány. Megteheti, mert az ellenzék ezt sem kéri rajta számon, feltehetőleg ő sem szeretné majd egyszer kormányon önmagát „korlátozni”. A miniszterelnök azért nem akarja bevezetni a forint helyett az eurót, hogy a valutaárfolyam „alakulását” rugalmasan fel tudja használni. (Ez is mutatja, hogy van árfolyamcélja, ha nem is közli.) Nem látja, hogy közben a gazdaság nagy részében főleg euróban kisebb részében dollárban és svájci frankban, pontosabban valutákhoz kötötten zajlanak a pénzügyi műveletek. Emiatt a leértékelés brutálisan üt vissza, amiről hallgatnak. Vagy azért, mert nem tudnak róla, vagy azért, mert elhallgatják. Vagy valamit tudnak is, de nem mindent és amit tudnak, azt elhallgatják. Mindhárom kizárja a hatékony gazdaságirányítást, eleve nem teszi lehetővé ésszerű döntések megszületését.

Mindezek után talán egy kérdéscsoport maradt: melyek a forintgyengítés vélt és valós hatásai? Kinek lehet jó: a gazdaságnak, az országnak vagy egy csoportnak? Ezzel folytatom.

(Folytatjuk!)

7 responses to “A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (1. folytatás)

  1. Tisztelt Szabadi Úr!

    Nem teljesen értem, hogy miért kampányol a forint mesterséges erősítése mellett, amikor ez ma nem érdeke az országnak, és ráadásul teljesen tehetetlenül gyengül az magától.

    Az forint árfolyamgyengülését a forint irányi kereslet csökkenése okozza, de miért is várunk kereslet erősödést, amikor a nép a Tesco-ban vásárol import árut? Teljesen természetes, hogy ekkora “pazarlás” esetén gyengül a forint árfolyama. Maximum az róható fel az unortodox gazdaságpolitikának, hogy nem erősítik vissza olyan mértékben, mint korábban, de én ezzel például egyetértek, mivel minden árfolyam erősítő szándék további államadósság növelést okoz ilyen deviza pazarlás esetén, ami pedig adó, és megszorításnövelést von magával.

    Szóval, inkább hagyni kellene a forintot ténylegesen szabadpiaci árfolyamig gyengülni, ami ekkora deviza deficit esetén – mint amit ma Magyarország megtermel – akár 500 HUF/EUR is lenne. De természetesen ez jól el lett szúrva, mivel a korábbi mesterséges erősítések a magas jegybanki alapkamatokkal olyan terheket róttak a mai gazdaságra, hogy az egy ténylegesen szabadpiaci árfolyam esetén összeroppantaná a magyar gazdaságot az említett kb.-i 500,- HUF/EUR árfolyammal.

    Szerintem azért jó ma a kifejezetten a gyenge forint árfolyam, mert az drágítja az importot, így az munkahelyeket véd meg, kevésbé növeli az államadósságot, növeli az export versenyképességét, így az újra munkahelyeket hoz létre, és ami ráadásul az export által tovább erősíti is a forint árfolyamát.

    Amúgy mit vár egy kormánytól, amikor a nép a felelőtlen vásárlásaival folyamatosan gyengíti a forintot?

    Üdvözlettel,
    PénvilágMagazin

  2. Visszajelzés: A forint gyengítésének (tév)útján. A gyökerek | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  3. Visszajelzés: A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  4. Visszajelzés: A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (1. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  5. Visszajelzés: A forint gyengítésének tévútján. A kibogozatlan hatások (2. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  6. Visszajelzés: A forint gyengítésének tévútján. A kibogozatlan hatások (3. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  7. Visszajelzés: A forint gyengítésének (tév)útján. Még mindig a következményekről | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.