Devizahitelesek. Mire megy, mire mehet ki a „játék”?

„Egyszerűen elképesztő az a következetesség, amellyel az Ilja-félék mindig a rossz politikai döntéseket hozzák meg.”

(Ken Follett)

Először is, azoknak, akik Ken Follettől az  Évszázad trilógia második kötetét, az A megfagyott világot nem olvasták: kik is azok az „Ilja-félék”? Ők azok a hatalmat jelentő, vagy azt kiszolgáló személyek, akik mindig megtalálják „szarva közt a tőgyét”, a különösen rossz „megoldást”. Mert felelőtlenek, elfogultak és hozzá nem értőek, és ezért alkalmatlanok a közérdek felfogására és képviseletére. Sem a tények, sem a magyarázatok, a felvilágosítás stb. nem hat rájuk. Ezért következetesen mindig a rossz politikai és – tegyük hozzá – szakmai döntéseket hozzák meg. Egy agyonpolitizált országban ugyanis a politika sajnálatosan maga a szakma is. (Ld. pl. “nem konvencionális”, értsd össze nem függő gazdaságpolitika.)

Az "új" nomenklatúráról

Az “új” nomenklatúráról

„Összekeverik Gizikét a gőzekével”

Már nagyon unom a hatalom és holdudvarának értetlenségét, tulajdonképpen súlyos felelőtlenségét. Azt nem különben, hogy ismét össze kell foglalnom, mi is a gond és hogyan értik félre, mivel játszanak. Mondhatom: a gyengébbek kedvéért. Akik vagy a felfogásban vagy az érdemi változtatásban vagy a következmények megítélésében gyengék.

Számtalan elemzésben jártam körül a témát, a blogban ezek elolvashatóak. A kérdéskörrel foglalkozó anyagokat sokaknak, köztük a politika reprezentánsainak külön is megküldtem. Változatlanul azt érzékelem azonban, hogy többnyire a problémát sem értik, vagy – ami nem jobb! – tudatosan „túlteszik” magukat az összefüggő tényeken. Esetleg egyet-egyet kiragadnak abból.

A következményekkel sincsenek tisztában. Olyan súlyos gondról van szó, ami bélyegét rányomta az ország fejlődésére, de megoldatlansága rányomja bélyegét a jövőjére is.  A devizahitelesek helyzetének rendezése ugyanis egyike a fenntartható fejlődés szükséges feltételeinek.

Nem megoldani, megkerülni akarják

A devizahitelesek helyzetét, amit a bankok és a kormányok idéztek elő, nem megoldani akarják, hanem megkerülni. A terhek könnyítéséről beszélnek, amit ma is valamiféle segélynek, adománynak állítanak be. Holott arról van szó, hogy az államnak el kellene látnia kötelező feladatait, de még a helyzet hivatalos feltárásáig sem jutott, következésképpen a konstruált, virtuális, nem létező valóságra vonatkozóan vannak ötletei.

Elmulasztották a pénzügyi szektor hatékony és érdemi ellenőrzését, a helyzettel való visszaélés, az ebből következő jogtalan gazdagodás megszüntetését és szankcionálását. Elvettek jogosítványokat az erre illetékes intézménytől. Igazságtevésre, a jogtalanságok megszüntetésére, a jogtalan haszonnak a károsultak (megkárosítottak) részére való visszajuttatására kellene, hogy sor kerüljön. Ehelyett a gyorsan és indokolatlanul gazdagodó bankokat a megkárosítottak rovására kártalanítják: a bankok az elvonásokat részben vagy teljesen átháríthatják az ügyfeleikre. Így a károsultak kétszeresen is azok!

Miért beszélek feltételezhetően durva megkárosításokról?

Bár még nem szánta rá magát a kormány a helyzet átfogó feltárására és feldolgozására, mégis durva jogsértésekről és megkárosításokról beszélek. Ennek oka az, hogy olyan blankettaszerződéseket írattak alá az ügyfelekkel, amelyek a bankokat pl. egyoldalú változtatásokra és követhetetlen elszámolásra jogosították. A jogok és a haszon a bankokat illették, a kötelezettségek és a kockázatok az ügyfeleket. A szerződések zöld utat élveztek, mivel az állam nem ellenőrizte vagy nem kifogásolta azokat.

Ennek ellenére a kormányok úgy tesznek, mintha nem is lenne megkárosítás, amiben maguk is, nemcsak a bankok közreműködtek/közreműködnek.

Ne járjanak a devizahitelesek jobban, mint a forinthitelesek?!

Az értetlenséget, a virtuális problémakezelést és a felelőtlenséget bizonyítja, hogy hetek óta a kormány képviselői, köztük a nemzetgazdasági miniszter, valamint a bankok képviselői és a „szakértők”, mindenféle politikusok arról beszélnek: a devizahitelesek helyzetét nem lehet úgy megoldani, hogy ők jobban járjanak, mint a forinthitelesek. Tudják-e, miket beszélnek?

Varga Mihály eskütétele

Varga Mihály eskütétele

Ahogy erről már korábban írtam, a lakosság az állam helyett adósodott el, mivel százezrek különben nem voltak képesek a folyamatos és rendkívül durva megszorítások sorozatát elviselni.

A lakosságnak nem volt választási lehetősége, miben adósodjon el

Közvetlen forinthitelben nem adósodhatott el a lakosság, mert ezt az egyébként eladósodott állam nem engedhette meg, az államnak hitelt nyújtó nemzetközi szervezetek pedig elfogadhatatlannak tartották volna. Következésképpen a lakossági forinthitelek felvételét abnormális feltételekkel tette az aktuális kormány értelmetlenné, pl. az „egekbe” emelte a jegybanki alapkamatot.

Mivel azonban számára létkérdés volt, hogy a lakosság kiegészítő forráshoz jusson, a bankokkal karöltve kerülő pályát jártak be: a kvázi „devizahitelezés” útját, ami indulásakor kedvezőbb volt a forinthiteleknél.   (Hogy miért írtam azt a jelzőt, hogy „kvázi”, azt szintén kifejtettem blogomban.)

Ez az állapot addig tartott, amíg egy korábbi miniszterelnök, állítólag Bajnai Gordon azzal a kéréssel (!) fordult a bankokhoz: magasabb kamatot alkalmazzanak, nehogy túl előnyös legyen a „devizában” való eladósodás.  Ehhez jött még az a szabályozás is, ami a kamatok változtatását a bankok hatáskörébe helyezi és ellenőrizhetetlenné teszi, mivel két mutatóhoz is köti. Hiába csökkent 3 százalék körülire 9 százalékról a jegybanki alapkamat, az ügyfelek pl. euróra ma is 8,1 százalékos kamatot fizetnek. Ez egy magyar találmány: bár az ügyfelet sújtja az esetleges árfolyamveszteség, a kamat (részben) az MNB jegybanki alapkamatához igazodik, nem a Európai Központi Bank jegybanki alapkamatához. (Ez utóbbi ma 1 százalék alatt van és az utóbbi években alig haladta meg az 1 százalékot.) A bank emelhet, de nem köteles csökkenteni.

Érthetetlen tehát, mit akarnak azzal mondani, hogy a devizahitelesek nem járhatnak jobban, mint a forinthitelesek.

Ki tárgyaljon?

Egészen abszurd az az állapot, hogy az ügyfelekről az ügyfelek nélkül tárgyalnak a bankok és a kormány. Akik egyaránt felelősök a drámai helyzetért és annak “rejtegetéséért”. Az is abszurd, hogy az egyik közreműködő, a bankok ajánlatokat tesz a kormánynak, mintha a bank nagyvonalúságán múlna az előrelépés, mintha ez nem lenne – több oknál fogva is -“kötelező”.  Mintha szociálpolitikai, jóléti kérdés lenne és nem jogi kérdés.

Mi áll a kormány szándékában?

A szándékos vagy tudatos félreértések miatt felmerül a kérdés: vajon mi is ennek a „tekli-meklinek” oka és valódi célja?

Kizárható, hogy a devizahitelesek helyzetének valódi rendezése mozgatná a szálakat. A kormány egyébként formálisan is könnyítésről beszél, ami szintén abszurdum, ráadásul az eddigi intézkedések e leszűkített körben is meglehetősen korlátozottak voltak és ott is többnyire csak elodázták a problémát. Az elképzelésekben sem kapott hangsúlyt az érzékelhető és fenntartható gazdasági növekedés elindítása, de ennek pl. a devizahitelesek helyzetének rendezése nélkül nincs is realitása.  Anélkül sincs, hogy nem változzon a fogyasztásellenesség, a belföldi piac leértékelése, ez pedig a gazdaság szempontjából legfontosabb prioritások elérését teszi lehetetlenné (foglalkoztatottság érdemi – nem napi néhány órás közmunkával való – bővítése, magasabb fogyasztás, kis- és középvállalkozások fejlődése  stb.)

Matolcsy ment, a megszorítás maradt

Matolcsy ment, a megszorítás maradt

Ha szabad tippelni, akkor leginkább az elosztás további változtatására lehet gondolni. Naponta halljuk, mekkora sikerek vannak az országban, és hogy Magyarország egyre jobban teljesít. Ennek legfontosabb mutatója, a gazdasági növekedés azonban nem ezt támasztja alá. Van ugyan a KSH szerint néhány tized százalék volumennövekedés, de ez hibahatáron belül van, tehát nemcsak elenyésző, de az sem biztos, hogy igaz. A KSH rendszeresen felülvizsgálja és felülírja adatait, amiből akár 10 százalékpontos eltérések is szoktak adódni. Tehát ez a néhány tizednyi növekedés, lehet akár néhány százalékos csökkenés is.

A sikerek tehát az elosztás megváltoztatásából adódnak, ami azt jelenti, hogy ahonnan elvesznek, ott még nagyobb lesz a feszültség és még kisebb a siker, de erről nem szoktak beszámolni. Az elosztás megváltoztatásának kedvelt eszköze – már az első Orbán-kormány időszakában is – az infláció pörgetése volt. Most az egyik siker hivatalosan ugyan az állítólag alacsony átlagos infláció (kiemelkedően magas mezőgazdaság áremelkedés mellett), de ez a siker a kormányt nyilván nem érinti kellemesen. Az infláció árnyoldalait ugyanis nem látja, vagy nem akarja észrevenni. Pl. azt, hogy lehetetlenné teszi a gazdaság hatékony megszervezését. Az inflációt tehát kicsit pörgetni szeretné. Ezért nem lép közbe a benzin árának újabb emeléseinél, pedig tudhatná, hogy rossz az árképlet, ami miatt a spekulációs hatások felerősítve érik az országot. (A benzin alakulása a kormányzati alkalmasság tükre.)

Most erre, mármint a pörgetésre újabb lehetőség a forint árfolyamának további rontása lenne. Önmaga megnyugtatására elhiszi Matolcsy állítását, hogy ezzel versenyképesebbé válik a magyar export. Bokros Lajos óta tapasztalataink vannak arra vonatkozóan, hogy ez nem igaz. (Szemléletváltozás helyett régi nézetek. Megint előhúzták a forintleértékelést.) Akkor sem, ha nemcsak Medgyessy Péter tart még itt, hanem Róna Péter is. Meg az egyik hetilap is, a Heti Világgazdaság, amelyiknek nincs kifogása a forint további megroggyantása ellen.  (A forintleértékelés miatt menthetik Orbánék a hiteleseket.)

“A forintot gyengíteni fogjuk!”

A lap helyesen utal viszont arra, hogy Orbán Viktor kormánya a forint további gyengítését tervezi és ezért foglalkozik a devizahitelesek helyzetével. Bár sok mindent el lehet képzelni Matolcsy volt minisztériumáról, mégis megdöbbenek, amikor a tárca állítólagosan egyik munkatársának cinikus és felkészületlen kijelentéséről olvasok: ’„Egyetlen esetben van értelme a devizahitelesek megmentésének: ha gyengíteni akarjuk a forintot. Tehát gyengíteni fogjuk a forintot” – ezzel az egyszerű válasszal zárta rövidre a készülő devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos választ a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy neve elhallgatását kérő munkatársa. A következtetés helyesnek tűnik: ha a kormány azt tervezné, hogy a forintot erősítő lépéseket tesz, akkor sem politikai, sem gazdaságpolitikai megfontolásból nem kellene különösebben foglalkoznia a devizahitelesek megmentésével, hiszen az ő terheiket csökkenti az erősödő hazai valuta.’

A lapnak idén márciusban egy vezető kormánypárti személy azt nyilatkozta, hogy az ideális árfolyamszint a 300 forint körüli eurószint lenne. Névvel is nyilatkoznak a „bennfentesek”. Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezetője a napokban ezt mondta: „A befektetési szakember megismételte korábbi javaslatát, amely szerint 305 forinton kellene rögzíteni az eurót, felváltva ezzel a jelenlegi lebegtetési árfolyam rendszert.” Van olyan „tekintély”, aki 400 forintos eurót akarna. Csak megfontolásként: a 260 forintos árfolyam is alulértékelné a forintot. Minden ehhez képesti leértékelés veszteség az ország számára, ahogy ezt a blogban másutt részletesen kifejtettem.

Heim Péter, Vértes András: "a" gazdaságkutatók

Heim Péter, Vértes András: “a” gazdaságkutatók

A devizahitelek körüli tanácstalankodás már eddig alkalmas volt arra, hogy gyengüljön a forint, legalábbis ürügyet adott a gyengítésre. A magas árfolyamban érdekelt bankok alakíthatják az árfolyamot.

A gazdaságkutató intézetek alkonya Magyarországon?

A gazdaságkutató intézeteknek a világon mindenütt meghatározott profiljuk van, amitől a mi két ilyen intézetünk (a másik a GKI Gazdaságkutató Zrt.) – nekem úgy tűnik – meglehetősen eltér. Nem azért szoktak ilyen intézetet alapítani, hogy – kicsit lesarkítva és így látszólag – kifizetési jogcímet adjon a kormányoknak vagy hogy a kormányok gazdaságpolitikáját feldicsérje.

Hanem azért, hogy kontrollt jelentsen a kormányok gazdaságpolitikája számára, amit az ilyen makrogazdasági intézetekkel meg szoktak vitatni.  A szerepkör önkényes módosítása azért különösen sajnálatos, mert a második világháború után a szovjet tömbben egyedül Magyarországon működött ilyen intézet és azon körülmények között teljesíteni tudta küldetését. (Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.