Tényleg mi is lett a beléptető rendszerekkel?

Falra hányt borsó?

Deutsch és Csányi vitája sem hozott tisztább képet. Ugyan évekkel, 12 évvel a beszerzés után, de legalább  érintették a beléptető rendszerek sorsát,  továbbra sem ismerjük viszont sem a teljes igazságot, sem a beszerzett eszközök végső állapotát. Nem tudjuk, egyáltalán alkalmasak voltak-e arra, amire vették, tehát a renitens nézők kiszűrésére? Vagy a vásárlók azonosítására eleve alkalmatlanok voltak?  Nem világos, miért vásárolták meg a stadionfejlesztések előtt előre a beléptető rendszereket? Drágán vásároltak-e? Azt sem tudjuk: végül is mi lett velük? Még mindig raktárban lennének, noha 13 év alatt erkölcsileg teljesen amortizálódtak? Vagy már kidobták őket? Vagy ezt-azt alkatrészként „elsóztak” a kb. ötmilliárdos „cuccból?” Arról sincs hír: ez a raktárba helyezés rendben van-e, megfelel-e a vagyongazdálkodás követelményeinek?  És még egy sor (KÖLTŐI) kérdést fel kellene tenni. El lehet-e egyszerűen „felejteni” súlyos kérdéseket és következményeket, mintha azok nem is lettek volna? Majd előhúzni azokat, leegyszerűsítve, jópofizva?

Deutsch Tamás az Egyenes beszédben

Deutsch Tamás az Egyenes beszédben

Egyúttal azt a benyomást erősítve, hogy „egyesek” tulajdonképpen érinthetetlenek.  Vonatkoznak-e nálunk mindenkire az országgyűlés által alkotott törvények, vizsgálható-e bármi, ami erre okot adna, vagy vannak – mondjuk így! – kivételek? Ahol a nem szokványos törvény, a kettős mérce „törvénye” érvényesül? A „ketteskékre” vonatkozik a törvényi szabályozás, az „EGYESEKRE” viszont nem. A “ketteskék” ráadásul akkor is „eleshetnek”, ha betartották a parlament által alkotott törvényeket, az EGYESEK viszont tulajdonképpen érinthetetlenek. Ezek a költői kérdések bennem  folyamatosan felmerülnek, többször a közvélemény előtt is felvetettem, de többnyire hallgatás volt a “reakció”. Költői kérdés az is, vajon miért? Ahogy mondani szokás: e tűrhetetlen gyakorlat felvetése is „falra hányt borsó”?

Ha ezekről a kérdésekről nem beszélünk, aligha kapunk választ arra, hogy pl. a magyar futball miért van rosszabb állapotban, mint volt 13 évvel ezelőtt? Hogyan lehet hatékony és eredményes sportfinanszírozást folytatni, ha a kettős mérce szerint dőlnek el a dolgok? A válasz egyértelmű: sehogy!

Egy cikksorozat a sportfinanszírozásról

Ezt bizonyította az az elemzés, amire most az elmondottak alátámasztásaként hivatkozom. Egyébként itt is szóba kerül a stadionbeléptető rendszerek elvarratlan története. A 2007-ben írott háromrészes anyagomban elsősorban a Ferencváros és az Újpest eltérő kezelését tettem szóvá rengeteg információ kíséretében és gazdag képi anyaggal. A hatalmi oldalak összekacsintását is bemutatva.

A főcím a három anyagban nem változik, kifejezve a közös lényeget: Mecénások a kettős mérce fogságában.

Az alcímek:

1.). Ferencváros kontra Újpest.

2.) „Felfedezik” Újpestet a nagyvállalatok 

3.) Politikai beavatkozás az Újpestnél: csak a kiugráskor?

A Mecénások c. írásokban is szóba kerülnek a beléptető rendszerek és Deutsch Tamás is, aki ennek a sportpolitikának egy időben a főszereplője, alakítója volt. És sok más személy is, aki ehhez hozzátett. A cikksorozat persze nyilván nem ad teljes képet erről a tevékenységről, de könyveimben és blogomon, honlapomon más írások ezt igyekeznek kiegészíteni.

A Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. kötetben például arról is olvashatnak, miért volt olyan fontos Deutsch minisztériumának az, hogy a sportegyesületek fenntartását ő vegye át, ami eleve  előnytelen volt azoknak, akiknél viszonylag jó volt a fenntartás. Ha nem akartak mások szintjére kerülni. Aztán egyes tevékenységeket mégis kiadtak baráti vállalkozóknak. Így került a Ferencváros létesítményeinek takarítása egy „nagy politikai súlyú” és összeköttetésű takarító vállalkozóhoz, egy bizonyos Ernőhöz. Vagy a Bilincs és pórázban arról olvashatnak, volt-e Deutschnak szerepe abban, hogy a Fradinak az lett a tulajdonosa, aki akkor már az ősrivális MTK tulajdonosa volt? Lett is ebből aztán sok probléma, előbb a Fraditól vált meg, később az MTK-t sem tartotta meg. Ennek tulajdonjogát Deutschnak adta át talán 100 vagy 1000 forintért.

Csányi Sándor csak jelez valamit

Csányi Sándor csak jelez valamit

De térjünk vissza az adok-kapokra. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, a MOL Nyrt. igazgatóságának alelnöke, számos jelentős privatizált élelmiszeripari cég tulajdonosa stb. és – nyilván ennek alapján (is?) az MLSZ elnöke – odaszurkált Deutsch Tamásnak. Ez különben visszaszurkálás volt Deutsch Tamás egyik durva Twitteres bejegyzésére, ami a magyar futball válogatott katasztrofális „eredménye” után íródott, Csányi Sándorra és szerepére, felelősségére tett goromba, ám többnyire felszínes és arrogáns megjegyzéseket. Csányit lebácsizta és az MLSZ-be öntött állami pénzek elszórását is a nyakába varrta. (Az, amit írt – minő véletlen! – ma már nem lelhető fel az interneten, csodálatosképpen eltűnt onnan, Csányi hasonló színvonalú válasza viszont több tucatnyi változatban ismétlődik.)

Csányi Sándor hasonlóan „színvonalasan” reagált. Nyilván Deutsch durva nyilatkozatárnak hatására „ráébredt”, hogy Deutsch Tamás egykori ifjúsági és sportminiszterként beléptető rendszereket vásárolt, amelyek talán ma is raktárakban porosodnak. Sőt eljátszik a gondolattal, hogy Deutsch igazán eladhatná. Az egyik lap szerint: „A Twitter-huszár mint magánember, nem érdekel, de mégiscsak egy parlamenti képviselő. Olyan mélyen még nem tartunk, hogy bántson, amit mond. Neki annyit üzennék, hogy az általa megvásárolt beléptetőrendszert, ami a raktárakban pihen, adja el Brüsszelben, akár nyomott áron is, ezzel már tenne valamit a magyar fociért.”   Egy másik idézet szerint Deutschnak „beléptető kapuknak álcázott síkapukat” kellene eladnia…

Vajon még mindig raktárakban lenne?

Az ügy megítélését ezzel le itt Csányi Sándor MLSZ elnök lezárja, a lehetséges kérdéseket elvágja. Érdekes módon ezt aztán senki nem kifogásolja, az elektronikus és az írott sajtó sem bolygatja. A kiinduló helyzetet sem akarják összefoglalni. Van olyan orgánum, amelyik felelevenít valamit a beléptető rendszerek “érdekes” beszerzésének történetéből, a sajátságos közbeszerzésből, ami nem a legjobb ajánlatot nyilvánította győztesnek, hanem egy több milliárd forinttal drágábbat.

 De ez a cikk a főbb motívumokat tekintve sem ad teljes képet. Valószínűleg ők sem tudják, meddig mehetnek el az elfelejtett és most váratlanul feldobott ügy taglalásában. És különösképpen a történet folytatásában, ami egy másik, ezúttal már gyermek-, ifjúsági és sportminiszterhez, Gyurcsány Ferenchez fűződik. Választ kellene arra is adni, hogy Keller László közpénzügyi államtitkárt kik és miért tanácsolták el az ügytől, ami megint csak pikáns kérdés.

Csányi riposztja komoly hiányérzetet kelt, ami láthatólag senkinek nem tűnik fel. Először is az MLSZ elnökének képben kellene lennie, tudnia kellene, mi lett a beléptető rendszerekkel. De vagy nem tudja, vagy ezt állítja, noha feladatkörébe tartozna a helyzet ismerete és az ennek megfelelő megnyilatkozás. Viszont ezek szerint mégis úgy érzi, megteheti, hogy nincs legalábbis a közvélemény számára válasza. Talán azért, mert nem akarja az ügybe bevonni a raktározásról feltehetőleg rendelkező Gyurcsány Ferencet, néhai gyermek-, ifjúsági és sportminisztert. Ő különben hasonló kérdésekkel kellene, hogy szembenézzen, mint amilyenekkel Deutsch Tamásnak lehetett volna.

Ha az MLSZ elnöke nem tudja, mi lett a beléptető rendszerekkel, nem túl jó, sőt irritáló. Deutsch Tamás sem tudja, később ezt nyilatkozta. Ez is érdekes, hiszen ezért feljelentették, majd hirtelen „elfelejtették” az ügyet. Pedig még műsort is készítettek a beléptető rendszerekről, ahol az akkori sportminiszter, Gyurcsány Ferenc nyilatkozott meg. És elképesztő dolgokat mondott a kiagyalt “megoldásról”.

A két “megoldás”

Két  “MEGOLDÁS”  is “született”. Az egyikről Gyurcsány az alábbi riportban nem beszélt, de ezt tapasztalhattuk.

A Deutsch-féle beszerzést tovább nem bolygatták, Kellert lehalkították. Hiába szivárogtak ki újabb részletek, például arról, hogy állítólag alkalmatlanok a berendezések a fő célra, a rendbontók megfékezésére.  2002-ben, egy Újpest – Ferencváros mérkőzés durva rendbontásai után lett ez világos. Egy televíziós háromoldalú interjúban, amiben Bárdos András műsorvezető, Hypós Feri, a Fradi szurkolók képviseletében és Gyimesi Kende, az UTE biztonsági igazgatója vett részt. A beszélgetés szerint az Újpest volt az egyedüli, ahova a berendezést felszerelték (pedig ekkor már rég készen volt a Ferencváros beléptető rendszere, amit a Fradi saját döntése alapján, nem a Deutsch-féle konstrukció keretében szerzett be és ami a későbbi költségek töredékéért, 71 millió forintért valósult meg). Viszont olyan beléptető rendszert kapott az UTE, ami műszakilag használhatatlan volt.

A másik (horrorisztikus) “megoldás”

A másikról beszélt Gyurcsány a videóban. Ennél idétlenebb „megoldást” szerintem nehéz lett volna kitalálni. A gyorsan avuló technikát betették egy raktárba. Ez persze eleve kizárta a Deutschnak tulajdonított ügy bolygatását. Hiszen – ismerjük el! – a raktárba tétel nem volt jobb, mint amit Deutschnak a szemére hánytak. Itt ugyanúgy tisztában kellett lennie a tulajdonosi jogokat gyakorló vezetőnek azzal, hogy intézkedéseit várhatóan jelentős anyagi hátrány ismeretében hozza meg. Büntetőjogi értelemben ez a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúját veti fel. Mégsem lett ebből sem semmi, még rákérdezés sem.

A raktározásnál egy ilyen műszaki terméknél néhány hónap alatt akár teljes erkölcsi avulásra lehet számítani, gyorsan amortizálódik az ötmilliárdos beszerzési érték, miközben havonta akár sok tízmilliós (raktározási költséget kell fizetni. Ha még mindig raktárban lenne, az különösen elborzasztó lenne.

*

Mi lett az ötmilliárdos értékkel? Mennyit fizettek raktározásra? Mi maradt belőle? Mekkora az anyagi hátrány? Miért lett és hogyan lehetett belőle jópofizás? Mit üzen ez a társadalomnak?

*

A sajtó viszont a felszínen kapirgál, arra keresi a választ, például olyan kérdésekkel, hogy miért nevezi Deutsch Tamás Csányi Sándort bácsinak?


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.