Belvíz: retusált történelem és tehetetlenség

Belvízkárok megelőzése és elhárítása a rendszerváltás után

A belvíz, az árvíz, az özönvízszerű esők ismét hatalmas károkat okoznak. A belvízveszélyre is számítani kellett, de az illetékesek a jelek szerint nem számítottak. A szakértők ugyanis megfigyelték, az időjárásban nagyjából tíz évenként váltják egymást a (hosszabb) száraz és a (rövidebb) nedves időszakok. Az újdonság az, hogy az éghajlatváltozással összefüggésben az arányok el fognak tolódni a nedves periódusok javára, a környezet „csapadékterhelése” is növekszik.

Orbán Viktor a parlamentben, balra Szabadi Béla

Orbán Viktor a parlamentben, balra Szabadi Béla


A periodikus károk viszont megelőzhetőek

A belvíz – tekintettel az elnyúló száraz időszakokra is –  hosszú ideig nem okozott különösebb gondot. Annak ellenére sem, hogy a földtulajdonlás viszonyaiban bekövetkezett változások súlyosan érintették az árokrendszer állapotát. A “rendszerváltó”, valójában hanyag állam nem ellenőrizte megfelelően a rendszer állapotát, a működés megzavarását általában egyébként sem  szankcionálták. Nem ritkán – következmények nélkül! – az is előfordult, hogy az árokrendszer egyes szakaszait, mivel az új tulajdonosnak/bérlőnek “útjában állt”, beszántották. A kikotrásra és a karbantartásra pedig nem óhajtottak költeni.És mivel rendszerről van szó, egy-egy szakasz hibája a teljes rendszer működésére negatív hatással van.

Az első nagy, sőt rögtön hatalmas megrázkódtatás 1999-2000-ban következett be. amikor az előző ötven–hatvan évben nem tapasztalt nagyságú területet öntött el a belvíz: négyszáz-ötszázezer (!) hektárt (ha).

A belvíz nemcsak a növényi kultúrákat pusztíthatja el (a vetést, sőt az ültetvényeket), hanem nagy és általában tartós károkat okoz a termőföldben, ami az ország legnagyobb természeti kincse. Rövidtávon, de nagy területeken akadályozza a termelést, mivel nem lehet tavasszal rámenni az elöntött és átázott földekre. Megrongálja, alámossa az építményeket, utakat, lakóházakat. 1998-1999-ben a belvíz az állattenyésztésnek is nagy károkat okozott, több körzetben nem lehetett a sertéseket felvásárolni, emlékezhetünk a túltartott, hatalmas, zsíros „vízidisznókra”. A belvíz a temetőket sem kímélte, az is előfordult, hogy néhány temetőben kimosta az elföldelt koporsókat a talajból.

Bár az ország gazdaságföldrajzi adottságaiból is következik az időnként extrém belvízveszély, egyáltalán nem szükségszerű, hogy ma ilyen károkkal kellene – ha erre egyáltalán elszánnánk magunkat – szembesülni. Leomló lösz- és agyagfalakkal, elpusztult falurészekkel, a vidékfejlesztés helyett a vidék leépülésével, rendezetlenségével, összedőlt és megrongálódott házakkal, nincstelenné vált emberekkel, elpusztult vetéssel, egymillió hektár kényszerű parlagon hagyásával a tavaszi munkáknál, a mezőgazdasági termelés visszaesésével, a gazdák anyagi helyzetének megrendülésével, a termékek további drágulásával stb.

Tíz éve minden készen állt a megelőzésre is

Annak ellenére, hogy 1998–2001 között megtörténtek a szükséges lépések: már a ciklus elején elkészült a stratégia (Az agrárgazdaság, a vidékfejlesztés és a területfejlesztés stratégiája. FVM, Budapest, 1999. január hó),  amit a kormány – személy szerint az én előterjesztésemben –  1999 február 13-án megtárgyalt és elfogadott. Kialakult a kárenyhítési gyakorlat, létrejött az operatív irányítás, hogy minél kisebb legyen a kár, beleértve a termelés esetleges visszaesését is. 2000-ben a minisztérium költségvetésében ötmilliárdos forrás-átcsoportosítást hajtottunk végre, hogy megkezdhessük a belvízlevezető árokrendszer rekonstrukcióját a legveszélyeztetettebb térségekben, középtávú projekteket dolgoztunk ki és fogadtattunk el a kormánnyal egyebek között az árokrendszer rekonstrukciójának megvalósítására, a parlament által elfogadott költségvetés – nevesítve –forrásokat biztosított e projektre és más hasonlóan fontos projektekre, 2001-re és 2002-re.

Ráadásul ellenszélben értük el

Mindezt óriási ellenszélben értük el. A kormányülésen, ami a stratégiát tárgyalta, egyes kormánytagok azt a balos lapot lobogtatták, ami egy kormányközeli személy (tanácsadó) durva nyilatkozatán keresztül támadta az előterjesztést. (Amit nem is ismerhetett.) A kormány az előterjesztéssel egyetértett, főbb irányait a kormányülést követő sajtótájékoztatón ismertettem. A kormányszóvivő bejelentette, hogy az önmagát előtérbe helyező személy nem szakértőjük és így különösen nincs felhatalmazása arra, hogy a minisztérium helyett kidolgozza a kormány stratégiáját. Ezzel azonban a kérdés nem került le az újságok oldalairól és a televíziók képernyőjéről, Raskó György sommás megállapítását idézték: nem jó (?!) a stratégia.

Később ezt felváltotta az a nézet, hogy nincs is stratégia, amit tehát meg kellene alkotni, mert a kormány ezzel szerintük mulasztásban van. Ezt vették át azok a képviselők is, akiknek ott volt a táskájukban a program: „Az agrárgazdaság, a vidékfejlesztés és a területfejlesztés stratégiája”. (A honlapról ez is letölthető.) Azok is ezen a véleményen voltak, akik a mezőgazdasági bizottság ülésén már hozzászóltak a stratégiához. Elszomorító, hogy a mezőgazdaság és a vidék kérdését nem lehetett nemzeti ügyként kezelni, azt áthatotta az elfogultság, az érdek és a politikai szándék.

A minisztérium vezetése – szemben utódaival – mindent megtett a károk enyhítéséért, forrásait átcsoportosította, kiállt a kormánynál a központi segítségért. Szomorúan tapasztaltam, hogy a valósággal ellentétben hogyan igyekeztek ezt a munkát beállítani. 1999. február 25-én, éppen az előbb emlegetett újság azzal hergelte a gazdákat, hogy azért nem kapják meg a segítséget, mert az erről szóló irat Szabadi Béla íróasztalán hever. A fogalmazás és a fejlemények tanulságosak: „Információink szerint az erről (A kárenyhítésről. – Sz. B.) rendelkező dokumentum a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkárának, Szabadi Bélának az asztalán hever, jóváhagyásra várva.” A valóság az, hogy az irat még meg sem érkezett, nálam tehát nem várakozhatott. A lap erre azt válaszolta, hogy őt „így tájékoztatták”, ezért is írta, hogy információi szerint…  A munkát hozzáértőbbek másként ítélték meg, erről tanúskodik a Magyar Tudományos Akadémia a miniszternek a tárcáról írott elismerő levele.

Mindmáig (2011. januárig) ez az egyetlen olyan anyag, amit az FVM-ben és most a Vidékfejlesztési Minisztériumban stratégiának és nem szólamgyűjteménynek lehet tartani. A minisztérium felső vezetésének 2001. februári puccszerű eltávolításával azonban a stratégia „elkallódott”, a 2001-ig elvégzett munka torzó maradt, majd a torzó is „elenyészett”.

Vonza András miniszter (a háta mögött egy fényes szekrénylappal)

A pénzt nem a költségvetésben nevesített célokra fordították

A költségvetésben nevesített pénzeket az Orbán-, majd a Medgyessy-kormány minden bizonnyal általában nem ezekre a projektekre fordította. Tíz éve próbálom megtudni, hogy mire. A rekonstrukció már ekkor elakadt és azóta sem folytatódott. A 2002-ben hivatalba lépett agrárkormányzat nem a megoldandó feladatokra összpontosított, hanem visszamutogatott.

Munka helyett visszamutogatás. De azt is újszerű módon

Újszerű volt, hogy nem is az elődökre, hanem az elődök elődeire. (Mi két és fél évig voltunk hivatalban, utánunk még jöttek Vonza Andrásék, ők még egy és negyed évig voltak. Vonzáék kezdték meg a felépített szakmai programok felszámolását.)

Az évekre elnyúló, az elődök elődeire való visszamutogatás, annak extrém túlzásai csak a tanácstalanság, a tétlenség és más korlátok elleplezésére szolgálhattak, de igazán a „kormányzóképességet” jellemezték. (Erről is szól pl. az Agrárjelentés c. videók és az őket bemutató felvezető anyag.) A múlt harsány tagadásával, durva és folytonos vádaskodással viszont megfosztották magukat a valóság megismerésétől és hasznosításától. Ha ugyanis az „előző” vezetés valóban tönkretette volna a mezőgazdaságot, minden ezt cáfoló körülményt és tényt tagadniuk kell. Nem ismerték el, de még csak nem is sajátították ki az eredményesnek értékelhető gyakorlatokat, vagy a rendelkezésükre álló ismereteket és teoretikus anyagokat, stratégiát, hanem azok létezését is tagadták.

Parlamenti kupaktanács: Orbán, Bánk, Szabadi, Turi, Horváth

Parlamenti kupaktanács: Orbán, Bánk, Szabadi, Turi, Horváth

A természet nem tiszteli ezt a politikát

A természet törvényei viszont működnek, a száraz időszak után előbb-utóbb jön a nedves periódus és – ha nem készülünk fel erre, márpedig éppen hogy nem készültek fel – jönnek a katasztrofális következmények. Minderre tíz éve hívom fel folyamatosan a közvélemény, benne a szakma és a politika figyelmét: interjúkban, cikkekben, tanulmányokban, feljegyzésekben (Torgyánnak, Orbánnak), könyvekben, levelekben, de még az egyik agrárminiszterrel folytatott beszélgetésben is. A honlapon ez utóbbi kivételével – megtalálják a vonatkozó anyagokat, de a projekteket is, amelyek közül néhányat a könnyebb kezelhetőség kedvéért  belinkelek.

Jelenleg (2011. január végén) 368 ezer hektár van elöntve, ami – a sajtó információival ellentétben – még nem éri el a tíz évvel ezelőtti területet. A sajtó érdeme ugyanakkor, hogy egyáltalán szóba kerül, mi is volt 1999-ben és 2000-ben. Kár, hogy az akkori intézkedésekről és tervekről nem ejtenek szót.

A mostani belvízhelyzet felkészületlenül érte a kormányzati és az ellenzéki oldalt is. Ma évekkel, de a helyzetet tekintve is megkésetten mindkét oldal „hitet tesz” a belvízlevezető csatornarendszer kitakarítása és rekonstrukciója mellett. De elhallgatják az előzményeket és azt, hogy a megoldás már tíz éve ki van találva és meg is indult a munka, amit ők (az Orbán- és a Medgyessy-kormány) leállítottak.

Persze kb. 30 milliárd forintba került volna, amit másra szerettek volna elkölteni. Kevés gátlással (gátlástalanul?) mások egzisztenciáját kockáztatták, sőt veszélyeztették, mert biztosra lehetett venni, hogy megint lesz ilyen szituáció, ha nem lesz rekonstrukció. 30 milliárd nem sok a bekövetkezett károkhoz képest és harmada, negyede annak, amibe végül is a Művészetek Palotája vagy az MTV új székháza kerül(t). (Az elfogultan hibás pénzügyi konstrukció miatt is.)

Vajon hányszor lehetett volna végrehajtani a belvízlevezető árokrendszer rekonstrukcióját, ha normális összegbe (felébe-harmadába) kerül az autópálya-építés? Nem sorolom a példákat, rosszul volt a pénz elosztva és elköltve. Ideje lenne választ kapni arra, vajon mi az ország döbbenetes eladósodásának oka? Mert a lakossági túlfogyasztás biztosan nem.

A belvíznél úgy tesznek, mintha nem történt volna mulasztás, ezt a jelen kormány sem veti fel az elmúlt nyolc évvel kapcsolatban. Szőnyeg alá söprik a közös felelősséget, pedig a felelőtlenségből óriási károk származtak, sokan emiatt vesztették el otthonaikat, váltak és lesznek nincstelenek. (Ez minimum hanyag kezelés.)

A kiretusált történet és személyek

A történetből és a történelemből közösen retusálják ki az 1998–2001 közötti vezetés aktivitását, munkáját, intézkedéseit, stratégiáját, projektjeit. És úgy tesznek, mintha hirtelen rájöttek volna arra, mit is kell tenni. De nem mutatnak nagy megértést a ráadásul az ő hibáikból nehéz helyzetbe került emberek iránt, lapos és közönyös mondatokban „foglalkoznak” a mások számára drámai fejleményekkelMesterházy Attila frakcióvezető (MSZP) azt nyilatkozta az MTV-nek, hogy az utóbbi években bebizonyosodott, a belvíz nemcsak a lakosság egy részét, hanem az ország egészét érinti (másként gondolta?), ezért hosszú távú megoldást kell találni. („Érdekes” okfejtés.) Forrást ehhez az EU-s források bevonása jelentené, amit közmunkaprogramokban lehetne elkölteni. Nagyecsednél (Szabolcs megye) a politikusok egy csoport szemlélte a híradóban az elárasztott tájat, élükön Mesterházyval, társaságukban ott volt Veres János volt pénzügyminiszter is, jelenleg is a körzet országgyűlési képviselője. (A személyeket látva, a döcögő nyilatkozatot hallva, ismét meggyőződtem a megújulás problematikusságáról.)

Veres János különben biztosan tud arról, hogy már régen megszületett a megoldás, de arról is, hogy a rendelkezésre álló pénzt másra költötték. Abból következően is, hogy Veres Jánosnak egy méltatlanul személyeskedő parlamenti megjegyzése miatt 2007 júniusában nyílt levelet írtam, amiben többek között erre a mulasztásra hívtam fel a figyelmét:

Nem kérdezted meg: mi lett azzal a 192 milliárd forinttal, amit a kétéves költségvetés keretében fejlesztési projektekre vívtam ki? Mivelhogy a programokból szinte semmi nem valósult meg. Pl. a belvízlevezető árokrendszer rekonstrukciójából, aminek a felét akkor kellett volna elvégezni. Választóid hogy örülnének, ha nagy esők és olvadás után nem kerülne akkora terület belvíz alá, ha lefolyhatna a víz. Jakab István politikus/gazda többek között ezt és általában a projekteket kérte számon az Echo TV-ben. Persze „elfelejtette”, hogy mindez ki volt dolgozva és a pénzt is átutalták. Azt is boldogan fogadnák a választók, ha aszályos időszakban öntözni lehetne, ha nagyobb lenne az öntözhető terület és működnének az öntözőművek! Milyen elégedettek lennének a szőlőbirtokosok, ha több tízmilliárd forintot fordíthattak volna ültetvényrekonstrukcióra. Stb.”

Hogy a másik oldalról sem feledkezzünk meg, néhány héttel korábban, 2007 májusában egy olyan műsor apropója kapcsán, amiben Jakab István szerepelt, az Echo TV műsorvezetőjéhez, az MTV-be azóta átigazolt Obersovszky Péterhez fordultam. Mondanom sem kell, erre sem érkezett válasz, de legalább fennmaradt akkori értékelésem az igazságról és az alternatíváról:

Tisztelt Obersovszky Úr!
(…) Hogyan lesz egyre kisebb az esélye annak, hogy tisztázzuk az igazságot – ezt éltem át legutóbb vasárnap reggel, amikor aludni nem tudva véletlenül megnéztem azt a blokkot, amiben Jakab István Magosz elnökkel beszélgetett. A kérdések jók voltak, a válaszadó viszont – nem tudom, más számára ez érzékelhető volt-e – iparkodott kitérni előlük. Legalábbis nagyon óvatosan kikerülte azt, ami számára és mostani pártja számára nem lett volna kellemes. Így azt: mi is a helyzet a programokkal?

Jakab úr nem mondta el, hogy 1999-ben a kormány elfogadta a tárca agrár- és vidékfejlesztési stratégiáját. Így úgy tűnhetett a nézőnek, hogy rendkívüli a mulasztás: a rendszerváltás óta nem foglalkoznak a gondok összehangolt megoldásával. Pedig az említett stratégia mellett az Orbán-kormány elfogadta azokat a projekteket is, amelyeket én dolgoztam ki  és amelyekre a kétéves költségvetés keretében 192 milliárd forint többlettámogatást adott. Ezzel a mezőgazdaság infrastruktúrájában történt volna ugrásszerű előrelépés. A szőlő- és gyümölcsültetvények rekonstrukciójában, az öntözőművek rekonstrukciójában és az öntözési lehetőségek kibővítésében, a belvízlevezető árokrendszer helyreállításában, az erdőtelepítésben, a birtokrendezésben, a szaktanácsadásban stb. De nem következett be előrelépés, mert eltávolításunk után a 192 milliárd forintot másra fordították. Vajon mire?

Hiába teszem fel a kérdést a politikusoknak, a mostani kormánynak, Jakab Istvánnak, nincs válasz. Jakab úr most pedig éppen ezen programok után sopánkodik. Pedig ő – mint a gazdaszervezetek egyik vezetője – közvetlen közelről figyelhette és véleményezhette, mi történt azokban az években. A Magyar Tudományos Akadémia szintúgy, köszönő levelet is írt, de ma asszisztál a torzkép fenntartásához.

Arra sincs szakmai válasz, miért tették félre a stratégiát és a projekteket. Értem persze, hogy ez kellett a lejáratáshoz, az eredmények elhallgatásához, hazugságok mondogatásához, tevékenységünk eltorzításához, a kigúnyoláshoz, az elődökre, valójában az elődök elődeire való mutogatáshoz. Munka helyett kormányoldalon ezzel foglalkoztak, ellenzéki oldalon pedig a kormányt (persze nem ezért) bírálgatták. Aztán hirtelen a balliberális kormány „felfedezte” (elsajátította) a rég elgondolt megoldásokat.  „Kitalálták” a kiröhögött biodízelt, persze a felépült, majd bezárt kísérleti üzemek újraindításáról ma sincs szó. És változott a koncepció is: a mezőgazdasági munkagépek zártláncú ellátása helyett a multik zsíros üzlete. Gráf József felfedezte az erdőtelepítést és még sorolhatnám a példákat. A kormány felfedezte az orosz piacot és nagy propagandával hirdeti a hazugságot: elődei e téren sem csináltak semmit. A mezőgazdasági termelés hozzáadott értékének volumene 2001-ben 23, 4 százalékkal nőtt, de lehet hazudozni arról, hogy tönkretettük és főleg én tettem volna tönkre a mezőgazdaságot.

Az én igazságom is fontos, de az ország igazsága még fontosabb. Az elmúlt években ennek esélyei sajnos csökkentek. Vagylagos a választás: vagy az egyik oldal, vagy a másik. Ha nem ezt az oldalt akarom, nem mondhatok ellent a másiknak. Ha kormányváltást akarok, nem mehetek szembe a Fidesszel. Csakhogy egy ilyen változásból az igazság szőnyeg alá söprése mellett semmi jó nem jönne ki. Ön is tapasztalhatja, hogy egyik nagy vagy kis pártnak sincs stratégiája. Nincs kidolgozott alternatíva. A konstruált világ művi világa helyett a valós világ kihívásait kellene megválaszolni. Ha nem tetszik az igazságszolgáltatás állapota, meg kell értenem, miért ilyen. Nem szelektálhatok, hogy ki szimpatikus és ki nem. (…)”

A tanulmány, amit a politikai vezetésnek is elküldtem

Még 2006 októberében készítettem el hosszabb tanulmányomat. (A mindenoldalú válságról és annak kiindulópontjáról. A Szabadi-ügy politikai indíttatása, célja, eszközei és következményei”) Ebben kitértem a kormányzási tapasztalatokra, többek között a projektekre is. A tanulmányt a Nap TV-ben mutattam be és a politikai és állami vezetők nagy részének megküldtem. Ha az akkori kormányoldal a leírtakat végiggondolja, talán nem kerül ilyen helyzetbe. Általában azonban néma csönd vette körül az anyagot, néhányan úgy reagáltak, hogy el fogják olvasni, de hogy mire jutottak, ma sem tudhatom. Volt egy azonnali reakció is, odaszólt valaki a televízióba: „túl gyakran” szerepelek. (Meg is lett az eredménye, utána legalább egy évig nem hívtak.)

A projektekre is felhívtam az érintettek figyelmét:

„A mezőgazdasági termelés a 2 és fél év alatt úgy nőtt, méghozzá jelentősen, hogy rendkívül súlyos és ismétlődő külső és belső válságok és negatív hatások sújtották a mezőgazdaságot. Mindenekelőtt az időjárás. Véget ért a száraz ciklus többéves időszaka és elkezdődött az ún. nedves periódus. A száraz ciklusban elhanyagolták a belvízlevezető árokrendszer karbantartását – az árkok beomlottak, beszántották őket, elszennyeződtek –, így a nedves időszak hatalmas belvízkárokkal járt. 2006-ban 70 ezer hektár (ha) elöntött területet minősítettek katasztrofálisnak az FVM-ben, a mi vezetésünk idején viszont a belvizes területek időnként elérték a félmillió ha-t is. Árvizek sújtották az országot, miközben elődeink a védművek karbantartását évek óta elhanyagolták. Nem csoda, hogy hatalmas mezőgazdasági területek kerültek víz alá. Mivel az utak, hidak, házak helyreállítására nem volt a kormánynak elkülönített pénze, valamennyi tárca költségvetéséből több százaléknyi pénzt elvontak e célra. A mezőgazdaság fejlesztési lehetőségei emiatt csökkentek, miközben ez irányú szükségletei nőttek. A mezőgazdasági károkat tovább növelték az özönvízszerű esők és a szokatlan erejű jégesők. De kedvezőtlenné vált a külső piaci helyzet is. Több ágazatban világméretű túltermelési válságok alakultak ki. Így pl. a sertéságazatban, ami az európai országok egy részében összeomlott.
(…)
A kétéves költségvetés nagy viadalaiban győzelmet arattam. A kormány az általam kidolgozott fejlesztési koncepcióra és az annak megvalósítására részleteiben is kidolgozott fejlesztési projektek nagy részére – a főleg velem folytatott viták után – a PM elképzelésén felül további 192 milliárd forintot adott. Olyan projektekről volt szó, amelyek az EU-s felkészülés, az agrárium normális működése és a vidék fejlődésének felgyorsítása szempontjából megkerülhetetlenek. A miniszterelnöknek fogalmazott levélben többek között ezt írtam: ’Ezek a projektek egyfajta evidenciát fejeznek ki. […] A javasolt programok egymással gyakran összefüggnek: programrendszert alkotnak. Így pl. a belvizes területek csökkentését a belvízlevezető csatornák rekonstrukciójával és az ismétlődően elöntött területek termelésből való kivonásával, például erdősítéssel is előmozdítjuk. Az utóbbi megvalósítása, az érintett földterületek egyesítése pedig feltételezi a Nemzeti Földalap létrehozását.’

Néhány nappal később Orbán Viktor miniszterelnöknél leültünk, hogy megvitassuk a projekteket: Varga Mihály politikai államtitkár (PM), Glattfelder Béla politikai államtitkár (GM), illetve Torgyán József, Tamás Károly és Szabadi Béla.  Orbán döntött, mit fogad el, majd nem hagyott kétséget afelől, tudja, ki dolgozta ki a projekteket: – Ugye ezt is a politikai államtitkár készítette? Torgyán kényszeredetten válaszolt: – Neki is kell dolgozni! A miniszterelnöki riposzt: – De mindent?
(…)
De térjünk vissza röviden a kormány által elfogadott projektekhez Tekintettel arra, hogy a magyar mezőgazdaságot egyszerre sújtja a belvíz és az aszály – mindkettő hatalmas károkat okoz – kidolgoztam a vízkárelhárítási/vízhasznosítási programot. Az előbbi szerint 6 év alatt (2001-től) sor került volna a 35.800 km hosszúságú belvízlevezető árokrendszer további rekonstrukciójára. Az aggasztó helyzetre való tekintettel 2000-ben az FVM a költségvetése átcsoportosításával és saját kezdeményezésére elkezdte a programot. 2001-re és 2002-re a kormány évi 5,1 milliárd forintot biztosított. A mezőgazdaságot a megelőző években ennél minden évben 2,5-szer nagyobb kár érte.
Az öntözés fejlesztése és rekonstrukciója ugyancsak hat évre kidolgozott projekt. A tervezett kiadás évi 5 milliárd forint, az aszálykár évi 50 milliárd forint, ami az időszak végére a felére csökkent volna. A projekttől emellett a szerkezetváltás meggyorsítását vártuk: a zöldség és a gyümölcs ágazatok javára. Az erdőtelepítési projekt 10 évre szólt, célja, hogy Magyarország az erdősültségét tekintve a harmadik harmadból előre lépjen, illetve, hogy javuljon az erdők összetétele/minősége.

A Nemzeti Földalap a birtokrendezést, a tulajdonosi struktúra változtatását, a földhasználat szerkezetének ésszerű módosítását segíti elő.

Az 1000 fős falugazdász-hálózatot 350 fővel kívántuk bővíteni, ezzel az ország teljes területét lefedte volna. A szőlő- és gyümölcsültetvények tömeges felújításáról is gondoskodni akartunk, erre ugyanis korlátozás nélkül csak az uniós tagságig volt lehetőségünk.

Rendelkezésre álltak további projektek is, de a kormány ezek finanszírozására akkor nem látott lehetőséget. Projekt készült a zöldség-gyümölcs eladhatóságának javítására (a megfelelő válogatás, osztályba sorolás, homogenitás biztosítására, a termelés és az értékesítés idejének széthúzására: raktár-, és hűtőház-építések). Kész volt a projekt a tartósítóipar megújítására, a hús-, a baromfi- és a tejüzemek élelmiszerbiztonsági korszerűsítésére, az agrárkörnyezet-védelem fejlesztésére, az agrárinformatika fejlesztésére. Rendelkezésre álltak a beruházási projektek (állattartó telepek korszerűsítése, a mezőgazdaság további gépesítése). De más fejlesztési irányokra is voltak projektek, így a regionális felzárkóztatásra, a település-rehabilitációra (lakásfelújítások, ipari és mezőgazdasági telepek, üzemek rehabilitációja), a lakossági alapellátást szolgáló közintézmények korszerűsítésére, a helyi értékvédelem alá tartozó építmények rehabilitációjára, fenntartására.”

A Klubrádióban is  a Gripenekhez kapcsolódva  2007 közepén  szóba hoztam a ki tudja mire fordított 192 milliárd forintot és a projektek kérdését, ami kétszer annyi, mint a Gripeneknél feltételezett anyagi hátrány. (Persze csak a beszerzésnél, a „korszerűbb változatra” való módosítás újabb százmilliárd forint.) Szereplésem apropóját azt adta, hogy a műsorban azt akarták megbeszélni: lehet-e hinni Szabadi Bélának? Betelefonáltam és elértem, hogy bekapcsoltak. A műsorvezető, Bolgár György a projekteket „lesöpörte”, így: – Biztosan vannak jobb elgondolások, arra fordították a pénzt.

2007-ben kérdeztem rá Gráf József miniszternél: – Mi lett a 192 milliárd forinttal? Azt válaszolta, hogy nem tudja. Lehet, hogy így van, akkor ugyanis Németh Imre volt az agrárminiszter.

A 2010-ben hatalomra került kormány

A 2010-ben hatalomra került kormány is úgy nyilatkozik, legalábbis ez vehető ki a kijelentésekből, hogy hosszú távú megoldásra van szükség, miközben a jelek szerint talán rövidtávú kezelésre lehet számítani. Szó van ötmilliárdos összegről, meg ezenkívül 12 milliárdról, ami így együtt a komplex rendezést tenné lehetővé. A csatornák kikotrásáról és a víz útjában álló építményekről, köztük autópályákról. Hogy ezzel mi lesz, nem világos. Az sem, hogyan lehetne megoldani a belvízproblémát egy év alatt és összesen 17 milliárdból, ami a tíz évvel ezelőtti számítások szerint 5 évig tartott és legalább 30 milliárd forintba került volna. Mi lenne tehát a távlatos megoldás tartalma: helyreállítás vagy toldozgatás? A megoldáshoz tartozik ugyanakkor a belvízkároknak gyakrabban potenciálisan kitett területek kivonása a mezőgazdasági termelésből: ezek más célú felhasználása (erdők, energiaerdők telepítése, halastavak létesítése):

A felkészülés súlyos gondjai látszanak, abból is, hogy bár az idei költségvetési pénzekre vártak (át lehetett volna csoportosítani, ahogy ezt mi is tettük), az illetékes államtitkár a két ünnep között jutott el oda, hogy felmérette (megsaccoltatta?) a költségeket és az erőgépek kapacitását. Most gyűjtik fokozatosan a közmunkásokat, akikből majdan közalkalmazottak és apparátus lesznek.

Az is érzékelhető, hogy a kárenyhítésben is visszalépés történt az első Orbán-kormányhoz képest: akadozik, vagy el sem indult és a tíz évvel ezelőttihez hasonló segítségre biztosan sem számíthatnak a bajba jutottak. Ebben sem hasznosulnak a tíz évvel ezelőtti tapasztalatok, ahogy abban sem, hogyan lehetne elérni, hogy a termelést sújtó károk minimalizálódjanak. A statisztikai adatok megbízhatóságát kétségek övezik, azért is, mert azokat gyakran korrigálják, akár évekkel később is és visszamenőleg. Az azonban a statisztikai változtatások ellenére is látszik, hogy 1999-ben és 2000-ben, a legsúlyosabb belvízhelyzet stb.  éveiben a termelés azokhoz képest igen kedvezően alakult. 1999-ben még minimális volumennövekedés volt a mezőgazdasági termelésben, 2000-ben pedig a KSH szerint előbb 4, aztán 8 százalékos visszaesés következett be. Ez utóbbi is meglehetősen kedvező a rendkívül előnytelen természeti hatások miatt. Hát még, ha hozzászámítjuk a kedvezőtlen külső gazdasági környezetet (dél-kelet ázsiai és orosz pénzügyi válság). Nem valószínű, hogy most ennyivel megúsznánk. Lenin mondása: egy lépést előre, két lépést hátra, nagyon illik a belvízprobléma kezelésére.

A probléma gyökere

Az ország sík vidékén, ami a jelenlegi terület több mint fele (43 866 km2) 1999–2000-ben nemzetközi összehasonlításban is unikális gondokat okozott a belvíz. A negyvenes években öntött el utoljára félmillió ha-t a belvíz, a levezető csatornarendszerek kiépítése után ez 50 ezer – 100 ezer ha-ra korlátozódott (a csapadékviszonyoktól függően). A megugrásnak több oka van: a felbomlott nagyüzemek területén húzódó belvízlevezető csatornák egy részének beszántása, a rekonstrukció és a karbantartás általános elmaradása (vagyis a vízszállító képesség radikális csökkenése) és a megelőzés hiánya. Elmaradt a belvízlevezetés stratégiájának átgondolása, a területhasználat változtatásának felismerése. Mindezt az árvízvédelemmel, az öntözéssel és a természetvédelemmel összefüggésben célszerű elvégezni.

1998-ban az agrártárca jelentősen kibővült feladatkörrel folytatta munkáját: ide került a mezőgazdaságon, az erdőgazdaságon, a vadgazdálkodáson és halászaton, a közösségi agrármarketingen kívül a vidékfejlesztés, a területfejlesztés, az építésügy, az állami tartalékolás, továbbá a mezőgazdasági célú vízhasznosítás és vízkárelhárítás. A széles profil lehetőséget adott az összetartozó, de korábban külön kezelt kérdések összehangolására. Ennek alapján már az előbb említett akadémiai anyagot megelőzően a tárcához került vízügyi munkatársak javaslatot tettek a belvízhez kapcsolódó ügyek komplex megoldására, ami része lett a tárca programjának. Az agrárgazdaság, a vidékfejlesztés és a területfejlesztés stratégiáját a tárca vezetése már 1998 októberében az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága elé terjesztette, amit a szakmai szervezetekkel és az érdekvédelmi szervezetekkel is egyeztetett. A stratégia a belvízlevezető árokrendszer rendbetétele mellett nagy jelentőséget tulajdonított a belvizes területek  kivonásának a mezőgazdasági termelésből. Ott ugyanis, ahol a belvíz megjelenésének nagyobb valószínűsége van célszerű mással foglalkozni. (Ld. előző rész.)

A miniszterelnök a közvélemény számára is megemlékezett a projektekről 2000. november 22-i rádióinterjújában és a megítélt összegről is. Erre akkor került sor, amikor a Kisgazdapárt elnökének és magának a Kisgazdapártnak a megítéléséről kérdezték:

Orbán Viktor nyilatkozata

„Ám érdekes, hogy az agrártárca megítélését én egészen másképp látom, mint a Kisgazdapárt közkedveltségi adatainak alakulását. (…) Az, hogy ilyen nehéz helyzetben, amikor az ország tekintélye része, több mint 400 ezer ha-nál nagyobb terület állt víz alatt, amikor a pénzek jelentős részét elvitték az előző kormány által elhanyagolt megerősítésének és továbbépítésének kiadásai, amikor nehéz örökséggel kellett megküzdenünk a vízrendszer szabályozásának ügyében, és ez mind-mind vitte a pénzt, termőföldet, teljesítményt emésztett, nos, ilyen időszakban a békét fenntartani nem lehet egyszerű dolog!

Nem becsülöm le tehát a mezőgazdasági miniszter, Torgyán miniszter úr munkáját. Úgy érzem, biztos kézzel tartja kezében az agráriumot. Az elgondolásokat végre tudja hajtani, a következő kétéves költségvetésben pedig egy példátlanul széles és elmélyült agrártámogatási rendszert dolgoztatott ki. Két év alatt mintegy 180 milliárd forinttal több jut (A miniszterelnök nem számította ide azt a 15 milliárdot, amit számításaim alapján a PM eleve kegyesen megajánlott. – Sz. B.) az agrárgazdaságba, mint jutott a megelőző évek során. Nagy fejlesztéseket lehet végrehajtani a vidék társadalmában, elkészültek a konkrét tervek az öntözéstől, a vízlevezető rendszerek újjáépítésén át a földalap létrehozásáig. Tehát az értelmesebb birtokszerkezet kialakításáig.
Miniszterelnökként én csak azt látom, hogy az agrártárca – a nehéz körülmények ellenére is – az elvárható szinten képes teljesíteni a munkáját. Remélem, hogy ennek az eredményei a következő évben látszani fognak.”

2000. december közepén tárgyalta a parlament az agrárjelentést, ahol a kormány és a Fidesz-frakció támogatása töretlen volt. Orbán Viktor a költségvetés elfogadása után, december 18-án úgy nyilatkozott, hogy az FVM vezetésében nem lesz személyi változás, mert erre nincs ok. Két hónap múlva a miniszter és általános helyettese már nem volt a helyén. 2001-ben a mezőgazdasági termelés volumene a KSH akkori és még néhány évig érvényes adatai szerint páratlan módon, 23,4 százalékkal nőtt. Aztán ezt is valamiért visszakorrigálták, de még mindig szép növekedést ismernek el, ha nem is 23,4 százalékot, hanem „csak” 16,5 százalékot. A projektekre nevesített pénzt másra költötték. A belvíz ma még nagyobb probléma és ráadásul a megoldás esélye nélkül, mint volt azokban az elképesztően nehéz években.

One response to “Belvíz: retusált történelem és tehetetlenség

  1. Visszajelzés: Meg nem oldott feladatok (1). A mezőgazdasági termelés sűrű kilengéseiKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.