Nem csökkennek a történelmi fehér foltok

Historia est magistra vitae     (A történelem az élet tanítómestere)

Historia est mater studiorum         (A történelem a tudás anyja)

2012 májusában Súlyos téveszmékből hibás gondolkodási panelek címmel hosszabb cikket írtam. Már akkor jeleztem, hogy a témát folytatom, amire most kerül sor.

A mottóként szereplő két latin közmondás szerint sokat lehet(ne) tanulni a történelemből, sőt a jelenben és a jövőben sem lehet megbízható történelmi tudás nélkül eligazodni. Érzékelni, hogy honnan jövünk és eldönteni, hova és miként szeretnénk haladni. Levonni a múltból következő tanulságokat és ehhez igazítani a stratégiánkat.

Stratégiákra természetesen szükség van, nélküle egyszerűen nem lehet hatékonyan kormányozni; akkor sem, ha a sajtó újból azt ismételgeti, hogy a stratégiákra, programokra az emberek nem kíváncsiak, ilyet nem szeretnek olvasni. Mintha – ha ez így is lenne – felmentené a kormányokat a hatékony kormányzáshoz nélkülözhetetlen stratégiakészítés alól. A zűrzavart a gondolkodásban mutatja, hogy a 2009-ben, a berlini fal lebontásának ünnepségeire érkezett magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon – ahogy erről is még lesz szó – a németeket különösen a tervezésben (!) mutatott teljesítményükért dicsérte magyar újságíróknak, Berlinben. (De akkor miért nem tetszik tervezni, stratégiát alkotni?)  És a németek kiengedéséről és egyesüléséről még az jutott eszébe, hogy nem lehet az érdemeinkből megélni, holott az ünnepség erről nyilván nem szólt. Magas poszton különösen el lehet tévedni, ha feltehetőleg nincsenek megbízható alapok, támasztékok, történelmi és egyéb ismeret, sőt személyes tapasztalat.

Rainer M. János, az 56-os intézet vezetője kitüntetése (Széchenyi díj) után

Rainer M. János, az 56-os intézet vezetője kitüntetése (Széchenyi díj) után

A tudatosság igénye és követelménye

Hogy ne sodródjunk, ahhoz kell némi tudatosság. Megbízható történelmi ismeretek, a történelmi összefüggések elfogulatlan feltárása és megismerése, megismertetése nélkül nem tudhatunk a jelenre sem megfelelő következtetéseket levonni és sikeresen felhasználni. Ez igaz a világra, az egyes országokra, az élet különböző területeire (gazdaság, politika, művészet, jog stb.).

A szovjet-magyar, orosz-magyar együttműködés példája

Ezt mutatják például a magyar-szovjet, majd magyar-orosz kapcsolatok cikkcakkjai is, miközben a legfontosabb kérdésre, az ország függetlenségének és mozgásterének megőrzésére szinte nem fordít figyelmet a politikai elit.  Magyarország 1991-ben visszanyerte függetlenségét, ami nem jelenti azt, hogy ezzel Oroszországban sokan egyetértettek volna, sőt többnyire hibás lépésnek tarthatták. A visszatérés realitása nem szűnt meg a távozással, amit csak erősít az összefüggő történelmi és egyéb ismeretek, következésképpen a stratégia hiánya. Oroszország nemcsak nagyhatalmi tényező, hanem hatalmas piac is és viszonylag közel is van.

Az együttműködés lehetőségeit ki kellene használni, de úgy, hogy ne tegyük magunkat kiszolgáltatottá és úgy, hogy kölcsönösen előnyös üzletek köttessenek. Nem az elitek, hanem az országok szempontjából. Mert vannak bőven példái a nem ilyen üzleteknek. Például a Malév eladása, a Malévot egyszerűen el lehetett kérni (a szerencsétlen ügylet következménye lett a Malév felszámolása és iszonyatos közvetlen és közvetett károk elviselése), az elrabolt sárospataki könyvek, amelyek őrzéséért is díjat kellett fizetni, a moszkvai kereskedelmi kirendeltség (felszámolóinak fogalmuk nem volt e létesítmény jelentőségéről az együttműködés és a külkereskedelem szempontjából), a MOL részvényeinek megvásárolhatósága, az újabb kőolajvezetékek beruházási költségének megosztása és tulajdonviszonyainak „rendezése” stb. Nem folytatom a sort, mert biztosan félremagyaráznák. Akik ilyen üzleteket kötnek, azokról vagy a tájékozottság nem képzelhető el, vagy a gondosság. Ha ismerem a történelmet, akkor tudom, mekkora és milyen váratlan ajándék a függetlenség az ország számára. Azt is tudom, hogy a függetlenségért naponta tenni kell.

A történettudomány sem képes betölteni feladatát

Sajnos azonban a történettudomány nem képes, talán nem is akarja szerepét betölteni; a politikailag érzékeny kérdések feltárásában és a megközelítés szemléletében ma ott sem tartunk, ahol tartottunk az ún. rendszerváltás kezdetén, tehát 20 évvel ezelőtt. Mondhatni, a kényes kérdésekhez kötődő elfogultságok és mögöttes nyomós érdekek lényegében változatlanok, ami eleve cáfolja a rendszerváltás bekövetkezését. Sőt a normatív megközelítés egyre ritkább volta miatt ma már szerintem rendszerről sem beszélhetünk, hanem inkább ad-hoc döntéseket hozó, folyamatosan ötletelő, részkérdésekkel foglalkozó rezsimről. Bajnai Gordonnal ellentétben nyilván nem rezsimváltásra, hanem rendszerváltásra van szükség, el kellene jutni végre a Kádár-rendszerből egy másik rendszerbe. De mi évtizedek óta úton vagyunk, úgy, hogy össze-vissza sodródunk.

Rendszerváltás ide, rendszerváltás oda: a történettudomány soha ennyi tabutémát nem “érzékelt”

Vagy ilyen mértékben nem dolgozott elvárások alapján, kívülről meghatározott irányban és prekoncepcióval.

Rengeteg kényes és emiatt megoldatlan, feltáratlan téma van. Még a régmúltból is (ld. pl. első világháború és háborús felelősség), de főleg a közelebbi korból (1956) és a közelmúlt történelméből (egy történelmi párt külső-belső szétverése 12 évvel ezelőtt a kétpólusú rendszer megteremtése érdekében). Nem hiszem, hogy a történelmi távlat spanyolfala mögé lehet bújni, amikor e hiányokról szólok. A 12 évvel ezelőtti események kapcsán sem. De például ’56 vagy a német menekültek kiengedése kérdésében miféle történelmi távlatra akarnak még várni? Valójában nem a szükséges történelmi távlat hiányzik, hanem a kutatási elszántság.

Imitált kutatások?

Kutatóintézetet alakítottak jelentős állami pénzekből 1956 kutatására, de mi jött ki ebből? (Mivel ’56 kutatása a téma, ezért szerepel az előbbi fényképen az intézmény vezetője, Rainer M. János.) Többet tudunk-e 1956 lényeges kérdéseiben, mint amit tudhattunk 20 éve? Szerintem nem! Az esetleg begyűjtött információk általában nem nyilvánosak, nem használhatóak fel, a fotókon pecsétek vannak: pl. az, hogy az 56-os intézet tulajdona. Holott ezeket a fotókat köztulajdonnak illene tekinteni, amit bárki szabadon felhasználhat!

Az állam az 56-os intézet alapítványát megszüntette, az intézetet a Széchenyi Könyvtárhoz csatolták, annak egy osztálya lett. Nem vagyok boldog ettől a lépéstől, hiszen 1956 és a részvevők életének számtalan kérdése nincs feltárva. Ha nincs az intézet ellenére, talán a feladatával kellett volna és kellene elsősorban foglalkoznia.

A ’80-as évek végén többet tudhattunk 1956-ról, mint ma

A ’80-as évek végén olyan könyvek jelentek meg, amelyek hosszú ideje készen voltak és csak arra vártak, hogy végre kiszabaduljanak a szekrények, fiókok fogságából. E könyvekre megvolt az érdeklődés, én magam is valósággal faltam, ami akkor egyszerre hozzáférhető lett. Sok mindenre választ adtak, de sok mindenre  általában nem, bár voltak olyanok, amelyek – bár azóta méltatlanul elfelejtették őket, vagy talán elhallgatják őket – ma is sokkal jobbak, mint amit azóta a történettudomány produkálni tud. Jóval előrébb tartanak. Ilyennek tartom Vas Zoltán kiváló munkáját, ami 1990-ben jelent meg a Huszadik század sorozatban, a Szabad Tér kiadónál. Címe: „Betiltott könyvem”.

Vas Zoltán remek és informatív kötete

Vas Zoltán remek és informatív kötete

Hatalmas időszakot ölel fel, a II. világháború befejezésétől az 1980-as évekig, amikor Kádár János és Aczél György üldözésének céltáblájává vált. Ennek az volt az oka, hogy Aczél felkérésére megírta az elmúlt évtizedek eseményeit, amelyek külföldi publikálásától annyira megijedtek, hogy egyik retorzió érte a másik után a volt tervhivatali elnököt, aki több mint tíz évig ült Rákosival a börtönben és kétszer is részt vett Nagy Imre kormányaiban. Sorban válaszolja meg azokat a kérdéseket, amelyekről azelőtt és azóta is azt szokták megállapítani, hogy ez sem tudható, az sem tudható. Például, hogy miért ment Nagy Imre a jugoszláv nagykövetségre? Vagy mi történt a Kossuth téren, amikor több száz odahívott embert mészároltak le?

Tartalom és fülszöveg (a nagyításhoz kattintson a képre!)

Tartalom és fülszöveg (a nagyításhoz kattintson a képre!)

Az egyik tabutéma

Hogy korábban keveset tártak fel ’56-ról, az érthető, hiszen a Kádár-korszakban ez volt az egyik tabutéma az egyébként a mainál sokkal kevesebb kényes kérdés közül. A másik a szovjetellenesség, a harmadik a párt vezető szerepe – ha jól emlékszem. Bár voltak más diszpreferált témák is, mondjuk a második magyar hadsereg története, de ott azért volt valami mozgás, a maihoz hasonló passzivitást nem lehetett tapasztalni. A „nagy tabutémákban” is azt vártuk, hogy végre információk özönét produkálja az ország függetlenné válásával a történelemtudomány.

A nagy tabutémák kikezdésébe bele lehetett bukni, rokkanni, akár bele is lehetett halni. Ezek tabutémák adták ugyanis a Kádár-rendszer legitimitását. A megingathatatlan álláspont szerint 1956-ban ellenforradalom volt, a szovjet-magyar barátság és az ország megszállása sem lehetett vitatéma, ahogy az MSZMP vezető szerepe sem. Nem meglepő tehát, hogy 1989 januárjában, amikor Pozsgay Imre kihasználva Grósz Károly külföldi útját 1956-ot népfelkelésnek nyilvánította, nagy lett a zavar és éles reakciók születtek. Volt, aki nagyon helytelenítette Pozsgay nyilatkozatát, például Németh Miklós miniszterelnök, aki meglehetősen messzire ment De aztán sok mindent átgondolt és nagy utat járt be a lényeges tettekig, például a keletnémet turisták okozta válság megoldásáig.

Horn Gyula még nagyobb utat járt be. „Horn Gyula viszont 1988 februárjában még azt hangoztatta a párt központi bizottságának ülésén: ’vegyék tudomásul az elvtársak, hogy Kádár elvtárs nélkül nincs kibontakozás, nincs magyar jövendő’ – emlékezett Pozsgay Imre. ’Ennyit a Gyula előrelátó képességéről’ – jelentette ki.”

A tabu megdöntésével a rendszer is bukik

A tabu megsértéséből a rendszer bukását valószínűsítették. Ezért Nagy Imre rehabilitálása ellen Grósz Károly tiltakozott.

És Kádár János is.  A szerep sem gusztusos, a forma és az “érvek” még kevésbé.

Ezzel azt is  jelezték, hogy az ország nem demokrácia, szándékaik szerint különösen nagy ügyekben nem a bíróságok döntenek, hanem (akkor is, szerintem ma is) a politika. Ezen az igazságon nem, az erőviszonyokban történt a változás, amikor Nagy Imre temetése után három héttel megtörtént rehabilitálása. Szimbolikus, hogy Kádár János, mint a korszak első számú reprezentánsa ugyanezen a napon hunyt el.

A németek kiengedése

Más kérdések is megválaszolatlanok. Az is, hogy a németek kiengedése mennyiben volt elsősorban Németh Miklós miniszterelnök és az akkori kormány érdeme és mennyiben a szovjeteké és a németeké, meg az amerikaiaké?  Kockázatot kellett-e vállalnia a magyar politikai vezetésnek, honnan jöhetett a kockázat, lehetett volna-e más megoldás stb.?

Németh Miklós

Németh Miklós 2009-ben azt állította, hogy egy szűk csapat zongorázta végig, mit lehet tenni.

Németh Miklós a berlini ünnepségen

Németh Miklós a berlini ünnepségen

Annak idején a szűk csapatba még a külügyminisztert, Horn Gyulát sem vonták be. Ebből mintha úgy tűnne, hogy nagyon kockázatos és igen önálló magyar akcióról lenne szó. „Kitért arra is (A volt miniszterelnök – Sz. B.), hogy egy nagyon szűk csapat ’zongorázta le’, hogy mikor és miként engedik ki a nyugati határon az NDK-sokat. Megjegyezte: Horn Gyula, akkori külügyminiszter nem tartozott a ’szűk csapatba’.”

2010-ben Bajnai Gordon iskolásoknak ad elő a megszorítások hasznáról

2010-ben Bajnai Gordon iskolásoknak ad elő a megszorítások hasznáról

A 2009. novemberi berlini ünnepségen Bajnai Gordon aktuális magyar miniszterelnök is megjelent és ha beszédet nem is mondott, magyar újságíróknak beszéd formájában nyilatkozott.

Bajnai Gordon Berlinben félreértette a szerepét

Ezekkel a mondatokkal utólag is igazolta, hogy Németh Miklós mennyivel jobb választás volt és lenne ma is. Németh Miklós empátiája teljesen hiányzik belőle. Bajnai ugyanis közhelyeket mondott, sőt úgy viselkedett, mint egy szegény, kisebbségi érzésektől szenvedő rokon. Aki most is saját hazája leszólásában látja a szerepét:

„Magyarország büszke 20 évvel ezelőtti szerepére – ezzel kezdte. Magyarország ütötte ki az első téglát a berlini falból – idézte Helmut Kohl volt kancellár híressé vált kijelentését Bajnai Gordon, hangsúlyozva, hogy az ország büszke erre a szerepére. A magyarság akkor a szolidaritás kiemelkedő bizonyítékát tanúsította, és egy világos, elvi pályát (?! – Sz. B.) rajzolt az ország számára. A rendszerváltás ezen a pályán ment végbe (Ezt sem lehet érteni. – Sz. B.) – fogalmazott a magyar kormányfő. ’Azt gondolom, ha a pillanatnyi problémákból kiemeljük a fejünket, és visszatekintünk, akkor nyugodtan állíthatjuk: óriási az az út, amelyet valamennyien megtettünk’ – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A miniszterelnök szerint büszkének kell lenni a 20 évvel ezelőtti teljesítményre, de ebből nem lehet megélni. (Tessék? – Sz. B.) Az elismerés és a hála nem helyettesítheti azt, hogy Magyarországnak ma is jól kell teljesítenie, és meg kell tennie mindazt, ami lehetővé teszi, hogy újra és újra kivívja ezt az elismerést. Bajnai emlékeztetett arra, hogy a magyar-német kapcsolatok kiemelkedően jók, Németország hazánk legnagyobb kereskedelmi partnere. (Vajon ki írta ezt a szösszenetet? – Sz. B.)

A magyar kormányfő szerint Németország követendő példát mutat tervezésből, a programok hosszú távú, kormányokon átívelő megvalósításából. Bajnai tiszteletre méltónak nevezte azt is, ahogy Németország szembenézett a XX. századdal, saját múltjával. ’Azt gondolom, Magyarország is tanulhat abból, miként nem szabad megismételni a múlt hibáit, illetve bűneit, hogyan kell szembenézni azokkal’ – zárta beszédét a miniszterelnök”.

Egy másik összefoglaló

Van egy másik összefoglaló is, ami a Népszabadságban jelent meg. „A berlini ünnepség kapcsán Bajnai Gordon magyar újságírók előtt arról beszélt, hogy Magyarország húsz évvel ezelőtt a jó oldalon állt, pozitív szerepet játszott a sorsdöntő európai változásokban. Erre büszkének kell lenni, de a hálából nem lehet megélni. Az időközben NATO és EU-taggá vált Magyarország ugyan a globális gazdasági válság leküzdéséhez visszakapja az Európai Uniótól azt a szolidaritást, amit húsz évvel ezelőtt a keletnémeteknek adott, a krízis-kezeléshez elengedhetetlen ’házi feladatait’ magának kell elvégeznie. A német gazdaságban mutatkozó pozitív jelek a magyar gazdaság számára is biztatóak – mondta, emlékeztetve arra, hogy magyar GDP nyolcvan százalékát adó export mintegy harmada Németországba irányul. Arra a kérdésre, mit ’irigyel’ Európa vezető gazdasági hatalmától, Bajnai a hosszú távú tervezést, a szélsőjobboldallal szembeni demokratikus összezárást, illetve azt a képességet nevezte, ahogy a különböző politikai erők a gazdasági válság leküzdésére össze tudnak fogni egymással.”

Meglehetősen logikusak a korábban felsorolt  kérdések

Hogy e kérdések logikusak lehetnek, tehát nem személyes elfogultság diktálja őket, arra a külföld értékelése utal. Ez az értékelés ugyanis számos ponton nem egyezik azzal a képpel, amit az akkori magyar történelmi szereplők alakítottak ki, részben magukról. A németek ugyanis nem mutatják azt a hálát, amit a magyar értékelések után el lehetne várni. Igaz ugyan, hogy Németh Miklóst és Horn Gyulát kitüntették, de az érdemet látnivalóan a volt Szovjetuniónak és elnökének, Mihail Gorbacsovnak tulajdonítják. És a magyar másodlagos szerepet is megosztanák a német újraegyesítéshez hozzá nem járuló lengyelekkel. Ezért is kellett Németh Miklósnak Lech Walesával osztoznia a szimbolikus és ünnepélyes ledöntésén a 2009. novemberi 20. jubileumon. Walesa feltehetőleg udvariasnak érezte magát, hogy „megtűrte” maga mellett Németh Miklóst:

„Walesa: ‘hazugság’ azt állítani, hogy Gorbacsov bontotta le a berlini falat”

’Hazugság’ azt állítani, hogy Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár bontotta le a berlini falat, a valódi érdem ugyanis a néhai II. János Pál pápát és a lengyel Szolidaritás szakszervezetet illeti – jelentette ki Lech Walesa volt lengyel államfő és szakszervezeti vezető hétfőn egy lengyel televíziónak adott interjúban.

’Elszomorít, hogy hősöket csinálnak olyanokból, akik valójában nem voltak azok’ – mondotta Walesa Berlinből a tvn24 televíziónak nyilatkozva. ’Nem viccelek, Gorbacsov soha nem akarta megdönteni a kommunizmust, sem lebontani a berlini falat, amely nem volt neki útjában. Ha ezt mégis így állítják be, akkor ezzel egy hazugságra építik fel Európát; ez engem rémülettel tölt el’ – mondta a volt lengyel államfő, aki a berlini fal 20 évvel ezelőtti leomlása alkalmából Berlinben zajló hivatalos megemlékezésen vesz részt.

’Az igazság az, hogy a berlini fal ledöntése 50 százalékban II. János Pál pápának, 30 százalékban pedig a Szolidaritásnak köszönhető, és csak 20 százalékban illeti érdem a világ többi részét’ – tette hozzá a hajdani Szolidaritás szakszervezet vezetője.”

Merkel is „félreértékel”. A hála sehol…

„’A lengyel Szolidaritás, a prágai tavasz, a magyar határnyitás és Mihail Gorbacsov reformjai nélkül nem omolhatott volna le a fal’ – hangoztatta a díszvendégek között helyett foglaló volt szovjet pártfőtitkár előtt Angela Merkel.” Most már a prágai tavasz is bekerült a körbe, de hol van 1956? Egyébként Mihail Gorbacsov reformjainál sokkal jelentősebbek azok a taktikai hibái, amelyek a szocialista közösség összeomlásához vezettek.

Sarkozy is igényt tart „érdemei” elismerésére

Az érdemre igényt tartók között jelentkezett Nicolas Sarkozy is, aki azzal állt elő, hogy 1989-ben már ott volt a fal ledöntői között.

Egy újabb fontos kérdés: akarták-e a németek?

Ne menjünk tovább, amíg legalább nem rögzítünk egy szerintem lényeges kérdést. Vajon a németek többsége akarta-e az újraegyesítést, ami nagyon komoly áldozatokkal járt a számukra? És hallatlan kihívással, hiszen a volt NDK-t még mindig nem sikerült felvirágoztatni.

(Folytatjuk!)

2 responses to “Nem csökkennek a történelmi fehér foltok

  1. Visszajelzés: Reális Zöldek Klub

  2. Visszajelzés: Ismét a történelmi fehér foltokról. Ezúttal a 25. évfordulóra | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.