Meg nem oldott feladatok (2). A devizahitelesek helyzetének rendezése (3. folytatás). A megoldás

Orbán Viktornak „az a … feladat jutott, hogy a valós nemzeti alternatívát nyújtó népvezér (a királyfi) helyett annak ’alteregója’ legyen; vagyis hogy … ’a hiteteles alternatívát, a nemzeti hőst’ alakíthassa, holott az igazi szerepe ’levezető szelep’, amelyből a remény, az igazi alternatíva utolsó esélye fáradt nemzeti gőz formájában távozik el, és nem marad utána más, csak az űr.”

(Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek. 2010.)

Az előző három részben elég alaposan körbejártuk a devizahitelesek helyzetének összetevőit és eljutottunk a lehetséges, egyben szükségképpen alternatív megoldáshoz. A valós megoldás  nem bonyolult, de vannak – egyelőre még mindig teljesületlen – előfeltételei. A PSZÁF-nek pontos és részletes helyzetképet (ld. alább) kell adnia. Ezt meghiúsíthatja, ha az MNB-hez kerülne a PSZÁF, ami mellett Matolcsy György Huba MNB-elnök elkezdett kampányolni. (Ha az ötlet megvalósulna, a PSZÁF-et nem lehetne e tényfeltárásra rászorítani, de még meglevő adatainak publikálására sem. Bizonyára ez a szempont Matolcsynak eszébe sem jut, sokkal inkább az, hogy a kereskedelmi bankok e lépéssel még inkább, adminisztratíve is függnének tőle.) Érdekes fejlemény, hogy Szász Károly, a PSZÁF elnöke a kormány kompetenciájából a Magyar Nemzeti Bank és Matolcsy elnök kompetenciájába szeretne kerülni.

Matolcsy György országjáráson. Mögötte, a kivetítőn az MNB.  A PSZÁF-et is akarja

Matolcsy György országjáráson. Mögötte, a kivetítőn az MNB. A PSZÁF-et is akarja

A megoldás ismertetése előtt lássuk, miért is szükséges a tényfeltárás és miért kerülték meg a kormányok:

Az eddigi intézkedések elégtelenek, részlegesek (az érintettek kétharmadát egyáltalán nem fedik le)

A kormány és a bankok által kigondolt és bevezetett intézkedésekkel ugyanis nincs megoldva a súlyos és súlyosbodó helyzet, nem lehet elkerülni a további és igen nyomasztó következményeket. Mire is? Százezrek egzisztenciájára, a társadalmi békére, a fogyasztásra, a belső piacra, a gazdasági növekedésre, a jogbiztonságra, az állami intézmények iránti bizalomra stb. Akkora súlyú problémahalmazról van szó, amit nem szabadna megkísérelni „szőnyeg alá söpörni”. Sajnos a parlamenti pártok többsége ezen fáradozik. Egy párt kivételével, ami napirenden tartja a kérdést. Szó szerint, mivel naponta felveti a helyzet súlyosságát és a civilek bevonásának szükségességét. Az viszont nemigen látszik, mit tartana megoldásnak.

Egy költői kérdés: van-e alternatíva?

Az elég nyilvánvaló, hogy hosszú ideje nincs pártok által jegyzett és persze működőképes alternatíva, a gazdasági kormányzásban folytatódik a folytathatatlan. Működőképes és összefüggő programok sem léteznek és nincsenek hatásvizsgálatok sem. Sőt többnyire a helyzet sincs feltárva. A tartós eredménytelenség ellenére a „megoldások” lényege sem változik, a módszerek sem, általában egymáséit folytatják.

E hiátusok és „hiányosságok” miatt eleve lehetetlen lenne alternatívát alkotni a pártoknak, ha lenne erre egyáltalán igényük. Az – úgy tűnik – nem számít, hogy az országnak mi lenne az érdeke. A parlamenti pártok azonban többnyire úgy gondolják, hogy nem kell nekik alternatívában gondolkodni, aminek két alapvető oka van. Ellenérdekeltek és feladataikat ennek megfelelően értelmezik, értelmezhetik és egyébként sem alkalmas erre a felkészültségük. Sajnos olyan erős a meghatározó parlamenti pártok médiabefolyása és ennek révén a közvélemény sulykolása, hogy az ország sem jutott el annak felismeréséig: alternatívára van szükség, az önfelemésztő helyben járás nem folytatható.

A pártok vagy eleve tagadják az alternatíva lehetőségét vagy akarva-akaratlanul lejáratják a gondolatát. Fogalmazásbeli „bravúrokkal” vagy imitált kísérletekkel. Úgy „változtatják” meg a gyakorlatot, hogy átnevezik; „törlik” a gyűlölt megszorítás szó használatát. Esetleg „megpróbálják” „másként”, hogy ezzel „demonstrálják”: megkísérelték, de a korlátok nem engednek.

Az alternatíva „alteregója”?

Az alternatíva tagadása inkább a Gyurcsány– és a Bajnai-kormányra jellemző, az alternatíva imitálása, egyben lejáratása pedig inkább a második Orbán-kormányra. Czike László közgazdász és közíró kissé nyakatekerten, de szemléletesen fogalmazza meg, hogyan „adják el” a közvéleménynek az ilyen „alternatívát”, miközben a mesebeli királyfiként beállított miniszterelnök a „levezető szelep” szerepét tölti be. És „a remény, az igazi alternatíva utolsó esélye fáradt nemzeti gőz formájában távozik el, és nem marad utána más, csak az űr.” (Czike László egyébként nagyon alapos, érdekes és értékes elemzést készített a Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. kötetről: Könyvajánló kritika. )

Ezt a kormány egyedül nem teheti, ehhez ilyen ellenzék kell

A mottóról eszünkbe juthat a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, amire megfelelő választ kell adni. Ez sok országban meg is történik, a fejlett világban évtizedekkel óta szabályozzák a monopóliumok tevékenységét, megtorolják a tisztességtelen piaci magatartást és a károsultakat kártalanítják. Nyilván az esetleges banki károsultakat is.

Nálunk viszont e helyett állítólag gazdasági szabadságharcot folytat a kormány, ami olyan zavaros, hogy kevesen értik a világban, mit is tesz. Felesleges indulatokat kelt, irritál és akadályokat hoz létre gondjaink megoldása előtt. E „szabadságharcnak” – megválasztott irányai, témái, módszerei miatt – nagyon magas ára van, de nincs megfelelő hozama. Az, amit látszólag ennek révén érnek el, azt sokkal könnyebben el lehetne érni alkalmas és másutt régóta alkalmazott módszerekkel. Ezzel a harccal – paradox módon, ahelyett, hogy nőne – egyre szűkül az ország mozgástere. Az ellenzéknek viszont tetszik ez a „szabadságharc”: a balos és a jobbos részének egyaránt. Nincs párt, amelyik rámutatna, hogy ez nem „szabadságharc”, legfeljebb annak lejáratása.

Aztán ott van a rezsicsökkentés, ami nemcsak szükséges, hanem az előző kérdéshez hasonlóan lehetséges is. De nem elrendelések és erődemonstráció formájában, hanem normatív alapon. (Ld. a blogon publikált anyagaim.) És a magas rezsiért felelős állam közvetlen illetékességi körét sem mellőzve, hanem arra összpontosítva. Ez adna fenntartható, megvédhető és jelentős (akár 60–70 százalékos) mérséklésre lehetőséget. Az ellenzék általában ezt sem képes felfogni. Van olyan mozgalom és párt, amelyik visszautasítja (!)  a rezsicsökkentést, holott 24 év alatt 66-szorosára ment fel a háztartási energia ára Magyarországon! Tehát óriási tartalékok vannak az árakban!

Sorolhatnánk a példákat. Egyről azonban most mindenképpen kell beszélni: a devizahitelesek helyzetének rendezéséről, ami ugyancsak a tipikus példák közé tartozik. Sajnos itt sem jól értelmezi a helyzetet és annak megoldását az ellenzék. De akkor miként akar szimpatizánsokat gyűjteni?  Minden bizonnyal a pártok a 2014. évi kampányban a devizahitelesekkel kapcsolatban sem tudnak működőképes koncepciót felmutatni.

Tömegproblémáról van szó

A devizahitelesek helyzete – az érintett családtagokkal együtt – több millió embert érint. Csaknem egymillió háztartás közül a kormányzati intézkedések kb. 300 ezernek adtak valamilyen és főleg időleges könnyítést. Hogy mekkora ez a segítség és hogy hányan tudnak közülük kikecmeregni ennek révén ebből a szituációból, az ma még nem tudható. 620 ezer háztartásnak (ez kb. kétmillió ember) viszont semmilyen segítséget nem adtak! Az utóbbi időben egyébként tovább nőtt a súlyos fizetési nehézségekkel küzdő, a lakásáért joggal aggódó hitelesek száma. Felgyorsult a hitelek bedőlése. A törlesztéssel 90 napnál hosszabb ideje elmaradók száma 160 ezerről 250 ezerre emelkedett.

Mindenképpen állami feladat

Tömegméretű problémáról van tehát szó. Ennek megoldásából – és nem a kezeléséből – az államnak akkor is ki kell vennie a részét, ha nem történt megtévesztés, becsapás, megkopasztás. De hát nálunk – ahogy ezt bizonyítottam – a devizahitelesek mintegy kétharmada kifejezetten a kormányok alkalmatlan gazdaságpolitikája miatt és az állam helyett adósodott el. Ez már végképp elégséges ok lenne arra, hogy az állam a saját és a bankok „zsebébe nyúljon”.

A második világháborúban Anglia súlyos bombakárokat szenvedett. A lebombázott házakat az állam helyreállította, újjáépítette. Winston Churchill azzal érvelt a parlamentben, hogy nem lehet véletlen vagy a vakszerencse kérdése, ki válik nincstelenné és ki tartja meg egzisztenciáját. Bár ez nagyon sokba került az angol államnak, de erősítette a britek összetartozását és harci szellemét, hogy sikeresen úrrá tudjanak lenni a nagy nehézségeken.

Ha Magyarország válságát nézzük, az is nagyrészt véletlenen, esetlegességen, netán kapcsolatokon múlt, kinek adatott meg az anyagi jólét és kinek rendült meg az anyagi helyzete. A finanszírozás megoldása – mint látni fogjuk – ugyanakkor nálunk ma sokkal kevésbé nehéz, mint volt az Egyesült Királyságban.

A károk nagy részéhez „hozzátett” az állam. “Ellenállt” a helyzetfeltárási kötelezettségének

A helyzet természetesen azért sem azonosítható, mert nálunk az állam nagymértékben hozzájárult a lakossági károkhoz. Az eladósodás mértékében ugyanis az államnak, kormányoknak, intézményeiknek nagyon negatív szerepük volt és van. Először is azzal, hogy hosszú ideje gazdaságirányítási/kormányzási válság van az országban, amiből óriási gazdasági veszteségek adódnak. Erre az állam, a kormányok még „rátettek”. Nem állták útját a kétes szerződéseknek, hagyták a jogtalan banki igények érvényesítését, banki adók és költségek áthárítását, asszisztáltak a forint árfolyamának gyengüléséhez (sőt látnivalóan a leértékelés folytatása mellett vannak), eltűrik a szégyenteljes végrehajtásokat, a bajba jutottak (juttatottak) kifosztását, ma pedig igyekeznek a felelősséget elkenni, a helyzet feltárását megakadályozni. Holott értelmes kormány ez utóbbival kezdte volna. A második Orbán-kormány három évet vesztegetett el és még mindig nem tisztázta a helyzetet és annak történetét, a felelősséget.

Értem, hogy miért nem tette meg, de hát ezt megérteni (ezzel azonosulni) nem lehet. Ha megtette volna, akkor nyilván nem lehetett volna a devizahiteleseknek visszajáró pénzt bankadóként az állam számára elvonni. A devizahiteleseket fejőstehénként kezelni – segítségnyújtás helyett. És ünnepelni, hogy megszorítás nélkül (?!) csökkenti a kormány a költségvetési hiányt, miközben a számára fontos dolgokra nagyvonalúan (pazarlóan?) költekezik. És nem lehetett volna megengedni a bankok a devizahitelesek rovására “kárpótolják” magukat: hárítsák át ügyfeleikre, amit csak tudnak!

Similis simile gaudet! Hasonló a hasonlónak örül!

Azért sem meglepő, hogy nincs alternatíva, mert a politikai és állami vezetők olyan munkatársakkal, vezetőtársakkal veszik körbe magukat, akiktől kritikát vagy új gondolatot, pláne új szemléletet nem várhatnak. De még a helyzet feltárását sem. Hogy ki kicsoda a gazdaságirányításban és kik a stratégák a kormányban, arról két éve anyagot készítettem. A személyek ugyan változtak, de nem előnyökre. Az, amit példaként megemlítek, abban a kormányzati szereplő ugyanaz. 2013. május 21-én Cséfalvay Zoltán (földrajz) tanár úr és (gazdasági) stratégiai (!) államtitkár (Nemzetgazdasági Minisztérium) azzal utasította el egy devizahitelesekről szóló parlamenti vitanap ötletét, hogy a devizaalapú hitelekről már 62 órán át beszéltek az országgyűlésben, ebből 8 és fél órát vett igénybe maga a javaslattevő. Szerinte semmi nem várható attól, ha tovább vitatkoznak. Az országgyűlésben különben olyan serény munka folyik, hogy a 21-i jegyzőkönyv 27-én sem volt megtalálható a parlament honlapján.

Abban persze, hogy miről tudnának vitatkozni,  lehet, hogy igaza van Cséfalvay Zoltánnak, mivel a helyzet nincs megfelelően feltárva. De vajon kinek az asztala lenne ennek megoldása? Szerintem éppen az övé.

Nélkülözhetetlen a megfelelő helyzetkép

A cikk előző részeiben arról is írtam, mi minden hiányzik és különösen hivatalosan. Kiindulási alap ugyanis csak a megfelelő intézmények által feltárt tények lehetnek, ezekből lehet kiindulni, érvelni és számolni. Számszaki kimutatások pl. a devizahitelezés banki nyereségéről, jogi megállapítások a tisztességtelen magatartás eseteiről stb. Azt sem tudni hivatalosan, hogy a devizaalapú hitelekhez vettek-e fel devizát a bankok stb.

Leáll a végrehajtás és megváltoznak a szabályai

A tényfeltárás a folyamatban levő ügyekre hatással lehet. Amíg a tényfeltárás elkészül és elfogadják, értelemszerűen fel kell függeszteni a végrehajtásokat. Amennyiben a tényfeltárás bizonyítja a tisztességtelen piaci magatartást, akkor felül kell vizsgálni és újra kell kötni a szerződéseket. Ez értelemszerűen meghosszabbítja a végrehajtási moratóriumot.

Ha valamikor mégis beindul egy-egy esetben, megváltoznak a szabályok. Ingatlant nem lehet az értékbecslésben meghatározott összeg alatt eladni. Ezzel elkerülhetővé válik a magáncsőd intézményének bevezetése, amit eddig állítólag az indokolt volna, hogy ne következhessen be olyan szituáció, hogy valaki éveken át törlesztett, irreálisan alacsony összegért elkótyavetyélik a lakását és még mindig fennállhat törlesztési kötelezettsége. Így lett az öröklakásból örökhitel. A javasolt megoldással elkerülhetik a hitelesek, hogy magáncsőd intézményének olyan hangsúlyú változatával kerüljenek szembe, ami az előbbi viszonylagos előnyt sem biztosítja a számukra. Viszont szorult helyzetükben az életükbe gyámként belefolyó csődgondnokot kapnak, aki eldöntheti, mire használják fel jövedelmüket. El kell-e adni autójukat, elutazhatnak-e nyaralni, lehet-e biciklijük. Erre tehát nincs szükség.

Hasonlóképpen gondoskodni kell arról, hogy a személygépkocsik és motorkerékpárok stb. esetleges végrehajtása során ne lehessen irreális árat alkalmazni.

Tényfeltárás nélkül „intézkedtek”

Sajnálatos módon a bankokkal egyeztetett kormányzati intézkedések tényfeltárás hiányában születtek meg. És úgy, hogy még hatásvizsgálatot sem végeztek. Meg is rengették a forint árfolyamát azok a banki és egyéb feltételezések, miszerint milyen végzetes hatással lesznek a különben közösen elhatározott intézkedések pl. a bankok helyzetére vagy az ország pénzügyi helyzetére. E vizsgálatok elvégzése nem képezhetné vita tárgyát és vitázni ezek elvégzése után lenne értelme.

Nem a megoldáshoz kell tényfeltárás, hanem annak alátámasztásához

A részletes tényfeltárás elsősorban nem a megoldás kimunkálása céljából szükséges. Csak bonyolítja és zavarossá teszi a megoldást, ha az egyes feltárt megtévesztések, erőfölénnyel aló visszaélések stb.  hatását próbáljuk számszerűsíteni és így korrigálni a kötelezettséget. Erre – mint látni fogjuk – egyáltalán nincs szükség ahhoz, hogy az elszámolások és  benne a jogtalan extraprofit visszatérítése megtörténjen. (Beleértve azt is, amit a bankadó miatt a bankok jogtalanul áthárítottak az ügyfelekre.)

A részletes gazdasági és jogi tényfeltárás ahhoz viszont feltétlenül szükséges, hogy a megoldást meg lehessen védeni, „le lehessen nyeletni” belföldön és külföldön, többek között a nemzetközi szervezetekkel és intézményekkel. A bankok ugyanis bár jogosulatlan, de megszerzettnek érzett és jelentős összegektől esnek el. Az ugyanis több mint sejthető, hogy tisztességtelen megállapodások köttettek a bankokkal, amelyek egyoldalú előnyökhöz juttatták a bankokat és egyoldalú kockázatokkal terhelték a kiszolgáltatott ügyfeleket. Ha ezt bizonyítani tudjuk és ehhez kellenek hivatalos adatok, akkor egyszerűen rendezhető a kérdés.

Nincs tehát kétség afelől, hogy súlyos visszaélések történtek és történnek. A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, Simor András a felelősségét sajátos vonatkozásokban látja. Búcsúinterjújában elmondta, hogy azért hibáztatja magát, miért nem szerepelt hetente a televízióban és mondta el, hogy kockázatos ügylet a devizaalapú kölcsön. Ma sem jut azonban eszébe, hogy nem a lakosságot kellett volna figyelmeztetnie (ezt sem tette meg), hanem a kormányt. A kormányt fel kellett volna hívnia, hogy intézményén, a PSZÁF-en keresztül tárja fel az esetleges jogszerűtlenségeket (amelyek miatt szerfelett „kockázatosak” a hitelek) és küszöbölje ki azokat!

„Mindössze” az eredeti állapotot kellene visszaállítani?

Sokan úgy látják, hogy a kérdés annyira egyszerű, hogy „mindössze” az eredeti állapotot kell helyreállítani. Elfelejtkeznek arról, hogy ehhez először is a megtévesztés tényét bizonyítani kell (ld. feljebb). Tehát az említett részletes tényfeltárás nélkülözhetetlen. Ha sikerül bizonyítani a megtévesztést és elérni a szerződések érvénytelenítését, akkor sem lehet visszaállítani az eredeti állapotot az ügyfelek többségénél, mivel az ügyfelek többsége nem képes a felvett összeget és a kamatokat azonnal visszafizetni. Ráadásul hosszú ideig használták a hitelbe kapott pénzt és nyilván még használni fogják. Ki kell dolgozni, milyenek lehetnek ennek a feltételei.

„Forintosítani” nem kell, mert a hitelek eleve „forintosítva” vannak

A hitelkárosultak és több szakértő (pl. Róna Péter) a devizaalapú hitelek forintosításában látják a megoldást. Erre viszont egyáltalán nincs szükség, hiszen forintban jutottak pénzhez az adósok. A fiktív devizát pedig egyszerűen el kell felejteni. Erre a forintösszegre lehet számolni olyan kamatot, ami az ésszerűség határain belül a legalacsonyabb. Például a jegybanki alapkamatot és hozzá egy minimális, 5 százalékos banki nyereséget. Tehát 10 százalékos jegybanki alapkamatnál, 10,5 százalékot lehetne felszámítani, ami minden banki költségre fedezetet nyújtana. 4 százalékos alapkamat esetén, 4,2 százalékot. Ha a bankok a tisztességes elszámolások következtében tőkéjük egy részét elvesztenék, az állam pótolná ezt és cserébe tulajdonrészt és beleszólási jogot kapna.

4 responses to “Meg nem oldott feladatok (2). A devizahitelesek helyzetének rendezése (3. folytatás). A megoldás

  1. Visszajelzés: Reális Zöldek Klub

  2. Can I just say what a relief to find someone who actually knows what theyre talking about on the internet. You definitely know how to bring an issue to light and make it important. More people need to read this and understand this side of the story. I cant believe youre not more popular because you definitely have the gift.

  3. Spot on with this write-up, I really feel this website needs a lot more attention. I’ll probably be returning to read through more, thanks for the information!

  4. After I originally left a comment I appear to have clicked on the -Notify me when new comments are added- checkbox and from now on every time a comment is added I get four emails with the same comment. There has to be an easy method you are able to remove me from that service? Kudos!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.