Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül (1. folytatás)

Negyedfordulat és főleg a propagandában.  Mire lesz ez elég?

Az írást onnan folytatom, hogy két ellenzéki párt változtatott sommásan elutasító véleményén.

Viszont továbbra sem “terhelnék” a szolgáltatókat

A szolgáltatási tarifák csökkentését – úgy tűnik – továbbra is elvetik és nem az egyébként joggal kifogásolható módszerrel van bajuk, hanem az iránnyal, tehát hogy ennek “terheit” – nyereségük rovására – a szolgáltatók állják. Az MSZP és az LMP ezt inkább úgy képviseli, hogy más irányról, irányokról beszél. A szolgáltatók az MSZP-nél eleve kimaradnak a csökkentés alanyainak sorából. Arról, hogy mi lenne a 10 százalékos csökkentéssel, arról a szocialisták hallgatnak. Az LMP viszont nem hallgat a szolgáltatókról, hanem a 10 százalékos csökkentést is egyenesen fenntarthatatlannak nyilvánítja. A csökkentést az energiahatékonyság javításától várja. (Ezzel bővebben később, az MSZP felvetéséhez kapcsolódva foglalkozom.)

MSZP: változó változatlanság. Mire lesz elég?

MSZP: változó változatlanság. Mire lesz elég?

A csökkentés szükségességét már elismerik

De térjünk vissza az MSZP változó/változatlan nézeteihez. A korábbi sommásan elutasító álláspontot felváltotta a rezsiköltségek szükséges csökkentésének elismerése. Ezt azonban nem a háztartási energia elképesztően gyors és évtizedek óta tartó áremelkedéséből vezetik le, hanem az Orbán-kormány különböző egyéb intézkedéseiből, megszorításaiból. Holott az energia- és általában a rezsiköltségek száguldó növekedése az, amiből sok minden következik: többek között a szolgáltatók tartalékai az árakban.

Szomorú adatokkal állnak elő. Korábban miért vetették el a csökkentést?

Lukács Zoltán képviselő (MSZP) 2013. március 14-i napirend előtti felszólalásában részletesen bemutatja a szomorú adatokat. Kár, hogy ezek az adatok egymással nincsenek elégséges összhangban, az emberek, a családok, a háztartások, a szegények fogalma ugyanis nem egyszer keveredik és ezért ellentmondásba kerül. A helyzet elviselhetetlenségét azonban így is érzékelhetik:

„140 ezren vannak azok, akiknél kikapcsolták a gáz-, áram- vagy távhőszolgáltatást. Elfogadhatatlan az is, hogy 598 ezer háztartás ezen a télen nem tudta megfelelőn fűteni a lakását. Ezekben a családokban csaknem másfél millió ember él (Zaj.), s a legszegényebbek harmada, mintegy 325 ezer ember a statisztikai adatok szerint egyáltalán nem tudta fűteni ezen a télen a lakását.”

Ebből is kitűnik azért a rezsiköltségek csökkentésének szükségessége, különben nem lehet visszaszorítani a fűtést és az elektromos áramot részben vagy teljesen nélkülözők elfogadhatatlanul magas számát. Sőt e szám növekedésével is számolni kell.  Nem is lehet érteni, miért is nem támogatta korábban e párt a rezsicsökkentést, miért vetette el mértékétől, módszerétől stb. teljesen függetlenül.

Alábecslések

Most viszont teljesen igaza van a képviselőnek abban is, hogy hiányolja, miért nem a rezsiről és miért csak annak egy részét képező közüzemi díjakról van csak szó. Egyet kell érteni azzal is, hogy a rezsicsökkentés eddigi mértéke nincs arányban azzal, amit az Orbán-kormány eddig a lakosságra rótt különböző megszorítások, mindenféle új adók, illetve adóemelések formájában. Ezt azonban mégis alábecsüli és önmagával kerül ellentmondásba, hiszen forintra akkora összeget hoz ki plusz teherként, amekkora megtakarítása a lakosságnak a rezsicsökkentésből adódik.

Az alábecslés abból is adódhat, hogy nem minden lakosságot sújtó sarccal számol. Az egyik legjelentősebbel sem: a forint meggyengítésének hatásával. (Lehet, hogy még mindig ott tartanak, hogy ez állítólag milyen jó a gazdaságnak. (Ld. Szemléletváltás helyett régi nézetek. Megint előhúzták a forintleértékelést.)

A forint leértékelése egyben azt is jelenti, hogy leértékelődött az ország és lakosainak vagyona, jövedelme, viszont „felértékelődtek” a devizahitelesek törlesztőrészletei, az üzemanyagok, az energia stb. árai. Mindebből nagyrészt következik a közüzemi számlákkal való elmaradás, a fűtetlen és világítatlan otthonok sokasága stb.

Szociálpolitikai kérdésről van szó? Ismét a demagógiáé a terep

A felszólaló ugyanakkor a fűtési és villanyszámlák finanszírozhatatlanságából helytelen következtetést von le, ami – nem ez a legnagyobb hibája a tévhitnek – egyébként ellentmondásban van másik (kidolgozatlan) ötletükkel, az áfakulcs csökkentésével. Arra jut, hogy szociálpolitikai kérdésről van szó és így is, tehát szociálpolitikaként, differenciáltan kellene a tarifacsökkentést megoldani. Zúg a demagógia: egymás után és teljesen funkciótlanul sorjázik az „igazságos”, a „kislakásban élő”, a „villában élő”, a „száz forintot fog ebből realizálni”, a „gazdag család”, az „egykulcsos adó”, a „gázzal fűtött úszómedence”, „azok fognak jól járni”. Félre is viszi a dolgot, amit Kontúr Pál bekiabálása is jelez.

Tehát: „És igazságos rezsicsökkentésre van szükség, mert megint ugyanabba a hibába kezdenek beleesni, mint az egykulcsos adónál, hogy megint azok fognak jól járni, akiknek magasabb a jövedelmük. (Kontur Pál: Hazudsz!) Hiszen egy kis lakásban élő, alacsony keresetű család néhány száz vagy egy-két ezer forintot fog ebből realizálni, de mondjuk, egy villában élő, gázzal fűtött medencében fürdő gazdag család, mondjuk, több tízezer forintot is tud ebből realizálni. Ez igazságtalan. Mi azt gondoljuk, hogy ezt a dolgot úgy kell kiszámolni, hogy természetesen fogyasztásarányosan kéne megállapítani az árakat, és szociális kérdéseket is figyelembe kéne venni.”

Eszébe nem jut a képviselőnek, hogy a nem támogatott, hanem hatalmas profitot tartalmazó ár esetén az árcsökkentésből nem szabad szociálpolitikai kérdést csinálni. A túlszámlázás akkor is jogtalan, ha módosabb ellen történik. A természetes monopóliumok kényszerű árszabályozásának a világ legtöbb országában az az egyik jellegzetessége, hogy a jogtalan haszon a megkárosítottaknak jár vissza. Erről részletesebben a Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. kötetben is írtam, valamint az ország legnagyobb lapjában megjelent cikkeimben (Fordulat és reform, Keresd az államot). De ezek szerint „nem esett le” a tantusz ekkor sem.

Bajnai Gordon nyomdokain és tévútján

Nem értem, miért nem akarja Bajnai Gordont választási jelöltjének az MSZP, hiszen azt mondja az MSZP most is, amitől kilel a hideg. Ha valakinél túlszámláznak, a különbözet nyilván nem attól függően jár vissza, hogy szegény vagy gazdag, amit egyébként sem fejez ki megfelelően az, hogy mekkora lakásban él, vagy milyen teljesítményű autója van, hanem mindenkinek egyformán jár vissza. Itt ugyanis nem állami támogatásról van szó, ha nem tévedek, hanem a túlszámlázott összeg visszajuttatásáról. Ha már a rezsiköltségeknél vagyunk, hadd utaljak arra, hogy Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején arról intézkedett, hogy az Elmű fogyasztóinak az Elműtől túlszámlázásért (megkárosításukért) visszajáró pénzt ne a megkárosítottak kapják, hanem a kormány. Amelyik aztán ezt magához vette, „lenyúlta”, az összeget egy külön számlára, alapba helyezte és ebből támogatta az általa támogatásra érdemesnek tartottakat. (Ld. Krízisalap.)

A szocialisták és a “gazdaságkutatók”

Ma ismét két gazdaságkutató intézet van. Egy időben Nagy Sándor (MSZP) próbálkozott gazdaságkutató intézet létrehozásával (Trend Prognózis Társadalom- és Gazdaságkutató Rt.), de feladta.  Egy ideig formálisan két ilyen intézet volt, ma – amikor a Századvég is alapított ilyet – ugyancsak kettő és szintén formálisan. Szerintem ugyanis a gazdaságkutató intézet szükséges profilját tekintve egy sincs. És már 20 éve nincs, amióta az Antall-kormány megszüntette a Gazdaságkutató Intézetet és helyette létrejött a Vértes András által alapított kicsike Rt., majd Zrt.  Véleményemet annak alapján mondom el, hogy 22 évig dolgoztam a Gazdaságkutató Intézetben és fel tudom fogni ennek az intézménynek a tényleges hiányát.

Vértes András. A GKI új szerepben

Vértes András. A GKI új szerepben

Az ún. “antivilágban” és a “táborban” egyedül Magyarországon működött ilyen intézmény, múltja hatalmas értéket képviselt.

1968-ban a két világháború között már létezett Gazdaságkutató Intézet működését felújították. De nem azért, hogy a kormány és a párt köré dicsfényt rajzoljon, hanem hogy megbírálja – ha nem is a széles nyilvánosság előtt – annak gazdaságpolitikáját és hogy segítséget adjon jobb megoldások, illetve konkrét, az asztalon heverő (nagyon fontos és sürgős) problémák színvonalas és tudományos alapokra épülő megoldásához. Sok újnak számító módszert dolgozott ki és vezetett be, ez az intézet alakította ki az előrejelzések gyakorlatát és a vállalati véleménykutatást.

Talán nem véletlen és szerintem sokat elmond, hogy a 25 éves korában megszüntetett előd intézetről nem lehet olvasni a GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján, csak az azt követő egészen más tartalmú és szerintem értékű 20 évről. Pedig a nevet (a GKI a Gazdaságkutató Intézet rövidítése), az unikális múltat, a kutatásokat, a hagyományokat – tetszik, nem tetszik – ma már ez az intézet képviseli. A régi munkatársak közül az elnökön kívül, aki privatizálta önmagának az intézetet, illetve korábban is eltöltött egy rövid időt, senki nem található meg. Át sem került senki az RT.-be, én voltam az utolsó régi kutató, aki közvetlenül az átalakulás előtt távozott.

A politikához alkalmazkodva

A fő kérdés az, hogy ebből a páratlan kutatóhelyből vajon mi lett? Nos, sajnálatos módon a politikához igencsak alkalmazkodó, azt kiszolgáló intézmény. A vélemények pluralitását felváltotta az uniformizálás. Az elfogultság kifejeződésre jut az intézet számára vélhetőleg “szimpatikus oldalhoz” való feltétlen és formális lojalitásban, illetve a másik oldal bármiféle lépésének elvetésében. (Hogy ki vezető, arra nehéz válaszolni, arra sem könnyű, hogy ki nem vezető.)

Ahol a miniszterelnök önmaga tanácsadója és a legfőbb közgazdász

Holott valójában azzal segítené a számára szimpatikusnak tartott oldalt, ha szakmailag erősítené, a jót bátorítaná vagy a rosszat kritizálná. Az aktuális baloldalhoz sorolt kormányfő megtámogatása, “alávéleményezése” szerintem a menedzselt miniszterelnöknek sem hasznos. Az persze az adott miniszterelnök szegénységi bizonyítványa, hogy nem veszi körül magát olyan tanácsadókkal és nem igényel olyan tanácsokat, amivel egészen mást nyújthatna az országnak és választóinak, mint saját “izzadmányaival” (pl. száz lépések) alapján.  Nagy baj, ha a miniszterelnök akar az összes miniszter és az összes tanácsadó lenni. Vagy ha a pártelnök akar az lenni.

Mivel Magyarországon mindenekelőtt gazdaságirányítási válság van, segíteni kellene e válság felszámolását és nem elfedni azt.

A komfortos “kényszerházasság”

Talán nem is elsősorban szimpátiáról, hanem inkább kényszerházasságról van szó: a másik oldalhoz nem kapcsolódhat, a szemlélet átalakult: a profit termelése van  a középpontban, erre optimalizálnak. Így juthatnak a legjobb megrendelésekhez.

És befolyáshoz, úgy is, hogy ők oszthatták el a Miniszterelnöki Hivatal összes közgazdasági jellegű megrendelését. A minél nagyobb piac és főleg e piac értékes részének meghódítását szolgálhatja a számában nem, létszámában viszont egy-két fős Kft., amit a témák változatossága alapján alapítottak. Van egészségügyi, informatikai, energiakutató és más Kft. Ez utóbbi jutott szerephez a rezsicsökkentés kapcsán.

2006 és 2010 között a minisztériumok közgazdasági megrendelései között a GKI a harmadik helyet “vívta ki” magának a Deloitte és az Ernest & Young után, bár gyakorlatilag alig volt különbség a második és   a harmadik helyezett között. (Súlyos milliárdokhoz jutottak a Századvég nagy elődei. HVG. 2005. december 5.)

Az, amit mondanak nem jelent sem kockázatot, sem szellemi erőfeszítést, mivel a fővonalhoz tartozóak a megállapításaik. Ez azt is jelenti, hogy velük biztosítva van a békés egymás mellett élés.

A profitorientáltság a meghatározó

A profitorientáltság és ezzel együtt funkciótlanság mára hagyománnyá vált. Nagy “Sanyi” intézete is a megrendelések és a nagy bevétel kedvéért jöhetett létre, de nyilván nem boldogult az ugyanahhoz az oldalhoz tartozó, erősen betagozódott, nagy múltú és a szakmában is széles kapcsolatrendszerrel rendelkező GKI Gazdaságkutató Intézettel. (Nagy “Sanyi” gazdaságkutató intézetének alapításáról és az érdekesnek látszó tőkéstársakról – a Globextől a Wallisig – itt olvashat.) Az egy-két éve létrejött Századvég Gazdaságkutató Zrt. pedig nem jelent igazi vetélytársat, hiszen az amúgy sem ellátható másik oldalt szolgálja ki. Nem lehet véletlen, hogy ilyen nagy béke és barátság honol a hivatásos “gazdaságkutatók” között, amire a GKI 20. jubileuma (ha nem nézzük azt a bizonyos megelőző 25 évet, a szakmai teljesítmény időszakát) alkalmából rendezett konferencia részvevőinek nevei is utalhatnak.

A GKI az ellenzék részéről Bajnai Gordont hívta meg. Vajon miért őt?

Erre a konferenciára a politika részéről most Bajnai Gordont hívták meg és nem a szocialisták vezérét, pedig a szocialisták programjuk háttéranyagát a GKI-tól – ahogy mondták, “igen olcsó”, ha jól emlékszem hárommilláért – rendelték meg. Vagy a Vértes Andrással puszi pajtás viszonyban levő Gyurcsány Ferencet. Az alábbi videó azt igazolja, hogy Gyurcsány nem érte be a hozzá közelálló közgazdászok  elkötelezettségével politikája iránt, bár ezt az elfogultságot sokan méltán tartották eltúlzottnak és hibásnak. Gondoljunk Békesi László azon kijelentésére az alábbi videón, miszerint a legrosszabb Gyurcsány is jobb a legjobb Orbánnál.  Eszükbe nem jut, hogy csak választékból lehet választani.

Mielőtt tovább megyünk, ide kívánkozik egy régebbi írás felelevenítése is: Hol a kormányzás?

Mi lehet Bajnai meghívása mögött?

E meghívás és egyben választás mögött több megfontolás is lehetett. Lehet, hogy eleve volt miniszterelnököt akartak és Bajnai Gordon valamivel közelebb áll a poszthoz, mint Gyurcsány Ferenc. Vagy az, hogy a GKI Bajnai Gordont szeretné az ellenzéki blokk miniszterelnök-jelöltjeként. Vagy az, hogy a külföld és a multik őt szeretnék ott látni. Talán az is, hogy Bajnai és az Együtt 2014 meghívásával üzenhettek a szocialistáknak: ne másszanak el a rezsicsökkentésben sulykolt GKI-s kinyilatkoztatással. A szocialisták ugyanis láthatóan sok mindenben – ha nem is eléggé – eltávolodtak a GKI rezsicsökkentési álláspontjától, ami ma is a teljes elvetés. Van, amiben sajnálatosan kitartanak, ha működő gazdaságpolitikát akarnak, azzal is fel kellene hagyniuk. Ez a rezsicsökkentés ajándékként való felfogása és a szociálpolitika helyettesítése differenciált tarifacsökkentéssel.

Bajnai a rezsicsökkentéssel kapcsolatban azonban nem teljesen jött be: egyrészt a rezsicsökkentést csalásnak nevezte, másrészt viszont a forint gyenge árfolyamának megerősítése mellett kötelezte el magát. Amivel legalább 10 százalékkal lehetne csökkenteni a rezsit. Volt egy energiaracionalizálási javaslata is, amire a következő folytatásban térek vissza.

A gazdaságkutatók szükséges szerepe

A cikksorozat előző részében többek között arról is írtam, hogy sok mindent nem nekem kellene kidolgoznom, hanem a kormány intézményeinek, illetve a gazdaságkutató intézeteknek. De ezt két okból nem teszik. Ezt írtam:

“Feltehetőleg nem nekem kellene ezeket a kérdéseket feltárnom, hanem a kormánynak, intézményeinek,  illetve a remekül megfizetett „gazdaságkutató intézeteknek”. De nem teszik. Hogy miért nem, arra két válasz adható. Az egyik: ez nem érdekli a kormányt és ellenzékét, valamint a „gazdaságkutató intézeteknek” a politikához alkalmazkodó vezetőit. A másik: a mai “gazdaságkutatók” nem képesek erre. Egyik válasz sem olyan, amit a társadalom tudomásul vehetne.”

Ehelyett elkészült a “Rezsicsökkentés közgazdaságtana” című fogalmazvány másfél oldalban, politikai attitűddel

Az előző publikációt március 25-én tettem közzé, aminek lehetett szerepe abban, hogy a GKI honlapján Hegedűs Miklós “megszólalt”. Bár másfél oldalas fogalmazványának a Rezsicsökkentés közgazdaságtana (fellengzős) címet adta, ki kell mondanom, hogy nem ilyenre és főleg nem ilyen színvonalú anyagra gondoltam. Ez ugyanis nem más mint egy összecsapott politikai deklaráció – tele demagóg és félrevezető állításokkal – és nem közgazdasági anyag. Pláne nem a rezsicsökkentés közgazdaságtana.

Bevallom, ilyen színvonalra álmomban nem gondoltam. Kinyilatkoztatja, hogy egyáltalán nem lehetséges fenntartható rezsicsökkentés, ismét megfenyegeti a lakosságot, hogy megissza ennek az árát. A mai nyomott forintárfolyamon átszámolja az EU-s tagországok rezsiadatait és megállapítja, hogy az árakkal nincs semmi baj. Csak a jövedelmekkel…  De hát ez abból adódik, hogy egyre drágább egy euró vagy dollár. Ha visszakerülne a reális árfolyamra, akkor rögtön kiderülne, hogy bizony igen drága. Aztán nálunk az energia nem kedvezményes áfakulcs, hanem a világ legmagasabb normál kulcsa alapján, 27 százalékkal (!) adózik. Azt elismeri ő is, hogy drágábban vesszük az orosz gázt, mint mások. Szerinte ez 10 százalék plusz, az EU szerint 30 százalék.

Egészen megdöbbentő az a propagandaszöveg egy gazdaságkutató szájából, miszerint a rezsicsökkentés nemzeti ajándék. És ebből főleg a szegényeknek kellene részesülniük. Holott itt túlszámlázásról van szó. Azt is hozzáteszi, hogy a legszegényebbeknél nincs bevezetve a gáz vagy a távfűtés, így ők nem részesülnek a nemzeti ajándékból.

A multik elfogult védelmezése

A multik védelme és előnyeik fenntartása nem ellenkezik a baloldal eddig politikájával. Sajnos az sem, ha ez nem valós érvek alapján történik. Mostanáig tehát a “gazdaságkutatók” két legyet ütöttek egy csapásra: a nyolcéves szocialista kormányzás hatalmas kormányzati megrendelésekhez juttatta a jó viszony és a konstruktivitás (értsd: a főnökkel való jó viszony, szakmai alávéleményezés) alapján. A multik számára pedig iránymutató volt a szocialistákhoz való kivételes kapcsolat és a multik akármilyen érdekeinek védelmezése. Nem csoda, hogy hihetetlen díjakért képes a Zrt. árulni rendszeres kiadványait is, a külön megrendelésre készülőkre vonatkozóan csak találgathatunk. Például egyoldalas havonta megjelenő előrejelzésért is százezres összeget kérnek és nyilván kapnak.  Ha pedig  a rendszeres kiadványokat együtt rendelik meg, akkor azért “csak” 2 millió forintot és áfát kell fizetniük a vásárlóknak. Egy multinak ennyit bőven megér, ha lehet mutogatni a gazdaságkutató “szakmai” véleményét az őt érintő kérdésekről.

Az áttekinthetőség, átláthatóság, a transzparencia lenne az első

A zavarosság nem érdeke az országnak, a hatalmi elitnek annál inkább. A keresztbe-kasul költségelés haszonélvezője a monopólium és a vele mutyizó állam/kormány/pártok.

Csak akkor lehet világos képünk a hatékonysági veszteségekről, ha reális számokkal dolgozunk és reális számok terelik a felhasználókat döntéseikben. Először el kellene jutni oda, hogy annyit fizetünk a szolgáltatásért, termékért, amibe az valójában kerül, vagy másként fogalmazva, mint amennyit normál állapotok esetén fizetnie kellene.

A kérdés emellett szociálpolitikai is, hiszen lesznek olyanok, akik ezt sem tudják kifizetni. A támogatás forrása nem lehet az, hogy a többi felhasználó meg „ár felett” fizet, hogy náluk túlszámlázhatnak, hanem csakis az állami/önkormányzati költségvetés. Erre nyilván azt mondják, hogy így viszont nőhet a költségvetési hiány. Igen, ha más kiadások (pl. a propaganda milliárdjaiból) nem fognak vissza. De mégsem lenne ildomos olyan kiadásokat kivenni a költségvetésből, amelyek az állam közfeladatai közé tartoznak, amelyek miatt van állami költségvetés. Ejnye!

Egyébként roppant baj lehet egy olyan ország gazdaságpolitikájával, ahol százezrek, milliók szorulnak támogatásra, állami gondoskodásra. Ahol nem véletlenül nevezik a választókat a korábban használt polgárok helyett a „zembereknek”.

Bár a szociálpolitika belekeverése a tarifába eleve hibás, ez sem több egy feldobott ötletnél. Ez sem kidolgozott javaslat, hanem csak egy ötlet megismétlése, amiről korábban, eredeti formájában is tudni lehetett, hogy hiba, sőt büntetőjogi kategóriájú jogsértés. Amit – talán nem haragszanak meg az őszinteségért, de miért is tennék, hiszen tanulhatnak belőle – szegénypolitika nélküli szegénységpolitizálásnak, olcsó propagandának tarthatunk.

Egy másik gondolat, ami ismét inkább csak ötlet. Az áfacsökkentés

Egy másik ötlet az áfacsökkentés. Ez a szociálisnak nevezett állítólagos szociálpolitikával nincs összhangban, mivel az áfacsökkentés értelemszerűen és nagyon helyesen mindenkire (gazdagra és szegényre) egyaránt és azonos mértékben vonatkozik. Az áfacsökkentés nemcsak a háztartási energiára terjedne ki, hanem az alapvető (?!) élelmiszerekre is.  Ha viszont kibontakozást szeretnénk a termelésben, a foglalkoztatottságban, a megélhetésben, akkor legalábbis minden élelmiszerre ki kellene, hogy terjedne.

(Innen folytatjuk!)

4 responses to “Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül (1. folytatás)

  1. Visszajelzés: Reális Zöldek Klub

  2. Thanks for this blog. It’s fantastic.

  3. I blog frequently and I truly thank you for your information. This article has truly peaked my interest. I am going to bookmark your blog and keep checking for new information about once a week. I subscribed to your Feed as well.

  4. Visszajelzés: Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (2. folytatás)Kirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.