Meg nem oldott feladatok (2.) A “devizahitelesek” helyzetének rendezése (2. folytatás)

Az előző folytatás végén ismét a felelősség kérdését vetettük fel.  Meg kellett állapítanunk, hogy az államé a meghatározó szerep és felelősség. Innen folytatjuk.

A legkevésbé jelentős a hitelfelvevők szerepe és felelőssége, viszont a következmények főleg őket (és a gazdaságot) sújtják és őket szokták a közvélemény előtt elmarasztalni. Ez tipikus victim blaming, az áldozat megvádolása, hibáztatása.

Devizatartalékból kiadási, kamatfizetési tétel

A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) 37 milliárd euró már a tartalék, amit zömében semmire nem használnak, nem tudnak vele mit kezdeni, viszont kamatot, ráadásul igen magas kamatot fizetnek utána. (A közelmúltig semmire nem használták, ma pedig a kis- és középvállalkozói devizahitelek részbeni forintosítása kicsit, de a lényeget tekintve nem változtat a képen. Nem véletlenül igyekezett a Magyarországra áramló spekulációs pénzek beáramlását Surányi György jegybankelnökként megakadályozni, hiszen e pénzek még tartaléknak sem jók. Ha megrendülne a gazdaság helyzete, azonnal kivonulnának. Ahogy ez történt pl. a Németh-kormány alatt az arab pénzekkel.)

Matolcsy György nem "konvencionális". Tündérmesék és taktikai "atomfegyverek"

Matolcsy György nem “konvencionális”. Tündérmesék és taktikai “atomfegyverek”

Az MNB új elnöke, a legendásan okos Matolcsy György Huba az állapotokat tündérmesének hajlamos „értékelni”, az újabb sarcot, a tranzakciós adót pedig a XXI. század „taktikai atomfegyverének”. Az ő helyzete persze – a „paramétereihez” képest különösen – valóban tündérmesébe illő. Egyébként sem csak tündérek szerepelnek a róluk szóló mesékben, hanem manók is. Elődjéhez, Simor Andráshoz hasonlóan – úgy tűnik – Matolcsy György sem ismeri az MNB elnökének feladatait, pedig csak kettő van belőlük: a forint értékének megőrzése és az infláció elleni fellépés. Az elsőt szeretné elfelejteni, pedig a másodikkal a legszorosabban összefügg.

A banki szabályozás is a természetes monopóliumok logikáját kell, hogy kövesse

Rogán Antal március 14-i nyilatkozata az InfoRádióban azt bizonyítja, hogy nem sokan ismerhetik,  mi az a természetes monopólium és hogy ennek szabályozását hogyan oldják meg a világon általában.

Rogán Antal a gazdasági bizottság elnöke. Mi a természetes monopólium?

Rogán Antal a gazdasági bizottság elnöke. Mi a természetes monopólium?

Rogán kijelentette az energiaszolgáltatókról, hogy erre a területre nem különösebben jellemző az éles verseny, ezért az államnak időnként célszerű beavatkoznia. Mintha itt általában lenne verseny, csak néha kisebb.

Éppen a szolgáltatás jellegéből következő kevés piaci szereplő miatt kell olyan feltételeket – szabályozással – az államnak teremtenie, ami megakadályozza és szankcionálja a helyzettel való visszaélést. (Ez lesz majd az egyik témája a jelen cikksorozatnak: kötelező feladatok, amelyeket a kormány még mindig nem lát el.)

A valutaárfolyam esetében is komolyabb szabályozásra van szükség, mivel a jelenlegi rendszer éppen hogy megkönnyíti a visszaélést, sőt még manipulálásra is lehetőséget teremt. (Az MNB árfolyama nem más, mint a kereskedelmi bankok előző napi árfolyamainak számtani átlaga. Nem függ tehát attól sem, mekkora forgalmat bonyolítanak le az adott banknál. A két szélső árfolyamértéket ugyan kiveszik az átlagból, de az egymás között tiltott egyeztetés lehetősége könnyűnek látszik, csábítása pedig igen nagy. Nem véletlen tehát, hogy banki elemzők sem képesek többnyire az árfolyammozgást megmagyarázni.

Hogyan is gondolkodhatnak – a körülményektől egyébként teljesen függetlenül, sőt gyakran azok ellenére – egységesen a bankvezetők, ha nem egyeztetnek és ha nem így akarnák képviselni közös érdekeiket? (Ld. kartellezés.)

A bankokat manapság pl. az zavarja, hogy az MNB – élve jogosítványaival –  tendenciaszerűen csökkenti a jegybanki alapkamatot. Ez viszont – ha tompítva is (ld. az előző részt) – mérsékeli a bankok nyereségét, a devizahiteleknél főleg, ahol a gyenge forintárfolyam mellett az emelkedő kamat volt a pénzszivattyú másik fő eszköze.

Az árfolyamnál hivatkoznak bizonytalanságra is, ami tulajdonképpen bizonyosság, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy Matolcsy tovább kívánhatja csökkenteni a jegybanki alapkamatot. Ennek azonban korlátja a kormány által ugyancsak kedvelt forintgyengítés. Ha tehát a kormány és az MNB hagyja a forint további gyengítését kiváltó spekulációt, később kénytelen lehet lemondani az alapkamat csökkentéséről, sőt emelni kényszerül majd azt.

A bankok megregulázása érdekében Bajnaiék tenni akartak valamit. Etikai kódexszel a kezükben udvarolták körül a bankokat. Pedig egy piacgazdaságban a kormány feladata a monopolhelyzetekkel való visszaélés megakadályozása, illetve megtorlása. A kormánynak szabályoznia kell e cégek tevékenységé, amire elvárható színvonalon két évtized alatt sem került sor. A szabályozást különben rendeletekkel és nem etikai kódexszekkel kell megoldani.

Érthetetlen  késésben

Az alapkérdések tisztázására már sok éve sort kellett volna keríteni, de a döntéshozók a szembesülést el akarták és el akarják kerülni. Nem véletlenül, hiszen sok jel „utal” felelősségükre. Ha beigazolódik a gyanú, hogy a devizaalapú hitelezésnél tömegnyi visszaélésre, sőt kifejezett átverésre és az e feletti állami szemet hunyásra került sor, akkor a megoldás értelemszerűen az eddig kiszámlázott jogtalan haszon visszajuttatása a megkárosítottaknak, illetve a szerződéses feltételek újrafogalmazása.

A devizahitelesek helyzetének rendezése kormányzati kompetencia és kötelezettség

De hát miért kellene, hogy a devizahitelesek problémáinak rendezése kormányzati feladat legyen? – kérdezhetik azok, akiknek talán minden új. Ők a mai világ Mórickái és sajna sok ilyen van és az élet minden területén. 2013. március 6-án például egy Inforádiós riportot hallottam a devizahitelezésről, amiben a riporter és a Porfolio.hu „elemzője” is olyan tájékozott volt, mint az a bizonyos Móricka. De ők nemcsak naivkodtak, hanem elfogultak is voltak a devizahitelesekkel szemben, ami pozíciójuk folytán szintén megengedhetetlen.

Nehogy már…

Nehogy már… – ez volt visszatérő gondolatuk. Nehogy már közpénzt „kapjanak” a devizahitelesek! Nehogy már tovább lazítsák a devizahitelesek fizetési fegyelmét! Nehogy már valaki azt gondolja, hogy ha kevesebbet kell fizetniük, akkor többet fognak költeni másra! És főleg nehogy már azt gondolják, hogy ennek folytán több árut fognak vásárolni és ezzel bővítik a belföldi piacot! Nehogy már a társadalom viselje annak árát, hogy nem gondolták meg, mire vállalkoznak! És így tovább.

Nem azt kifogásolták, hogy…

Nem azt kifogásolták, hogy nem átfogó az, amit a helyzet rendezésére a kormány eddig elképzelt, és hogy elképzeléseiben, ötleteléseiben egyáltalán nem támaszkodik a helyzet tisztázására, hanem hogy a mérsékelt könnyítésekből eddig kiszorult adósok csoportjait talán átnézik, kik kaphatnának esetleg valami kis könnyítést közülük. A Bankszövetség megbízott elnöke helyesnek tartotta a némi kiterjesztés irányát, miközben kiemelte, hogy (szerinte) csak üzleti alapon történő, tehát (szerinte, szerintük) igencsak viszonylagos segítségről lehet szó.

A körbejárás buktatói

Ez az elhárító mentalitás a sajtóban, a politikában, a gazdaságirányításban, az „elit” köreiben nem többségi, hanem talán kisebbségi véleménynek kellene, hogy számítson, így sokkal közelebb lennénk egy átfogó megoldáshoz és főleg a tényfeltáráshoz. Erre azonban ma sincs szándék, a kérdéskör további félrevitelének és egyben kipipálásának szándékára utal, hogy esetleg lesz egy újabb részleges, időleges, lényegében formális konstrukció vagy egy régebbi ilyen konstrukció kedvezményezetti köre kicsit kibővül.

Az egyik következmény: legitimnek ismerik el, ami nem az

Ezekkel a sehova nem vezető toldozgatásokkal egyben legitimnek ismerik el azt, ami mindenképpen felveti annak gyanúját, hogy a századforduló legnagyobb átveréséről lehet szó. Ez lehet a téma ilyen módon való felvetésének egyik magyarázata.

Kiolvasható a forint további leértékelésének szándéka

A másik sem jobb üzenet a társadalomnak: ez a forint további leértékelésének a nyilatkozatokból kihallatszó kormányzati szándéka. A leértékelés játszott végzetes szerepet eddig is a devizahitelesek helyzetének megrendítésében. A kormány pedig közreműködött/közreműködik a forint rontásában. (Ld. pl. Támadás a forint ellen.) A devizahitelesek számára és a magyar gazdaság és lakosság számára a jelenlegi árfolyam is tragikus. Hát még milyen lenne ennek további rontása.

Elgondolkodtató, hogy a forint gyengítését továbbra is helyes iránynak tartják és nem érzik ennek társadalmi kockázatait sem. A tévútról nem akarnak visszafordulni, érdemi intézkedések helyett formálisan, szavakban igyekeznek felkészíteni a lakosságot a további forintgyengülésre.

Matolcsy sokat mondó nyilatkozata

Matolcsy György nemrég még gazdasági miniszterként a forint árfolyamának megőrzését a korábbi kormányok súlyos hibájának minősítette. Ezzel kifejezte azt a szándékát, hogy a gyengítés áll az érdekében. Orbán Viktor miniszterelnök a múlt évben többször felhívta az érdekeltek figyelmét arra, hogy válasszák, amíg lehet, a rögzített árfolyamon való törlesztést (és ezzel a probléma megoldása helyett a probléma áthelyezését a jövőbe), mert 2013-ban szerinte a forint jelentős gyengülése „nem zárható ki”.

Ez az idejétmúlt leértékelési vágyakozás mozgatja azokat, akik ennek megkönnyítésére, a további leértékelés társadalmi elfogadhatóságáért akarnák a devizaalapú hiteleket részben forinthitelekre átváltatni. Holott nem tudni, áll-e egyetlen eurocent is e hitelek mögött, nem forinthitelekről van-e szó. Róna Péter pl. 2010-ben, a Népszavában vitát indított a forint leértékelése mellett, amit a devizaalapú hitelesek várhatóan elviselhetetlen mértékű ellehetetlenülésétől való ódzkodás akadályoz. Ezért tehát át kellene váltani hiteleiket forintra. (Ld. Szemléletváltás helyett régi nézetek. Megint előhúzták a forintleértékelést!)

A negatív következmények ellenére a kormány(fő) a forint alacsony árfolyamához is ragaszkodik

A kormány forintgyengítési iránya többszörösen megdöbbentő. Nincs tisztában ennek negatív mérlegével, illetve nem is érdeklik az ellenérvek és a hatások. Azt sem fogja fel, hogy az államadósság csökkentését keresztezi a forint gyengítése, hiszen az államadósság forintban emiatt több lesz.

Úgy tűnik, nem érdekli, mit is eredményez a leértékelés (a hitelköltségek további növekedése) a devizahiteleseknél. Ezt jelzi az is, hogy a fogyasztás további drágításában, a fogyasztási adók további emelésében gondolkodik, ami még inkább kifeszíti a családi költségvetéseket. A forint gyengítése ezt is fokozza.

A helyzet roppant súlyosságával nincsenek tisztában, ahogy Bajnai Gordon sem volt, aki a devizaalapú hitelválság első mélypontján értékalapú ingatlanadót akart bevezetni. Ezzel eltorzította az erőviszonyokat, hiszen ennek következményeként kétharmadhoz juttatta a Fideszt. A torkukon a kést érző devizahitelesek a Fidesz győzelméért kellett, hogy drukkoljanak, a Fidesz ugyanis megígérte, hogy ha elfogadnák az új adót, kormányra jutva azonnal megszünteti.

A Bajnai-kormány ingatlanadója. Szándékosság vagy dilettantizmus?

Mostanában sokat beszélnek a Bajnai-kormány szakmaiságáról és halk kormányzásáról. Nyilván úgy gondolják, hogy ennyire rövid az emlékezet.

Bajnai a megszorításokról: a magyarok építhettek arra a dologra (?!), amiben nagy rutinjuk van

Bajnai a megszorításokról: “a magyarok építhettek arra a dologra (?!), amiben nagy rutinjuk van”

Azt biztosan sokan nem felejthették el, hogy a Bajnai-kormány idején talán szándékosan akarták százezrek hiteleit bedönteni és ingatlanjaikat olcsón megszerezhetővé tenni. Hiszen ebben a kétségbeejtő helyzetben, amikor a törlesztés is kérdéses, ingatlanadót akartak bevezetni és azzal „érveltek”: kisebb lakásban is lehet élni, cseréljék el.

Arról sem akarnak tudomást venni, hogy az értékalapú ingatlanadó az első Fidesz-kormány szándéka volt, amit csak azért nem vezettek be 2000-től, mert sikerült koalíciós partnerként ezt megakadályozni. (Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott „adóreformja”.) Most is működött tehát, hogy egymás ötleteit viszik tovább, illetve valósítják meg.

Ezek szerint 2009–2010-ben a dübörgő megszorítások ellenére mégis jó ötletnek tűnhetett (ráadásként) az ingatlanadó, talán azért, mert a Fidesz is akarta valamikor. Persze más helyzetben. Lehet persze, hogy ez csak dilettantizmus, de ennek a képtelenségnek nagy szerepe volt abban, hogy a Fidesz kétharmadot ért el. Következésképpen abban is, hogy ma így folynak (folyhatnak) a dolgok.

A károk helyett a haszon megosztása

A devizahitelezés körüli káosz akkora, hogy a devizahitelesek a károk megosztását kérik. Holott a haszon megosztását kellene elérniük, kár ugyanis az ügyleten nincs. A haszon nagy részét, a tisztességtelen hasznot visszamenőleg vissza kellene a hitelfelvevők számláira fizetni. A szerződéseknél vissza kell állítani az eredeti helyzetet.

Amennyiben az állam/kormány hibájából keletkezett szörnyű élethelyzetek rendbetétele költségvetési eszközöket is igényelne, ennek elsőbbséget kellene kapnia. Nem újabb házakat kellene építeni, a meglevő ingatlantulajdonokat kellene megmenteni. Ha ez mégsem sikerülne, a rengeteg üresen álló vidéki ingatlant kellene „benépesíteni”. Mindehhez olyan gazdaságpolitika kell, ami hatékonyságával és nem az emberek további sarcolásával akarja az államadósságot csökkenteni. Az államadósságot önmagában egyébként nem lehet csökkenteni, ha nem akarjuk bedönteni a lakosságot, a vállalatokat és az önkormányzatokat, a csökkentéseket össze kell hangolni.

Porhintés és ál-megoldások fedik el a lényeget

A kilakoltatások időleges felfüggesztésével, majd újraindításával, a kötelezettségek egy részének időleges befagyasztásával, némi könyöradománnyal, esetleg odavetett adóforintokkal, valamint az otthonaikat elvesztők számára néhány száz tömegszállás építésével nem lehet megoldani a problémát. Még kevésbé „szelektív” módon, ami az érintettek ilyen-olyan csoportjait eleve ebből a nem hatékony és gyakran csak időleges, látszatsegítségből is kizárja.

Akkor sem, ha a kormány és a bankok ezeket a látszatintézkedéseket fantasztikus sikertörténetként állítják be és a kérdést lezártnak igyekeznek tekinteni. Vagyis elzárkóznak a múltbeli és a jövőbeli haszon megosztásától, nem ismerik el a felelősséget az érintettek megkopasztásáért és továbbra is fejőstehénnek tekintik azokat, akik nem képesek egy összegben kifizetni ráadásul jogtalanul meghatározott tartozásaikat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kormányok és a bankok asszisztenciáján alapuló jogtalan ügyletekért a felelősség nem kerülne megállapításra.

A lehetséges megoldás részleteiről a következő folytatásban olvashatnak.

(Folytatjuk!)

5 responses to “Meg nem oldott feladatok (2.) A “devizahitelesek” helyzetének rendezése (2. folytatás)

  1. Visszajelzés: Reális Zöldek Klub

  2. I quite like looking through an article that can make people think. Also, thanks for allowing for me to comment!

  3. It’s difficult to find well-informed people on this subject, but you sound like you know what you’re talking about! Thanks

  4. Aw, this was an incredibly nice post. Taking a few minutes and actual effort to produce a great article… but what can I say… I put things off a whole lot and never seem to get anything done.

  5. Visszajelzés: A devizahitelesek a választások előtt | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.