Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek (4. folytatás)

Amit a réven  nyer, elveszíti a vámon

(Magyar szólásmondás)

Értelmetlen, túlhajszolt és káros fogyasztáskorlátozás?

Ott hagytuk abba , hogy a földgáztározók megvásárlásának állítólag azért lenne értelme, mert így a jövőben az államnak lehetősége lenne a földgázimport folyamatainak befolyásolására. Legalábbis ezt mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Hasonlóan nyilatkozott korábban Orbán Viktor miniszterelnök, amit így idézett fel egy internetes portál: „Azt mondta, minden megállapodás létrejött az ügyben, csak technikai részletkérdések, szövegezési munkálatok maradtak hátra, a szerződés aláírása bármelyik pillanatban megtörténhet, hiszen csütörtökön az MVM közgyűlése meghozta a döntést. A kormányfő tájékoztatása szerint összesen négy földgáztározóról van szó és arról a szerződésről, amely az oroszországi gáz importálását szabályozza, vagyis a jövőben – az E.ON helyett – Magyarország fog tárgyalni az oroszokkal arról, mennyi gázt hoz be, milyen ütemezésben és mennyiért.  Ezt a kérdést azonban célszerű kicsit részletesebben megvizsgálni. Meglepő, ami kiderül: felesleges volt a túlhajszolt és kényszerű lakossági energiatakarékosság. Az ország úgy járt, nyilván hibás döntések következtében, ahogy a mottó fogalmaz: „Amit a réven nyert, azt elveszíti a vámon.” Sőt szinte csak a veszteség látszik.

A centrumban Németh Lászlóné miniszter. Az NFM dinamikus vezetése a parlamentben

A centrumban Németh Lászlóné miniszter. Az NFM dinamikus vezetése a parlamentben

7. Van-e értelme a földgázfelhasználás csökkentésének?

A magyar állam által kötendő megállapodás érdekére való hivatkozás mindenesetre több kérdést vet fel:

a.) A tárgyalási pozícióért mekkora tulajdonrész kell? Csak 100 százalékkal lehetséges kell? Nem elég a többségi tulajdonosi pozíció?

b.) Németországban, ahol az E.ON székel, ott is egy cég állapodik meg? Ha igen, akkor hogyan lehet, hogy az országok számára az import ár viszont aszerint változik, hogy régi vagy új tagja-e az EU-nak? Ha ott nem egy cég, hanem az állam, akkor nálunk miért egy cég? Ki a felelős azért, ha a gáztározók átadásához még ilyen jogosítványt is adtak? Adtak-e egyáltalán ilyet?

c.) Egyáltalán szükség van-e hosszú távú szerződésre?

Ha helytálló egy másik internetes orgánum nagy horderejű közlése, aminek megerősítésére vagy cáfolatára a kormány “nem sok” energiát fordított,  a kérdések egy részét tulajdonképpen fel sem kell tenni. Mert megvan a válasz, csak közismertté kellene tenni.

Részben oka fogyott kérdések

A kérdések és a feltételezések részben azért oka fogyottak, mert az előbbi információ szerint nem az E.ON kötötte meg a Gazprommal a jelenleg érvényben levő szerződést, hanem 1996-ban, még a Horn-kormány idején a MOL Rt.

És ebben állítólag az akkori kormány meghatározó befolyással rendelkezett. Ha ez így van, akkor sem a mai kormányzati, sem az ellenzéki kommunikációt nem értem a gázár csökkentésének, a hatékony energiapolitikának, a lakossági energiatakarékosságnak a tárgykörében.

Nem öntöttek tiszta vizet a pohárba. Kétszeresen is gúzsba kötötték magukat a szocialisták

Mivel a szocialisták nem (sem) hajlamosak az önkritikára, sokkal inkább a hibák eredménynek való feltüntetésére és az azokkal való büszkélkedésre, nem várható, hogy érdemi módon lépnek fel a gázár és a cégvásárlások ügyében. Ahogy ezt a Gripen-ügyben is jól láthattuk, amiben Medgyessy is igyekezett üzletet kötni és még nagyobb üzletet kötött, mint elődje.. Nem véletlen, hogy a Vadai Ágnes vezette bizottság nem derített ki semmit  A bizottság „feltáró munkájáról” is részletesen olvashat a Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. kötetben.

Medgyessy Péte elgyötörten. Ő is kötött Grippen-szerződést

Medgyessy Péter elgyötörten. Ő is kötött Grippen-szerződést

Miközben nagy szükség lett volna a múlttal való szembenézésre, önvizsgálatra és bizonyos dolgoktól való elhatárolódásra. Így ugyanis magukat kötötték gúzsba a szocialisták.

A tiszta helyzet teremtésével a beszorítottság nagy részétől megszabadultak volna, amivel út nyílott volna az érdemi, működőképes alternatívát adó program megalkotásához. Viszont egy másik, egy külső kényszerre is ki kellett volna alakítania a szocialista pártnak a megoldást. Ez pedig a Fidesz büntetőjogi fenyegetésétől való szabadulás.

Medgyessy Péter gratulál Gyurcsánynak. Csak nem a saját megbuktatásához?

Medgyessy Péter gratulál Gyurcsánynak. Csak nem a saját megbuktatásához?

Itt a beszorulást a Medgyessy– és a Gyurcsány-kormány idején a politikai indíttatásra utaló büntetőeljárásoknál alkalmazott szerencsétlen taktika és politika idézte elő. Ebben ugyancsak tabula rasát kellett volna alkalmazni (tiszte lappal indulni). El kellett volna végre határolódni a korábbi ügyekben tanúsított közömbösségtől, sőt asszisztenciától. Erre ugyan voltak kísérletek, de mindig visszatértek a rossz, végső soron öngyilkos taktikához.

Az 1996-os hosszú távú gázszerződés: vélhetően tragikus következményekkel

Az 1996-ban kötött és 2016-ig érvényben levő szerződés részleteit titokban tartják, de az a hivatkozott portál szerint már nyilvánvaló, hogy rendkívül előnytelen szerződést sikerült kötni. Ezek a lap szerint a régióban a legrosszabb feltételek!  Meg kell jegyezni, hogy a kiszivárgott problémákon és az EU által gyanított túlszámlázáson kívül lehetnek további súlyos feltételek is, amelyek titkát még sikerült megőrizniük.

A „pocsék” szerződésből hatalmas veszteségek származnak az országra nézve, amit csak tovább növel az ezt súlyosbító kormányzati politika. Azon túl is, hogy az akkori kormány asszisztenciájával kötött a MOL olyan megállapodást, ami egy számunkra hátrányos negyedéves indexáláson alapult – ld. később részletesen – és ami az aktuális világpiaci áraknál magasabb áron biztosította az importot. (Már amikor, mert pl. Ukrajna importjának leállításakor nem jött gáz Magyarországra sem. Arról sem lehet hallani, hogy ezért anyagilag kárpótolták volna az országot.)

Azok a bizonyos rosszul „belőtt” kötelező kontingensek. Hozzá nem értés – folyamatosan

A szerződés ráadásul egyre nagyobb importot írt elő, az előírt és növekvő mennyiség át nem vételét durván bünteti. Nem számoltak az energiahatékonyság javulásával és azzal, hogy a kormányok továbbra is megszorító politikát alkalmaznak, a sarcolás egyik fő területe továbbra is az „energiapolitika” lesz.

A tragikus eladósodás, a durva megszorítások és a világgazdasági válság miatt recesszióba zuhan a magyar gazdaság. A lakossági fogyasztás is mérséklődik, a lakosság harmada-fele telente nem tudja kifűteni otthonát.

Az igények csökkenését a dilettánsnak bizonyuló kormányok a megszorításokon kívül is tovább erősítették. A Gyurcsány-kormány idején átállítottak több erőművet fatüzelésűre (Ld. Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra), sőt elkezdtek építeni egy – ez már a humor, vagy inkább a tragikomédia körébe tartozik – szalmatüzelésű erőművet. (Ismerve a szalma fűtőértékét, valójában el kell szörnyednünk. Ezt tetézték volna a hatalmas szállítási költségek és az a kár, amit az országszerte szállítás közben elhullott szalma jelent a környezetre.)

A lakosság nem menekülhet a földgáz megdrágítása elől

Az elszegényedett lakosság nem tudta a drága földgázt fával sem helyettesíteni, mert az erőművek elvitték a fát előlük és a fennmaradt kis kínálatot messze meghaladta volna a kereslet, ami magasra nyomta a tűzifa árát is.

A Gyurcsány-kormány és benne Gráf József „sikerminiszter” a mezőgazdasági termékek egyre nagyobb részéből kívánt üzemanyagot előállítani, amikor a lakosság fele – mennyiségileg is – hiányosan táplálkozik és amikor az élelmiszer-előállítás sokkal jövedelmezőbb az ország számára, mint a biodízel- vagy bioetanol alapanyagoké.

Ezzel sikerült a környezet állapotát is rontani, mert pl. a biodízel még veszélyesebb az egészségre, mint a dízel. A Gyurcsány-kormány kötelezettséget vállalt az EU-nál arra, hogy az alternatív energia arányát annál is sokkal inkább megemeli, mint amit az EU kívánt volna. Az alternatív energiaforrások általában sokkal drágábbak, mint a hagyományos tüzelőanyagokból nyert energia, amit a fogyasztói, felhasználói árakban érvényesítettek.

Orbán Viktor szénbányát nyit

De ezzel nincs vége! Orbán Viktor ugyan nyilván tud ezekről a gondokról és mindenféle bizonytalanságokról, de szénbányák megnyitásában és egy új  Paksi Atomerőmű megépítésében gondolkodik. Láthatóan hatásvizsgálatok nélkül. Mert ha lennének, akkor le kellene beszélnie magát is.

Orbán Viktor már alá is írta a japánokkal a szénbányák nyitását

Orbán Viktor már alá is írta a japánokkal a szénbányák nyitását

A nagy elszámoltatási ígérgetésre már nem igen emlékszik. Pedig jó lenne végre megtudni, mi történt Pakson, a reaktorrobbanásnál és főleg azt, hogy végül is, ez mennyibe került? Ki viselte az árát? Hogyan került ezek után a vezérigazgató a felügyeleti céghez, az MVM élére? Egyébként annak idején megírták, hogy a kiesett blokk napi (!) 50 millió forint veszteséget okoz.

Tehát a „takarékosságot” is – duplán! – a lakossággal és a vállalatokkal fizettetik meg!

Kihasználatlan kontingensek – kényszerű lakossági spórolás az energián

Ilyen módon egyre inkább szembekerült a kötelező földgáz import és a belső igények.

Mondhatni: teljesen feleslegesen kényszerítették a lakosságot arra, hogy egészen a „nem-fűtésig” terjedően „takarékoskodjon”. Sőt ez az országnak további pénzbe került, mert a szerződés alapján a Gazprom lényegében további áremeléssel sújtja Magyarországot.

Ha ugyanis nem veszi át Magyarország az aktuális mennyiséget, az át nem vett mennyiség felét akkor is ki kell fizetni. Ezt két-három éven belül még betudják az elszámolásba. Az esetleges levásárláshoz viszont az adott évben és negyedévekben, hónapokban, a lebontott mennyiséget át kell venni. Csak ebben az esetben lehet levásárolni az előre és ellentétel nélkül kifizetett összegeket. Különben az ilyen összegek elvesznek!

Az E.ON megpróbálta enyhíteni a kárt

Az E.ON igyekezett ezt a hibát is enyhíteni az orosz cégnél, de ez csak részben sikerült. (Ld. hivatkozott cikk.) 2006-ban vette át a gázüzletágat és már akkor jelezte, hogy nem képes a kötelező kontingenst kihasználni.

Ez azóta sem sikerült, egyetlen évben sem. Az ennek fejében kifizetett összegek, amelyekből semmit nem tudott levásárolni, 2009-re ellehetetlenítették az E.ON-t.

Azt sikerült a hírek szerint elérnie, hogy a továbbiakban és 2013 végéig nem kell azonnal kifizetnie a nem teljesítéskor esedékes összegeket (félpénzt). Tehát 2013-ig befagyasztják kötelezettségeit, viszont nem döntöttek az oroszok arról, hogy ezt mikor és milyen módon kell megfizetni a számukra. Következésképpen, ha a magyar állam átveszi a gázüzletágat, akkor ezt a kötelezettséget is átveszi…. Így akár a 280 milliárd forintos vételár nagyon soknak tűnik, különösen, ha a cégekben levő vagyon ennek az összegnek kb. a harmada.

Egy kizsigerelő árképlet

Talán ennél is károsabb az, hogy az aktuális gázárat a hosszú távú szerződésben olajtermékekhez (!)  kötik, oly módon, hogy ezekből általában magasabb ár adódik, mintha a piacon vásárolnánk a földgázt. Az átvételi kötelezettség miatt jelenleg nincs lehetőség arra, hogy ne az oroszoktól vásároljunk, ha az lenne az előnyösebb.

Az előnytelen árképlet egyik magyarázata nyilván az lehet, hogy olyan olajtermékeket vonnak be az indexálásba, ami a Gazprom számára hoz ki ártöbbletet. Olajtermékeket nem igen importálunk, az olajat Magyarországon párolják le és nyernek belőle különböző termékeket.

Talán ebből kapott kedvet Bajnai Gordon a kőolajhoz igazítás hazai használatára, a földgáz és a benzin árképletének hasonló átalakítására.

A az árképletbe épített kőolajtermékek listája üzleti titok. Talán 10-15 ember ismeri a részleteket

Ezek listája és megoszlása is üzleti titok. A hivatkozott lap szerint a szerződést Magyarországon legfeljebb 10–15 ember ismerheti, ami azért is sajnálatos, mert a „pocséknak” nevezett szerződés létrejöttének magyarázata csak találgatható. A lap úgy véli, a legegyszerűbb magyarázat, ami szerintem legalább részben biztosan fennáll, a megdöbbentő szakmai felkészületlenség és a hozzáértés hiánya.

Az LMP és Bajnai racionalizálása és ennek értelme

Itt meg kell állni egy pillanatra, mert nem jelentéktelen ellentmondásokra bukkantunk.

Érdekes módon, ilyen körülmények között akar az LMP és Bajnai racionalizálni. A racionalizálásra hivatkozva nem akarnak árcsökkentést. De vajon hová tenné Bajnai és az LMP a lekötött, de át nem vett  gázt? 2008-ban Bajnai viszont éppen hogy nem akart ésszerűsíteni. talán emiatt sem hagyta, hogy a racionalizálásra vonatkozó komplex elképzelésemet  kormánya számára részletesen kidolgozzam.

Bajnai Gordon. Amit ismét tervez, az  szerinte ismét fájni fog

Bajnai Gordon. Amit ismét tervez, az szerinte ismét fájni fog

8. A háttérszámítások hiánya azt jelenti, hogy arra herdáljuk a pénzt, amire nem szabadna

Miközben folyamatosan fejik a lakosságot és a cégeket: kitölteni a lyukakat.

A kormány nem végezteti el az egyébként kötelező hatásvizsgálatokat, az ellenzék pedig nem követeli ezt meg. Ezzel tág tér nyílik a szubjektív közgazdászkodásra, parttalan ötletelésre. Mert mit lehet kezdeni egy olyan felvetéssel, hogy a kormányt és persze személyesen a miniszterelnököt foglalkoztatja az a gondolat, hogy a bezárt szénbányák közül egyet-kettőt meg kellene nyitni. (Azóta már Szijjártó Péter tolmácsolásában még inkább testet öltött az érdekes elképzelés. Japánokat találtak hozzá.)

És a miniszterelnök hozzáteszi: ő a kisebbekre gondolt. Hogy ez közgazdaságilag és a környezet terhelését is figyelembe véve megérné-e, az ezek szerint most sem foglalkoztatja. Építsünk stadionokat és minél többet! – kiált fel, még a tartalékot is felhasználná erre. És az ellenzék, ami mindenképpen hatalomra szeretne kerülni, nem követeli meg ennek közgazdasági alátámasztását. Sem a szénbányáknál, sem a stadionoknál, sem sehol.

9. Átveszik az angolok a magyarok (Orbánék) rezsicsökkentési módszerét?

A közszolgálati televíziók 2013. szeptember 25-én arról adtak hírt, hogy Ed Miliband, a Brit Munkáspárt elnöke pártja konferenciáján bejelentette, hogy ha 2015-ben, a parlamenti választásokon győz, akkor 20 hónapra befagyasztja az áram- és a földgáz fogyasztói tarifáját. Ennek oka a híradó szerint az, hogy 2006 óta nagyon gyorsan nőtt az Egyesült Királyságban az áram (+20 %) és a földgáz (+40 %) ára, amit a költségek növekedése nem indokolt. Következésképpen az energiacégek óriási extraprofitot halmoztak fel. (Magyar pénzben 4 ezer milliárd forintot.) Az energiacégek azonnal tiltakoztak, veszélyeztetve érezve az itt foglalkoztatott 600 ezer ember állásait és a fejlesztéseket. A híradóban név nélkül elhangzott, hogy egy ismert brit közgazdász szerint a magyar rezsicsökkentési példa hatott Angliára. A Századvég vezető elemzője sietett megerősíteni, hogy a magyar módszert már mások is átvették. Azt viszont nem tudtuk meg, hogy mi lenne a 20 hónapos csökkentés célja.

Ed Miliband Orbán Viktor nyomdokain?  A látszat csal

Ed Miliband Orbán Viktor nyomdokain? A látszat csal

Az persze nem lenne rendkívüli, ha a televízió és súgója melléfogott volna. Hiszen az valóban nagy szenzáció lenne, ha az angolok, akik a természetes monopóliumok piackonform szabályozását kialakították,  átvennék a második Orbán-kormány hasra ütéses módszerét, nem a számításokra, hanem az erőre alapozva, a közgazdasági megközelítés helyett az adminisztratív módszert alkalmazva. De már a híradóból kiderült, hogy erről azért sem lehet szó, mert más a befagyasztás és más a csökkentés.

Másnap kiderült, hogy éppen hogy arról van szó, hogy közgazdasági alapokon akarja Ed Miliband megoldani a kérdést.

A Magyar Hírlap információja cáfolta

Másnap a Magyar Hírlap már másként tudósított az eseményekről. Eszerint Ed Miliband két dolgot tett, melyek közül csak az egyikről számoltak be és arról is hiányosan. Előbb nyílt levelet tett közzé az energiaszolgáltatókhoz fordulva és kérve őket, hogy addig ne emeljenek tarifát, amíg át nem alakítják a piaci szabályozást. Tehát amíg nem lesz új árképlet, ami normál profitot enged az extraprofit helyett a szolgáltatóknak.

Ez után bejelentést tett a pártja konferenciáján, nyilván nem bízva abban, hogy az energiaszolgáltatók maguk és azonnal befagyasztanák a tarifákat az új piaci szabályozásig. Eszerint kormányra jutása esetén, ami esetleg 2015-ben várható, 20 hónapra befagyasztja a tarifákat. Egy ilyen befagyasztásnak akkor van csak értelme, ha addig történik valami, mert ha 20 hónap múlva minden ugyanott folytatódik, akkor semmit sem oldott meg. Bizonyára tehát úgy ítéli meg, hogy 20 hónap kellhet ahhoz, hogy a jelenlegi árképletet kijavítsák. Miliband is hangsúlyozta, hogy nem működik a piac, kevés a versenytárs.

Nemzetközi tapasztalatok megfelelő hasznosítása

Az elmúlt évtizedekben többször hívtam fel a figyelmet arra, hogy a gazdasági rendszerváltás (is) megrekedt, azt be kellene fejezni. Ezért nem értem a reformretorikát, hiszen ha nincs még kész az épület, azt kellene folytatni és működésbe vétele után lehet csak gondolkodni annak átalakításán.

Még mindig nem alakultak ki elégséges mértékben a piaci viszonyok, a gazdaságban hiányos a verseny, a piacgazdaság intézményei gyakran díszletként működnek, az árak nem igazán tájékoztatnak a költségviszonyokról stb. Különösen zavaró a monopóliumok és közöttük is különösen az ún. természetes monopóliumok tevékenységének szabályozatlansága. Pedig a ’80-as évek óta a nemzetközi tapasztalatok megmutatják, hogyan kellene a szabályozást elvégezni. A természetes monopóliumok olyan területeken működnek, ahol a tevékenységük jellegzetességei – például mert egységes hálózaton működnek –  eleve korlátozzák a gazdasági szereplők számát. Itt állami feladat a versenyt imitáló feltételek létrehozása és az e szerinti működés ellenőrzése, illetve szankcionálása.

Tatarozgatás előtt és helyett végre fel kellene húzni az épületet!

A rendszerváltás végigvitelére hívtam fel a figyelmet nem sokkal a második Orbán-kormány hivatalba lépése után is, amikor a megnyilvánulásokból egyértelműen kiderült, hogyan képzelik el  kormányzásukat. A Népszabadságban két cikkben is kitértem a kérdésre. A Fordulat és reform? c. cikket ezzel kezdtem:

A rendszerváltást be kellene fejezni. A rendszer nem konzisztens, tőle idegen jellegzetességekkel van megterhelve, az egyes elemek gyakran egymás ellen dolgoznak, csekély a hatékonyság. Még a piaci viszonyok sem épültek ki, monopóliumok és egyedi szabályozás, összefonódások, összeférhetetlenségek, átláthatatlanság, informális viszonyok korlátozzák vagy zárják ki a versenyt. Most sem a rendszerváltás befejezése van napirenden, hanem továbbra is a „reformok” – valójában a reformretorika, a reform imitálása. Ha az, amiről szó van vagy szó lesz, reform lenne, akkor is érthetetlen, miért nem a célszerű utat járják be? Először létre kellene hozni egy legalább többé-kevésbé konzisztens gazdasági rendszert, „befejezni az épületet”, ami megfelel a funkcionalitás és a hatékonyság követelményeinek. A reformok, az esetleges átalakítás ezután és évekkel később jöhetne. Nyilván nem a rendszerváltás helyett és még csak nem is a rendszerváltás befejezése után egy-két évvel. Ha megvalósult volna a rendszerváltás, akkor is abszurd lenne, hogy ezt követően szinte azonnal reformokat hirdetnek. Az meg különösen, hogy amit javasolnak, az nem is reform: nem átfogó és tartalmi változtatás és nem a működőképességet és a hatékonyságot érdemben javító, átgondolt és kiérlelt átalakítás. A reform a megszorítás és a leépítés, a részérdek szinonimája, korábban ennek terheit a „reformterületek” viselték, újabban másokra is rátestálhatják.”

Keresd az államot!

Két hónappal később, a Keresd az államot! c. cikkben pedig többek között ezzel indítottam:

„A gazdaságirányítás előtt számtalan sürgető feladat áll, ami, bár része lett volna a rendszerváltásnak, elmaradt. Mindenképpen idesorolom a vállalatmonstrumok megfelelő szabályozását: versenykorlátozó magatartásuk kiküszöbölését, illetve szankcionálását, bizonytalan vagy hibás alapú árképzésük és jogosulatlan extraprofitjuk felülvizsgálatát, az árképletek revízióját ott, ahol van ilyen, ahol pedig nincs, ott az árszabályozás kötelező elveinek meghatározását. E nélkül nincsenek korrekt piaci viszonyok.” (…)

„A monopóliumok gyakran a gáláns árképletekből következőnél is magasabb összegeket számláznak, ami szoros ellenőrzés (és árhatóság) hiányában többnyire feltáratlan s még a feltárt esetekben is megtorlatlan marad.

A változtatási szándék harsány kommunikálásában nincs hiány, összefüggő elképzelésekben annál inkább. A megoldás nem egyszerű, de a kormány a helyzet megismerését sem ambicionálja, a hozzáférhető ismereteket és elemzéseket nem hasznosítja, sőt elhárítja, és nem igazán hozzáértő vezetőkre bízza a dolgot. Mintha nem is akarná rendezni a helyzetet. Talán mert ellenérdekelt. Az ismert mondást aktualizálva: Cherchez l’Etat! Keresd az államot! (És nyilván az élén álló kormányt és köreit.)

Tanulmány a nemzetközi gyakorlatról

A Gazdaságkutató Intézetben 1991-ben a nemzetközi gyakorlatból kiindulva tanulmányt készítettem erről a problémakörről. Másutt a monopóliumok szabályozására már akkor rendelkezésre álltak kiforrott elvek és a társadalom számára előnyös technikák, azokon a területeken is, amelyeket jellegükből adódóan egy-két cég láthat el (természetes monopóliumként). A komplex tevékenységet igyekeznek szétbontani úgy, hogy a piac legalább egy részében legyen valamilyen verseny. (Pl. az egységes hálózaton több szolgáltató működhet, versenyre ösztönző körülmények között.) Kikényszerítik a vállalatmonstrumokból a hatékonyság növelését, és ennek eredményeit meg kell osztaniuk a társadalommal. Az inflációnál lassabban növelhetik tarifáikat, nem úgy, mint nálunk, ahol legalább ekkora emelés általában „jár nekik”. A költségeket felülbírálják a hatóságok és az indokolhatatlan kiadásokkal csökkentik az árakat. A hálózat kiépítése után csökkennek a tarifák (l. mobiltelefon). A hatékonyságot nem „javíthatják” a szolgáltatás minőségének rontásával vagy a fogyasztók megtévesztésével. Ha mégis megteszik, ezt szigorúan büntetik. Az árképlet kidolgozását komoly elemzésekre alapozzák, az induló árban nem lehetnek jelentős gazdálkodási tartalékok. És így tovább.”

A természetes monopóliumok (ide értve az energiaszolgáltatókat) piackonform szabályozása nagyrészt az Egyesült Királyságból ered, Margaret Thatcher (1926–2013) kormányzása idejéből (1979–1990). Ezt kellett volna a magyarországi viszonyokra adoptálni. Ennek a megoldásnak része a monopóliumok lehetőség szerinti feldarabolása, a kapcsolódó szolgáltatásokon új cégek létrehozása, megfelelő kiinduló tarifák kidolgozása (ezek nem tartalmazhatnak azonnal mobilizálható tartalékot), az árváltozást megengedő/előíró árképletek kidolgozása, oly módon, hogy a hatékonyság folyamatos javítása érdekében a begyűrűző költségeket teljesen soha ne lehessen érvényesíteni az árakban, a tarifák állami ellenőrzése és jóváhagyása, a túlszámlázott összegek felderítése és visszatéríttetése, a jogsértő magatartás szankcionálása.

Előfordulhat, hogy az árképlet (az indexálás) nem a célnak megfelelő értékeket ad, akár azért, mert a képletben szereplő tényezők nincsenek jól megválasztva, akár azért, mert nem az árképletnek megfelelően változtatják az árakat a szolgáltatók. Vagy azért, mert a bázisár helytelenül van megállapítva (a termék vagy szolgáltatás eleve túl vagy alul van árazva). Magyarországon mindhárom gond megjelenik, de az árképleteken mégsem változtatnak a helyes irányban. A helytelen indexálásnak az importban is szenvedő alanyai vagyunk (ld. oroszországi földgáz import).

Ha megfelelően működik az állami kontroll, akkor a hibás képleten változtatnak. Ennek szükségességét veti fel most az Egyesült Királyságban Ed Miliband, a Munkáspárt elnöke.

(Folytatjuk!)

2 responses to “Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek (4. folytatás)

  1. Visszajelzés: Mit akarnak a horvátok? Az INA-részvényeit vagy Hernádi Zsoltot? (1.folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  2. Visszajelzés: Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (2. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.