Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek (1. folytatás)

Nem látják a fától az erdőt  (Magyar szólásmondás)

Folytatjuk a hosszabb cikksorozatot a rezsiharc és a választási esélyek témakörében.  Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy a rezsicsökkentés nagy nyertese az Orbán-kormány.  Annak ellenére, hogy intézkedései nem hibátlanok.  A kormányt paradox módon ismét az ellenzék erősíti: nem a csökkentés módszereit vitatja, hanem általában annak tagadhatatlan szükségességét. A felmerülő további kérdésekre is rossz, nem konstruktív, nem szakszerű válaszokat ad. De melyek is ezek a kérdések? És melyek a hibás reakciók, amelyek önmagában eldönthetik nemcsak a 2014. évi választás sorsát, hanem az arányokat is?

Bajnai Gordon könnyen megzavarható. Nincs szükség rezsicsökkentésre?

Bajnai Gordon könnyen megzavarható. Nincs szükség rezsicsökkentésre?

Az előző részben már megkezdtük ennek taglalását. Ott hagytuk abba: van-e jele a változásnak az ellenzéki pártok politikájában? Úgy tűnik, hogy nincs. Innen folytatjuk:

Napról napra felmerül a kérdés: tényleg úgy vélik, mint Bajnai Gordon, hogy sikerül győzniük? Nem értve és nem keresve megoldást milliók elviselhetetlen egzisztenciális gondjaira? Ide értve nemcsak a rezsiköltségeket fizetni nem tudókat, a lakásaikat fűteni nem tudókat, a fizetési elmaradásban levőket, hanem a devizahiteleseket is, akik alól többek között kormányzatok hibái miatt kihúzhatják a lakásukat? Ugyanolyan érzéketlenek, mint voltak 2009-ben az értékalapú ingatlanadónál vagy a lóerőadónál.

Meg vannak zavarodva

A rezsicsökkentéssel viszont a Fidesz olyan terepre vitte őket, amihez láthatóan nem tudnak alkalmazkodni, a zavaros helyzeten kiigazodni, hibás reakcióik következményeit felfogni. Az ellenzék persze nem teljesen egységes, bár az ellenzéki parlamenti pártok többsége szemben áll a rezsicsökkentéssel. A Jobbik nem, de álláspontja alig tér el a Fideszétől, leginkább a javasolt csökkentés mértékében lehet némi eltérést felfedezni. Egyik attitűd sem viszi az országot, de őket sem előbbre.

Az előző választásokra jelent meg a Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. kötetem. Ebben többek között azt fejtegettem, hogy várható-e javulás az új kormány felállásával. Megvizsgáltam, mi kellene a pozitív változáshoz és megállapítottam, hogy sajnos hiányoznak egy elvárható fordulat alapjai. Azóta több mint három év telt el és nem jutottunk közelebb a pozitív változáshoz, annak szinte ugyanúgy hiányoznak a feltételei. Még van nagyjából fél év a választásokig, elvileg sok minden bepótolható lenne. A könyv tehát sajnos ma is változatlanul időszerű.

2010-ben ismét felmerült, legalábbis bennem, hogy már rég (évtizedek óta) ideje lenne újabb és újabb megszorítások nélkül fenntartani a rendszer (valójában a rezsim) működőképességét: érdemi alternatívára van szükség. A kormányok gazdasági elképzelései ugyanakkor alig különböznek: többnyire egymás „nyomában”, nyomdokaiban járnak, folytatják egymás gyakorlatát, illetve megvalósítják egymás ötleteit.

Matolcsy, Orbán, Varga. Teljesen mindegy, közülük ki a KINEVEZETT  gazdasági miniszter

Matolcsy, Orbán, Varga. Teljesen mindegy, közülük ki a KINEVEZETT gazdasági miniszter

Jó példa erre az áfacsökkentés. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az áfacsökkentésnek általában ugyanúgy ellene van, mint a volt miniszter, jelenleg MNB-elnök, Matolcsy György Huba. A hasonló nézeteken nem lepődhetünk meg, hiszen Orbán Viktor közgazdasági nézetei nem változtak. Varga néhány ún. alapvető termék esetében hajlana csak áfacsökkentésre. De nem azért, ami a gazdaság fő érdeke, hanem a gazdaság „kifehérítése” érdekében. Tehát a gazdasági növekedés, nagyobb foglalkoztatottság stb. eszébe nem jut.

Gyurcsány Ferenc gyanakodott az áfacsökkentésre

Gyurcsány Ferenc gyanakodott az áfacsökkentésre

Az óvatosságot a Gyurcsány-kormány negatívnak nevezett áfacsökkentési tapasztalatával igyekszik megmagyarázni: hamar visszavonták, mert nem hozott eredményt. Ezt a kérdést megvizsgáltam és megállapítottam, hogy a forgalmi adatokból és másokból nem ez derül ki.

Ezt a rossz és a tényekre tekintettel nem levő, elemzésekre nem épülő megközelítést állítják be szakmaiságnak. Ez tehát a szakmaiság látszatával álcázott hiánya a szakmaiságnak. Szakmaiságnak álcázott ismerethiány és felkészületlenség.

Ugyanabban a „cipőben” járnak

A mai ellenzék „krémje” úgy gondolhatta, vagy inkább azzal áltatta magát, hogy minél több a megszorítás, annál jobbak az esélyei a kormányra kerülésre és annál kényelmesebb lesz, ha kormányra kerülne.

Sajnos a három és fél év sem volt elég ahhoz, hogy legalább elinduljanak annak felderítésében: vajon a megszorításoknak milyen hatásuk volt az elmúlt évtizedekben? Persze sokszor elég lett volna olvasni kezdeni, de ez sem történt meg vagy „csak” nem értették. Mindenesetre a rezsicsökkentés – függetlenül valós tartalmától és módszerétől – rést ütött ebben a megszorításokban elkötelezett felfogásban, képtelenek ehhez a kihíváshoz alkalmazkodni. Sőt olyan nyilatkozatokat tesznek, amivel igen sokan nem vállalnak, vállalhatnak közösséget.

Ahogy ezt a felvezetőként készített videó bemutatja:

Kiütközik egy nagy gondolkodási, szemléleti és felkészültségbeli fogyatékosság: csak egy dologra képesek valamennyire összpontosítani, egy-egy részletre. Ha több dolgot kellene összehangolni, különösen, ha azok ellentmondani látszanak egymásnak, az már nem megy. Mert – ahogy mondani szokták – nem látják a fától az erdőt.

Nem látják a fától az erdőt

Ez a szólás arra utal, hogy valaki egy nagyobb ügyet csak részleteiben lát, nem fogja fel, nem képes áttekinteni az egészet, tévesen cselekszik, pedig aprólékosan meg is magyarázzák. Hibás döntéseket hoz és teljesítménye messze elmarad az elvárttól.

Az összefüggések és a megoldások bemutatása

Ezt tettem nemcsak a Kényszerpályák, tévutak c. kötetben, hanem blogom számos cikkében, amit a politika több szereplőjének is elküldtem:

Kell-e csökkenteni az áram és a földgáz árát? (2012. 12. 26.)

Mennyivel kell csökkenteni az áram és a földgáz árát? (2013. 01. 02.)

Tematizálás. Rezsiköltségek helyett természetes monopóliumok (2013.01. 10.)

Rezsicsökkentés. Mi kell hozzá? (2013. 01. 03.)
http://szabadibela.hu/2013/02/rezsicsokkentes-mi-kell-hozza/

Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül (2013. 03. 25.)

Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül (1. folytatás)

Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül (2. folytatás) (2013. 04. 07.)

Ezek az írások dokumentálják az elméletileg különösen zűrzavaros helyzetet és annak módosulásait a kormány és az ellenzék térfelén. Az is látható, hogy a helyzet azért zavaros, mert azzá teszik, nem igazán a megoldásra, rendezésre összpontosítanak, a mögöttes célok jelentős szerephez jutnak. Pedig egyszerű a dolog: feltárom a helyzetet és annak összetevőit, összefüggő döntéseket hozok. Ehhez nyilván iránytűt adna egy részletes program. (Ha lenne.)

(Ha a rezsicsökkentés valamelyik lehetséges aspektusáról (pl. az ún. gazdasági szabadságharc stb, jelen cikkben nem olvashatna, kérjük, nézze meg a blog további cikkeit, különösen az előbb felsoroltakat. Javasoljuk a kereső használatát.)

Az anyagokból kirajzolódnak a rezsicsökkentés fő kérdései, amire rendszerszerű választ kellene adni.

1. Szükség van-e rezsicsökkentésre?

Ez költői kérdés, de az ellenzék többsége erre sem képes jól válaszolni. Kezdetben a Jobbik kivételével az összes parlamenti ellenzéki párt azt mondta, hogy nem szükséges, sőt kifejezetten káros lenne. Mára kicsit változott a helyzet, de a jó válaszok nem születtek meg.

Általában azt mondják, hogy nincs szükség általános csökkentésre, talán a rászorulók támogatására. (Erre visszatérünk.) Helyette esetleg homályos tartalmú energiaracionalizálásról beszélnek. Az LMP szerint azért nem kell rezsicsökkentés, mert nem ösztönöz racionalizálásra… (Erre nemsokára visszatérünk, hiszen pl. a földgáznál nincs is lehetőség a racionalizálásra.)

A rezsicsökkentés mértékét leszólják, ugyanakkor a rezsicsökkentést végzetes hibának nevezik, aminek az ország meg fogja inni az árát. Mellébeszélnek. Összevetik az adóemelésekkel és azt fejtegetik, hogy az elvont összegeket sem adják vissza a rezsicsökkentéssel. Ez bizonyára igaz, de ettől még a rezsicsökkentés vagy szükség vagy nem, ezt kellene megválaszolni.

Felelős egyén, szakértő vagy szervezet nem mondhatja azt, hogy nincs szükség rezsicsökkentésre.

Közgazdaságilag sem igaz, ráadásul nyakunkon a választások, ahol az egzisztenciális gondokkal küszködő választók örülnek, ha néha csökkennek a nem akármilyen terheik. Mégis elhangzik, hogy nincs szükség rezsicsökkentésre, például azért sem, mert – ez lenne az egyik érv!a szegényeknek ez semmit nem jelent. Keveset költenek rezsire és egy tíz százalékos csökkentés havi néhány száz forint megtakarítást jelent. (Ami sajna számszakilag sem igaz.) Az sem megfelelő válasz, ha az egyik ellenzéki párt áfacsökkentést javasol, de nem itt, hanem az élelmiszereknél és ott is csak az ún. alapvető élelmiszereknél. (Csak „hab a tortán”, hogy kifelejtik e körből a lisztet…) Nagyon nagy zavar lehet tehát e fejekben.

„Szuperszonikus” árnövekedés

Mint bemutattam egyik anyagomban, 24 év alatt példátlan növekedés ment végbe pl. a háztartási energiaárak területén: az árak csaknem 66-szorosukra (!) emelkedtek. Ez 2,2-szer gyorsabb áremelkedés volt, mint az átlagos infláció. Ennek a páratlanul gyors áremelkedésnek az egyik oka az áfakulcs brutális emelkedése (0 százalékról 27 százalékra, ami ma a világon a legmagasabb és amikor a rezsinél általában kedvezményes kulcsot szoktak használni). A másik összetevője egy olyan árképlet, ami hosszú éveken át páratlanul magas, 8 százalékos vagyonarányos nyereséget garantált a szolgáltatóknak és soha nem szorította őket a hatékonyság növelésére, minden begyűrűző költség áthárítását lehetővé tette. Deformálódott a fogyasztási szerkezet, a rezsi a családi jövedelem nagy részét leköti, elvonva a pénzt fontos szükségletek (pl. megfelelő táplálkozás) elől. A díjak sokak számára így is kifizethetetlenek: milliós nagyságrendű fogyasztó nem képes kiegyenlíteni számláit! 140 milliárd forint az elmaradás, százezreknél kapcsolták ki a szolgáltatást.

Fogyasztói árindexek, ábra

A nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy nálunk még ezen a nyomott forint árfolyamon is legalább 40 százalékkal magasabb pl. az áram ára, mint az Egyesült Államokban.

2.  A lehetőség, a mérték és a módszer

Az elmúlt évtizedek száguldó áremelkedéséből egyenesen következik, hogy van lehetőség az árak csökkentésére. Ezt tagadni értelmetlen, mégis a balliberális pártok ezt teszik. A kormány a szolgáltatóktól venne vissza jövedelmet, amiből az is következhet, hogy járulékosan az ő áfabevétele is csökkenhet. (Ha a forgalom növekedés ezt nem ellensúlyozza. Vagy ha nem emel ennek kompenzálására, túlkompenzálására adót, ahogy ezt teszi a közműadónál. Ez ismét a szolgáltatókat sújtja.) A lényeg tehát az, hogy a rezsicsökkentés terheit a szolgáltatókra terhelné. Ezt ráadásul nem közgazdasági módszerrel éri el (az árképlet felülvizsgálatával), hanem hatásvizsgálatok nélküli saccolgatással és adminisztratív módon. Teheti, mert bár kötelező, az ellenzék nem követeli meg a hatásvizsgálatok elvégzését. A második Orbán-kormány deklaráltan, önmaga által elismerten, sőt azzal dicsekedve, erőből és nem – mondjuk talán így! – észből és tudásból. Ebből lesz a felesleges rezsiharc, ami elkerülhető konfliktust teremt a szolgáltatókkal és az EU-val.

Hogy mekkora csökkentés érhető el, az attól is függ, hogy az összes lehetőséget kihasználják-e. A kormány az áfával, a forint árfolyamával, a földgáz import árával stb. nem óhajt foglalkozni, bár ezek is az ő hatáskörében vannak, e tényezőket nem kívánja bevonni a rezsicsökkentésbe. Úgy véli ugyanis, hogy ezzel bevételei jelentősen csökkennének.

Egyébként is a rezsicsökkentés idegen test a második Orbán-kormány politikájában, hiszen – az első Orbán-kormánnyal ellentétben – a fogyasztás és a belföldi piac korlátozását célozza és valósítja meg. Nálunk van a legmagasabb áfa a világon (27 százalék.) De ezzel sem éri be a miniszterelnök, ezért akar új áfakulcsot (a képtelenül magas 35 százalékos kulcsot a „luxustermékekre”, holott ezek további adóztatására ott van a jövedéki adó) Évről évre emeli a jövedéki adót, chips-adót vezetett be egyes élelmiszerekre. Igazi adóőrület ez!

Az ellenzék nem ágál az ellen sem, hogy a lakossági és a vállalati jövedelmek átutalását és a kézpénzfelvételüket ún. tranzakciós adóval sújtja. A tranzakciós adó az EU felfogásában a spekulatív pénzmozgásokat terhelné, nálunk egy újabb sarc a saját pénz használata után. Olyat sem hallott még a világ, hogy a bankbetétek kamata után már nemcsak kamatadót szednek, hanem azt – ez aztán a találmány! – egészségügyi járulékot! A balliberális ellenzék nem tiltakozik az új adók bevezetése és a régiek megemelése ellen, de harsányan fellép a rezsicsökkentéssel szemben. Ugyanígy tesz a Gazdaságkutató Intézet és annak számtalan kft.-je közül az egyik, a GKI Energiakutató Kft.

Aztán itt van a forint árfolyama, ami a kormány asszisztenciájával jelentősen és tartósan gyengült 2010 óta. Ha a forint erősödni kezd, mindig van egy olyan kormány- vagy kormányközeli nyilatkozat, vagy olyan kormányzati intézkedés, vagy terv, vagy kiszivárogtatás, ami leállítja a pozitív változást. Nem óhajt a kormány az árképletek felülvizsgálatával, illetve kidolgozásával (önkormányzatok nem árképletek alapján, hanem teljesen szubjektívan szoktak dönteni) foglalkozni. Ha minden lehetséges tartalékot kiaknáznának, számításaim szerint akár 65 százalékkal lehetne kisebb a rezsiköltség.

3. Szociálpolitikai kérdés-e a rezsi és a tarifa, valamint az áfa? Vagy mindenekelőtt gazdasági?

Itt felmerül egy olyan fogalom, amit nem igazán tudok értelmezni: “igazságos rezsicsökkentésre” van szükség. Tehát a másik oldal is szubjektív módon akarja a kérdést megközelíteni. A vélemény demagógiába torkollik: egyenesen arról beszélnek, az egyik pártelnök, egyben frakcióvezető is, hogy a gazdag uszodatulajdonosoknak van szükségük a rezsicsökkentésre, hogy kevesebbe kerüljön a medence fűtése! Mintha nem is lenne finanszírozási válságban a magyar lakosság és mintha bárhol a világon elfogadnák, hogy ár fölött kell fizetniük. Egyébként mit szól ehhez saját táboruk, ahol kötelezően azt kell mondani, hogy nem kell rezsicsökkentés, pedig sokan közülük télen nem tudnak rendesen fűteni.

A balliberális ellenzék hibás felfogása szerint szociálpolitikai kérdésről van szó.

A tarifával nincs különösebb probléma, de az kétségtelen, hogy sokan nem képesek kifizetni. Ezért őket támogatni kell. Már az is meglehetősen abszurd, hogy egy állítólagos piacgazdaságban milliókat támogatni kell. Ez abból adódik, hogy a sarcokat a társadalom többsége képtelen kifizetni, ez okozta különben – ahogy ezt blogomban levezettem – a lakosság eladósodását is. A megoldás szerintem nem lehet más, mint az elvonások teljesíthetővé tétele. Ennek sok ága-boga van, most nem kívánok elveszni a részletekben.

“Igazságos” rezsicsökkentés?

Ez egy új terminológia, aminek sajnos semmi értelme nincs. Tartalma homályos, de gondolhatják, jól hangzik: „igazságos”. Feltehetőleg azt fedheti, hogy csak a szegényebbeknek járhat rezsicsökkentés. Olyan formában, hogy a gazdagabbak viselnék ennek anyagi költségeit.

A szociálpolitikai támogatásoknak van egy újabb formája, ami teljesen elfogadhatatlan, annál is inkább, mivel a megkárosítottak egy részével fizettetnék meg a megkárosítottak másik részének támogatását. Az agyrém Bajnai Gordon miniszterelnöki tevékenysége idején született, de ma is büszkén vállalják és igyekeznek terjeszteni ezt a fals és igazságtalan gyakorlatot. Ha még emlékszik az olvasó, Bajnai Gordon elvonta az Elmű Rt. által megkárosítottak pénzét, ami nekik járt volna vissza és az ún. krízisalapba helyezte, amiből mások díjfizetését támogatta. Vagyis a kártérítést elvonta és osztogatta.

A földgáznál is ilyen változtatásra készültek azok, akik az irányító apparátusban a korábbi kormány idejéből itt maradtak. Terveik szerint az, akinek fogyasztása meghaladja az évi 3000 m3-t, akár csak egy m3-rel is, az a teljes 3001 m3-re sokkal magasabb tarifát fizetett volna. Az ún. kisfogyasztóknál viszont – akiknek mondjuk csak gáztűzhelyük van – jóval alacsonyabb tarifát alkalmaztak volna. A nagy átlagnál pedig nem változtattak volna. A többség számára elkerülhető a díjemelés! – hozta főcímben egy ellenzéki újság. Egy ilyen vagy ehhez hasonló megoldást alkalmaznának, ha kormányra kerülnének.

(Folytatjuk!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.