A tranzakciós illeték mint a XXI. század „taktikai atomfegyvere”

„A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az adófilozófiánk viszont nem. Eltökélt szándékunk, hogy a költségvetés bevételi oldalán forgalmi-fogyasztási adók segítségével megteremtsük a forrásokat az élőmunkát terhelő járulékok jelentős csökkentéséhez”
(Matolcsy György Huba miniszter május 25-i nyilatkozatából, Heti Válasz)

A mottó is, a címben szereplő meghökkentő kijelentés is  a nemzetgazdasági miniszterhez fűződik. „Annyira jó meglátások”, hogy elsőre úgy tűnik, mindenekelőtt egy  más szakma képviselőjére tartoznak. Ha ezek és az ezekhez hasonló kinyilatkoztatások magánügynek lehetnének tekintendők.  De sajnos mindez közügy, mint ahogy azok az ötletszerű intézkedések is, amelyek tolják be a zsákutcába az ország gazdaságát. Nemcsak a fogalmazással van tehát baj, az sem kis probléma, hanem az üzenetekkel is.

Matolcsy György megcsinálta! Taktikai atomfegyvere van!

Matolcsy György megcsinálta! Taktikai atomfegyvere van!

Mesterházy kiugratta a nyulat a bokorból?

Dehogy ugratta, meg sem mozgatta, viszont ötletet adott a „nyúlnak”! Kellett Mesterházy Attilának – közmondásos ügyességével – néhány hete feladnia a labdát, ötletet adnia. Március 15-i beszédében Mesterházy felszólította a kormányt, valljon színt. Minden bizonnyal azt akarta kimondatni, hogy megszorítások nélkül nem megy a kilábalás. Ami körülbelül olyan, mint hogy esőzés nélkül nincs szárazság… Így talán neki sem kellene törnie a fejét. Gondolhatta, ki kellene mondatni, hogy nincs alternatívája a megszorításoknak. Neki már megvan a válasza: amikor újra kormányon lesznek (amit biztosra vesz), ők is ezt teszik, de jobban, körültekintőbben és demokratikusabban.

Nincs hajlandóság a múltból való okulásra

Úgy látom, a volt kormánypártoknál továbbra sincs hajlandóság a múlttal való szembenézésre és egy valóságos alternatíva szükségletének felismerésére. A két, felvállalt szerepe szerint ellenzéki médiumban (egy kereskedelmi rádióban és egy televízióban) mindenesetre reneszánszukat élik a megszorítások és képviselőik. Mintha ez a szemlélet évtizedek óta bejött volna.

Gyáva lenne  a kormány?

Árnyékbokszolás a politikában c. írásom mottójául Mesterházy Attilának a „gyáva nyulat ugrató” mondatát használtam fel. „(A kormány) gyáva azért is, mert nem meri őszintén megmondani az embereknek, hogy mit kell tenni azért, hogy az ország végre kijusson a válságból.” Mesterházy persze tudja: okosan kell folytatni a megszorításokat.

Ő pedig  – gondolja – csak nyerhet. Akkor is, ha a kormány nem válaszol (erre állíthatja, hogy gyáva), ha azt mondja, hogy nem megszorítás ez (reagálhat úgy, hogy nem mond igazat). Ha pedig – amit nem hisz – elismeri a további sarcolást, akkor elismeri, hogy nincs más út, mint amin ők is jártak, amikor kormányon voltak. Semmi szín alatt nem fogja emlékeztetni őket arra, hogy eddig mást mondtak. Sőt örülne ennek, ugyanis újra kormányon nekik jól jöhet, ha visszakapják ezt a könnyen alkalmazható és átlátható módszert. (A módszer eredménytelenségéről nem szokott szó esni.)

Matolcsy másként tett

Matolcsy úgy tett, mint Torgyán József, amikor megtetszett neki más ötlete és magáévá tette. A fejére bökött: – Óriási, óriási, nagyon okos Józsi bácsi! Van itt ész!

Matolcsy viszont „bátran” vagy inkább szemtelenül felhasználta a kapott ötletet és „filozófiát” hirdetett. „Bátran” kimondta még mindig a „bokorban” ülve, amit két évig tagadtak: az amúgy is extra magasságú forgalmi-fogyasztási adók tovább emelése lenne a „gazdaságpolitikájuk”. Most végre megvan a program! Ez nyilván újabb adók kiötlését és a régiek emelését egyaránt jelenti, a lakosság és a vállalkozók további kopasztását.

Mi lenne a normális, európai út? Program és hatásvizsgálatok

Itt azonban nem egy kocsmai vagy uszodai beszélgetésről, hanem kormányzásról van szó. Az intézkedések hatásmechanizmusát fel kell mérni és az után (tehát a pozitív és a negatív hatások mérlegének megvonása után) lehetne csak irányvonalról nyilatkozni. Ennek ellenére és a rendkívül rossz tapasztalatok ellenére, amikor a bevezetés után derült ki a jelentősen negatív hatás, amit a kormány vagy elismert, vagy nem (többnyire nem), de azért sűrűn módosított, ugyanígy és ugyanilyen következményekkel, ma sincsenek hatásvizsgálatok.

– Naná – mondaná a kormány – bolond lenne vitákba fojtani elképzeléseit. Pedig vita nélkül nem megy előre a gazdaság, hatásvizsgálatok nélkül sem mehet. Az nyilván valós veszély a számára, hogy ha lennének hatásvizsgálatok ilyen intézkedések azonnal megbuknának. Onnan kezdve, hogy még a gondolatmenet megírása is nehézségekbe ütközne. Sokkal egyszerűbb bemenni valamilyen területre és elvinni onnan valamit, azzal, hogy ettől a terület sokkal versenyképesebb lesz.

Súlyos és szerteágazó következményekről nem akar tudni a kormány

Mégis azt lehet hivatalosan és folyamatosan hallani, hogy ez milyen remek lesz az országnak. (És főleg a miniszternek! Erre utal a maga furcsa módján a miniszter, amikor azzal dicsekszik, hogy taktikai atomfegyvere van.)

Nekem viszont nincs kétségem afelől, hogy rendkívül súlyos és szerteágazó (további) gazdasági következményekkel kell számolni. A fogyasztásra és a belső piacra, az ide települt tevékenységek szerkezetére és korszerűségére, a mezőgazdaságra, ami kézenfekvően az egyik húzóágazat lehetne, a magyar munkaerő iránti igényekre (a magasan kvalifikált munkaerő igényének csökkenésén keresztül), a polgárosodásra, a lakosság anyagi erejére stb. A szerep, amire az országnak lehetősége nyílik kiszolgáló, bedolgozói, raktározói, átrakói szerep.

Az elvonások egyben gazdasági szabályozók is. Ha felborul a forgalmi-fogyasztási jellegű adók, illetékek és a termelést terhelő elvonások közötti összhang, annak árát a magyar fogyasztó és termelő fizeti meg. Azok a multik is károsodnak, akik befektetéseikkel Magyarországon piacot vásároltak. Az EU is rá fog jönni arra, hogy nincs „közös piac”.

A legnagyobb kár a vállalkozások közül viszont az elsősorban a hazai piacra termelő mikro-, kis- és középvállalkozásokat éri. Mint már írtam, a mezőgazdaságot is súlyosan érinti a belföldi piac szűkülése. Egy példát hadd hozzak fel: a 80-as évek végén 25 százalékkal magasabb volt a húsfogyasztás, ennyivel többet adtak el a belföldi piacon. A kiesett mennyiség nagyobb, mint a teljes magyar húsexport! A belső piacra lehetne alapozni, hogy a mezőgazdaság minőségi termékeket termeljen, javuljon a talajjal való gazdálkodás, értéke legyen a magyar földnek.

Hogy a vidéki népesség egy része továbbra is a vidék gondozásával, karbantartásával foglalkozzon. Ezzel szemben a nagyüzemi mezőgazdaság ipari növények termesztésében látja a jövőt, ebből az érdekeltségből ered az értékes termőföld felhasználása biodiesel és bioetanol előállítására.

Lemond a kormány a lakosság nevében, de annak kárára a belső piac dinamizáló szerepéről és ezzel a munkahelybővítés legfontosabb lehetőségéről. További következmény a lakosság elnyomorodása. Ma is sokkal alacsonyabb a legfontosabb élelmiszerekből az egy főre jutó fogyasztás az országban, a lakosság rossz egészségügyi állapota nagyrészt ebből és az áremelkedést kompenzáló romló minőségből adódik. A létminimum alatt élők száma idén eléri a négymilliót, jövőre vajon mennyi lesz?

Ez a politika egyben az inflációgerjesztés politikája. Minden ország felismerte, hogy valós konszolidáció nem lehetséges ilyen politika mellett. Magyarországon ma is az EU-ban kiugróan magas az áremelkedés üteme.

Még a „filozófiát” is visszamenőlegesen és spontán „alkotják”

Nem is tudtam, szerintem eddig Matolcsy György Huba sem, hogy van adófilozófiája. Az ötletszerű sarcokat, a hatásvizsgálatok hiányát, a sűrű kép- és fogalmi zavarokat, az adóknak csak elvonási szerepet szánó attitűdöt (holott a gazdasági szabályozás eszközei is), az értelmezhetetlen és akár hetente változó jogszabályokat, a terhes adminisztráció tovább növelését, az egyes adónemek külön-külön való kezelését, holott rendszert alkotnának, szerintem nincs ember, akinek erről bármilyen filozófia jutna az eszébe. Ez ugyanis maga a káosz és nem egy összefüggő és működőképes rendszer.

Működtetni persze egy ideig talán lehet, de óriási felesleges költségekkel és károkkal. Nem véletlenül tettem fel még 2010 augusztusában honlapomon a miniszterelnök úrhoz intézve egy kérdést. Mégpedig a miniszter első munkája, az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) kapcsán: tudja-e mit tart a kezében? Választ nem kaptam, pedig azt is kifejtettem, hogy Leonyid Brezsnyev utolsó külföldi útján rossz beszédet vett elő, de meggyengült egészségi állapotában is egy idő után csak észrevette: ez nem az a beszéd! (Eto nye ta beszeda! – kiáltott fel, majd megkereste zsebében a jó szöveget…)

Már az ÚJ Széchenyi Tervben képet kaptunk a „kreativitásról”

Az ÚSZT-ben nagy gondolatokat nem találtam, képzavart és fogalmi zavart viszont annál többet. Fontos lenne, hogy érthető legyen, amit közöl, az érthetőség pedig ott kezdődik, hogy a közgazdasági fogalmakat helyesen használja.  Az ezzel kapcsolatos zavarok azonban már ebben a műben is nyomasztó súlyú problémává nőttek.

Hogy oldjam kicsit a feszültséget, amit ez a mértéktartó kritika is biztosan kelteni fog, hadd hozzak fel az érthetőségre egyetlen példát: „Meg kell találnunk azokat a kitörési pontokat, jövő-iparokat (??), amelyek képesek a gazdaság dinamizálására, meg kell találnunk azokat az eszközöket, amelyek a kitörési pontokat összekötik, és ezek révén a kitörési pontok szövetét kell megszőnünk, amelyeket az Új Széchenyi Terv programjai adnak.” (Értik? Mert én bizony nem.)

A képzavar és a fogalmi zavar megszokott kifejezési eszköze

A képzavar megszokott kifejezési eszköz volt akkor is. Itt találkoztam egy igazán szépségdíjas képzavarral, amit ismét közreadok. Matolcsy fogalmazóként és/vagy koordinátorként vett ebben részt. „Vasutas hasonlattal élve: a feladat nem az, hogy eltüzeljük a mozdonyban az uniós pénzt (Talán a kazánban. – Sz. B.), hanem az, hogy befűtsük vele a mozdonyt (Már ha „korszerű gőzmozdony” lenne.), amely így nagyobb sebességre kapcsolhat. (De még nincs vége!) Úgy, ahogyan az első Széchenyi Terv tette tíz esztendeje, a hazai eszközök értelmes felhasználásával, és úgy, ahogyan reményeink szerint a jövőre induló Új Széchenyi Terv teszi az uniós forrásokra támaszkodva.” Mindezt rengeteg ténybeli tévedés tette teljessé.

A „taktikai atomfegyver”

A képzavar Matolcsy mostani nyilatkozatából sem hiányzik: taktikai atomfegyvernek tartja a tranzakciós illetéket. (Ami korábban tranzakciós adó lett volna. Mint látni fogjuk, ez sem mindegy.) Ezt nyilatkozza: „a pénzügyi tranzakciós illeték olyan taktikai atomfegyver a XXI. században, amely lehetővé teszi, hogy a foglalkoztatás terén felvegyük a versenyt az ázsiai országokkal. Ahhoz ugyanis, hogy a foglalkoztatást növelni tudjuk, az élőmunka terheit kell mérsékelni”.

Bár az is képzavar, ő nyilván és valójában azt tartja „taktikai atomfegyvernek” – hogy hála Mesterházynaklett végre valamilyen elképzelése és vezérfonala. A kormánypolitika rangjára emelt sarc.

Még olyan ígéret sincs, mint Rákosinál, Sztálinnál, Maonál, Ceausescunál stb. hogy az áldozatok elvezetnek a boldog, szép jövőbe, ahol mindenki szükségletei szerint fogyaszthat egy osztály nélküli és állam nélküli társadalomban. Azt ígéri (ugyanolyan alaptalanul), hogy felveszi Magyarország a versenyt az ázsiai országokkal. Arra gondol, hogy olcsón fog a munkaerő kiszolgáló, bedolgozó munkát végezni, ahol a kézhez kapott jövedelmének  jelentős részét az állam forgalmi-fogyasztási adók formájában visszaveszi (pontosabban elveszi). Csakhogy Ázsiában is elképzelhetetlen az a sarcolás, ami a magyarországi fogyasztást sújtja. A kínai hosszú növekedésnek a motorja a lakosság gazdagodása.

Jogalap nélküli illeték

A tranzakciós illeték, amit szerintem jogalap nélkül és nem méltányosan vetnek ki minden pénzfelvételre és kifizetésre, valamint átutalásra, nem más, mint egy újabb sarc. Akármilyen módon is vezetik be, nem jelent akkora plusz bevételt a költségvetés számára, hogy fellengzős módon olyan jelentőséget tulajdoníthatnánk neki, mint a fegyverek között a taktikai atomfegyvernek. Pontosabban, amit a kérdésben nem kellően tájékozott Matolcsy tulajdonít neki, hiszen tudomásom szerint taktikai atomfegyvert (hála Istennek!) még nem használtak éles helyzetben. Adott esetben az is lehet, hogy egy marokfegyver lenne a jó megoldás. (Ld. a közmondást: Ágyúval ne lőjünk verébre!) Taktikai atomfegyvert azért nem vetnek be, mert nem akarnak atomháború kockáztatni, de legalábbis annak küszöbére kerülni.

Taktikai atomfegyver. Ki ellen veti be?

De hogy jön ide egy ilyen képzavar? Hiszen a gazdaságról lenne szó, ahova ezek szerint külföldi befektetőket csalogatnának. Taktikai atomfegyverrel? És ki ellen vetnék be? Ki ellen akarna ezzel küzdeni? Gazdaságról lenne szó, ahol vonzani, ösztönözni kell, ahol megfelelő feltételekre és gazdasági klímára lenne szükség. Hogyan lenne ebből több munkahely? Netán úgy, hogy sokan kihalnak? Hogy jön a példához Ázsia?

Aggasztó, ami a közgazdasági gondolkodásról kiderül. Éles fordulat

Ennél is riasztóbb az, ami a közgazdasági gondolkodásról kiderül. Eddig úgy tudtuk, hogy az élőmunka terheit az adókkal együtt akarják csökkenteni, aminek forrása a gazdaság kifehérítése. Közgazdasági evidencia, hogy az egyébként is túl magas terhek, elvonások akadályai ennek. A megoldást abban látták és ezt hangoztatták éveken át, hogy az elvonásokat csökkentik, a befizetési képességet, illetve hajlandóságot növelik, ami biztosítja, hogy az adó- és járulékbevétel tömege ne csökkenjen. Ez adna ösztönzést a gazdaság növekedésének. Egyfelől a belső kereslet és fogyasztás élénkülésén keresztül, másfelől az élőmunka terheinek csökkentésén keresztül. Tudni kell ehhez, hogy a terhek már korábban is a működésképtelenség határához közel vitték a gazdaságot.

A beígért és szükségszerű adócsökkentés helyett sarcdömping

Ehhez képest egyre-másra és teljesen ötletszerűen, a hatásokat fel nem mérve, azokat – jó esetben utólag megismerve és a szabályokat folyamatosan módosítva – sarcdömpinget zúdítottak a társadalomra.

Az SZJA-csökkentésből adódó tévút és kényszerpálya

Egy jelentős kivétel volt: az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése, ami két irányban is rontotta a gazdasági folyamatokat. Egyfelől kb. 500 milliárd forinttal csökkentette a költségvetés bevételeit és ennyivel növelte a hiányt, másfelől és ennek ellenére visszafogta a fogyasztást. Hogy ez miért következett be, arra szerintem csak egy válasz adható. Nevezetesen az, hogy a magas keresetűek, az elit kedvezményezése, jövedelmének emelése és lojalitásának biztosítása (kormány- és ellenzéki oldalon egyaránt van ilyen hatása, ha látjuk az ellenzék enervált szerepléseit, ennek ez is az oka) volt a fontos és nem annyira a gazdaság rendbetétele.

Az átlagnál alacsonyabb keresetűek rovására történt az elengedett 500 milliárd forint elosztása, olyannyira, hogy az ő jövedelmük alig vagy nem emelkedett, sőt többeké csökkent. Ha az élőmunka költségeit akarták volna mérsékelni, ezt az 500 milliárd forintot inkább erre kellett volna fordítani. A jövedelmek eltérő alakulása, az új adók, illetve az adóemelések elképesztő sora, a felpörgetett infláció, valamint a lakosság harmadát sújtó devizalapú hitelterhek, valamint a rezsiköltségek megugrása („hála” a forint árfolyam meggyengítésének, illetve alacsony szinten tartásának) lehetetlenné tette a fogyasztás növekedését. A lakosság csaknem fele rossz anyagi helyzetben van; Ferge Zsuzsa neves szociológus elemzése szerint a létminimum alatt élők korábban hárommillióra, majd az előző évtized közepén 3,2 millióra nőtt tömege idén eléri a négymilliót!

A foglalkoztatottsági helyzet nem javult, Európában itt a legalacsonyabb az aktív keresők aránya a munkaképes korú lakosságban.

Nincs lehetőség a lakossági terhek további növelésére

Ki lehet mondani, hogy nincs lehetőség (tartalék) a lakosság terheinek további növelésére. Ehhez képest naponta születnek újabb ötletek, mit és milyen címen lehetne elvenni.

Ezek az ötletek a hatások felmérése nélkül kerülnek elfogadásra, holott a hatásvizsgálatot valamikor törvény írta elő. Az új jogszabály megalkotásáig a parlament mulasztásos alkotmánysértésben van. Az enervált ellenzék nem firtatja a hatásvizsgálatok elvégzését, talán arra gondolva, hogy hatalmi helyzetben még jól jöhet, ha neki sem kell. Pedig ebből a hanyagságból és közömbösségből iszonyatos károk származnak.

Most, a tranzakciós illeték bevezetésénél a Bankszövetség vetette fel – sajnos minden visszhang nélkül –, hogy úgy vezették be az adót vagy illetéket, hogy nem ismeri a kormány a tranzakciós befizetések következményeit a gazdaságra, a hatásmechanizmusokat. Mintha nem fogná fel a politika és az állítólagos szakma, hogy egy adóemelésnek vagy egy új adónak még a közvetlen bevételét sem lehet felmérni megfelelő számítások nélkül. A nagy ember nagyvonalú saccolása itt biztosan nem elég. Aztán ott vannak a járulékos hatások, ugyanis egy ilyen intézkedés sok folyamatra hat. Általában negatív módon, ezek az intézkedés költségei. Ezekről sem tudunk semmit.

De ezúttal hatásvizsgálatot is nehéz végezni, hiszen ötletdömping zúdul még mindig az adóra (illetékre). Tehát még nem nyerte el a végleges formáját. Ahogy a mottóban olvasható, Matolcsy ezt mondta: „A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az adófilozófiánk viszont nem. Eltökélt szándékunk, hogy a költségvetés bevételi oldalán forgalmi-fogyasztási adók segítségével megteremtsük a forrásokat az élőmunkát terhelő járulékok jelentős csökkentéséhez”.
Tehát: minden részeleme változhat még…

Csapdában a lakosság

Ezzel a lakosság többszörös csapdába került. Hiszen a sok mindenben sarokba szorított ellenzéket anyagi érdekei sem teszik a társadalmi kérdések harcos képviselőjévé. A nem ritkán hiányos felkészültség sem.

A korábbi kormánypártoknál az sem, hogy most a gazdaságban tulajdonképpen az teljesedik ki, amit ők kezdtek el, kezdeményeztek, akartak. (Ld. pl.: Bajnai Gordon kormányzása idején. Azóta mi változott?

Még az olyanokat is “felkarolták”, mint a bankadó, internetadó stb., amit a Fidesz vezetett be. Ők pedig a Fidesz ötleteit valósították meg, vagy akarták, mindazokat, amelyeket én még meg tudtam akadályozni a kormányüléseken. Ld.: Járai Zsigmond megakadályozott adóreformja. Ilyenek az értékalapú ingatlanadó (ez elvetélt Bajnai alatt), az élelmiszerek és a háztartási energia áfaemelése (akkor még 3 százalékponttal, de lett belőle ennek többszöröse: 12 százalékról 25 százalékra, most már 27 százalékra), vagy a bankbetétek forrásadója. A látra szóló folyószámlabetétekre is 25 százalék adót vetettek ki, ami most 16 százalékra csökkent.

A ti forintjaitokra is szükség van – mondta az akkor nagyon népszerűtlen Bokros Lajos az egyetemistáknak. És lám még a jelképes kamatokból is tömi a zsebét az állam. Ha valakinek látra szóló betétje van, évi (!!) 0,2 százalék a kamat. Ennek is levonják a 16 százalékát…

Magyarország eredménytelensége a kormányzás hibáiból következik

Hasonló irányok folytatódnak, nem is csoda, hogy az új EU-tagok közül Magyarország a legeredménytelenebb.  Bokros, Békesi, Vértes stb. hogyan is akarná a lényeget kritizálni. Gyurcsány sem és nem csak Bauer Tamás alelnöksége okán, aki bizonyára megszabja a gazdasági elképzeléseket és ott tartja ezeket, ahol ő jónak és számára jónak látja, hanem azért is, mert Gyurcsánynak esze ágában nincs változtatni. Amikor Kálmán Olga megkérdezte, adott helyzetben mit tenne, a válasz az volt, hogy most már megmondanám, hogy fájni fog. Nem lehet csodát csinálni.

Ez látszik a tranzakciós illeték erőtlen kritikáján is. Pedig lenne mit mondani. Az EU a Tobin-adónak állítólag ugyan zöld utat adott, de a magyarországi elképzelés és elsőkénti bevezetés teljesen egyedi. Hiszen nem a spekulációt sújtaná, hanem mindenkit. Egészen abszurd, hogy ha valaki pénzt vesz fel az automatából, fizessen érte illetéket. Ha fizetési kötelezettségének tesz eleget, fizessen érte plusz költséget.

A tranzakciós adó is példa arra, hogy a kormány nem megoldja a problémákat (azokat valójában szaporítja), hanem azokkal zsarolja a társadalmat (pl. fizetésképtelenség, nem jön EU-s pénz, nem ül le tárgyalni az IMF).

3 responses to “A tranzakciós illeték mint a XXI. század „taktikai atomfegyvere”

  1. Matolcsy added that the adoption of the 16-percent flat-rate tax sytsem will take place gradually under three years. The transition is difficult, there are employers who refuse to raise wages, despite being urged by the government and unions, he said Yes, the flat-tax regime was really sold in to the Hungarian populace as a way of creating bigger burdens on companiesThis is nothing but that the State decide salaries, like in Kadar timeAh, these fucking Kadarists

  2. Visszajelzés: Kell-e csökkenteni az áram és a földgáz árát és mennyivel? Ha kell, lehet-e és hogyan lehetne? | Kirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

  3. Visszajelzés: Meg nem oldott feladatok (2.) A "devizahitelesek" helyzetének rendezése (2. folytatás) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.