Gazdaságpolitikai szadomazo. (1. folytatás)

Válasszál! Kitől akarnád inkább ezt a megszorítási rutint?

Bajnai Gordon nagyra értékelte négy évvel ezelőtt azt a rutint, amire a kormányok a megszorításokban szert tettek. Ő maga a megszorítások túlteljesítésével további tapasztalatokat szerzett a következményeket tekintve is.  Ezekből azonban nem tanult, sem ő, sem pártja, sem szövetsége, amit jelez a mostani kampányban tett “őszinte” (valójában  elrettentő) bejelentése: Fájni fog!

Őket juttatta kétharmadhoz.Vitézy, Hegedűs Zsuzsa, Orbán (háttal), Matolcsy, Győri Enikő

Őket juttatta kétharmadhoz.Vitézy, Hegedűs Zsuzsa, Orbán (háttal), Matolcsy, Győri Enikő

Nem kérdéses, kié lett a kétharmad. Az sem, kinek köszönhető?

2010-ben Bajnai a költségvetés elfogadása után nem hagyta megnyugodni a megszorítások sorozata után a lakosságot, hanem újabb megszorításokba kezdett. Ilyen volt például az értékalapú ingatlanadó bevezetésének kísérlete, ami a nehéz helyzetbe hozott devizahitelesek számára különösen tragikus lett volna. Ezzel az intézkedésével valósággal kikényszerítette, hogy az egyébként NEM a Fideszre szándékozni szavazók is  a Fideszre szavazzanak, hiszen a Fidesz megígérte, hogy győzelme esetén az esetleg már elfogadott törvényt visszavonja. Több más példám is van, ezekről már írtam a blogomban, most nem ismételném meg őket.

De lehet-e folytatni a megszorításokat? “Elefánt a porcelánboltban?”

Az ország lakosságának 35-40 százaléka létminimum alatt él. Milliók nem tudják kifűteni lakásaikat. Milliók nem tudnak jóllakni, nemhogy egészségesen táplálkozni. Másfél millió ember küzd a lakásáért a devizahitelek ugrásszerűen megnövekedett terei miatt. Az infláció a lakosság fizetőképességének korlátjába ütközött, ezért vált történelmileg alacsonnyá az üteme. Az egzisztenciális gondok meghatározó szerepet játszanak a lakosság rossz egészségügyi állapotában és a nagyon magas (Európában az egyik legmagasabb) halandóságában.

Nem tudja: mi folyt négy évig? Többnyire másnak nevezett, de folyamatos megszorítások!

Bajnai 2010-es megnyilatkozásánál is megdöbbentőbb, hogy a megszorításokkal kecsegtető nyilatkozatai között négy év telt el, olyan négy év, ami tele volt megszorításokkal. Természetesen nemcsak Bajnai miatt, hanem a jelen kormány miatt is felmerül: hogyan bírná ki a gazdaság és a lakosság e megszorító „gazdaságpolitikát” újabb négy évig? Ez valóságos szadizmus lenne! – állapíthatjuk meg. Nos az érintettek válasza nem ilyen egyértelmű.  Ez azért érdekes, mert a birkanyírás ott történhet zúgolódás nélkül, ahol a birkák – akármilyen meglepő is  – ezzel egyetértenek.

Megállt az idő! Közben minden megy lefele

Bajnainál és menedzselőinél tehát mintha az idő is megállt volna! Hiába telt el újabb négy év, ő (is) még mindig ugyanott tartanak. Folytatni akarja a folytathatatlant. És nemcsak ebben, hanem sok másban is, aminek súlyos következményei vannak az országra, miránk nézve. Persze nemcsak ő akarja, hanem az elit más reprezentánsai is. Ki nyíltan (Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy, nyilván Kuncze és mások, újabban Bokros is itt sorakozik már) és ki tagadva, hogy az egyébként egyre durvább megszorítások megszorítások lennének. (Orbán és politikus társai).

Váltani kell! De elsősorban miben?

Váltani kellene, amihez a tények és a helyzet ismerete és alternatíva kell. Ez pedig nem megy a tények, a vélemények és az ismeretek kirekesztésével, hadovával való „helyettesítésével”. Ha persze az ország érdekeit vesszük alapul és nem az elit látszólagos érdekeit.

Az elit ugyanis a jelek szerint nem akar tudni sem a helyzetről, sem egy alternatíváról. Mondani sem kell, csak a véleményszabadság jogának gyakorlásával tudunk előre lépni, a sajtó megnyitásával a fontos információk és nézetek előtt. Különben mikor lehet Magyarországon a káros jelenségeket és gyakorlatokat – a mindkét oldalon fellelhető negatívumokra és a párhuzamokra koncentrálva – feltárni és ebből következtetéseket levonni?

Mondjuk, a gazdaságirányítás, a gazdasági kormányzás hibáit a lakossággal megfizettető, évtizedek óta szinte folyamatosan zajló, egyre durvább és gátlástalanabb, reflexszerűen alkalmazó megszorításokkal leszámolni? És erre a leegyszerűsített, a fejlődést ellehetetlenítő, az embereket tönkretevő „gazdaságpolitikára” ésszerű, hatékony, működőképes, több lábon álló igazi gazdaságpolitikai alternatívát elfogadtatni? Mert ezzel már sok éve elkéstünk.

Rossz politikai válaszok

Tapasztalom, hogy a jelenségek pártfüggetlen bírálata, elemzése irritálja igazán a politikát, hiszen azokat a gyakorlatokat, módszereket, eseteket teszi szóvá, amelyeket mindkét oldalról elkövetnek pártok és az őket megjelenítő, velük kapcsolatban levő személyek. A politika az ilyet nagyon nem szereti, Gyurcsány Ferenc egyenesen ki szokta kérni, ha bárki párhuzamot von. Az ugyanis szerinte Orbán Viktort akarja. Pedig itt sem a személy a kérdés, hanem, hogy mit képvisel, mit mond és mit tesz.. Nehéz a helyzet, ha a nézetek sokban hasonlók. Ha hasonlót képvisel a személy, akkor miért kellene váltani? Ha meg több kérdésben jobbat, akkor főleg miért?.

Működőképes alternatíva kellene, amit négy év alatt meg lehetett volna alkotni. Ha pedig nem megy, akkor keresni kellett volna. És  tanácsot lehetett volna kérni olyantól, akinek ez nagyon is megy. Nem tagadni és titkolni az alternatíva lehetőségét is, hanem érvényre juttatni. Gyurcsány Ferencnek több levelet írtam, ezek közül kettőt blogomra is feltettem. (Levelek Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek) Több okból írtam. Ahogy a levelekből és a felvezetésből kiderül, a fő ok az volt, hogy segíteni tudtam volna egy esetleg meginduló, de nagyon szükséges kibontakozásban. Egyébként hasonló okból írtam a múlt évben két levelet is Orbán Viktornak. Ezekről is a legutóbbi író-olvasó találkozón beszámoltam. Előbb azt a videót teszem fel, ami az első tíz percet tartalmazza. Tekintse ezt az olvasó felvezetőnek és egyben kedvcsinálónak az egyórás változat megtekintéséhez.

 

A politika a kettős mércéhez szokott

A politika az azonos mércét nem szereti. Amit szeret, az a felvetődő kérdések propagandisztikus megközelítése. Amikor ő választja ki a témát, ő pécézi ki a személyt, ő dönti el, mit kaphat információként a közvélemény. Bár általában a másik oldallal foglalkoznak, néha a saját oldalon is kaparnak. Ezt is és azt is nem ritkán a másik „oldallal” együttműködve, megalkudva teszik.

Persze nemcsak a politikai elit nyilvánul meg így, hanem holdudvara, klientúrája és szurkolótábora is. Az utóbbiaknál ez kevésbé érthető, viszont kétségkívül fennáll. Ha például a rezsicsökkentést vagy a devizahitelesek problémáit nézzük, elképedünk a tapasztalt reakciókon. Mindkét oldalon. Kezdjük a baloldallal. Ha a megszorítás a „szado”-hoz tartozik, akkor ez  „mazo” is lesz: szadomazo. Mintha szeretnék a pártfanatikusok, ha szadizzák őket. A rezsicsökkentést kikérik maguknak, azt ismételgetik Bajnai nyomán, hogy ez rezsihazugság, a szocik nyomán, hogy nem is érzékelhető. Hiába nem tudják közülük sem sokan törleszteni devizahiteleiket, kikérik maguknak, hogy a bankokhoz nyúljanak. A legegyszerűbb összefüggéseket sem hajlandóak tudomásul venni. Azt sem, hogy a bankadóból kártalanítani lehetne őket, közhelyeket ismételgetnek. Egymást beszélik le arról, hogy ismereteiket ne csak a saját közegükben bővítsék. A jobboldal hasonlóan reagál, nem akar semmit észrevenni kormánya durva hibáiból. Mindkét szurkolótábor kirekesztő.

Csekélyek a különbségek

A jelenségekre összpontosító bírálat, elemzés azért is ellenszenves a politika számára, mert sajnálatosan arra is ráirányítja a figyelmet, hogy csekélyek a különbségek, nincs érdemi alternatíva, nincs valóságos választék. Ha példákat említünk, akkor még irritálóbbak leszünk, mivel ilyenkor csak a saját oldal bírálatát érzékelik. Választások környékén tehát mintegy elvárják mindenkitől, hogy tartózkodjunk e szomorú azonosságoknak akár csak a megemlítésétől, különösen pedig a példáktól, ha azok nem a másik oldalt érintenék. Talán mondani sem kell, hogy csak a saját oldaluk sérthetetlensége fontos a számukra, a másik oldal mocskolása dicséretesnek számít.

Ami engem illet, 2010-ben is, bár tudtam, hogy ezzel nem szerzek jó pontokat, kétfrontos törlesztéseket inspirálhatok, megírtam, amit gondoltam. A Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. kötetemet viszont a választások után adtam ki, nehogy úgy érezzék, befolyásolni akarom a választásokat. Holott – igazi választási lehetőség híján – nyilván nem akartam, de nem is tudtam volna. Mégis az egyik televízióban a kötet bemutatásakor a műsorvezető ezzel indított: Könyvet írt a szocialisták ellen?

Ez elég meglepő volt, hiszen a választások már lezárultak és jött négy év, amikor az eredmények okainak feltárását és a következtetések levonását el kellett végezni, meg kellett újulni, ellenzékben jól kellett volna szerepelni, bizonyítani kellett volna. Minden logika szerint ez lett volna az épeszű reakció. Ehhez pedig meglehetősen jó muníciót adott a könyv. Sajnos úgy telt el az elmúlt négy év, hogy ebből semmi nem valósult meg. Annak ellenére is, hogy ezekben az években is sok olyan anyagot készítettem és küldtem el a politikai pártoknak is, amelyek felkészülésüket, a helyzet megismerését és az ahhoz való alkalmazkodásukat hatásosan segíthették. Ingyen is megtettem, azért, hogy Magyarországon véget érjen a pangás időszaka. Hogy bizonyítsam, hogy működőképes alternatívát lehet alkotni, a legnehezebb kérdéseket választottam ki anyagaim témájául. (Rezsicsökkentés, devizahitelesek, forintleértékelés hatásai, benzinárak, az IMF-fel való megállapodás célszerűsége, gazdasági szabadságharc, gazdaságirányítási válság stb.)

Folyamatos figyelemfelhívások. Az a bátor, aki megszorít?

Hogy rossz irányban haladnak a dolgok a kormány és az ellenzék oldalán egyaránt, arra időben és folyamatosan felhívtam a figyelmet. Az ellenzék összes hibái már jól láthatóak voltak, amit már akkor alaposan kielemeztem.

Még 2010-ben felfigyeltem arra, hogy változatlanul a megszorítások eredménytelen és a lakosságot megnyomorító eszközét akarják alkalmazni. Egy lehetséges és kiterjedt gazdaságpolitikai repertoár helyett. Mesterházy Attila március 15-i beszéde adott inspirációt például az Árnyékbokszolás a politikában Csak a hatalomvágy valóságos c. cikk megírásához. Ez az írás különösen aktuális ma is, jól érzékelteti, mik a problémák és azt is, hogy azok változatlanul fennállnak.

Mesterházy Attila

Mesterházy Attila

Mesterházy nyilvánvalóan a megszorításokat magasztalja és azok bejelentését bátorságnak tartja. Ezt mondta: (A kormány) „gyáva azért is, mert nem meri őszintén megmondani az embereknek, hogy mit kell tenni azért, hogy az ország végre kijusson a válságból.” Elszomorítónak tartottam akkor is, hogy nem a Fidesz-kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai hibáit jelöli meg, hanem azt, hogy a kormány nem él bátran a megszorításokkal. Gyurcsány Ferenc egyébként ugyanezen a nézeten volt (és van ő is): nem tenne mást, csak megszorításokat. Őszintén bevallaná, hogy fájdalmas lépések jönnek. Hogy nagyon fájni fog.

Az őszinteség hangoztatása egy újabb hazugság?

Gyurcsány is nyilatkozott a mostani kampányban is arról, hogy megszorításokat akar. Ezt azonban őszintén képzeli el. És megbeszélné bizonyos körben azokat a lehetőségeket, amiken belül lehetne választani: milyen megszorításokat akarnának? Ez kísértetiesen emlékeztet arra a megközelítésre, amit 1988–1989-ben a tervhivatal alkalmazott a népgazdasági terv összeállításánál. Idézem a Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. kötetből az ezzel kapcsolatos részt:

„Emlékszem a ’80-as évek végére, amikor főnököm helyett többször részt vettem a népgazdasági tervet véleményező értekezleteken. Szinte minden külsős szemben állt az előterjesztéssel. Az értekezletet levezető főcsoportfőnök, akit vörös hajáról is ’a vörös Balassának’ hívtak, minden kritikára így válaszolt: – Itt tartom a kezemben a ceruzát. – Mondjad, minek az árát kellene akkor növelni, mely réteg jövedelmét kel-lene csökkenteni, milyen infrastrukturális beruházást hagyjunk el, szerinted ne fejlőd-jön a vasút, csak a Volán, ne háromévenként utazzanak az emberek nyugatra, hanem tízévenként? Azonnal írom! – Na látod! – sikította diadalmasan, nem tudsz jobbat! Ami ide van írva, én sem szeretem. De senki nem tud jobbat! Azt mondtuk: teljesen más terv kell, más szemlélettel. Az lesz a jobb. Nem a hibás elemeket kell kicserélni, hanem magát a koncepciót. Nem értette. 20 év telt el azóta és még mindig nem értik, akik még mindig döntési helyzetben vannak: ezek nem megoldások. Újra kellene gombolni a kabátot, mert rosszul van begombolva.” (Róla a fenti hosszabb videóban, slideshow-ban is említést teszek.)

Kényszerpályák, tévutak - hátlap

De hát sokféle ellenzék van! Ennek meg kellene látszódnia az elgondolásokban

Hogy ez hogyan torzul el a gyakorlatban, arról az Árnyékbokszolás a politikában. Csak a hatalomvágy valóságos c. már hivatkozott írásomban (2012-ben) már kitértem.

>A sokféle és mégis hasonló ellenzék

Micsoda sértés! – gondolhatják az ellenzék fanatikusai, hiszen ezen a térfélen annyiféle áramlat van és hogy mást ne mondjak, vannak köztük „demokraták” és „nem demokraták”. Azt persze nehezen tudnák meghatározni: ki a demokrata és ki nem az, hiszen az elmúlt huszonkét évet – mindennapi tapasztalatainkkal ellentétben – sokan hajlamosak demokratikusnak, önmagukat – szintén e tapasztalatokkal szemben – demokratáknak nyilvánítani. Vagy az eddigi igazságszolgáltatást függetlennek és pártatlannak, a mostanit kézileg vezéreltnek. Ugyanúgy vagyunk ezzel, mint a liberalizmussal, ami a legszebb attitűd lenne a köznapi felfogás szerint, szíve szerint a legtöbb ember liberális gondolkodású, de a liberalizmus szitokszóvá vált azért, mert egy teljesen másként viselkedő kis párt liberálisnak nevezte magát. A fogalmi zavarokba nem fogok most mélyebben belemenni, nemsokára ezzel úgyis foglalkozom.

Nem mindegyik párt gondolkodik persze így, van olyan is, amelyik az EU-ból való kilépést és az adósság visszafizetésének megtagadását látja megoldásnak. Addig viszont, amíg ennek a „programja” megvalósíthatatlan, hol támogatja, hol kicsit kritizálja azt, amit a kormány tesz. De valójában támogatja a kormány „gazdaságpolitikáját”.

Amiben az ellenzék közös, az az árnyékbokszolás pl. a gazdasági kérdésekben. Többnyire félreértik, néha tudatosan félreértelmezik a helyzetet és mondják el vagy mint most, követelik, mit kellene lépni. Előre kiszámítható módon nyilvánulnak meg, úgy, hogy mindig megoldják a Fidesz-kormány dilemmáját. Most azt, hogy még mindig nincsenek konstruktív elképzeléseik, további durva megszorításokat kellene keresztülvinni. De a gazdaság és a lakosság nagyon kimerült, recesszió és növekvő nyomor van, hátba támadhatnák őket ellenzéki oldalról, ha így lépnek. Megkövetelhetnék a hiányzó programot, a hatásvizsgálatokat, az intelligens kormányzást! De nem ezt teszik, mert hasonlóképpen felkészületlenek és nem is akarnak ezen változtatni. Ha a hatalom az ölükbe hullna, hasonló „gazdaságpolitikát” folytatnának. Meg is kérdezték az egyik ellenzéki párt elnökét: mit tenne kormányon? Most már őszintén elmondanám, hogy megszorításokat – hangzott a válasz. És azt is, hogy nagyon fájni fog.<

(Folytatjuk!)

One response to “Gazdaságpolitikai szadomazo. (1. folytatás)

  1. It’s great to find an expert who can expalin things so well

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.