november 2013 hónap bejegyzései

Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek (4. folytatás)

Amit a réven  nyer, elveszíti a vámon

(Magyar szólásmondás)

Értelmetlen, túlhajszolt és káros fogyasztáskorlátozás?

Ott hagytuk abba , hogy a földgáztározók megvásárlásának állítólag azért lenne értelme, mert így a jövőben az államnak lehetősége lenne a földgázimport folyamatainak befolyásolására. Legalábbis ezt mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Hasonlóan nyilatkozott korábban Orbán Viktor miniszterelnök, amit így idézett fel egy internetes portál: „Azt mondta, minden megállapodás létrejött az ügyben, csak technikai részletkérdések, szövegezési munkálatok maradtak hátra, a szerződés aláírása bármelyik pillanatban megtörténhet, hiszen csütörtökön az MVM közgyűlése meghozta a döntést. A kormányfő tájékoztatása szerint összesen négy földgáztározóról van szó és arról a szerződésről, amely az oroszországi gáz importálását szabályozza, vagyis a jövőben – az E.ON helyett – Magyarország fog tárgyalni az oroszokkal arról, mennyi gázt hoz be, milyen ütemezésben és mennyiért.  Ezt a kérdést azonban célszerű kicsit részletesebben megvizsgálni. Meglepő, ami kiderül: felesleges volt a túlhajszolt és kényszerű lakossági energiatakarékosság. Az ország úgy járt, nyilván hibás döntések következtében, ahogy a mottó fogalmaz: „Amit a réven nyert, azt elveszíti a vámon.” Sőt szinte csak a veszteség látszik.

A centrumban Németh Lászlóné miniszter. Az NFM dinamikus vezetése a parlamentben

A centrumban Németh Lászlóné miniszter. Az NFM dinamikus vezetése a parlamentben

Bővebben…

Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek (3. folytatás)

Úgy lepereg, mint a falra hányt borsó

(Magyar szólásmondás)

Legutóbb a kéményseprés állítólagos díjcsökkentésénél hagytuk abba a témát, és most is ezzel kezdjük. Csak ezután folytatódik annak tárgyalása, amit korábban már elkezdtünk, nevezetesen, hogy szociálpolitikai kérdés-e a rezsicsökkentés, vagy inkább gazdasági szerepe van. Múltkor ugyanis kényszerűen kis kitérőt kellett tenni, mivel a megismert ellentmondásos fejlemények  szükségessé tették az e téren kialakult, ám kevéssé ismert helyzet mielőbbi bemutatását. Úgy tűnik, ezúttal nem igaz: a díjtétel csökkentése együtt jár a kisebb kiadással…

Szaló Péter helyettes államtitkár. Nála készült az évi kétszeri „kéményseprést”  előíró rendelet?

Szaló Péter helyettes államtitkár. Nála készült az évi kétszeri „kéményseprést” előíró rendelet?

Bővebben…

Devizahitelesek. A rendezés valódi akadálya a bankadó?

A  zérus összegű játék

Magyarországon nem ipari forradalom, hanem elosztási „forradalom” zajlik

Folytatjuk a néhány napja megkezdett témát, ami az elmaradt „nagy ugrással” indult. (Devizahitelesek. A „nagy ugrás” előtt.)   Hogy az előre megadott időben miért nem került sor a „nagy ugrásra”, azt sok minden magyarázhatja. Mindenekelőtt az, hogy a kormány látnivalóan nem akar átfogó rendezést, nem érdeke és tarthat is tőle. Hogy miért, ennek fő oka rejtve van. Ideje tehát ezzel foglalkozni.

Patai Mihály, a Bankszövetség régi-új elnöke és volt PM-es kollégája, Matolcsy miniszter

Patai Mihály, a Bankszövetség régi-új elnöke és volt PM-es kollégája, Matolcsy miniszter

Bővebben…

Devizahitelesek. A „nagy ugrás” előtt

Hic Rhodus, hic salta!

(Latin közmondás)

A kérdéskörrel évek óta foglalkozom, számos ehhez kapcsolódó írásom és videóm fent van a blogomon. Körüljártam, mi lehet a megoldás. Hosszú ideje igyekszem megfejteni a kormány (és az ellenzék) devizahitelesekkel kapcsolatos látszólag értelmetlen politikáját, a kommunikáció érthetetlennek látszó megnyilvánulásait, a bankok preferálását a bajba jutott (juttatott) devizahitelesekkel szemben és ezek motívumait. Eközben fokozatosan és folyamatosan sok tényt és összefüggést feltártam és feltárok, a kormány helyett, hiszen ezeknek a kérdéseknek a tisztázása és megoldása mindenekelőtt a kormány és apparátusa, szakértői, holdudvara feladata lenne. Csakhogy – bár kötelességük lenne – mélyebben nem szívesen foglalkoznak a kérdésekkel. A „nagy ugrás” elmaradása vagy elhalasztása ezt újfent igazolja.

Varga Mihály: elmaradt ugrások

Varga Mihály: elmaradt ugrások

Bővebben…