Fordulat és reform? Felgyorsulva a tévúton!

„Magyarország (…) nem hajlandó feladni adópolitikájának azt az irányát, hogy az adóterhelés súlypontja a jövedelmekről egyre inkább a fogyasztásra és a forgalomra kerül át”

(Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatából, MTI, 2012. június 30.)

Kitartunk adópolitikánk mellett az EU-val szemben is! – summázta az EU-csúcsról szóló miniszterelnöki nyilatkozatot az egyik lap. Már ez előtt néhány héttel Matolcsy György Huba miniszter a tranzakciós adót – „formás képzavarral” – „taktikai atomfegyvernek” nevezte. (Ld. A tranzakciós illeték, mint a XXI. század „taktikai atomfegyvere.) Rogán Antal, aki a Gazdasági Bizottság elnöki posztja mellé a frakcióvezetőit is megkapta, nyilván új és megtisztelő posztjára való tekintettel minden közlését, bármiről is legyen szó, nagyjából ezzel kezdi: mint ismeretes, egyre inkább a fogyasztási típusú adók emelésére helyezzük a hangsúlyt. A fogyasztás még fokozottabb megadóztatása lett a „kályha”, ahonnan mindig elindul és ahova visszatér. Nem lehet kétségünk tehát afelől, hogy ezen a (tév)úton – most már „ideológiává”, „filozófiává” is téve – tovább akarnak nyomulni. Sőt az ígéretek szerint most jön a „java”! Továbbra sem ügyelve a már régóta elviselhetetlen következményekre és az alkalmazhatóság határaira, illetve nem kétséges „ésszerűségre”.

Hol a túlfogyasztás? (Katt a képre!)

Hol a túlfogyasztás? (Katt a képre!)

 Nincs benne semmi új, de az „egyre inkább” különösen zavaró

Ez nem más, mint a megszorítások politikája: a kormányzás nyilvánvaló hibáit ez úton is a lakossággal fizettetik meg. Neki kell áldozatot hoznia. Semmi új nincs benne, hiszen a „rendszerváltó” kormányok többségének ez volt eddig is a „gazdaságpolitikája”. Megdöbbentő, hogy folytatni akarják, amikor e kormány is tudatában kell, hogy legyen az eddigi rossz következményeknek. (És ismernie kell az első Orbán-kormány ettől sokban eltérő irányzatának kedvező hatásait.) Mégis – ahogy mondják – „egyre inkább” ezt akarják tenni.  Pedig már most is túladóztatják a fogyasztást.

Akkor mégis miért alkalmazzák?

Erre azért kívánok most röviden válaszolni, mert a kormányok (kormányonként természetesen változó) feltétlen támogatói, hívei a kritikákat gyakran ezzel a furfangosnak szánt kérdéssel igyekeznek lesöpörni. Sokat írtam már erről, de hátha most elolvassák és talán kedvet kapnak a részletes fejtegetés áttanulmányozásához is. (Kötet formájában is tanulmányozhatják: Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra. 2010-ben, közvetlenül a választások előtt azt is megírtam miért alkalmazzák mégis.)

Mi is a rövid válasz erre? Alternatívára lenne szükség, de ennek megalkotásához két dolog hiányzik a kormányok többségéből: elsősorban az érdek, másodsorban a felkészültség. A hatalom megszerzése, megtartása és a hatalomgyakorlás a fontos. A jelek szerint csak az. Ehhez elégségesnek tűnik a megszorító gazdaságpolitika, ami most kétharmaddal igen kényelmesen, kevés szellemi munkával megvalósítható. A módszer könnyen átlátható, nem szükséges hozzá felkészültség: földrajztanárok, teológusok, jogászok, mérnökök, politológusok, gyakorlatilag bárki alkalmas lehet csúcsvezetőnek.

Kézi vezérlés, kettős mérce, miniszterelnöki ötletek, gyenge ellenzék a kulcsfogalmak. Még hatásvizsgálatokat sem kell az ad hoc intézkedésekhez végezni, mert a bevételhez írnak ugyan valamilyen számot (megsaccolják), de hogy az intézkedésnek milyen egyéb hatásai vannak, milyen egyéb bevételek maradnak el, költségek merülnek fel másutt, arról nincs hír. De ha lenne, elhallgatják.

Érhető, de elfogadhatatlan ellenzéki passzivitás

A megszorítások és azok álcázott formái kikezdhetetlenek az ellenzék részéről. A szocialisták részéről azért is, mert nem végezték el az ő nyolc évük kritikus elemzését. A mai gazdaságpolitikai módszerek pedig egyenes folytatásai annak, amit ők képviseltek és amit ők azóta sem vizsgáltak fölül. Az eladósodás okának megjelölése is azonos Gyurcsánynál és Orbánnál: az állítólagos túlfogyasztás. Nem lehet véletlen, hogy a kormányváltáskor, de azóta sem történt meg annak tisztázása: konkrétan milyen intézkedések vezettek az eladósodáshoz. (Csak az biztos, hogy nem a fogyasztást lehet hibáztatni, mégis állandóan ezt teszik.)

Nem történt meg az MSZP-ben és az LMP-ben a fogyasztás gazdasági szerepének helyretétele, sem a gazdaság egységes szemléletének helyreállítása. Annak felismerése, hogy a könyvelői válságkezelés csak torzulásokhoz vezethet, hiszen a gazdaságban nem könyvelési tételek, hanem tovagyűrűző hatások és összefüggő folyamatok vannak. Ha a munka terheit úgy csökkentik, hogy az amúgy is túladóztatott fogyasztásét növelik, abból komoly zavarok származnak. A termeléshez ugyanis kereslet is kell. Még számtalan ellenérvet lehet felhozni.

Egyik párt sem tud reálisan megvalósítható, cselekvési programként létező, összefüggő és ezáltal versenyképes alternatívát felmutatni. (Annak elismerése, hogy növekedni kell, az jókívánság, hiszen meg kellene mondani hogyan és miből. )

A külföld ezzel „beéri”

Külföldről a durva megszorításokat elfogadják, különösen, mert a kormány semmi más kézzelfogható elképzelést nem képes és nyilván nem is akar felmutatni. A külföldnek kockázata – úgy érezhetik – nincs, ha nem teljesül a hiány előirányzata, akkor tovább préselhetnek.

Ha 2010 után nem is kellett várni a megszorító politika alkalmazására, a folytathatatlan folytatására, nyílt vállalása, ideológiai magaslatokba emelése két évet vett igénybe. Nem véletlenül eshet ez egybe az EU-s kifogások elerőtlenedésével, az EU elfáradásával. Felerősödött a sikerpropaganda, amiben magasztalják a megszorításokat. magasztalják.

Csaknem három évtizedes felfogás

Jelen esetben csaknem három évtizedes fogyasztásellenes felfogásról van szó, amit az 1986-ban készült Fordulat és reform c. kiadványhoz lehet kapcsolni. Ezt tekintik a magyar „rendszerváltás” egyik szellemi előzményének. Az anyagot a Hazafias Népfront és főtitkára, Pozsgay Imre megrendelésére állították össze. A megrendelő a kiadványt elfogadta és propagálta. Aczél György és a volt KB-titkár Nyers Rezső is rokonszenvvel fogadta. Magától értetődően azokkal a nézetekkel együtt, amelyekről itt szó lesz és amelyek – közvetlenül és közvetve – meglehetősen negatívan hatottak az elkövetkező kormányok mentalitására és teljesítményére.

A megrendelő: Pozsgay Imre, a HNF főtitkára   (Eifert János fotója)

A megrendelő: Pozsgay Imre, a HNF főtitkára (Eifert János fotója)

Mondhatni, nem az alkotók a hibásak, akik akkoriban erre voltak képesek, más, kiérlelt anyag nem volt várható tőlük. A politika a ludas, ő épült rá, igaz, nem függetlenül az alkotók szándékától és a sajtó készséges segítségétől.

A Pénzügykutató Intézet által készített összeállítás azt mérte fel: milyen a helyzet és mit is lehetne/kellene tenni. Úgy nagy vonalakban. Kevéssé ismerték a reálgazdaságot és a helyzetet, amit ráadásul túldramatizáltak. Ebből több sajnálatos következmény is adódott.

Egyfelől a roppant súlyosnak beállított helyzetből akármilyen durva lépések jogossága következett. Olyan értékektől való „megszabadulás” (foglalkoztatottság, életszínvonal, ipari, mezőgazdasági kapacitások működtetése, fogyasztás, a forint stabilitása stb.), amelyek valós gazdasági szerepét nem tisztázták, viszont félreértették, sőt félremagyarázták. Komoly értékeket nem tekintettek értéknek, hanem „púpnak a hátunkon”, félresöprésüket pedig tabuk döntögetésének. Hatásvizsgálatok előírása helyett tulajdonképpen a „minél nagyobb a vágás, annál jobb” alapon.

Másfelől a túldramatizált helyzetből az is következett, hogy a szavakban súlyos áldozatoknak nevezett intézkedések meghozatalát valójában nem tartották áldozatoknak. Mindenesetre nem törődtek a kárvallottakkal, a szolidaritás gondolata fel sem merült. Ezek szerintük eleve szükséges intézkedések voltak (holott nem voltak körüljárva sem elméletileg, sem hatásaikban), amelyekkel kapcsolatban erkölcsi aggályok nem vetődhettek fel. Azért sem, mert a vezetés egyedüli kötelezettségeként az őszinteséget jelölték meg. Nyíltan meg kell mondani, hogy hosszabb ideig nem lehet eltekinteni súlyos áldozatoktól!

Személyi összekapcsolódás

Személyileg is összekapcsolódik a mai kormány az akkori alkotókkal. A megrendelőről, Pozsgay Imre HNF főtitkárról, ma miniszterelnöki főtanácsadóról már volt szó. Az egyik szerkesztőről, Matolcsy György Huba miniszterről még nem. Egyébként ő az első gyakorlati alkalmazója is a műnek tulajdonított mentalitásnak: egy ideig az Antall-kormány Miniszterelnöki Hivatalának politikai államtitkáraként azon szorgoskodott, hogy a forgalmi/fogyasztási típusú adók még nagyobb szerepet töltsenek be a költségvetés feltöltésében. (Az már nyilván akkor sem volt és bizonyára azóta sem lett világos a számára, hogy a költségvetést elsősorban a bevétel tömege érdekli, amit a kulcsok emelgetése nem feltétlenül segít elő. A túladóztatás biztosan visszafogja a fogyasztást és ezen keresztül többek között a gazdasági növekedést is.) Azt már akkor hangoztatta, hogy az ilyen típusú adók nagyon előnyösek, mert szerinte könnyen behajthatóak. Martonyi Jánossal együtt fontos funkciója volt a sokak szerint félresikerült privatizációban is, ami a gazdaság nagyarányú leépítésével járt együtt.

Mások is kipróbálták. Bokros Lajos pénzügyminiszterként, Surányi Györggyel a Bokros-csomagként hírhedtté vált ötletek bevezetőjeként. Hozzá(juk) fűződik a forint szisztematikus rontása, az ún. csúszó leértékelés és az infláció felpörgetése, a jövedelmek elinflálása. Aztán áfaemelések és más megszorítások.  Kíváncsi voltam, volt-e értelme pl. a forint durva rontásának, javult-e legalább a külker egyenleg. Nos, nem javult… Aztán ott van Csillag István miniszter, aki a közhasznú közlekedésben is kipróbálta önmagát és korábbi téziseit.

Mit várt a lakosság a rendszerváltástól? Az egyik nagy átverés: az ellenkezőjét kapta

A magyar lakosság lényegében két okból szeretett volna rendszerváltást. Az egyik ok a nagyobb kenyér, a jobb életszínvonal reménye, a másik a nagyobb szabadságé. Arra nem gondolt, hogy nagy munkanélküliség, nyomasztó létbizonytalanság, szegénység, hiányos táplálkozás, romló egészség és egészségügy, düledező tömegközlekedés, megszorítások, vergődés, rossz és felkészületlen, gyakran hibákkal teli kormányzás és ismétlődő áldozathozatal jut sokaknak osztályrészül az elkövetkező évtizedekben. Szinte non stop.

A szabadság és a demokrácia fogalmait nem határozták meg. Kevesen gondolták, hogy üres kulisszákat kaphatnak vagy akár évtizedekkel ezelőtt elfeledettnek hitt méltatlan technikák felújítását. Ez még a mai kormány előtt bekövetkezett, ezért is meglehetősen üres az a jelmondat, miszerint „kérjük vissza a demokráciát!”

Elég megrázó, hogy sem a megrendelő HNF, sem főtitkára, Pozsgay Imre, sem eszmei támogatói nem vették észre, mekkora szakadék tátong a társadalmi elvárások és a tanulmány kijelentései között. Ez talán elviselhetőbb lenne, ha nem lenne hasonló szakadék a realitások és a megállapítások között. Így aztán nemcsak nem kívánt útra szólt az invitálás, hanem olyan útra, ami tévút. És ami az ország egyedülállóan gyenge teljesítményét „eredményezte”.

Egy tragikus paradoxon

A Fordulat és reform összeállítói a körülményekhez és az élet követelményeihez végre alkalmazkodni képes kormányzás feltételeit keresték, ha ködszurkáló módon is, de paradox módon „elérték”, hogy ettől ma legalább olyan távol legyünk.

Fordulat és reform? De hát ez lenne a fordulat és a reform?

Az ideológia újabban megint és még mindig arra az életidegen, hivatalosan liberálisnak tartott és igencsak voluntarista, megszorító elképzelésekre épít, amelyek a Fordulat és reform c. tanulmányhoz kapcsolhatóak. Azért nem azt írom, hogy ebben csak ez (tehát a megszorítás) lenne leírva, mert ezenkívül nagyon sok mindenről mond valamit, a megszorításról előadottak pedig nincsenek markánsan megfogalmazva. Tehát a Fordulat és reform nem csak a fogyasztás tartós csökkentésének elkerülhetetlenségéről, a nehézségekkel való bátor szembenézésről, a lakossággal a tartós áldozatok elfogadtatásáról, a munkanélküliség elfogadásáról, a lakosság nagyobb részvételéről a kiadások fedezésében szól és nem csak az inflációval való tartós együttélésről, a forint nagyarányú és „igen hasznos” leértékeléséről, a „nem felszíni”, tehát durva restrikciós (mindenoldalú megszorító) gazdaságpolitika bátor alkalmazásáról, a növekedés és a fogyasztás lebecsüléséről, az egyensúly és a növekedés állítólagos ellentmondásáról.

Írnak a meglehetősen kaotikusan szerkesztett kiadványban a technológiai lemaradásról, a termelés és a beruházások rossz hatékonyságáról, a nem megfelelő szerkezetről, a KGST válságáról, arról, hogy szerintük kimerültek a tartalékok a termelésben, de mindezt hangsúlyozottan és számomra érthetetlenül nem tartják nagy problémának.

A “nagy problémát” másban látják

A vezetés nem megfelelő reagálását viszont nagy problémának tartják. Tehát hogy nem hajlandó érdemben foglalkozni a dolgokkal.  Ennyiben azóta sem sokat változott a helyzet: mindenekelőtt vezetési, irányítási válság van. Ha továbbgondoljuk: éppen egy ilyen vezetésnek ad mankót a sarcpolitika, ami segít abban, hogy tovább tudjon „döcögni”.

A vezetési válság megoldására konkrétumot nem mondanak

Amit a fenti, megszorító jellegű intézkedéseken kívül javasolnak, az részben a politikai és gazdasági pluralizmus (többszínűség), a politikában a nyíltság, a problémák bátor felvetése, a vállalkozásokban magáncégek, kicsik és közepesek megjelenése, az államiakkal egyenjogúvá tételük, a politikában több párt. És a piacépítésnek nevezett intézményfejlesztés, ami mögött a tartalom nem látszik. Adóreformról is beszélnek, de ez is többféle lehet. Az intézmények későbbi gyors kiépítése kétségkívül versenyképessé tette az akkori Magyarországot, de ezt nem tudta az irányítási válság miatt kihasználni.

Ami nem véletlen: ettől, tehát a tartalom nélküli intézményreformtól a vezetési, irányítási válság nem oldódhatott meg. Ma sem képes a hatalom a helyes irányt meghatározni. Ez a magyarázata szerintem annak, hogy Magyarország lecsúszása azóta is folytatódott és az elmúlt két évtizedben összességében a leggyengébb teljesítményt mutatja fel.

A megszorítások prófétái

A megszorítások melletti, egyébként elméletileg is alátámasztatlan elköteleződés – mint láttuk – kiolvasható a tanulmányból. De nemcsak emiatt lehet a Fordulat és reformot, mint a lakosság megsarcolásának művét felfogni.

A szerzői kollektívának ugyanis számos olyan meghatározó tagja van, akik másutt, illetve későbbi pályafutásukban egyértelművé tették, mit is gondolnak a fordulatról és a reformról. A restrikció, a reformoknak nevezett durva megszorítások bajnokai. Kik is igazolják ezt? Az 1986-ban megjelent kiadvány szerkesztői: Antal László – Csillag István – Lengyel László – Matolcsy György.  Csillag István egyik írásában a gazdasági növekedésen gúnyolódik: a növekedést szorgalmazókat „dzsídípízőknek” nevezi. Kádár Jánost is lenézően közéjük sorolja, holott Kádár legalább tisztában volt a gazdasági növekedés jelentőségével. És ott vannak a szerzők, olyanok, mint Bauer Tamás, Bokros Lajos, Herczog László, a közreműködők, mint Kopátsy Sándor, Surányi György, Várhegyi Éva, Draskovics Tibor.

A túlfogyasztás legendájából semmi nem volt igaz és ma sem az

A fogyasztást akkor szabadna tartósan és lényegesen csökkenteni, ha irreálisan sokat fogyasztana a lakosság. Ezt azonban semmi nem támasztja alá és a szerzők ezt azóta sem vizsgálták, feltehetőleg nem is voltak kíváncsiak rá. A túlfogyasztás legendáját azok után dobta be a reálgazdasággal tisztában nem levő szerzői kollektíva, hogy már évek óta az életszínvonal megtartásáról és nem a növeléséről volt szó.

A Fordulat és reform szerzői kollektívának egyik tagja, Matolcsy György Huba miniszter teljes odaadással állította a brosúra „gondolatait” (sémáit) miniszterelnöke ötletei szolgálatába. Társainak is nagy szerepe van annak a teljesen téves és tragikus következménnyel járó tévhitnek hazai sulykolásában és feltehetőleg külföldre való eljuttatásában is, mely szerint a nyugdíjrendszer, az egészségügyi finanszírozási rendszer, a fogyasztás elért szintje tarthatatlan, abból el lehet venni, meg kell takarítani. Holott a világon a magyar egészségügy a legolcsóbb és teljesítményét tekintve az egyik leghatékonyabb egészségügy. Innen származnak azok a „nagy ívű” gondolatok, miszerint „ilyen magas szintű” szolgáltatásokat a magyar állampolgárok teljes közössége számára az ország nem engedhet meg magának. Meg kell határozni, amit a társadalombiztosítás keretében lehet adni és azt, amit külön összegekért. Ebből a mentalitásból származik az is, hogy értékes műszereket nem lehet kihasználni, mert csak egy bizonyos számú műtétet hagynak elvégezni. Hadd várjon a beteg akár éveket a műtétre! Ez lehet az előzménye annak is, hogy a hazai betegeket tulajdonképpen megfosztják a legkorszerűbb gyógyszerektől.

A „Fordulat és reformot” könnyű, de nem hagyják megcáfolni

Bár egyszerű e szemlélet cáfolata, amit különben az élet számtalanszor és nagyon hatásosan elvégzett, de ez nem kap teret.

Ha rátekintünk a cikk elejére került ábrára, világosan látszik, hogy 1960 és 2010 között az életszínvonal bármelyik mutatójának alakulása mindig mélyen a bruttó hazai termék alatt maradt.

Magyarországon is vannak „szent tehenek”. De itt a sajtóba is ők járnak

A helyzetet úgy tudom jellemezni, hogy nálunk is vannak szent tehenek, mint Indiában. De ők Magyarországon nem a homokos strandon heverésznek vagy a közúton pihennek, hanem aktívan zavarják a kibontakozást. A szakmában heverésznek, arra rátelepszenek és időnként megkérdeztetnek. Nem túl gyakran, mert „nagy esemény”, ha megszólalnak. Csodálattal hallgatják mormogásukat a megengedhetetlen nyugdíjrendszerről, a magas fogyasztásról, a fenntarthatatlan egészségügyről, a forint leértékelésének folytatásáról. És nem is kell sokat tenniük azért, hogy elérjék: tabuvá tett kérdéseket (valójában alapkérdéseket) ne lehessen felvetni. Már szinte magától megy a kirekesztés és az öncenzúra a médiában.

Szent tehén Indiában
Szent tehén Indiában

Ez nemcsak a közgazdasági szakma miatt sajnálatos és nemcsak a szólás- és véleményszabadságot sérti, hanem az ország érdekeit is. Mert a túlfogyasztás téveszméjéből az ország tönkretétele és már megvalósult periferizálódása következik. Amit sajnálatos biztatások serkentenek: ez a helyes út, nem is lehet máson haladni! Általuk elgondolt leépítésekkel („reform”) és ezek még könyörtelenebb végrehajtásával („fordulat”).

Rombolás mindenütt a gazdaságban

Hogy ennek az alaptalan „ideológiának” – ráadásul a gátlásoktól és szakmai megfontolásoktól, hatásvizsgálatoktól és minden megalapozástól mentes – megvalósítása mit eredményezett a gazdaságban, azt érdemes néhány összefüggő területre konkrétan megvizsgálni. Így tárul fel a sajátos magyar (tév)út hatalmas és felesleges kára, költsége és teljes értelmetlensége.

Egy következő anyagban azt elemzem, hogy a több évtizede alkalmazott megszorítások hogyan hatottak az élelmiszerfogyasztás alakulására és ezen keresztül a lakosság egészségügyi állapotára, ami Európában az egyik legrosszabb, továbbá a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelésre, az állatállományra, ami általában nem sokkal jobb, néha rosszabb, mint a világháború után, valamint a gazdasági növekedésre, exportra, importra, a minőségre, adottságaink kihasználására, a fejlesztésre, a foglalkoztatottságra. Az egymillió munkahely vágyálmából hány százezer veszett el „előre”, tehát a korábbi években feleslegesen az élelmiszergazdaságban? És ez a gazdaságpolitika – akármilyen hihetetlen – egy irritáló sikerpropaganda alapjául szolgálhat.

Nem csak azt igyekszem feltárni: hogyan szűntek meg az árkiegészítések és lett az alapvető termékek áfakulcsa egyre magasabb és most (néhány tejipari és sütőipari termék kivételével) már a világon a legmagasabb, 27 százalék.  Hogyan szűkölt addig is folyamatosan a kedvezményes kulcs(ok)ba tartozó termékek köre. Hanem az egyéb intézkedéseket is és ezek következményeit. Mit eredményezett a „bátor” privatizáció? Miként mondtunk le szinte egyedülállóan egyik hagyományos termékünkről, a cukorrépáról és hogyan hatott ez a hazai cukorpiacra? Az írást a következő cím alatt fogja megtalálni: ’Táplálkozás és egészség versus a magyar kormány „gazdaságpolitikája”. A lakosság és a gazdaság „leépítésének” útján’.

 

6 responses to “Fordulat és reform? Felgyorsulva a tévúton!

  1. Visszajelzés: Akar-e a kormány IMF-megállapodást? Félrehallások és figyelemelterelések | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  2. You are so cool! I do not believe I’ve read through anything like that before. So nice to discover another person with a few unique thoughts on this issue. Really.. thank you for starting this up. This web site is one thing that is required on the internet, someone with some originality!

  3. Visszajelzés: A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (1. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  4. Visszajelzés: A forint gyengítésének (tév)útján. Még mindig a következményekről | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  5. Visszajelzés: Politikai helyzetkép (8). Bajnai ma is a kormány "szellemi" háttere - Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogja

  6. Visszajelzés: Az egyszemélyes stratégiai döntések (Gripenek, Paks)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.