Akar-e a kormány IMF-megállapodást? Félrehallások és figyelemelterelések (2. folytatás)

Legalább nem ártani!
(Etikai alapelv)

Bármi áron? És bárkinek a kárára?

Azzal kell kezdenem, hogy bár ne lett volna igazam. Időben felhívtam a figyelmet, hogy az ellenzék három baloldalinak nevezett pártja az IMF-megállapodás bármi áron való megkötésére való felszólításaival oda vezeti a kormányt, ahova az menni akar. És ami még rosszabb, védtelenné teszi az országot és a lakosságot akármilyen megszorítással szemben. Ez pedig megengedhetetlen, hiszen egyetlen párt sem akarhat rosszat saját népének, de elég könnyű felfogni, hogy ezzel árt. Márpedig ha nem képesek feldolgozni a helyzetet és érdemi kiutat kidolgozni, legalább ne ártsanak.

Ellenfeleink vagy partnerek? Az EU és az IMF vezetői

Ellenfeleink vagy partnerek? Az EU és az IMF vezetői

Pusztába kiáltott szavak

Bár fejtegetésemet elküldtem valamennyi ellenzéki párt vezetőinek, a többség tovább nyomult előre. Nem volt nap, hogy ne követeltek volna újabb megszorításokat és új költségvetést. Sok százmilliárdos lyukakról beszéltek. Nem a megoldást, a “lyukakat” keresik. Sajnos úgy, hogy a “számítások”  bizonytalanok,  a saccoláshoz állhatnak közel. (Részben az előfeltételezések okán.)

Szenzációként tálalták sajtójukban, mekkora lyukat talált egy gazdasági kutatóintézeti Zrt. “elkötelezett” elnöke vagy egy volt pénzügyminiszter tulajdonosi körébe tartozó internetes gazdasági portál. Gondolom, sikerült ezeket a felnagyított aggodalmakat külföldre is eljuttatni. Csakhogy ez a kormánynak kapóra jött, tovább tudta növelni és számára igen kényelmes körülmények között tartalékait. Az ilyen simán lezajló „birkanyírásokat” a világon mindenütt megirigyelhetnék az ötlettelen és felkészületlen kormányok. Mi azonban ezzel érthetően nem büszkélkednénk.

2006 óta ismét van „ekkora bőszmeség”

Úgy látszik, „ekkora bőszmeséggel” ma is lehet találkozni. Ki bírálná ezek után az ellenzék részéről érdemben ezeket az intézkedéseket, amelyek tovább lökik lefelé a lejtőn a magyar gazdaságot és háztartásokat? Lehetetlenítik el a vállalkozásokat és a polgárokat?

Az ellenzék úgy ugrál, ahogy a kormány fütyül. De azt hiszi, hogy politizál

A kormány provokálta is az ellenzéket, hirdetésekben mondta el, mit NEM hajlandó tenni az IMF-fel való megállapodás érdekében. A hatalmas terjedelmű reklámok az anyagilag magukra hagyott baloldalinak tartott lapokban is megjelentek. Ez a “zsugori” pártoknak biztos nagyon fájt és még inkább nyomulni kezdtek.

Még hangosabb lett a követelés: azonnal kössenek megállapodást! Sorban jöttek a nyilatkozatok pártvezetőktől, volt pénzügyminisztertől és szakértőktől: mekkora kár éri emiatt a költségvetést! E pártok, volt politikusok és szakértők „csak” a magyar lakosságra nem gondoltak, hiszen a megállapodásnak ára is van, ami a megszorítások ellenére ugyanúgy bizonytalan, mint a hozadéka. (De azt azért lehet tudni, hogy hatalmas lesz.) Az összefüggéseket vagy nem látják, vagy nem értik. Sajnos a következményeket sem.

Nem is duplán, hanem minimum triplán vágnak. De a megállapodás persze kétséges

Az előző rész megjelenése óta a kormány újabb megszorító csomagot jelentett be, így az IMF-igényeknek elébe menők nem is kétszer, hanem háromszor vágnak a megállapodásért. Pontosabban erre hivatkozva, hiszen nem biztos, hogy lesz megállapodás. Viszont addig is lehet játszani a forinttal és elérni, hogy annak árfolyama ne kapaszkodjon vissza a reális szintre. És a megállapodásra hivatkozva két hét alatt két megszorító csomagot is le lehet nyomni a társadalom torkán: újabb mintegy 800 milliárd forint sarcot kivetni. És közben az EU-t hibáztatni, ezzel visszautalva a nem létező, de az ellenzék által harsogott gazdasági szabadságharcra.

Az ellenzék szerint is gazdasági szabadságharcot (?!) folytat a kormány

A nem létező (!) „gazdasági szabadságharcért” neheztelők egyenesen felszólították a kormányt: „tegye le a fegyvert”! (Volt, aki ízetlenkedéssel súlyosbította a felszólítást: Világosról beszélt, ami egy valóságos szabadságharc tragikus helyszíne volt.) Pedig egy kormánynak vitathatatlan kötelessége (lenne), hogy az ország érdekeit hatásosan védje. Éppen erre és nem ennek az ellenkezőjére kellett volna felhívni eddig is több kormány figyelmét.

Érdekvédelem. Vajon mi van az országéval?

Az érdekvédelem területei közé tartozna nemcsak a külügyi és a külgazdasági, hanem a belső kormányzati munka is. Csak az tudja megvédeni az ország érdekeit, történetesen az adósságfinanszírozás vonatkozásában, aki ismeri a helyzetet és az összefüggéseket.

Ez nem unortodox, hanem „megfordított gazdaságpolitika”

Hogy mit kell érteni ezen, rögtön elmagyarázom. A helyzet és az összefüggések ismerete tehát nehezen mondható el egy olyan kormányról, pl. a jelenlegiről, aminek – ha ezt egyáltalán gazdaságpolitikának lehet nevezni – megfordított gazdaságpolitikája van. Előbb össze-vissza intézkedik, ötletel a számára igazán fontos csoportérdekek mentén, nem mellékeli az intézkedéseihez a kötelező hatásvizsgálatokat, hatástanulmányokat (talán, mert be sem lehetne akkor vezetni, vagy később válna nevetségessé), majd évek múlva és utólag ezekhez a folyamatosan változtatott ötletekhez történetet (legendát, mesét) kanyarít. Bizonyítandó, hogy mindez okos és tudatos lett volna és hogy rendelkezett volna stratégiával.

Az ötletszerű megszorítások UTÓLAG „elméletté” állnak össze

Ezzel azonban valójában csak azt képes bizonyítani, hogy a jövőben erre az utólag elméletbe emelt vonalra kíván berendezkedni. Példa erre az állítólag tudatosan alkalmazott és most kormánypolitikává tett adózási „szemlélet”.

Valahogy így: mi a munka társadalma akarunk lenni, ezért csökkentjük a munkajövedelmeket terhelő adókat (valójában a magas keresetűek terheit) és növeljük a fogyasztást terhelő adókat. A jövőben is ez lesz (lenne) az irány. Pedig elég könnyű belátni, hogy a kétféle adófajta közötti arány felborulása és a fogyasztás túladóztatása tönkreteszi a gazdaságot és a lakosságot.

Ezen az úton gyorsan haladunk előre, amit az is mutat, hogy nálunk Európában az egyik legrosszabb a lakosság egészségügyi állapota: a megszorított egészségügy és életmód (táplálkozás) miatt. Nincs másról szó, mint arról, hogy a kormány a végtelenségig válságkezelésre akar berendezkedni, amin a lakosság és a vállalkozások megsarcolását és kiszipolyozását kell érteni.

Stratégiai deficittel nem lehet az ország érdekeit megvédeni. Ha akarnák sem

Ha egy kormány meg akarja védeni az ország érdekeit, ezt csak úgy teheti meg, ha van stratégiája. Mert a tárgyalások során felvetődő és az országnak káros javaslatokat ennek alapján lehet kivédeni, illetve jó elképzelésekkel helyettesíteni.

Stratégia nélkül viszont a zavarosban jól lehet halászni

Ha van stratégia, az azt is jelenti, hogy beavatják a közvéleményt és bizonyos mértékig számon kérhetővé teszik a gazdaságpolitikát. És nem lehet ötletelni, cikk-cakkokat tenni, a zavarosban halászni.

Ha lenne stratégia, a kormány tagjai, a miniszterelnök és nem utolsósorban a sajtó számára munkája bizonyos közgazdasági felkészültséget kívánna. Nem lehetne ilyen-olyan tévhitekkel összezavarni a közvéleményt. Nem véletlen, hogy bizonyos sajtómunkások valóságos kampányban győzködték a társadalmat: senkit nem érdekelnek a programok. Minek az! – harsogták.  Különben is, amíg voltak programok, addig pedig eltértek azoktól – „érveltek”.

Hamis érvek és ami mögöttük van

Az, hogy nem tartják be, az lehet érv arra, hogy nem szükséges? A programok mellett a törvényben előírt hatásvizsgálatokat sem kéri számon az ellenzék a kormányon. Úgy tűnik, azért sem, mert ők egyszerű ránézésre meg tudják állapítani, hogy melyek lesznek a hatások. Valójában azért, mert ha bevezetnék, ami mellesleg már régóta kötelező, az később számukra is kötöttség lenne.

Tegyük hozzá, azért sem vonzó ez számukra, mert elmélyülni a közgazdaságtanban – talán a felkészültségük miatt – ma is, ellenzéki szerepből is terhes lenne.

És végül, de nem utolsósorban azért sem kifogásolják a hatástanulmányok jogellenes mellőzését, mert ha lennének, színt kellene vallaniuk. Ami azért is nehéz lenne, mert feltehetőleg nincsenek összefüggő elképzeléseik, nincs működőképes programjuk.

Nem ismerik az IMF küldetését, de talán hitelformáit sem

A stratégiának része kell, hogy legyen a nemzetközi szervezetekkel való tárgyalások átgondolt koncepciója. Mondani sem kell, hogy mindez nem létezik.

Legalább azt tudni kellene, hogy pl. az IMF-nek mi a küldetése. Az ellenzéknek is, mert ha mindez neki sincs, hogyan tudja hatásosan bírálni a kormányt és hogyan tudna valós alternatívát adni? (Az, hogy „nyugatosan” szeretnénk élni, még ötletnek is „kiforratlan”.) Több ellenzéki párt is azt hangoztatja, hogy az IMF-nek nem feladata a gazdasági növekedés előmozdítása.

A Valutaalap küldetése

A Wikipédia szerint a Nemzetközi Valutaalapot 1945-ben az alábbi céllal alakították: a nemzetközi pénzügyi együttműködés és az árfolyamstabilitás elősegítése, a gazdasági növekedés fokozása és a magas szintű foglalkoztatottság megteremtése, illetve átmeneti pénzügyi segítség nyújtása a likviditási problémákkal küzdő tagországoknak. A tagok kvótájuk alapján befizetéseikkel járulnak hozzá az alaphoz, amiből kölcsönöket vehetnek fel adósságaik törlesztéséhez.

Számomra ebből az következik, hogy az IMF nem javasolhat, illetve nem fogadhatna el olyan intézkedéseket, amelyek az árfolyamstabilitást, a gazdasági növekedést és a foglalkoztatottságot veszélyeztetik. A megszorítások mindhárom célt veszélyeztetik, hiszen tönkreteszik a belső piacot, felpörgetik az inflációt. Az IMF ugyanakkor – küldetésével ellentétben – mindezzel nem igen törődik, mindez „hidegen hagyja”, egyedül a pénzügyi egyensúly formális kikényszerítésével foglalkozik. Neoliberális receptek és a piaci logika alapján, holott pl. Magyarországon a piaci viszonyok kialakulatlanok.

Nekem úgy tűnik, hogy tévesen kommunikálják a kormányzatban, mi is az elővigyázatossági hitel. Azt közlik, hogy ehhez kapcsolódnak a leggyengébb feltételek. Ehhez képest szigorú feltételekről lehet olvasni éppen ennél a hitelfajtánál. A hitelt a makrogazdasági egyensúlyt helyreállító szigorú feltételekhez kötik.

A mostani ellenzéki felszólítások mégis a „fegyverletételi felszólítást” viszik tovább

Annyira akarják a veszélyben érzett IMF-megállapodást. Hogy miért kényszerítenék ki, függetlenül a konkrét feltételektől, különösen pikáns kérdés. Az ország érdekeivel érvelnek, de nem a hitelfelvétel elkerülhetetlenségével, hanem bizonyos előnyökkel.

Vélt előnyök

Először is, azt állítják, hogy így olcsóbban lehetne finanszírozni az államadósságot, ami kétséges. Különösen akkor, ha ennek árát is figyelembe vesszük.

 A jegybanki kamatok nyilván csökkennének, de a kormány látható vonzódása a gyenge forintárfolyamhoz aligha. Az elmúlt két évben mindig történt valami, óvatosan fogalmazva: „nem függetlenül” a kormánytól, ami a forint visszaerősödését megállította, vagy akár a beindult folyamatot megfordította.

Ennek következményeként egymillió devizahiteles család anyagi helyzete rendült meg, kerültek egzisztenciális veszélybe, nem kevesen végveszélybe. A „szakma” már most elkezdte zengeni: nehogy nagyon csökkentsék a kamatot!

A másik előny, amire hivatkoznak, a feltételezett nagyobb működőtőke-beáramlás lenne. De hogy ez hasznos-e, az a konkrét beruházásokon múlik. Lehet gépipari üzemet és lehet gumigyárat vagy csavar-, esetleg szöggyárat, ládagyárat létrehozni. Az egyik az iparosítás kezdeti időszakába viszi a magyar gazdaságot, a másik a XXI. századba, az egyik környezetbarát, a másik környezetszennyező.

Bizonytalan haszon, de biztosan magas  ár

A megállapodásnak – a finanszírozás időleges biztosításán túl – kétséges a haszna, de biztosan lesz (sőt már van) ára. Nem mindegy, hogy mekkora. Túl azon is, amit a kormány megszorító intézkedések formájában bevezetett, még ha a kormány nem is így nevezi őket, tartalmilag ezekre került sor.

Akármilyen hitelnek is nevezik, újabb megszorítások lesznek, ráadásul több évi folyamatos sarcolás folytatásaként. Sajnálatos, hogy kormány és ellenzék több évtized sanyargatása után láthatóan tartósan arra akar berendezkedni, hogy az anyagilag kimerített lakosság pénzéből kezelgeti az adósságválságot. Az IMF-megállapodás számára felajánlható tételek között csak ilyenekről lehet hallani, pedig a költségvetési hiány megadott keretek között tartását számtalan más módon lehetne igazán biztosítani. Pl. az egykulcsos adó eltörlésével, az újabb állami bevásárlásokról (ld. pl. E-On) való lemondással, a be nem fejezett beruházások befejezésével és egyáltalán a gazdasági kormányzás színvonalának megjavításával.

Miért akarják olyan nagyon?

Úgy vélem, nem az államadósság esetleg kisebb finanszírozási költségei miatt akarja az ellenzéki vezetők többsége az IMF-megállapodást annyira, hanem a hatalomváltás érdekében. “Bebizonyosodna”, hogy nem lehet mást csinálni, mint amit a kormány elődei tettek és amit ugyanők a jövőben „tenni” akarnak. Megszorítani és széttárni a karjukat: mit is tehetnénk!

Ráadásul a kormány az IMF-megállapodás révén pórázt kapna. Ez a póráz ugyan eddig nem zavarta az érintett kormányokat, sőt kényelmes helyzetet teremtett  számukra. Pótolta a hiányzó elképzeléseket, ha nem is veretes gondolatokkal és valós összefüggésekkel. Most azonban a nemzetközi szervezetekkel (EU, IMF) megromlott kapcsolatok miatt a póráz alkalmat adna a sérelmek törlesztésére, a mindenbe való beleszólásra, a folyamatos nyomásgyakorlásra. Az Orbán-kormány gyorsabb koptatására és ezen keresztül a kormányra kerülésre.  Ismét érdemi elképzelések nélkül.

One response to “Akar-e a kormány IMF-megállapodást? Félrehallások és figyelemelterelések (2. folytatás)

  1. Visszajelzés: Meg nem oldott feladatok (2.). A devizahitelesek helyzetének rendezéseKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.