Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül (2. folytatás)

 Kibújt a szög a zsákból!

A szocialista áfácsökkentésnél hagytuk abba,  innen folytatjuk az előző részt.

Bár most elsősorban a rezsiről kell szólni, az élelmiszerek áfáját is röviden érinteném, mivel ezt is szeretné újabban a szocialista frakció is. Azért írom, hogy „is”, mert utoljára jutott az ő eszükbe. Jobb persze későn, mint soha, de legalább ne ilyen formában történne. Ez ugyanis elárulja, hogy az áfának osztogatási fontosságot tulajdonítanak, nem értik a gazdasági szabályozó szerepét. (Tegyük hozzá, ők sem, hiszen a kormányoldal erős emberei sem értik. Legfölül biztosan nem.) Az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentenék, hogy a “szociálpolitika” kifejeződésre jusson.

Matolcsy után Varga. Ki ragaszkodik az értelmetlenül magas és káros áfához?

Matolcsy után Varga. Ki ragaszkodik az értelmetlenül magas és káros áfához?

Hogy mi az alapvető, kényes és egyben értelmetlen kérdés, hiszen a XXI. században minden élelmiszer – ami után nem kell jövedéki adót fizetni – alapvető. Ezek szerint a magyar emberek (polgárok) számára csak a világon megszokott élelmiszerek egy része az, ami nekik sem “túlzás”.

A beadott törvényjavaslatból viszont az derül ki, hogy még a liszt sem alapvető, mivel a háztartásokban fogyasztott lisztre nem terjedne ki az alacsonyabb áfakulcs. Az áfakulcs csökkentésére azonban gazdasági okok miatt is szükség van, hiszen a magas áfa és így a magas ár mérsékeli a belföldi keresletet. Minél szélesebb körre terjed ki a csökkentés, annál nagyobb a hatás. A nagyobb keresletből nagyobb termelés lesz, ha ügyes a gazdaságirányítás, és több munkahely, több jövedelem stb. Ha a mezőgazdaság lehetne az egyik kitörési (nem pont, hanem) irány, akkor az  áfacsökkentés a szokásos élelmiszerek teljes körére kell kiterjednie. (Tehát a jövedéki termékek kivételével minden mezőgazdasági termékre.) A vendéglátásra is, mert ez – üzenem az exportvezérelt gazdaságpolitika megszállottainak! – pont olyan, mintha exportálnám a terméket és a szolgáltatást. Csak sokkal kedvezőbbek ennek a feltételei.

Mi lenne a normál kulccsal?

És meggyőződésem szerint hozzá kellene nyúlni a világ legmagasabb „normál” áfakulcsához is, 27 százalékról a lehető legnagyobb csökkentést végrehajtva. Számításaim szerint nagyjából 20 százalékra lehetne mérsékelni a normál kulcsot.

Az energiáról beszélve mégsem tartom jónak, ha mindenféle áfacsökkentésről beszélnek, hiszen ennek a területnek vannak specifikumai, ami a kérdést egészen egyértelművé teszi. Itt ugyanis – mivel lényegében állami ármegállapításról van szó – teljesen elképzelhetetlen, hogy az áfacsökkentés ne jelenjen meg a fogyasztói ár ennek megfelelő mérséklődésében.

A javaslat értékéből sok minden sokat levon. Először is a példa

A szocialista javaslat értékéből sok minden sokat levon. Először is az a példa, ami rossz példa, nevezetesen a távfűtésé. Ezt nem lenne szabad lépten-nyomon újra előadni, ha már csaknem két évtizede megcáfolták az elsődleges jelentőségét. Lukács Zoltán ezt így vezeti el: „Az MSZP a kormányzása idején 5 százalékra csökkentette a távfűtés áfáját, s ezzel jelentősen csökkentette az árakat. (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.) Mi azt javasoljuk, fontolják meg, hogy a többi közüzemi díjat is 5 százalékos áfával terhelik meg. Ez természetesen további 20 százalékos lehetőséget jelentene a rezsicsökkentésnél. Ez már olyan mértékű rezsicsökkentés lenne, ami érezhető is lenne a családok számára.”

A távfűtésnél viszont tudni illik, amit az Állami Számvevőszék a távfűtőművek privatizációja után megállapított. Eszerint túl gyors amortizációval számoltak, különösen a Demszky Gábor vezette Budapesten, ami – ha jól emlékszem – legalább 50 százalékkal emelte meg a tarifát. 2000-ben, amikor Matolcsy milliárdokat akart a távfűtéses lakások hőenergia-mérőire költeni, ráadásul úgy, hogy nem képesek a felhasznált energiáról pontos adatokat adni, a kormány ülésén az előbbi megállapítással érveltem az elsődleges feladat, az árképzés megoldása mellett. A tarifák rendbetételét tartottam elsőrendű feladatnak, ami viszont a mai napig nem történt meg.

Levon belőle az “elfelejtett” korábbi álláspont, ami minden észérvnek makacsul ellenállt

Másodszor az von le az ötlet értékéből, hogy ez teljesen szemben áll azzal, amit kormányzásaik alatt képviseltek. És ami szemben áll a józan ésszel  és a rendelkezésre álló elemzésekkel. (Ismerniük kellett pl. azokat, amelyeket készítettem és elküldtem, nekik is, mert nem nézhettem tétlenül a hibákat és következményeiket: Ők megvalósították, ami elődjük nem tudott. Ld.pl. Járai Zsigmond megakadályozott adóreformja, Hol a kormányzás? Az áfanövelési tervek stb.)

Levon az ötlet értékéből az is, hogy egy szavuk nincs arra, hogy a Fidesz és a kormány még mindig azt fújja: tovább akarja folytatni a fogyasztást terhelő adók emelését. Még az sem vetődik fel, hogy ugyan hova emelné? És mihez vezet ez, hiszen mihez is vezetett már eddig is.

A mostani pálfordulásszerű ötlet értékéből az még ennél is többet levon, hogy nem történt meg ennek a pálfordulásszerű változtatásnak – ahogy más kérdéseknek sem – a kritikus elszámolása a közvélemény előtt. Hogyan lehetne elhinni, hogy kormányra kerülve valóban mást akarnak csinálni, mint amit korábban kormányon tettek? Nem inkább arról van szó, hogy a Fidesznek „lökik át a labdát”: nyilatkozzon arról, hogy nincs értelme áfát csökkenteni? Ebből következik az ötlet értékének további csökkenése. Bár a parlamentnek a szocialisták beadtak egy törvényjavaslatot, sok helyen nyilatkozott erről Mesterházy Attila pártelnök is, de alapkérdésekre képtelenek választ adni. Sőt a törvényjavaslatban sem igazán érthető: a kenyérfélék 5 százalékos kulcs alá esnének, a liszt viszont nem. Ki érti ezt?

Nem képesek a javaslatot menedzselni

Két szokásos kérdés van, de egyikre sem ismerik a választ. Az egyik a Gyurcsány-kormány rövid életű áfacsökkentése és annak állítólagos kudarca. Valóban kudarc volt, hiszen bár a tartós fogyasztási cikkeknél és a szolgáltatásoknál időlegesen 20 százalékra csökkent az áfa, de az élelmiszereknél és a háztartási tüzelőanyagoknál, a víz- és csatornadíjaknál a nemrég 12 százalékról 15 százalékra megemelt áfakulcsot nem sokkal a normál kulcs leszállítása után felvitték 20 százalékra. És ez sokkal fájdalmasabb lépés volt, mint az az öröm, amit a helyenkénti csökkentés megelőzően hozott. Ha pedig a mérséklés hatásairól akarnak nyilatkozni, ez sem lehetséges a kérdéssel való beható foglalkozás nélkül.

A kérdés szükségképpen négyfelé bontható. 1.) Volt-e kedvező hatása az érintett területeken a csökkentésnek? Azt állítják sokan, hogy nem volt és ezért nincs értelme semmilyen csökkentésnek. Pedig volt hatása: azonnal is volt, később pedig még inkább. Éveken keresztül az érintett területeken volt a legalacsonyabb az áremelkedés. Ha nem lett volna pozitív hatása, ahogy valótlanul állítják, akkor sem lehet ebből levonni a következtetést, hogy általában nincs értelme az általános forgalmi adókulcs csökkentésének, vagy az adócsökkentésnek.

2.) Hogyan hajtotta végre a Gyurcsány-kormány csökkentési elképzelését? Megfelelően elő volt-e készítve? Hitt-e egyáltalán benne? Ezek költői kérdések, nem szükséges külön leírnom a nyilvánvaló választ.

3.) Vannak egészen meggyőző példák a csökkentés értelmességére. A Horn-kormány radikálisan csökkentette az arany jövedéki adóját és az állami bevétel a duplájára nőtt. Ugyancsak akkor csökkentették a társasági adó mértékét és a bevétel ugyancsak a duplájára nőtt. A túladóztatásnak ugyanis könnyen belátható negatív következményei vannak: a bevallásokra is és a forgalomra is. Márpedig egy értelmes kormány nem az áfa kulcsát akarja minél magasabbra emelni, hanem az áfa bevételének minél nagyobb tömege fontos a számára.

Az áfakulcs emelése egy ponton túl negatívan érinti az áfabevételt és a behajtás költségeit is, amelyek akár exponenciálisan növekedhetnek. Nem is szólva arról, hogy egy extrém áfakulcs tönkreteszi a belföldi piacot, a belföldi keresletet, ami nélkül nincs kibontakozás, növekedés, nincsenek új munkahelyek, nem lehet megtartani a munkahelyeket, nincs megoldás a polgárok egzisztenciális problémáira stb.

4.) Ezeket az áfakulccsal és annak csökkentésével összefüggő kérdéseket a rezsiköltségeknél akár át sem kellett volna tekintenünk, hiszen itt – természetes monopóliumokról lévén szó – állami árszabályozás működik. Minden civilizált országban. Különben nem lehetne megakadályozni, hogy a monopóliumok, amelyek a tevékenységük jellege alapján monopóliumok (ld. természetes monopólium) ne éljenek vissza erőfölényükkel és azzal, hogy valójában senkivel nem kell versenyezniük. E területen az állami árszabályozásból adódóan az áfakulcs csökkentése biztosan megjelenhet az alacsonyabb árban.

Lenyelik-e, lenyelhetik-e a szolgáltatók az áfacsökkentést?

Az MSZP áfacsökkentési ötletének értékéből következésképpen az is levon, hogy neki még sincs válasza arra a kérdésre sem, ez a másik fontos kérdés, hogy nem nyelik-e le a szolgáltatók az áfacsökkentést? Ahogy ez a tartós fogyasztási cikkeknél, 2006-ban állítólag (valójában nem) történt.

Mi lesz az áfacsökkentés miatt kiesett jövedelemmel? És mennyi eshet ki?

Az ötletet még inkább viszonylagossá teszi az is, hogy arra sincs válasz: mi lesz az áfacsökkentésből kiesett jövedelemmel? Hogyan és honnan tudja az állam ezt pótolni? (Az biztos, hogy nem a lakossággal és a vállalkozókkal kell ezt megfizettetni, az állam kiadásait csökkenteni kell és lehet.) Lehet-e és kell-e teljesen pótolni? Hol van az eltérés a megszorítások és a takarékosság között?

A kormány mulasztásai és hibás gyakorlata miatt ezzel a kérdéssel nem is állhatna elő!

Addig szerintem értelmetlen – erre rá kellene mutatnia az ellenzéknek – az elmaradt állami bevételekkel érvelni, amíg hatásvizsgálatok hiányában nem tudható: hogyan érinti az áfakulcs csökkentése az áfabevételek tömegét és a magas áfakulccsal kapcsolatos veszteségeket. Nyilván van egy mérték, ami felett már nem éri meg a kulcsot tovább emelni és ezen a ponton már rég túl vagyunk. Irreális terhet róttak a társadalomra, ami teljesíthetetlenségénél fogva súlyos működőképességi veszteségeket okoz. De kormány és ellenzék – bár kötelező a kormány számára a hatásvizsgálat – semmibe veszik ezt a kötelezettséget.

Sok más kérdést is kellene tisztázni

A kormánynak hol nincs pénze, hol van, attól függően, hogy kedvteléséről van-e szó. A Malév megmentésére nem volt, a húsipari cégekre sem nagyon, de van sok minden másra. Ezek viszont semmiképpen nem olyan fontosak, sőt akár nélkülözhetőek is lehetnek a közösség, az ország szempontjából.

Azt a kérdést, hogyan lehetne pótolni az esetleg kieső jövedelmeket, mindenképpen meg kellene, hogy előzze: mi szab gátat a kormány extra költekezéseinek? Mindenki forintjaira szüksége van – szokott érvelni –, mert az adósságot csökkenteni kell, de vajon ahhoz is, hogy szabadon költekezzen? Ráadásul a hatások (előnyök és hátrányok) felmérése, szakmai és politikusi körben való érdemi megvitatása nélkül?

És mekkora pénzekről volt és van szó! Mol-részvények: 550 milliárd forint; gázüzletág megvásárlása az E-On-tól: 850 milliárd forint; gáztárolók vásárlása a Mol-tól: állítólag ez is százmilliárdos nagyságrendű összeg. (Ilyenekre megy el az a bankadó is, ami különben a devizahiteleseknek járna vissza a kártalanításuk részeként.

Aztán itt vannak az elkótyavetyélt pénzek

Háztartási energiáról lévén szó, a földgáz beszerzési ára ide kívánkozik. Az EU felmérése szerint Magyarország 30 százalékkal drágábban jut az orosz földgázhoz, mint az EU régi tagállamai. A történet, amit előadnak enyhén szólva nem kerek, tele van önellentmondással. Ha az árról az E-ON állapodott meg, akkor ez azért érthetetlen, mert Németország 30 százalékkal olcsóbban jut orosz gázhoz. Lehet, hogy ott nem az E-On a szerződő fél, hanem az állam, akkor viszont Magyarországon hogyan lehetett volna az állam? Ha mégis egy magáncég szerződhetett, akkor ez megfelelt-e a nemzetközi gyakorlatnak? Szerintem aligha, de ha mégis, akkor miért kellett az állam bevonásához megvásárolni a gázüzletágat?

Az E-On megvásárlására ugyanis Orbán Viktor szerint azért volt szükség, hogy ne egy magáncég állapodjon meg a magyarok földgázának áráról. Ezt nyilván olcsóbban is el lehetett volna érni, ha tehát az állam részt vesz az ilyen tárgyalásokon és vétójogot kap. Vagyis megmagyarázhatatlan a 30 százalék, ami ugyan a lakosságot és a vállalkozásokat sújtja, de hatása a gazdaság és a társadalom egészére is jelentős.

A fűtőértéket ki ellenőrzi?

Aztán itt van a fogyasztóvédelem, ami nem önmagától nem működött, hanem mert a kormányok ilyen formában akarták „működtetni”, lényegében kulisszaként használni. Mintha lenne fogyasztóvédelem, hiszen van annak intézménye. A háztartási energiánál, még inkább a gáznál itt van mindjárt a tarifa ellenőrzésének kérdése. A gáznál azért különösen, mert a tarifa az aktuális fűtőértéknek megfelelően változik. Vajon a fűtőértéket ki ellenőrzi?

Többen panaszkodnak, hogy mióta rezsicsökkentésre került sor, nem képesek kifűteni lakásukatannyira alacsony lett a fűtőérték. Kíváncsian várom, vajon mit mutatnak ki a számlákon: ott is jóval alacsonyabb lesz a fűtőérték? Vagy így “kártalanítják” magukat a szolgáltatók? Egy ilyen magatartást különösen elősegít az az e-lex állapot, ami a földgázüzletág tulajdonlásában fennáll. Az E-On állítólag eladja az államnak, de az állam tulajdonába még nem került. A szolgáltatók is szemet hunynak az esetleg változatlannak hazudott fűtőértékű gáz felett, hiszen abból többet fognak fogyasztani és ezzel nálunk is kompenzálódik a rezsicsökkentés hatása. Az E-Onnál pedig kétszeres a csábítás: szolgáltató is, meg még az övé a gázüzletág. Kétszeresen nyerhet ezen.

Addig tehát szerintem értelmetlen az elmaradt állami bevételekkel érvelni, amíg az állam nem szerzi vissza elkótyavetyélt pénzeinek legalább egy részét. Bár demagógiának vehetik, de én nem tartom annak, hanem reális részmegoldásnak, ezért néhány példát felsorolok – ezúttal részletes kifejtésük nélkül. A sajtóban ezekről lehetett olvasni, ha naivitásra gondolnak, gondoljanak mindenekelőtt a sajtóra vagy inkább realitására. Tarlós István fővárosi főpolgármester szorgos tárgyalásokkal bebizonyította, hogy az elveszettnek hitt pénzekből sok visszanyerhető. Tehát nézzünk néhány példát. A Magyar Nemzeti Bank volt bécsi leánybankjának, a CW Banknak (akkori áron) legalább kétszáz milliárdos vesztesége, a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladási árkülönbözete, egy állami bank moszkvai áruházépítése és az ahhoz minden biztosíték és teljesítmény nélkül átutalt állítólag 36 milliárd forint. Lehetne még sorolni. És ehhez jöhetnek újak. Ha abból indulok ki, hogy a mai kormányban kik a stratégák.

Bár korábbi írásom óta sok poszton változás történt, újak is létrejöttek, de a “csúcsállások” betöltésének tendenciája nemigen változott. Nincsenek jó érzéseim akkor, amikor arról értesülök a médiából, hogy a külgazdasági és külügyi államtitkár, Szijjártó Péter raktárbázist vásárol vagy bérel Moszkva környékén. Vajon mi sül ki ebből? Vagy abból, ha a parlament gazdasági bizottságának elnöke, Rogán Antal folytat tárgyalásokat az MNB devizatartalékai összetételéről és részben rubellel való feltöltéséről. Nem is szólva arról, hogy ez sem nem belvárosi önkormányzati, sem nem egy lehetséges országgyűlési  kérdés, hanem kifejezetten kormányzati, illetve jegybanki. A kérdés ráadásul teljesen értelmetlennek és igen veszélyesnek tűnik.

Annyit ehhez tudni kell, hogy az oroszok soha semmit nem adtak úgy, vagy ne vettek volna úgy, hogy ne ők akartak volna nagyon jól járni. Azzal nem érik be, ha valaki a nagy orosz népről áradozik és előtte hajlong, az csak fokozza az étvágyat. A “cápával” való tárgyalásokra tehát alkalmasabb témákat és felkészültebb (lehetőleg felkészült) “szardíniát” kellene kiállítani.

És végül, de nem utolsósorban a forgalom növekedésének pozitív hatása

Ami pedig a további választ illeti, az az lehet, hogy nyilván nő a mai kényszerűen alacsony fogyasztáshoz képest az energiafelhasználás (hiszen ma százezrek nem tudnak fűteni és világítani), a másik pedig, hogy amennyiben kisebb lesz a költés energiára a megtakarítás más termékek és szolgáltatások irányában növeli a keresletet és a költekezést. A reálisabb kulcs ráadásul csökkentheti a visszaéléseket. És még sorolhatnám.

A rezsiköltségek áfakulcsának csökkentését – most és itt értelemszerűen erről van szó, hiszen a cikk a rezsiköltségekről szól elsősorban – minél előbb el kell kezdeni, hiszen így is időn túl vagyunk. Az EU-ban e költségeket is általában kedvezményes kulccsal adóztatják. Nálunk is így indult: 0 százalékkal. És lett belőle nem kedvezményes kulcs, egyben a világ egyedülállóan magas 27 százalékos áfakulcsa. 1998-as rövidített programunkban az akkor 12 százalékos kulcs 5 százalékra való fokozatos csökkentését szorgalmaztam. A kulcs csökkentésének fő oka az volt, hogy a magasabb áfakulcs az államot egyre inkább egyik alapfeladatának el nem látásában teszi ellenérdekeltté: ez pedig az energiaárak (és az élelmiszerárak) alacsony szinten való stabilizálása. Hiszen minél magasabb az ár, annál nagyobb lesz az áfabevétel.

A mohóságnak viszont nincs határa: még nagyobb arányban akar az állam a bevételből részesedni, ezért immár 27 százalékra emelte a kulcsot. Ez az irreális kulcs terheli a még sokkal magasabb árat. A következmény pedig az, amit a gazdaságban és az országban tapasztalhatunk. A 27 százalékot tehát minél gyorsabban csökkenteni kellene, az 5 százalékos kulcsot már évekkel ezelőtt be kellett volna e termékkör esetében is vezetni.

A kormány és az áfakulcsok

Az MSZP és az LMP a szolgáltatók kisebb nyereségéről nem akar hallani, a kormány pedig az áfacsökkentésről. Mondhatni: kibújt a szög a zsákból! Ellenzékben ugyanis a mai kormánypártok hosszú ideig áfacsökkentést akartak. Aztán egyszer csak kezdett előtérbe kerülni a Fordulat és reform egyik szerzője, Matolcsy György Huba és már megoszlottak a szándékok. Továbbra is sokan áfacsökkentést akartak, mások viszont nem. Ez utóbbi irányzat győzött – nyilván nem szakmai érvek alapján –, aminek a következménye a közüzemi díjakra és valamennyi rezsikiadásra alkalmazott elképesztő 27 százalékos áfa.

Matolcsy György ugyan a Magyar Nemzeti Bankhoz került, de a gazdaságpolitikát valóban meghatározó miniszterelnök, Orbán Viktor álláspontja és ötletei nem változtak. Nemrég a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ülésén azon sajnálkozott az Index tudósítása szerint, hogy hiányzik egy 35 százalékos (!) áfakulcs a „luxustermékek” számára. (Ez kellene a társadalmi igazságossághoz. De az EU egyelőre nem engedélyezné.)

Luxus Magyarországon

Hogy mi a luxus, azt nem részletezte, nyilván az, amire a hagyomány alapján jövedéki adót vetnek ki. Tehát a kávé, a tea, az alkohol, a csokoládé, a benzin, a gázolaj stb. Hogy ebben mi lenne a luxus a XXI. század elején, Európában, el nem tudom képzelni.

Ez is megerősített abban a feltételezésemben, hogy a 10 százalékos rezsicsökkentés nem jelent fordulatot, a fogyasztást terhelő adók és elvonások további növelése – akármilyen abszurd, sőt öngyilkos lépésnek is tűnik – nyilván folytatódik. Hogy meddig, azt az olvasó fantáziájára bízom. Nincs tehát másról szó, mint egyes hasznok átrendezéséről. Persze úgy, az lenne a logikus, hogy az állam és az elit ne járjon rosszul. Az áfakulcsok jelenlegi szintjével különben a kormány és az elit sem jár jól, hiszen ez negatívan érinti az adóbevételeket. Igazolható, hogy nincs értelme, de mégis teszik, sőt tovább teszik, mert aki erről dönt, az „másként tudja” vagy sejti. Így lesz például a sikertelenségből korszakos siker.

A forint alacsony árfolyama

A belföldi piac tönkremegy, az exportot erőltetik, a kivitelhez szerintük gyenge forint kell. A forint árfolyama olyan kérdés, ami szorosan összefügg a rezsiköltségek mértékével, de a politika nem foglalkozik vele. Élénken él még az a tanítás, ami csupa pozitív hatást vélt felfedezni a gyenge hazai árfolyamban. (Annak ellenére, hogy Bokros csomagról hamar kiderült, hogy nem így van, de ezt is elfelejtették. a politikusok és segédcsapataik.)  Annak idején a közgazdaságtudomány már árnyaltabban látta e kérdést és feltárta a rengeteg mellékhatást, ami végül is negatívvá teszi az intézkedés egyenlegét. (Szemléletváltás helyett régi nézetek. Megint előhúzták a forintleértékelést )

Magyarországnak egyébként nincs szüksége több euróra, dollárra, svájci frankra vagy angol fontra, hiszen képtelen megtalálni a módját, hogyan fordíthatná a maga javára azt a rengeteg devizát, pl. 37 milliárd eurót, ami a Magyar Nemzeti Bankban hever, miközben az ország kamatot fizet utána.

Még a forint árfolyamának stabilizálására sem használják. Kötvényeket bocsátanak ki, mert nem merik a hatalmas tartalékot adósságtörlesztésre fordítani. Nincs pénz a fejlesztésre, arra sem merik igénybe venni. Ha aranyat halmoznának fel, annak lenne értelme, mert annak értéke általában folyamatosan emelkedik. De ez nem arany, hanem főleg euró és amerikai dollár, amiből rengeteg érkezik spekulációs céllal, vagyis bármikor el is pucolhat. Az oroszok egyszer már majdnem bedöntötték az országot, még az ún. rendszerváltás előtt, amikor kivonták az arabokkal együtt a pénzüket. Ezt a bonyolult és nagy elhivatottságot, szakmai felkészültséget igénylő feladatot formálisan Matolcsyra bízták… Hát….

A gyenge forintot azért sem lehet érteni, mert a kormány egyik fő célját, az adósságcsökkentést ellehetetleníti. Ezt ugyan ellensúlyozhatja az infláció felpörgetése: amíg az EU ezt eltűri. Most már a maastrichti kritériumokban rögzített inflációs cél durva áthágása e tekintetben is végre akadályokba ütközik.

Hamis kormány- és kormányoldali vélemények

2013. március 14-én Rogán Antal megismételte egyik képviselőtársa napirend előttijének hibás megállapítását, amiről pl. az Inforádió honlapján   lehet olvasni. A cím is sokat mondó: „Rogán az árak, nem az áfa csökkentését tartja célravezetőnek”.  Idézek a cikkből: „Rogán Antal végül elmondta, az árak, nem pedig az áfa csökkentését tartja célravezetőnek, mert az áfa mérséklése a családoknak semmit nem jelent, az a szolgáltatók profitját növeli.”

Ez legalább olyan „csúcsa” az unortodox (értsd: dilettáns) gazdaságpolitikának, mint az, hogy a tranzakciós adó mint a XXI. század „taktikai atomfegyvere. (A „gondolat” szerzője: Matolcsy György Huba.) Egyébként az áfa csökkentése nélkül hogyan lehetne jelentősen mérsékelni az elviselhetetlen rezsiköltséget? Hasonlóan fontos a forint árfolyamának helyreállítása.

Van egy másik érdekes felismerése is Rogánnak, ami mások számára csinos kis közhely. Szerinte ugyanis az energiaszolgáltatás nem kimondottan a versenyszféra, ezért az állami szabályozásnak lehet helye. Mi az hogy! – kell ehhez hozzátenni, hiszen ezt másutt is csak így tartják megoldhatónak, mivelhogy a hiányzó versenyt ezzel lehet valamennyire pótolni, imitálni. Ebből az is kiderül a számomra, hogy meglehetősen keveset tudnak a monopóliumok jellegzetességeiről és másutt általában érvényesülő szabályozásukról.

Magas áfát vagy gyenge forintot? A kormány rossz válasza

A magyarázat a forint irreálisan alacsony árfolyamában van, hiszen reális árfolyamon kb. 30–40 százalékkal lenne olcsóbb az üzemanyag Ausztriában, mint nálunk.

A vásárlóerő-paritás. Kommunikációs kontraproduktivitás

Hogy miért kell a rezsit csökkenteni, arról újabban Orbán Viktor miniszterelnök vásárlóerő-paritáson alapuló adatokkal kápráztatná el a külvilágot. Ezt azonban senki nem értheti. A kevésbé vájt fülűek nyilván nem és ide tartoznak a külföldi és belföldi politikusok is. A vájt fülűek pedig azért nem, mert a fogalom ide bizony nem illik. (Ld. pl. Wikipédia )

Kommunikációs szempontból ez igazán kontraproduktív: a cégeik érdekeit védő külföldi miniszterelnökök ebből az intézkedés alaptalanságára következtethetnek csak.

Érthetetlen, hogy miért használ valaki magyarázatában olyan fogalmat, amiben nincs otthon? Miért nem azt mondja el, ami mindenkinek érthető: 24 év alatt 65,8-szeresére emelkedett a háztartási energia ára Magyarországon (részben a hibás árképletek, részben a forint gyengülése, részben az adóemelések miatt) és ez az ütem 2,3-szer gyorsabb volt, mint az időszak nagy részében „világbajnoki helyezett” Magyarország átlagos fogyasztói árindexének szédítő növekedése? Ezt nyilván mindenki megértené és elszörnyülködne.

Szerintem a miniszterelnöki adatokban valójában a forint alulértékeltségéről lehet szó, amikor Orbán Viktor miniszterelnök arról beszél, hogy vásárlóerő-paritáson a magyarok fizetnek a legtöbbet a háztartási energiáért, 50 százalékkal többet, mint ami az EU átlaga.

Az ötletek között szerepel az energiahatékonyság javítása

Az MSZP képviselője, Lukács Zoltán ezt is felvetette: „Ám ez még mindig nem elég, mert a fenntarthatóságra is figyelni kell. El kéne indítani egy átfogó otthonfelújítási programot, amivel például a gázüzletág megvásárlása helyett ha erre költöttük volna a pénzt, egyébként 1 millió lakást lehetett volna felújítani. (Kontur Pál: Szégyen!)”

Ez az ötlet ismét felveti azokat a kifogásokat, amelyeket az áfával kapcsolatban már elmondtam. Azzal egyet tudok érteni, különösen, mert e kérdést tizenhat éve már felvetettem az Alternatív gazdaságpolitikában, hogy az energiahatékonyságot javítani kell.

Akkor is, ha a magyar energiafelhasználás más országokhoz képest ma meglehetősen kicsi. Az egy főre számított villamosenergia-felhasználás például fele akkora, mint Csehországban. Pedig ez sem kiemelkedő érték, hiszen az Egyesült Államokban kétszer akkora, mint Csehországban, tehát négyszer akkora, mint Magyarországon. Ennek az elmaradásnak részben a magyar ipar leépülése, részben a lakosság megsarcolása az oka. Fel kell ugyanakkor készülni egy gazdasági növekedésre, ami mindenképpen jelentősen növelni fogja az energiafelhasználást. A másik ok a lakosság jövedelmeivel való takarékosság, illetve a versenyképes gazdaság kialakítása.

Komplex energiapolitika

Az energiával összefüggő számtalan különböző kérdést csak összehangoltan, összefüggő koncepcióban lehet megoldani. Ezt felismerve, 2008-ban kísérletet tettem ennek kidolgozására. Az akkori gazdasági miniszter, későbbi miniszterelnök, Bajnai Gordon azonban nem fogta fel ennek jelentőségét, kollégái javaslatát felülbírálta: személyemre utalva nem adott lehetőséget arra, hogy e témában hivatalosan dolgozzak. Ma sincs hivatalosan ilyen anyag, pedig de hasznos is lenne.

Közben állandóan azt hallani: nincs a mai gazdaságpolitikának alternatívája! Pedig persze hogy van! Észre nem veszik, hogy az energiaracionalizálás lehet az egyik kitörési irány, munkát adva az építőiparnak és megteremtve újabb iparágakat, találmányokat, technológiákat. Ízelítőül álljon itt egy részlet elképzelésemből:

„A komplex energiapolitika az energiaköltségek racionalizálását, a környezet védelmét és az energiaellátás biztonságát állítja középpontba. Ezáltal választ ad a több évtizedes és egyre nyomasztóbb kihívásra, egyúttal lehetőséget ad a kitörésre, a gazdaság fenntartható növekedésére. Az energiaköltségek racionalizálása a környezetvédelem és az energiabiztonság érdekének rendeli alá a beruházási politikát (az energiatermelésben csakúgy, mint a gazdaság egészében), az adórendszert, a piaci szabályozást, a kutatás-fejlesztést, oktatást, képzést stb.

A komplex energiapolitika feltárja a jelenlegi helyzetet és annak összetevőit és felvázolja azt az állapotot, amit középtávon el kívánunk és tudunk érni.

Megjelöli: milyen irányban változzon a gazdasági szerkezet (benne az energiatermelés és energiafelhasználás, személy- és áruszállítás struktúrája stb.) és hogyan érhető ez el. Megjelöli, milyen technológiai fejlesztések elkerülhetetlenek, mi lehet ezeknek a forrása. Milyen szabályozóeszközök állnak rendelkezésre e célok eléréséhez és hogyan képesek a kívánatos változást biztosítani. A koncepcióhoz intézkedési terv kapcsolódik.

A koncepció a feladatok és a lehetséges források összehangolásával készül, figyelembe veszi a kölcsönhatásokat, iteratív módon, e két oldal változtatásaival keresi meg a legkedvezőbb fejlődési pályát és elérhető állapotot.”

Az LMP elképzelése

Nem lenne igazságos, ha az LMP-ről nem beszélnék, bár nagyon hízelgő gondolataim nincsenek. Az LMP fenntarthatatlannak tartja a rezsicsökkentést. (Ahogy a GKI Gazdaságkutató Intézet Zrt. és annak energiakutató Kft.-jének ügyvezetője, Hegedűs Miklós.) A szolgáltatóknak más szerepet szán, nekik kellene végrehajtaniuk az energiaracionalizálást. Az árak csökkentését is helytelenítik, mert szerintük így nem lenne racionalizálás. De vajon mi lenne azzal a sok százezer emberrel, aki nem képes fizetni számláját, sőt sokan egyáltalán nem tudnak fűteni és világítani?

Ez az a helyzet, amikor a fogalmak önálló életre kelnek és a reálgazdaság ismeretei nélkül „racionalizálnak”. Nem is szólva arról, hogy eszükbe nem jut a felesleges állami pazarlás, a hivatalok, minisztériumok és a parlament túlfűtése. Pedig ez nemcsak elfogadhatatlan, hiszen százezrek fáznak, nemcsak a szolidaritás hiányára utal, hanem roppant egészségtelen is. Az ésszerűség ráadásul nem kerülne pénzbe: sok helyen az energiahatékonyság gondolkodással ugrásszerűen javítható. A miniszterelnök irodái is ott vannak ebben az épületben, nekik sem jut eszükbe, hogy az elpazarolt energiából hányan tudnának fűteni.

8 responses to “Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül (2. folytatás)

  1. Visszajelzés: Meg nem oldott feladatok (2.). A devizahitelesek helyzetének rendezéseKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  2. I like this website very much, Its a really nice office to read and obtain information.

  3. You need to take part in a contest for one of the best sites on the net. I’m going to highly recommend this website!

  4. I’m impressed, I must say. Seldom do I encounter a blog that’s both equally educative and interesting, and let me tell you, you’ve hit the nail on the head. The problem is something which too few people are speaking intelligently about. I am very happy that I found this in my search for something concerning this.

  5. Wonderful article! We are linking to this great article on our site. Keep up the good writing.

  6. It’s nearly impossible to find experienced people about this subject, but you seem like you know what you’re talking about! Thanks

  7. Visszajelzés: Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (2. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  8. Visszajelzés: Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (3. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.