május 2013 hónap bejegyzései

Meg nem oldott feladatok (2). A devizahitelesek helyzetének rendezése (3. folytatás). A megoldás

Orbán Viktornak „az a … feladat jutott, hogy a valós nemzeti alternatívát nyújtó népvezér (a királyfi) helyett annak ’alteregója’ legyen; vagyis hogy … ’a hiteteles alternatívát, a nemzeti hőst’ alakíthassa, holott az igazi szerepe ’levezető szelep’, amelyből a remény, az igazi alternatíva utolsó esélye fáradt nemzeti gőz formájában távozik el, és nem marad utána más, csak az űr.”

(Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek. 2010.)

Az előző három részben elég alaposan körbejártuk a devizahitelesek helyzetének összetevőit és eljutottunk a lehetséges, egyben szükségképpen alternatív megoldáshoz. A valós megoldás  nem bonyolult, de vannak – egyelőre még mindig teljesületlen – előfeltételei. A PSZÁF-nek pontos és részletes helyzetképet (ld. alább) kell adnia. Ezt meghiúsíthatja, ha az MNB-hez kerülne a PSZÁF, ami mellett Matolcsy György Huba MNB-elnök elkezdett kampányolni. (Ha az ötlet megvalósulna, a PSZÁF-et nem lehetne e tényfeltárásra rászorítani, de még meglevő adatainak publikálására sem. Bizonyára ez a szempont Matolcsynak eszébe sem jut, sokkal inkább az, hogy a kereskedelmi bankok e lépéssel még inkább, adminisztratíve is függnének tőle.) Érdekes fejlemény, hogy Szász Károly, a PSZÁF elnöke a kormány kompetenciájából a Magyar Nemzeti Bank és Matolcsy elnök kompetenciájába szeretne kerülni.

Matolcsy György országjáráson. Mögötte, a kivetítőn az MNB.  A PSZÁF-et is akarja

Matolcsy György országjáráson. Mögötte, a kivetítőn az MNB. A PSZÁF-et is akarja

Bővebben…

Állami beruházások leállítása

A politika és a szakma nem kifogásolja?!

Egymásnak adják át az alkalmatlan technikákat a különböző kormányok. A Rákosi-korszak után egy időre szünet következett és tanították is, hogy mennyire helytelen és nem hatékony „megoldás” a beruházások leállítása. (Ld. pl. kettes metró.) Még kényszermegoldásnak sem jó. A lekötött tőke ugyanis tétlenül hever, az objektum átadásáig nem hoz semmilyen hasznot. Aztán a Kádár-korszakban ismét elkezdték alkalmazni és sajnos ma is alkalmazzák. Mint valami jól bevált megoldást.

A Kossuth tér felújítása. Így fog kinézni évek múlva is?

A Kossuth tér felújítása. Így fog kinézni évek múlva is?

Bővebben…

Meg nem oldott feladatok (2.) A “devizahitelesek” helyzetének rendezése (2. folytatás)

Az előző folytatás végén ismét a felelősség kérdését vetettük fel.  Meg kellett állapítanunk, hogy az államé a meghatározó szerep és felelősség. Innen folytatjuk.

A legkevésbé jelentős a hitelfelvevők szerepe és felelőssége, viszont a következmények főleg őket (és a gazdaságot) sújtják és őket szokták a közvélemény előtt elmarasztalni. Ez tipikus victim blaming, az áldozat megvádolása, hibáztatása.

Devizatartalékból kiadási, kamatfizetési tétel

A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) 37 milliárd euró már a tartalék, amit zömében semmire nem használnak, nem tudnak vele mit kezdeni, viszont kamatot, ráadásul igen magas kamatot fizetnek utána. (A közelmúltig semmire nem használták, ma pedig a kis- és középvállalkozói devizahitelek részbeni forintosítása kicsit, de a lényeget tekintve nem változtat a képen. Nem véletlenül igyekezett a Magyarországra áramló spekulációs pénzek beáramlását Surányi György jegybankelnökként megakadályozni, hiszen e pénzek még tartaléknak sem jók. Ha megrendülne a gazdaság helyzete, azonnal kivonulnának. Ahogy ez történt pl. a Németh-kormány alatt az arab pénzekkel.)

Matolcsy György nem "konvencionális". Tündérmesék és taktikai "atomfegyverek"

Matolcsy György nem “konvencionális”. Tündérmesék és taktikai “atomfegyverek”

Bővebben…

Meg nem oldott feladatok (2). A „devizahitelesek” helyzetének rendezése (1. folytatás)

Cherchez l’ État! Keresd az államot!

Cherchez la femme! – mondja a francia. Keresd a nőt! Hiszen az asszony áll minden mögött. Ma viszont és különösen nálunk azt kell mondani: Cherchez l’État! Keresd az államot! A gazdaság különböző bajai mögött nagyrészt a mohó, gyakran mutyizó, hozzá nem értő, a gazdaságirányításban különösen amatőr  állam áll. Erre már korábban felhívtam a figyelmet (pl. 2010-ben, a Népszabadságban), a kérdést azóta is igyekszem napirenden tartani. Ha ugyanis ezt nem ismerjük és nem értjük,  keveset tehetünk életünk jó értelmű változásáért.

A devizahiteles témában az előző részben addig jutottunk, hogy a helyzet okai kijelölik a felelősséget és a megoldást is. De melyek is ezek az okok?

A "puha" PSZÁF. A kormányok nevében zöld utat adott

A “puha” PSZÁF. A kormányok nevében zöld utat adott

Bővebben…