Az elszámolás (leszámolás, számadás) és a jogrend (2. rész)

A személyes tapasztalatoktól folytatjuk a cikket.

Honlapomon számtalan anyag van, ami a tisztességes eljáráshoz való jog durva megsértéseiről szól. Most tehát nem ismétlem meg ezeket még felsorolásszerűen sem. Mindössze emlékeztetnék a kiszivárogtatásokra, reagálásaim korlátozására, megszólalásom korlátozására. Bizonyítási indítványaim indokolás nélküli elutasítására, emberi jogaim sorozatos megsértésére, üvöltöző tárgyalásvezetésre, bántalmazásra hivatalos eljárásban, a nem a konstrukcióval egyező tanúvallomások indokolás nélküli kirekesztésére, sorozatos iratellenességre. A mentelmi jog megsértéseire, egy tanú pszichikai kényszervallatására, ügyészségi zsidózásra, hamis tanúzásokra és az ezt nem helyesen tükröző (elfedő) jegyzőkönyvekre, hamis vádakra,  tanú „felkészítésére” a nyomozó hatóság által. A vonatkozó törvények nem alkalmazására, vagy “átértelmezésére”, bírósági és személyre szabott, egyedi “törvényalkotásra”.

Az ezek nagy részét bizonyító hangszalagok kiadásának elutasítására, a cselekmények minősítésének folyamatos változtatására stb. Jogállásom megváltoztatására: a tulajdonosi jogok gyakorlójából vagyonkezelővé „lettem”, hogy „alkalmas legyek” hűtlen kezelőnek.

Hatályos törvények „kiiktatása”

Ez utóbbi is arra utal, hogy több esetben nem a hatályos törvények alapján jártak el, ami szintén a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése lehet.

Erről azért is írok, mert olyan törvények nem ismeretéről és nem alkalmazásáról van szó, amelyek ma ismét fontos szerephez kellene, hogy jussanak, de most sem jutnak. Részben azért, mert a jogalkalmazók és a sajtó nem ismeri, részben, mert legalábbis árnyalná a képet. A nyomozás és az eljárás feladata a tényállás teljes felderítése lenne és nem valamilyen elnagyolt és leegyszerűsített konstrukció igazolása. Mindenekelőtt a Társasági törvényre (Tt.) gondolok, ami egyértelműen meghatározza, mikor és hogyan utasíthatja a tulajdonos az ügyvezetőt és mi a felügyelő bizottság kompetenciája és felelőssége. Erre hónapokkal ezelőtt már igyekeztem felhívni a figyelmet, ellensúlyozni akarva a közvélemény félretájékoztatását. (Mire való a felügyelő bizottság? A BKV-nál és másutt?)

A Tt. megfogalmazására a felelősség esetleges későbbi megállapítása miatt van szükség, hiszen bármilyen probléma esetén az ügyvezető arra hivatkozhatna, hogy a tulajdonos utasítására cselekedett. A Társasági törvény (Cégtörvény) értelmében a tulajdonos csak az alapítói okirat által megengedett témákban és csak írásban utasíthatja a cég vezetőjét.

Főszabályként a cégvezető a felelős

Ha az írásbeli utasítás a vállalat számára hátrányos lenne, köteles erre az ügyvezető írásban felhívni a tulajdonos figyelmét és javasolni az intézkedés elhalasztását. (Ne állíthassa utólag, hogy nem értett ezzel vagy azzal egyet.) Ha ezt nem teszi, kötelességszegést és minden bizonnyal hűtlen kezelést követ el. Főszabályként ugyanis a cégért az ügyvezető a felelős. Ha ettől eltérnek, annak valós okát bizonyítani kell. Az ok valóssága nagyon fontos (lenne). Az nem az, hogy az ügyvezető féltette a vezetői állását. Ezzel nem lehet magyarázni kötelességszegését. Mégis a „bizonyítás” érdekében azt is elfogadták, hogy: „azt gondoltam, veszélyben van az állásom”. Pedig az is kiderült, hogy ezt senki nem mondta neki, erről egyszerűen és nyilván utólag képzelgett. Annál is inkább, mert a 26 állami cég vezetője közül mindössze egyet küldtem el, azt, aki csődbe vitt egy céget. A vállalatot a minisztérium megmentette, de mégsem lehetett a reorganizációhoz azzal nekivágni, aki csődbe vitte.

A 26 cég között volt olyan, amelyik írásbeli utasítással nem értett egyet, több fórumon is azzal szemben lépett fel. A cégvezető is és a felügyelő bizottság is. Ez még 1999-ben történt. 2001-ben elmozdítottak állásomból, de a cégvezető és a felügyelő bizottság még évekkel ezután is a helyén volt.

Hozzá kell tenni, hogy olyannal még nem találkoztam az utasításokra hivatkozók közül, aki meg tudta volna magyarázni, mi is az a szóbeli utasítás, aminek – ugye – a parancshoz kellene közel állnia. Mert a kérés, a javaslat, az igény stb. minden, csak nem utasítás. Arra senki nem volt képes, hogy elmondja: hogyan hangzott (fogalmazódott) meg az állítólagos szóbeli utasítás.

Több mint 40 milliárd forint anyagi előny

Ilyen nyilatkozatot egyes vezetőktől annak ellenére is lehetett szerezni, hogy a vád tárgyává tett cselekményekben nem anyagi hátrány, hanem több mint 40 milliárd forint anyagi előny volt bizonyítható. A cégek mindegyike az időszak végére nyereséges lett, ami az agráriumban példátlan eredmény. – Ha nincs anyagi hátrány, akkor legyen hivatali visszaélés – jelentette ki az elsőfok bírája, Diós Erzsébet, miután azt részletezte, hogy a jog és az állam tekintélye között kell egyensúlyoznia. És szerinte az utóbbi annyira sérült (?!), hogy a jog kárára engedményt kell tennie. A hivatali visszaélést arra alapozta, hogy olyan utasításokat adtam volna, ami nem állt jogomban és hogy hivatalos személy voltam. Pedig nem adtam, nem is adhattam, a cégvezetők 80 százalékával soha nem beszéltem. Előnyösnek értékelte, hogy a hivatali visszaélésnél nem kell anyagi hátrányt bizonyítani. Jogtalan hátrányt sem okoztam, de jogtalan előnyhöz sem juttattam senkit.

Az utasításokat egyes tanúk azért emlegették, mert ez volt a kiút a számukra, a legjobb mód, hogy kikerüljenek – számomra ismeretlen okból – szorultnak ítélet helyzetükből. Még akkor is, ha szóban nem lehet utasítást adni egy ügyvezetőnek.

Érdekek, elvárások és felkészületlenség

Az eseményeket egyfelől az érdekek, az elvárások szabhatják meg, másfelől – erről is beszélni kell – az eljárások részvevőinek általában tapasztalható felkészültségének korlátai, ami miatt az összefüggések felfejtése helyett, azokat gyakran megkerülik, saját elképzeléseikhez szabják a bonyolult és számukra ismeretlen világot. Sok év alatt úgy láttam, hogy a problémákat növeli: az eljárás hatósági, ügyészségi, bírósági és védői oldala közül tulajdonképpen egyik sincs felkészülve a kormányzati ügyekre. Nyolc–kilenc éve sem volt és – megkockáztatom – ma talán még úgy sincs.

A helyismeret és az információk, a működés ismeretének hiánya értelemszerűen kedvez a felületességnek és a leegyszerűsítésnek. Olyan fontos törvények maradnak ki eszköztárukból, mint a Társasági törvény vagy a Köztisztviselői törvény. Nem képesek eligazodni a cégek irányítási viszonyaiban. A védők nagy része nem is hallott arról, hogy a hamis tanúzás bizonyos esetekben kockázatmentesen gyakorolható, ahogy a mentő körülmény elhallgatása is. Így a valamiért szoruló ügyvezető könnyen kikerülhet az eljárásból (vagy bele sem kerülhet), ha mindent felfelé tol. A siker egyetlen feltétele, hogy a hatóság, majd a bíróság ezzel egyetértsen, szándékaival ez ne legyen ellentétes.

Általános az a felfogás, ami szerint a vádlott vallomása értéktelen, magyarán: nincs bizonyító ereje, a tanúé (különösen azé, aki „jókat mond”) viszont értékes. Ha nem az egésze, legalább egy (kiválasztott) része. Hiába vonta vissza egyik vallomását egy tanú pszichikai kényszervallatásra hivatkozva és erősítette meg a másikat, az előbbire hivatkozott az ítélet.

E téves, egyben nagyon káros „felfogás” mögött egy csúsztatás áll. A törvény értelmében a vádlott nem köteles vallomást tenni, de ha tesz, nem köteles igazat mondani. De mást hamisan nem vádolhat. A tanú köteles igazat mondani, bár – mint láttuk – szinte kockázatmentesen ezzel ellentétesen is eljárhat.

Három bíróságon is azt tapasztaltam, hogy e szabályokat sajátosan alkalmazzák. A „nem köteles igazat mondani”-ból az lesz, hogy a vádlott, mivel vádlott, nem mond igazat. Ezt még az általam bemutatott írásos bizonyítékokra is vonatkoztatták: hiába kapták kézhez a cáfolatot, mintha nem lett volna. A Szervezeti és Működési Szabályzatot (SZMSZ) nem olvasták el és hasztalan hívtam fel a figyelmet arra, hogy melyik oldal melyik szakasza támasztja alá álláspontomat és cáfolja a vádat. Tanúkat rendeltek be, akiket megkérdeztek: szerintük mi van az SZMSZ-ben?

Mindebből adódóan a tanúk, különösen, ha összebeszélnek, akár könnyedén „megvezethetik” a bíróságot.

A sajtó felkészültsége

A felkészületlenség sajnos a sajtót sem kerüli el. Egészen egyszerű dolgokat nem tudnak megtanulni, például azt, hogy közvádas ügyben az érintett képviselő nem mondhat le a mentelmi jogáról. A mentelmi jog ugyanis ilyen esetekben a parlamenté, az rendelkezik vele. Dávid Ibolya és Herényi Károly sem mondott le mentelmi jogáról, amikor közvádas ügyben meg akarták őket gyanúsítani és kikérték őket az országgyűléstől. Előbb ugyan erről beszéltek (annak ellenére, hogy Dávid Ibolya igazságügy-miniszter volt és neki illene ezt tudnia), később ezt igazán nem akarták. Amit akartak, az a rabosítás és a továbbiak elkerülése volt. (Hogyan lesznek az utolsókból elsők? )

Dávid és Herényi: le akartak mondani a mentelmi jogukról?

Dávid és Herényi: le akartak mondani a mentelmi jogukról?

2010. március 22-én viszont az egyik tényfeltáró internetes portál ezt írta róluk:

„Az ő esetük annyiban más, hogy őket még képviselőként illette meg a mentelmi jog, amit a parlament kérésük ellenére sem függesztett fel.”

Köztudomású kellene, hogy legyen: a szocialistáknak köszönhetik, hogy nem adták ki őket! Ha valamit kértek, akkor csak az lehetett, hogy ne adják ki őket! Elég visszahallgatni Dávid Ibolya akkor tájt tett nyilatkozatait: nagyon nem akart részt venni a büntetőeljárásban. (Nem igazán érezhetett lehetőséget a „tisztázásra”.)

Ide kívánkozik egy interjúrészlet az ATV-ből, amiben Géczi József Alajos (MSZP), a mentelmi bizottság elnöke egy szocialista képviselőről állítja, hogy maga kérte volna mentelmi joga felfüggesztését. Amit ugye nem kérhetett, hiszen a parlamenté a képviselő mentelmi joga. A szereplés alkalmat adott Géczi József Alajosnak arra is, amennyire ezt ki lehet venni beszédstílusából, hogy üssön egyet egy volt képviselőtársán, akinek részben mentelmi joga sorozatos megsértése miatt jutott meghurcoltatás, ráadásul ekkora. Kálmán Olga sem volt képes leállítani.

Aki másnak vermet ás, …?

Hogy a helyzet ilyen és annak ismeretében is ilyen lett, ami a 2000-es évek elején történt, abban a szocialistáknak nagy felelősségük van. Nyolc évig voltak kormányon és nem éltek a rendezés lehetőségével. Övék volt a miniszterelnöki poszt, az országgyűlés elnökének posztja és övék lehetett volna a köztársasági elnöki poszt is. (Ha el nem szúrják és nem engednek a hátukon becipelt szabad demokraták zsarolásának.)  2002-ben, amikor átvették a kormányzást, megítélhették, helyesen láttak-e korábban ún. frekventált ügyeket.

Az iratok náluk voltak, ha nem tudták, megtudhatták: mi és hogyan történt. Tudniuk kellett, hogy mi valójában a Szabadi-ügy, de hagyták, hogy minden menjen ugyanabba az irányba. A törvényalkotás – a kétharmados törvények kivételével – tőlük függött. Kormányon voltak, miniszterük és képviselőjük részt vett az Országos Igazságszolgáltatási Tanács munkájában. Sztárügyvédek, egyben a kamara vezetői tartoznak a holdudvarukba, járnak el a képviseletükben.

Pedig nem kellett nagy jósnak lenni ahhoz, hogy lássák, előbb-utóbb rajtuk is csattanhat az ostor. Mondhatnánk: sokat tettek azért, hogy ilyen állapotok alakuljanak ki (már 2001-ben is) és hogy az a folyamat folytatódjon, ami akár pártjuk eltűnését eredményezheti. Sajnos a rendezéssel és a megoldással szemben a paktumok kaptak elsőbbséget, ezek bizonyos személyektől távol tartották az eljárásokat.

(Vannak, akik alappéldaként a K and H pert szokták felhozni, több vonatkozása és több személy miatt is.) A megegyezés egyetlen esélyét sem hagyják ki, még az abszurdokat sem. Ilyennek értékelem Bajnai Gordon búcsúbeszédét az országgyűlésben, amiben a Fideszt demokratikus pártnak nevezte: a börtönnel való fenyegetés árnyékában. A nyájaskodó kereskedelmi rádióbeli műsorvezető, Bolgár György ugyancsak demokratikusnak látja és hirdeti a Fideszt. De azért hozzáteszi, ha másként alakulna, az EU úgysem hagyja. Tóth Károly hasonlókat nyilatkozik. Még azt a szolidaritást is feladja, ami a szocialisták legfőbb értéke volt (valamikor).

Csak valami megállapodással tudom magyarázni, hogy míg az én bilincses-pórázos vezetgetéseimre a hatóság adott a sajtónak meghívót (ahogy ezt egy országos lap írásba adta) és másoknál is ezt folytatták, amivel óriási károkat okoztak a kormánypártnak, mégis eltűrték,  mostanában azonban nincs bilincses-pórázos menetelés. A BKV jogi főosztályvezetőjénél már nem volt (ezt egy rendőrségi elfogási videóval szokták pótolni), de az egyéb helyszínt is figyelembe véve igazán Mesterházy Ernőtől és társaitól kezdve nem volt. Kimaradtak a katonai, tábornoki esetek is. Mindez üdvözlendő lenne, ha azok, akik korábban ezt a lejáratást művelték, önkritikát gyakorolnának.

A paktumoknak ára volt: mások viszont a pofozógép szerepébe kényszerültek és ott is maradtak. A szocialisták maguk is részt vettek a (méltatlan) pofozásban. Boros Imrét hősként fogadták 2001 tavaszán, névre szóló feljelentésem után a mezőgazdasági bizottság szocialista tagjai. Medgyessy Péterről 2002-ben nyilvánosságra hozták ügynökmúltját, amire bosszúként a másik oldalról több személyt lepleztek le. Köztük volt Boros Imre, akiről az egyik lap szigorúan titkos rendőr századosként közölt iratokat. Ezt az értesülést évekkel később a levéltár igazoltnak tekintette. Ehhez az akcióhoz Medgyessynek nem sok köze lehetett, mert Borost rövidesen Zala megyei funkcióval látta el. Boros 2001-ben vitt „zúzó” szerepét soha nem kritizálták, anyagi ügyeit nem firtatták: akcióját nyilván elismerték.

Gondoljunk Keller Lászlóra vagy Gráf Józsefre, a párthoz közelálló sajtó megnyilvánulásaira (cikkeikre, tudósításaikra és fel-felújított fotóikra), sajtószerepléseim korlátozására. Pedig minden valamennyire tájékozott képviselőjüknek tudnia kell, mit, hova tegyen és azt is, hol van a jó ízlés és az elfogultság határa. Lehet, hogy ennyire nincsenek képben? Erre utal Mesterházy Attila frakcióvezető és miniszterelnök-jelölt mondása: az igazságszolgáltatás tegye a dolgát… De hogyan? Tud-e vajon Mesterházy úr arról, bizonyos esetekben hogyan érvényesül a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jog? Szabó Zoltánt sem értem, mert éppen, hogy meghurcolásomnak csinál reklámot. Szomorú, hogy egy párt nevében azon szórakozik (azzal „kampányol”?) valaki, ami nemsokára még több párttársának a sorsa lehet. Nyílt levelemben megkérdeztem tőle: mit gondol, valójában kinek árt ezzel? Választ nem kaptam. Hetekkel később Budai Bernadett szóvivő mondta fel a kérdésre a választ az MTV-ben. Nem a jelenre reagált, kilenc–tíz évvel ezelőtti témákat pendített meg.

*

A tévutakról és az új nomeklatúráról szól új könyvem, ami a közeljövőben jelenik meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.