Meg nem oldott feladatok (2). A „devizahitelesek” helyzetének rendezése (1. folytatás)

Cherchez l’ État! Keresd az államot!

Cherchez la femme! – mondja a francia. Keresd a nőt! Hiszen az asszony áll minden mögött. Ma viszont és különösen nálunk azt kell mondani: Cherchez l’État! Keresd az államot! A gazdaság különböző bajai mögött nagyrészt a mohó, gyakran mutyizó, hozzá nem értő, a gazdaságirányításban különösen amatőr  állam áll. Erre már korábban felhívtam a figyelmet (pl. 2010-ben, a Népszabadságban), a kérdést azóta is igyekszem napirenden tartani. Ha ugyanis ezt nem ismerjük és nem értjük,  keveset tehetünk életünk jó értelmű változásáért.

A devizahiteles témában az előző részben addig jutottunk, hogy a helyzet okai kijelölik a felelősséget és a megoldást is. De melyek is ezek az okok?

A "puha" PSZÁF. A kormányok nevében zöld utat adott

A “puha” PSZÁF. A kormányok nevében zöld utat adott

1.) Az első ok: a kormányok zöld utat adtak

A helyzet első oka az, hogy a devizaalapú hitelezéssel, pontosabban devizaalapú jelzáloghitelezéssel a kormányok egyetértettek. Egyetértettek azzal is, hogy nagyrészt helyettük adósodjon el a lakosság.

De ne forintban, mert az állam a forgalomban levő pénz mennyiségét akarta csökkenteni. Nem vonzóak a magas jegybanki alapkamatokhoz kapcsolódó, azokat jelentősen felülmúló hitelkamatok. A devizaalapú hitelezés engedélyezésével a kormány kiskaput nyitott saját gazdaságpolitikája falán. Egy művi konstrukciót engedélyezett, ami feltehetőleg szintén forint alapú volt, de ezt ilyen formán elrejtették.

A külföldi valuták kamata alacsony az anyaországban és bár nálunk a devizaalapú hiteleké magasabb lett, még mindig sokkal előnyösebb, mint a forinthitelé. A forint ráadásul stabil volt, az is előfordult, hogy erősödött, így működött ez a megoldás. Ebből az is látszik, hogy szó nincs arról, hogy a devizahitelesek hihetetlenül olcsó hitelhez jutottak volna, csak arról, hogy kedvezőbbhöz, mint az irreális kondíciójú forinthitel.

A kormányok számára nyilván fontos volt, hogy irreális gazdaságpolitikájuk ne bukjon meg, a teljesíthetetlen elvonások ellenére a társadalmi béke fennmaradjon. A devizaalapú hitelek alacsonyabb költségei ezt segítették elő. A kockázatokat ugyanakkor elsősorban a kormányoknak és a PSZÁF-nek kellett volna felmérnie és csökkentenie, annál is inkább, mert nekik volt erre egyáltalán lehetőségük.

A kormányok egyetértése nélkül tehát nem jöhetett volna létre ez a konstrukció. A konstrukció egyre inkább egzisztenciális problémák áthidalására, a teljesíthetetlen megszorítások melletti túlélésre adott módot. Ez azt is jelentette, hogy a devizahitelesek egyre inkább és jelentősen az állam helyett adósodtak el. (Egyik felsorolt cikkemben az olvasó információt talál arra, hogy hány ezermilliárd forintra becsülhető ez az adósságrész.) Örült a kormány, hogy nem lett még nagyobb az államadósság, így a statisztikában az aránya a GDP-hez nem 79, hanem 90 százalék lett volna. A lakosság a hitelekkel el tudta valahogy viselni a durva megszorításokat a Gyurcsány-, majd a még durvábbakat a Bajnai-kormány idején. Az első okkal persze összefügg a második:

2.) A második ok: a kormányok szemet hunytak, sőt asszisztáltak

A második okot a hibás szerződések létrejöttében és érintetlenül hagyásában, az ellenőrzés hiányában és a szankcionálás elmaradásában, valamint a tényfeltárás elmulasztásában látom. A kockázatokat nem megosztó, homályos tartalmú, nem átlátható, nem transzparens szerződések jöhettek/jöttek létre az állami bankfelügyelet (PSZÁF) hallgatólagos jóváhagyásával és hiányos, vagy el nem látott ellenőrzése mellett. Kormányintézményről lévén szó, nem képzelhető el, hogy az enervált hozzáállás és az asszisztálás felelősségét a bankfelügyelet aktuális vezetői önmaguktól és ciklusokon át magukra vállalták volna. De a kormányok elvárását, sőt visszás szándékát fejezi ki a felügyelet ellenőrzési és szankcionálási hatáskörének bekövetkezett szűkítése is.

A „puha” PSZÁF

A szerződések hibáit és a bankfelügyelet, PSZÁF ellenőrző munkáját minősíti, hogy a mai napig nem tudható, áll-e egyetlen euró vagy svájci frank, valamint japán jen a hitelek mögött. Kevés olyan szakképzett, magasan kvalifikált és devizaalapú elszámolású hitelt felvevő ügyfele lehet a kereskedelmi bankoknak, aki ki tudja számítani, mekkora az aktuális tartozása. Megkockáztatom: senki nem tudja az évente egyszer érkező néhány soros kimutatásokat, kinyilatkoztatásokat, banki „bemondásokat” követni. Ha tudná, akkor sem képes ezzel sokat kezdeni, hiszen a kivetett költségek a szerződések rugalmas megfogalmazásai alapján követhetetlenül változhatnak.

Egyébként mit csinált a PSZÁF, ha a kormány nem az ő munkájára támaszkodott, hanem még 2010-ben az Európai Unióhoz fordult: mondjanak véleményt a „devizahitelek” jogszerűségéről. Ha pedig egyáltalán elment a beadvány, hova tűnt a válasz? Ha nem érkezett meg, megsürgették-e? Ha nem ismerik az álláspontot, minek alapján újíthatták fel a végrehajtásokat, hiszen ha jogtalan lenne a szerződés, nem lehet végrehajtani.

A „devizaalap”

Jellemző a helyzetre, hogy nem tudható, van-e deviza a devizaalapú kölcsönök mögött. De ha netán lenne, akkor is meglehetősen sajátos, ahogy a forint árfolyamcsökkenését figyelembe veszik.

„Egy az egyben” alapon, ami azt jelentené, hogy a devizabetétek erejéig nyújtottak volna csak a bankok devizalapú hiteleket. Ez pedig teljességgel elképzelhetetlen! Tehát nem érvényesült volna az a gyakorlat, hogy a betétek, vagy a lekötött tőke többszöröséig hitelezhetnek a bankok. Ha ez a szorzó csak egy szerény tízes lenne, vagyis a lekötött betét tízszereséig lehetett hitelezni, akkor az árfolyamcsökkenésnek csak a tíz százalékát lett volna szabad áthárítani. Ha 100-szoros a szorzó, akkor mindössze az egy százalékát.

Hátrányhalmozó rendszer: a kockázatokat a hitelfelvevő viseli, miközben nincs hatása a folyamatokra

A szerződéseknél „hibrid” (hátrányhalmozó) rendszer jöhetett létre, vagyis a devizákhoz való kötöttség hátrányait tovább fokozták a kamatok meghatározásában a magyarországi kamatokhoz való kötöttséggel. Stb. Hogy tulajdonképpen milyen minőségű szerződést kötöttek (típusát tekintve blankettaszerződést, ahol az ügyfélnek nincs alakítása lehetősége, vagy elfogadja, vagy nem kap pénzt), az az adósságválság idején kezdett a legfelkészültebb ügyfelekben is derengeni. Az ügyfelek joggal úgy gondolták, hogy nem lehet gond e blankettaszerződéssel, hiszen az állam felelős intézménye a konstrukciót jóváhagyta és figyelemmel kíséri.

A bizonytalan és rossz alapra épült konstrukció számtalan lakossági kockázatát és az ügyfelek megdöbbentő kiszolgáltatottságát konkrét gazdasági események és hibás kormányzati intézkedések tették nyilvánvalóvá. Ezek első megközelítésben a költségvetési hiányokkal, az állam nagy mértékű eladósodásával, spekulációval, az országcsőd közeli állapottal és nem megfelelő kormányzati válaszokkal függnek össze. Valójában a meghatározó ok a hibás gazdaságpolitika, minden egyéb nagyrészt ebből következik.

3.) A lakossági hitelválság harmadik oka: a forint árfolyamának meggyengülése (meggyengítése)

A harmadik ok, ami egyben a hitelválságot elindította és a devizahitelesek helyzetét megrengette: a forint árfolyamának nagyfokú és tartós csökkenése/csökkentése. (Ez szorosan kapcsolódik a negyedik okhoz, a hibás gazdaságpolitikai válaszokhoz.)

Az illetékesek addig, hosszú évekig elképzelhetetlennek gondolták a forint nagyarányú és tartós leértékelődését a formálisan, „elméletileg” felvett devizákhoz képest. Erre azért sem lehetett számítani, mert ez nem a folyamatokból következett, hanem ebben – az elmúlt évek tapasztalatai erre utalnak – az állam, a második Orbán-kormány gazdaságpolitikájának és szándékainak van komoly szerepe. A kormány passzív és aktív közreműködése nélkül egy euró ma is 260 forint körüli szinten állna.

A svájci franknál más a helyzet, ott egy kulcsvaluta irreális felértékelődése ment végbe, az euró viszont vesztett az értékéből és a csökkenő értékű euróért kell középárfolyamon kb. 300 forintot vagy többet fizetni. A nemzeti valuta időnkénti leértékelődése ugyan nem egyedi jelenség a többi, az eurozónához nem tartozó EU-tagállam között, ahol szintén jellemző az értékvesztés, de az utóbbi években rendre nálunk a legnagyobb mértékű.

Az árfolyam alakulását az ügyfelek nem tudják kikerülni, a hibás szerződések miatt a kockázat ezúttal is kizárólag az övék, miközben az árfolyam a bankoktól függ (ld. később) és általában a bankok a forint gyengülésében érdekeltek is. Sajátos e tekintetben is a konstrukció: az, akinek ebből előnye származik, attól függ, mekkora előnyt tud leszakítani.

Bár általános a megkárosítás, ebből is „szociálpolitikát” csináltak

Külön kezelik a lakáshiteleket és a szabad felhasználású hiteleket. Az átváltás a lakáshiteleknél középárfolyamon, a szabad felhasználásúaknál viszont a jóval magasabb eladási árfolyamon történik. Hogy ez mekkora, abban a bankok nem egységesek, az Unicredit Bank pl. a legtöbb banknál is drágább eurót „ad el” az ügyfeleknek.

A bankok nem devizát akarnak kapni, mert általában csak forintban fogadják el a törlesztőrészletet, hanem árfolyamnyereséget is zsebre akarnak vágni.

Ezzel párhuzamosan „ügyesen” felvitték a kamatokat

A bankoknak kedvező hibridmegoldás (a konstrukció elemei aszerint változnak, lépnek át egy másik rendszerbe, hogy mi az előnyös a bankoknak) mindent áthat. A kölcsön a devizához van kötve, a kamat a forinthoz, legalábbis részben.

A játékszabályokat megváltoztatták, banki információk alapján a Bajnai-kormány idején és az ő kérésére vitték fel durván a kamatokat. A kormányzati „kérést” (?!)  azzal indokolták, hogy nem szeretnék, ha túl olcsó lenne a „devizahite.

Hogy ”mi történt pontosan, arról hivatalosan nem nyilatkoznak. De az látható, hogy a korábbi egy-két százalékos kamat 8–9 százalékra hízott. Azóta a forint tendenciaszerűen jóval gyengébb lett, de nem történt meg a visszakorrigálás. Az ellenzék ül és hallgat, ha egyáltalán beledolgozta magát ezekbe a kérdésekbe. Olyan párt is van, amelyik újabban azt mondogatja: kártalanítani kell. Ez viszont konkrétumok hiányában nem több üres szavaknál.

Az árfolyamgyengülés hatása így mindenképpen felerősítve jelentkezik, mivel a kamat – sajátos módon – nem a nemzetközileg szokásos kamat, hanem annak sokszorosa. Az eurónál pl. nem a Európai Központi Bank jegybanki alapkamata a mérvadó (1 százalék, sőt ma már – ha ezt elfogadták – 0,5 százalék), hanem a Magyar Nemzeti Bank jegybanki alapkamata. Illetve ezzel együtt – hogy kellőképpen átláthatatlan legyen – a magyarországi bankközi devizapiacon tapasztalt kamat is. Hogy ez miként érvényesül, az rejtélyes.

Emiatt  8–9 százalék kamatot kell fizetni az ügyfélnek (eszmei) „eurohitel” esetén. Hiába csökkent  kb. 3 százalékponttal az MNB alapkamata, a „devizahiteleké” csak egy ponttal mérséklődött. Nyilván a bankközi devizapiacon tapasztalt kamatokra hivatkoznának, ha ennek okát firtatnánk. Még érdekesebb, hogy e kamatcsökkenés az euróban számított törlesztőrészletet szinte nem is érinti…

4.) A helyzet negyedik oka: az általános „gazdaságpolitika”

A helyzet negyedik oka: az általános gazdaságpolitika (lényegében durva és ötletszerű megszorítások). Összefüggő programok, de még hatásvizsgálatok sincsenek. A hatásvizsgálatok – bár az intézkedésekhez kötelezőek – rendre hiányoznak, így a hatások gyakran meglepetést keltenek, az intézkedések bumerángként ütnek vissza.

Szemléletes példa erre a fogyasztást szűkítő politika, ami a képtelen sarcpolitika formáját öltötte. Ezzel durván megnyirbálják a családok költségvetését, amit egyébként is túlterhel a megemelkedett banki törlesztőrészlet és magasabb kamat. A tőketartozás is nő. Róna Péternek alighanem igaza van abban, hogy egészen példa nélkül áll a felvett tőke akár folyamatos növekedése. Nem lehet tudni e konstrukciónál, hogy végül is mekkora tőkét kell kifizetni.

A gazdaságpolitika egyébként is szembe megy a gazdasági növekedés céljával és így korlátozza a munkaerő-keresletet. Nagy a munkanélküliség, nincs sok családnak megfelelő jövedelme, ami van, abból kellene törleszteni és túlélni.

A megszorítások a második Orbán-kormány idején még durvábbak lettek, bár a megszorításokat tagadják. Eszerint fogyasztást szűkítő intézkedésekről lenne szó. A terminológiai eltéréstől függetlenül a következmény a lakossági jövedelmekre és a gazdaságra ugyanaz.

A hibás gazdaságpolitikának nemcsak ezek az elemei sújtják a devizahiteleseket, hanem közvetve a bankadó is. A bankok jogtalan extraprofitját a kormány csak részben vonja el és azt sem a megkárosított, bajba jutott devizahiteleseknek, hanem a költségvetésnek juttatja.

A megadóztatás is körmönfontan történik, ugyanis nem közvetlenül a nyereségre, hanem valamilyen bevételi mutató alapján vetik ki.

Ezzel a kormány egyrészt lehetséges jövedelmet von el a devizahitelesektől, tulajdonképpen az ő pénzüket tulajdonítja el, másrészt elnézi, hogy a bankok az ügyfelek kárára „kártalanítsák” magukat.

Kettős veszteség éri az ügyfeleket: nincs kártalanítás, de van költségnövekedés.  A rossz szerződések ugyanis alapot adnak a következmények ügyfelekre való áthárítására. A negatív hatások összekapcsolódnak („körbeérnek”). Így a bankok számára az a jó, ha gyenge a forint. Mivel végül is tőlük függ, milyen a forint árfolyama (az MNB árfolyama az előző napi banki árfolyamok átlaga, amiben a két kiugró érték nem szerepelhet), az alacsony árfolyamra játszhatnak.

5.) Az ötödik ok, egyben következmény  az ingatlanpiac válsága

Ez utóbbihoz hozzáadódik a végrehajtás körüli sok anomália és feltételezhető súlyos jogsértés, ami gyakran a bűncselekmény gyanúját veti fel. Ez főleg az ingatlanok ár alatti odajátszása a végrehajtó levezénylésében.

Az ingatlanpiaci válságról azonban ki szokott derülni, hogy sokkal kevésbé súlyos, mint az az árverési árakból következik, ez a válság is összefügg a negyedik okkal, a nem megfelelő gazdaságpolitikával és a válságot e területen ösztönző nem jó intézkedésekkel.

Az értékbecslések eleve értéken aluli értéket állapítanak meg, ami így is alkalmas lenne a hitel többszörös fedezetére. Fizetésképtelenség esetén azonban, ha végrehajtásra kerül a sor, gyakran kiderül, hogy a – sokszor feltételezhetően manipulált – árverésen elért vételár nem fedezi a tartozást.

Két alapeset lehetséges: vagy ekkora lett volna az árzuhanás az adott ingatlannál, ami általában elképzelhetetlen, vagy becsapják a devizahitelest. Akárhogy is lenne viszont, ennek kockázata kizárólag a devizahitelest sújtja, aki egyébként az a fél, akin nem múlik az, milyen módon valósul meg a végrehajtás.

Érdekes módon a végrehajtás előtt nincs értékbecslés, de minimumár sincs. Ezt a sok törvénytelenséget – úgy tűnik – minden következmény nélkül és folyamatosan művelhetik egyes bírósági végrehajtók.

A máskor olyan éber NAV és ügyészség, ami kifogásai között első helyen szokta szerepeltetni a szerinte túl alacsony árat és ebből levezetni mindenféle bűncselekményeket, teljesen passzív. Ezt a kettős mércét a széles nyilvánosság előtt lehet tapasztalni. Ha valaki ingatlant elad, nagy az esélye annak, hogy e hatóságok azt állítják, biztosan drágábban adta/vette és meg is mondják mennyiért. Itt miért nem vizsgálódnak, büntetnek, nyomoznak, emelnek vádat?

Az, hogy nincs kockázatmegosztás a felek között, önmagában felveti a szerződések jogszerűtlenségének kérdését. Ráadásul, ha jogszerűtlenek a szerződések, akkor végképp nincs helye a kifosztásnak, a végrehajtásnak, amit a helyzettel visszaélve  büntetőjogba ütköző cselekmények súlyosbítanak. Ha lenne öncsőd, akkor legalább a devizahiteles új életet kezdhetne, de továbbra sem létezik Magyarországon ez az intézmény.

A végrehajtások azonnali felfüggesztése indokolt, hiszen tisztességtelen szerződés vezetett ide. 111 ezer ingatlan vár kényszerértékesítésre.

Öröklakásból örökhitel

Mindez azt jelenti, hogy egyesek irreálisan alacsony áron és hatalmas nyereséggel jutnak ingatlanhoz, autóhoz, a volt tulajdonos pedig, aki jelentős vagyontárgyát, sokszor egyedüli értékét elveszti, valamilyen jelentős összeg erejéig és akár élete végéig adós marad. Így lesz az öröklakásból örökhitel. A hatalom nem tesz hatásos lépéseket a végrehajtók megrendszabályozása és esetleges büntetőjogi felelősségre vonása érdekében, nem kártalanítja a kifosztott hitelest. A kormány mindeddig elutasította a magáncsőd intézményének bevezetését, ami végrehajtás esetén lezárná egyszer és mindenkorra a tartozást, a bajba került hiteles új életet kezdhetne.

A kormányok felelőssége a legnagyobb

Az okok létrehozásában és fenntartásában az államé/kormányé a főszerep, az, hogy a bankok mit engedhettek és engedhetnek meg maguknak, az nem a bankoktól függ. Hanem a megengedő oldaltól, a kormánytól és intézményétől, a PSZÁF-től.

(Folytatjuk!)

7 responses to “Meg nem oldott feladatok (2). A „devizahitelesek” helyzetének rendezése (1. folytatás)

  1. Visszajelzés: Reális Zöldek Klub

  2. Visszajelzés: Meg nem oldott feladatok (2.) A "devizahitelesek" helyzetének rendezése (2. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  3. I am glad to be one of several visitants on this great site (:, appreciate it for posting .

  4. Having read this I thought it was extremely enlightening. I appreciate you finding the time and effort to put this information together. I once again find myself personally spending a lot of time both reading and commenting. But so what, it was still worth it!

  5. I truly love your website.. Very nice colors & theme. Did you create this website yourself? Please reply back as I’m hoping to create my very own blog and want to learn where you got this from or what the theme is called. Cheers!

  6. I seriously love your site.. Very nice colors & theme. Did you create this amazing site yourself? Please reply back as I’m hoping to create my own personal site and want to learn where you got this from or exactly what the theme is named. Kudos!

  7. It is really a great and helpful piece of info.
    I’m glad that you shared this useful information with
    us. Please stay us up to date like this. Thanks
    for sharing.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.